B1 blogcsalád



A fideszes ügyészség tűzön-vízen át védi Kósát

2018. június 28. - ashwood

kl_7_3.jpgAz, hogy Kósa Lajos közjegyzői okiratba rögzíttette az édesanyjának "járó", 800 milliós ajándékot, az ügyészség szerint nem veti fel a bűncselekmény gyanúját. Egy kérdésünk maradt: akkor mi?

A rejtői-ügy még a választások előtt robbant ki: a csengeri örökösnő 1300 milliárdos örökségének megszerzésében és befektetésében működött közre a Fidesz előző ciklusi frakcióvezetője, majd onnan tárcanélküli miniszterré, végül egyszerű képviselővé fokozz Kósa Lajos. Az is kiderült: Debrecen egykori polgármestere befolyására hivatkozva az örökösödési ügy felgyorsítását ígérte az asszonynak. Vajon teljesen független az a közjegyzői okiratban rögzített szándék, hogy amennyiben sikerül megszerezni az állítólagos örökséget, úgy Kósa édesanyja 800 millió forintnak megfelelő eurót kap "ajándékba" az örökösnőtől?

Aligha.

A józan paraszti ész azt diktálja: ennyit kért Kósa azért, hogy befolyását latba vesse az ügyben. És azért édesanyja nevére, hogy neki magának még véletlenül se kelljen – nyilvános – vagyonnyilatkozatában feltüntetnie és megmagyaráznia e tételt.

Vagyis: függetlenül attól, hogy az állítólagos örökség létezik-e vagy sem, hogy a csengeri asszony szélhámos vagy sem, Kósa egy darabig őszintén hitt az örökség létezésében, és jópénzért felajánlotta befolyását – ez pedig akkor is bűncselekmény (befolyással üzérkedés), ha végül semmi nem lesz a dologból. (Számos olyan bűncselekmény-típus létezik, amelynek már az előkészülete is büntetendő, függetlenül a végeredménytől.)

Az üggyel kapcsolatban először Tényi István, majd az MSZP-s Gurmai Zita is feljelentést tett. Azonban az, amit a természetes jogérzék üvöltően gyanúsnak talált, a NER és személyesen Orbán Viktor legnagyobb támasza, az ügyészség egyáltalán nem tart gyanúsnak.

Miután visszadobták Tényi feljelentését, Gurmai beadványának még furcsább sors jutott. Nem csupán érdemben nem is vizsgálták ki a befolyással üzérkedés lehetőségét, de még csak nem is válaszoltak rá. Hogy miért, azt Polt Péter, a Fidesz legfőbb ügyésze meg is indokolta a politikusnak: "amennyiben egy újabb feljelentés tartalmilag teljesen megegyezik egy már elbírált feljelentéssel, az újabb feljelentés alapján sem nyomozás elrendelésének, sem feljelentés elutasításának nincs helye. … Mivel a főügyészség (Gurmai – a szerk.) feljelentése alapját képező tényállás alapján, a más személy által korábban tett feljelentést már elutasította, az azonos tárgyban és azonos ténybeli alapokon nyugvó újabb feljelentés alapján újabb feljelentést elutasító határozat meghozatala, illetve nyomozás elrendelése kizárt." De még annyit sem tett az ügyészség, hogy Gurmainak elküldje az előző feljelentést elutasító határozatot.

Kósát megvédeni nem kell félnetek – üzent Orbán. Polt pedig jó házörző módjárat lapít, és védelmezi a főnök kegyenceit.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2014080091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Uni1002 2018.06.28. 17:47:17

www.youtube.com/watch?v=Q_L-UJ87tRQ
Ha én egyszer kinyitom számat, ha én egyszer elkezdek beszélni...

neko1967 2018.06.28. 21:56:13

Kósát - még amikor polgármester volt - az önkormányzati dolgozók is Mr. 20%-nak hívták!

2018.06.29. 13:23:54

" Az is kiderült: Debrecen egykori polgármestere befolyására hivatkozva az örökösödési ügy felgyorsítását ígérte az asszonynak. "

Ööö... ez pontosan hol is derült ki? Mert a hivatalos történet úgy szólt, hogy 800m azért járt volna, hogy állampapír vásárlást eszközöl a bőőődületes örökség összegéig. Mondhatni: sikerdíjat alkudott ki, amit régen Tocsikolásnak is neveztünk...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.29. 14:00:09

"800m azért járt volna, hogy állampapír vásárlást eszközöl "

