B1 blogcsalád



Leállt Magyarország finanszírozása Brüsszelből

2017. november 14. - nickgrabowszki

Az Uniónak is feltűnt, hogy a Fidesz-kleptokrácia ellopja a pénzt.unpenz.jpg

Bármit is mond Orbán Viktor arról, hogy a magyaroknak nem kell a németek és a Nyugat pénze, a helyzet éppen ennek ellenkezője. Ezért is érinti az államháztartást tragikusan, hogy az Unió gyakorlatilag felfüggesztette Magyarország finanszírozását.

A 24.hu szerint

2017 első tíz hónapjában Brüsszelből mindössze 326 milliárd forint támogatás érkezett, a magyar költségvetés ezzel szemben már több mint 1700 milliárd forint előleget utalt át a projektekre.

Az 1700 milliárd forint óriási összeg, a magyar büdzsé csaknem 10 százaléka. 

A Miniszterelnökség az utaslások felfüggesztését indirekt módon el is ismeri, amikor a lapnak azt állítja, idén már 1,2 milliárd euró (több mint 1000 milliárd forint) számlát nyújtott be  a kormány Brüsszelnek, és abból már 100 millió euró meg is érkezett Magyarországra. Tehát csak 100 millió érkezett meg; az igény 90 százalékát visszatartják.

Miközben ezt az összeget a költségvetés már kifizette, el is költötték. Épült belőle stadion például Szombathelyen, amelynek olyan drága a fenntartása, hogy a sportolók nem tudják használni.

A 24.hu szerint a számlák kifizetésének leállásához hozzájárul az informatikai rendszer hibája, de az elsődleges ok, hogy Brüsszelben durván túlárazottnak tartják a magyar közbeszerzéseket. Magyarul, rájöttek végre, hogy

a Fidesz ellopja a pénzt.

Az Európai Bizottság a jövő héten Magyarországra küldi az ellenőreit, akik "nagyítóval" vizsgálnak majd meg az 1000 milliárdnyi projektet. Például, hogy

  • miért drágult 39-ről 60 milliárdra a 3-as metró felújítása,
  • miért lett 72 milliárd az eredetileg tervezett 55 helyett a dél-balatoni vasúti projekt.
  • mi szükség volt 3, egyenként 5-6 milliárdos tanácsadói szerződére.

Ebből egyrészt az látszik, hogy a kormány klientúrája minden projektből eltesz 15-20 milliárdot a tisztes profiton felül, másfelől az, hogy ez már szemet szúrt Brüsszelnek, és megvan a politikai akarat a rendszer felülvizsgálatára.

A lap szerint azzal is számolni kell, hogy az összes uniós támogatás folyósítását felfüggeszti a bizottság, ha az ellenőrzési rendszert nem találja rendben.

Ez drasztikus csapás lenne Magyarország költségvetésének; durva megszorításokra kényszerülne a Fidesz-kormány alig fél évvel a választás előtt.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7213271437

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Okos Tóbiás 2017.11.14. 11:49:12

Ellopták a kakaót. Sebaj! Ráfogják a nyuszira.

FCUK10 2017.11.14. 11:50:34

ehhez képest a valóság az, hogy normál ellenőrzésre érkeznek, mint időről-időre mindig.

3-6 havonta megírjátok, hogy na most aztán tényleg jön a teljes leállítás, aztán sosem következik be.
viszont mivel a pénz jár nekünk, nem ajándékba kapjuk, így az előlegként kifizetett összeg nem jelentkezik költségvetési hiányként.

inkább a ma megjelent közvéleménykutatásról írjatok, tele van jó hírrel :)

ulpius66 2017.11.14. 13:11:32

"Az Uniónak is feltűnt, hogy a Fidesz-kleptokrácia ellopja az összes EU-s pénzt!"

Hurrá! Hurrá! Hurrá!

Végre egy igazán jó hír!

Eddig ugyanis az volt a ballibsi mantra, hogy Magyarországon gazdasági fejlődés kizárólag az EU-s pénzeknek köszönhető, ha nem lennének EU-s pénzek, Magyarország visszaesne!

Mai hír, hogy a magyar GDP 3,8%-al nőtt egy év alatt!!!!!!

Hurrá! Hurrá! Hurrá!

Akkor a MAGYAR GDP NÖVEKEDÉS MÉGIS A MAGYAROK MUNKÁJÁNAK KÖSZÖNHETŐ!
...... ÉS NEM AZ EU-S PÉNZEKNEK, HISZEN AZT A FIDESZESEK MIND ELLOPJÁK!

Most nyugodtam meg véglegesen.....

LKerekes 2017.11.14. 13:29:03

Kibaszott hülye cikk. Kibaszottul a szokásos hazugsághalmaz.

Peter Götz 2017.11.14. 13:39:13

@LKerekes: na és mi a gond,Fidesz mindent visz,Boldog az ország,csak a fidesz,akkor meg minek ez a károgás!?

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.14. 13:54:50

@LKerekes: "Kibaszott hülye cikk."

Így van! A csúti geci maffiájának a finanszírozása állt le, nem M.o.-é.

indekssz ISIS Alqaida mind CIA termék 2017.11.14. 14:09:49

Még a határkerítés felét is ki kell fizetniük :DDD

Maximum a szerző tartja vissza a magömlését.

ulpius66 2017.11.14. 14:25:14

@LKerekes:
Semmi új nincs a Nap alatt!

Csak a "szokásos" ballibsi károgás, és egyben örömujjongás hogyha mán a láthatáron van valami iciri-piciri esély arra, hogy a magyarokat szivassa az EU!

Hiába no, ez a ballibsik vérében van!

Nekik minden jó, ami a magyaroknak rossz!!%

Peter Götz 2017.11.14. 14:38:49

@ulpius66: nem ,kis köcsög,az a pénz amit a fidesz a mai napig lop,illetve ellopott,az az ország jobbítására,szépítésére érkezne,ha viszont bűnözők ellopják,akkor az nekünk az ország tisztességes felének már semmit sem jelent,tehát NEM a Magyarokat szívatják,csak a Mészáros-Rogán-Lázár-Garancsi társaságot!!!

ulpius66 2017.11.14. 14:51:46

@Peter Götz: "az a pénz az ország jobbítására,szépítésére érkezne,ha viszont bűnözők ellopják,akkor az nekünk az ország tisztességes felének már semmit sem jelent,"

LÁSD: OLAF-vizsgálat

Az EU Csalás elleni hivatala megállapította, hogy 2004-2010 között az M4 metró építésénél az MSZP-SZDSZ kormányok a Demszkyvel jól összefogva, mintegy 164 milliárd forintot loptak el.

Ennyike!
(pedig ebből mennyi lélegeztető gépet lehetett volna venni, és mennyi éhes cigány gyerek lakhatott volna jól...... csak hogy néhány ballibsi mantrát is említsek....)

Peter Götz 2017.11.14. 14:59:32

@ulpius66: Jól értem,a korábban történt lopások,szerinted jogossá teszi a fidesz mostani rablását

ulpius66 2017.11.14. 15:02:50

@Peter Götz: Aha, jól érted!

Nektek ballibsiknek tetszett, ahogy az MSZP-SZDSZ lopott, nekünk fidesz-birkáknak tetszik, ahogy a Fidesz-KDNP lop!

Az állás 1 : 1
(persze teljesen világos az is, hogy a ballibsik azért kaparnak, hogy újra ők tudjanak lopni.......)

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.14. 15:04:31

@ulpius66: "Ennyike!"

Egy faszt! Hol a számonkérés? És hol a fideszgecik számonkérése, akik ezerszer ennyit loptak?

Stefi21 2017.11.14. 15:05:00

ulpius66

Csak az igazat, amit az M4 ről írsz, semmi sem bizonyított és ráadásúl nem látsz 1 akkori politikust sem aki az évek alatt milliárdokat lopott, ha szerinted igen, nézd meg a akkori politikusok gyarapodását körülményeit.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.14. 15:05:13

@ulpius66: "nekünk fidesz-birkáknak tetszik, ahogy a Fidesz-KDNP lop!"

Agyhalottak.

ulpius66 2017.11.14. 15:20:00

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Fidesz tolvaj!

Itt van a haverod a 'Stefi21" ... látod neki pl. az tetszik, ahogy a gyurcsányi lopott!

Az OLAF fehéren feketén megállapította, hogy az MSZP-SZDSZ kormányok 164 milliárdot loptak az m4 építésénél, de Ő MÉG MINDIG VÉDI A LOPÓS BALLIBSIKET!
(azt meg mán csak igen-igen halkan kérdem: az MSZP alelnök Simon Gábornak honnan voltak százmilliói a titkos osztrák széfekben?)

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.14. 15:29:04

@ulpius66: "Az OLAF fehéren feketén megállapította, hogy az MSZP-SZDSZ kormányok 164 milliárdot loptak az m4 építésénél"

Hol a számonkérés? És hol a fideszgecik számonkérése, akik ezerszer ennyit loptak?

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.14. 15:32:56

@ulpius66: "az MSZP alelnök Simon Gábornak honnan voltak százmilliói a titkos osztrák széfekben?) "

Honnan a faszból tudhatnám, nem ingem, nem gatyám, kérdezd meg tőle. Gondolom ugyanonnan, ahonnan a nyikhaj szíjgyártónak 168 milliós uszodás vityillóra. Meg onnan, ahonnan a Simicskának százmilliárdjai...

A gazdádat kérd számon, ne engem.

tlaci2 2017.11.14. 15:37:13

@FCUK10: Meg a Te " k.nénikéd buzi fideszes barom !!!!

Peter Götz 2017.11.14. 15:38:09

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: de legalább elismerte,hogy bűnözők vezetik most az országot!

Anna Kisfaludiné Baán 2017.11.14. 15:40:58

kár, hogy a Gyurcsány éra alatt nem voltunk EU tagok, akkor aztán meglepődtek volna, de most az EU utal Gyucsányéknak és ez nem tűnik fel senkinek

FCUK10 2017.11.14. 15:47:06

@tlaci2: ne szívd mellre, a következő évek is ilyenek lesznek :D

Világít a torony 2017.11.14. 15:50:09

@ulpius66: Ezt a GDP arányos értéket (ha egyáltalán igaz) túlnyomó részben a multinacionális cégek állítják elő. Nem értem az örömködésed.

ulpius66 2017.11.14. 15:58:12

@Világít a torony:

Figyusz!

Csak magatokat adjátok, kedves ballibsik!

Mán a könyökömön jön ki, hogyha valami jó a magyaroknak, akkor azt az EU-nak, a Világbanknak, a nemzetközi helyzetnek vagy épp most a multiknak köszönhetjük!

Ha valami meg éppenséggel nem kedvező, vagy valami romlik akkor, MÁNIS AZ ORBÁN A HIBÁS!!! ORBÁN TAKARODJ!!!!!!

Ilyen eccerű a ballibsik lelkivilága!
(ha van nekik olyanjuk....)

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.14. 16:17:21

@ulpius66: Ez azért van, mert a geci gazdád csak szart csinál, mikor épp nem tolvajkodik. Nézd meg, hova jutottunk, a románok is lehagytak már.

Kecskeméti Károly 2017.11.14. 16:58:11

Természetesen semmilyen esetben nem lesz megszorítás a választások előtt, sőt! Viszont ha az EU valóban fenyíteni fog, azt a "magyarok" elleni újabb, minden eddiginél gyalázatosabb támadásnak harsogják majd, és az akkori helyzethez igazított válaszlépés sem marad el. Az igazán lényeges kérdés, meddig menne el a VÁDLOTT, ha Brüsszel valóban bekeményít, ráadásul az ellenzék, kilépve önmaga árnyékából veszélyeztetni fogja a bűnügyi sérthetetlenségét és a diadalmenetét a királyi várba. Akkor érkezhetünk el a régóta jósolt alternatívához: egy ördögien megszervezett erdogán felfordulás után nagy hatalmú kormányzóvá kiáltattja ki magát.

Kicsilulu 2017.11.14. 16:58:44

Jééé, tehát VOLT a költségvetésben 1700 milliárd forint, amit ki tudott fizetni az állam előfinanszírozott EU-s forrásként?
Akkor mi is itt a probléma kérem szépen?
Ja, hogy a balliberális kormányzás alatt nem hogy lett volna ennyi a büdzsében, hanem inkább fordítva, minimum ennyi hiányzott, ezért is kellett felvenni a gigahitelt anno a Fletó elvtársatoknak, hogy nehogy bedőljön az ország.
LEBUKTATOK LIBERÁLKOMCSI BARMOK!!!!!!!!!!!!!!!

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.14. 17:08:15

@Kicsilulu: "VOLT a költségvetésben 1700 milliárd forint, amit ki tudott fizetni az állam előfinanszírozott EU-s forrásként?"

Kellett lennie, különben nem tudott volna mit ellopni a csúti geci. Ezt az egészségügytől, oktatástól, nyugdíjasoktól, stb. vette el.

A fletó ugyanilyen szarul kormányzott, csak nem lopta közben el a GDP 3%-át.

atomic power 1986DucaDuca 2017.11.14. 17:36:48

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Nézd meg, hova jutottunk, a románok is lehagytak már."

Ne írígyeld a román növekedést. A gazdasagot a túlfűtötté válás veszelye fenyegeti. Könnyen kaotikus allpotok alakulhatnak ki. A román kormány a beruházási forrásokat csökkenti ahhoz, hogy legyen pénz a beígért béremelésekre. A növekedes nem a beruhazasokon alapul, hanem a fogyasztáson.

A lejben kibocsátott államadósság iránti kereslet visszaesett. A lejkötvények jóval gyengébben szerepelnek, mint a cseh vagy a lengyel állampapírok.

A román folyó fizetési mérleg hiánya az év első nyolc hónapja után 4,03 milliárd euró volt, 52,4 százalékkal nagyobb, mint 2016 hasonló időszakában, a közadósság pedig eléri a 33,9 milliárd eurót, ami öt százalékkal több a múlt év végi összegnél.

A közvetlen külföldi működőtőke-befektetések ötödükkel, 2,5 milliárd euróra estek az év első nyolc hónapjában az egy évvel korábbihoz képest.

Szilágyi Imre 2017.11.14. 17:45:24

Kell a propaganda. És a B1 blog maximálisan megfelel az elvárásoknak.
Elvtársak! Firkászkáim! Mehettek a jól megérdemelt jutalomért. Feladat teljesítve.
Igaz, hogy hatása kezd nagyon negatívba menni, de erről a finanszírozó még nem tud.
:)

Lajos Csánó 2017.11.14. 18:48:38

@ulpius66: Mitől erről meggyőződve?Ugyanis a Polt- féle ügyészség 10 éve nem talált senkit,akire foghatták volna!

BAZINGA2 2017.11.14. 19:31:16

Nagyon helyes. Egy fillért se nekik! Kuszaszem is összevissza vásárolt minden luxus francokat, antik dolgokat, meg minden mozdíthatót ellopnak.... és egyre csak gyűlnek a haszonlesők meg a tolvajok. Épp ideje, hogy véget vessen ennek az EU! Kíváncsi leszek, hogy erősödik az ország, hogy dübörög majd a gazdaság, és mi történik, ha kiürül a húsos fazék? Honnan ad a határon túli magyaroknak több mint 100 ezer Ft.-ot, hogy rájuk szavazzanak? Már 1 millió állampolgárságot adtak ki. Közben a kórháznak nem akarnak adni, dögöljön meg aki beteg szerintük. Még tél sem volt, de már fagytak meg emberek. A rákos betegeknek is csak a legolcsóbb gyógyszert írhatja fel az orvos, és senkit sem érdekel, hogy az nem használ. Pedig Őket is utolérheti a betegség, hiába van pénzük, hiába lopkodták össze magukat.

Viktor Gyarmati 2017.11.14. 19:31:33

@ulpius66: Persze, hogy növekszik a GDP, mivel tragikus gyorsasággal csökken az itthon élők száma... Játék a számokkal, nem más. Így csökken a munkanélküliek aránya, és így növekszik az átlagbér is...

ulpius66 2017.11.14. 19:50:04

@Viktor Gyarmati:

Hát kedves Viktorom!

Téged sem az eszedért fognak ellopni!
(ennek fuss neki még egyszer...)

ulpius66 2017.11.14. 19:52:17

@Viktor Gyarmati: "Persze, hogy növekszik a GDP, mivel tragikus gyorsasággal csökken az itthon élők száma... Játék a számokkal, nem más."

Tehát, ha mindenki kivándorol, akkor a magyar GDP a plusz végtelenbe tart majd.....

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.14. 20:14:21

@ulpius66: Nem érted, mi az a GDP. A beáramló EU-segíly növeli GDP-t, plusz, az egy főre jutó GDP számolást 800000-rel kevesebbre (ennyi a magyar migráns NY.-Európában) kell elvégezni.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.14. 20:18:05

@atomic power 1986DucaDuca: Na látod, és ennek ellenére gyorsabban fejlődnek, mint mi.

Ha veszed Szlovákiát, Romániát és Magyarországot, nem találsz EGY gazdasági mutatót, amiben elsők lennénk.

Tragikus!

ulpius66 2017.11.14. 20:25:16

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "A beáramló EU-segíly növeli GDP-t, plusz, az egy főre jutó GDP számolást 800000-rel kevesebbre (ennyi a magyar migráns NY.-Európában) kell elvégezni."

Fidesz tolvaj!

Húúúúú... B+!

Eztet meg hol olvastad?
Azért azon ne nagyon csodálkozz, ha ezen bejegyzésed miatt mindenki totál idiótának tart!!!!... te kis közgazdász zseni!!!!
(persze mint jól tudjuk a ballibsik mindenhez értenek, sőt!!! mindenhez JOBBAN ÉRTENEK!!!)

Amit írtam a Viktorkámnak, az rád is igaz!

Téged sem az eszedért fognak ellopni!

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.14. 20:27:04

@ulpius66: Személyeskedéssel próbálod a tudatlanságodat leplezni? Szánalom. :))

ulpius66 2017.11.14. 20:29:29

FIDESZ TOLVAJ!

Most hogy így négyszemköpszt vagyunk elárulhatnád, milyen végzettséged van?
(mán úgy értem a közgazdasági professzori címed mellett...)

ulpius66 2017.11.14. 20:31:52

Fidesz tolvaj!

Professzorom!

Lécci, lécci lécci!!!

Mutass mán rá a GDP mely oszlopában számolják el az EU támogatást!

Előre is köszike a segítségedért!

ulpius66 2017.11.14. 20:33:15

FIDESS TOLVAJ!

Az pedig még véletlenül se zavarjon, hogy az egy főre jutó GDP-ről egyáltalán sem volt szó!

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.14. 20:33:21

@ulpius66: Olvastam egy könyvet. Ezzel behozhatatlan előnyre tettem szert a fideSSfasszopókkal szemben. :))

ulpius66 2017.11.14. 20:36:32

Fidesz tolvaj barátom!

Egyebekben meg tájékozódnod kéne a ballibsi mantrákról!

Épp egy tegnapi B1 blog állította, hogy az összes EU pénzt ellopják a fideszesek!

Ha ellopják, akkor hogyan lehetne ez a fejlődés alapja?

Világít a torony 2017.11.14. 21:05:51

@ulpius66: Ostoba módon személyeskedésbe kezdtél. Ez amolyan agyatlan vakhangya szokás, ám tőled rendben van. Cáfolatra nem is tellett.
A ballibsik lelkiállapotát a szellemi képességeiddel nem kéne meghatároznod. Jobb ha a kevéske képességeid az életben maradásra fordítod. Ne felejts el enni, inni és időnként mikor emberek közé mész, tisztába tenni magad.

atomic power 1986DucaDuca 2017.11.14. 21:06:54

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Ha veszed Szlovákiát, Romániát és Magyarországot, nem találsz EGY gazdasági mutatót, amiben elsők lennénk."

A GDP arányos allamadossagban, a kamatfizetesi kötelezettsegben mar több evtizede verhetetlenek vagyunk az ex szocialista orszagok között. Ne legyél annyira kishitű!

legeslegujabbkor 2017.11.14. 22:27:06

@atomic power 1986DucaDuca:
Miről beszélsz?

