B1 blogcsalád



Soros megint akkora pofont adott a kormánynak, hogy a fal adta a másikat

2017. december 08. - ashwood

sorosdevil_0.jpgEgyre világosabb: a kormány propagandistái nem számoltak azzal, hogy gyűlöletük tárgya, Soros György is részt megszólal majd az ellene folyó hadjáratban. A milliárdos legújabb írását sem teszik ki az ablakba.

Soros György frontális támadást indított Magyarország ellen – mondta Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője néhány hete, amikor a milliárdos először reagált érdemben az ellene folyó boszorkányüldözésre. Már ekkor érezni lehetett a zavart a kormányzati propagandagépezetben: senki nem számolt azzal, hogy Soros felveszi a kesztyűt. Míg az állampárt szerint teljesen rendjén való valakinek az arcával teleplakátolni az országot, sátáninak nevezni és minden baj okozójának kikiáltani – az már nagyon nem helyes, ha az illető is megszólal.

Soros ezt követően többször és több fórumon is tételesen cáfolt minden kormányzati állítást. A hatás persze borítékolható volt: a kabinet ragaszkodik saját elmebajához, és ahhoz a képzelt előjogához, hogy azt adjon Soros György szájába, ami neki tetszik. A milliárdos ismét tollalt ragadott és újfent tételes cáfolta a propagandát. Legújabb cikkének legfontosabb állításai:

– "A kormány azt állítja, hogy a nemzetinek nevezett konzultáció soha nem látott sikert aratott, amelynek során 2 332 755 embert küldte vissza válaszát. … Még ezek az inflált számok is azt bizonyítják, hogy a felnőtt magyar lakosság többségét nem lehetett félrevezetni a megtévesztő kampánnyal."

– "A kampány nyilvánvaló célja, hogy a kormány, gyűlöletet gerjesztve terelje el a magyar nép figyelmét azokról a kudarcokról, amelyek például az oktatás és az egészségügy területén sújtják Magyarországot."

– "… a száját nevetésre húzó zsidó, a bábmester, a harmincas évek náci antiszemita propagandájának meghatározó elemei voltak."

– "A kormány azt szeretné elhitetni önökkel, hogy én a magyar nép ellensége vagyok. Semmi sem áll távolabb ettől a hamis állítástól."

– "A „nyílt társadalom” nem nyitott határokat és tömeges bevándorlást jelent, azzal a kormány által elhitetni akart állítólagos céllal, hogy ez megsemmisítse a magyar és európai keresztény identitást."

– "szigorú, közös, európai határvédelmet javasoltam, hiszen az egyes országok – közös cselekvés nélkül – csak más tagállamok kárára szigetelhetik el időlegesen magukat a menekülők elől."

– "A nyílt társadalom azon a feltevésen alapul, hogy egyikünknek sincsen kulcsa a biztos igazsághoz, és a békés egymás mellett élés érdekében tiszteletben kell tartanunk mások, embertársaink, beleértve a kisebbségek véleményét. A nyílt társadalom mindenekelőtt a kritikus gondolkozáson, és a közérdeket érintő kérdések aktív társadalmi vitáján alapszik."

– "Az Unió fontos kérdéseiről, így a migrációs válság kezeléséről is az EU tagállamai döntenek, beleértve Magyarországot."

– "A menekültprobléma azonban nem az egyes országok, de Európa közös gondja, amelyre közös, európai megoldást kell találni. Ezeket, az európai közös érdekeket szem előtt tartó javaslataimat torzította el szándékosan a magyar kormány, és tárta „Soros- tervéként”, félrevezető módon, a magyar nép elé."

– "…a magyar kormánynak az úgynevezett „Soros-terv” elleni propagandakampánya kudarcot vallott."

A kormányzati reakciót ismét borítékolhatjuk: Soros nem is azt mondta, amit… Nem is úgy gondolta… Mi jobban tudjuk, mit gondol Soros, mint maga Soros… Példátlan támadás az ország ellen… Beavatkozik a választásokba… És még napestig sorolhatnánk.

Pedig a valóság ennél egyszerűbb: megint bebuktak egy orbitális hazugságot, amihez mégis, körömszakadtáig ragaszkodnak, mert ettől remélik hatalmuk megtartását.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7213456527

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.09. 19:30:05

@$pi$: Belőled biztos sok az az egy is, mert erősen lehúzza az átlag IQ-t. Ha gyököt vonnának belőle, imaginárius számot kapnánk.

taga20 2017.12.09. 19:31:19

@David Bowman: figyejj! én egy kívülálló, egy objektív arc vagyok.
ezért higyé nekem, má látszanak a jelek!:))

2017.12.09. 19:53:10

@David Bowman: " Ott álltam Viktorunkkal szemben, amikor hazaküldte az oroszokat." Hazudsz, fidesztetű. Lehet, hogy ott csöveztél akkor, de az oroszokat már nem kellett hazaküldeni, ugyanis Reagan meg Gorbacsov ebben már megállapodtak. A vezéred akkor hazudta az első igazi ordasat életében.
Csak neked: Soros bácsi győzte meg Gorbacsovot, hogy egyezzen meg az amcsikkal. A te fideszed akkoriban egy légyszart nem ért az orosz csizmán. A történelmet nem a vezíred csinálta és nem is fogja. A bandátok kurva kevés ehhez (és most elmehetsz a Dunába ugrani, mert ezen te nem tudsz változtatni).

