B1 blogcsalád



Percre sem áll a le a Fidesz hazugsággyára

2017. november 26. - ashwood

00375699.jpegSajátos tréfát eszelt ki a Fidesz az országgyűlés számára: olyan európai parlamenti döntésről kezdeményeznek vitát, amelyik nem létezik. Ha még létezne, ez tényleg rombolná a magyar parlament tekintélyét. De ilyesmiről már jóideje nem beszélhetünk.

Eddig csak kesztyűbábok gyülekezete volt a parlament, de most már kampányüzemmódba kapcsolná a Fidesz. A kormánypárti frakció szóvivője, Halász János bejelentette: kezdeményezik, hogy az országgyűlés vitassa meg az EP határozatát, amely "minden eddiginél veszélyesebb, mingránspárti, … benne van a kötelező, felső korlát nélküli betelepítési kvóta", Soros, stb…

Ha el is tekintenénk attól az aprócska ténytől, hogy az Európai Parlament soraiban ott ülnek magyar képviselők, akiknek alkalmuk volt eddig is kifejteni minderről a véleményüket - azt már nehezebben nyeljük le, hogy Halász János egyszerűen hazudik. Nem született semmiféle parlamenti határozat kötelező kvótáról és Soros György szenté avatásáról.

A rideg tények: az Európai Parlament plenáris ülése tárgyalási mandátumot adott a belügyi, állampolgári, jogi és igazságügyi bizottságnak, hogy kezdjenek tárgyalásokat a dublini rendszer felülvizsgálatának lehetőségéről. Ennél több feltétles módot és lebegtetést még az uniós bürokraták sem tudtak volna belepréselni a döntésbe. Mindez persze nem jelent kevesebbet annál, mint ami az EP jegyzőkönyvében is szerepel: intézményközi tárgyalások megnyitására vonatkozó határozatot hoztak a képviselők, szinte elsöprő többségben a jobbközép néppárti politikusok voksaival.

A döntés eredményeként az EP, az Európai Bizottság és a tagállamok képviselői tárgyalásokat kezdenek a migrációval kapcsolatos, uniós szintű szabályozásról. Döntést csak és kizárólag az EP és a nemzeti kormányokat képviselő miniszterek tanácsa, a kormányfőket tömörítő Európai Tanács álláspontjával összhangban. Hogy ebből mikor lehet konkrét döntés, azt nagyon nehéz megmondani. Az Európai Bizottság két évvel ezelőtt vetette fel a dublini rendszer reformját. Most tartunk ott, hogy elkezdenek róla tárgyalni.

Azt viszont, hogy mit fog tartalmazni az egyszer megszülető határozat, most biztosan nem lehet megjósolni.

A magyar parlament pontosan annyira vehető komolyan, amennyire Halász János és a Fidesz hazug mantrái.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9213393031

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FCUK12 2017.11.26. 19:51:42

és ha hozzátesszük, hogy a magyar parlamentnél csak egy komolytalanabb dolog létezik, és ez az ellenzék, a hozzá tartozó sallangokkal (pl blognak álcázott sajtó, stb.), akkor talán megközelítjük az igazságot, ami ugye a b1-nek nagyon fontos mindig.

ja, várj........ lehet, hogy annyira mégsem :D

miért 2017.11.26. 23:21:35

@FCUK12: Attól meg a halász nevű nyomorult, ócska hazudozó - Isten nevében!

morpho 2017.11.27. 02:19:16

Azt is megszavazhatná a parlament, hogy nem is volt Holdra szállás. Az egészet egy stúdióban vették fel a Földön.

1ghost 2017.11.27. 08:01:58

Kedve B1!

Szerintem az egyik legkiválóbb blog vagytok. Ezt a tetves orbánista bérhazudozó szennyalakot, (@FCUK12) és a klónozott nickjeit, akinek még a büdös életbe egy igaz mondat nem hagyta el a száját, miért tűritek meg a fórumon?

ogli dzsí 2017.11.27. 08:06:11

biztosra veheto, hogy szivesen adnanak par tizezret az integralhatatlan agysebeszeikbol, ahogy az is h a hazaarulo baloldal szivesen fogadna ezeket

de szerencse, h soha nem kerulnek kormanyra itthon

Larry Silverstein 2017.11.27. 08:13:49

Ezt eddig is tudtuk, nincs is kvota sot migrik se nincsenek.

Nagy sikert arattok majd tavasszal, he he.

alfacharlybravo 2017.11.27. 08:38:01

@miért: Libsik csak átejteni szoktak ők nem hazudnak? Egy Gyurcsány nevű demokrata valami mást mondott.

lobellone 2017.11.27. 08:39:15

szenté ---> szentTé

feltétles ---> feltétEles

Döntést csak és kizárólag az EP és a nemzeti kormányokat képviselő miniszterek tanácsa, a kormányfőket tömörítő Európai Tanács álláspontjával összhangban ---> Döntést csak és kizárólag az EP és a nemzeti kormányokat képviselő miniszterek tanácsa HOZHAT, a kormányfőket tömörítő Európai Tanács álláspontjával összhangban.

alfacharlybravo 2017.11.27. 08:40:28

@1ghost: Pedig hány olyan igazmondó fórum van ahol ki vannak tiltva a nem pc hozzászólások?

