B1 blogcsalád



Néhány szerény kérdés Rezsiszilárddal kapcsolatban

2018. február 14. - Mr Flynn Rider

A tegnapi sajtótájékoztatójából az Index készített másfél perces videót Németh Szilárdról. Minden benne van a Fidesz utóbbi nyolc évéről és az ország állapotáról. 

nemethszilard_kimeredt_szemmel.gif

Németh Szilárd, a Fidesz allenöke, a B1 blogon csak Beszélő Krumplinak nevezett politikus sajtótájékoztatót tartott tegnap és olyan magas labdát (nem is egyet, labdákat!) dobott fel, hogy hirtelenjében nem is tudjuk, melyiket üssük le. 

 

Az első kérdés, ami felmerül:

Hogyan lehetséges, hogy ez az ember a nyolc éve kormányzó párt alelnökeként ott áll a kamerák előtt és sajtótájékoztatót tart?

 

Nincs egyetlen jól kiejtett szó. Nincs egy stilisztikailag, nyelvtanilag jól megfogalmazott mondat. Nincs mögöttes gondolat. Ez az ember össze-vissza beszél, marhaságokat. Alpári gyűlöletkeltés és hazudozás, primitív megfogalmazásban. Fenyegetőzés. Pofavágás. És ez az ember a Fidesz szócsöve. Ez tart sajtótájékoztatót. Erre az emberre figyel a magyar sajtó és a magyar társadalom, már amelyiket még érdekli a politika. (A választók kevesebb, mint 50%-a, nem is csoda.) 

Szilárd, akit isten tudja, honnan gurítottak ki, húztak elő, aki iskolaigazgató volt (!), aki tanár, nevelő, pedagógus, aki szegény munkáscsaládból érkezett; hogyan jutott idáig? Hogy ott állhat és rossz stílusban, rosszul felötöztetve-megborotválva, a szavakat keresgélve? Hogyan küldheti el a picsába a fél országot, fenyegethet meg vállalatokat, ellenzéket, bárkit, mint egy maffiavezér?

Legalább be lenne lőve a haja gondosan, mint Lázár Jánosnak és lenne gonosz, intelligens, számító. De nem, Rezsiszilárd a végtelenül ostobára veszi a figurát. A kocsmai dülöngélősre, a becsületsüllyesztősre. 

És ebből adódik mindjárt a második kérdés: 

Ki az, aki ezt az embert szimpatikusnak találja és elhisz neki bármit is?

 

Hogyan lehetséges, hogy a felmérések szerint még mindig van kétmillió ember az országban, aki a Beszélő Krumplinak, meg a többi suttyó, hetvenes évekbeli Kerületi Pártelnöknek öltöző agymosott papagájkommandósnak mindent elhisz? De tényleg, megnézve a videót és ismerve Rezsiszilárd eddigi agresszív és bunkó megszólalásait, ki az, akiben ezek a szövegek, ezek a fenygetőzések, ez a kocsmai modor, ezek a színpadias szemmergengetések szimpátiát ébresztenek? Ki az, akinek nem nyílik ki a bicska a zsebében, látván ezt az ócska "előadást"? Ki az, aki meglátva, meghallgatva ezt az embert feláll, tapsol és azt kiáltja:

Valóban, Szilárd, annyit tesztek ezért az országért, az oktatásért, az egészségügyért, a korrupció ellen, értem, a családomért, a gyerekeimért, csak így tovább! Rátok fogok szavazni!

Mert - hacsak a felmérések nem hazudnak - van kétmillió ilyen ember az országban. Akinek ez tetszik. Aki ezzel egyetért. Aki szívesen fenyegetné meg Szél Bernadettet, vagy az E.On-t. Aki szerint Soros György felelős minden rosszért (előtte meg a civilek, Brüsszel, Gyurcsány, a cigányok, a melegek, a migráncsok, vagy bárki más, aki éppen az eszükbe jut.) 2 millió ember, akit nem zavar, hogy a Krumpli nem tud helyesen egy mondatot kiejteni a száján. Akit nem zavar, sőt, szimpatikus neki, hogy a Krumpli agresszív és bunkó stílusban oszt ki mindenkit, aki nem ért vele egyet. 2 millió, aki erre szavaz. 

És a harmadik kérdés, ami még motoszkál az emberben, nézve Németh Szilárdot és az összefüggéstelen mondatait:

Miért hagytuk, sőt: miért hagyjuk folyamatosan, hogy így legyen? 

 

Illetve ennek továbbgondolása: mikor állítjuk meg őt és a bandáját? 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3813666248

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

H3rold 2018.02.14. 10:51:24

Szilárd azt az értelmi színvonalat közvetíti, amit a 2 millió agymosott fidesz-szavazó megért.

megamedve 2018.02.14. 11:05:46

Igen.
A magyar emberek nagy többsége=idióták.
Agyuk helyén káposztalé.
Mondjuk ezt már 30 éve tudom.
Fidesz módszere: találj egy hülyét, aki kivált egy értelmest.
Mivel ebben az országban sokkal több a hülye, ezért ez működik.
Magyarország a hülyék országa.
Ez van.

morpho 2018.02.14. 11:07:55

Az a kétmillió akinek ez bejön, az pont ilyen bunkó! Ezért találta ki a fideszpropaganda a beszélő krumplit, hogy az átlag fideszszavazó tudjon azonosulni vele! Látod asszony ugyanolyan bunkó, mint én, aztán mégis milyen sokra vitte! Ülhetnék a helyén akár én is! Ezt a bunkót teljesen tudatosan rakták oda! Most már csak azt nem tudom, hogy a fidesz II.kerületi értelmiségi szavazói hogyan illesztik be ezt az embert a saját értékrendjükbe? Valószínűleg úgy, hogy ők is "ügyes kampányfogásnak" tekintik és ezzel le is tudják magukban ezt a dilemmát. Ha ez kell a magyarnak, mert ilyen nép vagyunk, akkor ez kell. Próbáltam visszaemlékezni, hogy valaha volt-e a magyar politikában ekkora bunkó, de még néhány egykori kisgazda is csak alulról súrolja a lécet.

kószák egyike 2018.02.14. 11:18:11

Az idei választás lesz Magyarország nagy IQ tesztje. Az X-ek megfogják mutatni a szellemi szintjét az országnak. Fidesz német szilárd vs józan ész.

bundazsák 2018.02.14. 11:58:13

"Hogyan lehetséges, hogy ez az ember a nyolc éve kormányzó párt alelnökeként ott áll a kamerák előtt és sajtótájékoztatót tart?"
Szerintem úgy lehetséges, hogy az agya helyén is zsír van (ZSÍRSERTÉS), ennek következtében tévedésből sem fogja soha megkérdőjelezni a főni döntéseit, véleményét, stb...

