B1 blogcsalád



Sanyi a bagoly, Gerlóczy és Konok is porig alázta a kormányzatot az egészségügy helyzete miatt

2018. február 05. - Mr Flynn Rider

Nagyon magas labda volt, hogy az Emberminisztérium nem javít az egészségügy helyzetén, viszont a kórházigazgatóktól heti két pozitív hírt várnak el. Sanyi, a bagoly, Gerlóczy Márton és Konok Péter le is ütötte. Többek között. 

sanyi_1.jpg

Központi utasításra heti két pozitív kicsengésű médiamegjelenést kell prezentálniuk kórházukról az igazgatóknak, a médiában megjelent pozitív hírt kell küldeniük a "központba" – értesült a Népszava az ötvenes éveket idéző intézkedésről pár napja.

A lap azt írja, hogy az ÁEEK az MTI-nek ugyan tagadta, hogy lenne ilyen utasítás, viszont az általuk felhívott intézményvezetők elismerték, hogy mégis van. Nyilatkozni egyikük sem akart. Érzékeltették, hogy nincsenek nagyon meglepve, "van gyakorlatuk az elhallgatásban", és a "hülye feladatok" teljesítésében.

A lap hosszasan sorolja a korábbi, abszurd utasításokat:

  • hat évvel ezelőtt az Emberi Erőforrások Minisztériumának Költségvetési Főosztálya elrendelte a lovak megszámlálását a kórházakban. Akkor a kórházi vezetők egy hetet kaptak lovaik megszámolására, a tenyészkancák, a mének, a csikók számbavételére, az eredmény jelentésére;
  • a lószámlálás után néhány héttel a kórházaknak a lábtörlőket, majd azt kellett ripsz-ropsz fölmérniük, hogy hol és milyen állapotban vannak a kegyeleti szobák a kórházakban;
  • tavaly nyár óta táblázatban kell gyűjteniük, és minden nap reggel nyolcig továbbítaniuk a fenntartónak a „rendkívüli” napi eseményeket.

Számunkra már csak az a kérdés, hogy akkor miért is gyűjtik s küldik az általunk megkérdezett kórházigazgatók a pozitív villanásokat - tette fel a kérdést a Népszava.

Sanyi, a bagoly hosszabb ideje gyárt egykockás képregényeket, az utasítás ugyancsak megmozgatta a fantáziáját. Gyártott is egy csomó pozitív hírt a magyar egészségügyből:

 

Mutatjuk Gerlóczy Márton csattanós válaszát:

 

Konok Péter 1:

 

Konok Péter 2:

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9713632564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FCUK18 2018.02.05. 11:53:16

tavaly nyár óta táblázatban kell gyűjteniük, és minden nap reggel nyolcig továbbítaniuk a fenntartónak a „rendkívüli” napi eseményeket. - oka is van: hogy ne a sajtóból kelljen megismerniük a történéseket azoknak az egészségügyi vezetőknek, akiktől aztán a sajtó a saját hülyeségeire és félinformációira rákérdez.

egyébként meg kórházi széfek. na azóta nincs erkölcsi alapja a balosoknak bármilyen faszságot számon kérni.

_atpijkamo_ 2018.02.05. 13:03:09

@FUCK18: "egyébként meg kórházi széfek. na azóta nincs erkölcsi alapja a balosoknak bármilyen faszságot számon kérni. "

Nem baj. Mi jobbosok kérjük számon a gecin a tavaly feleslegesen meghalt 32000 honfitársunkat.

2018.02.05. 16:25:50

Ha már jó híreket kell irogatni, akkor egy párat én is leirok ónodi szűcs úrnak--dömötör csabának--természetesen a kórház igazgatók helyett...

-- Jelentem, tegnap reggel senkinek nem ment a hasa, nem volt gyomorrontása, mert a reggeli nem volt ehető.
--jelentem, hogy a 16-os kórteremben csökkent a felfekvéses betegek száma. Ugyanis, reggelre ismételten meghalt 2 decubitusos beteg.
--jelentem, tegnap reggeli állapothoz képest az onkológiai osztály leterheltsége kissé csökkent. Csak 1 ember halt meg , mert az előző órákban 2 embert sürgősen hazaküldtünk mentővel, hogy halljanak meg otthon. Majd a Hospice osztály befogadja őket, ha lesz hely .
--jelentem a csillagpontok és a kiváló szakrendelők működnek. Igaz, van aki a fldön, van aki a széken és van aki a kerekesszékben próbálja meg kivárni a sorát. Sokuknak nem sikerül, mert feladják meghalnak, de elkeseredésre semmi ok, majd lassan megszokják.

Továbbá jelentem, hogy az eü-ben minden szép , minden jó és mindennel meg vannak a betegek elégedve. Azt onnan tudom, hogy a siketnámák, a súlyosan kómában lévők és a haldoklók, a halottak nem szólnak és nem panaszkodnak .
Holnap majd jelentünk ismét . De most a legfőbb feladat , hogy a stadionok tovább épüljenek, a disznószaporulat nőjön és a marhacsordákhoz is "édesanyám nem strómanok jussanak hozzá " . Hiszen mindenki annyit ér amennyije van, amennyit lop !
süti beállítások módosítása