2017.11.27. 08:48:11

@Larry Silverstein: talán a fidesz azon tagjaira kéne hallgatni, akiknek vannak a dologról információik is. Mondjuk Brüsszelben szavaznak a kvóta ellen. Ja, nem volt ilyen?

2017.11.27. 08:51:29

@alfacharlybravo: Miért, Gyircsány libsi???
Amúgy értem , mit akarsz mondani.
Gyurcsány szerint hazudtak, tehát szar alakok. Ebből kifolyólag a fidesz is hazudhat. Mert szar alakok. Te ezért szereted őket....vonzódsz a szarhoz.

Brix 2017.11.27. 08:55:37

Itt van a hàtulütője annak a politikànak amit az ellenzék folytatott, vagy " nem folytatott" az EU migràciós politikàjàval kapcsolatban. Màr régen el kellett volna ítélni az "európai megoldàsokat" , akkor nem lenne ez àllandó belpolitikai téma. Làtható, hogy többség nincs kibékülve a betelepítéssel, ehhez kellene minden pàrtnak igazodni.

alfacharlybravo 2017.11.27. 09:07:45

@Könnyen elkaptuk, uram!: Nem hiszem hozzád sem ragaszkodok elmehetsz a pokolba tőlem.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.27. 09:16:58

A ballib hírhamisítók beindultak újra.
Igazán kár, hogy mindenki két kattintással ellenőrizheti, hogy az EP megszavazta a korlátlan kvóta ötletének végrehajtását.

Így azért nehéz lehet a ballib migránsseggnyalóknak is a tények letagadása:

www.europarl.europa.eu/news/hu/press-room/20171115IPR88120/dublini-reform-kezdodhetnek-a-targyalasok

Nem az a tagállam lenne felelős a kérelem elbírálásáért, ahová a menedékkérő megérkezik
Minden tagállamnak ki kell vennie a részét a menedékkérők befogadásából
Aki nem működik együtt, uniós forrásokat veszíthet

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.27. 09:18:17

@1ghost:

Te csak ismételgesd sokszor.. "Nincs Soros-Terv".

Most hogy az EP is megszavazta a Tervet, így már szerintem azt az 5% marhát se bírod átverni, aki még a ballibekre szavazna holnap.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.27. 09:19:35

@Ballib cenzúrázók réme 25:

Az EP tárgyalási pozíciójáról bővebben itt lehet olvasni.

www.europarl.europa.eu/pdfs/news/expert/background/20171019BKG86403/20171019BKG86403_en.pdf
The key principles of the draft report approved by the Civil Liberties Committee are that:
all member states must participate and share responsibility for asylum seekers,
to reduce the disproportionate burden on “frontline” member states,
security measures should be stepped up. All asylum seekers must be registered
upon arrival and member states must maintain their external borders,
asylum seekers should follow the rules of the system and not attempt to move
between countries on their own, and
faster procedures: people in need of international protection should get it much
faster, whilst also allowing those who do not have the right to stay to be returned
to their home countries in a swift and dignified manner.

2017.11.27. 09:38:07

@alfacharlybravo: nem költözöm melléd.

de let e ... 2017.11.27. 09:39:19

@Ballib cenzúrázók réme 25: Most komolyan , szerinted a megkezdődnek a tárgyalások a reformról mit jelent ?

alfacharlybravo 2017.11.27. 09:40:14

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ezt megköszönöm nem szeretem a szagod. De elköltözhetnél azért mint a vörös festékes haver.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.27. 09:43:46

@de let e ...:

Annak idején, mikor volt a népszavazás, akkor az volt a duma, hogy nincs is kvóta.

Utána az lett, hogy csak 1294 emberről van szó.

Most hogy a korlátlan kvóta ötlete van terítéken, és ezt tárgyalja az EP, meg a pénzügyi szankciókat azoknak, akik nem teljesítik, még mindig a Soros-Terv létezését tagadjátok.

Az első büntetésnél majd azt fogjátok mondani, hogy aki ez EU-ban pénzt kap, az vegye ki a részt a migránsok elosztásából is. Persze Soros-Terv még akkor se lesz, mikor már minden pontját végrehajtotta ez EU.

LEgalábbis a ballib agyhalottak ugyanúgy tagadják majd.

2017.11.27. 09:44:11

@Ballib cenzúrázók réme 25:
amit belinkeltél: ott kell regisztrálni, ahol belépett.
A kérelem elbírálása a kvóta szerinti elosztás alapján más tagországban is történhet. ( ez kurvára nem betelepítés)
A visszautasított kérelmezőt mihamarabb vissza kell toloncolni.

Tehát a magyar hatóság dönt, nincs kötelezően letelepítendő bevándorló....

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.27. 09:46:59

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Tudsz olvasni egyébként ?

www.europarl.europa.eu/news/hu/press-room/20171115IPR88120/dublini-reform-kezdodhetnek-a-targyalasok

"A tervek szerint a jövőben nem az a tagállam lenne automatikusan a felelős a kérelem elbírálásáért, ahová a menedékkérő megérkezik Európában - ehelyett a menedékkérőket gyorsan és automatikusan szétosztanák. A képviselők szerint úgy helyes, ha a szabályokat be nem tartó tagállamok azt kockáztatják, hogy kevesebb EU-s forráshoz férnek hozzá."