Te hány milliót adnál nekem a pénzedből, ha állampapír vásárlást eszközölnék belőle? Tudod, az mennyi munka, utánjárás, alkudozás? :))

a windows egy szemét 2018.06.29. 14:44:09

Mi a meglepő? A tetves fideSS potentátoknak és az agyhalott, gerincet és gondolkodást nyomokban sem tartalmazó rajongóiknak eddig is csak akkor volt bűn a bűn, ha nem az ő kegyeltjük követte el.

a windows egy szemét 2018.06.29. 14:49:29

Tocsik kevesebb pénzért kapott a pofájára mint amennyit a csüngőhasú csúti strómanja csak bevallani felejtett el az adóhivatal felé. És ott sem a törvényesség volt a gond, hanem az, hogy nem a tetves házasságtörő népnemzeti jajde keresztényien élek félrekurogató djacstompikának jutott eszébe az üzlet, ami nagyságrendekkel kevesebb hasznot hozott akkoriban tocsiknak, mint amennyit a letelepedési kötvénnyel a fideSS közeli haverok loptak el az ország közös kasszájából.
De ez ne zavarjon, erre majd akkor döbbensz rá, amikor eljutsz egy orbánista sintérkórházba és gyógyítás helyett kilöknek mert az egészség neked nem jár ha már nem tudnak tőled lopni.

2018.06.29. 14:58:11

"Tocsik kevesebb pénzért kapott a pofájára"

Buti vagy :) A Tocsik ügy analóg ezzel, ha valóban igazak a vádak.. és Kósa felajánlotta a befolyását.. ha nem, akkor csak gondolatbűnöző :)

Tocsik Márta viszont felvette a 804 milliót, amit konkrétan az ÁV fizetett ki olyasmiért, amire tulajdonképpen saját jogászhadsereg állt rendelkezésére..egyértelműen le akarták nyúlni az állam pénzét egy strómanon keresztül, fiktív feladatteljesítésért. Azért lássuk be, vannak különbségek. Ott megvalósult a cselekmény, volt pénzmozgás, az állam felől volt pénzmozgás..itt meg semmi nem történt. Így értelmetlenség arról agyalni és fantáziálni, mi lett volna, ha... :)
Szóval hladjunk sorban, ha lehet... mégsem illik egy amúgy ki sem tűzött bírósági tárgyalást az ítélettel kezdeni. Vagy parasztosabban: ki mint él, úgy ítél.

szemétpasi 2018.06.29. 15:23:24

Már nem azért de szerinted felment egy vezető politkust az, hogy végül nem sikerült a bűncslekmény? Ez kicsit olyan minthogy megpróbállak megölni, de túléled , szóval kalap kabát merthát élsz nem?

látjátok feleim szümtükkel 2018.06.29. 15:29:40

Azért én nem értem sem a csengeri kisangyalomat, sem a Kósát. Mert akinek sok a pénze, az tud magának olyan céget is találni, amelyik állampapírt forgalmaz, vesz megbízásból. Csak a zsozsót kell neki odaadni.
Szerintem itt valami más van a háttérben, amiről eddig még nem esett szó. No de minden szög kibújik előbb-utóbb a zsákból. Nem hiszem, hogy véletlenül nem kapott az új fellásban semmi féle poziciót, csak egy kényelmetlen széket.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.06.29. 15:37:09

Arról szól e topik,
Hogy valaki lopik?
A net attól zajos,
Pénzt nyúlt le a Lajos?
Nagy bűn lenne ez tett,
Nem hiszem én esztet!

(tánc!)

a windows egy szemét 2018.06.29. 16:14:06

"Tocsik Márta viszont felvette a 804 milliót,"

Nem olvastál elég figyelmesen. (fideSS agitátornál mondjuk ez megszokott és elvárt)
Tocsik azért lett meghurcolva mert a "buli" nem a tetves tompikának jutott eszébe.
Amúgy jót nevettem a gondolatbűnözésen, tehát ha valaki megpróbál lenyúlni 800 millát, akkor ha nem rajta múlik akkor nem bűnöző? Ha betörök egy bankba pénzt rabolni, de üres a kassza, akkor csak gondolatban akartam pénzt lopni? Egyszerű vagy, de nagyon, Lalikád mindent elkövetett, hogy övé legyen a lé, még az anyját is bedobta a közösbe, hiszen fideSSnél ez teljesen megszokott. Valóban ott még nem tartunk, hogy a le nem nyúlt léért elítélnek valakit, de a késztetés az megvolt, a mocskos tolvaj féreg szó nélkül lopta volna el a pénzt ha megteheti. És itt lép be, hogy a tetves komcsi fideSS rajongóknak csak akkor bűn a bűn ha nem a kegyeltjük követi el.