"A GDP arányos államadósság a szlovákoknál az elmúlt 5 évben növekvő trendben mozgott, hazánkban pedig évről évre csökkent. Szomszédunk államadóssága a GDP 52 százaléka, hazánké pedig jelenleg 75 százalék."

werecke 2017.11.14. 23:22:47

@Peter Götz: A ballibsi kormány nem is hívta le a pénzt Brüsszelből ugyanis olyan szigorúan ellenőrzik hogy nem tudták ellopni. Inkább hagyták a fenébe. Namármost ha a Fidesz kormány mégis el tudja lopni akkor baromi ügyes kormányunk van és mindenáron maradnia kell. Minek jönnének vissza a talpig becsületes bénák ?

LKerekes 2017.11.15. 07:06:26

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Hülye vagy. Minden hazugságot elhiszel, de kibaszott geci vagy, ha azt hiszed más is ilyen.

1ghost 2017.11.15. 08:12:47

Persze, hogy ellopják. A fideszes tetvek mindent ellopnak, ezért rohad az egész ország, az egészségügytől kezdve az oktatásig, csak a mocskos fideszslepp gazdagodik ész nélkül. Meg lehet nézni, mennyi volt a fideszbanditák vagyonak 2010-ben és mennyi most! Rogánnak, mészárosnak, tiborcznak.

Romániában stittre baszták a korrupt politikusokat, ma mindenki romániát csodálja a 8% százalékos gazdasági növekedésével, pedig fele, harmada az EU-s lóvé amit kapnak.

Ha az orbáni bűnszövetkezetet sittre vágják a magyarok, valami hasonló fog történni nálunk is.

A fidesz mára semmivel sem több mint az ország kifosztására szerveződött korrupt, tolvaj gazemberek gyülekezete.

Toportyán Zsóti 2017.11.15. 08:23:34

@ulpius66: Ballibsizés mutassa szellemi szintedet,szövegértés nuku,csak libsizni jársz ide is.

Toportyán Zsóti 2017.11.15. 08:28:25

@LKerekes: Hoztad a fajtád szellemi szintjét,bányászbéka popsija felettetek van .

Toportyán Zsóti 2017.11.15. 08:36:30

@legeslegujabbkor: Azt a statisztikát kő elhinni amit a g narancs tolvajsereg hamisít?Némi kritikával kiderül mindig hogy semmi nem igaz belőle,bolsi típusú győzelmi jelentés...

Toportyán Zsóti 2017.11.15. 08:38:09

@werecke: Lenin apátok tanítása lopnolopnilopni...és a haza fényrederűl????Bucid soha nem használod?

Mr. Waszabi 2017.11.15. 08:38:46

Sebaj, épp most olvastam, hogy van NNI Vagyonvisszaszerzési Hivatal. Kezdhetik végig csöngetni a fideszes törzstábort és szépen visszakalapozni a lóvét.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.15. 08:44:00

Roghadék ballibek ott tesznek be az országnak ahol tudnak.

Már 1998-2002 között is számtalanszor jelentették fel az országot, kezdeményeztek eljárásokat, de amit most művelnek az túlmegy minden határon.

Tetves hazaáruló banda, mindent elkövet hogy minnél nagyobbat szívjon az ország, mert csak úgy nyerhetnek. (Megjegyzem úgy se, de azt hiszik).

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.15. 08:44:58

@Toportyán Zsóti:

A magadfajta hazaárulók arra élveznek, ha feljelenthetik a szomszédot, az országot, és mindenkit akire irígyek.

Aljas férgek vagytok !

Mauzli 2017.11.15. 09:00:25

@ulpius66: Azt legalabb nem a nagy köznyilvanossag elött tettek, mint ezek...

nu pagagyí 2017.11.15. 09:07:39

@Ballib cenzúrázók réme 25: Úgy tűnik Magyarországon mindenki hazaáruló, mert ha jól emlékszem, Gyurcsányt egyfolytában feljelentette Brüsszelben az akkor ellenzékben levő Fidesz, hol illiberális tevékenység, hol pénzügyi szabálytalanságok miatt. S sikerült is elérniük, hogy az MFB-n keresztül történő autópálya finanszírozást beemeltessék a költségvetésbe, hogy utána kiabálhassanak a költségvetési hiány "hirtelen" emelkedése miatt. Jelentem, most is lesz hasonló, az Eximbank és az MNB alapítványok pénzeit be kell tenni a költségvetésbe, pedig fel sem jelentett senki őket, csak az "illiberális" EU packázik az illiberális magyar rezsimmel. Az EU támogatások esetében, kintről tisztán látható a lopás, a ráfordítás és a "valós eredmény" közti szakadék. Ott nem olvassák a hazai torz média sikerjelentéseit, csak összevetik a magyar és más országok gyakorlatát, hol mi valósul meg és mennyiért ugyanabból a pénzből. Gyanús lett a magyar gyakorlat, mi pontosan tudjuk, hogy nem ok nélkül.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.15. 09:13:04

@nu pagagyí:

Miről beszélsz drága ?

A másik blogon Berkecz Balázs azzal dicsekszik, hogy csak egymaga minden Eu-s pályázat kapcsán egyből a feljelentést fogalmazza az OLAF fele.
Pedig ez csak egy mérhetetelen párt füttyös csörhét szervező seggdugasz jelentőségű patkánya.

Sajnos nincs egyedül.
A rekord alacsony támogatottságú ballib férgek ebből csinálnak hobbit hogy ott tezsnek keresztbe az országnak ahol csak bírnak.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.15. 09:22:04

Lesz majd meglepi, ha mi is leállítjuk a profitporszívózásukat...

Jakab.gipsz 2017.11.15. 09:23:34

@Ballib cenzúrázók réme 25:

Ne idegeskedj ezek a Soros csicskák csak pusztítani tudnak, annak örülnek ha megdöglik a szomszéd tehene is, mert akkor kell a bankárok hitele.

Ezért van nagy pofája a "bankár demokratáknak" a népet pedig szívatják, a kamatos emberek, ugyebár gyuri bá .

Visceroid 2017.11.15. 09:23:48

@ulpius66: "
Akkor a MAGYAR GDP NÖVEKEDÉS MÉGIS A MAGYAROK MUNKÁJÁNAK KÖSZÖNHETŐ!"

Legyen igazad!

fidesz maszop dk egykutya 2017.11.15. 09:23:55

@Ballib cenzúrázók réme 25: bagoly mondja "elvtárs" :) vicces hogy hazaáruló komcsiként te hazaárulózol. Hozzátok komcsikhoz jobban illene az "imperialista népellenség kulák" ozás :D

roli101 2017.11.15. 09:24:28

Megjött a pénz a pártközpontból. Támadnak a fideszcsicskák.
O1G

Cycmen 2017.11.15. 09:24:55

@Okos Tóbiás: Ellopták a kakaót. Sebaj! Ráfogják a nyuszira.

Mondta a hülye Jenőke, majd visszamászott a homokozóba.

látjátok feleim szümtükkel 2017.11.15. 09:26:07

@ulpius66:

Igazad van, de csak egyszer.

A növekedés a magyarok munkájának köszönhető, mert a munkát az uniós támgatásokból támogatott gyárakban, mezőgazdasági termelőknél, vállakozásoknál, vendéglátásban/idegenforgalomban végzik. Ja, meg a sok méregdrága stadijonyban.

Cycmen 2017.11.15. 09:27:11

@roli101: A sorosbérencek így is előbb jöttek! Ti már át is váltottátok a sékelt úgy látom! Ügyes!

látjátok feleim szümtükkel 2017.11.15. 09:28:46

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

B+ a profitporszívózáshoz hozták a piact is. Ha leállítod öket, ugrik az is, oszt itt marad a nakadon az üres üzem, bolt vagy annak a területe. Majd ott porszívóztóhatsz, mert a kormányod már nem fog neked akkor ekkora kommentdíjakat nyomni.

roli101 2017.11.15. 09:29:08

@Cycmen: Leszarom a véleményedet, mert megtehetem.

látjátok feleim szümtükkel 2017.11.15. 09:30:28

@Jakab.gipsz:

Te is hüje faim?
Már valami Széchenyi is valami hitelről, meg annak szükségességéről írogatot. Több, mint százötven éve.

Ballib Cenzúrázók Réme 26 2017.11.15. 09:37:53

A Soros bérenc ballibek most persze örülnek a jó hírnek hogy a Fidesz nem kap több pénzt az EU-tól, de megint mellélőtztek: azok a pénzek már rég ott vannak Mészáros Lőrinc, Narancsi István és a többi nemzeti magyar nagytőkés számláján. Elkésett az EU, a magyar nemzeti nagytőkés osztáy már stabilan áll, több pénze van mint a minket gyarmatositó multiknak, hála Orbán Viktornak, akik minden kritika és börtön büntetés fenyegtés ellen´ére bevállalta hogy felépíti ezt a nemzeti magyar nagytőkés osztályt.

Ma már nem kell több EU pénz, mert a magyar nemzeti tőkés osztály nem is tudja hova tenni a pénzt, annak már helye sincs az országban. Így abból kénytelenek külföldön luxus jachtokat, horvát focicsapatokat meg svájci internátust venni, hogy foggyon már végre az az EU pénz.

A kisemberek pedig látják hogy ez min jó és jövőre négyötöddel zavarják el az EU csicska ballibeket.

énisfélek 2017.11.15. 09:48:47

Az a baj, hogy a kleptomán politikusok nem fognak lemondani a rendszeres bevételről. Ha nem küld pénzt az EU, akkor csatába küldik az adóhivatalt, a rendőrséget és egyéb pénzbegyűjtőket. Valahonnan pénzt kell szerezni, ha nem az EU-tól, akkor a hibázó kisemberektől. Sajnálatos, hogy mindez "véletlenül" pont a választások előtt történik.

Singerkém 2017.11.15. 09:55:45

Azért akkor valamit nem értek: hogy a picsába lehet 4 százalék a növekedés, ha az EU pénzek 90 százalékban nem jönnek?! Hiszen mindig azt mantrazzatok, hogy EU pénzek nélkül recesszió lenne....

sas70 2017.11.15. 09:58:24

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Állandóan ezzel a hülyeséggel jössz, pedig ezerszer elmondtam már neked, hogy ez nem igaz! Adatokat is másoltam be korábban hozzá, csak neked ez hitkérdés és még a fidesz által vezetett KSH adatoknak sem hiszel.

sas70 2017.11.15. 10:02:25

@Singerkém: Pedig nagyon egyszerű! Van egy támogatási keret, kvázi ígérvény és van egy pénzforgalmi elszámolás, amikor a teljesítések után megjön a pénz, ami most éppen nem jön, amíg le nem ellenőrzik. Ha hibát találnak, nincs lóvé!

énisfélek 2017.11.15. 10:04:30

@énisfélek: Ezzel egy időben az álllami, önkörmányzati kifizetések egy része is el fog maradni, ezért aki vállalkozó, kormány megbízásból dolgozik, és nincs miniszter rokona, az ne nagyon számítson arra, hogy a munkája ki lesz fizetve.

sas70 2017.11.15. 10:05:10

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: A versenyképes magyar autógyártás, Opel, Audi, Mercedes nélkül csak úgy ontotta, az autókat a nyugati piacokra!

Krumpli Bogart 2017.11.15. 10:05:31

@Peter Götz: Nem teszik jogossá, csak éppen rámutatnak arra, hogy nem csak antilop. Nem lehet más a politika, aki éppen regnál, az automatice lop is. De a lopás mellett az egyik kerítést bontana, a másik kerítést építene, az egyik seggnyalva-lihegve kvótázna, a másik ezt elutasítja, ezért "a népek úgy gondojják", mégis csak jobb az, ha kerítés mögött, kvóta nélkül lopnak. Erről szól a történet.Nem olyan bonyolult, hogy ne lehetne megérteni.....

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.15. 10:05:46

@sas70:

A KSH.nak nem lehet adata arról, ami nem nyilvános.

Egyébként igazamat okosabb antiorbánista elemzők is elkimerik: azzal jóval kevesebbet kapunk az EU-tól, mint amennyit mi adunk nekik

Krumpli Bogart 2017.11.15. 10:06:48

@énisfélek: Államnak, pártnak alapból nem dolgozunk.

énisfélek 2017.11.15. 10:14:48

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: "Lesz majd meglepi, ha mi is leállítjuk a profitporszívózásukat"

A multik szuper extra adókedvezményei (profitporszívózása) 30 éve tisztán kenőpénzes üzletág, az EU pénzektől teljesen független, ezért azt nem lehet leállítani.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.15. 10:23:27

@énisfélek:

Pont ez a baj, ezlrt kell keményebben odacsapni. Ki kell hasznélni Brüsszel gyengeségét.

GyMasa 2017.11.15. 10:23:40

@ulpius66:
...honnan voltak százmilliói a titkos osztrák széfekben...
Es, ez csak az , amivel BEBUKOTT!
Ki tudja mennyi van meg a "nem megtalalt" szefekben?

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.15. 10:24:37

@sas70:

Nem számolja bele a profitporszívózást, szóval értéktelen elemzés: pont a lényeget hagyja ki.

morph on deer 2017.11.15. 10:25:17

@énisfélek:
“Sajnálatos, hogy mindez "véletlenül" pont a választások előtt történik.”

Ne idegeskedj, az elvtársak már elkezdték költeni az orosz kölcsönt!
Nincs itt semmi látnivaló, a pocsékolás zajlik tovább a megszokott mederben!

Aztán majd fizetheti az utókor az idők végezetéig az árát, de hát miért érdekelné mindez orbánt és bandáját, de most igazán?
Mindez az ‘ország’ problémája - lesz - ők meg kösz szépen, jól elvannak.
Nekik van miből, ugyanis, több generációnak is bőven elég lesz, miért érdekelné, hogy mi lesz a következmény?

Eladtak az oroszoknak, gyerekeink, unokáink jövőjét is - de lehet tapsolni, éljenezni, meg újraválasztani ezeket a vérszívó tetveket, mert ilyen “apróság” ugyan miért is tántoríthatná el az igazi híveket?
Legyen jó a viktornak, a családjának, meg a szomszédjának és néhány tuzat havernak, - mi meg örömmel nyögjük az árát! Sőt!
Még “unokáink is látni fogják” a következményeit, és ez így van jól..!

Ugye?

cselaxi 2017.11.15. 10:32:31

@ulpius66: Nem az OLAF vizsgálat nem ezt állapította meg. Ezt a megállapítást az OLAF vizsgálat közben/után, a fidesz által megbízott társulat tette.

Mohikhan77 2017.11.15. 10:35:27

Van jo es rossz hitel es tamogatas.
Az EU támogatás tette tonkre a PIGS allamokat(Portugal Italy Greece Spain), mert ugyanaz a systema mint az afrikai gyarmatoknal csak Orbanek nem kovetik a nyajat, szovalvel kell itelni a gaz Putyint, hogy kapjak a penzt tovabbra is!!!

sas70 2017.11.15. 10:47:15

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Mutasd meg, a profitporszívózást!
De már a tököm tele van a hülyeségeddel és a hozzá nem értéseddel, amivel szajkózod ezt az ökörséget!
www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/teibp070.html

Tom66 2017.11.15. 10:49:37

@morph on deer: „Eladtak az oroszoknak, gyerekeink, unokáink jövőjét is”

Micsoda képmutatás! Úgy látom az a tény, hogy az EU miként teszi lassan tönkre Európát, nem nagyon érdekel. Folyamatos a nyavalygás azon, hogy az Orbán miért és hogyan üzletel az oroszokkal, de az, hogy pl. Németország vagy Franciaország milyen módon bizniszelget Putyinnal, az nem zavar senkit. Amennyiben a paksi erőművet a Westinghouse/Areva-Siemens építené, akkor rögtön nem is lenne ez olyan nagy probléma.

Alick 2017.11.15. 10:59:59

Nincs ebben semmi újdonság, ez megy amióta Brüsszel az újabb belépőknek támogatást fizet. Persze az ellenőrzést is folyamatosan tuningolják.

VaradiJanos 2017.11.15. 11:05:14

@Peter Götz: “ nem ,kis köcsög,az a pénz amit a fidesz a mai napig lop,illetve”
Minden bizonnyal sértésnek szántad felé a köcsög jelzőt, de melyik jelentését? A libejálisok kedvenc buziait bántod vagy a libejálisok által megerőszakoltakat?

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.15. 11:12:40

@morph on deer:

Ez van, tombolnak a ballibák, mert olcsó energiája lesz unokáinknak, s nem kell majd energiát vennie az országnak a nyugati energiavámpíroktól.

putris72 2017.11.15. 11:16:52

Hát ahhoz képest,hogy eddig mindig a baloldaliakról derült ki,hogy lopnak.Valamint az EU is csak baloldallal kapcsolatosan talált komoly korrupciót,lásd 4-es metró!DE azért csak nyomjátok!Ehhez képest is minden gazdasági mutató jobb,és a munkanélküliség mutató is!De sebaj!Ja most nyer Mészáros Lőrinc is,de ugyanúgy jut Gyurcsánynak,Leisztingernek,és sok más baloldali milliárdosnak is állami megrendelés!Nincsenek kizárva és nyernek is!Még 2010 előtt a baloldalon,és a multikon kívül itt senki nem rúgott labdába!Szóval nem kell a rizsa!!

2017.11.15. 11:18:22

@sas70: szándékosan csinálja.
1. ő nem itthon él, hanem bulgáriában, fingja sincs, mi folyik itt, a ruszkik azért alkalmazzák, mert tud magyarul
2. saját maga ismerte el, hogy az oroszok pénzéből nyomja a propagandát, fizetett bértroll, ész érvekkel nem lehet rá hatni, hisz nem azért fizetik, hogy gondolkodjon.
azért örömködik, ha itt csődbe mennek, és az EU befenyít, egyből a ruszkikhoz rohan viktorka, és épül az új SZU. A ruszkik már évek óta dolgoznak az EU destabilizálásán, ezért pénzelik a szélsőséges pártokat szinte minden országban. Ezzel a franciáknál is lebuktak.
Itthon a jobbikot kezdték el tolni, érthető okokból, de aztán rájöttek, hogy orbán megvehető fillérekért, így aztán dobták a jobbikot, és egyből a csúti gecit pénzelik.

chrisred 2017.11.15. 11:25:32

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Azt még nem tudjuk, hogy olcsóbb lesz-e az energia, mint a nyugati energiavámpíroknál. Egy biztos, a magyar családok már most kezdik fizetni annak az energiának az árát, amit majd az unokák vagy fel fognak használni, vagy nem.

chrisred 2017.11.15. 11:29:18

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Ez igaz az átlag magyarra, de nem igaz Simicskára. Mészárosra vagy Tiborczra. Egyetlen uniós szerv sem kötelezte arra az országot, hogy a támogatásokat arra használja, hogy pár kormányközeli káderből multimilliárdost csináljon.

Rwindx 2017.11.15. 11:31:30

Milyen kár, hogy a szoci b1 és gárdája újra csak hazudik, ugyanis nem visszatartják, hanem 3 hónapjuk van az utalások teljesítésére és csak nemrég kezdték beadni a számlákat a korábbi szoftverhibák miatt (amik miatt valóban nem is fogadták volna be a számlákat), így még bőven a 3 hónapon belül vannak.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.15. 11:38:10

@Rwindx:

Mondjuk azért tegyük hozzá, nem véletlen hogy ezt írják ugyanis a ballib hazaárulóknak valóban célja az EU-s támogatás elvonása az országtól, és szoporóllerre helyezése.

Már csak így van választáson esélyük, hogyha az EU romba dönti az országot.

A Berkecz féle hazaárulók nem is csinálnak mást, csak napi 10 feljelentést az OLAF-nak, hogy megszívassák az országot.

Állítsuk meg a ......... 2017.11.15. 11:45:09

@Rwindx:

károgjál
milyen óriási szükséged volt egy stadionra Szombathelyen, ugye?

.
de az nem baj, ha a kormányod csökkenti az onkológiai kezelésekre szánt kiadásokat:

www.egeszsegkalauz.hu/gyogyszerterapia/kotelezoen-a-legolcsobb-rakgyogyszert-kell-valasztani

emiatt nagyon sok ember fog belehalni
gyermekek, fiatalok, középkorúak és idősek

persze ez nem nagy ár azért, hogy megépüljön a 226 ezredik stadion és a sok hülye focista milliókat keressen
továbbá azért sem, hogy az ország főmészárosa és veje+ a többi beépített főlopógép havonta megint többmilliárdot nyúljon le a fidesz részére

atomic power 1986DucaDuca 2017.11.15. 11:46:53

@1ghost:

......."ma mindenki romániát csodálja a 8% százalékos gazdasági növekedésével......"