2017.11.27. 09:47:21

@Ballib cenzúrázók réme 25: A tervek szerint a jövőben nem az a tagállam lenne automatikusan a felelős a kérelem elbírálásáért, ahová a menedékkérő megérkezik Európában - ehelyett a menedékkérőket gyorsan és automatikusan szétosztanák"

Tehát a kérelem elbírálásáról van kvóta.

ZX 2017.11.27. 09:47:49

@Ballib cenzúrázók réme 25: Te ennél hüyébb már nem leszel. Még az általad belinkelt oldalnak is az a címe, hogy "kezdődhetnek a tárgyalások." Azt fel sem tételezem, hogy funkcionális analfabéta lennél, maradok annál a verziónál, hogy egy ócska hazudozó fidesztroll vagy.

Larry Silverstein 2017.11.27. 09:48:21

Ma mar semmirol nem szol az EU menmekultpolitikaja mmint h hogy lehetne megszabadulni a sok migritul

ami nagy fejlodes leven Magyarorszag szerint be se kellett volna engedni oket amire persze megkaptuk nacik vagzunk de most mar konyorognek h vigyuk el toluk a retkeket

Europarol ennyit, bazki

Jazo 2017.11.27. 09:55:19

Én azt nem értem, hogy miért lenne baj, ha be kellene fogadnunk menekülteket. Az EU-ban nem csak jogok vannak, hanem kötelességek is. Nem csak pénzautomata az EU. Az EU fő baja az, hogy puha, és szankciók helyett csak tárgyal és húzza az időt. El kellett volna zárni már a pénzcsapot az olyan országokban, akik nem tartják be a vállalásaikat. Itthon amúgy is egyenesen a Fidesz zsebébe ömlik az EU-s pénzek nagy része, ráadásul kiderülne, hogy mit ér a Fidesz gazdaságpolitikája EU-s pénzek nélkül. Mivel benyelték a pénz nagyobb részét, a gazdaságunk alig fejlődött, így pár év múlva a Fidesz szavazói is menekülni fognak az országból a munkanélküliség elől. Gondolom a Fidesz 5 év múlva már nem fog annyira ragaszkodni a kormányzáshoz, amikor az EU már nem pénzel minket tovább.

Az egy fontos kérdés, hogy ki a valódi menekült, ki a gazdasági migráns és ki a terrorista. Ez a hatóságokra tartozik és a politikusokra, hogy állítsanak fel egy komoly teljes EU-ban jogosítványokkal rendelkező hatóságot, akik ezzel foglalkoznak. Kapják meg a szükséges jogosítványokat és anyagi eszközöket.

Szintén fontos, hogy sok menekült visszamenne haza, ha tehetné, vagyis komolyan kell dolgozni azon, hogy rendeződjenek a viszonyok azokban az országokban, vagy hogy akár EU-s pénzből létesítsen az ENSZ rendezett, kulturált menekült táborokat a szomszédos országokban.

Ha az USA-n múlt volna, ez nem történt volna meg...de ahol beavatkoznak megkapják, hogy játszák a globális rendőrt kéretlenül. Putyin meg szokás szerint a diktátort pártolja és csak azon dolgozik, hogy elhúzódjon a konfliktus Szíriában. Ezzel áll bosszút az EU-s szankciókért, tereli erre a menekülteket. Persze a mi kormányunk mégis őt pártolja, miközben szidja a menekülteket, akiket ő hajt erre. Az ENSZ-nél alkalmatlanabb szervezet meg nincs, hiszen Putyin minden alkalommal megvétóz minden szankciót és beavatkozást, ha egy másik diktátorról van szó.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.27. 09:55:58

@ZX:

A tárgyalások pedig arról szólnak, hogy legyen korlátal kvóta, és szankcó azok ellen, akik azt nem teljesítik.
Teszem azt az EU-s határok védelméről a migráció határoknál történő megállításáról Soros-Tervei szerint egy szó sem esik majd.

PSX 2017.11.27. 09:56:32

@FCUK12: A beteges hazudozás védelme érdekében szerveződött gusztustalan horda
vagytok. Egy gyerek is átlátja ezt az intézményesített, "egyszerűk" megvezetésére
használt hazugság hadjáratot. Szánalmasak vagytok

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.27. 09:56:57

@Jazo:

Elrontottad..

Ezt a posztot akkor kell majd löketni ha már érvénybe léptette az EP a jelenlegi tervezetet, a korlátlan kvótáról.

Most még azt kell hazudni, hogy nincs kvóta, nincs Soros-Terv.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.27. 10:03:17

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"a menedékkérőket gyorsan és automatikusan szétosztanák"

tehát a migránsokat osztanák szét, és felső korlát nélkül.

ZX 2017.11.27. 10:10:16

@Ballib cenzúrázók réme 25: Soros fontosnak tartja a határvédelmet. Ha elolvastad volna azt az "ördögi tervét" amit naponta belinkeltek ide, akkor tudnád. Persze neked erről nem kell tudnod, elég ha ideböfögöd nap mint nap a pártközpontból küldött mantrát.

