B1 blogcsalád



Kásler csúnyán megszegte a tízparancsolatot – most mi lesz vele?

2018. október 13. - ashwood

20007671_cf7659bbbfe6781bf5ec93a3bdbbc21d_wm.jpgA tízparancsolat gyógyítő erejében hívő emberminiszter játszi könnyedséggel szegte meg az isteni előírásokat. Szorongva figyeljük, mi lesz Kásler Miklós egészségével, ahogy a magyar nyelvtudományért is aggódhatunk.

Korábban mi is többször élcelődtünk az emberminiszteren, aki szerint "a halálos betegségek 70-80 százaléka elkerülhető a tízparancsolat betartásával." Az inkriminált mondatot még kinevezése előtt ejtette ki a száján, de nemrégiben újra megerősítette elképzeléseit az orvoslásról és a népegészségügyről az exonkológus: "Nem 70-80, hanem 90 százalékban lehet ugyanis megelőzni a betegségeket a Tízparancsolat által. Az a népegészségügyi program, amit most a minisztérium összeállított, az a Tízparancsolatból következik. A Tízparancsolat egy közel tökéletes népegészségügyi program. A mózesi törvények nem pusztán vallási törvények, hanem eleve azzal a céllal jöttek létre, hogy általános alapszabályokkal lássa el a népet. Az első „népegészségügyi programként” is felfogható. Miután minden további törvény alapja is ez, a személyét ért vád logikátlan és elfogult, egyúttal tudománytalan."

Hát így.

Ha már tudománytalan dolog is megkérdőjelezni a tízparancsolat gyógyító mivoltát, akkor mi sem tesszük.

Cserébe viszont szívből aggódni kezdtünk a miniszter egészségi állapotáért. A sokat hivatkozott szöveg ugyanis tartalmaz egy olyan kitételt: "Ne hazudj!" Bár felekezetileg eltérhet némiképp a parancsolatok számozása, de érdemes a 8. paragrafus környékén keresi ezt az utasítást.

Történt ugyanis a NER kilencedik, a kulturkampf első évében, hogy – miként az már gyakorlat – a Magyar Idők által kipécézett Prőhle Gergelyt kipenderítették a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetői székéből. Ugyanezen lap hasábjain nem sokkal később az utódra vonatkozó kérdésre Kásler szemrebbenés nélkül azt válaszolta: "Pályázatot írtunk ki, és az lesz a nyertes, akinek a munkáját a szakmai bírálóbizottság a legjobbnak ítéli."

Hát nem. Nem írtak ki pályázatot. Nem jelent meg sehol pályázati felhívás. Nem tudnak róla a múzeumban. Nincs ilyen. A miniszter mondata nem szimplán nem fedi a valóságot, hanem pont az ellenkezője az igazságnak. Oda a nyolcadik parancsolat.

Több is veszett Mohácsnál – mondhatnánk –, mint Kásler szavahihetősége és egészsége. (Az előbbiért nem kár, hisz nem is volt soha, az utóbbi romlását sem nem kívánjuk, sem nem hisszük, hogy a hazudozástól bekövetkezne.) De sajnos mást is állított a már idézett interjúban az emberminiszter: "…véget vethetnénk a régi türk-finnugor hipotetikus eredet- vagy nyelveredetvitának, és fény derülhet a tudományosan megalapozott valóságra." Ez leend ugyanis a dolga Magyarságkutató Intézetnek. Ez ugyan még csak Kásler fejében létezik, de közpénz – ebben biztosak lehetünk – mindig terem a kormányzati elmebajra.

Az azonban hosszútávon nem csak Kásler fejében fokozza a zűrzavart – van még hova? –, ha hivatalos kormánypolitikává emeljük a tudomány, pontosabban a hatalomnak valamiért nem tetsző tudományágak és azok eredményeinek kiiktatását.A finnugor nyelvrokonság ugyanis jelentősen több, mint "hipotetikus eredtvita". Úgy nevezik: tény. Ettől még persze könnyen lehet, hogy a magyarok a Szíruszról jöttek, a nyelvünk akkor is a finnugor nyelvcsaládba tartozik. Ezt bizonyítani a tudomány eszközeivel számtalanszor sikerült már, megcáfolni még egyszer sem.

Ám ha a NER tudománnyá teszi a hitbéli meggyőződést, cenzúrázza a tudományos megszólalásokat, publikációkat politikai/világnézeti alapon – ja, ezeken már mind rég túl vagyunk –, akkor nem tudjuk, mi különbözteti meg őket a náci és a kommunista rendszerek tudományhoz való kapcsolatában.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8214299261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rallus 2018.10.13. 14:41:57

Káslerrel úgy vagytok, mint a kutya a hold ugatásával... Túl nagy falat ő olyan embereknek, akik a zúgolódáson kívül még semmi hasznosat nem tettek... Sőt....

Punxsutawney Mormota 2018.10.13. 15:02:27

@rallus: De gyorsan ideküldtek, te holdkóros gumigerincű bértroll! :D :D :D

Punxsutawney Mormota 2018.10.13. 15:05:01

Káslernek igaza van. A középkori emberek egytől egyig 120 évig éltek, ha nem volt olyan pechjük, hogy két hadúr csatározásában éppen a frontvonalra kerültek. Ja, nem is... :D :D :D

rallus 2018.10.13. 15:21:14

@Punxsutawney Mormota: Te mekkora presztizsü helyet foglalsz el a mai magyar társadalomban? Nem hiszem, hogy túl előkelő helyen állnál, mert a stílusod és értékrended a lumpenproletariátuséra hajaz... Tudod, ők voltak először nyilasok, aztán kommunisták... A lényeg az, hogy úútálhatták a különbeket, sőt....

morph on deer 2018.10.13. 15:42:43

@rallus:
”...úútálhatták a különbeket, sőt....”

Különbeket?
Kire gondolhatsz?
Csak nem valaki olyanra, aki már felfedezte a melegvíz, a szappan és a körömkefe áldásos hatását is, mondjuk mindjárt a tízparancsolat után..?

b1.blog.hu/2018/10/05/kasler_miniszter_koszos_korme

morph on deer 2018.10.13. 16:01:32

Tulajdonképpen időarányosan épp időszerű már a Magyarságkutató intézet létrehozása is, hogy le ne maradjanak a példaképhez képest.

Az eredetit úgy hívták, hogy “Ahnenerbe“, és ugyancsak “eredetkutatás” volt a feladata, és ugyancsak egy zakkant elme országlása idején.
Világraszóló “sikere” volt!

Itt még a Kásler-kompatibilis emblémája is látható, kereszt, (kard), (stílizált) rovásírás, - egy gyönyör ránézni!
Különösen akkor, ha egy megrögzött revizionista holdkóros az emberfia...

en.m.wikipedia.org/wiki/Ahnenerbe

taga20 2018.10.13. 16:17:15

@Gábris szomszéd: :)))))

jé haver, te már humoros is lettél!

azé nem volt kidobott idő, amit évekig a képzésedre fordítottam a gyíkon:))))

taga20 2018.10.13. 16:20:27

@rallus: az mé van, hogy öreg korára majdnem minden ember meghülyül?

itt vagy te, vagy ez a szerencsétlen káslerdoki, aki befekszik a geci alá öregségére, és naponta szénné égeti magát.