2018.06.29. 16:48:30

Womb Raider

Még mindig csodálkozom azon, hogy miképpen lehet két - az egyik abból is a gazdié - agysejttel élni? Mi kell ahhoz, hogy ti fityiszes idióták megértsétek, hogy a maffia kormány úgy lop, mintha muszáj lenne, ti mégsem látjátok ezt be?

Bezzeg ha valamelyik "ballibsiről" derülne ki, hogy lopott 1000 forintot,itt hörögnétek és akasztást követelnétek a számára.

De a Kósa, az szent. Az teljesen önzetlenül akart segíteni a szegény asszonynak, és a 800 millió - amely ugye közjegyző előtt köttetett -, az csak véletlen egybeesés, hogy a drága jó képviselő úr - itt mélyen szükségeltetik benyalni - anyukájának minden adata ott van a papíron.

Húúú bazdmeg, ennyire mélyen becsókolni egy seggnek...

dr. mesterséges színezék 2018.06.29. 16:59:21

Lajosnak azért jár (igen, még most is) a 800m, mert helyzetfelismerésben felnőtt Rogánhoz és Vajnához, mondhatni pitiáner 20%-os lófaszjóskából végre igazi fideszessé nőtte ki magát.
Ha a nőn nem hajtható be a pénz, adjon neki két festményt meg haszonélvezeti jogot egy fél kastélyra az MNB! Ennyi jár.

6.Lenin 2018.06.29. 16:59:35

Ilyenkor elképzelem, hogy a sok köcsög mit is szólna, ha tini korában rejszolás közben elképzelt nők szexuális zaklatásért most feljelentenék őket.
A Lajos beugrott (nem gyedül), de nem volt lóvé sehol.
Kamu volt, mint az a csaj akire kivertétek.

Ennyire ki vagytok éhezve már valami sikerre? Köcsögök.

Tothotto 2018.06.29. 17:21:29

@Womb Raider: A Sukoró-ügyben sem történt károkozás, mégis letöltendő lett a vége...

Halibuli 2018.06.29. 18:00:08

Még hogy a kupakok védőszentje, Debrecen Cicerója, a modern városok tárca és felelősség nélküli mecénása, Mr20% bűnös lenne? Á dehogy!

MACISAJT 2018.06.29. 18:16:31

A gyurcsanyista dk-s képviselő jelölt, a "haveri kuyás" helmeczy lászló ügyfele, az "örökösnő" most Svájcban pihen és várja a kiadatását.
Ha hazahozzzák, lesz bőven lehetősége elmagyarázni az "örökségét", az arra felvett tíz-és százmilliókat, a hamisított papírokat melyekkel operált, stb.

Valami miatt nem akarja ezt elsietni. A választásoknak úgyis annyi, Kósát nem sikerült megbuktatni( ahogy 2002-ben sem egy állítólagos kurvának a meséjével, akihez Kósa a szolgálati autóval járt a debreceni állomásra szopatni), így aztán még kiélvezik a ballibák a hátralevő kis időt.

Muhaha

MACISAJT 2018.06.29. 18:22:59

Látens Inszinuáció "és a 800 millió - amely ugye közjegyző előtt köttetett -,"

Ja. Az bizony ott. Bizonyíték is van erre: egy simicska által a választásra bekészített lap manipulált, hamisított "dokumentum részletei". Amely lap azóta megszűnt, mert a pereket már nem akarták kifizetni.(naná).

És ilyen csatolt "bizonyítékok" alapján csodálkozzunk hogy tényi istván illetve gurmai etnő feljelentése alapján az ügyészség nem indított büntető eljárást.

Nyihihi:P

látjátok feleim szümtükkel 2018.06.29. 19:40:30

Azért nem zörög a haraszt...
De érdekes módon a Lajos, nem a Simicska, hanem a Kósa, most kiesett minden pixisből, síma képviselő. Netán zsíros deszkára lépett, ami nem védhető?

