B1 blogcsalád



Kásler doktor tudja fokozni: a Tízparancsolat egyenesen népegészségügyi program

2018. május 11. - nickgrabowszki

Mostantól így van, mert ő ezt mondta, és kész.
kasler_miklos.jpg

Interjút adott Kásler Miklós, az Orbán-kormány humánügyi minisztervárományosa a Mandinernek. A szövegben mondott néhány bornírt dolgot, például, hogy

  • az Orbán-kormány eddig is kellő súlyt helyezett az egészségügy fejlesztésére;
  • az egészségügy problémáinak okozója az ellenzéki sajtó, mert a "negatív kivételek kiragadásával foglalkozik";
  • az oktatásnál helyett a nevelést kell erősíteni;
  • azt szeretném, ha "a magyar oktatásba az emberi méltóság mint output kerülne be"(?!);
  • a tanárok csak felveszik a magas fizetésüket, e nem tanítanak szívvel-lélekkel; 
  • a liberalizmus csak múló divat volt, a kultúrában, a szellemtörténetben elérte a korlátait. nem tudott sokat mondani az emberekről, végső soron nem őket fejezte ki.
  • a kereszténység értékei és az egyház szellemisége ezzel szemben örök;

de legérdekesebb  mégis az, amit a Tízparancsolatról mondott (az eddigektől természetesen nem teljesen függetlenül). 

Szóval ott tartunk, hogy Magyarország egyik kidekorált orvosprofesszora, egy minisztervárományos politikus ragaszkodik korábbi állításához, miszerint a bibliai Tízparancsolat (persze melyik?) betartása súlyos betegségeket előz meg. Kásler a az interjú végén a következőket mondja (érdemes az egészet idézni):

Ha valakit érdekel ez a kérdéskör, ajánlom a Nemzeti Nagyvizitet, ami egy hatkötetes sorozat. Több ezer oldal. Ott egy egész fejezetet szenteltünk ennek a témának. Mindenesetre a tízparancsolat egy tökéletes törvénykönyv, mert ha valaki betartja, akkor nem ütközik össze a törvénnyel. A tízparancsolat tökéletes etikai kódex is, mert ha valaki betartja, nem ütközik össze az embertársaival, a társadalommal. Végezetül pedig

népegészségügyi program is, mert annak betartásával számos súlyos betegséget megelőzhetünk.

Az józan ésszel is belátható, hogy célszerű a tízparancsolat szerint élni. Az ellenzéki sajtó heves támadásainak közepette én azt szeretném már végre valakitől hallani, hogy a parancsolatok közül melyik az, amelyik emberellenes? Melyik az, amelyik az ember hátrányát hangsúlyozza, bármiféle értelemben? Ezzel kapcsolatban írhat bármit az ellenzéki sajtó, minőségi jelzőket is ráaggathatnak, de ez ténykérdés. Egyébként az orvosok egy jelenetős része végtelenül fel volt háborodva azon, ahogyan ezt a kijelentésemet az ellenzéki sajtó interpretálta. Egyébként úgy vagyok vele, hogy minél megalapozatlanabb módon támadják ezeket a kijelentéseimet, minél nagyobb felhajtást akarnak köré keríteni, annál több ember kezd el ezzel a témával foglalkozni, olyanok is, akiket eddig ez az egész nem érdekelt. Így végső soron ez a támadás rengeteg embert a tízparancsolat felé terelt, aminek én kimondottan örülök. Ilyen értelemben hálás vagyok nekik, hogy kiszúrták ezt a témát. 

Tehát ahelyett, hogy letagadná, azt mondaná, tévedett; ahelyett, hogy visszakozna, és azt mondaná, nem is úgy értette, meg kiragadták és kiforgatták (itt például kiragadtunk egy csomó káslerizmust), etc., ragaszkodik ehhez a hatökörséghez, amit semmilyen bizonyítékkal, még csak egy kiragadott példával sem támaszt alá. Egyetlen súlyos betegséget sem említ, amelyet valamely parancsolat betartásával megelőzhetünk, nemhogy többet, amin amire  többesszámmal utal.

Nem érvel az állítása mellett, pláne nem bizonyít. Aki nem hiszi, járjon utána. Azért van így, mert ő ezt mondta.

Mostantól így van, és kész.

Neki ezt nem kell bizonyítania. Így már egyből érhető a nevelés (értsd: tekintélyelvű idomítás) fontosságának kiemelése, meg a liberalizmus végének megjóslása is.

Az az érve, hogy az orvosok jelentős része mellette áll (már legalábbis szerinte), amiből következik (következne), hogy az orvosok jelentős része viszont szemben áll a tudománnyal, meg a józan ésszel, amely szerint a Tízparancsolat betartásának vagy be nem tartásának semmilyen egészségügyi konzekvenciája nincs.

Persze ha azt vesszük, hogy a Ne gyilkolj!-parancsolat megszegése például súlyos következményekkel jár másvalaki egészségére. De hogy miképpen előzhetjük meg a rákot, ha nem imádunk bálványokat, az még nem teljesen tiszta.

De nyilván majd kiderül, ha Kásler doktor intenciójára összevonják a hittan- és a biológiaórákat, a SOTÉ-t meg átadják a katolikus egyháznak. Ebben az esetben lenne értelme a Tízparancsolatra, mint népegészségügyi programra hivatkozni. Máskülönben semmi.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8913908216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nu pagagyí 2018.05.13. 09:49:09

@Attilajukkaja: Ezt nem lehet modernizálni, kőtáblákra írta az Isten kifogástalan héberséggel. Igaz csak egy tanú volt rá, de neki sikerült lecipelnie a völgybe a mázsás tömböket, így mindenki megbizonyosodhatott a csodáról.

nu pagagyí 2018.05.13. 09:51:40

Lefordítom Kásler gondolatát: aki nem lop, nem lesz rákos.

Attilajukkaja 2018.05.13. 10:23:19

@nu pagagyí:
"Ezt nem lehet modernizálni, kőtáblákra írta az Isten kifogástalan héberséggel."
Az Alaptörvényt is valami ilyesmire vésték, oszt már hetedszer akarják módosítani valami olyasmivel, hogy Magyarországra ne lehessen idegen népeket betelepíteni. Gondolom, idegen emberek betelepítése akkor majd nem jelent gondot, csak ha egy egész népet akarna Soros majd idehozni . :o))))

2018.05.13. 10:41:33

@szárny: látszik, hogy Kásler egy demagóg hülye
Te meg benyalod.
Kásler állítja, hogy a tízparancsolat betartása megvéd betegségektől. Senki sem állította, hogy a tízparancsolat betartása egészségromláshoz vezet.
Tehát Káslernek kéne bizonyítani állítását, amit nem tesz meg.

Kérdésem: beteg lesz, aki szombaton dolgozik? Aki nem, az sose lesz rákos?

Ha felebarátom ellen hamis tanúságot teszek, nyilván kihullanak a fogaim. De mellette szabad hamisan tanúskodni?

Mi van, ha az idegen, aki kapumon belül van, szombaton munkát végez? Köszvényem lesz?

Akim idegen Isteneket imádnak, azok mind betegek? Igazolnád, hogy nincs egyetlen egészséges budhista, hinduista konfucionista, taoista, szikh?

Avagy nem igaz az állítás?
Gyurcsány hazudik, csal, lop. És ami a legrosszabb, táncol. Mennyivel betegebb, mint Orbán?

2018.05.13. 10:42:27

Vicces, mikor a tízparancsolatról papol, aztán azzal a hazugsággal indít, hogy az elmúlt 8 évben mennyit javult a magyar egészségügy és az oktatás, holott mindkettő területen komoly forráselvonás volt, ésmaga a kormány sem kezelte priorítasként, a PISA teszteken elvéreztek a diákjaink, a várólisták növekedtek, az orvoshiány fokozódott, soroljam még? Amikor megkérdezik, hogy mit tenne ezért meg azért mit tenne, mit csinálna, frissen hivatalba lévő miniszterként, legalább próbáljon meg valami előremutatót mondani, és ne az eddigi vezetők hátsóját nyalja már körbe, mert ez akkor sem oké, ha ugyanazon politikai erő áll mögötte is.

Szvsz nálam ez a figura a Magyarorszagon magát konzervatívnak és tisztességesnek hazudó, valójában értékrendmentes, az állítólagos értékrendjét is csak előbbre jutás érdekében hangoztató, álszent orvosbáró archetípusa.

2018.05.13. 10:44:00

@nu pagagyí: Dehogy!Aki nem paráználkodik, nem lesz fideszes!

2018.05.13. 10:45:58

@teéjesenmindegy: mindegy, mi a faszi.
Azt tudjuk, hogy a rák szakembere. Mostmár az is világos, miért. A rákoson csak a ráolvasás segít. Esetleg a szentőtvíz.