Pyrrhus 2018.10.13. 16:27:27

A vallásos bűnöző az egyik legrosszabb.
Meg van győződve arról, hogy bármit is követ el, majd beszakad istenkéhez egy kis imára, gyónásra. Az meg nagy kegyesen megbocsájt neki.
Aztán a vallásos rohan tovább bűnözni.

mikimackó 2018.10.13. 16:28:16

@taga20: azért, mert igényük van rá........, 'mindennapi szopásunkat add meg nekünk ma.......", anélkül aludni sem tudnak !

taga20 2018.10.13. 16:35:04

@mikimackó: azé ennyire nem lehet ez eccerű. én se vagyok mai kakas, de azé a bűnözőket felismerem, pedig nincs doktorim.

nem értem miért jó az ilyen káslercsókáknak, hogy így amortizálják magukat?!

rallus 2018.10.13. 16:36:16

@taga20: Szerencsére a művelt emberek értékét nem az határozza meg, hogy mit gondolnak róluk azok, akik egy kiélezett kanállal egész életükben megoldották a saját étkezésüket... Van a világon olyan dolog, (természetesen a trágárkodáson kívül..)amiről többet tudsz, mint Kásler?

taga20 2018.10.13. 16:48:53

@rallus: több is haver.

például, ha engem és káslerdokit ledobnának egy lakatlan szigetre, nélkülem pár hét múlva halott lenne.

természetesen, ha valami megcsípne, vagy elkapnék egy vírust, akkor én halnék meg, ha a doki nem segítene.

remélem érted a logikámat, okfejtésemet?

morph on deer 2018.10.13. 17:07:39

@rallus:
“...akik egy kiélezett kanállal egész életükben megoldották a saját étkezésüket...”

Ja.
De a ‘fejlettebbek’ már egyszál villával tudják ugyanazt:

24.hu/belfold/2016/11/25/dobj-el-mindent-orban-magyaros-kajat-majszol/amp/

- míg a következő szinten már anélkül is!
Bámulatos ez a fejlődés, valóban!

24.hu/kozelet/2015/09/07/na-es-arra-emlekeznek-amikor-orban-meg-tenyleg-nagyon-orult-a-kebabos-araboknak/

Gábris szomszéd 2018.10.13. 17:08:59

@taga20: Haver te még azt is túlélnéd, ha be kéne menned a szaudi főkonzulátusra. :)

mikimackó 2018.10.13. 17:21:37

@taga20: erre születni kell........, ilyet kitenyészteni sem lehet !

Gábris szomszéd 2018.10.13. 17:22:26

@taga20: Tegnapi toroczkai poszt.

"Román állampolgárságú fatolvajokat fogtak az ásotthalmi mezőőrök. A tanya környékén, ahol tíz éve próbálnak megtelepedni, éppen az elmúlt 10 év során szaporodtak meg a tanyafeltörések, lopások. Az ő történetük is megy a plakátokra, amelyeket ismét ki fogok ragasztani a településen. Főleg attól a néhány újságírótól kaptam kedvet a folytatáshoz, akik a bűnözők személyiségi jogaiért aggódtak a múltkori akcióm után. Sőt, még egy igazi kaloda elkészítéséhez is hozzáfogtunk, amely közterületen fog állni (stílszerűen a Rózsa Sándor Élményház közelében, így kettős célt is szolgálva). Arra fogom mindig kiszegezni azoknak a történetét, akik kárt okoznak a közösségünknek."

www.facebook.com/laszlotoroczkai/photos/a.152103624970939/1078072912374001/?type=3&theater

Utóbbi jó ötlet. Jó sokat lehetne csinálni mondjuk a budai várban is a gecinek és bandájának. Jó sok kaloda kellene az tuti. :)

taga20 2018.10.13. 17:22:56

@Gábris szomszéd: hát persze, me disznósajtos szendvicset vinnék pacalpörkölttel.

ja és egy lityi kisüstivel:)

asztán jöhetne mohamed:)))

azigaziraptor 2018.10.13. 17:35:09

@Gábris szomszéd:
Vállalom az elkészítésüket!
Mészaros Lölő elbújhatna milliárdjaival!

azigaziraptor 2018.10.13. 17:36:34

@taga20:
Aztat inkább nekem hozdd, haver! :-)

taga20 2018.10.13. 17:40:25

@azigaziraptor: te másodállásban mohamed vágy gázsi?:)))

azigaziraptor 2018.10.13. 17:45:21

@taga20:
Egyik sem, de ezeket az étkeket, itókát (beh' szépen fejeztem ki magam) nagyon is szeretem! :-)

Gábris szomszéd 2018.10.13. 17:58:15

Ne csüggedjetek Kásler miatt, mert a magyarságunkat is kutatni fogja. :)

444.hu/2018/10/11/kasler-bejelentette-felallitjak-magyarsagkutato-intezetet

taga20 2018.10.13. 18:12:00

@azigaziraptor: ha így folytatod az étkezésedet, és italozásodat barátom, akkor előbb-utóbb káskerdoktor karmai köszt fogsz kikötni!:)))

látjátok feleim szümtükkel 2018.10.13. 18:59:01

@rallus: "Túl nagy falat ő olyan embereknek, akik a zúgolódáson kívül még semmi hasznosat nem tettek... "

B+, ha a tízparancsolattól lesz jobb az egészség, akkor Kásler nertárs miért tanult orvostudományt az elvtársak egyetemén? Miért nem ment papnak, lés miért nem osztotta a tudást onnan?
Továbbá ha a hit javítja az egészséget, akkor miért nem találta fel orvosként a rák gyógyításának titkát? Netán nem elég jól művelte a tízparancsolatot?

Persze a tudását az orvoslásban alapozta meg, és abban feljesztette , de ez valahogy ellentmondásban van a tízparancsolat gyógyító hatásával. Ha annyira gyógyító, akkor neki sem kellett volna már a kommunisták idején orvosnak tanulni, elég lett volna a parancsolatokat zsolozsmáznia. Mégsem tette. Netán nem hatottak annyira, mint a gyógyszerek, akiket ő is felírt???

Nem vitatva orvosi tudását lehet, hogy jobb lenne, ha orvos maradt volna. Neki a miniszterség tűnik nagy falat .

morph on deer 2018.10.13. 18:59:45

@Gábris szomszéd:
Hát lehet ezt felejteni?!

Csakúgy a felemás gumicsizmáit árvízvédelem ürügyén, majd menet közben a kocsi hátsó ülésén bicskával(!) kolbász falatozása.
Már egy komolyabb fékezésnél is lett volna esélye megskalpolni a sofőrt, egy koccanásnál meg már mint kezdő kardnyelő debütálhatott volna, de sajna kihagyta a lehetőséget..!
A kiskésit!

www.haon.hu/arviz-ismet-az-arvizzel-sujtott-teruleteken-orban-viktor/2286781/amp

m.hvg.hu/itthon/20130609_Foto_ilyen_kolbaszt_eszik_Orban_Viktor_ar

paraszthajszal 2018.10.13. 19:41:25

@látjátok feleim szümtükkel: Ti (belértve a posztolót is) Dr. Kásler Miklós miniszter úrnak még a cipőjét sem köthetnétek be. Acsarkodtok, mert egy sikeres orvosi életpálya lezárásaként, megkoronázásaként miniszteri posztot kapott Dr. Orbán Viktor Miniszterelnök Úrtól, amíg ti csak a Spar-árufeltöltő pozícióig vittétek, és az egyedüli menekülési útvonalatok a nyugdíj előtti ellátás lenne.