"már amelyiket még érdekli a politika. (A választók kevesebb, mint 50%-a, nem is csoda.)"
Lehet, hogy nem csoda, de csoda nagy baj! Az az igazi probléma, hogy az itteni embereket a kommunista diktatúra leszoktatta arról, hogy a politika érdekelje őket. Ha mégis, jött a nagy fekete autó...
Jelenleg a fidesz pontosan ezt akarja! Az emberek csak ne ártsák bele magukat a nagyok dolgába! A választás is ezért lett egyfordulós, amennyien elmennek, annyian mennek el, attól még érvényes. Minél több embert érdekel az itthoni helyzet, annál nagyobb az esély a bukásra, mert annál többen látnak át ezen az ocsmány hazugságáradaton, amit az uralkodó tol a népnek.
Ha viszont így megy tovább, mint eddig, előbb-utóbb ez a geci orbán császárrá koronáztatja magát.

H3rold 2018.02.14. 12:26:47

@kószák egyike: Nincsenek illúzióm az eredményt illetően... :(

FCUK18 2018.02.14. 13:16:01

1: az tényleg nem jó, hogy sokakat nem érdekel a közélet. de miért nem szólítjátok meg az embereket? a munka büdös, amivel el lehetne őket érni, vagy annyira mégsem kell a hatalom?

2: Szilárd 1997-től volt iskolaigazgató, tehát pont nektek (Gyufáéknak) nem volt gáz. Tóth Mihály mszp-s volt a polgármester abban az időszakban. de nem is ez a lényeg: lassan arról is beszámol a baloldali "sajtó", ha levegőt vesz, így az üzenete nem is feltétlen, de maga a tény mindenkihez eljut. tehát fontos embernek tűnik, tehát az emberekben megmarad a neve. pont a célját segítitek elérni.

:)

Irbisz 2018.02.14. 14:16:54

" De nem, Rezsiszilárd a végtelenül ostobára veszi a figurát. A kocsmai dülöngélősre, a becsületsüllyesztősre.

És ebből adódik mindjárt a második kérdés:

Ki az, aki ezt az embert szimpatikusnak találja és elhisz neki bármit is?"
A hozzá hasonlók, illetve nála is ostob ábbak, bunkóbbak, tanulatlanabbak. Mivel a fidesszavazók körében túlreprezentáltak az érettségivel sem rendelkezők, ezt a tanulatlan, iskolázatlan réteget nem zavarja hogy ilyen ostoba kulrálatlan, 50-es évekbeli párttitkárnak elmenő faszfej a fidesz egyik frontembere.
Pont ezért tartják, a tanulatlan és/vagy buta emberek közel érzik magukhoz, nem irritálja őket mint egy képzett ember, akinek a fele m ondandóját sem értik.

"Hogyan lehetséges, hogy a felmérések szerint még mindig van kétmillió ember az országban, aki a Beszélő Krumplinak, meg a többi suttyó, hetvenes évekbeli Kerületi Pártelnöknek öltöző agymosott papagájkommandósnak mindent elhisz? De tényleg, megnézve a videót és ismerve Rezsiszilárd eddigi agresszív és bunkó megszólalásait, ki az, akiben ezek a szövegek, ezek a fenygetőzések, ez a kocsmai modor, ezek a színpadias szemmergengetések szimpátiát ébresztenek? Ki az, akinek nem nyílik ki a bicska a zsebében, látván ezt az ócska "előadást"? "
Azok a tanulatlan tömegek, akik a fidesz szavazóbázisát képezik. Ismerek képzett, értelmes fideszszavazókat, azok ugyanúgy vélekednek erről a tahóról mint a t. blogíró- de nem is ők a célközönsége, hanem a buta, igy könnyen megvezethető átlagos fideszszavazó.

csobi2011 2018.02.14. 14:40:32

Épp most jelent meg az index címoldalán, hogy az eon nem is úgy gondolta a dolgokat. Nem tud olcsóbban gázt adni max a vállalkozóknak. Szóval az általatok gúnyolt Szilárdnak megint igaza lett. A sok hülye ballib megint lyukra futott. Erről ennyit.

morpho 2018.02.14. 16:05:34

@csobi2011: Nem ez jelent meg az index címoldalán, úgyhogy ne hazudozz fideszgeci!

morpho 2018.02.14. 16:06:36

@csobi2011:
"A gázszolgáltató oldalán ennek ellenére ugyanakkor még mindig központi helyen szerepel az ajánlatot hirdető reklám, ami egy kalkulátort is tartalmaz. Ez alapján kiszámolható, hogy például Budapesten havi 23 ezer forintos gázfogyasztással már elérhető évi 13 ezer forintnyi megtakarítás. Ez a nagyságrendű fogyasztás egy nagyobb lakás esetében már nem életszerűtlen, és az E.ON eredeti reklámja pont 13 ezres éves megtakarítást ígér, tehát a közlemény állításaival szemben az átlagos fogyasztó számára is elérhető az akció."

haXXor 2018.02.14. 16:12:05

Imádom ezt az érvelést: aki Fideszre szavaz, az buta. És ugyanolyan buta emberek fröcsögik ezeket is, mint akiket lebutáznak. Priceless, már csak popkornt és kólát kérek.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.02.14. 16:15:06

Nem tudom bejön-e a szokásos bunkózás.

A váalsztók többsége lehet hogy elutasítj a Fideszt, de a ballib elkúrókat sokkal jobban utasítják el.

Azaz lehet Rezsi Szilárdot utálni, de Gyurcsány van a népszerűségi lista legalján, nem ő.

Másképpen fogalmazva, aki a Gyucrsány féle összefogásra szavaz, az még a Fidesz szavazóktól is agyatlanabb.

csobi2011 2018.02.14. 16:15:56

@morpho: Na persze, azért szerepel a címben hogy kéztördelős közlemény. Te megint idevágod a cikk egy részét, én csak azt mondom, hogy olvassa el mindenki az egészet és döntse el maga a dolgot. Mert te kihagyod a cikk azon részét ahol az e.on azt mondja ez a nagyfogyasztóknak szól, és félremagyarázták az üzenetüket. Erre az indexes újságíró az e.on honlapja alapján számolgat valami baromságot éskiderül hogy jobban tudja az e.on árszabását mint maga a cég. GRATULA

Rettegek mert ballib vagyok 2018.02.14. 16:16:24

@haXXor:

A ballib agyhalottak rendszerváltás óta játszák a körúti értelmiséget, miközben büfögnek, finganak, és bunkóznak.

Ennyit tudnak meg a nevüket.