David Bowman 2017.12.09. 20:00:56

@kutyás majmok népe: Sose szavaztam a Fideszre. Akkoriban ők voltak a liberósok. Fodor Gabi maradt ugyanaz. Sose állítottam, hogy Viktor miatt mentek haza, de ő mondta ki először hangosan. Tényleg ott álltam. Úgy látom, bele se tudod képzelni magad az akkori korba.

David Bowman 2017.12.09. 20:02:11

Ha már valaki meggyőzte Gorbacsovot, az Teller Ede volt. Soros a bokájáig se ér Ede bácsinak.

Mikrobi 2017.12.09. 20:04:51

Érdemes volt elolvasnom a cikket. Természetesen szó sincs cáfolatról, csak annyit mondott, hogy nem igaz, amit a kormány mond. Semmilyen bizonyítékot nem hozott, ezzel szemben a kormány Soros saját megnyilatkozásaiból bizonyítja minden állítását.
Mennyit kapott a B1 a gazdájától ezért a szánalmas szerecsenmosdatási próbálkozásért? Jó, tudjuk, a Sorosnak milliárdjai vannak a tőzsdespekulációból, nem véletlen, hogy a nemtelen üzelmeiért Londontól Izraelen(!) át Kuala-lumpurig nem kívánatos személy. Le is tiltotta a megjelenését a CBS-en.
Tanulságos videó, itt is saját maga bizonyítja, hogy minden igaz, ami miatt szidják: www.youtube.com/watch?v=kLrvExOTpYQ

Mikrobi 2017.12.09. 20:06:29

@János Kádár: neked a neved és a kommentjeid is méltók a gazdádhoz, George Soroshoz. Sok ilyet még és soha nem kerülnek Soros pártjai hatalomra választáson:-)

David Bowman 2017.12.09. 20:08:38

@Mikrobi: Ezt még a cikkíró is tudja.

morpho 2017.12.09. 20:10:21

@David Bowman: Kenya nem iszlám ország, csak félig. Rossz példa! Ott városonként van két mecset. Voltál szafarizni, ott nyaraltál, most meg itt anyázod őket pubi? Ejnye no!

taga20 2017.12.09. 20:15:54

@Mikrobi: te szerencsétlen agyhalott fasz.
meséjj még egy olyan retardált országról európában, ahol egy idős embertől félnek a hatalmon lévők, és ezért több 10 milliárdot basznak el(basznak be a zsebükbe), és az olyan droidok, mint amilyen te is vagy, teli pofával nyelika fekáliát?!

erről pofázz, te szardarab!

taga20 2017.12.09. 20:17:30

@David Bowman: akkor kire szavaztál te gerinctelen?

össze-visszakamuzol nyugger, döbbenetes amit művelsz!

2017.12.09. 20:19:26

@David Bowman: Nem csak te voltál ott, én is hallottam a hazugságot a saját füleimmel: ezért nem szavaztam soha a fiatal kommunistákra. Ne maszatolj, mert nem mindenki hülye, mint a kádárista-orbánista csürhe. Ha bajod van Sorossal, aki többet tett ezért az országért, mint az egész bandátok bármikor, akkor boltold le vele, ne itt sírj. Azzal nem érsz semmit. Keresd fel otthon az öreget és beszéld meg vele. Sírsz itt egy libsi blogon, mint egy fideszes fürdős kurva. Nem szégyelled magad?