Igen, sikeres orvosként ő tudja, hogyan tegye rendbe az egészségügyet, amiről a Kunczéék csak pofázni tudtak, hatalomra kerülve meg csak a pénzbeszedés (vizitdíj) meg az ágyszámleépítés sikerült nekik.

2018. április 8-án a magyar nép már döntött. Harmadszor is úgy döntött, hogy bizalmat szavaz a Miniszterelnök Úrnak és pártjának, nektek meg megint csak a reménykedés marad a következő négy évre. De hiába reménykedtek, mert ezzel a teljesítménnyel négy év múlva megint ugyanaz vár rátok, pofáncsapás a választóktól negyedszerre is!

taga20 2018.10.13. 19:48:02

@paraszthajszal: a telibe baszott kurva anyádat, te kaszásérett szardarab!

alöksz róz 2018.10.13. 20:09:34

@morph on deer: te miért vagy dk-s?
miért szimpi neked?

alöksz róz 2018.10.13. 20:14:57

na, ashwood is visszaérkezett már az lmp tüntike megtrollkodása után. XD

taga20 2018.10.13. 20:17:12

@Gábris szomszéd: engem ne keverj bele a mocskos játékodba!:))))

alöksz róz 2018.10.13. 20:22:35

@taga20: aki mindig: egy szerencsétlen csóró nyomorult roki, akinek senkije nincs...
és ezért egész álló nap trollkodik meg mocskolódik különböző fórumokon különböző neveken. aki még mindig nem ment el a pszichiáterhez, hiába mondtuk neki, hogy nem lesz jó vége.

Punxsutawney Mormota 2018.10.13. 20:27:44

@rallus: Olyat, hogy még éppen tudom, a "presztizsű" szó hosszú "ű"-vel írandó, aluliskolázott, panelproli barátom :)
Egyébként az általad leírtak éppen rád illenek, az örök törleszkedő, gumigerincű hajbókoló, aki kétségbeesetten akar valahova tartozni... Nagyapád levente volt, aztán két hónappal később már a vöröskomcsiknak hajtotta fel a magyarokat a marhavagonra. A vérvonalad nem válik vízzé, barátom. Ma még lelkesen "lippsizel", de ha a szél úgy fordul, akkor holnapután már Sorost fogod éltetni - vagy éppen azt, akitől megélhetést remélsz.

taga20 2018.10.13. 20:32:34

@alöksz róz: mik a különböző neveim?

érdekelne, me napközben nem érek rá, me dolgozom.

előre is kösz.

alöksz róz 2018.10.13. 20:52:47

@taga20: persze, dolgozol...

40783 hozzászólás :D
csak ezen a fórumon, csak ezen a nicken.
szánalmas

rallus 2018.10.13. 20:58:11

@Punxsutawney Mormota:

Nem szeretem azokat, akik akár hasznos idiótaként, akár némi koncért cserébe falkában vetik rá magukat a náluk különbekre. Kásler eddigi teljesítménye minden téren kiemelkedő és nem hiszem, hogy az élet bármely területén kiállnátok vele az összehasonlítást... Még a tagákkal együtt sem...

taga20 2018.10.13. 20:58:38

@alöksz róz: mégegyszer kérdezem tőled, hogy mik a nickneveim?

komolyan érdekel!

egyébként, ha van vér a pucádban, akkor meghívnál egy teára.

Punxsutawney Mormota 2018.10.13. 20:59:36

@rallus: Helyes, rallűs barátom, helyes. :D :D :D

morph on deer 2018.10.13. 21:11:11

@paraszthajszal:
“a cipőjét sem köthetnétek be.”

Nem?
Pedig hogy szerettem volna bekötni! Valahova!

Tudod, semmi bajom nem lett volna, ha orbán személyesen megkoronázza, örökbe fogadja, lovagkeresztet ad neki, vagy egyszerűen csak (beköti valahova) vesz neki is egy repülőgépet!

De az ég szerelmére, rászabadítani az országra egy bigott holdkórost, akre ráadásul olyan szakterületeket is sikerült rábiznia, amikhez a professzornak halvány gőze sincs, ez enyhén szólva is felelőtlen!

Az milyen, hogy egy onkológus professzor gügyög bele a nyelvtudományba, és tesz abszolut bugyuta kijelentéseket?

Nem tudom, hogy Kásler doktor kinek kijét gyógyította meg, kivel tett csodát, de csak lehetett volna valami mással is megajándékozni, nem?

Amúgy ez a kedvencem: “hatalomra kerülve meg csak a pénzbeszedés (vizitdíj) meg az ágyszámleépítés sikerült nekik.”

Hát igen, az a “népnyúzó” 300 forintos vizitdíj valóban nyomorba dönthette volna a lakosságot, de hála az égnek orbán hősiesen megmentette a nemzetet ennek a csillagászati méretű “pénzbeszedéstől”!

Pedig a szégyentelenek még a közalkalmazotti béreket is képesek voltak 50%-kal emelni, ami egy teljesen nemzetellenes cselekedet volt: ezáltal képesek voltak akadályozni az orvosok és ápolók világlátását! Szörnyű!
Bezzeg ma ez nem így van, hála orbánnak...

Azt meg már említeni sem érdemes, hogy a korszerű egészségügyi ellátás egyik jellemzője, hogy például a modern sebészeti módszereknek köszönhetően egyre kevesebb időt kell fekvőbetegként kórházban tölteni, ez pedig értelemszerűen kevesebb kórházi ágyat igényel.

Ez - természetesen - a tízparancsolat gyógyászati alkalmazása esetén nem így lesz, hiszen a mindenhatót nem illik sürgetni, még egy perforált vakbél esetén sem, így aztán tart ameddig tart.

Mindenesetre mindenki jobban járt volna, - igen, még Kásler úr is, - ha viktor a háláját valami egyéb módon fejezte volna ki, nem dobva oda egy egyébként valószínűleg tiszteletre méltó öregembert bohócnak, egy olyan pozicióba, amivel szemmel láthatóan nem tud mit kezdeni.

És nyugodtan erőlködhetsz tovább, ez akkor sem működik.
Sajnos.

azigaziraptor 2018.10.13. 21:11:45

@alöksz róz:
Te szerencsétlen ostoba fatojás!
Ha másik neve is lenne, azt újra, külön számolja a számláló!
Nem adódik össze a tojás az almával, kiwivel!
Ostoba!

taga20 2018.10.13. 21:12:21

@rallus: az öreg demens vénemberrel, bárhol kiállnék bármire.

és még büszke se lennék, ha tízből nyolcból legyaláznám.

apámat se alázom, pedig ő is a kásler időzóna:)

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2018.10.13. 21:12:58

Magyarság kutató intézet? Azt meg már minek? Elveszett a magyarság? Gyepálnak minket rendesen, újabban egyre fokozódó mértékben de ha fogyva is még megvagyunk. :-)

Ha a magyarság eredete után kutató intézetre gondolt, az is felesleges. Nemes uraimék a reform korban jó felé keresgélték az eredetüket, nem kizárt hogy ők valóban nem finnugor nyelvűek voltak, de mára már mindegy is.