Ja..
És még veszíteni is nagyon tudnak.
Lásd április 8. ;)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.02.14. 16:17:17

Gondolkodó ember ritka,
Ez a fidesz-vallás titka.
;-)

morpho 2018.02.14. 16:17:57

@Rettegek mert ballib vagyok: A népszerűségi lista legalján Rogán van!

@csobi2011: Mondom, hogy ne hazudozz fideszgeci: www.eon.hu/hu/lakossagi.html

csobi2011 2018.02.14. 16:22:21

@morpho: Mért a honlappal jössz és mért nem azzal hogy mit nyilatkozott a cég. Ti jobban értitek az árszabást mint maga a cég? Nem semmik vagytok.

Gtusa 2018.02.14. 16:25:36

Nem egy szimpi alak de tény hogy Csepelen többet csinált négy év alatt mint a komcsik előtte a 20 évben. Nagyon látványos volt a fejlődés aztán jött valami új (Együtt vagy MSZP???) országgyűlési képviselő akinek a nevét szerintem egyetlen csepeli sem tudja....

morpho 2018.02.14. 16:25:47

@csobi2011: A cég politizál. A honlapon meg ott az ajánlat. Lakossági! Látod baszod? Te miről beszélsz fideszgeci?? www.eon.hu/hu/lakossagi.html

panteon 2018.02.14. 16:26:27

Közel sincs 2millió szavazójuk, Ez csak süket duma.

morpho 2018.02.14. 16:26:39

@Gtusa: Névtelenül választották meg. Aha!

2018.02.14. 16:27:13

@morpho: ugyan.. gondolod, hogy az ilyen csobi féléket a tényekkel össze lehet zavarni? már akkor vicc volt a rizsacsökkentés, mikor az olaj ára közel a harmadára esett, és a gáz ára meg se moccant.

morpho 2018.02.14. 16:29:24

@okostojas007: Dehogy gondolom, de azért ne nézzen már hülyének mindenkit! Menjen már a picsába!

n3spr3ss0 2018.02.14. 16:29:48

Mert ez kell a '70-es évek ideológiai szintjére süllyedt magyar prolinak,parasztnak.

n3spr3ss0 2018.02.14. 16:31:17

@Gtusa: Ja, többet csinált.Milliárdokból birkózó csarnokot, ami csak a képzeletben létezik.

Infamous 2018.02.14. 16:31:19

A magyarok közel fele tökhülye, ezért van fidesz, milliónyi pappa pia v mónika show néző, vagy akármi, lehetne sorolni.
Beszoptunk.

n3spr3ss0 2018.02.14. 16:33:02

@csobi2011: Azért havi 25 ezret nagyon sok háztulajdonos kifizet gázszámlára.Nem kell ehhez nagyfogyasztónak lenni,csak szar házban lakni.

tingli-tangli 2018.02.14. 16:33:04

én is kérdeztem hithű fideszest ezzel kapcsolatban, ő egy tanult ember, csak helyi szinten játszik, nem kell neki most politikai pozíció, csak, annyi, hogy megtámogassák. Mondtam neki, hogy hova pozicionálja magát, ha egy ilyen ember alelnök és szóvivő. Nem tudott mit mondani. Sajnos szerintem a hithű nyuggerektől nem idegen ez a stílus. Én régen azt hittem, hogy OVI barátai önállóan gondolkodni tudó emberek: Varga, Pokorni, Szájer, Áder, Navracsics. Nem tudom, hogy sikerült belőlük droidot csinálni? És akkor előretol ilyen szar alakokat, és még adja alá a lovat. Szilárdunk meg úgy el van telve önnön nagyságától, hogy egyre minősíthetetlenebb a stílusa.

futo001 2018.02.14. 16:34:34

@Gtusa: De az ország nem Csepel, és nem Budapest. Az országért dolgoznak (elvileg), nem adott régiókért.

Mindegy, külföldön nagyon de nagyon jó. 3 év alatt többet értünk el, mint otthon 10 év alatt. Persze majd biztos úgy fogjuk hazakönyörögni magunkat 10 év múlva, ahogy azt ez a beszéló gorilla mondja. :)

csobi2011 2018.02.14. 16:34:49

@panteon: Így van, 2.5 millió szavazója van. Plusz majd jönnek a határon túli szavazatok is. Ez bőven elég. Nem kell telhetetlennek lenni.

yoisten 2018.02.14. 16:39:11

www.investing.com/commodities/natural-gas Világpiaci árak alapján csupán 40%-os felárral kapjuk évek óta a gázt (3-4 éve biztosan)... ennyit a rezsicsökkentéses kamuról

Viszont valóban óriási probléma, hogy Fityesz nem tudd annyit lopni és hazudni amivel utálatosabb lenne az Mszp/Fletó kettősnél.

Sajnos már mostohám agyát is átmosták sikeresen, aki szerint azért voltam influenzás mert a bevándorlók mindenféle kórságot behoztak... no comment

Terézágyú 2018.02.14. 16:39:49

Segget nyalok mert jobber vagyok.

rallus 2018.02.14. 16:39:53

Kinek a Német Szilárd, kinek a Heller Ágnes...

Indriq 2018.02.14. 16:41:42

@csobi2011: egy jótanács, ha légvárat építesz, ne spórolj az alapanyaggal. Miért 2,5 millió? Hazudj inkább 800 MILLIÁRD szavazót :)

csorsza 2018.02.14. 16:45:18

@morpho: Miért gondoljátok, hogy a kétmillió szavazónak mind bejön ez az ember, ez a stílus?
Aki ezt gondolja, az pont olyan kretén, mint Sziszi.
Rengetek okból szavaz a kétmillió a Fideszre. Biztos lehetsz benne, h a legkisebb indok rá ez a troll.

dr. mesterséges színezék 2018.02.14. 16:45:24

Nem kell, hogy bárki szimpatikusnak találja, sőt: az kell, hogy az irritáló cinizmust, amit Pártunk és Kormányunk érv helyett használ, ne feszt a párt örökös kampányarcai nyomják.
A köménymagnak ugyan mindegy, de látszik, hogy a fijjuknak minden birka véletlen eltévelyedése ugyanannyira fáj, mintha az egész nyáj széledne szét.
Elvégre mégis jobb magunknak a zalaptörvény gránitjában garantálni a büntetlen lopást, mint felesben.

sutyerák 2018.02.14. 16:45:50

@tingli-tangli: pokorni meg navracsics még csak-csak. elég távol vannak a kis stricitől

csorsza 2018.02.14. 16:47:47

@haXXor: Nyilván, az összes többi párt szavazója meg csak okos e logika szerint. Vicces.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2018.02.14. 16:48:18

@csobi2011: Te lökött fideszes pont ennek a cikknek köszönhetően hagyom ott szilárdka hazugságait és megyek át az E-ON-hoz. Ugyanis aki havi min. 23500 forintot fizet a gázért azt szívesen látja az E-ON

sutyerák 2018.02.14. 16:49:44

@panteon: szerintem se. de van már 340ezer+ külhoni szavazójuk,-már "megírva" a borítékok.
ápr.8-ig lesz az 500ezer is.

dr. mesterséges színezék 2018.02.14. 16:53:44

@Infamous: Az átlagosan teljesítő országokban laza definíció szerint tökhülye a népség fele. Az igazi probléma ott kezdődik, hogy az átlag globálisan lejjebb húzódik, a mi átlagunk meg globális átlaghoz igazodva húzódik lejjebb.