colonel Tigh 2018.06.29. 20:18:06

"Ott megvalósult a cselekmény, volt pénzmozgás, az állam felől volt pénzmozgás..itt meg semmi nem történt. "
Tehát egy sikertelen gyilkossági kísérletnél semmi probléma, a tettes szabadon távozhat, igaz? Van olyan (bár ezek szerint ez új neked), hogy a szándékot is büntetik, na a korrupcióval is pont így van. Amúgy milyen narancskomcsi vagy te, hát hiába nyomják fullba nyolc éve? Gerinctelenség 101, két szóval a sok humbug amit idehánytál: "De sikerült?" Nem kopott volna annyit a billentyűd, minket sem fárasztanál, nem kellene ennyi felesleges rizsával fárasztani a szemünket és az agyunkat. Amellett mennyivel stílusosabb, érzed? "De sikerült?" Két szó, ugyanazt fejezi ki, mint amit ideizzadtál, és mennyivel nagyképűbb, mennyivel arrogánsabb, benne van minden, amiről a ner szól, ami miatt igazán undorító egy gennyes társaság ez. De tényleg, mi a faszt finomkodtok? Jogászkodtok, magyarázkodtok, véditek a védhetetlent. Nyolc éve megy a rablás, most már szinte nyíltan, 2/3 van, mi a faszt akartok? Normálisnak látszani? Úgy csinálni, mint ha? Minek? Vállaljátok föl, semmi probléma, nyugodtan, de tényleg. Mondd utánam: igen, mi ilyenek vagyunk, mi teljesen normálisnak-, erkölcsileg elfogadhatónak tartjuk, hogy valaki lophat, csalhat, hazudhat. Még a szektátok vezetője is beismerte, hogy neki a kommunizmusban nem a rendszerrel volt baja, hanem azzal, hogy nem ő ült a bársonyszékbe (mégis az a komcsi, aki szót emel a lopások ellen, de hát régi trükk ez már a fidesznél, azzal vádolni, amit valójában ők tesznek). Legyetek már legalább tökösek, nyolc év után kurva unalmas már ugyanazt a lemezt hallgatni.

neko1967 2018.06.29. 20:37:09

@Womb Raider:
Nem vagy a "szellem arisztokratája"!
Sukorón megvalósult az "állítólag" állami vagyont érintő/csökkentő ingatlan csere? Nem! Maximum a kísérlete! Letöltendő börtönt osztottak miatta? Igen! Szóval a bűnöző haverodnak is kijárna a 800 millióért néhány év!

Larry Silverstein 2018.06.29. 21:14:21

Mert kósa gyilkosságot kísérelt meg? Vagy hogy gondoltad?

2018.06.29. 21:18:53

"@Womb Raider: A Sukoró-ügyben sem történt károkozás, mégis letöltendő lett a vége..."

Itt semmit nem tudunk, miért kapott volna állítólag 800 milliót.. ha kapott is volna, akkor sem az állam zsebéből :)

"A csere feltétele az volt, hogy a területek egymással értékarányosak legyenek, de a különböző értékbecslők által készített ingatlan értékelések jelentős különbséget mutattak, az államot a legkedvezőtlenebb értékbecslési adatok szerint a cserével durván 1,3 milliárd forintos kár érte volna, ezért a 2009-es kormányváltás után a Bajnai-kormány bírósági úton megtámadta a szerződést, amelyet a bíróság meg is semmisített."

"Sukorón megvalósult az "állítólag" állami vagyont érintő/csökkentő ingatlan csere? Nem!"
Nem, de ez már nem az elkövetőkön múlt. Ők végigvitték a cselekményt. Aláírták a szerződést. Kósa esetében meg még azt sem sikerült hitelt érdemlően bizonyítani, hogy a 800 millióért akart-e törvénysértést elkövetni.
Az ugyebár nem bizonyíték, hogy "Mi ennyi pénzért az anyánkat is eladnánk rabszolgának!"

ogli dzsí 2018.06.29. 21:26:12

- pontosan, és Kósa politikai karrierjének ezzel vége a Fideszben. Amúgy nagyon helyesen, ekkora marhára/simlisre ne bízzanak pénzt.

Pár éve még felmerült a neve amikor Orbán utódját találgatták /Lázár, Szíjjártó, Rogán mellett/ hát emiatt már nem kell aggódnia.

2018.06.29. 21:29:48

Womb Raider

Remélem, azért a benyalásért legalább egy kibaszott trafikot kapsz vazze!
Egyébként tele van a net a Kósa és a közjegyző szókapcsolattal, minimum 26700 találat van rá, de szerinted nyilván nem is létezik ez az irat. Perszepityu....

taga20 2018.06.29. 21:32:03

aki eszt a szutyok kósalala féle gyökeret védi, az egy gyökér!

UFF! én beszéltem:)

birka menet 2018.06.29. 21:42:04

KOSA ANYJA NEM STRÓMAN!

HANEM KIFIZETÖ HELY!

6.Lenin 2018.06.29. 21:42:57

Aki Kósát védi, az 1 gyökér, aki képtelen már vagy 20 éve lebuktatni az meg 1 .........?
Szerintem akkora a világon nincs, csak Mo-on, a B1-en.

taga20 2018.06.29. 21:45:06

kosalala és a vidéki csaja, aki nem is létezik, és nem is akart 800 misit adni ennek a faszkalap lalának!

