B1 blogcsalád



Kásler miniszter koszos körme

2018. október 05. - jdesi

Mint az közismert, Magyarországon relatíve  magas a kórházi fertőzések aránya. A nemzetközi átlagnál jóval többen halnak bele a kórházi fertőzésekbe. ka_sler_miklo_s_ko_rme.PNG

A kézmosás állítólag csodát tehetne -hogy Semmelweis országában erre miért kell figyelmeztetni a népet és az orvosokat azt eddig nem értettem. Meg azt sem pontosan tudtam, hogy kinek üzen a kormányzat azzal a plakáttal, amely szerint "A megoldás a te kezedben is van .... a kézfertőtlenítés életeket menthet."

Nos, az egészségügyi ágazatot is felügyelő miniszter, maga is nemrég még gyakorló orvos, ráadásul talán sebész is,  közzétett magáról egy protokoll fotót, ahol komoly főorvosos pillantást vet a világra a kezében tartott szemüveg fölött.

És a keze. Az ujja. A körme.

Szóval a körme, ahogy a tanító nénink mondta: "gyászol". Szóval, koszos.

Ami egy autószerelőnek valószínűleg a munkájával jár - normális.

De egy orvosnak? Egy miniszternek? Aki a halálos kórházi fertőzések ellen kézmosási kampánnyal harcol?

Most legalább már tudjuk, hogy ez a plakát a miniszternek szól. És talán ki kellene akasztani a miniszteri dolgozószobában is.

elo_zzu_k_meg_plaka_t.PNG

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7914283141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

joska141 2018.10.05. 12:51:35

Pedig ezekben a napokban folyamatosan mossa a kezeit...

morph on deer 2018.10.05. 12:55:33

Jaj.
De tisztesség megkívánja, hogy eláruljam: a tízparancsolat sehol nem említi, hogy “a Kásler pedig pucoljon körmöket!”, bizony hogy nem!
Sőt, a körmökre úgy általánosságban sem tér ki..!
Így aztán egy szavunk se lehet.
:(

várom a levelet 2018.10.05. 13:00:17

@joska141:tán a hamutól lett koszos,amit a fejére szórt.

pityipalkó 2018.10.05. 14:09:14

Ez a fénykép magától beszél !

na-ki 2018.10.05. 14:46:25

Javitja az immunrendszert ennyi kosz. Tán ragja is a kormet az egyenletes hatoanyagbevitel erdekeben!

na-ki 2018.10.05. 14:47:19

Palotasnak volt egy hasonlo koszos kormos valasztasi plakatja!

Mirimag 2018.10.05. 15:14:44

@na-ki: Palotásnak körme sem volt, tövig rágta...rettenet volt nézni. Tudott erről a rossz szokásáról egy riportban beszélt is róla, épp leszokóban volt! tényleg...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.10.05. 15:23:18

@várom a levelet: "tán a hamutól lett koszos,amit a fejére szórt. "

:))

István Tamasi 2018.10.05. 16:46:00

Mocsoknak mocskos a körme.

mikimackó 2018.10.05. 16:55:29

lehet, hogy egy kis vaj is van a füle mögött !

József Cseri 2018.10.05. 17:23:01

A vaj nem a füle mögött, hanem a fején van. Ezért nem mer kiállni a "napra".

István Pintér 2018.10.05. 18:53:23

Ilyenkor hol van a szófiai bérbirka?!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.10.05. 19:24:34

@István Pintér: A csetrobot? Ma reggel nem indult, berozsdált. WD40-nel kezelik :))

azigaziraptor 2018.10.05. 19:30:04

@István Pintér:
Most épp "buzul" valahol!
Másik blogban megtalálod biztos, de ne keresd, ha jót akarsz nekünk! :-)))

István Pintér 2018.10.05. 19:32:49

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Igen, a WD40 mindenre (is) jó, de rajta szerintem az sem segít...

Amália Veres Zoltánné Hódi 2018.10.05. 19:36:47

@István Pintér: Jogos ott lenne a helyük!!! Csak hát ugye, egyik 19, a másik egy híján 20!!!! A parlament többségének, és akik már nincsenek ott, ott lenne a helyük!!!

István Pintér 2018.10.05. 19:42:01

"Dr. Kásler Miklós tanszékvezető egyetemi tanár, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosa", ez volt a beosztása a becsicskulása előtt, így különösen visszataszító a nikotintól besárgult ujj és szakáll (is). Szerintem a köröm, az csupán másodlagos, higiénés kérdés. (A tüdőgyógyász/allergológus orvosomat egyébként akkor hagytam ott, amikor észrevettem, mielőtt bejött a rendelőjébe, az épület sarkán mindig gondosan elnyomkodta a cigarettáját...)