Sok közgazdász aggódik a a roman gazdasagi növekedest illetően az orszagon belül es kivül is:

A gazdasagukat a túlfűtötté válás veszelye fenyegeti.

A növekedés motorja a belső fogyasztás, amit a beruhazasok visszafogasaval biztosítanak.

Azt, hogy valami baj van, az is jelzi, hogy a lejben kibocsátott államadósság iránti kereslet visszaesett. A lejkötvények jóval gyengébben szerepelnek, mint a cseh vagy a lengyel állampapírok.

Néhany adat:

A román folyó fizetési mérleg hiánya az év első nyolc hónapja után 4,03 milliárd euró volt, 52,4 százalékkal nagyobb, mint 2016 hasonló időszakában, a közadósság pedig eléri a 33,9 milliárd eurót, ami öt százalékkal több a múlt év végi összegnél.

A közvetlen külföldi működőtőke-befektetések ötödükkel, 2,5 milliárd euróra estek az év első nyolc hónapjában az egy évvel korábbihoz képest.

....."pedig fele, harmada az EU-s lóvé amit kapnak."

El kell dönteni, hogy most fele vagy harmada!?

A GDP arányos államadossaguk viszont biztosan fele a magyarnak!

sas70 2017.11.15. 11:48:22

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Bármilyen vállalkozás akár áru, akár pénz belső szállításait is könyvelni kell, függetlenül attól, hogy országon belül, vagy országon kívül történik. A pénzügyi transzferekre különösen figyelnek a terrorizmus miatt.
Egyszóval nincs olyan, hogy úgy visznek ki profitot, hogy annak nincs nyoma. Pláne, hogy csak adófizetés után tehetik. A nemzeti számlákon pedig minden gazdasági esemény megjelenik, az is, ha a birka vesz egy doboz gyufát a sarki boltban, persze nem közvetlenül, hanem az összesített adatok között.

Állítsuk meg a ......... 2017.11.15. 11:48:29

az is mennyire szuper, hogy a focistáknak költségvetésből vesz a kormány krioterápiás készülékeket
miközben nincs elég CT, MR az országban

GyMasa 2017.11.15. 11:49:35

@Ballib cenzúrázók réme 25:
...Már csak így van választáson esélyük, hogyha az EU romba dönti az országot...
Hat, ha ezt hiszik, akkor oriasit tevednek!
EGyreszt az EU akkor sem tudna a valasztasokid becsodoltetni az orszagot, ha egy fillert nem kapna az orszag.
Masreszt pedig, ezt megtenni totalis ontokonloves lenne, hiszen pontosan pontrol pontra a fideszes narrativat erositene meg:
- az ellenzek hazaarulo
- az EU rosszat akar az orszagnak
- mi megmondtuk elore!

bobijub 2017.11.15. 11:56:26

@ulpius66:
Látod te hogy mit jelent az, amit írsz??
amit írsz, azt tisztán és nyíltan azt jelenti, hogy lopni szabad. szabad, de főleg az általad preferált tolvajbandának. ha a ma$$$$$opnak volt pofája x milliárdot lopni, akkor a te beírásod szerint a fide$$$$$$$$$$$$$nek joga és kötelessége 150-1300x milliárdot lopni. azért ennél erkölcsösebben kéne fújrohadtballibsizni.

Shish Yakoo 2017.11.15. 12:01:10

Az még nem tűnt fel az Uniónak, hogy Merkel mami Willkommenskultur lenyúlásához képest a magyar lenyúlás még aprópénznek sem tekinthető?

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.15. 12:01:18

@chrisred:

A jövőt nem látjuk. Ha jövőree feltalálják az ingyenes energiát, akkor persze valóban felesleges az egész. De ennek valószínűsge 0 körüli.

Rwindx 2017.11.15. 12:04:17

@Állítsuk meg a .........:
Ez lenne a válasz arra, hogy a b1 egyértelműen hazudik az EU-s pályázatok finanszírozásáról?

wow...

GyMasa 2017.11.15. 12:05:53

@sas70:
...Egyszóval nincs olyan, hogy úgy visznek ki profitot, hogy annak nincs nyoma...
Igen, mert nem profitot visznek ki, hanem a profitnak megfelelo erteku MEGTAKARITASUK kepzodik az olcsobb magyar munkaerokoltsegek miatt.
...Pláne, hogy csak adófizetés után tehetik...
Sporolas utan nem kell adot fizetni!
Egy EU ceg gyart valamit.
Eladja 1 EUR-ert.
Van uzeme Nemetorszagban is, meg Magyarorszagon is.
A nemet uzemben 60ct-be kerul az eloallitas teljes koltsege.
Magyarorszagon 20ct-be.
Ugyanaz a termek, ugyanaz az alapanyag, ugyanaz a technologia.
De mindegyik cuccot 1 EUR-ert adja el.
A ceg szerkezete miatt kifizeti a magyaroknak a 20ct-et (transzfer ar).
A magyar leanyceg ez utan fizet adot.
A magyar adojogszabalyok szerint 20 ct penzmozgas tortent, es ezek utan be is fizetik szepen az osszes adot!
A termeket viszont a nemet arszinvonalon ertekesitik vilagszerte (Magyarorszagon is), igy a cegnek ugyanugy 1-1 EUR bevetele keletkezik a 60 ct-ert eloallitott aru es a 20ct-ert eloallitott aru utan is.
Theat van 2 EUR bevetele, es 80 ct koltsege.
Ha csak nemet gyara lenne, akkor lenne 2 EUR bevetele, es 1,20EUR koltsege .
Ez tehat 40 ct kulonbseg.
Ez az a "penz", amit "kitalicskaznak" az orszagbol a kulfoldi cegek.

Állítsuk meg a ......... 2017.11.15. 12:06:03

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
AZ MÁR RÉGEN FEL VAN TALÁLVA!

fúziós reaktor

csak túl olcsó

Visceroid 2017.11.15. 12:09:01

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: " tombolnak a ballibák"

Én inkább pánikolást mondanák, azok a ballibák pánikolnak, akik még itthon vannak, akik már nem azok röhögnek.

VaradiJanos 2017.11.15. 12:10:44

@okostojas007: ojan fantasztikuságosan vágod te ezt a külpolitikát hogy szerintem juhász péter miniszterelnök kormànyàbsn tutti lehec szíjártó, bár lehet meg kel küzdeni érte a berkecz balázs úral de az inkább belügyes lesz .... vagy villamos és csenget egy kicsit

morph on deer 2017.11.15. 12:14:22

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
“Ez van, tombolnak a ballibák, mert olcsó energiája lesz unokáinknak, s nem kell majd energiát vennie az országnak a nyugati energiavámpíroktól.”

Olcsó energia LESZ????!!!

Birca, igyál inkább valamit, hátha segít..!

Gondolom Tállai “elvtárs” majd azt is elintézi, hacsak úgy nem! :)))
Ha Paksra gondolsz, akkor most szólok, hogy az unokád életében még a saját befektetési, fenntartási és üzemeltetési költségeit sem fogja tudni kitermelni, nemhogy “olcsó” energiát!
A valós ROI számítások messze nem hasonlítanak az orbáni ánrándokhoz, és akkor még arról nem is beszéltünk, hogy a fejlesztések nem állnak le a világban, semm Európában, csak azért, mert orbán azt szeretné!

Ébredj már fel, szivi, itt szó nincs az “olcsó” energiáról! Itt arról van szó, hogy soha nagyobb lehetősége nem volt még bölcs vezérünknek és sleppjének az ezermilliárdos bulira, mint ezzel a jópofa ötlettel, - és csak ez számít!
Gondold végig: semmilyen más ötlettel nem tudsz ennyi pénzben ellenőrizetlenül pancsolni, nincs tuibb megoldás közel-távol!

Lesz itt még bazilika Balázskának, meg pár tucat újabb kastély a “saját lábán” forgó leánykának, és még vannak páran a sorban, ne idegeskedj, szóval minden kopejkának lesz helye...

Na, nyugodj meg, azért ez nem - teljesen - a te hibád! Kellett a segítséged, nem vitás, de nem rajtad múlott.
Szóval további szép álmokat!

$pi$ 2017.11.15. 12:18:08

@morph on deer: "A valós ROI számítások"

Valós számítások mi? Az elmúlt hét évben semmi nem jött be amit a ballibek mondtak, úgyhogy igencsak kövér esély van rá, hogy paks 2 nagyszerű üzlet lesz.

GyMasa 2017.11.15. 12:19:42

@Állítsuk meg a .........:
...fúziós reaktor

csak túl olcsó...
Meg nem letezik belole ipari felhasznalasra alkamas berendezes.
Tudod, ami:
- Kepes pozitiv energiamerleget biztositani
- tovabb, mint 5 perc
- letetzik belole a halozatra kapcsolhato eromu
- biztonsagos
- megfizetheto az ara -> az eromu amortizacioja, az uzemeltetesi koltsegekkel egyutt versenykepes arat biztosit.
Jelenleg az elso pont mar megvalosult.
A tobbit az ma (is) 30+ evvel ezutanra josoljak a tudosok.
Pont ugy, mint anno, az 1960-as evekben.
Itt egy kis olvasgatnivalo:
hu.wikipedia.org/wiki/ITER
"Annak lehetőségét, hogy az ITER mindjárt kereskedelmileg is hasznosítható energiát termeljen, elvetették. A jelenlegi elképzelések szerint 2050 körül várható az első ipari fúziós erőmű, a DEMO elindulása, és az ezt követő körülbelül 30 évben a fúziós energiatermelés széles körű elterjedése."
Szoval, nem, meg nem letezik!

Gaspen 2017.11.15. 12:35:59

Egy jó dolog van bennetek, ballibekben : nem vagytok túl sokan :)

Ad Dio 2017.11.15. 12:38:09

Információim szerint a magyar GDP növekedés egyik meghatározó motorja az EU-s transzfer. Most akkor vagy a finanszírozás nem állt le, vagy az információim tévesek.

morph on deer 2017.11.15. 12:38:29

@Tom66
“Micsoda képmutatás!”

- Mert van képem hozzá! Megmutassam?

“Úgy látom az a tény, hogy az EU miként teszi lassan tönkre Európát, nem nagyon érdekel.”

- Mihez képest kéne, hogy jobban érdekeljen?
Vagy arra gondolsz, hogy “igaz, hogy orbán eladta az országot, DE az EU meg tönkreteszi Európát?”

Ahhoz képest egészen szépen eltartott minket mostanáig a “tönkretett” Európa, és ahogy én látom orbán meg az orbanizmus előbb megy tönkre, mint az EU! (Az orbáni tönkremenést nem anyagilag értem, - csak nézz rá, ő már nem fogja látni a végeredményt :))

“Folyamatos a nyavalygás azon, hogy az Orbán miért és hogyan üzletel az oroszokkal, de az, hogy pl. Németország vagy Franciaország milyen módon bizniszelget Putyinnal, az nem zavar senkit.”

- Szerinted az engem miért kéne, hogy zavarjon? Az orbáni seftelés azért zavar, mert a mi zsebünkre megy!
Meg az orbánéra is, csak az közben telik.

“Amennyiben a paksi erőművet a Westinghouse/Areva-Siemens építené, akkor rögtön nem is lenne ez olyan nagy probléma.”

“Olyan nagy probléma” talán nem lenne, tekintve, hogy az oroszok által összerakott dolgoknál mindig van egynéhány ‘fakocka’ - ami valljuk be, egy atomerőműnél kissé zavaró is tud lenni, - de én az egész atomerőműves dolgot megalapozatlannak látom, fakockától függetlenül is.
Elsietett, és messze nem reális számításokon alapuló döntés, ráadásul alapvető technológiai változások idején horgonyozza le az országot egy avítt megoldás mellett!
Az én bajom ez.

Na meg nem rajongok az ötletért, hogy visszatérjenek az “elvtársak” a volt KGB-s vezetésével, nem találom túl biztatónak az ötletet.
“Ez a rész már volt..!”

chrisred 2017.11.15. 12:41:23

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Nem csak ebben az esetben felesleges, hanem minden egyéb esetben is, ha az atomerőmű üzemeltetési időszaka alatt az általa előállított és a nemzetközi piacon megvásárolható energia ára közti különbség nem éri el az atomerőmű építésére, üzemeltetésére és a deaktiválására fordított költségeket, természetesen egy átlagos háztartásra lebontva.

nnnnnnnn 2017.11.15. 12:41:36

az a baj ti ballibek akkor is totális csődbe tudtátok vinni az országot amikor folyt az eu-s pénz, így ki merné rátok bízni hogy úgy kormányozzatok, hogy még az sincs :D

morph on deer 2017.11.15. 12:43:37

@$pi$:
“úgyhogy igencsak kövér esély van rá, hogy paks 2 nagyszerű üzlet lesz.”
:))
Na látod, tudod te!
Igen, megtaláltad az EGYETLEN magyarázatát, hogy mitől lesz jó! :)

nemecsekerno_007 2017.11.15. 12:43:50

Azért toljátok hét éve a világvége jóslatokat, hogy ha valamikor tényleg jön egy farkas akkor mondhassátok, hogy "Na ugye0

Sean MacTíre 2017.11.15. 12:45:23

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: de akkor legyszi linket a cegek belso transzfer osszegeirol! Csak tudsz valami konkret szamot.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.15. 12:45:56

@morph on deer:

Jelenleg az atomenergiának nincs alternatívája, s a legolcsóbb, ha mi termeljük meg.

Killary Fucking Clingon 2017.11.15. 12:46:43

Istenem, add hogy kilépjünk ebből a rákos liberális faszságból és kedvünkre baszhassuk meg a liebrálfasiszta szoci köcsögöket.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.15. 12:47:12

@chrisred:

Ezek mítoszok. Az a jó, ha valaki maga termel, ez mindenben így van. Mindig drágább mástól venni, mert akkor annak a hasznát is fizeted.

$pi$ 2017.11.15. 12:47:14

@morph on deer: "Igen, megtaláltad az EGYETLEN magyarázatát, hogy mitől lesz jó! :) "

Butaság. Egyszeráen nem állok le vitázni veled, mert nem érdemes. Hívőkkel felesleges vitatkozni, nem hat rájuk.

GyMasa 2017.11.15. 12:47:27

@chrisred:
Aztan, szerinted a "a nemzetközi piacon megvásárolható energia" honnan keletkezik?
Fecskek hordjak ossze?
Illetve mi a garancia arra, hogy nem fog mondjuk 80 ev alatt a 10x-esere dragulni?

chrisred 2017.11.15. 12:50:17

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Bizony, magyar narancs, gyapot, gumipitypang, milyen szép idők voltak!

Sean MacTíre 2017.11.15. 12:50:44

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: en ezt ertem, hogy te ezt mondod. De te itt egy ugyanolyan blogger vagy, mint barki. Szoval erdekelne a forrasod, ha nem haragszol, mert bemondasra akkor en meg azt mondom, tudom hogy Orban Kokoval jart kurvazni, mert mondtak nekem.

Sean MacTíre 2017.11.15. 12:52:25

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: (eltekintve attol, hogy a profitot az adott ceg termeli meg, senki masnak nincs koze hozza, hogy mire hasznalja. Ha akarja, akkor feneket torol bele, amennyiben az adokat mar befizettek...)

2017.11.15. 12:54:48

@Tom66: ez így van. pl. a németek építhetnek az oroszokkal gázvezetéket, mi nem.

ha mi építenénk, akkor jaj, a putyinördöggel cimborálva szét akarja verni a patás az uniót és be akarja olvasztani az országot a szovjetunióba. ballib kettős mérce.

de ez az atomerőműbiznisz akkor is büdös...
(és az megvan, hogy amint aláírták a paks 2 megállapodást, a kormány rögtön nekiment izomból a megújuló energia hasznosításának?)

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.15. 12:55:17

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

Tudod mi a különbség a ballib és a fideszes korrupció között?

Ballib:
- nem épül semmi, az egészet ellopják,
- a pénz megy nyugati tolvajokhoz.

Fideszes:
- valami megépül, egy részt ellopnak,
- a pénz megy belföldi tolvajokhoz.

Szerinted melyik jobb?

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.15. 12:55:59

@Sean MacTíre:

Nincs köze egy országnak ahhoz, hogy az éltala megtermelt haszon kit gazdagít?

Rwindx 2017.11.15. 12:56:03

@Állítsuk meg a .........:
Akár hülyeség írása helyett el is olvashattad volna abban, amire reagáltál. Próbálj meg mondjuk független gazdasági sajtót olvasni (a b1, a hvg, a napi.hu, stb nem az), akkor nem másnak kellene rá felhívni a figyelmedet.

De természetesen nem muszáj tájékozódni, elég a fenti propagandát olvasni, és akkor lehet a "mennyi 1+1" kérdésre azt válaszolni, hogy "süt a nap".
Azt hiszem minden lényeges dolgot elmondtam.

Rwindx 2017.11.15. 12:57:14

@morph on deer:
"A valós ROI számítások"
Aha, energiaklub :D :D :D

chrisred 2017.11.15. 12:58:34

@GyMasa: A mi szempontunkból lényegtelen. A nemzetközi piacon vett áram árában az is benne van, hogy helyettünk valaki más állja ezeket a költségeket.

Természetesen az igazi "rezsicsökkentés" az lenne, ha az unokáinkra nem kétes megtérülésű atomerőművet, hanem alacsony energiaszükségletű háztartásokat hagynánk. Ha az áramszükséglet minimális, az árak ingadozása nem fogja veszélyeztetni a családi költségvetésüket.

Janossz 2017.11.15. 13:01:34

@Visceroid: "Én inkább pánikolást mondanák,..." Kultúrkörökben ezt mondanéknak írják.
DE: Ki is pánikol olyan nagyon, ha egy B1 blogon kb hatszoros túlerőben nyomjátok az orbánrizsát? Hm?

2017.11.15. 13:02:57

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: kivéve ha máshol sokkal olcsóbban termelik meg, mert az egy kicsit befolyásolja a mérleget

Állítsuk meg a ......... 2017.11.15. 13:03:58

@Rwindx:
?
netalán kezeltél már pályázati pénzeket?
vagy beleláttál már eu-s beruházások elszámolásába?

.
és te megmondod nekem, hogy melyik a független a média:)

Sean MacTíre 2017.11.15. 13:04:34

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: a kerdesed eleve hibas.

Nem az orszag termelte meg a hasznot, hanem az adott magyar vagy kulfoldi ceg. Es de, van koze hozza, ugy hivjak, adoztatas. Adoztatja a dolgozokat fizeteskor es vasarlaskor, penzugyi tranzakciokkor, adoztatja a ceget - mar akkor ha egyebkent nem ad olyan adokedvezmenyeket amibol elore kifizeti az osszes dolgozot evekre, mint teszi ezt a magyar allam a pont multikkal es nem a magyar cegekkel.

A leadozott profithoz az allamnak nincs koze a tovabbiakban.

A masik hiba, hogy osszeveted az EU-s kohezios penzeket, amelyeket mas orszagok allampolgarainak es cegeinek adojabol mas orszagok adnak a kulonbozo cegek profitjaval. Semmi koze barmilyen ceg profitjanak az EU-bol kapott kohezios penzekhez. Es valoban, nem szukseges ott lennie a multiknak, csak akkor magyarazd meg, akkor miert tomi oket brutalis adokedvezmenyekkel az orszag, es miert probalnak meg tobbet odacsabitani. Az oke, hogy anelkul nem mennenek, de mar annyiszor elmondtatok hogy nincs szuksegunk rajuk. Akkor miert kell csabitani oket, es tobb kedvezmenyt adni nekik, mint a magyar cegeknek (kiveve persze a haveri nagycegek).

Ballib Cenzúrázók Réme 26 2017.11.15. 13:05:20

A hazaáruló balliba haudozóknak az fáj, hogy az elmúlt nyolcévben nem ők lopták a pénzeket hanem a Fidesz. Ez van elvtársak, választást kell nyerni és akkor legközelebb majd a ti családi maffiátok fogja lopni a kisemberek pénzét. Addig meg csak rohangáljatok Brüsszelbe meg az Olafba hogy indítsanak támadást Orbán Viktor ellen, mert vagonokban lopja szét az EUs forrásokat. Közben egy darab bizonyítékotok sincsen.