BiG74 Bodri 2017.11.27. 10:12:09

@Ballib cenzúrázók réme 25:
A tervezett megfogalmazàsa így újságírósan pongyola, de pont, hogy jó felvetés van benne a mi számunkra is.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.27. 10:12:09

@ZX:

Tekintve, hogy a Soros által üzemeltett NGO-k az embercsempészekkel lebratyizva szállítják a migránsok ezreit naponta az EU-ba, vannak kétségeim a határvédelmi terveit illetően az öregnek.

ZX 2017.11.27. 10:16:08

@Ballib cenzúrázók réme 25: 1. Fingod sincs mi zajlik a Földközi-tengeren. 2. Nem is kell tudnod erről semmit. Elég ha nyomatod a hazugságokat addig sem azzal foglalkozik senki, hogy a gazdád éppen hány milliót síbolt el már megint.

morpho 2017.11.27. 10:20:32

@Ballib cenzúrázók réme 25: Te mit hazudozol itt számozott narancskullancs. Egy igaz szót nem sikerült még leírnod ez alá a poszt alá. Az ilyen hozzád hasonló, pénzért hazát áruló takonyládák a legócskább magyarok. Végig sem szabad olvasni amit idefirkálsz, buta narancskullancs.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.27. 10:22:41

@ZX:

888.hu/article-embercsempeszek-penzelhetik-az-ngo-kat

Egy olasz államügyész szerint több, a Földközi-tengeren tevékenykedő NGO kapcsolatban állhat az embercsempészekkel. Sőt, az embercsempészek még finanszírozhatják is ezeket a szervezeteket, legalábbis Carmelo Zuccaro szerint.

----

Erre te mondhatod, hogy a 888 nem hiteles, csakhát ott az eredeti link, ami tanusítja, hogy bizony éppen ezt mondta az Olasz államügyész, amit.
Az más kérdés hogy a ballib hírhamisítók erről kussolnak.

www.rainews.it/dl/rainews/articoli/migranti-procuratore-catania-prove-di-contatti-tra-ong-e-scafisti-5a5f0f1b-2c79-430f-a335-cf384ce56409.html

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.27. 10:24:48

@morpho:

Na megjött a legnagyobb Soros bérenc...

A te összes problémád, hogy az öreg haveridról túl sok információ kering a neten.

Kezdve a Tervével, az EP képviselők listázásáig, az EP tervezet megvalósításán át, az embercsempészettel való közreműködésig.

2017.11.27. 10:26:46

Ezzel a bloggal egy baj van: már csak a takonygerincű náci tetveket vonzza.

2017.11.27. 10:28:25

@Ballib cenzúrázók réme 25: két dolog lehet. Vagy olyan buta vagy, hogy ezt tényleg elhiszed, vagy egyike vagy a hamis híreket, rágalmakat tudatosan terjesztő hazaárulóknak.

2017.11.27. 10:29:31

@ZX: sajnos nem biztos, hogy ilyen buta. Simán lehet egy aljas bűnöző is.

2017.11.27. 10:30:26

@morpho: ki mondta, hogy ez magyar?

élveteg 2017.11.27. 10:34:44

Teljesen mindegy mit terveznek
Ugysem lesz belőle semmi Akármit írnak bele az csak annyit ér mint az irkafirka a szaros klozetpapíron

Itt egy cikk :

„A relokáció is megbukott, a kitűzött 40 ezer ember alig 20 százalékát sikerült más, kevésbé leterhelt országokba áttelepíteni.”

index.hu/kulfold/2017/11/27/szicilia_olaszorszag_menekultek_menekulttabor_catania_mentohajok/

Szóval az előző ködevésük is az áthelyezésről csúfosan megbukott

exterminador 2017.11.27. 10:39:01

@Jazo: hát igen, 2020 után lesz itt sírás és fogaknak csikorgatása... gazdasági fejlődés helyett! Majd meglátjuk, hogy EU pénzek nélkül mekkorát tud emelkedni a magyar GDP, ezzel a "kiváló" gazdaságpolitikával, amit a kormány visz.

exterminador 2017.11.27. 10:40:22

@hullajelölt88: ugyanazok a nickek fröcsögnek az összes blogbejegyzés alatt, amely nem támogatja a kormány politikáját. Egyértelmű: vagy megszállottak, vagy fizetett trollok. Inkább nivellálni kéne őket.

Jazo 2017.11.27. 10:40:32

@Ballib cenzúrázók réme 25: Veled ellentétben én a saját véleményemet képviselem, nem a gazdáét, akitől a pénzt kapod a bérkommentelésért.

Kvóta már évek óta van, még ha hivatalosan nem is így hívják. A döntés megszületett már évekkel ezelőtt az EU megfelelő szintjén és a döntés mellékletében vannak ajánlások. Ránk kb. 1200 menekült jut, de nem kötelező mindet befogadni. Akinek nem jogos a kérelme azt nem kell befogadni és csak 3 országból érkezett menekültekről van szó. Érdekes más országnak ezzel nem volt problémája, csak nekünk meg a pár szomszédunknak. Ennyire keresztény a mi kormányunk. (semennyire láthatóan)

Soros terv az továbbra sincs, de neki is vannak elképzelései, ötletei, ajánlásai ahogy minden értelmes embernek és ezek persze évről évre változnak a körülményektől függően. Persze Orbánnak Soros is csak addig volt kedves, mint az EU, vagyis amíg a támogatást neki adja. Orbán olyan, mint a skorpió, a "skorpió és a béka/teknős" meséből. Már az EU és a Soros is tudja, hogy nem bízhat benne.