Az újkőkori mezőgazdasági forradalom óta a KM-e folytonosan lakott volt, ezt tudjuk. Azt is tudjuk, hogy a legtöbb finnugor nyelvű ember ma a KM-ben él. És azt is tudjuk, hogy urali nyelvrokonaink úgy tudják nyugatról érkeztek mai lakhelyükre sacc 6 ezer éve, a finnek meg délről sacc 9 - 1o ezer éve. Nekünk meg nincs eredet mondánk (a Hunor Magor monda nemes uraiméké!).

Feladat (eredet kutatás) kipipálva, nem jöttünk mi sehonnan sem. :-)

taga20 2018.10.13. 21:14:49

@azigaziraptor: aranyos vagy, de csak égecc!

:)

zenét bírod? nesze fasza:)

www.youtube.com/watch?v=j3qIBHStUc0

alöksz róz 2018.10.13. 21:15:42

@taga20: nem is tudsz az összesről? ez szomorú.
rosszabb az állapotod, mint gondoltam.

mondtam, hogy velem ne haverkodj, roki. ne küldjél nekem zenéket, ne akarjál velem teázni, stb. ez egy netes fórum. arra való, hogy leírhasd a véleményedet néhány számodra érdekesebb témában (és nem az összes létező témában XD). arra nem való, hogy hiányzó emberi kapcsolataidat pótold.

rallus 2018.10.13. 21:17:58

@taga20: Nem voltak kétségeim.... Neked kell modellt állnod, ha végre márványba faragják a tipikus ellenzéki gondolkodó szobrát...

alöksz róz 2018.10.13. 21:19:29

@morph on deer: az az! milyen jól csinálta pedig a ferink, mind lássátok?

alöksz róz 2018.10.13. 21:21:32

@taga20: nem tehet róla, működik az összeröffenőreflex

morph on deer 2018.10.13. 21:39:29

@alöksz róz:
“te miért vagy dk-s?”

Én semmilyenes vagyok, szimplán csak liberális gondolkodású, a szó eredeti értelmében, azaz nem orbánusul.

Így aztán a véleményem gyakran hasonlít, vagy éppen egybeesik a dk-s véleményekkel IS, ahogy a nyitottan gondolkodó egyéb véleményekkel is.

Az nem kérdés, hogy az ideális politikai formáció egy azaz EGY demokratikus koalíció lehetne, ahol a részleteket illetően akár eltérő gondolkodású, de a demokratikus alapértékekben maradéktalanul egyetértő személyek és csoportok képesek együttműködni, közös ügyek és célok érdekében.
Ugyanis én végképp nem hiszek az “egyatábor” féle marhaságokban.

Ennyit a DK-ról.
Amúgy nekem a kétfarkú ebek a kedvenceim, ha már egyáltalán.

taga20 2018.10.13. 21:40:09

@rallus: :))))

zene, te ostoba állat fityeszszardarab szar!

szerintem kurvára nem érted ezt!

www.youtube.com/watch?v=_yer-9MCQG0&list=RD_yer-9MCQG0&start_radio=1

Gábris szomszéd 2018.10.13. 21:58:01

@taga20: Bocs basszus de csak véletlen kerültél bele, mint Pilatus a credóba. :)

alöksz róz 2018.10.13. 22:00:51

@morph on deer: aha, persze, értem én. mindenki szégyelli, mindenki tagadja... érdekes.

alöksz róz 2018.10.13. 22:02:22

@taga20: úgyse nézem meg.
kit érdekel szerinted, hogy milyen zenét hallgatsz? :D

Sir Bates dö Hól 2018.10.13. 22:27:28

@paraszthajszal: "
Igen, sikeres orvosként ő tudja, hogyan tegye rendbe az egészségügyet, "

mint gyurcsók, csak küldi az energiát... te még a többi hülye közül is kilógsz magosan, pedig az azért nem kis szó... téged fogóval húztak ki anyádból, ugye?...

Gábris szomszéd 2018.10.13. 22:29:22

@taga20: Nem csak geci hanem még macskajancsi is. :)

Sir Bates dö Hól 2018.10.13. 22:33:50

@rallus: pubi! te meg mi az anyád picsáját keresel itt?! megtaláltad már az oxigénpalackot? mit irogatsz hülyeségeket össze-vissza? tisztáztuk, hogy mihez tudsz érdemben hozzászólni, nem?! viselkedjél!

látjátok feleim szümtükkel 2018.10.14. 08:31:47

@paraszthajszal: "De hiába reménykedtek, mert ezzel a teljesítménnyel négy év múlva megint ugyanaz vár rátok, pofáncsapás a választóktól negyedszerre is!"

B+ tudjuk, de te tévedsz, mert nem a szavazók, hanem a fidesz által megalkotott választási szabály miatt van most is kétharmadotok. De legyen nektek vigasz, hogy annak idején a kádárt is imádták, oszt a végén sokan felébredtek. Majd ti is meglátjátok előbb-utóbb, hogy akiket ennyire védtek, azok nem értetek, hanem a saját bukszájukért dolgoztak.

Gondolom a te szüleid sem arra gondoltak, hogy vissza fogsz majd jutni abba a korba, amiből a nagyapámék kihúzták magukat, és cseléd leszel, mint ő is volt. Nyolc gyerekével egy szobában, és a másik cseléd családdal együtt egy konyhán. Sajnálatos módon az unokája most ott dolgozik minimálbéren, ahol a nagyapán cseléd volt. De nem az állam alkalmazottjaként, hanem egyik volt minisztere birtokán. Ha nektek ez jó, akkor érezzétek majd jól magtokat. akkor is, amikor arról kell számot adni, hogy kinek köszönhető ez.

Az meg, hogy én mennyire vittem vagy nem vittem, nem befolyásolja azt, hogy ez a véleményem. De nyugodt lehetsz, a nagyapám dédunokája nem fgja annyira vinni most, mint amenynire én vuttem a kádárizmusban Kásler nertárssal, és sokna másokkal együtt.
Kásler nertárs az elvtársak idején jutott olyan lehetőséghez, hogy oda jusson, ahol van.

A miniszterség meg nem szakma, hanem technikai tudás. Ő lehet nagyon kiváló orvos, tudós, néprajzkutató, de egy seggel sajnos még most is csak egy lovat lehet megülni. Az ő korában meg sajnos már csökken az emberi energia, mindenre nem fussa, és eddig nem azt mutatta, hogy mennyire uralja a rá bízott területet. Ezt meg majd akkor fogod megértenni, ha neked is 8-10 hónapba, sőt akár egy évbe is telhet, mire kivizsgálják, hogy milyen feleslegees dudorok vannak benned, de lehet, mire kiderül, már metehsz kupát rendelni. Sok sikert hozzá. Mert ha ez jó, akkor ezt kapjátok ti is, nem csak azok, akik szólnak, hogy nem oké valami.

megamedve 2018.10.14. 08:33:14

Ez olyan dolog, mit a szar csomagolása. Bárhogyan teszed, attól még szar marad.
Na ez a helyzet a vén hülyékkel is.

látjátok feleim szümtükkel 2018.10.14. 09:39:53

@megamedve:

Sajnos nem csak a vénekkel, mert a kedvenc zenekarom már régen megénekelte, hogy aki hülye, az is marad. Ezért repül a bálna.;D

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.10.15. 00:03:28

10 butítás, amit sokan 10 parancsolatnak hisznek

Az úttörőknek és a kisdobosoknak is volt 6-12 pontja, aztán rájöttek az emberek, hogy az csak egy torz ideológiát szolgált. Nincs ez másként a biblia mítoszmesekönyvben leírt 10 butasággal sem.