A magyar családok, kis és közepes vállalkozások viszont tudják hogy örök hálával tartoznak Orbán Viktornak mert ő legalább nem a multiknak lopta el az EUs pénzeket, hanem abból építette fel nekünk a mi nemzeti nagytőkés osztályunkat, amelyik harcra kész, hogy amikor az EU támad, akkor visszaverje őket. Mészáros Lőrinc, Narancsi István, Rogán Antal és a teljes Matollcsy rokonság készen áll, hogy a nap bármelyik szakaszában megvédje Orbán Viktort és a nekünk járó EU-s pénzelket.

EU támogatást vissza nem adunk!

SOHA TÖBBET MSZP-T AKIK MINDIG FELJELENTIK ORBÁN VIKTORÉKAT AMIKOR LOPNAK, CSAK AZÉRT HOGY NE TUDJA FÉLÉPITENI A NEMZETI NAGYTÖKÉS OSZTÁLYÁT!

BéLóg 2017.11.15. 13:06:01

Röviden: Hazudtok.
Hosszasan: hazudtok, mint mindig.
Igazából: Idejönnek tanulmányútra, hogyan lehewtséges az, míg az EUs országok ká és bé 60% pénzt hívnak le, Magyarország olyan 90-et a gyengébb években a jobbakban meg 98%-ot.
Hála istennek megüt benneteket a guta.

Állítsuk meg a ......... 2017.11.15. 13:06:30

@Rwindx:
azt még nem mondtad el
hogy miért kell nektek egy teljesen elmebeteg fazont
a kormánynál tartani

Janossz 2017.11.15. 13:07:45

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
"Nincs köze egy országnak ahhoz, hogy az éltala megtermelt haszon kit gazdagít? "

Van, persze. Ahhoz nincs köze, hogy egy idetelepült (csábított) multi az itt befektetett tőkéjéből megvalósult beruházása termelésének a helyi törvények szerinti terhek megfizetése utáni hasznával mit kezd.
Nem vagy te ilyen hülye, csak teszed magad annak.

$pi$ 2017.11.15. 13:11:14

@chrisred: "A nemzetközi piacon vett áram árában az is benne van, hogy helyettünk valaki más állja ezeket a költségeket."

Meg az is, hogy valahol máshol fizetnek adót. Meg az is, hogy valahol máshol teremtenek munkahelyeket. Meg az is, hogy valahol máshol döntik el mennyi lesz a villanyszámla. Meg az is, hogy valahol máshol döntik el, hogy sötét lesz -e nálunk.

chrisred 2017.11.15. 13:16:04

@Ballib Cenzúrázók Réme 26: Az érintett magyar családok pedig hálásak is, név szerint a Mészáros, Garancsi, Tiborcz család, meg a kis Vajna family. A többi pedig senkit sem érdekel.

Klown 2017.11.15. 13:16:41

@Gaspen: Made my day! Köszi! ^_^

Sean MacTíre 2017.11.15. 13:19:23

@aleksz róz: @maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: a valosag nem ezt mutatja, bar reszben igazad van csak nem azert amiert hiszed. Pl. Kinaban nagyon megerte gyarttatni az egyes cegeknek, de a kovetkezmeny osszessegeben sokkal sulyosabb az erintett gazdasagoknak.

BéLóg 2017.11.15. 13:22:28

@ulpius66: Miközben az a tolvaly Pénztáros Lőrinc HÉT év alatt is MINDÖSSZE 105 milliárdos vagyonig vitte fel, amit a Zindex megírta, dupla áron beleszámolva még a házában felhalmozott WC-papír készletet is.
Teccik érteni, ugye. Kemény (!) munkával (!) hét (!) év (!) alatt, szemben az EGYETLEN felderített mszp-szdsz lopással.
Remélem marad még EZ a rablóbanda (!) ötven évig.

A szerencsétlen baloldal képtelen megérteni, a nép SZERETI a Rózsa Sándor féle rabló (!) gyilkos (!) gazember (!) tolvajt (!) AHHOZ képest hogy Döbrögi földesurak és brüsszeli seggeket nyaló "demokratikus" kiskirályok úri demokráciájának tapsolna.
Faszok vagyunk, mi nép, na. Faszok. Fingunk sincs arról, mi a jó nekünk...

Kunhallmi Agnes 2017.11.15. 13:23:26

"Leállt Magyarország finanszírozása Brüsszelből"

Ja de jo, jaj de jo ! Akkor napokon belul megbukik az orbanrezsim, mert ugye tudjuk, hogy az orszag evek ota kizarolag az unios tamogatasokbol el.
Akkor ennyi volt, mar csak par nap, es felsokorlat nelkul johetnek az arab menekultek.

chrisred 2017.11.15. 13:26:06

@$pi$: Az energiaár szempontjából nem az számít, hogy hol fizetnek adót, hanem hogy mennyit. Ha a munkahelyteremtés elsődleges preferencia, akkor viszont nem az atomenergia felé kellene tendálnunk (hiszen nekünk nincs atomiparunk, mint mondjuk az oroszoknak vagy a franciáknak, csak megvásárolunk egy energiatermelő egységet), hanem például a megújulók felé, aminek sokkal nagyobb a humán erőforrás szükséglete.
Bizony, ha úgy döntenek, sötét lesz. Ha az összes mezőgazdász úgy dönt, hogy nem ad el terméket, akkor éhenhalunk. Máris kezdem vetni a búzát a gangon.

Visceroid 2017.11.15. 13:28:40

@Janossz: "Kultúrkörökben ezt mondanéknak írják."

Nyelvtan nácinkat hallották. Igen, néha még én is félregépelek dolgokat.

BéLóg 2017.11.15. 13:30:25

@Viktor Gyarmati: Ennek fussá' lécci neki még egyszer. Hogy a 3,14csába nőhet a GDP ha kevesebb ember termel, mi?
Kiment egyébiránt 600e ember, ez 6%. A tízmilliós csehektől kiment 700e ez 7%. A szlovákoktól kiment 400e Ember ez 10%. A 35 milliós lengyelektől kiment 3ésfélmillió (b+) ember, HATSZOR annyi mint Magyarországról (leírom még egyszer, három-és-félmillió lengyel!), ami 10%
Ja, a GDP sehol nem emelkedett (így) mint nálunk.
Kuglóf asz vaty te. Kuglóf. Asz.

BéLóg 2017.11.15. 13:31:09

@Kunhallmi Agnes: Ne viccelj, Orbán már a múlt héten meg fog bukni, de ha nem, hát tavaly biztosan!

$pi$ 2017.11.15. 13:31:15

@chrisred: "Az energiaár szempontjából nem az számít, hogy hol fizetnek adót, hanem hogy mennyit."

A mi szempontunkból viszont számít. És igen, az energiaár szempontjából is számít.

Állami beruházásról van szó és így a nyereség és az adó ugyanoda megy. Ha a paksi erőmű minden kilowatton 10 forint veszteséget termel míg befizet mondjuk 25 forint adót, akkor már bőven megérte a beruházás.

Ezt általában nem szokták figyelembe venni, pedig triviális.

Janossz 2017.11.15. 13:31:56

@$pi$: " Meg az is, hogy valahol máshol teremtenek munkahelyeket."
Ha az életed nem csak a trollmesterkedésnek szentelnéd, hanem időnként tájékozódnál is a világ dolgairól, biztos tudnád, hogy az Energiawende nem várt (vagy nem ilyen mértékben kalkulált) mellékhatásaként komoly foglalkoztatási, növekedési hatásokkal járt Németországban.
" valahol máshol döntik el, hogy sötét lesz -e nálunk. "
Nálatok már az van. Külső erők döntése nélkül.

$pi$ 2017.11.15. 13:35:04

@chrisred: "Bizony, ha úgy döntenek, sötét lesz. Ha az összes mezőgazdász úgy dönt, hogy nem ad el terméket, akkor éhenhalunk. Máris kezdem vetni a búzát a gangon. "

Azt gondolod, hogy ugyanolyan elvek alapján kell egy ország energetikai rendszerét hosszú távra megtervezni amilyen elvek alapján a családi háztartást vezeted? Aranyos, de nyilvánvalóan téves elképzelés.

És igen, az európai államok fizetnek a mezőgazdaságnak támogatást és fenntartják még akkor is, ha a komparatív előnyök alapján úgy tűnne, hogy nem éri meg. Többek közt azért, hogy ne kerüljön kiszolgáltatott helyzetbe az ország.

sas70 2017.11.15. 13:35:49

@GyMasa: Ez igaz, viszont van pár megjegyzésem!
Az árkülönbözet nem háromszoros, sokkal kevesebb.
De ha a példádat vesszük, ha nem itt gyártanák, akkor a 20 cent után sem adóznának itt, nem foglalkoztatnának munkaerőt, nem hoznának ide technológiát.
A profitot nem talicskázzák ki, pillanatnyilag a magyar gazdaságot ezek a "szemét" cégek tartják életben és ők termelik az export 70-80%-át.

Szóval ha ez a helyzet, akkor miért stadionokra költünk, miért térkövezzük fél Magyarországot? Miért nem műszaki fejlesztésre, oktatásra basszuk el a lóvét? Miért nem a magyar kisvállalkozásoknak biztosítunk olyan feltételeket, hogy meg tudjanak élni? Stb. Mondjuk a kamarák a regisztrációs díj fejében, az induló vállalkozásoknak ingyen nyújthatnának számviteli szolgáltatást, biztosíthatnának adótanácsadást, jogsegélyt, stb. És ez csak egy példa volt, mert nagyon sok dolog lenne még.
A fejlett európai országok GDP-jének 50-70%-át hazai tulajdonú kis és középvállalkozások termelik, nálunk ez az arány talán 20-30% körül van. Csodálkozunk, hogy nagy a multik befolyása?

Trónkövetelő 2017.11.15. 13:37:32

Persze, hogy tudják Brüsszelben, hogy ellopják a "fejlesztési" pénzeket, mindig is tudták. Egyszer teljesen, egyszer pedig részben ténylegesen fel is függesztették a kifizetéseket. Végül nem történt semmi, utalták a pénzt az elvtársaknak. Mert Brüsszelben azt is tudják, hogy a soros- meg brüsszel-kampány valójában nem komoly, valójában nem Brüsszel vagy soros, hanem a magyar nép ellen irányul, és a célja a jelenlegi uralmi viszonyok fenntartása mindörökké. Az pedig, hogy Magyarországon hogyan uralkodik Viktor, leszarják, amíg kedvez bizonyos gazdasági érdekeknek. Persze a félreértések elkerülése végett, a jelenlegi rendszert nem Brüsszel erőlteti ránk, tőlük akár még demokrácia és jólét is lehetne Magyarországon, nem pedig parasztsivatag, néhány alávaló, kegyetlen földesúrral.

$pi$ 2017.11.15. 13:39:30

@Janossz: "hogy az Energiawende nem várt (vagy nem ilyen mértékben kalkulált) mellékhatásaként komoly foglalkoztatási, növekedési hatásokkal járt Németországban."

Szuper. Akkor ennek ugorj neki mégegyszer. Miről is volt szó? Arról, hogy vegyünk küéföldről villanyt. Nem arról, hogy építsünk atomerőmű helyett napelemgyárakat.

És igen, ha a németek elkezdenek napelemeket gyártani, akkor az munkahelyeket teremt. Ilyen a német ipar. Nekünk meg nem sok esélyünk van napelemeket gyártani, mert a németek jobbak és hatékonyabbak.

Persze nem lesz ilyen nagy pörgés ott sem, az atomerőmű 60 éven keresztül ad munkát, a napelemipar meg nagyjából addig, amíg kiépítik.

GyMasa 2017.11.15. 13:44:09

@chrisred:
...A mi szempontunkból lényegtelen...
Nem egeszen!
Mert, ha tevedsz MOST, akkor evek mulva majd az egesz orszagnak kell viselnie az aramszuneteket, meg a durvan draga villanyszamlat.
Es, amikor maje leepited a hazai eromuvi kapacitast, akkor csak bologatni tudsz.
...A nemzetközi piacon vett áram árában az is benne van, hogy helyettünk valaki más állja ezeket a költségeket...
Ja, es nyilvan egy eromu epitese/uzemeltetese Magyrorszagon dragabb, mint mondjuk Ausztriaban?
(most vonatkoztass el a leendo atomeromutol, es kizarolag egy 100%-ban maganvallakozasben felepitett nyeresegoriantalt, idealis eromure gondolj!)
Arrol mar nem is beszelve, hogy egy a Magyarorszag teruleten allo eromu szja-t, AFA-t, meg mindenfele egyeb adokat is fizet, amig egy Ausztriai eromu utan csak az AFA-t tudja beszedni az allam.
...Természetesen az igazi "rezsicsökkentés" az lenne, ha az unokáinkra nem kétes megtérülésű atomerőművet, hanem alacsony energiaszükségletű háztartásokat hagynánk...
Szerintem meg a csipaba hagyni kellene a kurva "rezsicsokkentest", es olyan jovedelmet hagyni az emberek zsebeben, hogy ok donthessek el, hogy sotetben ucsorognek, vagy gaz orokmecsest uzemeltetnek a kertjukben.
Ehhez mit szolsz?
...Ha az áramszükséglet minimális, az árak ingadozása nem fogja veszélyeztetni a családi költségvetésüket...
Ha a fizetesek eleg magasak, akkor pont leszarom, hogy 10 HUF a villanyszamla, vagy 100.
Es, akkor, mintegy bonuszkent meg a mindenkori senkihazi politikusoktol sem fuggok semmilyen mertekben.

chrisred 2017.11.15. 13:49:36

@$pi$: Nem a mezőgazdaságnak fizetik ki a támogatást, hanem a termelőknek, akár azért is, hogy ne termeljenek. Szóval nem ellátási, hanem társadalmi-szociális kényszer.

A naivitás inkább a másik oldalon van, ahol egy súlyosan állami koncessziós, nemzetközi megállapodástengeren úszkáló tevékenységbe látják bele a rablókapitalizmus farkastörvényeit.

chrisred 2017.11.15. 13:53:42

@GyMasa: Pont erről van szó. Azt a milliós nagyságrendű elvonást, amit a paksi hitel visszafizetése jelent majd egy átlagos háztartásnak, hagyják az emberek zsebében.

GyMasa 2017.11.15. 13:55:00

@Kunhallmi Agnes:
...Akkor napokon belul megbukik az orbanrezsim...
Hat, ma mar szerda van, szoval varni kell jovo keddig.
De akkor 2x is meg fog bukni!

Janossz 2017.11.15. 13:56:57

@$pi$: "Nem arról, hogy építsünk atomerőmű helyett napelemgyárakat."
Pont annyi eszed van a dologhoz, mint Parragh Lászlónak...
Nem a napelemgyár teremti a munkahelyet, hanem a megújulókra alapozott energia ellátó rendszer, azok telepítése, karbantartása, üzemeltetése, és gyártása is persze, kisebb részt.
" az atomerőmű 60 éven keresztül ad munkát,"
Feltéve, ha időnap előtt nem válik szükségessé valami "esemény" kapcsán pár ezer négyzetkilométer kiürítése.
De akkor is csak néhány ezer munkahelyről beszélsz, tömegeket nem foglalkoztat egy ilyen műintézet.

GyMasa 2017.11.15. 13:58:19

@chrisred:
Latom, nem vagy tisztaban azzal, hogy mukodik orszagos szinten egy villamosenergetikai rendszer, ugye?

$pi$ 2017.11.15. 14:01:53

@Janossz: "Nem a napelemgyár teremti a munkahelyet, hanem a megújulókra alapozott energia ellátó rendszer, azok telepítése, karbantartása, üzemeltetése, és gyártása is persze, kisebb részt."

Mennyi munkahelyet teremt a napelemek karbantartása? És az üzemeltetése? Felrakod a tetőre és?

De még egyszer: arról volt szó, hogy külföldről vegyünk villanyt. Az mennyi munkahelyet teremt magyarországon? Érted a szavakat?

chrisred 2017.11.15. 14:07:22

@$pi$: Arról volt szó, hogy erőművet vagy energiát vegyünk külföldről. A munkahelyteremtést belekeverted, ezért logikusan folytatódott a téma a belső munkahelyteremtés szempontjából előnyösebb energiagazdálkodási alternatívákkal.

rasztaszív 2017.11.15. 14:08:23

@GyMasa: kedd,mi?de miért mindig a jobberek nyalják egymást ezzel?
aztán persze rájöttem.
de azóta is mindig elcsodálkozom ezen a primitív rituálén,amivel le akarnátok venni a rontást a fütyi orbánotokról...:)

chrisred 2017.11.15. 14:11:21

@GyMasa: Azzal tisztában vagyok, hogy nem lehet az általános gazdálkodási folyamatokról leválasztva kezelni.

GyMasa 2017.11.15. 14:13:31

@sas70:
...Ez igaz, viszont van pár megjegyzésem!...
Tudom, hogy igaz, es halljuk :-)
...Az árkülönbözet nem háromszoros, sokkal kevesebb. ...
Mindegy, hogy mekkora, a lenyeg a kulonbseg. Amig ez a kulonbseg a folyamat vegen pluszpenzt eredmenyez addig biztosan erdemes fenntartani a rendszert.
...De ha a példádat vesszük, ha nem itt gyártanák, akkor a 20 cent után sem adóznának itt, nem foglalkoztatnának munkaerőt, nem hoznának ide technológiát...
Teljessegel irrelevans dolog. Plusz a tipikus "Merjunk kicsik lenni" faszsag.
Itt vannak a gyarak, es pontosan emiatt akulonbseg miatt vannak itt.
Nem szivjosagbol, vagy onzetlensegbol, hanem a kokemeny uzlet miatt.
...A profitot nem talicskázzák ki,...
Igy van, mint ahogy az a legelso hozzaszolasban le is irtam.
...pillanatnyilag a magyar gazdaságot ezek a "szemét" cégek tartják életben és ők termelik az export 70-80%-át...
AMiert cserebe ezek a cegek EUR milliardos plusz nyeresegre tesznek szert, szoval nehogymar sajnaljam oket!
...Szóval ha ez a helyzet, akkor miért stadionokra költünk,...
Öööö, mert aminiszterelnökünk szereti a focit?
Demszky nyilvan a metrot szerette. El is koltott ra jo 500 000 000 000 HUF-t.
...miért térkövezzük fél Magyarországot?...
Mert az EU csak ilyen irrelevans programokra ad penzt. Hiszen nekik tokeletesen megfelel a mostani helyzet.
...Miért nem műszaki fejlesztésre, oktatásra basszuk el a lóvét?
Mert az EU csak ilyen irrelevans programokra ad penzt. Hiszen nekik tokeletesen megfelel a mostani helyzet.
...Miért nem a magyar kisvállalkozásoknak biztosítunk olyan feltételeket, hogy meg tudjanak élni?...
En azzal, ha kifizetem a magyar kkv-nak azt a penzt, amit ker az adott szolgaltatasert/termekert, megtettem a sajat reszemet ezugyben.
Az, hogy adott esetben dilettansok birtokoljak a ceget, es keptelenek azt nyeresegesse tenni, az nem az en hibam.
Ugyanugy az sem az en hibam, ha a jogi kornyezet nem megfelelo nekik.
...Mondjuk a kamarák a regisztrációs díj fejében, az induló vállalkozásoknak ingyen nyújthatnának számviteli szolgáltatást, biztosíthatnának adótanácsadást, jogsegélyt, stb...
VAAAGY
Csak olyanok vallakozzanak, akik kepesek egy eletkepes uzleti modellt felallitani, illetve tonkremennek ennek hianyaban.
...És ez csak egy példa volt, mert nagyon sok dolog lenne még...
Elhiszem.
Javaslom, hogy akkor alapits egy "Vallakozok partja"-t, es indulj a valasztasokon.
...A fejlett európai országok GDP-jének 50-70%-át hazai tulajdonú kis és középvállalkozások termelik, nálunk ez az arány talán 20-30% körül van...
Igen, a fejlett Nyugat-Europai orszagoknak kimaradt a lelekrombolo, 40 eves kommunizmus a tortenelmukbol...
Es, ott az emberek egyik alap jellemvonasa a magantulajdon tisztelete!
... Csodálkozunk, hogy nagy a multik befolyása?...
En nem csodalkozom, de en latom, hogy miert van igy, es azt is latom, hogyan lehetne ebbol kitorni.