és basszátok meg ezek uralják az országot 8 éve!

minden fityeszes szardarab bassza meg a mellette álló fityeszesjobbágyot!

uploads.disquscdn.com/images/d1a2b04aa6b7f027b4069be2ea57fad70b7bd275edde82d010a33aa0d11d2bfc.jpg

taga20 2018.06.29. 21:47:17

lenin bazd meg a kurvaanyádat, és akkor még finom voltam!

zenét bírod? akkor nesze!:)

www.youtube.com/watch?v=gooI9E4KY4Q

6.Lenin 2018.06.29. 21:56:10

Már csak a kíváncsiság hoz erre a blogra.
Meddig tart még ez a vergődés?
Szerintem a Jézuskának már nem lesz gond vele, hogy mit hozzon nektek.

taga20 2018.06.29. 22:03:05

már csak a geci segge, vagy a mészaros valaga éltet!

szerintem nincs már tovább élned, me beteljesült a redvás életed!:)))

pusztuj fityeszjobbágy!

2018.06.29. 22:31:27

Kósa egy tökéletes fideszes politikus.

neko1967 2018.06.29. 22:47:16

@Womb Raider:
@MACISAJT
Emelitek a hülyeség és a seggnyalás szintjét!
A közjegyzői okirat létét eleinte zseni lali sem tagadta!
Még az első geci-kormány idején mesélte egy rendőr ismerősöm, hogy ki volt adva a szóbeli utasítás az ügyészségeknek, hogy nagy fidesses ügyét csak a legfőbb ügyészség vizsgálhatja! Vajon miért?

Larry Silverstein 2018.06.29. 22:59:36

"Még az első geci-kormány idején mesélte egy rendőr ismerősöm, hogy ki volt adva a szóbeli utasítás az ügyészségeknek, hogy nagy fidesses ügyét csak a legfőbb ügyészség vizsgálhatja! Vajon miért?"

Nekem meg a Pintér Sanyi mesélte a múltkor az olajvállalkozók bálján, hogy az a rendőr ismerősöd azóta már nem rendőr.

neko1967 2018.06.29. 23:14:44

@Larry Silverstein:
Tényleg nem rendőr, de saját akaratából nem az! Jelenleg is a közszférában dolgozik, komoly beosztásban, de ezt a pozíciót a saját tudásának, képzettségének és szorgalmának köszönheti!
Mesélt még egy másik sztorit is. Az első geci-kormány idején nyomoztak egy ügyben, aminek az elkövetője egy komoly pozícióban lévő fidessnyik édesapja volt. Természetesen tudták a nyomozók, hogy a bácsinak egyszerűen nincs meg a képzettsége, hogy ezt a bonyolult, fehérgalléros bűncselekményt elkövesse, de minden papiron az ő neve volt, így ő ellene nyomoztak. Természetesen rendszeresen mentek fel az országos főkapitány irodájába, a szőnyeg szélére, hogy mikor fejezik be a nyomozást, természetesen vádemelési javaslat nélkül. Természetesen ilyen konkrét parancs nem hangzott el! Végül is az ügy úgy fejeződött be, hogy bácsi jobblétre szenderült, így már nem volt ki után nyomozni.
Az illető fidessnyik gyermek minden geci-kormány idején fontos pozícióban volt/van, és mindig ugyanabban!

Az igazi Trebics 2018.06.29. 23:18:59

Nem tudom Polték miből dolgoznak, de a hatályos Be szerint az ügyész a tudomására jutott feljelentést három napon belül határozattal utasítja el, akár azért is mert már jogerősen elbírálták, de akkor is határozattal.

Larry Silverstein 2018.06.29. 23:24:31

Azt is mondta Pintér Sanya, hogy ezt az iserősödet régóta ismeri, s mindig közismert hantás volt, azon túl hogy tintás volt a beceneve a rendőröknél...

neko1967 2018.06.29. 23:29:46

@Larry Silverstein:
Ne magadból indulj ki! Ez a srác többdiplomás, komoly ember! És nem iszik!

Larry Silverstein 2018.06.29. 23:38:27

Azt állítod hogy Pintér hazudik? Nem elég komoly ember?

neko1967 2018.06.29. 23:50:54

@Larry Silverstein:
Most komolyan! Miért teszel fel olyan kérdéseket, amelyekre minden normálisan gondolkodó ember tudja a választ! Az megvan, hogy a taxis-blokád idején Pintér - mint Pest megyei rendőrfőkapitány felajánlotta Antalnak, hogy a megbízható embereivel a Duna hidakról a vizbe dobálja a taxisokat?