2018.05.13. 10:46:13

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Társadalmi szinten nézd a dolgot, elvileg csökkenthetni a betegségek számát, ha bizonyos morálisan kifogásolható dolgokat nem teszünk meg. Tehát ne csak az elkövetőt, az áldozatot is nézd, pl. ha kizsebelnek (ne lopj), viszik az irataidat is, majd hónapokig harcolsz a korrupt (ne lop ismét) állam által fenntartott hivatalokkal, hogy pótold, az biztosan stresszes lesz, ami növeli egyes betegségek kialakulásának esélyét. Ez csak egy parancsolat volt.

2018.05.13. 10:49:37

@ipartelep:
Eddig is működött a módszer, hogy feltűnően korrupt és arrogáns embereket nevezett ki Orbán, akik persze lejáratták magukat, de az egyszeri Fidesz hívő elintézte azzal, hogy Orbán jó ember, csak az emberei között akadnak ilyenek és olyanok. De nagypapám mesélte azt is, hogy neki a 2. világháború vége felé egy német tiszt mondta, hogy Hitler jó ember, csak a tábornokai kegyetlenek...

2018.05.13. 10:56:39

@LAM: sajna a betegségek nem csak nemi úton terjedhetnek. A hpv például pont a bőrön keresztül terjed. Elég hozzá egy törölköző...

nu pagagyí 2018.05.13. 10:57:31

Felhívom a kedves betegek figyelmét arra, hogy ezután saját magukat leplezik le, ha igénybe veszik a magyar egészségügy gyógyító szolgáltatását. Be kellett volna tartani a tízparancsolatot, de nem tették. Átmeneti ideig még talán nem lesz retorzió, de ki tudja mit hoz a holnap! Lehet, hogy jobban jár a bűnös lélek, ha inkább koporsót rendel.

2018.05.13. 10:59:51

@diszkriminans: a kijelentés valahogy úgy szól, hogy a betegségek 80%-a megelőzhető lenne. Sajna ez nettó baromság.

nu pagagyí 2018.05.13. 11:12:36

@diszkriminans: A példádban az lett beteg, akit kiraboltak. Jó gondolat. Én is úgy érzem, hogy aki lop az hosszú, elégedett életet fog élni, persze csak akkor, ha kiküszöböli a lelkiismeretnek nevezett valamit. Utóbbira van már előremutató példa, csatlakozni kell a NER-hez. A NER egy MLM-szisztéma, az alul levők lopnak és meghatározott részt juttatnak a beszervezőnek. Ha ő is maga alá tud szervezni további embereket, akkor már effektíve lopni sem kell, dől a lé és megszűnnek a lelkiismereti problémák. Ezt a végállapotot kell elérni a nyugodt, tartalmas, becsületes élethez. Káslernek már biztosan sikerült.

kolomparlole1114 2018.05.13. 11:15:36

"az egészségügy problémáinak okozója az ellenzéki sajtó, mert a "negatív kivételek kiragadásával foglalkozik""

Na és vajon kinek a hibája hogy van mivel foglalkozni? Csak nem a rémuralkodó rezsimé?

"a tanárok csak felveszik a magas fizetésüket, e nem tanítanak szívvel-lélekkel"

Ha ennyire irigyli a tanári lóvét, akkor a miniszteri helyett ő is a tanári lóvét vegye fel! Aztán meglátjuk mennyire fog szívvel-lélekkel hülyegyereket játszani...

"a liberalizmus csak múló divat volt"

Végül is ja, most a Mad Max világa folyik épp, hurrá...

"a kereszténység értékei és az egyház szellemisége ezzel szemben örök"

Ja, a lapos Föld meg a boszorkányok...

"Szóval ott tartunk, hogy Magyarország egyik kidekorált orvosprofesszora, egy minisztervárományos politikus ragaszkodik korábbi állításához, miszerint a bibliai Tízparancsolat (persze melyik?) betartása súlyos betegségeket előz meg."

Végül is igaz, ha nem lopnának, megelőzhetnék a rendszerváltáskor a sitten rohadás közben az AIDS elkapását a cellatársaiktól.

2018.05.13. 12:18:55

@Szputya: Jó, persze, de azért népegészségügyi céllal a házasságon kívüli nemi élet tilalmát propagálni kicsit erős.

atomic power 1986DucaDuca 2018.05.13. 13:01:16

Élő példa a puritanizmus, a pozitív gondolkodás, a vallasi meggyőződés és a tizparancolat egeszségre gyakorolt hatásának az amisok egeszsegi allapota.

Ami a Bibliában írva vagyon, azt betartják, 21. század ide vagy oda.

Vannak, akik lenézik őket, mások csak nevetnek rajtuk. Sokan hiszik úgy, hogy az amisok szánni való, elmaradott emberek. Közben bizonyítást nyert, hogy közösségeikben az olyan civilizációs betegségek, mint a rák, a cukorbetegség vagy a magas vérnyomás gyakorlatilag ismeretlenek. Pedig még az oltásokat is elutasítják, inkább gyógyfüvekkel kezelik magukat. Nem használnak műanyagot, sem vegyszereket. Mindenben az egyszerűséget hirdetik. Hisznek abban, hogy Isten távol tartja őket a világban eluralkodott pénz- és élvezetközpontú életviteltől és gondolkodástól.

Ez is bizonyítja, -bar jómagam nem vagyok vallasos, hogy van abban valami, amit Kásler M. a tizparancsolatrol allít.

nu pagagyí 2018.05.13. 13:23:48

@atomic power 1986DucaDuca: Tudjuk ezt be inkább a benzingőz hiányának, a stresszmentes életnek. Sokáig élnek, de minek? Amúgy néhány auschwitzi foglár is elég sokáig éldegélt, pedig tutira nem tartotta be semmiféle tízparancsolatot. Köze nincs az egészséghez Kásler doktor fantazmagóriája, de látom van rá vevő. A hülye hülyévé teszi az arra fogékonyt.

$pi$ 2018.05.13. 13:36:52

@nu pagagyí: "Amúgy néhány auschwitzi foglár is elég sokáig éldegélt, pedig tutira nem tartotta be semmiféle tízparancsolatot"

Miért mondod ezt? Szerintem egy csomót betartottak a tízparancsolatból, az SS kimondottan keresztény volt.

$pi$ 2018.05.13. 13:47:09

@atomic power 1986DucaDuca: "Sokan hiszik úgy, hogy az amisok szánni való, elmaradott emberek. Közben bizonyítást nyert, hogy közösségeikben az olyan civilizációs betegségek, mint a rák, a cukorbetegség vagy a magas vérnyomás gyakorlatilag ismeretlenek"

Az amisok közt a rákbetegség aránya az általános polulációhoz képest 60%. Messze nem igaz, hogy "gyakorlatilag ismeretlen". Szakértők szerint ez a különbség a dohányzás és az alkoholfogyasztás miatt van, ami nem "civilizációs" kérdés, hiszen évszázadok óta van dohányzás és alkoholfogyasztás.

atomic power 1986DucaDuca 2018.05.13. 14:03:49

@$pi$:

A Cancer Causes and Control tanulmanya szerint az amisok Amerika legegészségesebb lakói. A rákos betegség gyakorlatilag ismeretlen.

"Szakértők szerint ez a különbség a dohányzás és az alkoholfogyasztás miatt van, ami nem "civilizációs" kérdés, hiszen évszázadok óta van dohányzás és alkoholfogyasztás."

Eletfelfogas, eletforma kerdese. Ez meg összefügg a gondolkodas móddal. Mint ahogy az is, hogy mit eszünk, mennyit mozgunk, dohanyzunk-e, alkoholizálunk-e, mertektartoan elünk-e.
Minden a fejben dől el. Az életforma is. Az amisoknal is, meg nalunk is.

atomic power 1986DucaDuca 2018.05.13. 14:13:31

@nu pagagyí:

"Tudjuk ezt be inkább a benzingőz hiányának, a stresszmentes életnek."

Lehetne benzingőz, ha ök is hasznalnanak autót, benzinmotoros fünyírógépet. Meg lehetne stressz is. De nem hasznalanak, ők meggyőződésből olyan eltformat valasztottak, ami egeszségesebb, mint a többségi tarsadalomé.
A lényeget nem erted!

"Amúgy néhány auschwitzi foglár is elég sokáig éldegélt, pedig tutira nem tartotta be semmiféle tízparancsolatot."

Meg sok dohanyos is sokáig elélt, es néhany nem dohanyos is meghal tüdörákban.
Kásler M . sem azt allította, hogy a puritansag minden betegsegtől megvéd!

$pi$ 2018.05.13. 14:14:44

@atomic power 1986DucaDuca: "A Cancer Causes and Control tanulmanya szerint az amisok Amerika legegészségesebb lakói. A rákos betegség gyakorlatilag ismeretlen."