odysszeusz 2017.12.09. 20:20:33

Nagy tisztelettel köszönöm meg az írásomat válaszra méltatóknak...hogy felrúgva a magyar (és egyéb népek) kommentelési szabályait, nem anyáztak le nem zsidóbérenceztek...és nem küldtek el Izrael földjére. CSAK ezért írom és nekik a következőket...indoklás képpen. Az apai családom hajdúdorogi...apámék kilencen voltak testvérek s ha nincsenek olyan zsidók abban a faluban akkor rosszul végzik. Ők adtak pénzt és SZAKMAI TANÁCSOT a nagyapámnak, hogy mit termeljen és hogyan értékesítse!! Nagyapának SOHA nem kellett váltót aláírni! Akkoriban 29-33...tömegesen mentek tönkre a parasztok de nem a nagyapa!! Pontosan azt valósította meg amit a zsidók tanácsoltak! Túlélt a családom miatt katarzist..(nem nyomorogtak) amibe az ország nagy része belerokkant..kivándorolni kényszerült. Másik. Az anyám cselédlány volt...magyaroknál, a bolgár zöldségesnél és a zsidóknál! Nem csak tőle tudom de őket emberként kezelték az asztaluknál velük együtt étkeztek...törődtek velük a hétvégekre kis pénzt kaphattak. A másik kettőről jót vagy semmit! A bolgár még csak-csak. Miféle ember lennék ha tudván ezeket...tépném a számat mert a környezetem azt teszi??? Soha. Akár lezsidóbérenceztek akár nem ...az anyám aki 89 éves igazat mond...és még egy. Az iskolákban már úgy tanítják a gyerekeknek...Magyarországot a zsidók iparosították be...1868 után, Ganz Ábrahám svájci zsidóval kezdődően aki a 48-49 sz.harcban a magyaroknak dolgozott...Más is van...mi, a Trianon után nem tértünk magunkhoz...tény, mikor miért nem, sok a keserűség bennem is. DE a majdnem kipusztított zsidók felálltak és atomhatalommá lettek. Ugyanilyen fanatikus regenerálódó képességet kívánok a magyar fajtámnak is...mint amilyenek ők.

2017.12.09. 20:25:38

@Mikrobi: " Jó, tudjuk, a Sorosnak milliárdjai vannak a tőzsdespekulációból, nem véletlen, hogy a nemtelen üzelmeiért Londontól Izraelen(!) át Kuala-lumpurig nem kívánatos személy."

És? Van aki Soros urat kedveli, van aki Putyin elvtársat. Ezzel akad valamilyen problémád, fidesztálib?

teéjesenmindegy 2017.12.09. 20:25:44

@taga20: Idős embertől félnek a hatalomban levők...
A zindexen volt egy cikk talán egy éve, ahol ott leelemezték, hogy sorosnak a pénzéből mi mindent tudna csinálni - hadsereget, meg gazdasági csapásokat.
index.hu/gazdasag/2016/06/08/soros_gyorgy_vagyona/

2017.12.09. 20:29:18

@odysszeusz: Köszönöm, hogy ezt leírtad. Azok zsidóbérenceznek, akik gyávák és a tolvajok hatalmát segítik.

Le Orme 2 2017.12.09. 20:31:23

Kár volt beengedni Gyuri bácsi apját a 19. században.

2017.12.09. 20:32:17

@Le Orme 2: Hányszor váltasz még ma, fidesztetű?

Le Orme 2 2017.12.09. 20:33:48

@odysszeusz: "Magyarországot a zsidók iparosították be"

Hazudsz.

taga20 2017.12.09. 20:34:42

@teéjesenmindegy: leelemezték. ez milyen szó?

neked avval nincs problémád, hogy a geci és bandája több száz milliárdot lopott el a közösből?

neked az a bajod, hogy sorosgyörgy esetleg a világ másik felén mit csinál?

te hülye vagy egyébként?

Le Orme 2 2017.12.09. 20:36:38

@odysszeusz: "Ganz Ábrahám svájci zsidóval"

Hazudsz. Ganz kálvinista volt, és bevándorlását követően magyarnak vallotta magát.

bkkzol 2017.12.09. 20:41:50

Igen, a vén varangy már nagyon régen telítődött pénzzel. Már csak az ad neki némi örömöt ha "Istent játszhat". Szórakozás kedvéért országokat, emberek százezreit teszi tönkre, nyomorítja meg. Utánna meg elbábozza a nagylelkű, nyitott "embert".

taga20 2017.12.09. 20:42:58

@Le Orme 2: esetleg richter gedeon? erre mit ugacc droid?

2017.12.09. 20:44:23

@Le Orme 2: "Ganz kálvinista volt"

Hazudsz, fidesztetű. Lélekben zsidó volt.

taga20 2017.12.09. 20:45:15

@bkkzol: te most a geciről pofázol baromarc?

ki a kurvaanyád adott a vörösiszap károsultaknak 1millió dollárt? a geci gazdád, vagy mészaroslörinc, vagy csányisanya?

2017.12.09. 20:48:37

@bkkzol: "Igen, a vén varangy már nagyon régen telítődött pénzzel. Már csak az ad neki némi örömöt ha "Istent játszhat"."

Szóval a vezíred tőle tanult? Most esett le, hogy ezek miért rabolják ki az országot: ezek szerint a sötét vezíred túl akarta szárnyalni a tanárát?