Még a mesében Mózes is összetörte a butaságát, ami több volt, mint önkritika. Mások ezt persze felkarolták hatalmi eszköznek. Egészítsük csak ki helyesen az értelmezést, amit a történelem igazolt tettekkel és tényekkel:

1. Ne tisztelj más isteneket, mert csak a miénk Über Alles
2. Ne csinálj faragott képet (bálványt) és ne imádd, mert ezt csak nekünk és a mi Führerjeinknek szabad.
3. Isten nevét hiába ne mondd, mert még kiderül, hogy kb 10.000 van belőlük.
4. Szenteld meg a hetedik napot, és járj ideológiai továbbképzésre és hülyítésre a templomoknak nevezett pártházakba.
5. Tiszteld apádat és anyádat, és WC-zés után moss kezet.
6. Ne ölj, mert azt csak nekünk szabad.
7. Ne törj házasságot (ne paráználkodj), mert ha már mi nem kefélhetünk egy jóízűt, akkor te sem.
8. Ne lopj, mert nem szeretjük a konkurenciát.
9. Ne tégy hamis tanúságot, mert hazudunk mi helyetted is.
10. Ne kívánd, ami embertársadé, mert az nekünk jár.

Egyébként a 10 parancsolat szövege szinte egy az egyben az egyiptomi halottas könyvből lett átemelve/ koppintva/ plagizálva.

citrix 2018.10.15. 07:51:33

Kásler a szokásos heti gyónásán letudja aktuális vétkeit amit az ügyeletes plébános néhány miatyánk kiszabásával feloldoz. Az ilyen Kásler féle nagyonkatolikusok és a tíz parancsolat köszönőviszonyban sincsenek egymással.

Attilajukkaja 2018.10.15. 08:46:12

@rallus:
"Túl nagy falat ő olyan embereknek, akik a zúgolódáson kívül még semmi hasznosat nem tettek... "
Ezen jót nevettem! :o))))
A nertárs azt hiszi, hogy a zsömle, a tej, a manna az égből potyog a szájába? Pedig azt a dolgozó kisemberek állítják elő és teszik az asztalára. Nagyon is hasznosan. Ugyanazok a kisemberek, akik zúgolódnak a kisemmizés, az elherdált vagyon, az embertelen bánásmód, a csapnivaló oktatás vagy egészségügyi ellátás miatt. Számukra a hobókos öregúr, az ex-onkológus nem egy nagy, hanem egy emészthetetlen falat, amit lassan Orbán is ki fog köpni. Még egy ideig rágcsálja, de már látjuk, hogy apránként kiszervezik alóla a feladatokat. A hazafias nevelésért is már Simicskó felel. A súlyos szenilitás és impotencia még a NER-nek sem áll túl jól. :o)

Attilajukkaja 2018.10.15. 08:52:17

@TanNé:
"10 butítás, amit sokan 10 parancsolatnak hisznek"
Ez nagyon jó! :o)

"a mesében Mózes is összetörte a butaságát, ami több volt, mint önkritika"
Mel Brooks szerint a History of the World: Part I (1981) című filmjében Mózes egyszerűen elejtette a harmadik kőtáblát, amikor lejött a hegyről, mert kurva nehezek voltak. Kicsit szentségelt, majd otthagyta, mert darabokra tört. :o)

Homyak 2018.10.15. 09:37:05

@rallus:
" Kásler eddigi teljesítménye minden téren kiemelkedő és nem hiszem, hogy az élet bármely területén kiállnátok vele az összehasonlítást... "

Húha. Én szívesen kiállok, de ez nagyon egyoldalú vita lenne, mert egyedül az orvostudományokban van esélye (ahhoz nem értek). Vallásról szívesen vitatkozok (éveken keresztül jártam hittanra, elsőáldoztam, bérmálkoztam).
Ha olyan kiemelkedő ember lenne, akkor hallanánk tőle valami innovatív megoldást, de a baromságokon kívül eddig mást nem sikerült a száján kiejteni.
Erős vitapartnernek tartom magam, úgyhogy kb 5 percet adnék neki, azután dölyfösen próbálna menekülni.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.15. 09:44:55

@rallus: "az élet bármely területén kiállnátok vele az összehasonlítást."

Vesztettél. Alaposabban mosok kezet.

De amekkora fasságokat mond...

Attilajukkaja 2018.10.15. 09:48:17

@rallus:
"Kásler eddigi teljesítménye minden téren kiemelkedő és nem hiszem, hogy az élet bármely területén kiállnátok vele az összehasonlítást... "
Mint miniszter, eddig még nem tett semmit, csak nyilatkozgat. A teljesítménye egy nagy nulla!
Az egészségügy (amihez állítólag ért is) reformjára eddig csak egy "programja" van: mindenki mosson kezet és imádkozzon éjjel-nappal. Csak elfelejtett hozzá adni szappant is! Mert ugye az a fránya szenilitás ....

@Homyak:
"egyedül az orvostudományokban van esélye (ahhoz nem értek)"
Valószínűleg tényleg csak ott lenne esélye. De mint onkológus sem akkora nagy ember nemzetközi megmérettetésben.

Etniez 2018.10.15. 10:26:50

@paraszthajszal: Annyira rossz az ilyen szervilis férgek "riposztját" olvasni...

Kásler, mint miniszter még semmit nem tett le az asztalra, sőt személyesen felelős egy ember haláláért. Ha van Isten, akkor majd előtte kell elszámolnia azzal.

24.hu/belfold/2018/10/04/meghalt-a-szivbeteg-kasler-fejet-kovetelik/

Jelenleg ennyit alkotott miniszterként. Ja, és hála a remek egészségügynek 2014 óta csökken a várható élettartam, mert hullanak a nyugdíjasok a kórházakban.

Etniez 2018.10.15. 10:35:15

@rallus: Mesélj már el nekünk egy kiemelkedő miniszteri tevékenységet tőle.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.15. 10:44:06

@Etniez: "hála a remek egészségügynek 2014 óta csökken a várható élettartam"

Évente 30000 honfitársunk hal meg gyógyítható betegségekben. Ez a nyugati átlag 2,5-szerese. A rákos megbetegedések aránya a nyugati országok szintjével megegyezik, de a halálozás kétszeres.

paraszthajszal 2018.10.15. 10:47:08

@Etniez: „Kásler, mint miniszter még semmit nem tett le az asztalra”

Kevesebb, mint egy éve van hivatalban. Az olyan nagy rendszerek esetében, mint az egészségügy vagy az oktatás, ennyi idő alatt jelentős változtatásokat, reformokat még nem lehet végrehajtani (ennyi idő még a megtervezéshez, elindításhoz sem elég). Mérleget majd a miniszteri tevékenysége befejezése után érdemes vonni.