Larry Silverstein 2018.06.29. 23:53:28

Ezt is a tintás nevü rendőr haverod mesélte?

Lehetnék én is 2018.06.30. 00:00:32

Barátaim, ebbe már egyszer belekapaszkodtatok.
Akkor frissen választási kampányban is kevesek voltatok hozzá. Esetleg egy lalányit gyengítettetek a fideszen. Most mit reméltek? Lassan már nem tudtok parlamenti köszöbön átlátó egyletet összetoldozni, mert 5-10%-nyi ember nem hisz a még általatok sem kiválasztásra érdemes, ezért folyton cserélődő, lemondó, bukott stb vezetőkben. Nem azzal kellene foglalkozni, hogy valaki komolyan vehessen benneteket, mint egy lalányival karcsúsítani a fideszt. Sajnos a fideszes simlikkel mindíg eszébe juttatjátok az embernek a Tocsikot, a 4-es metrót srb, és már többet buktok, mint nyertek.
Bocs, csak segítek, nehogy 2022-ben csak jobbodalból választhassatok ti is. Nem benneteket sajnállak, csak uyge mégis a választék lehetősge

öreg baka nem rakéta 2018.06.30. 00:09:39

Ja, és akkor a jogászhadsereg miért nem volt képes ezt a bizniszt levezényelni? csak nem s ok sógor-koma volt pozícióban? Mára mit változott a helyzet?

neko1967 2018.06.30. 06:31:41

@Larry Silverstein:
Seggnyaló fidessnyik! Olvas utána!

neko1967 2018.06.30. 06:33:10

@Lehetnék én is:
Tocsik? Lassan naponta többet loptok, fidessnyik barátom!

látjátok feleim szümtükkel 2018.06.30. 07:30:26

@Lehetnék én is:

Nem valami nagy vigasz, hogy arra vagy büszke ez a ti kurzusotok többet lop, mint a régi. Mi lenne, ha azon agyalnál, hogy ez se lopjon.

morph on deer 2018.06.30. 08:50:52

@Womb Raider:
“Kósa esetében meg még azt sem sikerült hitelt érdemlően bizonyítani, hogy a 800 millióért akart-e törvénysértést elkövetni.”

Akkor szerinted miért is “járt” az a 800 milla?
Csak egy normális, ép ésszel követhető választ légyszives!
Előre is köszönöm.

6.Lenin 2018.06.30. 09:00:22

Van egy szélhámos csaj, kamu örökséggel házal.
Aztán nem mind1, hogy mennyi "sikerdíjról" állapodok meg vele bármiért is cserébe?
Ebből soha nem lett volna semmi, hiszen az alapja nem létezik.

Egy ekkora hülyeségen rugózni nem semmi. Lajos meg egy köcsög volt, ha beugrott a spinének, papíron. A valóságban nem történt semmi. Pénz még az ablakban sincs, ahogy 1 jó kártyás mondaná.

Szerintem.

neko1967 2018.06.30. 11:08:05

@6.Lenin:
Kedves fidess seggnyaló!
A hivatali vesztegetés kísérlete is büntetendő!

6.Lenin 2018.06.30. 11:20:48

neko1967

Ilyen alapon bárkit a világon le lehetne csukatni.
Elindítok egy kamu folyamatot, aztán feljelentem.
Annyit elfogadok, hogy a Lajos köcsög módon kezelte, mert amikor kiderült (ne), hogy kamu, lépnie kellett volna a spiné ellen, és nem hagyni a fenébe.
Az ügyvéd úr elég tapasztalt az ilyen ügyekben.

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2018.06.30. 11:31:59

@6.Lenin:

Te birka tábortag, nem fogod agyilag ugye, hogy a nő azért ment Kósához hogy kijárja, hogy hogy az örökségét adómentesen tudja felvennni. Erre jött Kósa a befolyásával, hogy majd állampapírvásárlással ezt elintézik neki, cserébe Kósa mutter kap egy tocsiknyi sikerdíjat.

6.Lenin 2018.06.30. 11:44:06

És kijárta?
Kamu volt az örökség.
A hiba ott történt , hogy ezt hagyta, mert tulajdonképpen nem is tehetne mást.
Feljelentenék valakit mert a kapu alatt 100 Ft-ért akart nekem eladni 10q aranyat?
A rendőrség nagy erőkkel vonulna ki?
Itt az sem zárható ki, hogy direkte megrendezett/eltervezett céllal történt az egész.
Nem lennék meglepve a Lajost és az ügyvéd urat ismerve.