2017.12.09. 20:52:26

@bkkzol: Amúgy miért vergődsz itt? Félsz egy öregtől, mint a Viktorod? Otthon nincs dolgod? A kukát levitted már? Mit akarsz itt a liberáis fiúktól? Buzi-e vagy?

bkkzol 2017.12.09. 20:56:08

@taga20: Igen, maximálsan értedamit mondani szerettem volna. Pár országot tönkre tesz, bebuktak valutákat utánna szór egy kis morzsát...
A következő lépésnek azt ajánlom, hogy tanulj meg emberi hangon bemutatkozni... szerintem idővel az is menni fog. :-))

DFK 2017.12.09. 20:57:19

@morpho: onnan lehet tudni, hogy hazudik, hogy mozog a szája.

2017.12.09. 21:04:06

@DFK: "onnan lehet tudni, hogy hazudik, hogy mozog a szája"

Ezt bármelyik fideszesről el lehet mondani. Köszönjük, Emese! Vidd le a kukát.

taga20 2017.12.09. 21:13:09

@bkkzol: a gazdád a geci, csak egy országot tesz tönkre. érdekes az neked nem fáj!

én pedig aszt ajánlom, hogy tanulj meg ember lenni, és nem olyan állat, mint a fityesz horda. így karácsony előtt!

mekkora férgek vagytok!:)

taga20 2017.12.09. 21:14:07

@DFK: mivan droid, mozog a szád?

morpho 2017.12.09. 21:14:39

@DFK: Ha visszaolvasod a kommenteket akkor láthatod, hogy a mozog a szája opció a 6784. Köszi. Juteszembe! Ha mindig hazudik, akkor 2015-ben is hazudott ugye?

DFK 2017.12.09. 21:21:51

@bluebear: nettó hazugság. A tengeri határ nincs lezárva, egyenest Európába hajózzák be a migriket.

taga20 2017.12.09. 21:28:18

@DFK: mi a faszt vergöcc hülye gyerek? kik hajózzák be a menekülteket?

teéjesenmindegy 2017.12.09. 21:36:32

@taga20: Senki. Olaszország olyan hely, hogy ott terem a néger a földeken.

taga20 2017.12.09. 21:42:04

@teéjesenmindegy: nem válaszoltál ember, a kérdésemre!

egyébként, mi magyarok se itt teremtettünk anno, asztán még is itt vagyunk. és próbáljuk megmondani az európai őslakosoknak, hogy mi a stájsz!

rohagy meg, fityesz bérenc!

Jakab.gipsz 2017.12.09. 21:42:53

Ezek a libbancsok Soros csicskások, rendszerint helyre akarják pofozni a népet.

Azért mert a nép nem úgy viselkedik, hogy Soros és a bankár-demokrácia, jól érezze magát.

taga20 2017.12.09. 21:44:54

@Jakab.gipsz: na megjelent a legócskább szarfaszú fityeszdroid, aki zsidózza az olasz buszbaleset családjait.

na húzzál anyádba, dalmanéni!

Kővárépítő Orbán a király a házban 2017.12.09. 21:47:46

MSZP választási pogramjából:

"6. Vizsgáljátok felül a privatizációt és az eddig alkalmazott gazdasági programok felelőseit."

Múúúúhahhahahaha

www.napi.hu/magyar_gazdasag/ez_teszi_az_mszp_ha_megnyeri_a_valasztasokat.652750.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

legális 2017.12.09. 21:47:48

Kutyás majmok népe egy reaktivált alvóügynök.
1 éve beregisztrálták. most meg 3 nap alatt kiszórt magából 365 vidám szösszenetet.
Kb. kettő a tárgyhoz. A többi meg egyszerű fröcsögés. Az is mindegy szerencsétlennek, hogy itt vagy a disznóölős hangulatkeltésben nyomul. Lényeg, hogy kötözködjön.
Fárasztó volt végigolvasni.
De mit csinált 1 évig és miért ásták elő a nickjét?

Egy kicsit a cikkhez. Cáfolatot nem látok, csak sárga kiemelést.

teéjesenmindegy 2017.12.09. 21:49:14

@taga20: Magyar szó. Sose késő tanulni.
Meg olvasni is megtanulhatsz. Az index elemzése épp arról szól - nem fenyegetően, hiszen liberális és független média - hogy ha akarná a gyuribá, akkor milyen nagy szemétségeket csinálhatna. Persze nem akarja, csak úgy megemlítik, hogy vehetne hadsereget, és megszállhatná az országot.
Szóval egyik oldalon az index ezt írja, a másik oldalon egy taga20 nevű balfasz meg arról okoskodik, hogy milyen kormány az, aki fél egy vénembertől.

teéjesenmindegy 2017.12.09. 21:52:19

@taga20:
És mi rémlik a történelemből jó volt ez akkor az itt élő népeknek, hogy idejöttünk? Kalandoztunk vagy 200 évig terrorizálva a környéket. Ha éltek itt népek akkor hova tűntek? Mert nem nagyon ismerek avar kisebbségit. Így akarsz járni?