Érdekes megfigyelni, hogy az idióta Amerikáról és az idióta Amerika veszélyeiről mindenki beszél, ezen mindenki gúnyolódik, elsőként az amerikaiak.
Az idióta Magyarországot említeni minimum komonistasorosistahazaárulóistaliberálkodás.

Irbisz 2018.02.14. 16:55:55

@csobi2011: te szerencsétlen funkcionális félanalfabéta, tipikus fideszszavazó vagy, másodjára sem birsz egy ilyen egyszerű cikket értelmezni?? na jól reprezentálod azon fideszbirrkákat akiknek ilyen rezsiszilárd nem ciki, és akik tényleg elhiszik h. soros indul a választáson.
Komolyan, világos mint a nap, bárki jobban jár mint az állami ár, ha havi 23000 Ft (évi 2500 m3) feletti a fogyasztása, ami már a kkv fogyasztók nagyságrendje. Ez egy átlagosnál alig nagyobb családi házban már ez a nagyságrend, tehát elég sokan beleesnek magánemberként (még nagy fideszhívő édesanyám is, majd mondom neki hagyja ott a lehúzós "nemzeti" közműszolgáltatót :)).

Szóval ultragáz hogy egy ilyen alak mint te szavazhat, ha egy ilyen, értelmesebb 8-adikosok által értelmezhető szöveget másodjára sem bír értelmezni :(.
És a sötét fideszes átlag még nálad is sokkal hülyébb, mert az nem is olvas ilyen cikket, mert nem is érdekli semmilyen, a gazdasággal, a nemzettel kapcsolatos fejlemény, történés. Meg minek is érdekelné, annyival túl van a felfogóképességén, mint nekem a kvantumgravitáció effektív térelméletének megértése. Illetve jobban.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2018.02.14. 16:57:59

Pontosítok az E-ON-nal kapcsolatban. Akinek a fogyasztása meghaladja az évi 2500 köbmétert, azokat szívesen fogadják, az olcsóbb árral.

Celsius 2018.02.14. 16:58:01

@haXXor: Hát ha nem buta, akkor kézből etetett aljas. E két lehetőségen kívül mi jöhet még szóba? Eleinte voltak az idealistra széplelkek, de akinek mára nem nyílt ki a szeme, az ld. 1 pont.

dr. mesterséges színezék 2018.02.14. 16:59:28

@yoisten: "Viszont valóban óriási probléma, hogy Fityesz nem tudd annyit lopni és hazudni amivel utálatosabb lenne az Mszp/Fletó kettősnél"

Ha egy pontban kellene összefoglalni, hogy miben tér el leginkább az előző rablóbanda a jelenlegitől: a Fidesz a választási bukása után tévét gründolt magának a maga oligarcháival és lopott pénzével, hogy okkal, ok nélkül basztathassa a kormányt; az MSZP-SZDSZ tagjai és oligarchái a bukás után fogták a pénzt és futottak.

A Fidesz tervezettebb, szervezettebb maffia.
Ezért rosszabb.

csobi2011 2018.02.14. 16:59:49

@Indriq: Csak a szocik szokták azt csinálni, hogy 95-100 %-al választanak miniszterelnök jelöltet ( Botka) majd fél év alatt megbuktatják. A ballibeknél divat egymás hátba szurogatása. Elég a fidesznek 2.5 millió összetartó szavazó, mert a másik oldalon akárhányan vannak úgyis egymást ölik. Erre mondtam hogy nem kell telhetetlennek lenni.

várom a levelet 2018.02.14. 17:06:56

@Frady Endre: gondolkodnak ők,de nagyon.
ki ez a ronda fidesz-fazon?
de kicsi a kapacitás
fidesz arca,ki lenne más.
ott van még az ibolya,
a fodorék szép leánya
na,meg a farkasflóri
szebben szól,mint lóri.
kár,hogy nincs kalitkába
csattogna,mint fülemüle,
hogy mért van meg mindkét füle?

Indriq 2018.02.14. 17:13:17

@csobi2011: de persze ovinak a 99,99%-os pártelnök választása nem volt gond számodra....

amúgy nagy lóf*szt van a fityisznek 2,5 millió szavazata. jó ha 1,3, amúgy te nem a rákai filip vagy? :)

tudorka57 2018.02.14. 17:16:40

Hát, már bocsánat, de inkább Németh Szilárd, mint bármelyik liberális értelmiségi büdös bunkó a baloldalról!

Bolshevik 2018.02.14. 17:18:58

Szórakoztató, hogy akik eddig azon verték magukat a földhöz, hogy az állam kifosztja az energiacégeket és áramszünetek lesznek és kivonulnak az országból, most azon sírnak, hogy jaj nem csökkentette eléggé az állam a rezsit.

morpho 2018.02.14. 17:19:04

@csobi2011: Neked közgáz diplomád van :))) Ez a kamu ultragáz! :)) EON gáz :))) Nem tudsz elvégezni egy tök egyszerű számítást, a gázár különbözetről, te kis közgazda! :))
Legalább saját magad ne szúrnád hátba narancskullancs! :))

Parajpuding 2018.02.14. 17:20:43

Smink nélkül is orknak néz ki. Erről nem tehet, bár az ember jelleme azért sokszor a külsejében is megjelenik. Egy biztos, ez a lény pont ugyanolyan undorító kívülről, mint belülről.

Bolshevik 2018.02.14. 17:21:31

@morpho: Jé az általad linkelt oldalon pont ez áll:

www.eon.hu/hu/lakossagi/informaciok/Tajekoztatas.html

Sajnálatosnak tartjuk, hogy az E.ON 2017 októberében nyilvánosságra hozott, versenypiaci üzleti ajánlata a nagy gázfogyasztású ügyfélcsoport számára jelentősen félreértelmezett formában jelent meg.