Ezen rugózni meg szerintem tök gáz. Nem hoz semmit a konyhára, még akkor sem, ha a Lajos egy kicsit hátrébb húzódik (húzzák). Nem akkora penge, hogy a Fidesz beleremegne. Az ellenzéknek se hozna semmit, hülyék maradnak ettől függetlenül is még sokáig.
Néhány seggfej meg itt kiéli a ferdüléseit , de azt meg ki nem szarja le? Így születtek, így is fognak elpatkolni.

6.Lenin 2018.06.30. 11:53:54

www.atv.hu/belfold/20180630-nezopont-brutalisan-megerosodott-a-fidesz

A Lajos miatt? Ha kirúgnák, összeomlana a Fidesz?
Köcsögök, miért nem a valós kérdéseken töritek azt a néhány agysejteteket?

morph on deer 2018.06.30. 11:55:10

@6.Lenin:
“Ilyen alapon bárkit a világon le lehetne csukatni.”

Bárkit a világon, aki hajlandó belemenni eféle - a hivatalával összeférhetetlen - ügyekbe, ráadásul megérdemelten.

“Elindítok egy kamu folyamatot, aztán feljelentem.”

Ha nem korrupt az illető, akkor eleve nem megy bele! Ha meg igen, akkor jogos a feljelentés!
Ebben az esetben az lett volna a helyes válasz, - már ha valaki csak úgy beállít Lajosunkhoz a hírrel, hogy van pár talicskányi lóvé, mit kezdjen vele, - hogy Lala, mint hű párttag legfeljebb azt tanácsolja neki, hogy fektesse állampapírokba, majd elküldi, hogy forduljon szakemberhez!

Ez lett volna a tisztességes és a státuszával nem összeférhetetlen lépés.

Na most képzeld, nem ez történt!
Hanem Lajoska, ez a talpig becsületes - alulról? - igaz magyar hazaffy úgy ráugrott a reménybeli százmilliókra, mint az a bizonyos gyöngytyúk...
És erről még papírja is van, nehogy becsapják véletlenül az elszámolásnál!
:)
Nem kérdés, hogy ez nem legális eljárás volt, szerintem felesleges megpróbálni megmagyarázni.

Larry Silverstein 2018.06.30. 12:06:51

"Nem kérdés, hogy ez nem legális eljárás volt, szerintem felesleges megpróbálni megmagyarázni. "

A jogi szakvéleményed nagyon érdekes, köszönjük, de van ám egy külön szakma aki ezzel foglalkozik, hagyjuk talán a lajost a szakemberekre.

morph on deer 2018.06.30. 12:44:33

@Larry Silverstein:
“hagyjuk talán a lajost a szakemberekre.”

Kórboncnok..?
Amúgy ez az, hogy nem foglalkozik, épp azért beszélünk róla.

Larry Silverstein 2018.06.30. 12:48:35

Ha nem foglalkozik, annak az az oka hogy lajos cselekménye büntetőjogilag nem releváns. Ettől még politikailag releváns, hisz egy közszereplőnél minden az: pl. ha buzi vagy veri az zasszonyt.

neko1967 2018.06.30. 12:52:07

@Larry Silverstein:
"Kedves" fidessnyik seggnyaló "barátom"! Nem megy ez neked!

Igen van egy szakma, amelynek az összefoglaló neve, hogy "jogászok"!
Ezek az ügyvédek, ügyészek, bírók, közigazgatásban dolgozók, vállalati jogászok stb. Ezek között egyetlen egy becsületes, szakmájára és diplomájára büszke jogászt nem találsz, aki ne mondaná erre az esetre, hogy bűncselekmény!
De ebben az esetben az állam a sértett, és az államot büntetőügyekben az ügyészség képviseli. És ma orbanisztánban az a bűncselekmény, amire a geci által kinevezett gerinctelen főügyész rábólint! Ha véletlenül az eset minden tényállása tökéletesen ráillik egy btk tényállásra, de valami nagy fidesses követi el, az nem bűncselekmény! Az Olaf is több olyan büncselekményt tárt fel a "nemzet vejével" kapcsolatosan, de az ügyészség szerint nem történt semmi!

Ui: Magam is jogász vagyok/

neko1967 2018.06.30. 12:55:27

@Larry Silverstein:
"Büntetőjogilag nem releváns" te nagyon hülye? Egy politikust le lehet fizetni, hogy egy ügyet jó irányba "simogasson" néhány száz millióért, az " Büntetőjogilag nem releváns" ?

Szerintem te kósa lajos vagy! Vagy németh szilárd!