Beszarás, hogy az orbángyűlölet mennyire elvette az eszeteket.

taga20 2017.12.09. 21:55:41

@teéjesenmindegy: te szerencsétlen barom, téged nem zavar, hogy a bandád több száz milliárdot ellopott a közösből?

te szemét gerinctelen féreg, plakátold már ki, hogy sorosgyörgy...!

egy üszkös szar vagy, és eszt te is tudod!

DFK 2017.12.09. 21:58:14

@taga20: a tésztazabáló olaszok.

taga20 2017.12.09. 21:58:55

@teéjesenmindegy: tök jó volt nekik! sőt az olasz és bajor népeknek is kurva jó volt, hogy egy kibaszott ázsiai nép rabolni járt hozzájuk!

te istenbarma, a geciimádatod, már az eget veri!

taga20 2017.12.09. 22:02:18

@DFK: még mindig jobbak, mint a pacalt zabáló magyarok!

te eszednél vagy?

DFK 2017.12.09. 22:04:01

@taga20: jó lenne, ha ti hazátlan szarok nem szólnátok bele a mi dolgunkba.

DFK 2017.12.09. 22:05:15

@taga20: és remélem az utolsó mondat,amit életedben hallasz az az Allah akhbar lesz... migránsnyaló...

taga20 2017.12.09. 22:11:05

@DFK: és remélem az utolsó mondat, amit életedben hallasz az lesz, hogy tévedtem, és hogy miért voltam ilyen fityeszes állat, mint a geci urad!

te szar kalap, ugatod a kereszténységet!

Killary Fucking Clingon 2017.12.09. 22:34:00

Nagy ívben szarok arra hogy Soros mit akar vagy mit nem.
Elmondom hogy én mit akarok, mert csak az számít.

Nem akarok Egyesült Európai Államokat.
Nem akarok se nigger se arab bevándorlókat látni az országomban.
Nem akarok EU felsőbb hatalmat az országom fölött.

Aki nem hazaáruló az a Fideszre szavaz, nem azért mert olyan jók, vagy hibátlanok, a fele társaságot kardélre hánynám ha tehetném, de a fent említett dolgok a legfontosabb dolgok és ha minden igaz, akkor tartják is magukat ahhoz amit az átlag szavazó akar. Azok pedig a fent említett dolgok. Minden más másodlagos.
A liberális tetvek meg bekaphatják. Sorossal együtt, aki remélem karácsonyra lesz kedves és fölfordul.

Killary Fucking Clingon 2017.12.09. 22:35:33

@taga20: a baloldali férgekről beszélsz ugye? Gyurcsány, Demszky, Bajnai meg a többiek..Faszkalap

Mikrobi 2017.12.09. 22:38:45

@taga20: amíg ilyen szavazói vannak a Soros-pártoknak, nem félek a kormányváltástól:-) A vén disznó pénze okoz gondokat, de az is inkább nektek, mert rongáljátok az idegeiteket és kétségbeesetten vagdalkoztok:-) Mi addig kérünk egy kávét:-)

morpho 2017.12.09. 22:50:40

@Killary Fucking Clingon: Szívás pubi, de mindennek az ellenkezője fog megvalósulni, mint amit te szeretnél. Nem holnap, de lesz Európai Egyesült Államok, lesznek bevándorlók Magyarországon is, ez az ország amúgy nem a tiéd! Lesz "felsőbb hatalom", de ez akár magyar is lehet. Ne hergeld magad pubi, amit te akarsz, az a papok tiltakozása a könyvnyomtatás ellen. Az is hogy bejött mi? Mindig a liberalizmus viszi előre a világot pubi. Sajna ez van.

taga20 2017.12.09. 22:51:00

@Killary Fucking Clingon: rohagyá meg a mészaroslölövel együtt a mangalica telepeteken!

taga20 2017.12.09. 22:52:28

@Mikrobi: a kurvaanyádat! meséjj má a letelepedési ofsor fityesz szar gazdáidról!