Ebben a referált folyóiratban jelent meg a cikk, itt van: www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/19779840

"The age-adjusted cancer incidence rate for all cancers among the Amish adults was 60% of the age-adjusted adult rate in Ohio"

Szerintem akiket idéztél azok rosszul idézték a szakirodalmat.

"Minden a fejben dől el. Az életforma is. Az amisoknal is, meg nalunk is."

Az átalad felhozott téma éppen azt bizonyítja, hogy nem. Attól függ, hogy hova születsz, ahova születsz ott dohányoznak -e vagy nem. Pont ezt bizonygattad nem?

$pi$ 2018.05.13. 14:20:01

@atomic power 1986DucaDuca: "De nem hasznalanak, ők meggyőződésből olyan eltformat valasztottak, ami egeszségesebb, mint a többségi tarsadalomé."

Attól, hogy kevesebb a rák még nem következik, hogy egészségesebbek vagy egészségesebben élnek. A rák, a dohányzás csak egy komponense a bonyolult valóságnak. A rák például azért kapott egyre nagyobb szerepet az európai kultúrában az elmúlt száz évben, mert a rák kialakulásának kockázata nagymértékben nő 65 éves kor felett. Nőtt a várható életkor, tovább élnek az emberek és ezért egyre többen halnak meg rákban. Akit az előző századfordulón elvitt a kanyaró vagy a szamárköhögés az nem lett rákos.

Egyébként az amish férfiak várható életkora körülbelül megegyezik a nem-amisokkal, a nők várható életkora azonban cirka 8 évvel kevesebb mint a nem amish nők várható életkorával. Ez nagyon nagy különbség, erre azt mondani, hogy egészségesebben élnek nyilván nem lehet.

Ráadásul az amisok visszautasítják az orvosi beavatkozás sok formáját, azért bezzegezni őket, hogy egészségesen élnek nyilván csúsztatás.

$pi$ 2018.05.13. 14:22:59

@atomic power 1986DucaDuca: "Kásler M . sem azt allította, hogy a puritansag minden betegsegtől megvéd!"

Majdnem ezt állította, azt mondta, hogy a halálos betegségek 80%-a megelőzhető a tízparancsolat betartásával. Ez semmivel sem kisebb butaság mint az, hogy "a puritansag minden betegsegtől megvéd".

élhetetlen 2018.05.13. 15:26:18

@szárny: Értem én hogy Fcuk22-vel megértitek egymást, de azt mikor érted meg, hogy az, hogy nem emberellenes, (mert azt senki, soha nem mondta hogy a tíz parancsolat emberellenes), az nem jelenti azt, hogy megvéd a betegségektől? „Az ellenzéki sajtó heves támadásainak közepette én azt szeretném már végre valakitől hallani, hogy a parancsolatok közül melyik az, amelyik emberellenes?„ Kásler sem, Fcuk sem, te sem érted, hogy ez nem érv. Hogyan magyarázzam. Az ivóvíz sem árt, nem emberellenes, de nem véd meg a betegségek 80 %-ától. A tiszta levegő sem, stb.
És, ha már a széffel jössz, senki nem mondott olyan hülyeséget, hogy, ha széfek lesznek a betegány mellett, akkor nem betegszenek meg az emberek, vagy attól gyorsabban gyógyulnak. Az csak annyi volt, hogy a tehetetlen embert ne sokkoljuk még azzal is, hogy eltünt az összes pénze, és az összes irata, ami nem sokat javít az amúgy is szar közérzeten. Kásler viszont azt mondja, hogy ha betartjuk a tíz parancsolatot, akkor a betegek 80 %-a egészséges marad, ami hülyeség. Nem érted a különbséget?

bkkzol 2018.05.13. 15:34:33

azért van benne valami, a magát szellemi elitnek képzelő orvosok kicsit magukba szállhatnának!!!

- ne lopj ( hálapénz, magánrendeléseiket, műtétjeiket munkaidőben állami intézményben végzők....)

- ne kivánd másnak amit nem kívánsz magadnak ( ellátás, emberség...)

élhetetlen 2018.05.13. 15:40:22

@Jakab.gipsz: „problémáitok van, (lévén már két bitesek is vagytok)„. Na, húzz a könyvtárba, próbálj meg utána nézni az egyeztetésnek. És már sokszor kérdeztem, de nem válaszoltad meg, szerinted milyen a kétbites ember? „Kásler doktor még csak az előhang.”. Hát igen, lehetsz még te is az oktatásért felelős miniszter ilyen közegben, csak teperj, az tényleg még súlyosabb lenne.

atomic power 1986DucaDuca 2018.05.13. 16:43:42

@$pi$:

"Szerintem akiket idéztél azok rosszul idézték a szakirodalmat."

Igen, valóban úgy néz ki, hogy eltúlozták az adatot. Ettől függettlenül igaz az az allitas, hogy kevesbé betegek, mint a többségi tarsadalom. Ezért is foglalkoznak velük a kutatók.

"Attól függ, hogy hova születsz, ahova születsz ott dohányoznak -e vagy nem."

Ha ennyire determinalná a születés helye az egyén eletmodját, akkor soha nem lehetne eredmenyes semmilyen egeszsegügyi felvilagositó munka.

"A rák például azért kapott egyre nagyobb szerepet az európai kultúrában az elmúlt száz évben, mert a rák kialakulásának kockázata nagymértékben nő 65 éves kor felett."

De ez az izolált közösségekben elő emberekre is igaz. A rák incidenciája mégis alacsonyabb naluk.

"Egyébként az amish férfiak várható életkora körülbelül megegyezik a nem-amisokkal, a nők várható életkora azonban cirka 8 évvel kevesebb mint a nem amish nők várható életkorával."

A chicagoi Northwestern egyetemen folytak kutatasok, melyet 177 Indianában, a berne-i közösségben élő amison végeztek. A vizsgált személyek egyes csoportjainak várható élettartama jóval magasabbnak bizonyult, mint mas csoportoknak. Az amis populación belül is van erős szóras. Míg az USÁ-ban a várható átlagéletkor 78,8 év, ezeknél az amis populación belüli csoportoknak az atlag eletkora elérte a 85 évet.

2018.05.13. 19:46:21

@atomic power 1986DucaDuca: aha, persze:
Surprisingly, the researchers who conducted the study weren’t expecting to find such a low cancer rate.

In fact, they theorized that the Amish would have higher instances of cancer because of their small gene pool, which should have increased the incidence of cancer-related gene mutations. Instead, this small gene pool, combined with a few lifestyle factors, may be responsible for their low cancer rate

2018.05.13. 20:27:00

@atomic power 1986DucaDuca: nyilván össze lehet vetni egy alacsony szâmú populációt az usa összlakosságával...
Ez egy zárt közösség. Nem fognak találkozni olyan veszélyforrásokkal, amivel az összpopuláció tagjai igen. A tízparancsolatban nincs benne, hogy takard be teljes testfelületedet a napon. Amishék így tesznek.

Attilajukkaja 2018.05.14. 01:07:09

@atomic power 1986DucaDuca:
" az USÁ-ban a várható átlagéletkor 78,8 év, ezeknél az amis populación belüli csoportoknak az atlag eletkora elérte a 85 évet"
Ehhez azért hozzátartozik, hogy az amishok egész életmódja nagyon különbözik az átlag amerikaiétól. Vallásos amerikaiból van egy csomó, de ezek a kommunák gyakorlatilag önellátóak, egészségesebben étkeznek, rendszeresen végeznek fizikai munkát, stb.

atomic power 1986DucaDuca 2018.05.14. 02:11:00

@Attilajukkaja:

Fején talaltad a szöget! És szerinted miért más az életmodjuk?
A mormonok várható átlagéletkora is magasabb, és egészségesebbek is, mint az amerikai átlag.
Szerintem azért mas az eletmodjuk, mert mas az eletfelfogasuk, gondolkodásuk.

atomic power 1986DucaDuca 2018.05.14. 02:26:26

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"Nem fognak találkozni olyan veszélyforrásokkal, amivel az összpopuláció tagjai igen."

Maguknak teremtettek olyan eletmodot, ami kevesebb veszelyforrással jár. Ezt meggyőzödesből tették. Egyebkent a szerzett tulajdonsagok öröklődhetnek. Egy zárt populációban ez okozhat a genekben is kimutatható valtozasokat.

Attilajukkaja 2018.05.14. 08:48:21

@atomic power 1986DucaDuca:
"azért mas az eletmodjuk, mert mas az eletfelfogasuk"
Ebben van valami. Tehát akkor vissza az "őskorba", a zárt kommunákba? Ezt te sem gondolod komolyan! :o)))

2018.05.14. 09:30:21

@atomic power 1986DucaDuca: viszont a zárt közösség más veszélyforrásokkal jár:
Health among the Amish is characterized by higher incidences of particular genetic disorders, especially among the Old Order Amish. These disorders include dwarfism, Angelman Syndrome, and various metabolic disorders, as well as an unusual distribution of blood types.