„sőt személyesen felelős egy ember haláláért”

Nevezett, sajnálatos módon elhalálozott páciens ügye több vizsgálat tárgya volt, melyek közül egy sem állapította meg, hogy akár a Székely doktor urat felmentő főigazgató felelős lenne a beteg haláláért. Kásler miniszter úr esetében ez épeszű szakemberben komolyan fel sem merülhetett. (Egy vizsgálat Székely doktor felelőségét viszont megállapította, mivel a műtétet a diagnózis után sürgősséggel kellett volna elvégezni.)

Az, hogy a ballibbant pártok ebből is politikai tőkét kovácsolnának persze nem meglepő, bár meglehetősen gusztustalan. De ők már csak ilyenek. (A feljelentésük persze teljességgel megalapozatlan, de ez persze amúgy is csak a sajtónak szól, a tudatlan prolikat sheretik ilyen hülyeségekkel hergelni, lelkük rajta.)

„2014 óta csökken a várható élettartam, mert hullanak a nyugdíjasok a kórházakban”

Még amennyiben ez igaz lenne is (persze forrást ehhez nem adtál), Kásler miniszter úr ezért akkor sem lehetne felelős, mert csak idén tavasszal nevezték ki miniszternek.

Etniez 2018.10.15. 10:47:20

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Akkor majd meghosszabbítjuk Bicskéig..
(A sorba rendezet koporsókat)

Etniez 2018.10.15. 10:49:17

@paraszthajszal: Volt ebben az országban olyan Fideszes vizsgálat, ami Fideszesek felelősségét állapította meg bármiben?
Nem. A "vizsgálatot" ehhez mérten kell kezelni. Annak idején a kommancsok is mindent kivizsgáltak és rendben találtak.

"Kevesebb, mint egy éve van hivatalban. Az olyan nagy rendszerek esetében, mint az egészségügy vagy az oktatás, ennyi idő alatt jelentős változtatásokat, reformokat még nem lehet végrehajtani (ennyi idő még a megtervezéshez, elindításhoz sem elég). Mérleget majd a miniszteri tevékenysége befejezése után érdemes vonni."

Akkor talán a tekintélyre való hivatkozáskor meg kell várni, amíg valamit letesz az asztalra, mert így csak szervilis fasznak látszol.

Etniez 2018.10.15. 10:57:21

@paraszthajszal: hvg.hu/elet/201838_varhato_elettartam_alig_javultak_azelmult_ciklusban_azelethosszkilatasok

24.hu/belfold/2018/09/19/rak_szures_kasler/

Már nincs kedvem kigooglizni a "30-40% menthetőt lenne", azt is hivatalos híroldalon olvastam.

Kásler egyébként a magánegészségüggyel van megbízva, ízlelgesd. Fizettek egy csomó TB-t, szart sem kaptok érte, most majd fizetheted és mehetsz magánorvoshoz a saját zsebedből. És ezt az az ember akaja bevezetni, aki annak idején a 300 (!!!!!) Forintos vizitddíj ellen népszavazást kezdeményezett.

Szumma: Akkor hivatkozz Káslernék a tekintélyére, ha már valamit letett az asztalra miniszterként. Addig fogadd el, hogy ekézzük ahogy kedvünk tartja.

paraszthajszal 2018.10.15. 11:27:36

@Etniez: Aha, szóval erre hivatkozva hvg.hu/elet/201838_varhato_elettartam_alig_javultak_azelmult_ciklusban_azelethosszkilatasok „Míg 2014-ben a lány újszülöttek előtt átlagosan 78,91 évnyi pályafutás állt, a hasonló mutató 2017-ben sem volt több 78,99 évnél. A fiúk esetében sem lehet látványos javulásról beszélni, nekik 72,13 év helyett 72,40 évet ígérnek ez idő szerint összességében a szakértők.” állítod azt, hogy „Ja, és hála a remek egészségügynek 2014 óta csökken a várható élettartam, mert hullanak a nyugdíjasok a kórházakban.”

Ezek szerint a ballib rémhírszótárban a „lassan javuló élethossz-kilátások” = „csökken az élettartam, tizesével gyilkolják a kórházakban a magyar nyugdíjasokat”

Köszi, hogy jól leleplezed a saját hazugságaidat, így működik a hazug ballibbant propaganda! Hát akkor ennyit rólad, libbantkám!

Etniez 2018.10.15. 11:33:02

@paraszthajszal:

mno.hu/belfold/egyre-nagyobb-veszelyben-a-nok-1380562

"Köszi, hogy jól leleplezed a saját hazugságaidat, így működik a hazug ballibbant propaganda! Hát akkor ennyit rólad, libbantkám!"

vs

"A halálozási mélypont 1993-ban volt, több mint 150 ezer magyar hunyt el. Az ezt követő két évtizedben 16 százalékkal esett vissza a halálozások éves száma. Így Magyarországon még soha nem volt olyan magas a születéskor várható élettartam, mint 2014-ben (75,6 év). Ezt a javuló tendenciát törte meg a 2015. esztendő, amikor egy év leforgása alatt 0,2 évvel rövidültek a magyar népesség várható életkilátásai, és a halálozások száma közel 5400-zal múlta felül az előző évit."

Szevasz :D

Lényegében 2014 óta stagnál a helyzet nagyjából, míg az OECD országokban növekszik.
Vitatkozhatsz itt nekem tizedeseken, attől még a tény tény marad. A magyar EÜ folyamatosan rohad és ennek látható jele a várható élettartam stagnálása.

paraszthajszal 2018.10.15. 12:06:29

@Etniez: „Lényegében 2014 óta stagnál a helyzet nagyjából, míg az OECD országokban növekszik.”

Én nem tizedeken vitatkoztam, hanem hazugságon kaptalak, hiszen korábban nem azt írtad, hogy a várható élettartam „nagyjából stagnál” (ami a HVG-cikk által idézett statisztikáknak kb. megfelel), hanem azt, hogy „csökken”. A másodjára linkelt MNO-cikk a KSH 2010-2015 közötti statisztikáira hivatkozik, abból egy egész ciklusra (vö. 2014 óta) nemigen lehet érdemi következtetéseket levonni.

Etniez 2018.10.15. 12:23:07

@paraszthajszal: De lehet, évek óta kb ugyanott van. Néha kicsit csökkent, néha kicsit nőtt.

Homyak 2018.10.15. 12:36:06

@paraszthajszal:

"Kevesebb, mint egy éve van hivatalban. Az olyan nagy rendszerek esetében, mint az egészségügy vagy az oktatás, ennyi idő alatt jelentős változtatásokat, reformokat még nem lehet végrehajtani (ennyi idő még a megtervezéshez, elindításhoz sem elég). Mérleget majd a miniszteri tevékenysége befejezése után érdemes vonni."

Nem is azt várnám el, hogy varázsütésre megjavuljon az egészségügy, de.. Az, hogy megkapta ezt a pozíciót, az egy normális világban azt jelentené, hogy előzetesen már volt valami koncepciója arról, hogy vannak jó irányba mutató tervei, és nem csak azért van a posztján, mert hosszú a nyelve.
Viszont az elmúlt félévben nem hallottam egy innovatív, előre mutató elképzelést sem a szájából, mely biztosítani tudna arról, hogy tényleg képes fellendíteni az egészségügyet.

Megasztárosan szólva: egy ilyen mezőnyben ez nagyon kevés..