Az E.ON az ügyfeleknek folyamatosan megújuló komplex szolgáltatási ajánlatokat kínál. Ez esetben az ügyfelek a gáztermék mellett biztosítási terméket is igénybe vehetnek. Ez az ajánlatunk olyan ügyfeleknek szól, akik a kisvállalkozásokhoz hasonló fogyasztással rendelkeznek. Hasonló kedvező versenypiaci ajánlattal más piaci szereplők is jelentkeztek az elmúlt években.

morpho 2018.02.14. 17:22:37

@tudorka57: Szerintem dugjatok is Sziszivel! Igazán kívánatos darab! És ami a lényeg! Nem liberális! (bár ezt ő se tudja magáról pontosan, hogy micsoda)

@Bolshevik: Mit akartál ezzel a kommentel mondani? Te érted?

Infamous 2018.02.14. 17:22:41

@dr. mesterséges színezék: hát sajnos elég szar a helyzet. :(
Itt is látom fröcsög valami fidesz-szavazó, leszarom én, hogy fideszes, a nagyobbik baj az, hogy ezek általában is buták, default suttyók és kurvasokan vannak.

Parajpuding 2018.02.14. 17:23:09

@Bolshevik: nos a kettő között összefüggést csak az agymosottak vélnek felfedezni.

morpho 2018.02.14. 17:25:38

@Bolshevik: Kerestél direkt egy másik linket te narancsgeci! Elképesztő, hogy mit összehazudoztok!!! Egészen elképesztő!

elvis56 2018.02.14. 17:26:05

@n3spr3ss0: @Gtusa: És menyit lophatott ez a mangalica kinézetü megélhetési beszélni nem tudó seggnyaló hazudozó genya ?

Bolshevik 2018.02.14. 17:26:27

@morpho: Én azt, hogy szórakoztatóak ezek a pálfordulásaitok. Idézzünk fel párat...

"nincsenek is menekültek -> de a kerítés nem megoldás -> minek engedtek át annyit"

"úgysem lesz Paks mert az EU elkaszálja -> jó de a hiteleit ezer évig fogjuk fizetni -> jaj minek vettünk fel hitelt ha egyből visszafizetjük"

és most jött akkor ez az új:
"a brutális rezsicsökkentés miatt az energiacégek majd kivonulnak, áramszünet minden nap -> jaj a fidesz nem csökkentette eléggé a rezsit"

morpho 2018.02.14. 17:27:40

@Bolshevik: Összevissza hazudozol narancsgeci!! Elmehetsz a picsába!!!!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.14. 17:29:08

Kemény ember, nem elemző típus, hanem gyakorlati politikus.

Bolshevik 2018.02.14. 17:29:29

@morpho: "Kerestél direkt egy másik linket te narancsgeci!"

A te linkedről pontosan egy darab kattintás, középen, kurva nagy betűkkel :D Mivel járatlannak tűnsz az efféle virágnyelvben, lefordítom, mit írnak:

"köszönjük az ingyenreklámot, csak nem igaz amit állítanak"

nem nagy meglepetés amúgy :D

Parajpuding 2018.02.14. 17:30:08

@Gtusa: "Csepelen többet csinált négy év alatt mint a komcsik előtte a 20 évben"
Csinálj egy táblázatot és szedd össze, hogy ki mit csinált. Ha kész vagy, vesd össze és talán rájössz, hogy milyen ostoba és korlátolt vagy.

morpho 2018.02.14. 17:36:42

@Bolshevik: Már megint hazudsz geci!

morpho 2018.02.14. 17:39:31

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "nem elemző típus" :))

Hát a bunkóra ezt az eufemizmust még nem hallottam, de végül is ez is egy opció! :))

gyurmicsek 2018.02.14. 17:47:08

Én is kíváncsi lennék mit csinált Csepelen a Szilárd.
Légyszi valaki homályosítson fel!

2018.02.14. 17:53:14

Ennél undorítóbb se...ót még nem láttunk . Buta , közönséges .

közép dunántúli régió 2018.02.14. 17:53:31

@gyurmicsek: Szilárd tevékenységét a csepeli szavazók olyan nagyra értékelték, hogy 2014-ben nem választották újra. Azért ez a maga nemében bravúr volt a részéről, mikor szinte mindenhol máshol nyert a pártja!

rallus 2018.02.14. 18:00:34

Csepelen a bolsik egymást lövöldözték az iskolában, oda kemény ember kell...

gregaba 2018.02.14. 18:01:22

@kószák egyike: "Az idei választás lesz Magyarország nagy IQ tesztje"

Már a 2014-es, sőt a 2010-es választás is az ország IQ-tesztje volt, és csúnyán alul is maradt a mérésben. Én 2014-ben konkrétan le is írtam magamban az országot (sok más fiatallal együtt), és egy időre kiköltöztem Skóciába. Más kérdés, hogy ott meg más jellegű gondokkal szembesültem.

vwxyz 2018.02.14. 18:02:10

@csobi2011: Te miért örülsz annak, ha egy politikus kizsarolja, hogy egy multi NE szolgáltasson neked olcsóbban a profitja terhére?

tingli-tangli 2018.02.14. 18:04:38

@tudorka57: és te milyen büdös bunkó vagy? Keresztény nem lehetsz, max. nép-nemzeti gyökér.

wolves84lb 2018.02.14. 18:16:53

@tudorka57: képzelem, milyen okosakat mondhattál a további 26 hozzászólásodban, egy év alatt.

rallus 2018.02.14. 18:27:30

@várom a levelet: Őt ne bántsd, mert jót akart, de sajnos a malacok és kiscsibék nem voltak képesek felfogni, hogy túlélésük kulcsa a szemét evés. Ráadásul lassabban futottak, mint az igényes, az elmaradt takarítás miatt felháborodott új tulajdonosok és így aztán főfogás lett belőlük a pálinka és a sör között.