Attilajukkaja 2018.05.14. 09:42:01

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Vagyis a Tízparancsolat megvéd a halálos betegségek 81%-ától, de helyette olyanokkal "áldja" meg a közösségeket, amelyek pokollá teszik az életüket? :o)

2018.05.14. 09:49:31

@Attilajukkaja: igen. Az amish gyerekeknél gyakori a marple syroup kidney disease. Mivel elutasítják a kórházi kezelést és a májtranszplantációt, így halâlos kimenetelű lehet...

2018.05.14. 09:50:39

@atomic power 1986DucaDuca: viszont magasabb a gyermekhalandóság.

Attilajukkaja 2018.05.14. 10:04:24

@Könnyen elkaptuk, uram!:
"elutasítják a kórházi kezelést "
De ha ezzel együtt magasabb náluk az átlagéletkor, akkor lennie kell valami másnak is. :o)
Amúgy volt egy nagyon érdekes sorozat a National Geographic-on arról, milyen komoly problémákkal küszködnek az amish közösségek, mennyire próbálnak onnan menekülni a fiatalok.
Én magam is jártam egy ilyen közösségben Pennsylvaniában mint turista. Nagyon érdekes volt, de maga a tény, hogy látványosságot csinált egy zárt közösség az életmódjából azt sugallja, hogy nyitni akarnak a külvilágra. Persze lehet, hogy tévedek, és csak oktatási célból csinálták. :o)

2018.05.14. 10:26:09

@Attilajukkaja: mivel elutasítják a fogamzásgátlást, így valami másnak lennie kell, hogy még nem szaporodták túl egész Amerikát(-;

Attilajukkaja 2018.05.14. 10:36:37

@Könnyen elkaptuk, uram!:
"valami másnak lennie kell, hogy még nem szaporodták túl egész Amerikát"
Gonosz vagy! :o)))
Komolyra fordítva a szót, minden zárt közösségnek megvan a határa. Ha túlszaporodnak, már nem tudják eltartani magukat. Ezt annak idején háborúkkal, a szomszéd területének elfoglalásával oldották meg (szigorúan a Tízparancsolat nevében), amit a mai USA-ban nem tehetnek meg. A fiatalok elvándorlása viszont megoldja a problémát. Örülnek, hogy még egyáltalán fennmaradnak!

látjátok feleim szümtükkel 2018.05.14. 12:04:30

@Könnyen elkaptuk, uram!: "A tízparancsolatban nincs benne, hogy takard be teljes testfelületedet a napon. Amishék így tesznek."

Az sincs benne a tízparancsolatba, hogy minden embernek elég esze legyen az élethez. Persze amiséknak van annyi eszük, hogy belátták a bör nem grilezésre van az emberen.:D

látjátok feleim szümtükkel 2018.05.14. 12:08:27

@Attilajukkaja:

Ha jól megszemléljük az élővilágot, akkor láthatjuk, általában az utódok keresnek maguknak új életteret. Kivétel az ember, aki röghöz akarja kötni utódait. Pedig a történelemben tömegesen mindig a fiatalabb generációk mentek világot látni. Oszt vagy hazamentek, vagy nem. Ennek egyszerű fizikai oka volt/van, nevezetesen az öreg fa is nehezebben fakad új földben.

Attilajukkaja 2018.05.14. 12:09:55

@látjátok feleim szümtükkel:
"amiséknak van annyi eszük, hogy belátták a bör nem grilezésre van az emberen."
Gondolom, isteni sugallatra tették, nem azért, mert baromi prűdek. :o))))

Attilajukkaja 2018.05.14. 12:13:25

@látjátok feleim szümtükkel:
"általában az utódok keresnek maguknak új életteret. Kivétel az ember, aki röghöz akarja kötni utódait. "
Egyetértek.

"mindig a fiatalabb generációk mentek világot látni. Oszt vagy hazamentek, vagy nem. Ennek egyszerű fizikai oka volt/van, nevezetesen az öreg fa is nehezebben fakad új földben."
Így van! :o)
És a lényeg, hogy ez vitte előbbre a világot. Ha tetszik egyeseknek, ha nem, a fejlődés megállíthatatlan.

Attilajukkaja 2018.05.14. 12:24:58

@látjátok feleim szümtükkel:
"a bör nem grilezésre van az emberen"
Még egy gondolat ehhez. A bőr egy olyan szervünk, amely aktív szerepet játszik a D-vitamin előállításában. Amíg nem volt ennyire prevalens az UV sugárzás a nap fényében, addig senki nem foglalkozott a "grillezéssel". A napfény viszont egy fontos tényező volt az angolkór (D-vitamin hiány) elkerülésében. Nem hiszem, hogy az amishok ennek tudatában kerülnék a napfényt. :o)

atomic power 1986DucaDuca 2018.05.14. 14:14:05

@Attilajukkaja:

"Tehát akkor vissza az "őskorba", a zárt kommunákba? "

A szemlélet, életforma megváltoztatásának nem feltétele a zárt kommunában való élet.

atomic power 1986DucaDuca 2018.05.14. 14:16:43

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"viszont a zárt közösség más veszélyforrásokkal jár"

Nem a zart közösség a lényeg, hanem a szemléletmód. A szemleletmódot tarsadalmi méretekben is meg lehet változtatni, bár nem könmyű feladat.

2018.05.14. 14:32:04

@atomic power 1986DucaDuca: igazad, van, de ez irreleváns adott esetben. A tízparancsolat nem változott az idő múlásával.
Az amishok például nem használnak számítógépet, sem telefont. Tégy te is így!

2018.05.14. 14:34:06

@látjátok feleim szümtükkel: kizárt, hogy amishék a bőrrák ismeretében hozták ezt az öltözködési formát be.

2018.05.14. 14:36:40

@atomic power 1986DucaDuca: ha volna eszük, fehér ruhát hordanának a napon. A fekete nem praktikus.

atomic power 1986DucaDuca 2018.05.14. 16:01:25

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"Az amishok például nem használnak számítógépet, sem telefont. Tégy te is így!"

Nem a telefon -es szamitogép hasznalaton mulik. Kasler M -nak teljes mertekben igaza van, amikor a hit erejeről beszél. Egeszsegszociologiai kutatasok sora igazolja szavait. Ezek a kutatasok alatamasztjak a hit és a testi, lelki egészség közötti pozitív összefüggést. Aki ezt nem tudja, az csak a tajekozatlansagat bizonyitja, vagy tudja, de ideologiai okokbol tagadja.

Tudományos teny, hogy a vallásosság növeli a várható élettartamot, csökkenti a vérnyomást, és erősíti az immunrendszert es fontos lehet a gyógyulásban.

Attilajukkaja 2018.05.14. 16:05:37

@atomic power 1986DucaDuca:
"A szemlélet, életforma megváltoztatásának nem feltétele a zárt kommunában való élet."
Szerintem most te ragadtad meg a lényeget: életforma változtatásra lenne sokaknak szüksége. Én inkább összpontosítanék a 7 főbűnre, mint a tízparancsolatra ebben az ügyben. És persze egészségügyi, nem vallási programokat indítanék be annak érdekében, hogy a helyzet javuljon.

@Könnyen elkaptuk, uram!:
"kizárt, hogy amishék a bőrrák ismeretében hozták ezt az öltözködési formát be"
Így van! Főleg, hogy az amishok - mint Kásler is - elvetik az oktatást és a tudományt. Náluk 16 éven felül nem tanulhat, nem sportolhat senki, hanem be kell állnia dolgozni a közösségben. Ez a szabály.

Attilajukkaja 2018.05.14. 16:13:53

@atomic power 1986DucaDuca:
"a kutatasok alatamasztjak a hit és a testi, lelki egészség közötti pozitív összefüggést"
Ezt én is elfogadom. A buddhistáknál és a hinduknál ez már évezredekkel ezelőtt is így volt. Nem is ezzel van a gond, hanem azzal, ha ezt valakire rá akarod erőltetni egy elfogadható egészségügyi ellátás helyett. Mert itt most ez folyik. Javítani nem akarnak az eü ellátáson, tehát inkább rád tolják a felelősséget, ha megbetegszel. Miért nem voltál ájtatosabb? Ez mostantól így fog működni!
Az én kiegyensúlyozott és nyugibb életemet biztosan nem a tízparancsolat fogja elhozni, .... inkább a sárga föld, mert Magyarországon élek.

2018.05.14. 16:24:52

@atomic power 1986DucaDuca: ezért van az, hogy Nepálban korán halnak. Hisz nem tartják a tízparancsolatot.

2018.05.14. 16:25:44

@Attilajukkaja: a szentőtvíz majd segít.

2018.05.14. 16:27:04

@atomic power 1986DucaDuca: azért nem vagyok biztos, hogy a rettegés a kiegyensúlyozott lélek definíciója...