David Bowman 2017.12.09. 22:55:52

@Le Orme 2: Hát ugye. Richter Gedeon, Wolf Emil, Weisz Manfréd, Goldberger Leó is a zsinagógába járt misére. Ez együtt a budapesti iparnak úgy a harmada.

taga20 2017.12.09. 23:06:13

@David Bowman: te egy agyatlan fasz vagy, akinek az se mond semmit, hogy hülye vagy, mint a segg.

szánalom, amit ti fityeszdroidok toltok, nap-nap után.

na megyek alukálni, me holnap is be kell mennem a csavargyárba:)

taga20 2017.12.09. 23:06:53

@David Bowman: te bazdmeg, csak a gecit szereted!

jandera 2017.12.09. 23:07:50

@Killary Fucking Clingon: Azt írod:
"Elmondom hogy én mit akarok, mert csak az számít."
Utána meg leírod, hogy mit NEM akarsz, ráadásul három sorban.
Hát aranyapám, ne állj szikla elé, mert olyan sötét vagy, hogy a medve barlangnak néz és bemegy rajtad...

taga20 2017.12.09. 23:09:22

@David Bowman: neked aztán van bőr a pofádon!

na léptem nyugger, me én holnap is melózok.

David Bowman 2017.12.09. 23:13:45

@taga20: Most jöttem föl a műhelyből.

MIx 2017.12.09. 23:26:57

Kellett egy ellenség akitől a NAGYVEZÉR, a KEDVES vezető megvéd minket!
Lehet, hogy rosszul kalkuláltak!
Talán nincs olyan sok csökkent értelmű ember aki ezt beveszi.

A kedves vezető elfelejti, hogy Soros pénze nélkül ő ma egy senki lenne????

Le Orme 2 2017.12.09. 23:29:04

@David Bowman: Összetéveszted a kereskedőkkel, akiknek 60%-a volt zsidó 1910-ben. A gyáriparosok között csak 40% volt az arányuk, ami nagyon messze van a minden gyáros zsidó volt hazugságától.

David Bowman 2017.12.09. 23:29:20

@MIx: Így jöjjön be Soros összes számítása.

David Bowman 2017.12.09. 23:33:19

@Le Orme 2: Nem is állítom. Én 30 %ot mondtam. A kereskedők nem alkotnak maradandót. Róluk keveset tudok. Csak felhívtam a kedves hozzászóló figyelmét, hogy téved.

Le Orme 2 2017.12.09. 23:35:02

@David Bowman: Igen, figyelmetlen voltam, nem Te írtad, hanem odysszeusz.

Killary Fucking Clingon 2017.12.10. 02:10:01

@morpho: Ritka nagyot fogtok szopni a választásokon, és aztán még nagyobbat, amikor befejezzük a demokráciás színjátékot.

morpho 2017.12.10. 04:08:49

@Killary Fucking Clingon: Legalább őszinte vagy. Manapság ez sem megvetendő.

Mikrobi 2017.12.10. 07:06:16

@taga20: amíg a Soros-pártoknak ilyen szavazói vannak, nem sok esélyetek van a kormányváltásra:-) Csak az a kár, hogy amíg itt rongáljátok az egészségeteket az őrjöngéssel, a kormány a mi pénzünkből gyógyít titeket valamelyik újonnan épített vagy felújított, szupermodern kórházban:-( Miért nem vándoroltok ki Ugandába? Soros milliárdjait inkább erre kéne költeni, mint álcivil szervezetek politikai propagandatevékenységére!

Mikrobi 2017.12.10. 07:08:43

@taga20: legalább ott végzel valami hasznos munkát. Vagy még ott is csak pofázol munka helyett? Menj el valamelyik Soros-szervezethez, van ott pénz a te mocskolódásodra:-)

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.12.10. 11:12:05

Libsik, süt a nap, mehetnétek tüntetni. Mind a hatan :-D

kolompa lole 1111 2017.12.10. 11:13:16

Ez a sorosozás a 21. század proli zsidózása. Ahogy Sztálin esetében is, úgy nálunk is a proli komcsi zsidók sajátossága. Zsidesz = zsidó cigány hazaáruló bűnszervezet.

odysszeusz 2017.12.10. 11:38:05

@Le Orme 2: Ganz Ábrahám, ✡ [1] zsidó gyáriparos, *1814, +1867. Svájcból mint vasöntő került Magyarországra. 1844-ben Budán öntődét alapított; itt készítették a Lánchíd vastartóit. 1849-ben G.-ot elfogták, mert a honvédeknek ágyúgolyókat öntött.
A szabadságharc bukása után az angol Burn kéregöntési találmányát próbálta a vagonkerék gyártására alkalmassá tenni. 1854-ben az akkor még csak Amerikában ismert kéregöntésű vasúti kerékgyártást bevezette és tökéletesítette. Kísérleteket folytatott, majd találmányát 1855-ben szabadalmaztatta. Több különleges gyártmánya világhírűvé tette vállalatát, (l. Ganz és Társa stb.). Sikereit ennek köszönhette. 1865-ben a császár személyesen fejezte ki legmagasabb elismerését. Két évvel késõbb ünnepelték a százezredik kéregöntésû kerék gyártását. A túlfeszített munka és családi problémái valószínűleg öröklötten gyenge idegrendszerét kikezdték, 1867. december 15-én, 53 éves korában önkezével vetett véget életének.
Életében sokat fordított szociális célokra, üzemében Magyarországon akkor egyedülálló nyugdíjas és betegpénztárt létesített.

odysszeusz 2017.12.10. 11:42:56

@Le Orme 2: Az általános iskola nyolcadik osztályos történelemkönyvéből nem idézek, meg tudod magad is nézni ha akarod. De van más is. Ady Endre 1902-ben írt Parlamenti tudósításai, próza. Érdemes elolvasni még akkor is ha a meggyőződésünket más írások formálták olyanra amilyenné lett. Mivel NEM abban a korban éltünk...amikor a dolgok történtek...az írásokra hagyatkozunk, nemde? Üdv.