6.Lenin 2018.06.30. 13:02:01

Valamiért hiába kattintgatok a "válasz erre gombra" nem jön be a címzett.
Mind1, morph on deer

Nos , ha jól ismerem az ügyet, ez már jó néhány évvel ezelőtt történt, csak most lett "aktuálias" valakiknek.
tény, hogy egy politikusnak óvatosabban kellene kezelniük az ilyen provokációkat. Lajos elbénázta. Nem is nagyon meghatározó politikusa a Fidesznek.
Van. Ennyi, mint Tompika is.
Melyik pártban nincsenek ekkora pengék? (Szanyi kapitány pl, Vadai néni stb)

Azt is értem, hogy jó ilyenekbe rugdosni (önbizalmat (?) növelhet, tévesen), de értelmetlenül, minden gyakorlati haszon nélkül lovagolni ilyen pöcs ügyeken, számomra felfoghatatlan. Sehova nem visz ma már.

morph on deer 2018.06.30. 13:33:22

@6.Lenin:
“Sehova nem visz ma már.”

Ez tökéletesen igaz.
Lajos mindössze amiatt érdekesebb mint a nemzetthy hősök többsége, mert a fideszes kezdőcsapat tagja volt, és ma is kellően ismert ahhoz, hogy hatása legyen a fidesz megítélésére.
Na és az eset kapcsán lehet merengeni a mindhalálig (poltodiglan) lojális Polt újabb érdemein.

morph on deer 2018.06.30. 13:36:02

@Larry Silverstein:
“hisz egy közszereplőnél minden az: pl. ha buzi vagy veri az zasszonyt.”

Az a vak komondor volt, miről beszélsz!
Sőt, lehet hogy egyenesen egy buzi vak komondor..!

Larry Silverstein 2018.06.30. 15:16:28

neko67

Nem, te nem vagy jogász, sőt csodálkoznék ha befejezted volna a középiskolát, én viszont az vagyok.

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2018.06.30. 16:02:43

@morph on deer:

Ez a Lenin egy elhülyült komcsi nyugger, nem is csoda, hogy a fideszben van, hol máshol lenne is szükség az eféle segghülye birkákra?

neko1967 2018.06.30. 18:40:37

@Larry Silverstein:
Seggnyaló! Te, jogász?
Akkor ismernéd azt az alapvető jogelvet, hogy visszamenőleges törvényalkotás nincs! De téged ez a veszély nem fenyeget! Hogy is volt a "pofátlan" végkielégítésekkel? Hoztak egy visszamenőleges jogszabályt, hogy ezeket a végkielégítéseket megadóztatják. Hopp, rádöbbentek, hogy a Szász nevű seggnyalónak - akit a baloldali kormányzás alatt végkielégítés nélkül kirúgtak, de a bíróság megítélte a végkielégítést - is vissza kellene úgy kettőszász milliót fizetnie!

orulunkvincent.blog.hu/2010/11/16/lex_szasz_aki_meguszta_a_200_millios_kulonadot

Lázár benyújtott egy módosítót:
„ide nem értve a jogviszony 2005. január 1-ét megelőző megszűnése jogellenességét megállapító bírósági határozatban megállapított összegeket,”

Vagyis jogszabály alapján jogvita nélkül kiszámolt és kifizetett végkielégítést nagyrészt vissza kellett fizetni, de ha ugyanezen jogszabály alapján perben állapították meg a végkielégítést, akkor már nem.
De én vagyok hülye miért magyarázok egy ilyen fidessnyik szerelemgyereknek, aki kósa eszét és németh szilárd szépségét örökölte. Hozhatnék még rengeteg példát - benyújtott egyéni képviselői inditvány szavazás előtti megismerésére adott fél nap - de felesleges!

Szóval ne erőlködj, mindig erkölcsi nulla maradsz!

6.Lenin 2018.06.30. 20:30:23

Orbánék Moszkva fele menekülnek!

Én bárkire szavaznék, aki jobbat kínál a Fidesznél. A hülyékre minek?
Ha jobbat tudsz, akár rád is szavaznék.

Imre Baric 2018.07.05. 07:08:56

Hölgyek és Urak! Kósa úr azt mondja: nem történt pénzmozgás, ezért nincs is érteme büncselekményrõl beszélni. Néhány honfitársam is ezzel érvel itt. Nos a Btk 294 szerint az elkövetöre nézve harmadik személynek tett ígéret (!) elfogadása is buncselekmény. Okirat bizonyitja az elfogadást. Az sem számít ha csalt az "örökös" mert az okirat készítésekor, az ígéret elfogadásakor, Kósa úr valóságosnak tartotta az örökséget.
süti beállítások módosítása