Attilajukkaja 2018.05.14. 16:37:02

@atomic power 1986DucaDuca:
"Nem a telefon -es szamitogép hasznalaton mulik."
Honnan tudod?

"Kasler M -nak teljes mertekben igaza van, amikor a hit erejeről beszél."
Szerintem a hit nem elégséges. A tágabb családomban sok a katolikus, még pap is van közöttük. Mégis komoly egészségügyi problémákkal küszködnek. Itt komplexebb a probléma. Nem egyéni "megtérés" a válasz. Ez csak társadalmi szinten kezelhető, ... de nem erőszakkal.

Attilajukkaja 2018.05.14. 16:38:07

@Könnyen elkaptuk, uram!:
"a szentőtvíz majd segít"
Túl drágán adják. :o))))

atomic power 1986DucaDuca 2018.05.14. 16:41:23

@Attilajukkaja:

"Javítani nem akarnak az eü ellátáson, tehát inkább rád tolják a felelősséget, ha megbetegszel. Miért nem voltál ájtatosabb? Ez mostantól így fog működni!"

Ez meredek kijelentés. Előre nem nyilatkozhatsz ilyen dekadens módon egy, még munkába sem allt egeszsegügyi kormanyzatrol. A prevenció, a megfelelő életmod, nagyon fontos. Ezt Bokros L. is hangsulyozta annak idején, penzügyminiszzer koraban. Kásler sem tett mást, mint hogy jelezte, mennyire fontos a betegsegek megőrzeseben a mentalhigiéne. Vannak bizonyos betegsegek, /pl. a tüdőrák/, ahol szignifikáns kapcsolat van az esetek döntő többsegeben az eletmoddal. Ott vannak a szenvedély betegek. Oriasi összegek mennek a kezelesükre.

Egyébkent miert epitik szerinted a szuperkorhazakat? Mert nem akarnak gyógyitani? Ne legyel mar ennyire.......! Ennél,te okosabb vagy.

2018.05.14. 16:43:16

@atomic power 1986DucaDuca: a tüdőrákot melyik parancsolat gyógyítja?

2018.05.14. 16:44:36

@atomic power 1986DucaDuca: világos, az alkoholizmus ellenszere a vallás. Jézus is vizet csinált a borból. Ja, nem.

2018.05.14. 16:47:00

@atomic power 1986DucaDuca: mindegy, minden Istenhez imádkozok, az a tuti.

atomic power 1986DucaDuca 2018.05.14. 16:49:13

@Attilajukkaja:

"Szerintem a hit nem elégséges."

Senki nem allitotta, hogy ez elgenő. Kásler sem.

"A tágabb családomban sok a katolikus, még pap is van közöttük. Mégis komoly egészségügyi problémákkal küszködnek."

Egy viszonylag szűk körben minden előfordulhat es annak az ellenkezője is. Én döntőnek az egeszsegszociologiai kutatasokat tartom, amelyek igazoljak a hit szerepet.

Attilajukkaja 2018.05.14. 16:53:38

@atomic power 1986DucaDuca:
"Ez meredek kijelentés. Előre nem nyilatkozhatsz ilyen dekadens módon egy, még munkába sem allt egeszsegügyi kormanyzatrol."
Lehetséges. De előre nem tudhatom, mit határoz majd Kásler. Az aggályaimat írtam le.

"A prevenció, a megfelelő életmod, nagyon fontos."
Ebben nincs vita. :o)

"Kásler sem tett mást, mint hogy jelezte, mennyire fontos a betegsegek megőrzeseben a mentalhigiéne."
Vagyis te szakemberként állítod, hogy a mentálhigiéné megelőzheti a betegségek 80%-át? Mert Kásler ezt tette.

"Vannak bizonyos betegsegek, /pl. a tüdőrák/, ahol szignifikáns kapcsolat van az esetek döntő többsegeben az eletmoddal. Ott vannak a szenvedély betegek. Oriasi összegek mennek a kezelesükre."
Igen.

"Egyébkent miert epitik szerinted a szuperkorhazakat? "
Nem tudok szuperkórházak építéséről. Egyről lengették be a hírt. Amúgy a kórházaink nincsenek túl jó állapotban. Egy szuperkorház csak egyeseknek jelent majd megoldást.

"Ne legyel mar ennyire.......! Ennél,te okosabb vagy."
Köszönöm, hogy legalább nem szidalmaztál nyíltan. Nem szeretem, amikor a kommentelők sértegetik a másikat. :o)

Attilajukkaja 2018.05.14. 17:09:07

Nem kérte senki, de én azért idemásolom a 7 főbűnt. Szerintem tanulságos lesz egyeseknek. :o)
Ha már erkölcsökről prédikálunk, vegyük figyelembe, hogy a tízparancsolat elbújhat ezek mögött. :o)

kevélység (superbia),
fösvénység (lat. avaritia, gör. filargüria),
bujaság (luxuria),
irigység (invidia),
torkosság (gula),
harag (ira),
jóra való restség (acedia).

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.14. 17:12:38

@Attilajukkaja: "@atomic power 1986DucaDuca:
"Ez meredek kijelentés. Előre nem nyilatkozhatsz ilyen dekadens módon egy, még munkába sem allt egeszsegügyi kormanyzatrol."
Lehetséges. De előre nem tudhatom, mit határoz majd Kásler. Az aggályaimat írtam le."

Bassza meg, annyi az oktatásnak és kultúrának, kezdhetsz aggódni, a rémálmaid megvalósulnak:

"A nemzeti, keresztény és értékalapú kultúrát támogatják. Kásler külön megemlítette, hogy oktatni kell a magyarság spirituális és szakrális értékeit is."

"https://index.hu/belfold/2018/05/14/kasler_miklos_emmi_meghallgatas_orszaggyules_bizottsag_oktatas_egeszsegugy_kultura/"

atomic power 1986DucaDuca 2018.05.14. 17:14:07

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"....a tüdőrákot melyik parancsolat gyógyítja?"

Senki nem mondta, hogy gyogyitja.

A következőről van szó. Phillips-Lemon-Beeson 1978; Berkel-de Waard 1983 tanulmánya tamasztja alá, hogy az életmódra, életvitelre szigorú szabályokkal ható vallásos közóssegekben /adventistak, mormonok/ körében az életmódbeli kötöttség, amely kiterjed a dohányzás tiltasara, kimutathatóan kevesebben betegszenek meg legzőszervi dagantos betegsegekben, mint az atlag populacioban.

Igy érted?

atomic power 1986DucaDuca 2018.05.14. 17:25:44

@Attilajukkaja:

"Vagyis te szakemberként állítod, hogy a mentálhigiéné megelőzheti a betegségek 80%-át? Mert Kásler ezt tette."

Először is nem vagyok szakember, csak utána néztem nehany temaval kapcsolatos tanulmanynak, amelyek szerint Kasler M-nak igaza van. A 80%-hoz nem tudok hozzaszolni, mert ilyen adattal én nem talakoztam. Olyan tanulmanyok viszont bőseggel allnak rendelkezesre, amelyek bizonyitjak a hit erejet a megelözesben es a gyogyitasban.

"Nem tudok szuperkórházak építéséről."

Igazad van. Még nem epitik. Csak a tervpalyazatot irtak ki 3 budapesti szuperkorhaz megepitesere.

"Egy szuperkorház csak egyeseknek jelent majd megoldást."

Mindenkit a szuperkorhazban sem fognak meggyogyitani. Az embernek van egy olyan tulajdonsaga, hogy halando.

"Köszönöm, hogy legalább nem szidalmaztál nyíltan."

Burkoltan sem. Csak azt jeleztem, hogy nagyon pesszimista vagy. Egyebkent meg dialogust folytatunk egy vitatott temaban, ebbe miert kellene, hogy beletartozzon a masik szidalmazasa? Mindig tiszteletben tartom a masik velemenyet, ha az őszinte.

atomic power 1986DucaDuca 2018.05.14. 17:34:13

@Attilajukkaja:

"A tágabb családomban sok a katolikus, még pap is van közöttük. Mégis komoly egészségügyi problémákkal küszködnek. Itt komplexebb a probléma."

A vallás-egészség pozitív kapcsolatát emeli ki azok a vizsgalatok, amelyek kimutatták, hogy a papság körében mért halálozási arányszámok kedvezõbbek az átlagnépesség adatainál.

Locke, F. B.-H. King 1980. Mortality among Baptist clergymen. Journal of Chronic Disease, 33, 581-590.

atomic power 1986DucaDuca 2018.05.14. 17:54:06

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

".......Kásler külön megemlítette, hogy oktatni kell a magyarság spirituális és szakrális értékeit is."

Kasler M. valószinűleg Jarvis és Northcott (1987) tanulmanya alapjan tette a nyilatkozatat.