Janossz 2017.11.15. 14:15:12

@$pi$: "Felrakod a tetőre és?"
Egymillió négyzetmétert. Két nap alatt. Bekötni sem kell, bedugod a konnektorba. A szélkereket meg csak elvetjük, locsolgatjuk, majd megnő...
Na, kellemes társalgást, türelmesebbekkel!

GyMasa 2017.11.15. 14:16:05

@$pi$:
...És igen, ha a németek elkezdenek napelemeket gyártani, akkor az munkahelyeket teremt. Ilyen a német ipar. Nekünk meg nem sok esélyünk van napelemeket gyártani, mert a németek jobbak és hatékonyabbak...
Mondjuk meg sokat segit az evnte 2 paks2-nyi tamogatas is, amit a gazdag nemetek beletolhatnak az Energiewendebe...
Egy ekkora fix eves tamogatas azert mar eleg jol eltart magaban is rengeteg vallakozast...

GyMasa 2017.11.15. 14:23:58

@chrisred:
...Azt a milliós nagyságrendű elvonást, amit a paksi hitel visszafizetése jelent majd egy átlagos háztartásnak, hagyják az emberek zsebében...
Latom nem erted...
Olvass utana, hogy fog kinezni az eromu cege.
Nem az MVM vagy az ELMU alatt lesz az eromu, hanem teljesen kulon cegben, igy nem lehet majd elrejteni az esetleges vesztesegeket a cegcsoporton belul kreativ konyvelessel es azonnal latszani fog, ha esetleg allami tamogatasra lenne szukseg.
Azon felul, a hitel visszafizetese elsosorban az eromu kulon cegenek a beveteleibol fog megtortenni.
Es, mielott majd a koltsegvetes fog a zsebebe nyulni, eloszor - ha vegre befejezik ezt a rohadek rezsicsokkentes faszsagot vegre - elkezd emelkedni az aram ara.
(megjegyzem, a mostani kb 35 HUF/kWh-s Magyar es 100HUF/kWh-s nemet ar kozott meg boven van mozgaster az emelkedesre, mielott az anyagi csod jonne...)
Aztan, ha mar 100 HUF/kWh aron SEM tud nyereseget termelni az eromu, majd csak akkor kell allami tamogatast adni neki.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.15. 14:24:56

@Sean MacTíre:

Adókból nem tud megélni egy ország se, ez csak a haszonból egy kismértékű rész.

$pi$ 2017.11.15. 14:25:17

@Janossz: "Egymillió négyzetmétert. Két nap alatt."

A karbantartásról és az üzemeltetésről írtam, onnan végtad ki ezt a részt. Nem a telepítésről.

"Bekötni sem kell, bedugod a konnektorba."

Karbantartás és üzemeltetés. Ezekről írtam.

"A szélkereket meg csak elvetjük, locsolgatjuk, majd megnő..."

Magyarországon a szélerőművek nem igazán rentábilisak. Reménytelen lenne azon álmodozni, hogy mi lenne, ha jobban fújna a szél.

"Na, kellemes társalgást, türelmesebbekkel! "

Figyu! Elég nagy butaságokat nyomsz, vagy nem érted mit írok vagy direkt kiforgatod a szavaimat, próbálsz kiragadni részeket hátha úgy bele tudnál kötni, mellékesen meg sértegetni próbálsz. Mire vagy olyan nagyon büszke?

chrisred 2017.11.15. 14:25:31

@GyMasa: Az Unió nem csak erre ad támogatást, hanem ezer más projektre, például az e-közigazgatásra, lásd Észtország. Csak abból nem lehet annyit lopni, mint a kilátóépítésből az Alföldön.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.15. 14:27:09

@Janossz:

Tehát az USA vezetése ezek szerint hülye, hogy problémát lát abban, hogy az amerikai tőle megszünteti a belföldi munkahelyeket, a termelést kiviszi Kínába, s Amerikában csak fillérek maradnak?

GyMasa 2017.11.15. 14:31:44

@chrisred:
...Unió nem csak erre ad támogatást, hanem ezer más projektre, például az e-közigazgatásra,...
Ami szinten nem igazan a bevetelnovelest szolgalja.
...Csak abból nem lehet annyit lopni, mint a kilátóépítésből az Alföldön...
Mar hogyne lehetne!
Egy informatikai rendszer kiepitese az igazi zsiros falat!
Ott szerverenkent ugy elszall 5-10 millio HUF, hogy eszre sem veszed!
Semmi perc alatt tobb tiz milliardosra lehet hizlalni egy arajanlatot ugy, hogy kulonosebben draganak sem tunik...

chrisred 2017.11.15. 14:32:19

@GyMasa: Érdekes, hogy milyen jól tájékozottnak tetszik lenni egy titkosított hitelszerződés terén. Az Uniónak csak annyi megkötése volt, hogy a közpénzből épített erőműnek ne piactorzító hatása, tehát az onnan befolyó bevétel ne jelentkezzen egy olyan energiapiaci szereplőnél, mint az MVM. Hogy a magyar állam hogyan, mikor és miből fizeti vissza az államközi szerződéssel felvett pénzt és a kamatokat, az Brüsszelt nem érdekli.

$pi$ 2017.11.15. 14:32:19

Összefoglalom. A munkahelyek teremtésében, ha a magyar viszonyokat vesszük alapul, akkor az atomerőmű jobb mint a napelemek. A napelemeket nem mi gyártjuk, nem mi fejlesztjük az elektronikát.

Mi csak a telepítést végezzük, az viszont elég kevés munkahelyet teremt. Egy három fős csapat gyakorlatilag naponta telepíteni tud egy házi rendszert, az országban pár tucat ilyen csapat van.

Az atomerőmű telepítése körülbelül 30000 közvetlen munkahelyet teremt, 5-10 éven keresztül tart. Ez több és jobban képzett munkaerőt igényel. Ráadásul egy csomó beszállító is kell, a kavicsot, a betont, a vizet nem hozzák az oroszok.

Az üzemeltetés szintén több munkahelyet jelent, igaz, pár ezer ember képes működtetni egy atomerőművet, a napelemes rendszerek viszont alig igényelnek valami munkát.

Akkor miért jön be a németeknek? Azért, mert ők gyártanak, fejlesztenek is ilyen rendszereket, akkor már ellátják egész európát is. Ráadásul ott megéri szélerőműveket is építeni, azok viszont több karbantartást igényelnek.

Sean MacTíre 2017.11.15. 14:39:27

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
Ennek ellenere az adobol elnek meg az ORSZAGOK, hoppa. Meg az allami cegek/szolgaltatasok beveteleibol, ha azt direktben kivonjak. Nem pedig az egyes emberek es cegek leadozott jovedelmebol. Termeszetesen, az itthon elkoltott penz is noveli a penzforgalmat aminek adobeveteli vonzata van, ezt probalnad elmagyarazni valoszinuleg, csak nem megy. :)

Ezzel kapcsolatban kerdeznem, mi a velemenyed Andy papa es a tobbiek offshore cegeirol ezzel kapcsolatban, kulonosen annak tukreben, hogy anno Orban boszen offshore-lovagozott? Az offshore penzek hol koltodnek el otthon?

Es a tobbire mi a valasz?

Miert fizeti ki a magyar kormany a multi cegek adofizetesi kotelezettsegeinek egy reszet elore, hogy odamenjenek? Miert fontos nekik minel tobb multit odacsabitani akar azon az aron, hogy kevesebbet adoznak mint az atlag magyar ceg?

Es mi koze ennek az EU kohezios penzeihez, amely mas orszagok adobeveteleibol jon ide hozzank?

1ghost 2017.11.15. 14:40:15

@atomic power 1986DucaDuca:

"Sok közgazdász aggódik a a roman gazdasagi növekedest illetően az orszagon belül es kivül is:"

Baromság.
Csak a hozzád hasonló tetves bérhazudozó fidesztrollok aggódnak, mert a korrupt, tolvaj gazdád a románokénál nagyságrendekkel több eu-s lóvéval sem tud még a kanyarba sem kerülni.

1ghost 2017.11.15. 14:42:58

@$pi$: Bravo. Már majdnem olyan folyékonyan hazudsz mint a tolvaj orbán. Az atomerőműre fordított minden egyes forint vagy magánberuházást szorít ki, vagy folyó fizetési mérleget ront.

Viszont tetves orbántrollkén te mindehhez segghülye vagy.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.15. 14:44:31

@$pi$: "ők gyártanak, fejlesztenek is ilyen rendszereket"

Semmi nem gátolja meg a magyarokat, hogy ők is fejlesszenek, gyártsanak napelemes rendszereket, felfutóban van ez az iparág. Persze eleve hátrányból indulnak a hazai gigantikus bürokrácia és adók miatt.

Atomerőművet is fejleszthetnének, gyárthatnának, csak ott sokkal nagyobb a belépési küszöb, és az atom meredek leszállóágban van.

chrisred 2017.11.15. 14:45:27

@GyMasa: Nem tudom, milyen bevételnövekedésre számítasz. A támogatásokat az adófizetők "kapják" a többi uniós ország adófizetőjétől, de ez nem jelentkezik közvetlenül a zsebükben pénznövekményként, hanem inkább megspórolt pénzként. Olcsóbb vagy korszerűbb közszolgáltatásokhoz jutnak, úgy, hogy az ehhez szükséges fejlesztéseket nem nekik kell finanszírozniuk.

1ghost 2017.11.15. 14:45:27

@BéLóg: "Ennek fussá' lécci neki még egyszer. Hogy a 3,14csába nőhet a GDP ha kevesebb ember termel, mi?"

Látod, ha orbán seggének nyalása helyett oskolát jártál volna, akkor könnyedén értenéd.

GyMasa 2017.11.15. 14:45:30

@chrisred:
...Érdekes, hogy milyen jól tájékozottnak tetszik lenni egy titkosított hitelszerződés terén...
Ez nem titkositott hitelszerzodes.
Raadasul a fontosabb reszletek eddig is nyilvanosak voltak, mint pl. a hitel osszege, e lehivas- es a torlesztes utemezese, meg a kamatok.
Ezen kivul ismert a leendo eromu kimeno teljesitmenye, a varhato elettartama, az egy evben elmulo orak szama.
Ami reszben ismert az a vilagpiaci energiaar, amire csak ilyen-olyan becslesek vannak, meg az eromu valodi rendelkezesre allasa.
Innentol kezdve csak az ismeretlen parametereket valtoztatva, matematikai muveletekkel kiszamolhato, hogy hol vannak azok a hatarok, ahol meg meg fog terulni az eromu, es hol nem.
Semmi bonyolult nincs benne.
Egyszer erdemes vegigszamolni, hogy jobban lassad a nagysagrendeket.
...Az Uniónak csak annyi megkötése volt, hogy a közpénzből épített erőműnek ne piactorzító hatása,...
EZ igen bajosan hangzik annak az EU-nak a szajabol, ahol teljesen OK a Nemeteknel evente 2 paks arat kiosztani a haveroknak, a teljesen piactorzito tamogatasi rendszerben.
...tehát az onnan befolyó bevétel ne jelentkezzen egy olyan energiapiaci szereplőnél, mint az MVM...
Ja, ezert lesz kulon cegbe szervezve az uj eromu.
...Hogy a magyar állam hogyan, mikor és miből fizeti vissza az államközi szerződéssel felvett pénzt és a kamatokat, az Brüsszelt nem érdekli...
Pedig az egyik problema pont az volt, hogy ha az allamnak kell majd visszafizetnie, akkor az allami tamogatasnak minosulne, ami EU ellenes volna...
Szoval, azert ugy latom, hogy megis erdekelte oket.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.15. 14:47:05

@alfacharlybravo: "Irány a szakorvos"

Azért olyan nagyon ne bízz benne, hogy segíteni tud rajtad.

$pi$ 2017.11.15. 14:48:00

@1ghost: "Az atomerőműre fordított minden egyes forint vagy magánberuházást szorít ki, vagy folyó fizetési mérleget ront. "

Miért szorít ki? Erőművet akarsz építeni, de így már nem éri meg? Mi a fenéről beszélsz? Napelemet így is telepíthetsz, így is megéri, este meg télen meg használod az atomerőműből jövő villanyt.

Egyszerűen gyűlölöd a kormányt és mindent szidalmazol amit csinálnak. Akkor is, ha az mszp döntött úgy, hogy legyen paksi bővítés.

" Viszont tetves orbántrollkén te mindehhez segghülye vagy. "

Ne haragudj, de én érveltem. Én nem tetveztem senkit, úgyhogy nyilván te vagy a troll.... de miket beszélek. Mindenki tudja, hogy mekkora troll vagy. Az indexes blogok legalja.

1ghost 2017.11.15. 14:50:33

@$pi$: "Miért szorít ki?"

Ülj be egy bevezető makro kurzusra oszt megtudod, te seghülye orbánbérenc.

$pi$ 2017.11.15. 14:51:51

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Semmi nem gátolja meg a magyarokat, hogy ők is fejlesszenek, gyártsanak napelemes rendszereket"

Senkit sem érdekel, hogy kit mi gátol. Az nyilvánvaló, hogy a németek és a kínaiak mellett esélyünk sincs. Ezt te is tudod, csak úgy csinálsz, mintha nem így lenne. Trollkodsz.

chrisred 2017.11.15. 14:52:06

@$pi$: Én olyan számokat ismerek, hogy az építkezésen nagyjából 10-12 ezer dolgozó lesz összesen, ennek a fele külföldi (mintegy 3 ezer orosz). Ezt mondjuk vessük össze azzal, mennyi munkahelyet teremtene Magyarországon a mintegy 4 millió háztartás energiakorszerűsítése nagyjából hasonló nagyságrendű összegből.

2017.11.15. 14:53:47

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: ennek van alapja. de mi épül?
az se mindegy

Janossz 2017.11.15. 14:55:27

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
"Nincs köze egy országnak ahhoz, hogy az éltala megtermelt haszon kit gazdagít? "
Ez volt a problémád, amire válaszoltam. Hogy kerül ide most az USA, meg Kína?

De, hogy értsd: Ha te holnap veszel mondjuk tíz MOL-részvényt (ne tedd, mert mostanság a falusi polgármesterek határozzák meg a benzinárat, meg a részvényárfolyamot) akkor te rögtön MULTIVÁ válsz. Te leszel a gyűlölet tárgya.
Megtudják ott rólad bolgárföldön, még meg is verhetnek. Így megy ez...
Pedig te csak a jól megdolgozott kis troll-kereseted akartad befektetni, jövedelmezően.

$pi$ 2017.11.15. 14:55:52

@1ghost: "bevezető makro kurzusra"

Súlyos visszalépés lenne, ha megpróbálnám közgazdásznak képezni magam.

"te seghülye orbánbérenc"

Látod? Nem akarok ilyen lenni, inkább felkötném magam. Primitív óvodás szintű mocskolódás.

Te? Nem vetted észre, hogy az mszp akart paksi bővítést? Akkor hogyan lett orbánbérenc mindenki, aki nem mocskolja ezt a döntést?

Ehh... miondegy, ismerlek, te ezt nem éred fel ésszel. Ha összetett mondatot látsz, akkor elkezdesz mocskolódni...

conchita wurst 2017.11.15. 14:56:42

minek tartja vissza a ZEU

nem tuggyak h a Zorban kedden szok megbukni?

chrisred 2017.11.15. 14:59:44

@$pi$: Sőt, a Simicska-Puch paktum volt a paksi bővítésről. Hogy oligarcházhat tiszta szívből az, aki rajong a Paks2 projektért?

GyMasa 2017.11.15. 14:59:55

@chrisred:
...Nem tudom, milyen bevételnövekedésre számítasz...
Te voltal az, aki azt kerdezte, miert nem arra ad az EU penzt, hogy a kkv-kat fejlesszuk?
Hat, minden befektetesnek alap elvarasa, hogy tobbletprofitot eredmenyezzen a befektetonek.
Ez az alapallas, hiszen tuti buko uzletbe senki nem olyan hulye, hogy beszalljon.
Termeszetesen lehetseges, hogy vegul nem jon be az uzlet, es oltari bukta lesz a vege, de nem ez a kalkulalt cel!
Ettol fuggetlenul megis elofordulnak esetek, amikro tudatos bukasra itelt uzletbe beszall valaki, de ez valmilyen valoszinusitett jovobeli nyereseg remenyeben tortenik meg.
Pl.:
-Ilyen az Energiewende is. A Nemetek ugy dontottek, hogy a zoldenergia lesz szerintuk a jovo, igy most vlallajak a sulyos EUR szazmilliardos buktat, es abban remenykednek, hogy majd egyszer jobb lesz.
- Es ilyenek altalaban a jotekonykodasok is.
...A támogatásokat az adófizetők "kapják" a többi uniós ország adófizetőjétől, de ez nem jelentkezik közvetlenül a zsebükben pénznövekményként, hanem inkább megspórolt pénzként...
Nem inkabb felzarkoztatasra adja az EU?
A frissen csatlakozott orszagoknak az elmaradott teruleteit fejleszteni.
Szerintem az egyenek ezekbol a penzekbol csak igen kozvetetten reszesulnek.
Ezalol persze kivetel pl. az agrartamogatasok kore is.
...Olcsóbb vagy korszerűbb közszolgáltatásokhoz jutnak, úgy, hogy az ehhez szükséges fejlesztéseket nem nekik kell finanszírozniuk...
Az uj terko milyen kozszolgaltatas, es milyen sporolast jelent az adott allampolgarnak?

$pi$ 2017.11.15. 15:00:27

@chrisred: "Én olyan számokat ismerek, hogy az építkezésen nagyjából 10-12 ezer dolgozó lesz összesen,"

Én nem ilyen számokat olvastam.

"Ezt mondjuk vessük össze azzal, mennyi munkahelyet teremtene Magyarországon a mintegy 4 millió háztartás energiakorszerűsítése nagyjából hasonló nagyságrendű összegből."

Ennek az összevetésnek nincs értelme. A paksi atomerőmű bővítésének nem alternatívája a "4 millió háztartás energiakorszerüsítése". Nem válthatod ki a paksi bővítést energiakorszerüsítéssel. Hosszú lenne elmondani, hogy miért, de nem.

GyMasa 2017.11.15. 15:02:53

@$pi$:
...Az nyilvánvaló, hogy a németek és a kínaiak mellett esélyünk sincs...
A kinaiak mellett a nemeteknek sincs am tul nagy eselyuk :-(
www.reuters.com/article/us-solarworld-bankruptcy/german-sun-kings-solarworld-to-file-for-insolvency-idUSKBN1862MN

chrisred 2017.11.15. 15:04:15

@$pi$: Munkahelyteremtésről szólt az összevetés.

$pi$ 2017.11.15. 15:05:45

@GyMasa: "A kinaiak mellett a nemeteknek sincs am tul nagy eselyuk :-("

Ez mostanában változik, igazából az elmúlt pár évben érték el a kínai napelemek azt a minőséget, hogy komoly ellenfelei lettek a németeknek. Nem féltem a németeket amúgy, megint ki fognak fejleszteni valamit, van még lehetőség a napelemekben bőven. :)

$pi$ 2017.11.15. 15:09:23

@chrisred: "Munkahelyteremtésről szólt az összevetés. "

Igen, két alternatívának a munkahelyteremtése:
1) Paks 2,
2) Vegyünk áramot külföldről.

Aztán ezt páran megpróbálták átcsúsztatni a következő hamis alternatívára:
1) Paks 2,
2) Megújulókkal oldjuk meg.

Sajnos azonban az atomerőmű helyett nem lehet megújulókat használni, úgyhogy ilyen alternatíva nincs. A németeknél sincs. Ők is szenet meg külföldi villanyt használnak. Tehát marad az eredeti alternatíva:
1) Paks 2,
2) Vegyünk áramot külföldről.

Ha nem akarunk baromi nagy szénerőműveket.

1ghost 2017.11.15. 15:14:21

@$pi$: "Sajnos azonban az atomerőmű helyett nem lehet megújulókat használni, úgyhogy ilyen alternatíva nincs."

A tolvaj korrupt gazdádnak hazudozzál te tetves fidesztroll.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.15. 15:15:37

@Sean MacTíre:

Ha egy terület profitja egy másik területet gazdagít, annak a neve gyarmatosítás.