Sir Bates dö Hól 2018.10.05. 20:16:21

Tényleg mi a retkes kurva anyátokért nem húztok már el az apátok túrós faszára? A posztok színvonala korrelációt mutat annak a pártnak a tevékenységével, melyet képviseltek. Ugyanazt teszitek, mint a fidesz és propagandistái. Sz'tem basszatok együtt. Ha van isten, mindegyikötöket a faszára húz.
Ja, a fidesznek ugyanezt üzenem!

taga20 2018.10.05. 20:40:56

@Sir Bates dö Hól: de nincs.

ja és ha te, egyenlőségjelet teszel a két oldal közé, akkor baszdmeg anyádat!

werecke 2018.10.05. 20:44:18

Óbán takaodj , Óbán takaodj !!!

Sir Bates dö Hól 2018.10.05. 21:09:57

@taga20: mit kellene tennem? mondjam azt, hogy ez a legnagyobb ún. baloldali párt blogja, mely szellemiségét és színvonalát tekintve minőségi különbséget tud felmutatni a kormány seggnyaló sajtójával szemben? mert ezt nem érezném igaznak. azt vélem korrektnek, ha egyenlőségjelet teszek két valami közé ami ugyanolyan. a @werecke: által írtakhoz az iróniához való természetellenes vonzodásom okán csak csatlakozni tudok... s a fentieken nem változtat az sem, ha a mutter megáll nekem vagy sem... viszont te kereshetsz egy kétkilós kalapácsot és az óó-bán-ta-ka-rogy (tá-tá-ti-ti-ti) ritmusára és az előbbi ritmust skandálva ütemesen verd a fejed egy percig, hátha megnyugszol... nincs gond, nem haragszom youtu.be/YklPK6DwOzM

taga20 2018.10.05. 21:17:25

@Sir Bates dö Hól: a végén kezdem haver. ez kurva jó:)

majdnem ilyen jó.
www.youtube.com/watch?v=j3qIBHStUc0

haver, lehet kritizálni bárkit, a baloldalt pláne, de hogy egyenlőség jelet nem lehet tenni, az fiksz!

Eszter Ervert 2018.10.05. 21:36:35

Ez is egy nagy kamú, mint az egész facebook át van szerkesztve.
Gratulálok a sok mocskos uszitó lázitó alakoknak igy tovább !!!

taga20 2018.10.05. 21:42:36

@Eszter Ervert: eszti, mi a kurvaanyádat akartál mondani?
mé nem a régi nickeiddel égeted itt magad, mé kell újat regelni?

Sir Bates dö Hól 2018.10.05. 21:44:04

@taga20: azt sosem értettem, hogy az emeszpé mitől minősül baloldalinak... csupán abban vagyok biztos, hogy jelenleg támadják az autoriter berendezkedést, de pengét semmiképpen nem nyelnék arra, hogy nem tetszene nekik, ha kormányt tudnának alakítani... figyelj, ez a blog oda tartozik ahová, rászartak az asztalra, megmutatták, mit kellene tennem? pontosan azért van jogom elküldeni mindenkit a kurva anyjába, mert mindenkit ugyanazért küldök el, és senkit sem azért, mert nem szimpatikus vagy sem... vannak morális alapelvek (ugyan nem sok), amihez jó, ha tartjuk magunkat... praktikusabb is... én például azért nem hazudok -amellet hogy nincs rá szükségem-, mert rohadt sok energiát vesz el, hogy létrehozzak mindenkinek egy-egy külön valóságot, ennél sokkal érdekesebbre használhatom ugyanazt az erőforrást... (megjegyzem hihetetlen jól kamuzom)

Sir Bates dö Hól 2018.10.05. 21:51:00

@taga20: különben is, te írtad a posztot? nem a kommentelőknek írtam, nekik nincs felelősségük csakis saját magukért, még jó, hogy röhögnek, jó poénon én is röhögök... de a blog igénytelen és alpári, a legkorrektebb szelestey, vele semmi gondom... meg a migráncsoskoviubi...

taga20 2018.10.05. 22:07:46

@Sir Bates dö Hól: nem.
ha szerinted alpári és igénytelen a blog, akkor miért baszod itt a rezet hetek óta?

Sir Bates dö Hól 2018.10.05. 22:26:44

@taga20: mert szeretek nevetni, már írtam...