ZX 2017.11.27. 10:40:36

@Ballib cenzúrázók réme 25: Az embercsempészek nem hülyék. Adnak egy olcsó szar csónakot a menekülteknek meg egy rádiót amin segítséget kérhetnek, mert tudják, hogy a mentőhajók úgyis felveszik őket. Ennyi a nagy összejátszás. Ők mindenképp jól járnak, mert ha a líbiai parti őrség elfogja a menekülteket akkor újra be tudják szedni a lóvét. Ha meg megfulladnak vagy kimentik őket akkor úgysem mennek vissza reklamálni.

postumus mumus 2017.11.27. 10:59:34

Én az eu helyében a következőt tenném: Aki nem óhajt menekültet átvenni, az eu határozatainak eleget tenni, annak eu támogatását azonnal megszüntetném, az eu tagságát megszüntetném, kibasznám őket mint macskát szarni az eu- ból. Hagynám hogy belerohadjanak saját elöregedő társadalmukba( jelenleg is fogy a magyar), ha már annyira ragaszkodnak magukhoz. És úgy egyszerűen hagynám, hogy magukban elrohadjanak, mint albánia, a gyáraimat meg áttelepíteném értelmesebb országba, hagynám, hogy mészárosok, gázszerelők gyártsanak autót és egyebeket. Ezt akarja orr geci bán, nem? Akkor teljesíteném kívánságát.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.27. 11:06:37

@Jazo:

Valahol röhejes hogy éppen ti jöttök a bérkommentezéssel, akik egy spekuláns hazaáruló migránsbetelepítő tervét propagáljátok, amiből az ország 97%-a nem kér.

A ballib pártjaitok soha nem látott mélységbe, és az elmebeteg migránsseggnyaló dumát már a fizetett csicskák se szopják be.

2018-at is buktátok, de ragszkodtok az öreg terveihez, és a migránsokhoz.
Mert a normális emberek elutasítják a migránsokat, és ezek vannak többségbe.

Ti vagytok a leszarható elhanyagolható kisebbség, akárhogyis fáj.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.27. 11:16:19

@ZX:

Az olasz államügyész ettől azért kicsit többet modott.

"Van bizonyítékunk arra, hogy közvetlen kapcsolat áll fenn egyes nem kormányzati szervezetek (NGO) és a líbiai emberkereskedők között "

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.27. 11:21:28

@postumus mumus:

Te is elrontottad..

Ezt a posztot akkor kell majd löketni ha már érvénybe léptette az EP a jelenlegi tervezetet, a korlátlan kvótáról.

Most még azt kell hazudni, hogy nincs kvóta, nincs Soros-Terv.

nu pagagyí 2017.11.27. 11:23:27

@Ballib cenzúrázók réme 25: A bérkommentelőt onnan lehet megismerni, hogy olyan portálokon kommentelget, amelyek irányultsága távol áll a világnézetétől. Apropó, te minek is vagy állandóan az Indexen?

nu pagagyí 2017.11.27. 11:26:33

@Ballib cenzúrázók réme 25: Ha az EP elfogadja a kötelező kvótákat, akkor elvárnám, hogy a Fidesz a demokrácia ünnepeként emlékezzen meg róla, különben kikezdené saját hazai legitimációját, ami azon alapul, hogy állítólag többen szavaznak rá, mint másokra.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.27. 11:29:54

A hírhamisítók hazugságait minden írástudónak kötelessége megcáfolni.

Nem hagyhatjuk felelős értelmiségiként, hogy egy szűk kisebbség migránsseggnyaló hazugságai, észrevétel nélkül butítsák az olvasókat.

PSX 2017.11.27. 11:30:32

@Ballib cenzúrázók réme 25: Sok már ez az eszetlen hazudozás te
büdös gyökér, hogy szakadt volna anyádba a fejed; kicsit jobb hely
lenne a világ

blah 2017.11.27. 11:31:59

eddig hol éltél? a fideszt meg a szavazóit mikor érdekelte a valóság? az egyik hazudik a másik meg folyamatosan akarja, hogy hazudjanak neki. elmebetegek...

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.27. 11:32:13

@nu pagagyí:

Ezen már lehet polemizálni, de vegyük észre, hogy miközben leírod az EP és a kötelező kvóta tervét, a ballib hírhamisítóknak mondassz magad is ellent, akik a létezését is tagadják a mai napig.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.27. 11:33:37

@PSX:

Hozzászoktam a füttyös csürhe színvonaltalan személyeskedéséhez, mert kb az összes agyhalott ballib balfasz csak ehez ért, azon túl, hogy migrásnssegget nyalnak parancsra.

ZX 2017.11.27. 11:36:04

@Ballib cenzúrázók réme 25: Te annyira ostoba vagy, hogy mutogatni kellene a cirkuszban. Idejössz b+ és nyomod a kormánypropagandát mikor tudod, hogy itt írni olvasni tudók vannak. Menjél le Borsodba, azok beszopják az összes hazugságod.