GyMasa 2017.11.15. 15:16:03

@$pi$:
Meg ne feledjuk mar el azt sem, hogy a kinai allamkapitalizmus nem jatszik am tulsagosan fair modon a vilaggazdasag tobbi reszevel, ha erdekei ugy kivanjak...

Sean MacTíre 2017.11.15. 15:28:10

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

Nem az a neve, hogy gyarmatositas. Ezzel az erovel ha te nyitsz egy kavezot Becsben, mikozben Sopronban elsz, akkor mar gyarmatositottad. Raadasul, a kormany eszerint direkt behivja a gyarmatositokat. Miert fizeti ki a magyar kormany a multi cegek adofizetesi kotelezettsegeinek egy reszet elore, hogy odamenjenek? Miert fontos nekik minel tobb multit odacsabitani akar azon az aron, hogy kevesebbet adoznak mint az atlag magyar ceg?

Tovabba: Ezzel kapcsolatban kerdeznem, mi a velemenyed Andy papa es a tobbiek offshore cegeirol ezzel kapcsolatban, kulonosen annak tukreben, hogy anno Orban boszen offshore-lovagozott? Az offshore penzek hol koltodnek el otthon?

Es mi koze ennek az EU kohezios penzeihez, amely mas orszagok adobeveteleibol jon ide hozzank?

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.15. 15:31:15

1. vegyünk áramot külföldről 40 EUR/MWh.

2. teremtsünk ruszki munkahelyeket, ÉS adósítsuk el, ÉS szolgáltassuk ki a ruszkiknak az országot, ÉS 60 évig fizessünk az áramért 110 EUR/MWh ÉS vegyünk áramot külföldről.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.15. 15:42:40

@Sean MacTíre:

Az ofsórt be kellene zárni, mármint az ÖSSZES ilyen övezetet.

Az adókedvezmények adása a multiknak hülyeség. Ez az egész modell hatalmas tévedés, minden ami ebben 1990 óta zajlik.

$pi$ 2017.11.15. 15:53:24

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "1. vegyünk áramot külföldről 40 EUR/MWh."

Pár hete még 25 euróval erőlködtél, nem? :D Megy fel az ára, vagy az egy másik "szakértő" volt? :D

conchita wurst 2017.11.15. 15:53:39

szerencsere a kutyat nem erdekli se a lipsik sporolasi modszertana, se a munkahelyteremtesuk

a lippsi kormanyzas megmutatta hogy koll ezt

mu ha ha

chrisred 2017.11.15. 15:55:55

@$pi$: Attól, hogy te erre az alternatívára szeretnéd leszűkíteni, a saját dolgod. Két lehetőség van, vagy lényeges szempont az energiagazdálkodás jövőbeli tervezése során a magyarországi munkahelyteremtés lehetősége, vagy nem az. Ha az, akkor nyilvánvalóan vannak az atomerőmű építésénel szükséges időleges, és az üzemeltetéséhez nemzetgazdasági mértékben elhanyagolható mértékű munkahelyszámhoz képest hasonló tőkebefektetéssel elérhető sokkal kedvezőbb alternatívák.

$pi$ 2017.11.15. 15:57:13

@conchita wurst: "szerencsere a kutyat nem erdekli se a lipsik sporolasi modszertana, se a munkahelyteremtesuk"

Valami kifogás mindig van. Ha kell a környzetvédelmet, ha kell a fák védelmét, ha kell a keresztényi szeretet rángatják elő. A lényeg, hogy valamit mondani tudjanak az ellen, amit mások csinálnak.

Annyira átlátszó, nem tudom miért jó ez nekik...

$pi$ 2017.11.15. 16:01:51

@chrisred: "Attól, hogy te erre az alternatívára szeretnéd leszűkíteni, a saját dolgod."

Az, hogy hány működésképtelen alternatívát rángattok elő, az meg a ti dolgotok. Nekem is tetszene, ha lennének például gyors, bő foplyóink, de ha nincsenek, akkor felesleges ezon erőlködni, hogy milyen jó lenne.

"Két lehetőség van, vagy lényeges szempont az energiagazdálkodás jövőbeli tervezése során a magyarországi munkahelyteremtés lehetősége, vagy nem az. Ha az, akkor nyilvánvalóan vannak az atomerőmű építésénel szükséges időleges, és az üzemeltetéséhez nemzetgazdasági mértékben elhanyagolható mértékű munkahelyszámhoz képest hasonló tőkebefektetéssel elérhető sokkal kedvezőbb alternatívák. "

Persze, biztos vannak, de olyan megoldás kell, ami stabilan, megbízhatóan ellátja villamos energiával az országot. Igen, a csipkeverés több munkahelyet teremtene, a napenergia meg akár olcsóbb is lehet. Egyikre sem lehet országos energetikai rendszert építeni, úgyhogy mindegy, hogy mennyi munkahelyet teremtenek vagy mennyire szimpatikusak neked, paks kiváltására nem alkalmasak.

Rwindx 2017.11.15. 16:01:57

@Állítsuk meg a .........:
Már megint arról beszélsz "de süt a nap". Kit érdekel?

conchita wurst 2017.11.15. 16:22:22

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: az offshoret legfeljebb egy vilagkormany tudna bezaratni

de amig a politikusok menekulesi penzenek is kell a hely kulfoldon addig mindig lesz ilyen okossag

se az offsor allamoknak nem eri meg bezaratni se a nagy allamok politikusainak

viszont semmi ertelme nem lenne ha minden vallalkozast offshoreban jegyeztetnenek be a vilagon, akkor elvesztene a jelentoseget azonnal

Duplaxiii 2017.11.15. 16:30:40

Gyakorlatilag nevetséges!
Az a nevetséges, hogy minden nyilvánosság előtt publikáló kizárólag csak pár propagandaesetet lát és erre írja, mondja a sokadik "kritikáját".
Igen, itt is csak pár kiemelt projekt szerepel, igen itt IS ellopnak rengeteg pénzt és értem, hogy a bloggereknek, újságíróknak semmi fogalmuk sincs az egész EU-s vonalról, így sokadszorra ezek a beruházások szerepelnem a politikai tűzvonalban.
A ex-fideszes állatorvos is kizárólag baromságokat jelez a heti korrupciófigyelőjében, mert azok nem is korrupciók, sok más bűncselekmény felfedezhető azoknál, de korrupció nem.
Itt ezek a beruházások akkor is fidesz zsebekbe mennek, ha nem húznak le +20%-ot!!!!
Miért nem fogja ezt fel a bloggertársadalom (sem)? Ezek a gigaberuházások soha nem lennének elérhetők a 200 ezer hazai vállalkozó számára. És én sem adnám oda x vagy y kft-nek, hiszen semmi garanciális alapja nincs ehhez a szinthez és csak mert nem lopnak? Nem lopnak, mejd más szakszerűtlenséggel okoznak hasonló károkat, ami szintén bűncselekmény lehet.
.
Értse már meg a propagandista had, hogy ezek a pályázatos dolgok nem korrupciók, hiszen nincs ellentételezés és a hűtlen kezelés meg a számviteli szabályok stb. ugyanúgy bűntetőkategória, de az nem korrupció, hogy kinek adják a bulit. Ha mondjuk nekem, mert visszatoltam a 20%-ot, akkor az korrupció, de itt nem kell visszatolni, hiszen pont az a cél, hogy pénzszavattyú legyen!!!
.
Az EU-na nem is ezek a fő bajaik, ez nekik is csak a jelzés, mert ezt felfogják az emberek.
A probléma nekik is az, hogy ha van X feladatra 500 milliárdos keret, akkor abból egyetlen fillér sem kerül arra a célra, amire adják. (Ez sem korrupció...)
Kiírnak egy kisvállalkozók számára üzleti felhőalkalmazások fejletszésére egy projektet, és csak azok nem indulhatnak, akik 20 éve a szakmában vannak, ismertek, megfelelő vagyon, forgalom van, megvannak a szakembereik, a rengeteg referenciájuk, és éppen ezt csinálják napi szinten is.
Nem ők nem indukhatnak, hanem jön y, w, cég, akiket soha nem láttunk, hirtelen állami bankkölcsönből meglesz a tőke, keresztbeszámláznak hasonló cégekkel pár százmilliót és megvan a forgalom is, majd ők viszik el a bulit, egy mobil app fejlesztési koncepcióval.
Most úgy 15 ilyet tudok, testközelből.
De ez még mindig nem korrupció.
.
De az EU-nak ez már sok, mert ezt a pénz nem arra adják, hogy értelmetéen faszságokkal pár cég leszívja a keretet és az eredeti cél soha nem fog megvalósulni.
Az EU erre rágott be! Az ellenőrzésekre, mert annak hiánya teszi lehetővé az előbbi folyamatokat, mert erre is már zárt cégek, intézmények vannak, amibe senki nem láthat bele, az ügyészség nem fog eljárást indítani.
.
Sok esetben maga az EU zavarja bele ezeket a lopásba! A 3-as metró szerelvényeire nem lehetett pénzt kapni, ha új kocsikat vettünk volna, csak a felújításra. Mi lett a megoldás?
Ott volt a sok régi, eladhatatlan szerelvény a gyárban, maximumra emeltük a árat, mindenki jól járt, mi kaptunk régi 0 kilométeres szarokat, az oroszok elsózhatták a raktárkészleteiket, mehetett pénz zsebbe is, és a pénz egy nagy része az EU-tól jött.
Ha lenne ellenőrzés, azon megbukott volna az árképzés, a műszaki feltételek is, és főleg, hogy kiderültek volna, hogy ezek nem a régi szerelvények átfestve!
És ez így még mindig nem korrupció!
Az akkor lenne, ha az oroszok adtak volna "ajánlatot", hogy ha gy csináljuk, akkor x % visszajut a kiírók zsebébe. AZ a korrupció...
Paks 2 sem korrupció, hanem ellenőrizetlen hitelezés kurva magas kamattal! Hogy "cserébe" még tőlük is rendelünk? Hát ez az oroszok célja!
Akkro lenne korrupció, ha putin azt mondja a csútinak, hogy az 1000 értékű beruházásért kapsz viktor 20 egységnyi zsebbpénzt, de az 1000 egység 90%-át tőlünk kell levásárolnod!
Nem ezt mondta, hanem fordítva: a csúti kért az 1000 egység helyett 1200 egységet, ezért ígéretet tett arra, hogy 900 egységért putyintól vásárol, 100 egységért a fideszes mutyivállalkozásoktól és a plusz 200 egységgel azt tesz, amit akar! És visszadunk 2500 egységet ezért. Ez nem korrupció, hanem hazaárulás!

elvis56 2017.11.15. 16:31:13

Mindenki beszéli hogy ráfogunk b.szni a volt 150cms KISZ titkâr viselkedésére.

nookedli 2017.11.15. 16:34:02

Nagyon remélem, hogy hamar nyilvánosságra fognak kerülni ezek a korrupt ügyek és óriási felháborodás lesz belőle, ami kormányváltáshoz fog vezetni. Minél hamarabb el kell számoltatni az elmúlt évtizedek korrupt kormányait!

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.15. 16:34:20

@$pi$: 25??? A USA-ban a szélenergiát 20 EUR/MWh kótyavetyélik, az araboknál a napenergia ugyanennyi. :))

És messze még az alja.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.15. 16:38:45

@$pi$: "de olyan megoldás kell, ami stabilan, megbízhatóan ellátja villamos energiával az országot."

Az a gázerőmű, amit te itten propagálsz. A megújulók és az atom közös jellemzője, hogy a mindenkori termelés hektikusan eltér a mindenkori igénytől.

Plusz, az atom a létező legdrágább.

rigolya2 2017.11.15. 16:49:10

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Ezek mítoszok. Az a jó, ha valaki maga termel, ez mindenben így van. Mindig drágább mástól venni, mert akkor annak a hasznát is fizeted. "

H.lyeség!
Van veszteséges termelés is!
Lásd: magyar szocializmus!

Indriq 2017.11.15. 16:51:02

@Ballib Cenzúrázók Réme 26:
"A hazaáruló balliba haudozóknak az fáj, hogy az elmúlt nyolcévben nem ők lopták a pénzeket hanem a Fidesz. "

számomra mindig öröm a pillanat, amikor maga a fityiszművek bíborcsillagos seggnyalói is elismerik, hogy lopnak :)

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.15. 16:57:07

@Indriq: Ez a hazaáruló mindig örül, ha a gazdája lop. 2006-ig elkötelezett gyurcsányhívő volt.

1ghost 2017.11.15. 17:05:15

@Duplaxiii: "A probléma nekik is az, hogy ha van X feladatra 500 milliárdos keret, akkor abból egyetlen fillér sem kerül arra a célra, amire adják"

Lófaszt! Túlárazza, szétlopja a fidesz slepp. Úgyhogy a tolvaj, korrupt gazdádnak hazudozzál te szarházi orbánbérenc!

Bolshevik 2017.11.15. 17:11:51

@Indriq: "számomra mindig öröm a pillanat, amikor maga a fityiszművek bíborcsillagos seggnyalói is elismerik, hogy lopnak :)"

Egy paródia nikknek örülsz.

Bolshevik 2017.11.15. 17:16:01

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Plusz, az atom a létező legdrágább. "

Ez esetben érthetetlen, hogy az atomos Franciaországban miért pont feleannyi az áram, mint a zölderőműves-szenes-gázos Németországban (0.16 vs 0.32).

ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php/File:Electricity_prices_for_household_consumers,_second_half_2016_(EUR_per_kWh)_YB17.png

Janossz 2017.11.15. 17:19:36

@1ghost: Te elolvastad, amit írt? Vagy csak a nickjére válaszolsz, csípőből?
Hiszen igazat mond!

GyMasa 2017.11.15. 17:34:24

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
..az araboknál a napenergia ugyanennyi. :))...
Cicuka, az araboknal 2x annyit sut a nap, mint Nemetorszagban!
Tudod, egyszeru, linearis matematika!
- egysegnyi napelem az araboknal 2x annyi energiat termel meg adott ido alatt
VAGY
- Feleannyi ido alatt terul meg a beruhazas.
Tehat az a 20 EUR az pontosan egyenlo a nemet 40 EUR-ral.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.15. 17:36:05

@Bolshevik: "érthetetlen, hogy az atomos Franciaországban miért pont feleannyi az áram, mint a zölderőműves-szenes-gázos Németországban "

Talán érthetővé válik, ha felsorolok pár tényt.

1. A lakossági ár meghatározása politikai, nem gazdasági feladat. A német lakossági árat mesterségesen megemelték, hogy a megújuló energiatermelés fejlesztését támogassák vele.

2. A franciák az erőműveik nagy részét a hetvenes-nyolcvanas években építették, amikor (mostani pénzben) 1000 USD/kW volt az ár, szemben a mai 5500 USD/kW költséggel. Különösen a fukusimai baleset után emelkedtek tovább az árak.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.15. 17:40:00

@GyMasa: "az araboknal 2x annyit sut a nap, mint Nemetorszagban"

Pontosan. Ezért stimmel, hogy az araboknál 20 EUR/MWh, az EU-ban 40 EUR/MWh. (Néha véletlenül neked is lehet igazad, ne csüggedj.)

És folyamatosan csökken.

postumus mumus 2017.11.15. 17:46:39

Brüsszel malmai lassan őrölnek. Mire Brüsszel megőröl, orr bán megőrül, az ellenzék meg örül.

Bolshevik 2017.11.15. 17:52:03

Kösz az informatív választ.

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "A német lakossági árat mesterségesen megemelték"

Ez a rózsaszín rész a grafikonon, ha ezt kiemeljük, akkor is drágább a német mint a francia.

A másik érved, hogy ma drágább egy atomerőmű építése mint régebben, 5x annyi. Megkockáztatom, hogy az energia ára is emelkedett:

www.eia.gov/totalenergy/data/annual/showtext.php?t=ptb0810

esetleg hozzáteszem, hogy a 70-es évekbeli 1000 dollár reálértéke sem annyi, mint ma, tehát hogy ma 5x annyiba kerül, az kb. annyit jelent, hogy a kokakóla sem tíz cent már.

Bolshevik 2017.11.15. 17:54:45

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "amikor (mostani pénzben) 1000 USD/kW volt az ár"

Oh wait, most látom hogy ezt hozzátetted, akkor storno a 2. részt :D

GyMasa 2017.11.15. 17:55:53

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Igen, csak, hogy megint elojojjek az elcsepelt peldaval:
Ejjel ugye nem sut anap. Ingyen se' meg penzert se'
Szoval a 24/7 aramod neked az araboknal csak akkor lesz 20 EUR, ha eppen sut a nap.
Amikor nem sut, akkor az alternativ eromuvekben megtermelt aron lesz.
Tehat mondjuk 35% 20EUR, meg 65% 70 EUR.
Annak az eredoje rohadtul nem 20 EUR lesz.
Raadasul hagyomanyos eromubol pontosan ugyanannyit kell lerakni, mintha ZERO darab napelem lenne ott, ha ugye akarsz legkondicinalot felhos idoben is (mondjuk ez az araboknal nem annyira fenyegeto veszely, de pl. Nemetorszagban azert akadnak felhos idokszakok is.).
Ez pedig azt jelenti, hogy a hagyomanyos eromu fix koltsege jo 1,5x osere no, csak amiatt a teny miatt, hogy melleteszel napelemeket.
Ez, ugye nem 1-2%-kal emeli meg az ott megtermelt aram arat...
Aztan itt van a nem elhanyagolhato piactorzito hatas, amit ezek az Energiewende jellegu programok okoznak:
- Ugye az idöjarasfuggo aram abszolut prioritast elvez, es magasabb aron veszik at, igy a hagyomanyos eromuvek,nek, amikor kisut a nap, akkor kuss van,
- es egy petak kartalanitast nem kapnak ezert söt, adhatjak el az aramukat a SPOT piacon, esetenkent ugye negativ aron... Tehat duplan vannak buntetve.
Aztan, persze, amikor sorba fogjak bedoni a torolkozot a hagyomanyos eromuvek, meg senki nem fog ujakba beruhazni, akkor meg majd egyszercsak lesz 1-200 EUR/MWh, esetleg meg aramszunetek is.
Meg nagy nyigas, hogy "miezman!"
...És folyamatosan csökken...
Figyeljel man! Ez a duma elegge szar, mert a 40-20EUR csokkenest a fejedben csak az okozta, hogy eszrevetted, hogy minel delebbre vagyunk, annal tobbet sut a nap!
Ennek semmi koze semmilyen fejlodeshez.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.15. 17:57:23

@Bolshevik: Bizonyos értelemben valóban meglepő. Én sokkal nagyobb különbséget várnék.

GyMasa 2017.11.15. 18:03:08

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...A franciák az erőműveik nagy részét a hetvenes-nyolcvanas években építették, ...
Tehat ma mar mindegyik Golden end aron termel, hiszen a beruhazas mar reg le lett irva nullara.
30-40 ev mulva a ma epulo eromuvek is nullara lesznek irva, es azok is olcsobban fognak termelni.
Meg 20-40 evig...
Kiveve mondjuk a szeleromuveket, mert azok ugye 40 eves korukra a 3-ik teljes cserejuket kezdik majd meg...
A napelemeknel is gyanusan pont 30 ev korul kell majd az egesz rendszert kukazni, es ujat telepiteni.
Tehat ha 80 evre vetited ki a TCO-t, es nem 30-ra, ahogy szoktad, akkor lesz am egy fordulat a gazdasagossagi szamitasban, csak ezt nagyvonaluan mindig elfelejted hozzatenni az "egyre olcsobb" mantrahoz...

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.15. 18:03:41

@GyMasa: "csak akkor lesz 20 EUR, ha eppen sut a nap."

Nem. Éjjel-nappal ez a garantált ár, amennyiért 10 éven keresztül átveszik. Utána majd valószínűleg jóval alacsonyabb lesz a piaci ár, de addigra a vaskos hasznot már bezsebelte a vállalkozó, minden dollár talált pénz a rákövetkező évtizedekben.

GyMasa 2017.11.15. 18:10:57

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...Nem. Éjjel-nappal ez a garantált ár, amennyiért 10 éven keresztül átveszik. ..
Ejjel NEM süt a nap!
Melyik resze nem ertheto?
Raadasul te atveteli arrol beszelsz, en meg ossz-termelesi koltsegrol.
Mert a felhasznaloi oldalrol, mai ugye a nep 99%-a, nem a befektetoi szamok az erdekesek, hanem az, amibe kerul a villany...