Sir Bates dö Hól 2018.10.05. 22:45:25

@taga20: csudidolog az a kalapács, mi?:-D...

morpho 2018.10.05. 23:02:01

@Sir Bates dö Hól:

Az a baj, hogy az egészből annyit hiszek el, hogy jól kamuzol. A többi sajnos hülyeség és kamu. Nem lehet középen állni, mert nincs közép. Magyarországon jelenleg a kormányzat demokratikus eszközökkel leválthatatlan. Nem vetted még észre? Ellenzék nem létezik, csak papíron, így nehéz középen állni. Ezt se vetted még észre? Ez a blog többször nekiment már az mszp-nek is. Csak mondom. Picit nézelődj visszafelé! Az meg, hogy egy ha egy másik párt hatalomra kerülne, akkor szerinted nem állítaná vissza a demokráciát egy feltételezés. Vagy neked papírod van róla?
Ez az új trükk a Habony-Művekben, hogy beküldenek narancskullancsokat a blogtérbe azzal a kamuval, hogy középen állok? Mintha lenne olyan, hogy közép? Mert ha lenne, akkor demokrácia lenne igaz? De nincs., csak azt szeretnétek láttatni! Lebuktál pubi!

taga20 2018.10.05. 23:07:29

@Sir Bates dö Hól: az bizony sír. egyébként, jól csűröd-csavarod a dolgokat.

nem vagy te fityeszes?:)))

intelligens libbant 2018.10.05. 23:38:19

@István Pintér: a libbant troll aki a profiljat ellopta alszik.

taga20 2018.10.05. 23:44:55

@intelligens libbant: ezé kár volt egy újabb nicket generálnod fityeszdroid!

Sir Bates dö Hól 2018.10.05. 23:48:01

@morpho: azt írtam -egészen pontosan, mert másolom-, hogy "csupán abban vagyok biztos, hogy jelenleg támadják az autoriter berendezkedést, de pengét semmiképpen nem nyelnék arra, hogy nem tetszene nekik, ha kormányt tudnának alakítani", szerintem ez egy vélemény, nem tényközlés... nem lehet leváltani választáson? törvénybe foglalták? lemaradtam, mint a borravaló!... az már más kérdés, hogy szerintem felesleges leváltani választáson, mi történne?... a galaxis legidiótábbjának vissza kellene adnia a pénzt? nem. pufimellényes pistinek és csámpás ráhelnek? bárki másnak? ugyehogy nem. leírtam, '14 előtt: mindenki közösen indul a fidesz ellen, a program visszaállítani az alkotmányt, a választási törvényt, leváltani a legfőbb ügyészt, handót, stb (mindenkit, akihez ⅔-ad kell), kinevezni ideiglenesen a helyetteseket, ügyvezető kormány és új választásokat kiírva fel is oszlatja magát a parlament... ekkor még lett volna értelme, lehetősége visszavenni a kitalicskázott vagyont... de most?... kitől? mikortól? elévülési idő? gondoltál arra, hogy mennyien akarnak revansot, de minimum igazságot?!... mit tudna nekik felmutatni egy választáson nyerő kormányzat?... meg különben is: aki nem követeli, aki nem követelte soha az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát, az menjen a kurva anyjába...
középen állok? nem, csak következetesen mindig ugyanazt mondom: nekem a fos az nem a szar alternatívája, szinonimája...
a b1.blog mióta nézem, alacsony színvonalú, sokszor alpári, nem a kommentelők, azok azt írnak amit akarnak. inkább nézem a vergilius összest vagy michelle wild anal compilationjét, mint a blog archívumát...
narancskullancs? van velünk és ellenünk?... amíg nem értik meg a jelenlegi ellenzéki pártok és támogatóik, hogy orbán ellen maximum egy protestszavazásra tudnak mozgósítani -de csakis arra, mert a nem fideszes oldalon ott van a sokszínű mo, a maga citoyen-csíráival, akik a legkevésbé sem támogatnak örömmel semmilyen jelenlegi parlamenti erőt-, addig csak a szart csapkodják, maszatolják...
[a pubit most elnézem, így is van gondod, de ne akasszunk bajszot;-)...]

Sir Bates dö Hól 2018.10.05. 23:54:56

@taga20: aki gondolkodik az már csak fityeszes lehet?...
ide beállnál? youtu.be/s_hlvRNgGOQ

morpho 2018.10.06. 00:30:01

@Sir Bates dö Hól: "következetesen mindig ugyanazt mondom" :)))) Ezen nagyon röhögtem :))) (Tényleg!!!)