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.10.15. 12:38:13

@paraszthajszal: LOL!

@taga20: Te meg ne hisztizz!
Szerintem q.rvajó poén volt!

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.15. 12:48:15

@Homyak: "előzetesen már volt valami koncepciója arról, hogy vannak jó irányba mutató tervei"

Persze, hogy voltak. Például a kézmosás. Meg a tízparancsolat. Meg egy újabb magyarságkutató intézet. Basszameg, ha ez a három megvalósul, elvégezte a rábízott munkát, és fölvirágzik az ország.

Etniez 2018.10.15. 13:02:42

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: A kézmosás nem hülyeség, de kell mindenhova rendes fertőtlenítő és készszárító.
Az pénz. Pénz pedig nincs, csak stadionra.

vanRob 2018.10.15. 13:48:06

Ne feledjük, emberminiszterként sajnos az oktatás is hozzá tartozik... Amikor kabé egy éve meghallottam, hogy kásler elvtárs lesz az oktatásért is felelős miniszter, csak annyit bírtam magam elé motyogni, hogy "édes Istenem!"...
Fogalmazzunk úgy, kásler sem a legélesebb kés a fiókban.

vanRob 2018.10.15. 13:49:59

@paraszthajszal: Ha ezeket komolyan gondolnád, aggódnék a szellemi épségedért, de így mivel kihallom a cinizmust, így összekacsinthatunk...

miért 2018.10.15. 13:50:54

@rallus: Elszomorító, ha valaki csak saját magából tud kiindulni! Egyébként a NER miniszter elvtárs igazán megírhatná már az önéletrajzát: kádártól, kádárig!

miért 2018.10.15. 13:53:26

..egyébként meg mit mondjon ez a szervilis idióta: hogy egy nettó nyilast, takaró testvért fogják kinevezni!?

kiskutyauto 2018.10.15. 14:43:42

De most egy díszfideszes, szarbáncseléd, hazaáruló patkánytól mégis mit vártunk? Az a mazochista hülye, aki odafigyel ezekre...

regbor 2018.10.15. 15:05:56

Azért úgy tűnik, a fidesz agytrösztben sem Kásler úr a vezető téma, mert a sokat próbált, ezerszer szénné égetett nagyágyú trollok közül egyet sem vezényeltek ide, csak ez a tuskó rallus nevezetű véglény próbálja menteni a menthetetlent. A paraszthajszál nevű említést sem érdemel, agyhalott, aki ilyeneket le bír írni.

vanRob 2018.10.15. 15:30:28

@regbor: gondolom nagyon megvannak kavarodva a pártirodán, egyre-másra jönnek a hírek, főni meg már úton az észt-magyar meccsre. Napokig eltartott az is, mire egy kiforgatott cikk meg tudott jelenni a zorigón a 25%-os ÁFA maximálásról.
Nincsenek könnyű helyzetben, legyünk tekintettel és türelemmel.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.10.15. 16:03:50

Ballib tombolanap van: intenzíven tombolnak Soros emberei a kereszténység ellen.

morph on deer 2018.10.15. 16:16:08

@maxval balcán bircaman:
Rosszul tudod, ma van a kézmosás világnapja!
A helyedben figyelmeztetném Káslert, hogy végre itt van a nagy lehetőség!

Attilajukkaja 2018.10.15. 16:22:21

@maxval balcán bircaman:
"intenzíven tombolnak Soros emberei a kereszténység ellen"
A koszos körmű álkeresztény miniszter ellen, akinek eddig az egyetlen javaslata az egészségügy színvonalának javítására az volt, hogy MÁSOK mossanak többször kezet! Szappant bezzeg nem adott hozzá. :o)))))

Attilajukkaja 2018.10.15. 17:14:08

@maxval balcán bircaman:
Túl hangosan vallja annak magát, de a tettei az ellenkezőjét bizonyítják. Pl. nem törődik a szegényekkel, az elesettekkel, és még hazudik is.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.10.15. 17:16:57

@Attilajukkaja:

A keresztény hit nem azt jelenti, hogy valaki törődik a szegényekkel, az elesettekkel.

De eghyébként honnan látszik, hogy ő nem törődik a szegényekkel, az elesettekkel?

Attilajukkaja 2018.10.15. 17:29:16

@maxval balcán bircaman:
"A keresztény hit nem azt jelenti, hogy valaki törődik a szegényekkel, az elesettekkel."
A katolikus hithez ez is hozzátartozik.

"eghyébként honnan látszik, hogy ő nem törődik a szegényekkel, az elesettekkel?"
Onnan, hogy különben nem állna be egy olyan kormányba, amelyik kriminalizálja a szegénységet, az elesettséget.

Attilajukkaja 2018.10.15. 18:04:49

@paraszthajszal:
"Kevesebb, mint egy éve van hivatalban. Az olyan nagy rendszerek esetében, mint az egészségügy vagy az oktatás, ennyi idő alatt jelentős változtatásokat, reformokat még nem lehet végrehajtani"
Végrehajtani nem, de egy koncepciót fél év alatt már ki kellett volna dolgoznia. Amikor meghallottam, hogy egy egészségügyi szakember fog ezzel a területtel foglalkozni, örültem neki, mert azt hittem, neki már biztosan kialakult egy koncepciója, hiszen évtizedek óta csak ezzel foglalkozik. Ezért nevezték ki. Nagy volt a pofára esés(em)!

„egy sem állapította meg, hogy akár a Székely doktor urat felmentő főigazgató felelős lenne a beteg haláláért. Kásler miniszter úr esetében ez épeszű szakemberben komolyan fel sem merülhetett."
Bennem akkor merült fel, hogy Kásler is belenyúlt ebbe az undorító kis bosszúhadjáratba, amikor egyik nap megjelent az a hír, hogy Székelyt év végéig mégis visszaveszi a kórház. Másnap pedig, hogy mégsem. Nyilván valaki leszólt fentről, hogy nem visszavenni, hanem KIRÚGNI, kirúgni, kirúúúúúgni (a betegek le vannak szarva, ... de ez nem újdonság)! Vajon ki lehetett az? És az államtitkárnő miért mondott fel azon nyomban?

"Egy vizsgálat Székely doktor felelőségét viszont megállapította, mivel a műtétet a diagnózis után sürgősséggel kellett volna elvégezni."
Csak már nem tehette meg!

"a ballibbant pártok ebből is politikai tőkét kovácsolnának persze nem meglepő, bár meglehetősen gusztustalan."
Mert az egész sztoriban nem egy orvos meghurcolása, egy páciens halála a gusztustalan, ugye?

"De ők már csak ilyenek."
A NER meg még olyanabb.

„Kásler miniszter úr ezért akkor sem lehetne felelős, mert csak idén tavasszal nevezték ki miniszternek."
Egyem a szívét. :o)))))))

BiG74 Bodri 2018.10.15. 19:25:01

Vigyázzatok! Káslernél az a tízparancsolat van, amit a vitya hozott, miután 2002- ben megvilágosodván szövetséget kötött istenével. Könnyen lehet, hogy ott már a rövidített formák élnek! Lopj! Hazudj! Ne tisztelj semmit!...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.10.15. 19:28:05

@Attilajukkaja:

Szegényekkel, az elesettekkel való törodéssel nem lesz az ember kereszténnyé, ez nem lényegi eleme a kereszténségnek.