Merlot 2018.02.14. 18:28:41

@tudorka57: Nyald is ki a valagát, te sötét! :D

2018.02.14. 18:30:58

@rallus: nagyon kemény, primitív mint a faék , nem gondolkodik, csinálja amivel megbízzák

lüke 2018.02.14. 18:45:24

a magyar hatalom mázsás kultúráját- tahó ,macsó,egyszerűen strukturált-hordozza

Barneby 2018.02.14. 18:50:14

Minden tajparaszt suttyó, aki a “ti” meg a “mi” megfogalmazást használja a nézetekbeli különbségekkel rendelkezők megkülönböztetésére, legyen olyan kedves, és fogja be! Nincs “ti” meg “mi”. Van egy közösség, aminek a tagjai nem értenek egyet, ami amúgy nincs is előírva. De ez alapján megosztani egy társadalmat valami bődületes ostobaság, nem mellesleg kurvaveszélyes. Vagy ha ez a módi és én vagyok lemaradva, miért nem csináljuk rendesen, és nevezzük mondjuk “stück”-nek, akikkel nem értünk egyet? Vagy akik mondjuk simán csak nem szimpik? Esetleg ha jobban megy neki? Ne kerülgessük a forró kását, csináljuk akkor már rendesen! Ha már a vitához nem fűlik a fogunk Vagy ahhoz ostobák vagyunk? Esetleg védhetetlen álláspontot védenénk úgy, hogy nem szeretnénk szembenézni ezzel?
Komolyan mondom, ez ijesztő.
Hogy nem lehet kultúráltan tisztázni a nézeteltéréseket?
Mindenkinek mindenképpen fideszesnek, ballibnek vagy tökömtudjaminek kell lennie?
Ha igen, elkezdem legyártani a felvarrókat, ha már egyszer ez a társadalmi megítélés alapja. Ne kelljen már megvárni, amíg megszólal a másik, kényelmesebb lenne nekufutásból köpködni.
Kapjátok be...de tényleg.

sZulamith 2018.02.14. 19:05:30

Valóban olyan arrogáns minden megmozdulása, beszéde, hogy kiveri a "biztosítékot". Talán a szót sem érdemelné meg, de mi fizetjük pozicíókkal dijazzuk, és ami szégyen, hogy pártbéli társai is hagyják, pedig van az a mondás, "madarat tolláról, embert barátjáról".

herk 2018.02.14. 19:13:10

@Barneby: +1
Én is ezt gondolom. Nincs olyan hogy "ti" meg "mi". Egy közösség vagyunk, közös a célunk, egy jobb Magyarországot akarunk.
"Szóval az általatok gúnyolt Szilárdnak megint igaza lett. A sok hülye ballib megint lyukra futott."
A fenti mondat elég elszomorít. Az "általatok" szó. Olyan, mintha ellenségek lennénk, ősi ellenségek. Holott nem. Közös cél, közös ügy.
Ráadásul többen a külső alapján ítélkeznek. Pl: zsírdisznó. Tőlem lehet félkarú, féllábú, félszemű, félkegyelmű, stb. ha a munkáját jól végzi.
Nekem nem azért nem szimpatikus valami, ahogy kinéz, hanem azért, mert amilyen álláspontot képvisel.
Az egyes pártok választóinak nem köpködniük kéne egymást, hanem kezet fogni.
Hiszen mindenki, aki választani megy, egy jobb Magyarországért akar tenni. És a jószándékot becsülni kell.

gyedmaróz 2018.02.14. 19:14:44

Ne bántsátok már szegény istenadtát, ő legalább valamikor, ha mást nem is, de birkózni tudott. Lehet, hogy valami sérülése lett, azért állt "politikusnak". Az én biztosítékomat a Lombroso-fejű Halász János szóvivő (saját rövidítésben HIHA, azaz HIvatásos HAzudozó) szokta kiverni.

Tisztességes Természettudomány 2018.02.14. 19:24:18

A magyarok többsége vonzódik a disznókhoz. Persze ez az összehasonlítás nem valószerű egy emberrel kapcsolatban, de hát ilyenek ezek a szavazók...

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2018.02.14. 19:31:59

@Bolshevik: Nagyon jó a humorod. Már csak azt magyarázd még el, hogy nekem miért küldtek akkor szerződést? Véletlenül?

Barneby 2018.02.14. 19:32:07

@herk: köszi, jól esik a tudat, hogy nem csak engem háborít fel ez a széthúzás.

Pop40 2018.02.14. 20:05:55

@Quarker:

"Szilárd azt az értelmi színvonalat közvetíti, amit a 2 millió agymosott fidesz-szavazó megért."

Össze is foglaltad a lényeget.

@poszt: Ez az ország ássa el magát, ha ez az agyhalott Rezsidisznó iskolaigazgató lehetett bármilyen iskolában.

siriq111 2018.02.14. 20:14:53

@yoisten: LoL, az meg semmi. En a kinti haverokkal dumaltam angolul es siman "migransnak" neztek . Ott meregetett a papa a nyar vegen, hogy mi a francokat keresek itt. Komolyan, ez mar eszmeletlen.

atomic power 1986DucaDuca 2018.02.14. 20:29:31

"Hogyan lehetséges, hogy ez az ember a nyolc éve kormányzó párt alelnökeként ott áll a kamerák előtt és sajtótájékoztatót tart?"

Hogyan lehetséges, hogy Martin Schultz 5 even at az Europai Parlament elnöke lehetett es Europa sorsat jelentős mertekben meghatarozta? 8 altalanossal es alk8holista multtal?

siriq111 2018.02.14. 20:35:25

@atomic power 1986DucaDuca: Hogyan lehetseges, hogy azt nyilatkozta a fidesz, hogy minden korrupcios ugyre ranezunk es nem engedunk neki . Ez volt 2010-ben.

dr. mesterséges színezék 2018.02.14. 21:04:26

@vwxyz: Na most muszáj pont olyat kérdezni, amire még nem érkezett előregyártott, láttamozott, terjesztésre jóváhagyott válasz!?

dr. mesterséges színezék 2018.02.14. 21:10:40

@morpho: Vendéglátóipari őrzővédők álláshirdetésének jeligéje is lehetne: "elemző típusok kíméljenek!"

atomic power 1986DucaDuca 2018.02.14. 21:17:07

@siriq111:

Gondolj arra, amit Lanczi András mondott a korrupciórol, a Corvinus Egyetem rektora.
Es mi a velemenyed Schulzról, mert engem ő foglalkoztat!

siriq111 2018.02.14. 21:30:55

@atomic power 1986DucaDuca: Engem az foglalkoztat amikor nyilvanosan az allapolgarok es adofizetok kepebe hazudnak a kormanynal es elmenekulnek a kamerak elol. Nem tudom mi lett a nagy korrupcios udldozesbol de szereny velemenyem szerint, semmi. Engem meg ez foglalkoztat. Hihetetlen de igaz.

Occam beretvája 2018.02.14. 21:39:14

"Pontosítok az E-ON-nal kapcsolatban. Akinek a fogyasztása meghaladja az évi 2500 köbmétert, azokat szívesen fogadják, az olcsóbb árral."
Na én is pontosítok. Nekem az éves fogyasztásom tavaly 2604m3/év.Az EON honlapján található kalkulátor szerint 14340-/év. Az az 1195 Ft már majdnem havi egy doboz marlboró árát is megspórolhatom.. Na ennyiért inkább szopjanak hanyatt a tetves eddig feszt árat emelő germán geciládák.:-))

atomic power 1986DucaDuca 2018.02.14. 21:40:04

@siriq111:

A korruppio volt a cikk temaja? Lehet, hogy atsiklottam valami felett?

morpho 2018.02.14. 21:41:03

@atomic power 1986DucaDuca: Schulz miért foglalkoztat téged, amikor az egy német politikus, Rezsisziszi meg egy magyar bunkó?