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.15. 18:12:42

@GyMasa: "a ma epulo eromuvek is nullara lesznek irva, es azok is olcsobban fognak termelni."

Ha nullára le is írod, a drága ruszki kölcsönt csak vissza kéne valamiből fizetni.

Hiába írod le nullára Paks2-t, ha 17 Ft/kWh-án termel. Drágább fenntartani, mint a piacon megvenni az áramot. Remélem még az előtt fogják leállítani a beruházást, mielőtt az első fűtőelemeket beemelik. Ha bukjuk is a teljes költséget, nem hagyunk gondot az unokáinknak a következő százezer évben.

"a 3-ik teljes cserejuket kezdik majd meg..."

Tiszta haszon. Ha már az első kettő kitermelte az installálás költségét, plusz a vastag profitot, a harmadik újgenerációs szélerőmű még optimálisabb költséggel termel. Nem mondom, hogy nagyobb hasznot hoz, mert ahogy megy lefelé a létesítés ára, úgy fog lefelé menni az áram ára is.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.15. 18:15:16

@GyMasa: "Ejjel NEM süt a nap"

Ez elsőre sem volt különösebben vicces, 57-edszerre kifejezetten unalmas.

1ghost 2017.11.15. 18:16:29

@GyMasa:

Na ja! Majd pont te, mint orbán csicskája fogod kioktatni a világot az atomerőművek gazdaságossági számításaiból.

KissGecihuszár 2017.11.15. 18:16:54

Sajnos ez várható volt; ilyen masszív antiBrüsszel kampány, EU ellenes gyűlöletkeltés, hergelés soha nem volt, mint az utóbbi 1-2 GECIfidesz évben úgy, hogy közben tartják a mocskos markukat az EU pénzcsap alá. Ez még csak az intro, ha jövőre a 2 millió agymosott GECIfidesz droid ismét kormányzati pozícióba juttatja őket, ez esetben azt fogják mondani az Eu-ban, hogy ja, harmadjára is megválasztotta az Istenadta Magyar Nép ezeket a nettó BTK-s maffiózókat, akkor mostantól 1 méretes lófasz & szalmaegér a fejükre, oszt jónapot! Ebben az esetben úgy reccsen meg a Magyar gazdaság és költségvetés, hogy a 2008-as összeroppanás kismiska volt ahhoz képest, mert ennyi átcsoportosítható della nincs, hogy kicsengethető legyen ez a több 1000 MRD megítélt támogatás!

GyMasa 2017.11.15. 18:17:46

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...Ez elsőre sem volt különösebben vicces, 57-edszerre kifejezetten unalmas...
Te viszont beleszaladsz ebbe minden egyes alkalommal.
Abban bizol, hogy ha sokat mondogatod, akkor majd igaz lesz?

Janossz 2017.11.15. 18:18:35

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Hagyd már! Ezek propagandisták, beszélhetsz nekik!
Ha kell, holnap küld az MVM még tizet.
Az az MVM, amelynek sikerült a múlt héten Solton húsz kilométeres körzetben tönkre vágni mindent, aminek az elektronikához bármi köze volt. Egy kis félrekötéssel.
Imádkozzunk, hogy ne ezek a "szakemberek" üzemeltessék majd a csoda Paks2-t!

GyMasa 2017.11.15. 18:20:04

@1ghost:
Mi van kiscsillag, elfogytak az erveid, azt marad a gyalazkodas?
Esetleg meg lehet vitatni, hogy hol nem stimmel a szamitasom.
Nyitott vagyok a vitara.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.15. 18:24:09

@Janossz: :-S

Az atomblogon tíz ilyen atomhülyével megküzdöttem. Odáig sikerült eljutniuk, hogy a következő 70 évben úgy akarnak áramot termelni, mint most a németek. Persze a németekre meg fújnak, hogy milyen sok széndioxidot bocsátanak ki. Szánalmas egy társaság.

Janossz 2017.11.15. 18:34:38

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"Persze a németekre meg fújnak, hogy milyen sok széndioxidot bocsátanak ki. Szánalmas egy társaság. "
A blog témájánál maradva, a szponzorpénzekre valahogy sose fújnak ezek. Érdekes.

GyMasa 2017.11.15. 18:38:29

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
..Ha nullára le is írod, a drága ruszki kölcsönt csak vissza kéne valamiből fizetni...
Es, mibol gondolod, hogy draga?
5% alatt van a kamata.
2.bp.blogspot.com/-4q6m46N3Ybk/UnEO0rS7qeI/AAAAAAAAQRo/AbHp_abJqKg/s1600/historical%20chart%20on%20fed%20target%20interest%20rates%201971%20to%202013.PNG
Ez az USA Benchmark kamatgrafikonja.
Ezen az 5% csak 2008 ota szamit magas erteknek.
...Hiába írod le nullára Paks2-t, ha 17 Ft/kWh-án termel. Drágább fenntartani, mint a piacon megvenni az áramot...
Es, te majd garantalod, hogy ez igy is marad?

midnightcoder2 2017.11.15. 18:50:53

@KissGecihuszár: Az azért elég érdekes, hogy annak ellenére, hogy a post szerint az év eleje óta nem jött EU-s pénz az országba, ez a makrogazdasági mutatókon nem annyira látszik. Ezek szerint mégsem dől össze a világ EU-s pénzek nélkül ?

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.15. 18:54:44

@GyMasa: "mibol gondolod, hogy draga?"

A Lézer Jani mondta. HOPPÁ!

"te majd garantalod, hogy ez igy is marad?"

Nagy pénzekbe fogadnék. Ha az ellenkezőjére lehetne nagy pénzekkel fogadni, a Mészaros Lőrinc könyékig benne lenne a beruházásban az összes többi tolvaj fideszessel egyetemben. Finnországban legalább a Rosszatom belépett 30%-kal, Paks2-től még ők is fáznak.

Azt se tudom garantálni, hogy nem olvad le Paks2, és nem kerül 99999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999 ezercsilliárdba a kármentesítés.

midnightcoder2 2017.11.15. 18:55:04

@Janossz: "Az az MVM, amelynek sikerült a múlt héten Solton húsz kilométeres körzetben tönkre vágni mindent, aminek az elektronikához bármi köze volt. "

Igazad van, vesszen az MVM. Kezdjük veled, kössük ki szépen nálad az áramot. Legalább ez után ha hülyeségeket akarsz küldeni a netre, előtte fél órát tekerned kell a bicajt hogy megtermeld az ehhez szükséges áramot. Amúgy szerintem ilyenkor nem az MVM köti félre, hanem a helyi áramszolgáltató (ÉMÁSZ, DÉMÁSZ, stb).

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.15. 19:04:06

@midnightcoder2: "akarsz küldeni a netre, előtte fél órát tekerned kell a bicajt "

Ha megépítik Paks2-t, ez lesz napközben, mert csak éjjel termel elég áramot, importra meg nem marad pénzünk.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.15. 19:07:00

@midnightcoder2: "mégsem dől össze a világ EU-s pénzek nélkül ? "

Tavaly a beruházások 20%-kal estek vissza az EU-s pénzek hiánya miatt. Utoljára ennél kisebb 1953-ban volt, mikor Nagy Imre 23%-kal vágta vissza a Rákosi megalomán beruházásait.

GyMasa 2017.11.15. 19:27:57

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...Az atomblogon tíz ilyen atomhülyével megküzdöttem...
Azt' rendre alul is maradtál.

2017.11.15. 19:30:57

Hogy mekkora hülyék vagytok: megint a fidesztálib trollok tematizálják a blogot.

GyMasa 2017.11.15. 19:32:22

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...Ha megépítik Paks2-t, ez lesz napközben, mert csak éjjel termel elég áramot, importra meg nem marad pénzünk...
Dehogyis, hát nappal süt a nap!
(most jól mondtam, ugye? Tehát nappal süt, éjjel meg nem!)

Janossz 2017.11.15. 19:34:15

@midnightcoder2: "Amúgy szerintem ilyenkor nem az MVM köti félre, hanem a helyi áramszolgáltató (ÉMÁSZ, DÉMÁSZ, stb). "
Amúgy engem nem annyira érdekel a véleményed, de a károsultak természetesen a a DÉMÁSZnál kopogtattak a kárigényükkel, mire azt a választ kapták, ők nem felelősek, az MVM matatott valamit a solti adó körül....

2017.11.15. 19:42:55

@midnightcoder2: "Ezek szerint mégsem dől össze a világ EU-s pénzek nélkül ?"

A világ nem, de a fideszes tolvajok igen, legalábbis akik még nem tudtak eleget lopni a hanyatló nyugattól. Fáj ez neked? Szurkolsz a fideszes tolvajoknak?

conchita wurst 2017.11.15. 19:47:37

né má, leállt a finnszirozás brüsszelből....akkor összeomlik végre a zorbán rencer

gondolta yéhes lipsi amikor a makkal aludt

2017.11.15. 19:47:55

@$pi$: "Annyira átlátszó, nem tudom miért jó ez nekik... "

Figyelj, pubi... én meg azt nem értem, hogy neked mi a rákért jó, hogy itt kommentelsz a libsiknek? Netalán hülye vagy? Pénzért? Nem mintha bárki is kíváncsi lenne a fideszes dumádra... Nos?

2017.11.15. 19:50:30

Tegye fel a kezét az a fideszes tolvaj, aki nem csak EU, hanem magyar pénzeket is lop. Aztán jelentkezzen az a büdös Orbán-troll, aki ezzel egyetért. Hallod, buzikóder?

2017.11.15. 19:51:20

@conchita wurst: Mi bajod a lipsikkel, Orbán-buzi?

2017.11.15. 19:55:40

Ha Brüsszel nem ad több pénzt a csúti vajdának, akkor ezek meg fogják adóztatni az elektromos autót, a vízet meg a levegőt is. Mondom én, hogy van az a tolvaj típus, akinek semmi nem elég.

2017.11.15. 19:58:15

Ezek addig lopnak Magyarországtól, ameddig Magyarország nem tesz semmit ellenük.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.15. 20:03:12

@GyMasa: He? EGY érvemet nem tudtátok megcáfolni. EGY érvet tudtatok felhozni a pazarló veszteséges Paks2 mutyi mellett, hogy nem foglal túl nagy területet. Hát kurvára érdemes a fél GDP-t emiatt kidobni az ablakon.

Odáig sikerült eljutnotok, hogy a következő 70 évben úgy akartok áramot termelni, mint most a németek. Persze a németekre meg fújtok, hogy milyen sok széndioxidot bocsátanak ki. Szánalmas egy társaság vagytok.

conchita wurst 2017.11.15. 20:03:35

@kutyás majmok népe: lipsik kormányon egyenlő csökken a bér, nő az adó és az adósság

orbán kormányon, nő a bér, csökken az adó és az adósság

ilyen egyszerü. Tőlem amíg a libsik az alternatíva Orbán haláláig lehet az ország császára!

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.15. 20:07:34

@conchita wurst: Csökken az adó? A fasz gyurcsány alatt 38% volt az összes adó. A csúti geci alatt 37%. Hát kurvára csökken. Közben már a románok is lehagytak minket.

conchita wurst 2017.11.15. 20:10:20

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: ezt a válaztóknak magyarázzad, a lipsik is próbálkoznak vagy 10 éve

Janossz 2017.11.15. 20:15:54

Tizenegy összetákolt/eszkábált kilátó áll egy magyar alföldi faluban.
Egyenként negyven millió forintért. A megrendelő (szerencsére) nem tud róla.
Ha ezt megmagyaráztátok, utána lehet tolni a kormánypropagandát.

Killary Fucking Clingon 2017.11.15. 20:16:33

A liberális baloldali férgek szoptak, szopnak és fognak is. De van Isten, jövőre, a választások után a tábor fele eltűnik mert nem fogja finanszírozni senki őket :) Ha csak nem az JúEszÉ ki nem ír egy havi fizetéses tendert liberális baloldali férgeknek napszámba.. A rák gyilkoljon benneteket halomra..retkes férgek.

GyMasa 2017.11.15. 20:22:50

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...He?...
Duh!
...EGY érvemet nem tudtátok megcáfolni...
Pl. azt már ma is megcáfoltam, hogy ÉJJEL IS SÜT A NAP!
De csak nem akarsz lejönni erről a nyilvánvaló marhaságról.
Ezek után hogy higgyjek el neked akármit is?
...EGY érvet tudtatok felhozni a pazarló veszteséges Paks2 mutyi mellett, hogy nem foglal túl nagy területet...
Az is lehet ám, hogy csak az a probléma, hogy nem vagy képes értelmezni leírt szöveget, nem?
Voltak ott még érvek, csak ugye az nem jutott át...
Attól, hogy TE személy szerint nem tudod/akarod megérteni, még a tények ott vannak.
Merugye, ha nem érted meg, ami le van írva, akkor nehéz megvitatni BÁRMIT.

FredPiszkos 2017.11.15. 20:33:38

Ha ismernéd az Eu-s területfejlesztési rendszer működését nem írnál ekkor giga baromságokat. Az egész amit írtál csak a kormánnyal szembeni gyülöletedből ered, sajnálatra méltó vagy.

Janossz 2017.11.15. 20:37:20

@FredPiszkos:
Tizenegy összetákolt/eszkábált kilátó áll egy magyar alföldi faluban.
Egyenként negyven millió forintért. A megrendelő (szerencsére) nem tud róla.
Ha ezt megmagyaráztátok, utána lehet tolni a kormánypropagandát.

atomic power 1986DucaDuca 2017.11.15. 20:39:32

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) éves jelentése szerint a Párizsi Klímamegállapodásban kitűzött célt csak akkor lehet elerni, ha a megújuló energiaforrasok mellett a nuklearis energia felhasznalasának reszaranya is növekszik.

www.portfolio.hu/vallalatok/sokkolo-megallapitast-tett-az-energiaugynokseg-atomeromuvek-menthetik-meg-az-emberiseget.268053.html

2017.11.15. 20:39:53

@conchita wurst: "orbán kormányon, nő a bér, csökken az adó és az adósság"

Hazudsz, troll.

"Tőlem amíg a libsik az alternatíva Orbán haláláig lehet az ország császára! "

Szerinted, kit érdekel hogy a szaros életednek mi a jó?

@FredPiszkos: Sajnálatra méltó az a fideszes retardált, aki elolvasta ezt a cikket. Nem fájt? Ugye, milyen jó lenne neked, ha nem szopatnád magad libsi blogokon?

$pi$ 2017.11.15. 20:43:17

@Janossz: "Tizenegy összetákolt/eszkábált kilátó áll egy magyar alföldi faluban."

Melyik faluban? Hol van erre valami forrás?

2017.11.15. 20:44:03

@atomic power 1986DucaDuca: "célt csak akkor lehet elerni, ha a megújuló energiaforrasok mellett a nuklearis energia felhasznalasának reszaranya is növekszik"

Jé, és te elhitted ezeknek a kaftánosoknak a dumáját? Azt tudtad, hogy sok országban nincs atomerőmű, mégis van áram? Az hogy lehet?

2017.11.15. 20:46:18

@$pi$: Mi van, Orbán-tálib? Libsi blogon informálod magad? A fideszesek talán már hiteltelenek neked? Talán beverted a fejed valahova vagy alapjáraton idióta vagy?

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.15. 20:47:52

@atomic power 1986DucaDuca: Azok nem értenek hozzá. Az atomenergia Európában 2004 óta folyamatosan csökken. Az egész világon alig néhány országban épül atomerőmű.

A Nemzetközi Energiaügynökség következetesen alulbecsüli a megújulók várható fejlődését, ezzel félrevezetve a döntéshozókat.
megujulok.blog.hu/2017/07/19/az_atomlobbi_hazugsagai#iea

GyMasa 2017.11.15. 20:49:54

@atomic power 1986DucaDuca:
Az a baj, hogy az atomnak már csak a szimpla léte is kognitív disszonanciát okoz a progresszív sötétzöldeknél...
Merugye, olyan nem lehet, hogy VAN már olyan dolog, ami megoldaná a problémánkat.
Akkor ugye véget ért a harc, és haszontalanná válnának...
Ezért KELL nekik nyomni az álomvilágukat, hogy ezzel is tovább jelezzék az elengedhetetlen fontosságukat.
És, ugye az atom ebből a szempontból nem elég progresszív, mert gyakorlatilag már készen van a technológia...
Azaz kőkorszak.
AZ meg egy progresszívnek elfogadhatatlan.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.15. 20:51:40

@$pi$: ""Tizenegy összetákolt/eszkábált kilátó áll egy magyar alföldi faluban."
Melyik faluban? Hol van erre valami forrás?"

Bazmeg, tudnak a haverjaid olyan geciséget csinálni, hogy még te se hiszed el?

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.15. 20:54:24

@pi$i$: A szatmári síkságon található Magyarország kilátó-nagyhatalma. A kétezer fős Tyukodra 2013 óta 264 millió forint uniós pénzt adott az állam, ebből 11 kilátó épült fel. A pénz egy része magánzsebekbe vándorolt. Hogy ez hiányzott volna a helyieknek? Nem, de senki nem is kérdezte őket.

hirtv.hu/celpont/magaslat-1398555

Pár éve még a gazdád tévéje volt, minden szavát beszoptad.

2017.11.15. 20:55:10

A csúti csüngő hasú cigó Putyin-féle gáz, olaj és atom eladásában érdekelt, nem a zöld energiában. A megújuló energia nem hoz pénzt, ugyebár a Napot és a természetet nem lehet megadóztatni. Már az is kellemetlen, hogy a Nap nem fizet adót a fideszes maffiának, mert Magyarország területén is világít, bár a Haboni művek már dolgozik rajta. Az elektromos autókra már ki fogják vetni a sarcot, mert mernek benzin nélkül menni. A buta parasztok meg már elkezdték venni őket, egy csomó zöld rendszámú talicska megy a városban. Na most majd fizettek putyinnak, parasztok...

GyMasa 2017.11.15. 20:57:11

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...Azok nem értenek hozzá...
Cicuka, bazzeg, nemá'!
Ez azt hiszem a nap mélypontja :-(
...Az atomenergia Európában 2004 óta folyamatosan csökken...
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/c/c7/Nuclear_power_history.svg/800px-Nuclear_power_history.svg.png
Hát, VILÁGSZERTE meg nem csökken...
... Az egész világon alig néhány országban épül atomerőmű...
www.nei.org/Knowledge-Center/Nuclear-Statistics/World-Statistics/Nuclear-Units-Under-Construction-Worldwide
Igen, szinte egy sem épül...
Az is csak elvétve...
...A Nemzetközi Energiaügynökség következetesen alulbecsüli a megújulók várható fejlődését, ezzel félrevezetve a döntéshozókat...
Vagy, az is lehet, hogy ők különbséget tudnak tenni a villamosenergia költsége meg az ára között és van fogalmuk róla, hogyan épül fel egy országos/kontinens szintű villamosenergia rendszer.
Nemám "Smart grid, Dánia 2050"...
...megujulok.blog.hu/2017/07/19/az_atomlobbi_hazugsagai#iea..
Jajj megint a viccblogoddal jössz?
Azt tudod, hogy saját adatokra hivatkozni égő?

2017.11.15. 21:02:01

Valaki szólhatna G elvtársnak, hogy 8 millió magyar ingyen vesz levegőt 24 órában, ami amellett hogy kár, ingyen van.

2017.11.15. 21:05:00

Na, az Orbán-troll leakadt...

2017.11.15. 21:05:49

Keres egy másik nick-et...

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.15. 21:07:57

@GyMasa: "saját adatokra hivatkozni"

Megértem, hogy respektálsz, de túlzásba viszed. Ezt a cikket nem én írtam. :))

energypost.eu/world-energy-outlook-hides-real-potential-renewables/

atomic power 1986DucaDuca 2017.11.15. 21:22:33

@kutyás majmok népe:

"Jé, és te elhitted ezeknek a kaftánosoknak a dumáját? Azt tudtad, hogy sok országban nincs atomerőmű, mégis van áram? Az hogy lehet?"

Ha a megújulók megoldanák maradektalanul az energiaproblemat, akkor nem folytatnanak intenziv kutatasokat a fúziós erőművek megvalósitasara.