Ballib Cenzúrázók Réme 26 2017.11.27. 11:49:34

Hihetetlen, hogy a ballibek még mindig képesek letagadni hogy Soros terv van, kvóták is vannak úgy ahogy Orbán Viktor mondja és évi 1 milliós migráns betelepítése Magyarországra is van és hogy egy migráns 9 millió forintot kap a kezébe ha Magyarországon akar maradni.
Azon kívül minden egyes maga után hozott családtagja után újabb 9 milliót, amiből aztán a családi adókedvezmenyt ugyanúgy levonhatják, mint a magyar családok. Könnyü kiszámolni, hogy egy migráns egy év alatt 100 millió forint ingyen pénzt kap az államtól, ami kb. a 100-szorosa lenne Orbán Viktor és a Fidesz vezetőségének teljes magánvagyonánál. Így akarja Soros elszegényíten a magyar családokat, kis és közepes vállakozásokat és munka nélkül gazdaggá tenni a migránsokat.

Csak hogy hála Orbán Viktor szabadságharcának az EU ellen, a Soros terv megbukott. De nem pihenhetünk a babérjainkon mert hétfő van és ilyenkor mindig újabb Soros terv támad Orbán Viktorra, amit Orbán Viktor rendre el is mond a Kosút rádióban.

Orbán Viktor viszont továbbra is minden nap meg fogja vívni a harcát a Soros tervek ellen, nem fogja engedni hogy akár egy darab migráns is átlépje a magyar határt és túlszapordoja a magyarokat.

Nemsokára a brüsszelitáknak is be kell majd látniuk hogy a Soros terv létezik Európa elpusztítására, a magyarok leigázására és ők azt hajtják végre. Akkor majd a brüsszeliták is rájönnek hogy Orbán Viktornak milyen igaza volt és nem fogják többé Orbán Viktort komplett elmebetegnek nézni és a háta mögött nagyokat röhögni rajta.

MINDENKI ÍRJA ÖSSZE A SOROS TERVET TAGADÓKAT A CSALÁDJÁBAN, SZOMSZÉDSÁGÁBAN, A MUNKAHELYÉN !

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2017.11.27. 11:50:56

@Ballib cenzúrázók réme 25: Amit ide beidéztél, abban egy szó sincs a korlátlan menekült átvételről. Az viszont szerepel, hogy le kell venni a terhet a frontországokról. Mint ilyen akár Magyarország is tartozhatna ezek közé. De tudod mit, olvasd el ezt a cikket. index.hu/kulfold/2017/11/27/szicilia_olaszorszag_menekultek_menekulttabor_catania_mentohajok/ Ne törődj a címével, mert Olaszországban, és nem mellékesen Görögországban sincs az az idegenellenesség mint Magyarországon. Pedig egyik országban sem dübörög úgy a gazdaság mint nálunk (ja nem), csak az embereket nem őrjíti egy őrült kormány az idegenek ellen. Lásd Fidesz és O1GV.

Larry Silverstein 2017.11.27. 11:52:03

ahogy orban megmondta volt, a 2018as valasztas a baloldal szamara a puszta letrol szol

itt a let a tet

szoval ossze vissza fognak hazudozni mintha nem lenne holnap
mint rendesen

ZX 2017.11.27. 11:55:38

@Larry Silverstein: "orban megmondta volt...ossze vissza fognak hazudozni" Na hát mer' az igazmondó juhász "megaszondta".

morpho 2017.11.27. 12:14:15

@Larry Silverstein: Orbánék már rég összevissza hazudoznak. Mi ez a jövő idő?

sas70 2017.11.27. 12:38:51

@Larry Silverstein: Óriási tévedés! A vezér és vazallussai létéről szól, mert ha nem nyernek, menni fognak a sittre a milliárdos lopásokért, főleg ha a jobbik nyer!

Larry SiIverstein 2017.11.27. 12:40:11

@morpho: annyi hazudozunk amennyit csak akarunk miénk az ország az ügyészség a birosagok a rendorseg es ti nem tudjatok rank bizonyitani. csak karogo ballibek vagytok es az orrotok elott ratesszuk mindenre a kezunket.

A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok 2017.11.27. 12:42:35

Hat a kormanyt meg nem hallottam hazudni, viszont a libsiknel minden szo, minden betu hazugsag amit leirnak, kimondanak.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2017.11.27. 12:51:46

@Ballib Cenzúrázók Réme 26: A Soros tervről csak annyit kérnék, hogy legalább egy linket adjál hozzá. És ne a mellékelt linket, mert még a 2015-ös írása is véleménycikk volt és nem TERV www.project-syndicate.org/commentary/comprehensive-european-refugee-plan-by-george-soros-2016-09?a_la=english&a_d=57d670d92bd5d227c410e56c&a_m=&a_a=click&a_s=&a_p=%2Fcolumnist%2Fgeorge-soros&a_li=comprehensive-european-refugee-plan-by-george-soros-2016-09&a_pa=columnist-commentaries&a_ps=&barrier=accessreg.
Bár azzal is tisztában vagyok, hogy mivel Soros azt a címet adta írásának, hogy "Comprehensive European refugee plan by George Soros" ezért számotokra ez egyenlő a Soros tervvel. Az számotokra semmit nem jelent, hogy az egész írást egy gondolat ébresztőnek szánta, mivel ő már látja, hogy mivel fog járni a következő 10-20+ év a klímaváltozásnak köszönhetően. És ebben nincsenek benne a helyi háborús konfliktusok .
És ha Magyarország vezetése ezzel képtelen időben szembenézni. és tovább folytatja a szavazói hergelését, akkor ebből csak az ország kerülhet ki vesztesen.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2017.11.27. 13:05:23