Tényleg ne akasszunk bajszot, mert fideszes(bármilyen) propagandistákkal nem tárgyalok.
Viszont a mellévakerod, aminek semmi köze nem volt a felvetésemhez, szép volt, ezt el kell ismernem. Ha taktaharkányi, migráncsok millióitól rettegő nyugdíjas nénike lennék, be is szopnám hidd el! De hát sajnos nem vagyok az. Te is tudod, hogy nem kell az archívumot nézni a pornó helyett, elég beírni a keresőbe, hogy mszp. Olyan gyorsan feldobja a találatokat, hogy ennyi idő alatt még a papírzsepit se tudod elővenni... Ezért szoktam inklább csajozni a pornó helyett. Bár mindenki azt csinál amit akar.

Csak neked beírtam azt a kemény 4 darab karaktert: b1.blog.hu/search?searchterm=mszp&searchmode=OR&submit=Keres%C3%A9s

Sir Bates dö Hól 2018.10.06. 00:37:19

@morpho: ha lenne olyan emotikon, ahol egy hiéna a szája szélét élvezettel nyalogatja, készülve a zabálásra, akkor küldeném... szimpatikus vagy egyébként, így legyen egy hét, addig ne hibázz;-)...

morpho 2018.10.06. 00:54:38

@Sir Bates dö Hól: Elfelejtetted belátni, hogy tévedtél. A B1 mégsem az mszp blogja. Persze ilyenkor ez is "véleménnyé" szokik alakulni...
A dögevőkkel meg nem baszakodnék. Úgy is túl sok van belőlük ebben az országban.

Sir Bates dö Hól 2018.10.06. 01:51:55

@morpho: válaszoltak bármikor is bármely felvetésemre?... nem... jeleztem, hogy "a b1.blog mióta nézem, alacsony színvonalú, sokszor alpári", a hangsúlyt a "mióta nézem" időhatározóra helyezném, bár volt más kommentelő, aki azt jelezte, hogy a blog az emeszpé blogja... te szerkeszted a blogot? ha igen, akkor értem, hogy miért érintett érzékenyen a kritikám -annak stílusától most eltekinthetünk, mert jelen esetben irreleváns-, de miért ezen a néven "válaszolsz"? több, mint tíz év alatt 1 bejegyzést írtál és több, mint 7000 hozzászólást ezen a néven. de a b1 alatt nem láttam a nicked feltüntetve. akkor viszont nem vagy autentikus abban a kérdésben, hogy a b1 blog az emeszpéhez tartozik-e vagy sem. vagy autentikus vagy, ez esetben több nicket használsz, amely nem igazán tűnik etikusnak, ha a poszt álláspontját magadat függetlenként feltüntetve támogatod a posztot ért kritikával szemben. mi a helyzet: etikátlan posztoló vagy, aki sunyi módon, álnéven kommentelve próbálja támogatni a saját posztját, hajhászva a minél magasabb látogatottságott, aprópénzre próbálva váltani ezáltal a magyar hazának orbán alóli felszabadításának szent ügyét -ugye nem kell jelezni, hogy ebben az esetben mindeki megvetését kiérdemled-, vagy csak egy jóindulatú, ám balfék fontoskodó kibic, aki a partvonalon kívülről óbégat a jólértesültség látszatát keltve -milyen csajokat tudsz ezzel levenni a lábukról?- minden konzekvencia nélkül egy olyan kérdésbe, mely alapvető fontosságú a blog hitelessége szempontjából: a blog az emeszpéhez tartozik-e vagy sem? melyik vagy? bár a fentiek után teljesen mindegy, hisz semmiféle erkölcsi alapos nincs arra, hogy bármilyen kritikát fogalmaz meg velem szemben, ebben még az olyan deklasszált és kétes egzisztenciális is kénytelenek egyetérteni, mint te.
mivel a jellemed fentebb tisztáztuk, nem meglepő, hogy azonnal egy "dögevő" "mellévakerjának" minősítetted az általam írtakat a szerintem lehetséges esetleges fordulatról, arról semmit nem nyilatkoztál, mert vagy nem akarod cáfolni -s ez esetben felmerülhet a gyanú, vajon te mennyire akarod őszintén orbán távozását a hatalomból? valójában melyik oldalon állsz?-, vagy nem tudod cáfolni, s a másik felet "dögevőnek", véleményét -melyet ő is csupán egy véleménynek aposztrofál, s nem kinyilatkoztatásnak!, melyet a sok kérdés is, melyet feltett alátámaszt- nagyképűen vagy a vitaképtelenségedtől beszarva "mellévakernek" minősítesz.
én szívesen venném válaszod vagy cáfolatod a fentiekre, de nem lepődnék meg, ha hasonlóan az előzőekhez "dögevő" "mellévakernek" vagy valami ehhez hasonló nem túl eredeti szófordulattal futamodnál meg (természetesen hangsúlyozva teliszájjal és felháborodva, ez nem megfutamodás, csak éppen most sokkal fontosabb dolgod van, például szarnod kel).
várom válaszod, bár gondolom még az is derogál.
(bocs a sok furcsa szóért, de akciósan tudom most használni az idegen szavak és kifejezések szótárát, elkapott a kezdők lelkesedése, biztos vagyok abban, hogy neked erre nincs semmi szükséged)