Miben jelentkezik az, hogy a kormány kriminalizálja a szegénységet, az elesettséget?

Attilajukkaja 2018.10.15. 19:28:18

@BiG74 Bodri:
"Könnyen lehet, hogy ott már a rövidített formák élnek!"
:o))) Ez jó!

regbor 2018.10.15. 19:38:19

@Attilajukkaja: Bocsi, nem akarok beleszólni, de evvel a bircafasszal ne vitatkozz, ne válaszolj, mert csak lehúz a maga aljas, tahó, paraszt szintjére, és ott rutinból leugat, mert érvelni nem tud. Ha meg megszorítják, elkussol, mint a megvert kutya.

Attilajukkaja 2018.10.15. 19:48:34

@regbor:
"evvel a bircafasszal ne vitatkozz, ne válaszolj"
Köszi, de Bircával mi már évtizedek óta ismerjük egymást. Sokáig nem válaszolgattam neki, mert mocskos stílusban írogatott. De azóta megtanulta, hogy úgy nem lehet polemizálni velem. Mostanában viszont élvezettel írogatok neki, mert annyira könnyű rátapintani az Achilles inára. :o)
Engem szórakoztatnak a beírásai.
Azért köszi a figyelmeztetést. Értékelem!

Alick 2018.10.15. 21:02:17

"A mózesi törvények nem pusztán vallási törvények, hanem eleve azzal a céllal jöttek létre, hogy általános alapszabályokkal lássa el a népet."

Mindazonáltal néhány törvény értelmezésében és végrehajtásában szükségem lenne a tanácsára.
a) Ha az áldozóoltárnál bikát áldozok, tudom (Lev. 1:9, illetve Lev 1:3,17), hogy az Úrnak kedves illatú az. A problémát a szomszédaim jelentik, akiknek ez az illat egyáltalán nem kedves. Leölhetem-e őket?

b) Szeretném a lányomat eladni rabszolgának, amint ezt Exodus 21:7 megengedi. Ön szerint mi lenne a méltányos ár érte mainapság?

c) Tudom, hogy nem szabad olyan nővel kapcsolatot teremtenem, aki a havibaj tisztátalan állapotában van. (Lev. 15:19-24). A probléma csak az, hogy miből lehet ezt tudni? Megpróbáltam megkérdezni, de a legtöbb nő nagyon pikírten reagált a kérdésre.

d) Lev. 25:44 kijelenti, hogy szomszédos nemzetségek fiai és lányai közül vehetek magamnak rabszolgákat. Az egyik barátom szerint ez a törvény a mexikóiakra érvényes, de a kanadaiakra nem. Meg tudná magyarázni, hogy miért ne lehetnének nekem kanadai rabszolgáim?

e) Az egyik szomszédom mindig szombaton dolgozik. Exodus 35:2 világosan kimondja, hogy az ilyet meg kell ölni. Erkölcsileg kötelezhető vagyok rá, hogy saját kezűleg öljem meg?

f) Az egyik barátom szerint, az úszószárny és pikkely nélküli vízi állatok (pl. kagylók vagy homár) fogyasztásának bűne (Lev. 11:10), nem olyan utálatos, mint a homoszexualitás bűne. Én ezzel nem értek egyet. Állást foglalna ebben a kérdésben?

g) Lev. 21:20 szerint ha szembetegségem van, az Úr oltárát nem közelíthetem meg. Be kell vallanom, hogy olvasószemüveget használok. Teljesen élesnek kell lennie a látásomnak, vagy itt van azért egy kis játéktér?

h) A legtöbb barátom vágatja a haját, illetve borotválja a szakálllt, beleértve a pajeszát is, holott ez Lev. 19:27 szerint egyértelműen tilos. Milyen halálnemet javasol nekik?

i) Lev. 11:8-bol tudom, hogy ha döglött disznó bőrét illetem, tisztátalan leszek. A kérdésem, hogy szabad-e futballoznom, ha cérnakesztyűt húzok?

j) A nagybátyámnak van egy kis háztájija. Megsérti Lev. 19:19-et, mert földjébe kétféle magot vet. Ezenkívül a felesége olyan ruhát hord, ami kétféle anyagból (pamut/poliészter) készült. Most tényleg össze kell hívnom az egész gyülekezetet (Lev. 24:16), hogy megkövezzük őket, vagy pedig elég, ha egy meghitt családi körben lefolytatott ceremónia keretében megégetjük őket, amint ez azok esetében megengedett, akik az anyósukkal hálnak (Lev. 20:14)?

Tudom, hogy Ön ezeknek a törvényeknek nagy ismerője lévén biztosan utat tud mutatni ezekben a kérdésekben.

morph on deer 2018.10.15. 22:04:06

@Sir Bates dö Hól:
Óriási!

Azt azért illene felismernie a 444-eseknek is, hogy a szignó NEM Banksy, hanem BASKY!
Gyengébbek kedvéért: Baszki!
XD)))

Homyak 2018.10.15. 22:13:13

@maxval balcán bircaman:

"Szegényekkel, az elesettekkel való törodéssel nem lesz az ember kereszténnyé, ez nem lényegi eleme a kereszténségnek."
Első körben elárulom, hogy katolikus vagyok, aki évekig járt hittanra, első áldozott, bérmálkozott, te viszont nézeteid szerint kommunista vagy, és ez látszik ezen mondatodból is.
A kereszténység lényegi eleme az elesettek segítése. "Szeresd felebarátodat"
„De ki az én felebarátom?” – erre a kérdésre alapjában véve Jézus azt válaszolta, hogy felebarátunk mindenki, akinek szüksége van a segítségünkre.

Na a mai pofára esésed megvolt.

morph on deer 2018.10.15. 22:23:34

@Homyak:
Hogy egy klasszikust is belekeverjek: ”...ő nemcsak hogy nem felebarát, de egészen barátságtalan!

Sir Bates dö Hól 2018.10.15. 23:19:07

@Homyak: az hagyján, de zakát néven az iszlám öt pillérének egyike is https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Az_iszlám_öt_oszlopa s meglehetősen komolyan veszik... látom nap nap után...

mgdé 2018.10.16. 01:31:51

@Attilajukkaja:
Birca hű orthodox.
Ami nem lenne baj, ha negyedikként imádott Recepjénél (a második természetesen Vlagyimir Vlagyimirovics - aki azért valóságos hét danos, ami nem semmi -, a harmadik Viktor Győzővics) vállalná akár a vértanúságot is.
Mint az örmények, kis-ázsiai görögök, kaldeusok, koptok.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.10.16. 05:54:39

@Homyak:

Szeretheted bármennyire az elesetteket, ettől még nem leszel keresztény. Egyébként meg az elesetteket nem szeretni kell, hanem segíteni. Azaz a ballib hozzáállás a hajléktalanokhoz pl. nem keresztényi, hogy csodáljuk a hajléktalanokat mint egyfajta szubkultúrát.

S persze nem az a felebarátunk, aki kéri segítségünket, hanme minden emberi lény.

Homyak 2018.10.16. 06:58:05

@maxval balcán bircaman:
Már megint próbálod csűrni-csavarni a szavakat, nehogy ki kelljen mondanod, hogy baromságot írtál. Ebből megint duzzogás lesz a részedről.
süti beállítások módosítása