@Ballib Cenzúrázók Réme 26: Itt van egy idézet a kommentedből: "Hihetetlen, hogy a ballibek még mindig képesek letagadni hogy Soros terv van, kvóták is vannak úgy ahogy Orbán Viktor mondja és évi 1 milliós migráns betelepítése Magyarországra is van és hogy egy migráns 9 millió forintot kap a kezébe ha Magyarországon akar maradni.
Azon kívül minden egyes maga után hozott családtagja után újabb 9 milliót, amiből aztán a családi adókedvezmenyt ugyanúgy levonhatják, mint a magyar családok. Könnyü kiszámolni, hogy egy migráns egy év alatt 100 millió forint ingyen pénzt kap az államtól, ami kb. a 100-szorosa lenne Orbán Viktor és a Fidesz vezetőségének teljes magánvagyonánál. Így akarja Soros elszegényíten a magyar családokat, kis és közepes vállakozásokat és munka nélkül gazdaggá tenni a migránsokat."

Csak hogy ne haljak meg hülyén ugyan mond már rl, hogy ezt honnan szedted. 1. Nem a migránsok kapnák a 9 millió forintnak megfelelő Eurót migránsonként, hanem az őket befogadó ország. Az más kérdés, hogy ezt az összeget a migráns beilleszkedésére és oktatásár kellene költeni, és nem lehetne azonnal ellopni, amint azt O1GV szeretné.
2. Sehol nincs szó arról, hogy Magyarországnak évi 1 millió menekültet kellene befogadnia. Bár Magyarország demográfiai összetételének alakulását elnézve lehet, hogy előbb utóbb szükség lesz a menekültekre, mert nem lesz aki kitermelje a nyugdíjakat.
Mert a kormány sikerpropagandája ellenére fogy a lakosság. Először is többen halnak meg Magyarországon, mint ahányan születnek, és ha ez nem volna elég, egyre többen keresik külföldön a boldogulásukat. És a külföldre költözők közül, ha valaki ha is jön, az általában nem a sikeresek közül kerül ki,
De nyugodtan nyomasd tovább a hülyeségeidet. Én csak jókat mulatok rajtuk.

ZX 2017.11.27. 13:08:36

@A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok: "Hat a kormanyt meg nem hallottam hazudni" Bizonyára mert vak és süket vagy. Ez a te egyéni problémád.

DR. Smit Pal 2017.11.27. 13:08:43

@Jazo: "Én azt nem értem, hogy miért lenne baj, ha be kellene fogadnunk menekülteket. Az EU-ban nem csak jogok vannak, hanem kötelességek is. "

MERT NEM AKARUNK IDE 100 MILLIÓ NEMIERŐSZAKÓLÓ TERRORISTÁT.
NEM AKARUNK ISZLÁM ORSZÁGBAN ÉLNI.
NEM AKARJUK A SÁRIÁT AMIT LIBSIK MINDEN ÁRON BE AKARNAK VEZETNI.

1ghost 2017.11.27. 13:15:34

@Ballib cenzúrázók réme 25:

Te tetves nicktolvaj komcsiivadék! Te már tényleg úgy elhülyültél orbán seggének nyalásában, hogy szabadon gondolkodó honfitársaink nickjeit kell lopkodnod?

Larry Silverstein 2017.11.27. 13:22:01

@sas70: a kerdes h 3/4el nyernek, vagy 2/3dal

bortonbe a ballibek mennek ahogy eddig is, vademeles nelkul ugyanis eleg korulmenyes az ilyesmi, lasd polt elotti idokben se ment bortonbe egy fideszes se

ZX 2017.11.27. 13:28:40

@DR. Smit Pal: Hahhahaha. Zseniális. Te jobb vagy mint B.C.R. 26. De nem értem miért nem gondolkodsz nagyban? Milyen 100 millió? 3 milliárd!!! És nem csak a sáriát akarjuk bevezetni, hanem mindazt a rémuralmat amit az iszlám állam vezetette be. Fejek fognak hullni végre. :P

Lesz még Magyar Köztársaság 2017.11.27. 14:07:24

@Ballib cenzúrázók réme 25: "Nem hagyhatjuk felelős értelmiségiként..."

Te lenni értelmiségi?! Ó, b+...ez a hét vicce, pedig még csak hétfő van.

2017.11.27. 14:11:39

@Ballib cenzúrázók réme 25:
Elolvastam a cikket, amit belinkeltél. Idézneéd, amit állítasz?
Én csak azt látom, hogy az EU-t hibáztatja, hogy lassan halad a szétosztás, magára maradt Olaszország, miközben gyerekek halnak meg....