morpho 2018.10.06. 03:15:27

@Sir Bates dö Hól: :))
Ilyen vicces kommentet még senki nem írt nekem!!! :))) Kurva jó!!! :)))))

Sir Bates dö Hól 2018.10.06. 03:23:24

@morpho: szóval nem válaszolsz? az most már mindenki számára világossá vált, hogy miért, s hogy valójában hova tartozol!

(tudom, hogy jó, én írtam;-)... mennyivel élvezetesebb és hitelesebb lett volna az összes célpont és karaktergyilkosság, ha ilyen... s egy sajtóhelyreigazításra sem kötelezték volna őket!)
mondom, egy hét!

hazádnakrendületlenül 2018.10.06. 07:42:27

A csuti gci azért jár zsebretett kézzel, hogy ne látszódjanak a körmei ?

várom a levelet 2018.10.06. 11:09:45

@hazádnakrendületlenül: á,valamit rendületlenül keres benne.hogy mit ki tudja,az elveszett becsületét,valamelyik testrészét,a külföldi bankja számát.

taga20 2018.10.06. 14:00:08

@sZulamith: a geci ugyan ilyen koszoskörmű tróger.

Attilajukkaja 2018.10.06. 16:12:46

Egy csodálatos fotó, amely jellemzi az egész NER-t! :o))))

Attilajukkaja 2018.10.06. 17:42:31

@hazádnakrendületlenül:
"A csuti gci azért jár zsebretett kézzel, hogy ne látszódjanak a körmei ?"
Ne hinném. A kisebbségi komplexusának része a bunkó viselkedés, a zsebretett kéz. Nem hinném, hogy lenne olyan tevékenysége, amivel bepiszkolná a körmeit. Vagy talán a sok szotyizás?

Anna Karsainé Kiss 2018.10.06. 20:31:10

Kiss Anna Mária
migráncsvers

anyai kéz
magyar vagy szír
férfi vagy nő
félmilliós árnyjáték
lámpakarika a bogarak körül
kezükben kifordított pohár
még virradat sincs
és máshol vannak
csak az ablakban
táncoló Hold
tűnik olyannak
mintha a szívére
szorítaná a kezét
és gondolna az utazóra

nemzetközi gyors
tilos itt a piros hol a piros
megálmodott háztetők
emlékgőzmozdony fütyül
s a bekormozott ablakon
szellemalakként táncolnak
gyerekkoruknak fénylő
patyolattisztaságai
gyorsuló szamárinduló
gyakorlózongorán
felszállni megszállni kiszállni
s az utolsó mozzanatban is
ott rikoltozik bennük egy
a tavát vesztett sirály

paraszthajszal 2018.10.07. 11:22:14

Vihar a biliben. Orbánnak nincs félnivalója, ha a ballibbantak legnagyobb aduja vele szenben egy koszos köröm...

Ami meg a kézmosást illeti, ha majd műtenie kell Dr. Kásler Miklós miniszter úrnak, akkor bizonyára bemosakodik előtte, de tudomásom szerint a kép készítése előtt/közben/után épp nem sebészként, hanem miniszterként kapták lencsevégre.

Attilajukkaja 2018.10.07. 13:12:21

Koszos ez az egész bagázs!

Attilajukkaja 2018.10.07. 13:14:04

@paraszthajszal:
"ha majd műtenie kell Dr. Kásler Miklós miniszter úrnak, akkor bizonyára bemosakodik előtte"
Már régóta nem műt és nem is fog. De ettől még ismerhetné a higiénia alapszabályait!

wolves84lb 2018.10.15. 10:33:26

@paraszthajszal: és miniszterként (ráadásul emberminiszterként) simán munkaköri elvárás a retkes kéz/köröm?

Nektek tényleg mindent védeni kell, ami fideszes? Kurva szar életed lehet...
süti beállítások módosítása