B1 blogcsalád



Balog Zoltánnak nincs ideje a munkájára, annyi mindent kell felavatnia

2018. február 05. - kkerenyi

Megtaláltuk a választ, miért hever romokban az oktatás, az egészségügy és a szociális ágazat: az ezekért egyszemélyben felelős Balog Zoltán nem ér rá ilyen felesleges apróságokkal foglalkozni, mert folyamatosan szerepelnie kell.

balog-zoltan.jpg

Az emberminiszter rettenetesen elfoglalt. Nem ér rá leülni tárgyalni sem a tanárokkal, sem a diákokkal, sem az orvosokkal , sem a közszolgákat képviselő szervezetek vezetőivel. Pedig tényleg keményen dolgozik. 

A miniszter honlapján található eseménynaptárból kiderül, hogy a lelkiismeretes és a népért életét adó Balog hetente átlagosan négy rendezvényen szokott részt venni, és ha már ott van, általában beszédet is mond vagy sajtótájékoztatót tart. Emellett nagyjából minden héten átad egy díjat is valahol az országban. 

A sok sajtótájékoztatóra, megnyitóra, díj- és épületátadásra nyilván fel is kell készülni egy-egy remek beszéddel, ami újabb értékes munkaórákba kerül. Balog Zoltán ebben nem követi Bakondi György példáját, akinek egy jól megtervezett szónoklata van nagyjából minden alkalomra, és elég benne kicserélni néhány nevet és dátumot, hogy rugalmasan adaptálható legyen az aktuális eseményre. Az emberminiszter minden egyes alkalomra új mondandóval készül, és ezért mindannyian hálásak is vagyunk. Hiszen máshogy nem juthatnának el hozzánk, a nép egyszerű gyermekeihez olyan örök érvényű bölcsességek, mint hogy

  • a dúdolva fogantatás a legcsodálatosabb dolog a világon,
  • vagy hogy a közmunka komoly vonzerőt jelenthet a tizenéves korosztálynak.

Ha a szónoklatok megírásához még hozzászámoljuk az utazással töltött időt is, akkor rögtön érthetővé válik, miért nem fejlődik az oktatás és az egészségügy. Nem lehet napi huszonhat órát dolgozni, még egy ilyen kivételes adottságokkal rendelkező államférfinak sem.

Az eseménynaptárba mindig csak utólag kerülnek fel a rendezvények és programok, előre soha semmi. Ennek megvan az az előnye, hogy ha épp akad valami felavatandónk, azzal bátran felkereshetjük Balog Zoltánt, biztos, hogy be tudja illeszteni az órarendjébe, hiszen ha rápillant, azt folyamatosan üresnek látja. A titokzatosság varázsa is megmarad, hiszen így nem tudhatjuk, hogy az elkövetkező hetekben merre fog járni miniszterünk, azaz gyakorlatilag

bármikor bárhol felbukkanhat

(és most mindenki dobogó szívvel tépje fel a hálószoba ajtaját, nem dúdolgat-e esetleg épp arrafelé, a családtervezést segítendő). 

Arról viszont részletes képet kaphatunk a honlap segítségével, hogy Balog Zoltán eddig mi mindent tett a haza felvirágoztatása érdekében. Ha csak az idei listát nézzük, már az is tekintélyes, pedig alig kezdődött el az év. Rögtön az első napokban átadta a putnoki tanuszodát, majd a Klebersberg-ösztöndíjakat. Azután részt vett a cirkuszfesztivál megnyitóján, egy, a vallásszabadság kinyilvánítását ünneplő rendezvényen, és tartott egy sajtótájékoztatót. A Független Diákparlament tárgyalási invitálásának valószínűleg azért nem tudott eleget tenni január 19-én, mert a következő hétre szerette volna kipihenni magát, amikor díjakat kellett átnyújtania, sajtótájékoztatót adott, sőt, még Brüsszelbe is elutazott, hogy személyesen állítsa meg.

Tisztelt honlapkezelők! Bár tudjuk, hogy ez nem könnyű kérés, mégis… nem lehetne az eseménynaptárt a közelgő rendezvényekkel is feltölteni? Sokat segítene, ha az ország lakossága egy-két hétre előre láthatná az emberminiszter programját. Így tapintatosan nem tennénk orvosi műhibából fakadó tragédiát, iskolaépületek részének  vagy egészének összeomlását, éhenhalást és megfagyást azokra a napokra, amikor díjátadó vagy uszodaavató ünnepség van. 

Kerényi Kata

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4213631598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FCUK18 2018.02.05. 11:56:59

Katababa eldönthetné, hogy mi a baja: hogy a naptár nem csekkolható előre (hiba), vagy az, hogy nem a miniszer intézi pl a szakmai tárgyalásokat. Segítek: a miniszter nem szakmai vezető. Arra az államtitkárok vannak.

rallus 2018.02.06. 09:13:05

"Egy új, világviszonylatban is kiemelkedően gyors képalkotású PET-CT beszerzését adtak át csütörtök délelőtt a Semmelweis Egyetem Nukleáris Medicina Központjában. A berendezés a jelenleg elérhető legmodernebb és leggyorsabb Magyarországon; egy műszak alatt akár 28 vizsgálatot, évente pedig négyezer, egészségbiztosító által támogatott vizsgálatot lehet vele elvégezni."
Ilyen mindennapos aktusokra már nincs is ideje elmenni...
süti beállítások módosítása