Jarvis és Northcott az empirikus egészségszociológiai vizsgálatok számára a vallásosság (religiousness) különbözõ dimenzióit, szintjeit írják le.

Az elsõ szint: religious affiliation, ez a passziv vallasosság.

A következõ szint: religious participation, amely mar vallasos elkötelezettség

A harmadik szint a vallásos közösséghez tartozás (community membership),

Az ezt követõ szint a szûkebb értelemben vett vallásosság (religiousty), amely egy attitûd-szintû jelenség, és olyan gondolkodásbeli elemeket tartalmaz, mint az isteni gondviselésbe vetett hit vagy a vallásos értékrend és erkölcs követése.

Végül, Reed (1987) megkülönböztet az egészségszociológia számára egy ötödik szintet, ez pedig a spiritualitás (spirituality).

Ez utóbbi túlmegy a vallásosság elemein, és az ego-t meghaladó transzcendens valósággal való kapcsolatot takar. A spiritualitás gyakran teljesen el is tér a vallás hagyományaitól, inkább egyfajta gondolkodásmódot, életfelfogást jelent (Dull-Skokan 1995).

Nem kell ettől megijedni, nyugaton mar lefekteték a tudomanyos alapjait.

Reed, P.G. 1987. Spirituality and well-being in terminally ill hospitalized adults. Research in Nursing and Health, 10, 335-344.

Jarvis, G.K.-H. C. Northcott 1987. Religion and differences in morbidity and mortality. Social Science and Medicine, 25, 813-824.

Dull, V. T.-L. A. Skokan 1995. A cognitive model of religion's influence on health. Journal of Social Issues, 51, 49-64.

Attilajukkaja 2018.05.14. 19:05:58

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Kásler külön megemlítette, hogy oktatni kell a magyarság spirituális és szakrális értékeit is."

Ezzel sem lenne bajom, ha valós tényeket oktatnának. De erre semmi esély! :o((((
Jesszusom!!!! (Hogy stílusos maradjak.)

@atomic power 1986DucaDuca:
"A vallás-egészség pozitív kapcsolatát emeli ki azok a vizsgalatok, amelyek kimutatták, hogy a papság körében mért halálozási arányszámok kedvezõbbek az átlagnépesség adatainál."
Ééééés? Mégis hogy hasonlítasz össze egy papot az átlagnépességgel? Remélem, nem kell ecsetelnem, hogy a katolikus papok élete mennyiben tér el a hívők életétől.

atomic power 1986DucaDuca 2018.05.14. 19:20:07

@Attilajukkaja:

"Remélem, nem kell ecsetelnem, hogy a katolikus papok élete mennyiben tér el a hívők életétől."

Egyetertek. Mint ahogy a hivők élete is eltér a nem hivőkétől.

Attilajukkaja 2018.05.14. 19:33:19

@atomic power 1986DucaDuca:
"Csak azt jeleztem, hogy nagyon pesszimista vagy. "
Valóban az vagyok. Gondolom, azt mondod majd, hogy semmi okom rá. Akkor jelzem, hogy én meg úgy gondolom, te nagyon optimista vagy. Gondolom, Orbán ígéreteire alapozod ezt. Mintha nem tudnád, hogy ezeket nem szokta betartani.

"Egyebkent meg dialogust folytatunk egy vitatott temaban, ebbe miert kellene, hogy beletartozzon a masik szidalmazasa?'
Nem tartozik bele, ... csak azt szoktam meg, amikor ellenvéleményt fogalmazok meg. Mindig elkezdik ócsárolni a személyemet és a családomat. Örülök, ha valaki nem ezt teszi. Ennek adtam hangot. :o)

"A 80%-hoz nem tudok hozzaszolni, mert ilyen adattal én nem talakoztam.'
Kásler sem, mert ilyen adatok nem léteznek. De jól tudja, hogy bármilyen számot bemondhat, mert ellenőrizhetetlen. Nagy svindler a csávó!

"Olyan tanulmanyok viszont bőseggel allnak rendelkezesre, amelyek bizonyitjak a hit erejet a megelözesben es a gyogyitasban. "
Nem olvastam ezeket, ezért nem mondok rá semmit.

"Az embernek van egy olyan tulajdonsaga, hogy halando."
Ja, ja. Nagyszerű magyarázat arra, hogy ne is próbálkozzunk a gyógyítással. Vajon akkor is ezt állítod majd, ha a te családtagod kerül bajba? Tudom, nagyon demagóg vagyok. De én WC papírt, gyógyszereket, nedves kendőt, törülközőt, pizsamát, ételt és hasonlókat vittem be a kórházba édesapámnak, amikor oda került. Az ápolóknak és orvosoknak dugdosott "hálapénzről" nem is beszélve.
Te vajon mit tennél, ha ilyen kilátástalan helyzetbe kerülnél? Akkor is a szuperkórházak utópiájával jönnél?

Attilajukkaja 2018.05.14. 19:40:36

@atomic power 1986DucaDuca:
"ahogy a hivők élete is eltér a nem hivőkétől."
Erről van tapasztalatom. Valóban eltér, mert sokat járnak templomba. Mi nem. Amúgy nem látok nagy különbséget. Mert mi is sok időt szánunk a családra, jótékonykodunk és fontosnak tartjuk az országunk előremenetelét.
Szóval?
(Ja, még egy nagy különbség: nem fizetünk egyházi adót!)

atomic power 1986DucaDuca 2018.05.14. 20:28:11

@Attilajukkaja:

""Csak azt jeleztem, hogy nagyon pesszimista vagy. ""

A pesszimizmushoz jogod van. Jogod van hozzá, hogy a sajat elethelyzetedből itéld meg a tagabb vilagot. En nem tartom magamat optimistanak, inkább probalok realista maradni. Az én olvasatomban ez azt jelenti, hogy probalom magamat távol tartani az elhamarkodott nyilatkozatoktól. Nem az igereteknek hiszek, fontosabbak a megvalosult dolgok.

""A 80%-hoz nem tudok hozzaszolni, mert ilyen adattal én nem talakoztam.""

"Kásler sem, mert ilyen adatok nem léteznek. De jól tudja, hogy bármilyen számot bemondhat, mert ellenőrizhetetlen. Nagy svindler a csávó! "

Na latod, ez egy elhamarkodott kijelentés.

""Az embernek van egy olyan tulajdonsaga, hogy halando.""

"Vajon akkor is ezt állítod majd, ha a te családtagod kerül bajba?"

Édesapam 15 evig élt bénultan, beszedkeptelenül, mielőtt elhunyt. Ebből tudhatod, hogy vannak tapasztalataim nekem is.

"Te vajon mit tennél, ha ilyen kilátástalan helyzetbe kerülnél? Akkor is a szuperkórházak utópiájával jönnél?"

Tisztában vagyok vele, ha valaki, vagy a közeli hozzátartozoja beteg, esetleg gyogyithatalan beteg, a világ legjobb szuperkorhaza sem fogja megvígasztalni.

""ahogy a hivők élete is eltér a nem hivőkétől.""

"Erről van tapasztalatom. Valóban eltér, mert sokat járnak templomba. Mi nem. Amúgy nem látok nagy különbséget. Mert mi is sok időt szánunk a családra, jótékonykodunk és fontosnak tartjuk az országunk előremenetelét."

Mi, akik nem vagyunk vallasosak, ezt nagyon nehezen tudjuk megerteni. Korabbi hozzaszolasomban irtam, hogy a vallasossagnak is különböző szintjei vannak. A templomba jaras szerintem még nem tükrözi egyertelmüen az adott szemely vallasos elkötelezettseget sem gyakorlati, sem lelki szinten.

Attilajukkaja 2018.05.14. 21:12:24

@atomic power 1986DucaDuca:
"Jogod van hozzá, hogy a sajat elethelyzetedből itéld meg a tagabb vilagot."
Nem ezt tesszük mindannyian? Te is.

"probalok realista maradni."
Mindannyian ezt hisszük magunkról.

"probalom magamat távol tartani az elhamarkodott nyilatkozatoktól."
Mindannyian ezt hisszük magunkról. :o)

"Na latod, ez egy elhamarkodott kijelentés."
Miért is?

"Édesapam 15 evig élt bénultan, beszedkeptelenül, mielőtt elhunyt. Ebből tudhatod, hogy vannak tapasztalataim nekem is."
Tapasztalataim sajnos nekem is vannak. Nem túl jók! :o(
Amúgy részvétem. Én két hónapja temettem el a sajátomat. Sejtem, mit érzel.

"Tisztában vagyok vele, ha valaki, vagy a közeli hozzátartozoja beteg, esetleg gyogyithatalan beteg, a világ legjobb szuperkorhaza sem fogja megvígasztalni."
Az ilyen betegek nem vigaszra vágynak, hanem korszerű ellátásra. A hozzátartozók pedig felelősségteljes hozzáállásra a kórház részéről.