David Bowman 2017.12.10. 12:46:43

@odysszeusz: Életpályája[szerkesztés]. „Ganz Ábrahám egy kilencgyerekes református kántortanító legidősebb fiaként született a svájci Unter Embrachban,

János Kádár 2017.12.10. 16:40:50

@Killary Fucking Clingon: Kinyalhatod a seggem agyhalott! Üdvözli a fasszopó, rákos anyádat: Egy Hazaáruló

János Kádár 2017.12.10. 16:46:17

@Mikrobi: Milyen “pártjai” te szánalmas kretén? A szarbáni mesevilágban élsz te is, a félkegyelmű sorstársaiddal egyetemben...

János Kádár 2017.12.10. 16:50:06

@David Bowman: “az egész bandát személyesen akasztanám”
REMEK ÖTLET! Utána folytathatod önmagaddal.

János Kádár 2017.12.10. 16:55:45

@Killary Fucking Clingon: Az teljesen mindegy, hogy te mit akarsz buzikám, mert nem te szarod a világtörténelmet és még nem is a faszszopó szarbán gurud! Kis seggdugaszok vagytok ti ahhoz...

János Kádár 2017.12.10. 17:45:29

@MIx: Sok komment bizonyítja, hogy vannak ilyen csökkent értelműek szép számmal. “Aki az emberi butaságra épít, kősziklára épít”

taga20 2017.12.10. 17:54:18

@János Kádár: én nap-nap után azon gondolkodom, hogy ez a sok tetves fityeszdroid, ha bukik a maffia, mit fog csinálni.

gondolom keres egy másik segget.

taga20 2017.12.10. 18:03:21

@János Kádár: van itt is kábé 15 idétlen fityesz jobbágy. ezek pénzé csinálják, vagy tényleg ekkora farkak?

u.i.: ha megint egy szóval válaszolsz, fejbe baszlak:)

Le Orme 2 2017.12.10. 18:12:24

@odysszeusz: "Ganz Ábrahám egy kilencgyerekes református kántortanító legidősebb fiaként született a svájci Unter Embrachban."
"Ganz Ábrahám 1814. november 6-án született Svájc zürichi kantonjában, Unter Embrachban egy református kántortanító gyermekeként."
"Ganz - apja református kántortanító - a svájci Unter Embrachban született."
"A svájci Unter-Embrach városkában született 1814. november 6-án, régi svájci polgárcsalád harmadik gyermekeként, de első fiúként. Apja Ganz Ulrich református kántortanító, édesanyja Remi Katalin."

Mióta zsidók a kálvinisták?

János Kádár 2017.12.10. 18:40:33

@taga20: Mivel nem szeretném a testi fenyítést:
Szerintem a jobbágysorba nem beleszületik valaki vagy iskolában sajátítja el ennek a tudományát (főleg a 21. sz.-ban, hanem egyszerűen genetikailag hibás... igaza volt kertész ákosnak bácsinak... sajnos

taga20 2017.12.10. 19:13:37

@János Kádár: küldök neked egy szép nótát, kádárevtárs.

a szem nem marad szárazon, ha eszt meghallgatod:))

www.youtube.com/watch?v=uzCleIHK2lU&list=PLDrGz-YL8iUwmRN9PGeBImWzhrWGPPBec

odysszeusz 2017.12.10. 21:17:16

@David Bowman: Azt írtam, hogy zsidó SZÁRMAZÁSÚ!! Nem arra gondoltam hogy a család kálvinista valláscsoporthot voksolt és aki róla ezt írta se...egy dolog a vallási közösséghez való tartozás és a zsidó származás. Pl. az aranycsapat tagjainak tudod az EREDETI nevét...hát én se régen tudom. Szóval a Ganz Ébrahém az zsidó vérű embert takar. A "kikeresztelkedésük"..vagy mi a rossebnek híjjják
a vér szerinti származásukat nem változtatta meg...Nálunk, tudod jól meddig kellett VISSZAMENŐLEG IGAZOLNI A "ZSIDÓMENTESSÉGET"...Le Ormenak nem írok semmit..ha akarja utána néz.