Behajtó70 2018.02.14. 21:41:03

Nekem ezek a kérdések a gyursányiról, botox ildiről, a segghuly gulyásról, a feleségverőről jutnak eszembe.

Occam beretvája 2018.02.14. 21:46:33

Ja és egy link erről a talpig úriember cégről.( A másik a T hej ha egyszer megszabadulok tőle)
mno.hu/fogyasztovedelem/rezsicsokkentes-az-energiahivatal-megbuntette-az-eon-t-1228193

siriq111 2018.02.14. 21:50:25

@atomic power 1986DucaDuca: Ahh, amit irtam az a korrucpiorol nem szolt? Atsiklottam felette?

atomic power 1986DucaDuca 2018.02.14. 21:53:19

@morpho:

A kontraszt miatt! Schulz europa politikai iranyat magas pozicióból befolyasoló politikus/volt?/. Attol meg, mert nem magyar, lehet, hogy nagyobb befolyasa volt az Europai Union keresztül Magyarorszagra, mint N.SZ-nak!

atomic power 1986DucaDuca 2018.02.14. 21:56:49

@siriq111:

A cikkben volt szó korrupcióról? Szerintem csak N.SZ. ócsarlasarol!

VáradiJános 2018.02.14. 21:58:04

@siriq111: nem az angol miatt volt, hanem a sémi pofád miatt

siriq111 2018.02.14. 21:59:53

@VáradiJános: Nem tudom milyen a semi pofa de gondolom olyan akit irigyelnek?

siriq111 2018.02.14. 22:00:50

@atomic power 1986DucaDuca: Viszont en meg a korrupciorol kerdeztem . xD

VáradiJános 2018.02.14. 22:01:01

@Behajtó70: néztél már végig egy Együtt arcképgyűjteményt?

VáradiJános 2018.02.14. 22:01:31

@siriq111: irigykedést láttál a bácsi szemében?

siriq111 2018.02.14. 22:05:38

@atomic power 1986DucaDuca: Ettol fuggetlenul a kerdes ugyan ugy all, raadasul meg a rezsicsokkentes is benne van.

siriq111 2018.02.14. 22:06:34

A magyar MET, ahol vigan szivjak a veredet. xD

vénkujon 2018.02.14. 22:20:13

nem tehet arról a gólem, hogy milyen paranccsal látták el. bár az is igaz, hogy a rögtönzéseiből látszik az egyszeri gonoszsága ennek a szerencsétlennek:(
nagyobb bajnak érzem semjén cucu ájtatosságát, midőn épp apróvadakat lő cafatokra, hogy aztán otthon a szarvasagancsokkal díszített, lambériás, perzsaszőnyeges vadászházába rejszoljon orby portréjára

atomic power 1986DucaDuca 2018.02.14. 22:39:01

@siriq111:

Hogy megnyugodjál: egy kis rezsicsökkéntés.

Felesleges a haztartasi energiaar kerdeseben a vilagpiaci arakkal es egyeb faktorokkal peldalozni!

A lenyeg az orszagok között elfoglalt helyünk valtozasaban van.

A rezsicsökkentés kerdeset eldönti Magyarorszag helyezese az európai orszagok között a haztartasi energia aranak tekintetében:

2009: 8 orszagban, ebből 7 kelet-europai, olcsóbb a vilamos energia fogyasztoi ara

2017: 4 kelet-europai orszagban olcsóbb. Ebből harom orszagban csak nehany szazalekkal olcsóbb az ár. Ugyanakkor a cseh fogyasztoi ar mintegy 50%-al nagyobb a magyarnál.

A haztartasi gaz fogysztoi arban meg jelentősebb az előrelepes:

2009: 14 orszagban volt olcsóbb a haztartasi villamos emergia ara, köztük 8 kelet-europai orszagban. Magyarorszagon dragabb volt, mint az EU28, EU27 atlaga.

2017: csak egy orszagban olcsóbb

Tehat magyarorszagon szignifikans előrelepes törtent mindket kategoriaban a rezsicsökentes következtében!

vastagbor.blog.hu/2014/01/29/_europa_legdragabb_gazara_a_legenda_nyomaban

www.korkep.sk/cikkek/gazdasag/2017/02/08/magyarorszagon-az-egyik-legalacsonyabbak-az-energiaarak-europaban

morpho 2018.02.14. 22:45:41

@atomic power 1986DucaDuca: A kontraszt miatt miért nem Julus Cesar?

kolompa lole 1111 2018.02.14. 22:46:05

@Gtusa:

"többet csinált négy év alatt mint a komcsik előtte a 20 évben"

Fidesz = komcsik! Orbán és Rogán elvtársak együtt voltak KISZ titkárok Gyurcsánnyal. És a kuszaszemű Matolcsytól a Pintér keresztapoán át a III/III-as besúgócsemete Pokorniig mind az MSZMP-ből jött. Ezek a legalja, azok a komcsik akik még az MSZP-be se voltak elég jók. A söpredék. Cigánybűnözők, hazaárulók.

kolompa lole 1111 2018.02.14. 22:48:03

@atomic power 1986DucaDuca:

"Felesleges a haztartasi energiaar kerdeseben a vilagpiaci arakkal es egyeb faktorokkal peldalozni!"

Te hülye vagy? Neked lényegtelen hogy mennyibe kerül valami? Biztos valami élősködő fideszproletár vagy...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2018.02.14. 22:50:10

@atomic power 1986DucaDuca: Ne hazudozz! 2011-ben még tovább emelte a gáz árát a Fidesz. Utána azért csökkent, mert csökkentek a világpiaci árak, csak ezt behazudták rezsicsökkentésnek.

morpho 2018.02.14. 22:52:16

@atomic power 1986DucaDuca: Most itt nem arról van ám szó, hogy a többi európai országokhoz képest mennyi az energia ára, hanem arról, hogy a rezsicsökkentés, amire a 2014-es kampány alapult hazugság volt. Arról, hogy amikor a tavalyi kamukonzultáción "megvédtük" Brüsszeltől az energiaárakat az hazugság volt. Arról, hogy az állami árképzés jelenleg drágább, mint a piaci, ezért ennek ellenkezőjét állítani hazugság. Arról, hogy ha egy multi csökkenti az árait, azt nem kéne úgy beállítani, mintha az országnak rossz lenne, mert ez hazugság. Erről van itten szó kedves DurcaDurca! Te ehelyett jobban terelsz, mint a kanadai curling válogatott tegnap Svájc ellen! Shulczról, meg a kelet európai árakról értekezel. Miért nem inkább a fociról, vagy a krumplilevesről? A picsába amúgy simán elmehetsz ám, én nem bánnám!

kolompa lole 1111 2018.02.14. 22:54:37

@herk:

"Hiszen mindenki, aki választani megy, egy jobb Magyarországért akar tenni."