"A templomba jaras szerintem még nem tükrözi egyertelmüen az adott szemely vallasos elkötelezettseget sem gyakorlati, sem lelki szinten."
OK. Akkor mi tükrözi?

2018.05.14. 21:36:48

@atomic power 1986DucaDuca:The current life expectancy of members of the Old Order Amish community is about 72 years, nearly the same as the life expectancy of the average American. Nearly, that is, except for two significant differences. First, among the Amish, the 72-year life expectancy is for men and women, while in the general population women tend to outlive men by about seven years. Second, the Amish have had a 72-year life expectancy not only for the past few decades, as have most Americans, but for the last 300 years—since they settled in the United States in the 1700s, when most people living in America were dying in their 40s.

Upsz, ez kicsit más megvilágításba helyezi érveidet...
Nem beszélve arról, hogy az amishok svájci eredetűek, génjeik kevésbé cserélődtek. Amerika populációja viszont eléggé vegyes.

atomic power 1986DucaDuca 2018.05.14. 22:02:45

@Attilajukkaja:

""Jogod van hozzá, hogy a sajat elethelyzetedből itéld meg a tagabb vilagot.""
"Nem ezt tesszük mindannyian? Te is."

Nem mindenki viselkedik így. Lehet, hogy hülyének nézel, de volt ennek a kormanynak olyan intezkedése, amely hatranyt okozott szamomra, de az orszagnak az adott helyzetben előnyös volt. Szerintem vannak olyan emberek az orszagban, akik nem csak az egyeni erdekeiket nezik. Nyilvan bizonyos hatarok között.

""Na latod, ez egy elhamarkodott kijelentés.""
"Miért is?"

Nem tudhatod, hogy Kasler M. honnan vette a 70-80%--ot. Se te, sem en nem hiszem, hogy ebben a témakörben annyi tanulmanyt, kutatast olvastunk, mint ő. Nem tudhatjuk, hogy konkretan milyen betegsecsoportra gondolt. Lehet, hogy gondolt egy bizonyos betegsegre, de nem mondta ki. Nem tudhatjuk, hogy melyik kutatasi anyagból hozta az adatokat es azok milyen relacioban ervenyesek. Mar az a tény, hogy nem pontos szazalekot adott meg, mutathatja, hogy ez egy becsült ertek lehet, ami nala egy oriasi kutatasi anyagból igy rögzült. Nem kell rossz szandekot tulajdonitani ennek. Semmifeleképpen nem lehet azt mondani ra, hogy csaló. Kijelentese nem jart haszonszerzessel, célja nem masok tevedesbe ejtese volt, kart nem okozott senkinek. Allitasanak ellenkezőjet nem tudja bizonyitani senki.

"Én két hónapja temettem el a sajátomat. Sejtem, mit érzel."

Fogadd őszinte reszvetem.

"Az ilyen betegek nem vigaszra vágynak, hanem korszerű ellátásra. A hozzátartozók pedig felelősségteljes hozzáállásra a kórház részéről."

Mind a kettő fontos. A lélek egyensulyanak lehetőseg szerinti megőrzese. A vallasos embernek pedig fontos a beteg szentsege. Komolyabb műtetek előtt is felveszik.

""A templomba jaras szerintem még nem tükrözi egyertelmüen az adott szemely vallasos elkötelezettseget sem gyakorlati, sem lelki szinten.""
"OK. Akkor mi tükrözi?"

É nem vagyok vallasos, ezert nehez valaszolnom erre a kerdesre. Azert irtam igy, mert ezt tapasztaltam. Akik bűnöket követtek el, meg ha meg is gyonjak, hiaba jarnak templomba, szamomra nem kepviselik a valodi vallasos elkötelezetseget.

2018.05.14. 22:19:24

@atomic power 1986DucaDuca: egyébként

nem értem. Sem a tízparancsolat, sem a modern keresztény vallás nem tiltja a dohányzást. Ha jól tudom, nem hangzott el, hogy az ország áttérne az amish hitre...
Akkor minek lenne a kórház?

2018.05.14. 22:31:37

@atomic power 1986DucaDuca: egyébként érdekelne, hogy te honnan tudod, mire gondolt a prof?
Gondolatolvasó vagy? Nem, inkább a saját gondolataidat vetíted bele.
Ha idegen Istent imádsz, nem leszel betegebb. Ha gyilkolsz, legfeljebb akkor, ha elkapnak.
A paráználkodás nincs definiálva. Ha kecskével, elkaphatod a Kreutzfeld- Jackob kórt, esetleg a májmételyt, bár ezek nem szexuális úton terjednek. De a ló tiszta állat...
Felebarátod feleségét, ha megkívánod, nem leszel betegebb.
és még sorolhatnám.
De kimondottan a tízparancsolatról beszélt, te meg megpróbálod kivetíteni a vallásosságra...terelsz.

2018.05.14. 22:36:22

@atomic power 1986DucaDuca: ugye nem kell pár tanulmányt komolyan vennem???
Vannak tanulmányok, amelyek kimutatták a cékla rákgyógyító hatását...
Mégis halnak meg emberek rákban...

atomic power 1986DucaDuca 2018.05.14. 22:38:30

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Az amis populación belül is van erős szóras. Az USÁ-ban a várható átlagéletkor 78,8 év. A konkret vizsgalatokba bevont amis szemelyek egyik alcsoportjanal tapasztaltak a 85 eves atlag eletkort, s nem az egesz populacioban.

Egyébkent:

"Over the decades, most Americans have caught up in overall life expectancy, but the Amish still have a significant edge in late-life health, with lower rates of cancer, cardiovascular disease, diabetes and more."

2018.05.14. 22:44:43

@atomic power 1986DucaDuca: kimondottan komoly irodalma van, hogy amennyiben higanyt higítasz fel olyan mértékben, hogy az már nem kimutatható, az jó hasmenés ellen...csak jól kell rázni, hogy a víz átvegye a rezgését, és megváltozzon a vízmolekula spinje!

Gondolom, elhiszed. Hisz a hit fontos!

Lourdes-ban egy pásztorlánykának megjelent Szűz Mária.
A forrás vize gyógyító lett, emberek tömegei vándoroltak oda. A barlangot időnként le kellett zárni, hogy tisztuljon a víz, amikor már túl sok vér és genny gyűlt össze a medencében...biztos gyógyultak az emberek?

2018.05.14. 22:55:50

@atomic power 1986DucaDuca: ahány cikjet olvastam, mindegyikben az old amish volt az egészséges élet megtestesítője...
A hispanic-latino például ha férfi, 79évre számíthat. Ha nő, 84-reHa fekete, 72 és 78 a szám.

2018.05.14. 22:59:14

@atomic power 1986DucaDuca: tehát kurvára nem a vallás, hanem az életmód és a gének az okai.

atomic power 1986DucaDuca 2018.05.14. 22:59:16

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"egyébként érdekelne, hogy te honnan tudod, mire gondolt a prof?"

El kell olvasni a Nemzeti Nagyvizit idevágó kötetét, talán akkor megvilágosodik számodra is.

atomic power 1986DucaDuca 2018.05.14. 23:08:32

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"egyébként érdekelne, hogy te honnan tudod, mire gondolt a prof?"

El kell olvasni a Nemzeti Nagyvizit idevágó kötetét és akkor talán megérted. Kellemes időtöltést hozzá.

A gúnyolódó, provokativ megjegyzéseidre pedig nem reagálok. Elég világosan leirtam, hogy nem vagyok vallásos. Jó éjszakát!

2018.05.14. 23:26:19

@atomic power 1986DucaDuca: further, 5% of Amish studied have a gene that guards against cardiovascular disease.

The Amish also have a lower prevalence of Type II diabetes, because of physical activity, but some carry a gene that causes the disease and finding it leads to prevention.

Tehát a gének...

Nézd:People with the mutation live to be 85 on average, significantly longer than their predicted average lifespan of 71 for Amish in general and which hasn’t changed much over the last century
Indiana Amish kindred (immediate family and relatives) with the mutation live more than 10 percent longer and have 10 percent longer telomeres (a protective cap at the end of our chromosomes that is a biological marker of aging) compared to Amish kindred members who don’t have the mutation, reports the new Northwestern study.

No, úgy látszik, a gének mégiscsak...nem minden amish él egyformán hosszú ideig...
Vagy biztos nem hisznek annyira....

2018.05.14. 23:30:43

@atomic power 1986DucaDuca:
A gúny nem neked szólt, hanem a hit alapú gyógyításnak.
De ahogy belemerülünk, kiderül, az amishok ugyanannyi ideig élnek, mint az átlagamerikai. Kivéve a genetikailag mutáns alabamaiakat.....