odysszeusz 2017.12.10. 21:21:10

@David Bowman: Azt írtam, hogy zsidó SZÁRMAZÁSÚ!! Nem arra gondoltam hogy a család kálvinista valláscsoporthoz voksolt és aki róla ezt írta se...egy dolog a vallási közösséghez való tartozás és a zsidó származás. Pl. az aranycsapat tagjainak tudod az EREDETI nevét...hát én se régen tudom. Szóval a Ganz Ébrahém az zsidó vérű embert takar. A "kikeresztelkedésük"..vagy mi a rossebnek híjjják
a vér szerinti származásukat nem változtatta meg...Nálunk, tudod jól meddig kellett VISSZAMENŐLEG IGAZOLNI A "ZSIDÓMENTESSÉGET"...Le Ormenak nem írok semmit..ha akarja utána néz.

odysszeusz 2017.12.10. 21:27:56

Ha a zsidókról van szó sok-sok (legalább is úgy tűnik) emberben elszakad a drót...vagy felsejlik a múltunk gyümölcsöskertje. Mindenesetre a válogatatlan sértéseken jókat lehet röhögni...kiszabadul a gőz a fejekből. Eljácottam a gondolattal...mi lenne ha ez a sok magyar ember SZEMÉLYESEN ismerné egymást és összejönnének egy kis beszélgetésre...asszony, gyerek...szóval mindenki...kíváncsi lennék hogyan zajlana egy ilyen "baráti" összejövetel...mongyuk előtte szigorúan motozás...fegyvert senki se hozzon!! Bor...jobbféle pálinka s az jöhet...hogy a zsidók bejöhessenek UNIKUM!

Le Orme 2 2017.12.11. 00:03:10

@odysszeusz:
"Azt írtam, hogy zsidó SZÁRMAZÁSÚ"
nem azt írtad, töki: "Ganz Ábrahám svájci zsidóval kezdődően"

Mitől lett zsidó származású? Mert Ábrahám? Akkor az összes Ádám és Éva nevő ember is zsidó származású? Szellemi toprongy.

siriq111 2017.12.11. 00:08:03

@odysszeusz: Errol szol az eszmecsere ertemes es normalis modon. Sokak mar ezt sem ismerik. A gyulolet inkabb kedvezo egy megbeszeles es jol eltoltott ido helyett egyutt amit hasznosan is fel lehetne hasznalni. En kellemesen beszelgettem a fideszesel amikor egy szallonas kulteri vacsira volt jelenesem. Lazan es nem eroszakosan megosztottuk a gondolatainkat es erdekes modon a fideszes sracnak , ugyan ugy nem tetszett es gondolom most sem az aktualis fideszes vonal. Abszolult nem ertett vele egyutt, ahogyan en sem. Nem oltuk meg egymast, siman nyomtuk a szallonat a tuz folott es a sort. Ertelmesnek es ertelmezhetonek lenni, manapsag mar kivetelnek szamit. A kormany nem ezek koze tartozik.

odysszeusz 2017.12.11. 14:45:36

@Le Orme 2: Nem tisztem minősíteni szellemi géniuszokat...amint ki is tűnik intelligensen fogalmazott leveledből, mekkora. S azt is elismerem, tényleg! Ám ha kicsit kutakodnának a géniuszok Ganz Ábrahám családja irányában...megtörténhetne a felvilágosodás. Talán, talán az idegen nyelvekben való jártasság...hmmm, hát igen. Az hiányzik nagyon...na de majd...mert az, hogy kálvinista családban született xedik gyermekként az bizony nem a genetikai "származására" utal. S hogy mennyire nem keverendő a genetikai származás és az ideológiai hovatartozás van erre példa! Népünk NAGY TANÍTÓJA is kihangsúlyozta a posványosfürdői babazsúron a hasonszőrű társainak...Szálasiék után szabadon.
De hát ezt, magasan kvalifikált ismerősöm biztosan jobban tudja nálam.

odysszeusz 2017.12.11. 14:54:29

@siriq111: Nevethetnékem van ezen...köztudott, hogy balosnak számítok. Ennek ellenére "véresszájú" jobbos barátaim vannak akik becsülnek, szeretnek. Székelyek, pl. akiket Csau megtaposott de rendesen. Élvezem a bizalmukat...egyikőjük fia híres matematikus, nálam tanult sakkozni...építkezéskor segítettünk egymásnak...tanítottak nekem angolt...s ha valami sikert ér el..majd hogy első vagyok akinek mondja. A "sajátjaimmal" csak a bajom volt eddig. Számon kértem mivel akkor ők ültek a Házban, durván megfenyegettek, fogjam be...egy HGY. nevű néhai kisnagy ember nevében...hát igen. Kaland az élet....néha.
süti beállítások módosítása