Kivéve a zsideSSesek, akik kizárólag a népnek ártani akarnak.

atomic power 1986DucaDuca 2018.02.14. 23:30:06

@morpho:

" Arról, hogy az állami árképzés jelenleg drágább, mint a piaci, ezért ennek ellenkezőjét állítani hazugság."

Nem allítottam ilyet! Az allami arkepzes olyan, hogy az orszagok sorrendjeben előre léptünk a haztartasi energia csökkentesenek iranyaban 2009-hez képest. Ez eleg vilagos, nem? Ez csak ugy volt lehetseges, hogy a rezsicsökkentesnek valósagos tartalma volt. Ezert nem kellene ezt ketsegbe vonni! Mert erről van szó! A grafikonokat nem tudod letagadni!

"Arról, hogy ha egy multi csökkenti az árait, azt nem kéne úgy beállítani, mintha az országnak rossz lenne, mert ez hazugság."

Valakivel összekeversz, én ilyet nem allítottam!

"Te ehelyett jobban terelsz, mint a kanadai curling válogatott tegnap Svájc ellen!"

Te hazudtad azt, hogy a rezsicsökkentés, amire a 2014-es kampány alapult hazugság volt. Én meg megmutattam a nemzetközi adatokat, amelyek meggyőzően bizonyítjak a rezsicsökkentest. Ennek nem tudsz örülni?

"Shulczról, meg a kelet európai árakról értekezel."

Az ám, Schulzról mi a velemenyed? Ha mar N.Sz-rol megvan?

" A picsába amúgy simán elmehetsz ám, én nem bánnám!"

Mi van, nem tetszenek a grafikonok, hogy ennyire elvesztetted az önuralmad?

atomic power 1986DucaDuca 2018.02.14. 23:39:04

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"Utána azért csökkent, mert csökkentek a világpiaci árak, csak ezt behazudták rezsicsökkentésnek."

De ahhoz, hogy nemzetközi viszonylatban előbbre lepjünk, nagyobb mertekben kellett csökkenteni! Azaz megiscsak volt rezsicsökkentés!

atomic power 1986DucaDuca 2018.02.14. 23:42:09

@kolompa lole 1111:

"Neked lényegtelen hogy mennyibe kerül valami? "

Mar hogy lenne lényegtelen! Azert csatoltam be a grafikonokat, amelyek mutatjak,,higy nalunk nagyobb mertekben csökkentek az arak, mint a többi orszagban!

morpho 2018.02.14. 23:46:02

@atomic power 1986DucaDuca: Nem te állítottad ezeket. Németh Szilárd és a fidesz állította. De neked erről egy senki álltal nem ismert Schultz nevű német ugrik be! Meg teljesen ide nem illő grafikonok! Aztán még hülyének is próbálsz nézni! Ejnye már narancskullancs!
Abban viszont igazad van, hogy a picsa túl jó hely, oda téged mégse küldelek. Inkább álmodj arról, ahogy gyengéden átölelitek egymást Rezsisziszivel és halk rezsicsökkentős-sorostervezős szerelmes szavakat duruzsoltok egymás fülébe, miközben a mellbimbótok lágyan összeér...

atomic power 1986DucaDuca 2018.02.15. 00:10:59

@morpho:

Jot nevettem a romantikus kepalkotasodon! Lehet, hogy inkabb humoristanak lellett volna elmenned, mert az egzakt tudomanyokban nagyon gyenge vagy!

morpho 2018.02.15. 02:01:39

@atomic power 1986DucaDuca: Dehogy vagyok! Tudod jól, hogy mellébeszélsz.

dr. mesterséges színezék 2018.02.15. 02:02:41

@Occam beretvája: "Na ennyiért inkább szopjanak hanyatt a tetves eddig feszt árat emelő germán geciládák.:-))"

Náluk is kötelező kiküldeni, kifüggeszteni több közpénzből a megtakarítást, mint amennyi maga a megtakarítás?

morpho 2018.02.15. 03:21:58

@dr. mesterséges színezék: Tényleg, az nincs ráírva a számlára, hogy ha engedtük volna, hogy Brüsszel állapítsa meg a gázárat, akkor mennyit spóroltunk volna. Először azt hittem, Magyarországon akciós a gáz, erre most kiderül, hogy mégsem :(

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2018.02.15. 07:20:00

2011-ben a Fidesz emelte tovább a gázárat.

www.origo.hu/gazdasag/hirek/20101119-energia-foldgaz-kozponti-futessel-mindenkeppen-no-a-gazar.html

Központi fűtéssel mindenképpen nő a gázár
[ORIGO]
Ez a cikk 7 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A fejlesztési minisztérium csütörtöki tájékoztatójából még nem derült ki, hogy a házközponti fűtésű lakásokban mennyivel nő a gázár januártól, a Magyar Energia Hivatal ugyanakkor kérdésünkre közölte, számukra egységesen 4,9 százalék lesz az emelés, függetlenül a fogyasztás mértékétől. Ez az utóbbi években épült társasházak többségét érinti.

A házközponti gázfűtéssel rendelkező társasházak számára egységesen 4,9 százalékkal drágul a földgáz januártól - derül ki a Magyar Energia Hivatalnak (MEH) az [origo] kérdésére adott válaszából.

Fellegi Tamás fejlesztési miniszter csütörtökön jelentette be a januártól érvényes új lakossági gázárakat, melyek a fogyasztás nagysága szerint, sávosan emelkednek, 0 és 9,3 százalék közötti mértékben. A miniszter közölte, a tárca számítása szerint az "átlagos lakást fenntartó" magyar családok, illetve a nyugdíjasok zöme 0-0,7 százalék közötti emeléssel szembesül csak.

A miniszter arról nem beszélt, hogy milyen elbírálásra számíthatnak a saját kazánnal fűtő társasházak. Mivel ezekben több tíz vagy akár száz lakás van, és a lakásoknak saját gázórájuk nincs - tehát külön-külön nem jelennek meg gázfogyasztóként -, az ismertetett információk alapján a házak biztosan elérnék a legnagyobb áremelést jelentő 3500 köbméteres éves mennyiséget. Azaz az itt élő tulajdonosoknak 9,3 százalékos emelést kellene fizetniük.
süti beállítások módosítása