2018.05.14. 23:32:03

@atomic power 1986DucaDuca:
A gúny nem neked szólt, hanem a hit alapú gyógyításnak.
De ahogy belemerülünk, kiderül, az amishok ugyanannyi ideig élnek, mint az átlagamerikai. Kivéve a genetikailag mutáns alabamaiakat.....
Azért az átlag 71 év az nem oly magas...be kell, hogy lásd.

látjátok feleim szümtükkel 2018.05.15. 10:57:04

@atomic power 1986DucaDuca:" El kell olvasni a Nemzeti Nagyvizit idevágó kötetét és akkor talán megérted. Kellemes időtöltést hozzá. "

Lófaszt kell elolvasni mama!

Egy miniszter nem a szakmának, hanem az ország három harmadának beszél, és a választók többsége nem a nemzeti nagyvizelést olvasgattya, hanem a beszédet halgattya. Abban meg az jött ki, amit kiengedett a száján. A sajátján.

látjátok feleim szümtükkel 2018.05.15. 10:58:40

@Könnyen elkaptuk, uram!:

A fosás gyógyít, pl. nem mer köhögni az ember, így az el is múlik.:D:D:D

Attilajukkaja 2018.05.17. 11:51:18

@atomic power 1986DucaDuca:
"Nem mindenki viselkedik így."
Biztos akad olyan, aki nem a saját élethelyzetéből indul ki, nem a saját szemszögéből tekinti a világot, hanem valaki máséból. Én ilyet sajnos nem ismerek.

"Szerintem vannak olyan emberek az orszagban, akik nem csak az egyeni erdekeiket nezik. Nyilvan bizonyos hata rok között."
Persze, nagyon sokan. De az empátia, az önzetlenség vagy a kompromisszumkészség nem azt jelenti, hogy nem a saját élethelyzetedből kiindulva hozod meg a döntéseidet. Az élethelyzet nem csak egy adott pillanatra vonatkozik, hanem egy folyamat eredménye, amibe beletartozik a neveltetésed, családi háttered, tanulmányaid, anyagi helyzeted, egészségi állapotod, párkapcsolatod, a munkád, stb. Az élethelyzeted határozza meg a világra való rálátásodat.

"Nem tudhatod, hogy Kasler M. honnan vette a 70-80%--ot. Se te, sem en nem hiszem, hogy ebben a témakörben annyi tanulmanyt, kutatast olvastunk, mint ő."
Én biztosan nem!
Az ember egészségügyi állapota multifaktoriális tényezőkön múlik. Ebbe beletartozik az oktatás, a társadalmi közeg, a genetika, a családi háttér, a gazdasági helyzet, és a lelki állapot, valamint egy ország egészségügyi politikája is. És még sok minden más. Az egészségügyi politika alatt persze nem a tízparancsolat betartását értem, hanem egy egészséges életmódra való oktatást, a sportolási lehetőségeket, a nevelést, az olcsóbb és egészségesebb élelmiszereket, a jobb eü ellátást, stb. Ha valaki számomra ezek helyett a tízparancsolat betartását tűzi ki célul, az egy kókler.
Az olyan tanulmányok, amelyek a tízparancsolat és a halálos betegségek közötti párhuzamot próbálják bizonyítani számomra szintén nagyon gyanúsak. Nem csak az egészségi állapot multifaktoriális mivolta miatt, hanem mert a tízparancsolat betartása nem egy megbízhatóan mérhető adat. Már csak azért sem, mert nincs olyan ember, aki pl. nem hazudik. :o)
Vagyis ezek a tanulmányok legfeljebb valamilyen vallási filozófiai elgondolások kifejtését jelenthetik, nem tudományos munkákat.

"Lehet, hogy gondolt egy bizonyos betegsegre, de nem mondta ki."
De tudhatjuk. A halálos megbetegedések 70-80%-áról beszélt. Nem, nem az AIDS-re gondolt vagy valami hasonlóra.

"Kijelentese nem jart haszonszerzessel, célja nem masok tevedesbe ejtese volt, kart nem okozott senkinek."
Dehogynem! És ezt rövidesen az egész ország meg fogja tapasztalni. Ha pedig nem, akkor egyszerűen csak felelőtlenül nyilatkozik.

"Fogadd őszinte reszvetem."
Köszönöm. Az ilyen vesztességek nagyon fájdalmasak, még akkor is, ha tudjuk, hogy ez az élet rendje. Az embernek csak egy apukája van.

"Mind a kettő fontos. A lélek egyensulyanak lehetőseg szerinti megőrzese. A vallasos embernek pedig fontos a beteg szentsege."
Hidd el, a nem vallásosak sem éreznek másképp, csak ők másképp rendezik el ezt magukban.

"É nem vagyok vallasos, ezert nehez valaszolnom erre a kerdesre."
Tényleg? Ez meglepett! :o)

"Akik bűnöket követtek el, meg ha meg is gyonjak, hiaba jarnak templomba, szamomra nem kepviselik a valodi vallasos elkötelezetseget."
Mindenki követ el bűnt. Szerintem olyan ember nem is létezik, aki egy életen keresztül be tudja tartani a tízparancsolatot. Lehetetlenség. Szerinted?

atomic power 1986DucaDuca 2018.05.18. 21:35:24

@Attilajukkaja:

"Biztos akad olyan, aki nem a saját élethelyzetéből indul ki, nem a saját szemszögéből tekinti a világot, hanem valaki máséból. Én ilyet sajnos nem ismerek."

Én ismerek ilyen embereket a környezetemben, de őket nem említnetem, mert nem ismertek. Az ismertek közül ide sorolnam az olyan szenteket, mint pl. Assisi Szent Ferenc vagy Calcuttai Teréz Anya. Persze rögtön lehet azt mondani, hogy ők azert "önzők", mert az önzetlenségük az a személyes tulajdonsaguk, ami miatt ezt az eletet élik. Ide sorolom a nagy gondolkodók egy részét is, pl. az utopista szocialistakat, azon belül is különösen Claude Henri de Rouvroy de Saint-Simon-t es Robert Owen-t.
"De az empátia, az önzetlenség vagy a kompromisszumkészség nem azt jelenti, hogy nem a saját élethelyzetedből kiindulva hozod meg a döntéseidet."

Van önfelaldozás is, mint olyan, amikor az elethelyzettől függetlenül egy masik emberert hoz valaki aldozatot, akar sajat elete aran is. Ilyen az allatvilagban is letezik. Nem csak az egoizmus letezik, hanem a dialektika törvenye szerint az altruizmus is.

"Az ember egészségügyi állapota multifaktoriális tényezőkön múlik. Ebbe beletartozik az oktatás, a társadalmi közeg, a genetika, a családi háttér, a gazdasági helyzet, és a lelki állapot, valamint egy ország egészségügyi politikája is."

Ebből legalább negy tényező összefüggésbe hozható a tízparancsolat szerinti eletmoddal. A pszichoszomatikus betegsegekre gondolok elsősorban, amelyek kiegyensulyozott lelki elet mellett ignoralhatók. Ezek generaljak a betegsegek igen jelentős reszet.
Ilyenek, mint a

Kardiovaszkuláris betegségek: pl. magas vérnyomás, szívtáji fájdalmak
Gyomor-bélrendszer betegségei: pl. colitis ulcerosa, IBS, gyomor- és nyombél fekély, reflux
Táplálkozási zavarok: pl. anorexia, bulimia
Légzőrendszer betegségei: pl. köhögés, asthma bronchiale
Nőgyógyászati betegségek: pl. premenstruális tünetcsoport, meddőség egy része
Bőrgyógyászati betegségek: pl. övsömör
Fejfájások: tensiós fejfájás, migrén
Autoimmun betegségek, allergiák
Ezzel le is fedtem a betegsegek 70-80%-át.

"Ha valaki számomra ezek helyett a tízparancsolat betartását tűzi ki célul, az egy kókler."

Szerintem nem az a fentiek alapján.

"Hidd el, a nem vallásosak sem éreznek másképp, csak ők másképp rendezik el ezt magukban."

A pozitiv mentalhigiénes allapotot nem csak a vallasos hittel lehet elerni. A pozitív gondolkodas elmelyítesenek szamtalan "vilagi" modszere van.

"Mindenki követ el bűnt. Szerintem olyan ember nem is létezik, aki egy életen keresztül be tudja tartani a tízparancsolatot."
Attol függ, mit ertünk bűnön. Nyilván itt túl kell lepni a BTK szerinti kategoriakon, mert a mindennapi eletben lehetnek apró kis "bűnök" is.
Én nem vagyok vallasos, de hiszek a tiszta erkölcsben. Vannak olyan emberek, akik nem követik el ezeket az apró bűnöket sem. Ezekben az esetekben és a kisebb hazugsagokban szerintem egyebkent is az a döntő, hogy mi a mögöttes szándek. Hazudhatok, elkövethetek kisebb "bűnt" úgy, hogy ezzel elharitok valami rosszabbat.
süti beállítások módosítása