2017.11.27. 14:17:02

@The Ghost Wolf O1G: mert a plan magyarul tervet jelent. Nomeg gondolatot, elképzelést, ötletet, stb...de ennyi nem fér bele a NER által determinált fejébe.

Lesz még Magyar Köztársaság 2017.11.27. 14:28:53

@Larry SiIverstein: "annyi hazudozunk amennyit csak akarunk miénk az ország az ügyészség a birosagok a rendorseg..."

Ennek előbb utóbb csúnya vége lesz, pajtás. Ismered a sztorit az agyonlőtt, majd fejjel lefelé fellógatott Mussoliniről? Előtted van a golyózáporral sűrűn megszaggatott Ceaușescu látványa?

Minél elvetemültebb egy elnyomó hatalom, annál nagyobb az esély egy véres végkifejletre, mivel nem marad más lehetőség, ha a rezsim a leváltásának békés és törvényes útjait ellehetetleníti. Mivel a választások már nem szabadok és nem tiszták, a legfontosabb és legegyszerűbb megoldás már kizárva.

Minél inkább feszítik a húrt Orbán, annál nagyobb a valószínűsége a vele való véres leszámolásnak. Pedig mindannyiunk érdeke lenne a békés úton, módon megvalósuló átmenet.

Willkommenskultur 2017.11.27. 14:33:28

@Republic Forever!: ugyan bazmeg mindig titeket komcsikat akasztottak fel a magyarok, bar aranyos h aggodtok

az internaci komcsi zsido fajtatokat szagrol kiszurja a magyar vizsla geco

ZX 2017.11.27. 14:33:56

@Könnyen elkaptuk, uram!: @Republic Forever!: Ti tényleg nem veszitek észre, hogy ez egy paródia? :D:D

Jazo 2017.11.27. 14:35:22

@DR. Smit Pal:

100 millió terrorista (miért nem 100 milliárd?) helyett kb. 1200 menekültről volt szó, akiknél egyesével, egyedileg meg lehetett volna vizsgálni, hogy tényleg menekültről van szó és ha kiderül, hogy nem az, nem kell befogadni. Matematikailag ezeknek a nagy része is gyerek és anya, teljes családok. Az lehet hogy egyben gazdasági menekültek is, de tőlünk is gazdasági menekültként ment és megy el több-százezer magyar állampolgár a nyugatra. Egyébként ha befogadjuk ezeket, a többsége úgyis elszökik nyugatra, ahol van esélye élni. Magyarország jelenleg kb. olyan vonzó célpont lehet a migránsok számára mint Észak-Korea.

Az iszlám ország és a saria sorokkal meg nem is tudok mit kezdeni, annyira nagy a sötétség a fejedben.

2017.11.27. 14:42:53

@ZX: az egész ország az. Miért, Mészáros szerinted nem vicc? Mégse vicces.

Lesz még Magyar Köztársaság 2017.11.27. 14:43:02

@ZX: Pedig létezik egy (Lucky) Larry Silverstein nevű fidesztroll. Azt mondod, ez nem ő az?

ZX 2017.11.27. 14:48:09

@Jazo: Nem sötét, csak ezt kapta ukázba a pártközpontban. Amint látod az agyhalottak közt sikere is van. Őcsényben attól rettegtek, hogy 6 éves migráns kislányok megerőszakolják a 80 éves néniket, Kömlőn meg attól, hogy felgyújtják a temetőt miután megerőszakolták a halottakat. És hol van még a vége?

ZX 2017.11.27. 14:50:12

@Republic Forever!: Nem, nézd meg a nevet, kicsit módosítva van. Ugyanaz mint Ballib cenzúrázók réme 26. A valódi Ballib cenzúrázók réme 25. De jól nyomja, ha tudsz a sorok közt olvasni akkor észreveszed, hogy milyen kis fricskákat nyom ezeknek a szerencsétleneknek. :D

Lesz még Magyar Köztársaság 2017.11.27. 15:00:17

@ZX: Ja, tényleg! Jó, hogy mondod! :D

Cenzúráról tudom, hogy (jelenleg) a 25. az igazi, az összes többivel az ő nevében trollkodnak. De ez a másik megtévesztett.

De mindegy, mert ettől függetlenül amit írtam, azért megállja a helyét. Elvégre egy valódi fideszes troll is tisztában van vele hogy pártjáé az ország, a rendőrség, az ügyészség...és lassan már a bíróságok is.

Amíg hagyjuk.

Willkommenskultur 2017.11.27. 15:10:38

@Republic Forever!: Vigyazzatok nehogy a forradalom napjan essen az esso

1ghost 2017.11.27. 15:29:43

@Willkommenskultur: @Larry Silverstein: @A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok:

Te szánalmas bérhazudozó orbánbohóc! Nyalhatod itt száz nicken is a tolvaj, korrupt gazdád seggét, már csak köpnek rátok a magyarok, s a fidesztől már csupán egy dolgot vár a nép, hogy végre a börtöncella vasrácsai mögött töltsétek a hátralévő életetek.

morpho 2017.11.27. 16:10:41

@Republic Forever!: "a 25. az igazi, az összes többivel az ő nevében trollkodnak"

Egy troll nevével trollkodnak. Szintet léptünk...
süti beállítások módosítása