Janossz 2017.11.15. 21:28:20

@kutyás majmok népe:" Keres egy másik nick-et... "
Ezek olyanok, mint az Eötvös Cirkusz. Mindig van MÁSIK! :-)

káposzta 2017.11.15. 21:28:27

@Kicsilulu: Te fájdalmasan hülye vagy :D Persze, most hirtelen nincs is hiány, sőt, 10%-os többlet van :D

$pi$ 2017.11.15. 21:35:26

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Ezt elfelejtetted idézni:

"Nem mindenütt kell pártkatonának lenni ahhoz, hogy néhány uniós millió magánzsebekbe vándoroljon. Tyukodon például a könyvtáros közmunkás is kaphatott 24 millió forint uniós pénzt kilátóépítésre."

"A tyukodiak rájöttek, hogy nem olyan beruházásokat kell hajszolni, amire szükségük van, hanem olyat kell keresni, amire Brüsszel pénzt ad."

És így ki bírtad hozni, hogy a fidesz a bűnös. Ügyes.

Meg az is, hogy egy indexes cikket bírtál bizonyítékul előhozni. :)

$pi$ 2017.11.15. 21:38:19

@kutyás majmok népe: "Azt tudtad, hogy sok országban nincs atomerőmű, mégis van áram? Az hogy lehet? "

Hát németországban például brutális nagy szénerőművek vannak. Azt szeretnél? Szénerőműveket? :D Svédországban folyók vannak, nekünk az nem jön össze. Melyik országot gondoltak követendő példának használni?

1ghost 2017.11.15. 21:47:44

@$pi$:

Menj már a picsába te ócska fidesztroll. Egész nap itt hazudoztál a neten nickjeid tucatjain. Épp ideje már, hogy visszabújj a korrupt, tolvaj gazdád seggébe.

Hari Seldon 2 2017.11.15. 21:52:58

@Tom66:
Na ebben igazad van. A Tróger ruszkiknál időnként radiokatív felhők szállnak, időnként felrobban egy két erőmű. Metrot sem bírnak összerakni, hogy egy teljes napig működjön. Szóval igen. A ruszki technika szar. Persze nekem mindegy, én 1200 km-re élek Pakstól, és nem keleti iránybaÁltalában széljárás is nyugat keleti irányú, szóval csak bízzál a szerencsébe. Másba úgysem bízhatsz.

atomic power 1986DucaDuca 2017.11.15. 21:54:57

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN
Ha fenn akarunk maradni, akkor óriasi enrgiara lesz szüksegünk. Nem veletlenül folytatnak magfúziós eröművek erdekében intenzív kutatasokat! Ezek fogjak felvaltani az atomeröművi technológiát.
Ha nem lesz szinte korlatlan energiforras, akor visszafejlődünk! A fejlett orszagok az energiahatekonysag növelesevel ideig-óraig elodazhatjak ezt a folyamatot, azonban a felzarkózo orszagok az energiafelhasznalasban le vannak maradva. Ezekben az orszagokban epitenek elsősorban atomreaktorokat.
Olyan feladatokat kell a nem tul tavoli jóvőben megoldani, mint az idöjaras szabalyozasa, földrengesek megelőzese, a földkéreg legmelyebb retegeinek banyaszata, oceanok hasznositasa, stb. Arról nem is neszélve, hogy el kell hagynunk a Földet /lásd Hawking megnyilvanulasait is/, ami hatalmas mennyisegű energia szüksegletet feltetelez. Ha ezt nem tesszük, elpusztulunk.
Jelenleg csak ammyit udunk, hogy megcsapoljuk a bolygó készleteit, de nem rendelkezünk olyan technológiával és erőforrásokkal, hogy kontrollálni is tudjuk azt.

Az elérhető legnagyobb energiaforrásunk a hidrogénbomba. Technológiánk olyan kezdetleges, hogy a hidrogén fúziójának erejét csak egy bomba robbantása során tudjuk felszabadítani, ahelyett, hogy egy erőmű generátorában kontrollálnánk.
Ugyanakkor egy egyszerű hurrikán hidrogénbombák ezreinek erejével ér fel. Ily módon az időjárás feletti uralom oriasi enrgiat vesz igénybe.A gepek mükódese óriasi energiat fog igényelni.
Es akkor meg nem beszeltünk a Mars és a Naprendszer "gyarmatositasarol".
Lehet ezen nevetni, de ez a jövő. Es ez roppant enrgiaigényes lesz.

billyboss131 2017.11.15. 21:57:39

@1ghost:
@$pi$: "Sajnos azonban az atomerőmű helyett nem lehet megújulókat használni, úgyhogy ilyen alternatíva nincs."

"A tolvaj korrupt gazdádnak hazudozzál te tetves fidesztroll. "

Hallottunk egy érvelés és egy okádást...Bravó!

1ghost 2017.11.15. 22:05:55

@billyboss131:

Nem érvelést, hanem kijelentésnek álcázott hazugságot. De te még ehhez is hülye vagy.

GyMasa 2017.11.15. 22:05:57

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
van ám erre egy orvosi kifejezés:
Nárcisztikus...
:-)

atomic power 1986DucaDuca 2017.11.15. 22:22:14

@Hari Seldon 2:

"A Tróger ruszkiknál időnként radiokatív felhők szállnak, időnként felrobban egy két erőmű."

Tisztessegtelen dolog Tolsztoj, Puskin, Szaharov és Szolzsenyicin népét letrógerezni! Még akkor is, ha 1200 km-re vagy innen a masik irányban!

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.15. 23:50:58

@atomic power 1986DucaDuca: "óriasi enrgiara lesz szüksegünk"

Nem feltétlenül. Németországban háromszor annyiba kerül az áram, mint az USA-ban, mégis a német háztartások ugyanakkora villanyszámlát fizetnek, mint az amerikaiak. Egyszerűen harmad annyi áramot használnak.

Ugyanazon a pénzen sokkal több energiamegtakarítást tudsz elérni, mint amennyi atomerőművet építeni.

Paks2 2,4 GW energiát szolgáltat. Kell hozzá még kétszer annyi fosszilis erőművet építeni, ha itthon akarod megtermelni az összes áramot, mert a napi csúcsfogyasztás 6,7 GW.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.15. 23:55:12

@atomic power 1986DucaDuca: Tisztességtelen dolog Tolsztoj nevével védeni a ruszki trógereket. Leejtik a reaktortartályt, meghamisítják a dokumentációt, a technológiai fegyelem nemlétező dolog náluk. Sok mindent lehet építtetni velük, de legkevésbé atomerőművet. A finnek is bánják már, szeretnének terveket látni, de a ruszkiknál az a szokás, hogy megcsinálják, aztán majd csak lesz valahogy.

conchita wurst 2017.11.16. 00:01:34

Kivancsi vagyok a ballib blogok az oroszokra kenik-e a következő 2/3ot, vagy mit találnak most ki?

Oktatási rendszer, 23 millió román, elmennekabankok, nemállítjamegakerítés?

muha ha

Tisztességes Természettudomány 2017.11.16. 00:21:20

A Fidesz lop fontosan,
Engedem hadd menjen,
szaladjon kifelé büdzsénkből
legyen jó kezekben.
Nem volt itt jó helyen,
nem volt való nekem.
Brüsszelből mennydörög,
de ezt én szeretem.

atomic power 1986DucaDuca 2017.11.16. 02:26:58

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Egyszerűen harmad annyi áramot használnak."

Atmenetileg lehet fokozni a hatekonysagot, de előbb-utóbb sokkal több energiara lesz szükseg, nagysagrendekkel! Próbáltam hosszu távra kivetíteni a problemát és nem feltetlen Csak Magyarorszagra fokuszálva. A lényeg: hosszabb tavon nagyon sok energiara lesz szükseg az egesz bolygón.

Az emberiség fejlődese a felhasznalható energia mennyisegetől függ és ez a pálya szakaszolható. Az első energia-küszöb bolygónk energetikai kontrollja, amihez minimum annyi energiát szükséges előállítani és kezelni, amennyi az "anyabolygót" egyébként alapállapotban érti. (A Föld esetében ez kb. 4 x 10[16] watt, amihez legalább a nukleáris technológiánál két nagyságrenddel hatékonybb fúziós vagy egy annál is hatékonyabb - esetleg antianyag - energiatermelésre van szükség. Komoly tudosok szerint ennek a technológiai küszöbnek az átlépése 100 éven belül bekövetkezhet és be is kell, hogy következzen, különben belepusztul az emberiség. Ennek a kúszöbnek az átlépése lesz a legnehezebb és a legkockázatosabb. Az energiamegtakaritas, mint eszköz erre messze nem lesz elegendő. Nem lesz elegendő a megújúló energia sem!

"Tisztességtelen dolog Tolsztoj nevével védeni a ruszki trógereket."

Nem a trógereket védem. Egy egész népet nem lehet letrógerezni.

".......a technológiai fegyelem nemlétező dolog náluk."

A nemzetközi ürállomást is orosz űrtechnologia segítsegevel szolgaljak ki.
A te velemenyed alapján ez nem működhetne. A paksi atomerőmű is működik sok évtizede megbizható modon. Nem kell, hogy az oroszokal szembeni gyűlölet elvakítson!

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.16. 03:18:04

@atomic power 1986DucaDuca: "Atmenetileg lehet fokozni a hatekonysagot"

Nem. A hatékonyság növelésénél nincs időfaktor. Ha találtak egy jobb módszert, nincs miért lemondani róla.

"sokkal több energiara lesz szükseg, nagysagrendekkel"

Nem. Pláne nem nagyságrendekkel.

"Az emberiség fejlődese a felhasznalható energia mennyisegetől függ"

Az emberiség megmaradása a fenntarthatóságtól függ. Jelenleg egy év alatt a Föld éves erőforrásainak másfélszeresét használjuk fel.

De ha mindenáron több energiát akarsz, azt okosabb olcsó megújulóval, mint drága atommal megtermelni.

"A nemzetközi ürállomást is orosz űrtechnologia segítsegevel szolgaljak ki."

Ebből nem következik, hogy számítógép, zongora vagy atomerőmű gyártásban milyenek. Mondjuk atomerőműhöz jobban értenek, mint a másik kettőhöz, de a technológiai fegyelem be nem tartása itt nagy veszélyeket rejt.

"A paksi atomerőmű is működik sok évtizede megbizható modon."

Akkor miért kell leállítani?

Paks2-nek semmi köze Paks1-hez.

"Nem kell, hogy az oroszokal szembeni gyűlölet elvakítson! "

Azért mert fideszes vagy nem kell hirtelen szeretned a ruszkikat, a magyarok legnagyobb ellenségeit. 2009-ben még utáltad őket.

$pi$ 2017.11.16. 06:37:01

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Ugyanazon a pénzen sokkal több energiamegtakarítást tudsz elérni, mint amennyi atomerőművet építeni."

Igen, én is ezt tervezem. Nem építek atomerőművet, viszont gáz helyett inverteres klímával fogok fűteni. Kevesebb energiával megoldom. A villamosenergia fogyasztásom persze a többszörösére fog nőni, de igazad van, energiamegtakarítással sokkal jobb lesz nekem.

"Nem. Pláne nem nagyságrendekkel."

De, de igen. A modern kultúrák fejlettségét a Kardachev skálával mérjük, a fejlettebb kultúra több energiát használ. Akármennyire növeled a hatékonyságot egyre több energiát használsz hosszú távon és ez az energia egyre nagyobb részben villamos energia.

"Nem. A hatékonyság növelésénél nincs időfaktor. Ha találtak egy jobb módszert, nincs miért lemondani róla."

Quote mining, a csávó azt mondta, hogy növelheted a hatékonyságot, de utána ennek ellenére több energiát használsz. Kicseréled a világítást ledesre, aztán veszel még egy számítógépet, még egy légkondit, többet, nagyobbat, kényelmesebbet. Hosszú távon nő az energiafelhasználásod, ez tagadhatatlan.

A tied is nő, még ha nem is tudod. Az általad megvásárolt áruk egyre több energiabefektetéssel készülnek, egyre többet fogyasztasz. A nagyszüleid még kézzel mostak és nem volt számítógépük, neked meg már az órád is villannyal működik.

midnightcoder2 2017.11.16. 07:12:35

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"Nem. A hatékonyság növelésénél nincs időfaktor. Ha találtak egy jobb módszert, nincs miért lemondani róla."
A hatékonyság növelése ma Európában kb. úgy néz ki, hogy a kicsi kínaiak legyártják a zoknit ugyanannyi energiából mint eddig, majd hajón idehozzák Európába - még kb. ugyanannyi energia felhasználásával, itt ráteszik a márkajelet zéró energia felhasználással, majd eladják neked négyszer annyiét mint a kínai. És mindenki örül a hatalmas hatékonyság növekedésnek, lám itt Európában milyen kevés CO2 kibocsájtása mellett tudunk előállítani sokkal több GDP-t mint a piszkosan termelő primitív kínaiak.

"Nem. Pláne nem nagyságrendekkel."
Egész pontosan áramból kell majd több. Tudod: elektromos autózás.

"Az emberiség megmaradása a fenntarthatóságtól függ. Jelenleg egy év alatt a Föld éves erőforrásainak másfélszeresét használjuk fel."
Teccettek volna kevesebb gyereket csinálni a gyarmatokon. Mert ma már a kicsi néger sem csak egymást eszi, így ha nem is annyit mint a jenkik, de ők is fogyasztanak, és termelik a CO2-t. Egyre többet.

"De ha mindenáron több energiát akarsz, azt okosabb olcsó megújulóval, mint drága atommal megtermelni."
Kérdés, hogy milyen megújulóval. Mert Pl. a vízerőmű tök jó az osztrákoknál, de nálunk nem igazán. Szél erőmű dettó, bár van nálunk is Győr környékén, de elég sokat áll. A naperőmű is tök jó az egyenlítő környékén, de ha itt akarsz naperőművet építeni, akkor egyrészt az azonos teljesítményű erőmű többszöröse kell hozzá, másrészt gigantikus tároló kapacitás. Egyrészt azért, mert éjszaka is fogyasztunk áramot - kb. fele annyit mint nappal, de az erőműnek ezt is biztosítani kell: egyrészt meg kell termelni nap közben, másrészt tárolni kell(ene). Ennél egy nagyságrenddel nagyobb gond az éves ciklusosság: januárban az egy négyzetméterre eső napenergia töredéke az augusztusinak. Ha megújulóval akarod kiváltani az atomerőművet, akkor olyan tároló kapacitásra lenne szükség, ami ezt a ciklikusságot is áthidalja, azaz olyan akksira ami a télen kb. annyi delejt ad le folyamatosan, hónapokon át mint Paks. Ráadásul, mindezt költséghatékonyan. Nos, hogy úgy mondja, vannak halvány kételyeim azzal kapcsolatban, hogy ez menni fog. Előbb lesz fúziós erőművünk mint ilyen akkumlátorunk.

felucca02 2017.11.16. 07:37:55

@Kicsilulu: Ha nem érted, nem kell okvetlenül hozzászólni.

Az EU-s projekteknék utófinanszírozás van. Ez azt jelenti, hogy megépíted a vasutat a saját pénzedből, majd benyújtod a számlát, és ha rendben van minden, ki is fizeti az EU. Durván egyszerűsítve.

Ha otthon új kanapéra vágysz, de nincsen megtakarított pénzed, megveszed a kanapét a folyó kiadásaid terhére, majd utólag elmész kölcsönkérni a haverdohoz, akivel ezt megbeszélted. Ha a haver az ígéret ellenére nem fizet, marha nagy bajban vagy, mert holnap már nem tudsz venni csirkefarhátat.

Remélem, most már érted, hogy mit jelent, ha visszatartják a kifizetéseket. Tanulj, sohasem késő!

$pi$ 2017.11.16. 07:49:44

@felucca02: "a haver az ígéret ellenére nem fizet, marha nagy bajban vagy, mert holnap már nem tudsz venni csirkefarhátat."

Vagy nem tudsz étteremben kajálni és csirkefarhátat veszel. És nem is vagy olyan nagy bajban.

$pi$ 2017.11.16. 07:54:30

@midnightcoder2: "Egyrészt azért, mert éjszaka is fogyasztunk áramot - kb. fele annyit mint nappal"

A csúcsfogyasztás este van, amikor már épp lemenőben van a nap. Csak legenda, hogy a napelem akkor termel, amikor a legnagyobb szükség van rá.

zoldtech.hu/cikkek/20120423-oraatallitas/kepek/5.abra.jpg
neuronhalo.hu/wp-content/uploads/2017/04/rendszerterheles_napi.png

atomic power 1986DucaDuca 2017.11.16. 08:04:54

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Az emberiség megmaradása a fenntarthatóságtól függ. Jelenleg egy év alatt a Föld éves erőforrásainak másfélszeresét használjuk fel."

Hogy a fenntarthatosagban igazad van, azt elismerem. Eppen erről van szó. Ha nem növeled az energiafelhasznalast nincs fenntarthatosag!

Az átlagos egy főre eső energiafelhasználás elérte maximumértékét 1977-ben. Az egy főre eső energiafelhasználás tovább fog hanyatlani, amíg a népességnövekedés meghaladja az energia növekedési rátáját. Ha a hanyatlás folytatódik es nem halunk ki, akkor az energiafelhasználás a puszta létfenntartási szintre süllyed.

Jelenleg a lecsúszast az energiahatekonysaggal, hitelekkel, pénzügyi eszközökkel fekezzük.
A tarsadalom jol működik, amíg jó idő van. Mihelyt aszály áll be, vagy árvíz van, sokat esik az eső, vagy a hó, kitűnik, hogy az egész elképzelhetetlenül labilis.

He elgondolkodunk a „rossz idő” következményeiről, akkor latjuk milyen fontos az energiafelhasználás.

Példaul ha van egy jelentős hófuvas, akkor a rendszer helyreallitasahoz rengeteg energiara van szükség: mindenki megmozdul. A főutakat a közútkezelő, a mellékutakat pedig a környék mezőgazdasági nagyüzemei, és vállalkozói tisztítjak, hogy ne legyen fennakadas. Ez idáig minden esetben rendelkezésünkre állt a rendszer működésének helyreállításához szükséges energia.

Az energia felhasználás növekedése tehát nem csak gazdasági szükségszerűség, valamiféle fejlődés fokmérője, hiszen egyre több energiára van szükség ahhoz is, hogy védekezni tudjunk a "rossz idő”, illetve következményeik ellen.

Masik példa: a mezőgazdaság iparosítása

A mezőgazdaság iparosítása Magyarországon 16-szoros energia befektetéssel járt. A termésátlagok megduplázódtak, de a termékek nyomelemtartalma ötödére, hatodára esett vissza. A hiánybeteg növények egyre kevéssé ellenállóak, míg a termőföldek egyre gyorsabban merülnek ki. Egyre több növényvédő-szerre és műtrágyára van tehát szükség, ami visszahat a termőföld minőségére. Összességében az iparszerű tájhasználat rontja a termőhelyi adottságokat, fokozza a termőterületek leépülését. Ma már ott tartunk, hogy Európában ez a pusztulás 17-szer gyorsabb a föld megújulásra való képességénél. A folyamat persze közel sem ért véget, és a beavatkozások jelentősen gyorsítják. Kínában, illetve az USA-ban ez az arány sokkal rosszabb. Ahhoz, hogy a föld ilyen körülmények között is termőképes maradjon egyre nagyobb és nagyobb energiára van szükség. Ez egy pozitív visszacsatoláson alapuló rendszert, amelynek lényege, egyre nagyobb energiát fektetek be, ezzel egyre jelentősebb pusztítást végzek, melynek semlegesítése, illetve a romló körülmények közötti termelékenység megőrzése egyre nagyobb energia befektetést igényeli, ami újabb károkat okoz, ami szükségszerűen újabb energia-bevitellel semlegesíthető.

Ugyanilyen pozitiv visszacsatolas figyelhető meg egyeb termeszeti beavatkozasoknal is.
Ezek az öngerjesztő folyamatok.

A civilizáció fennmaradása összefügg az energia felhasználás növekedésével. E növekedés mögött nemcsak és szempontunkból nem is elsősorban valamiféle gazdasági szükségszerűség áll, hanem az egyre szélsőségesebben viselkedő természeti rendszerek visszahatásainak semlegesítése. Az emberiség létszámának növekedésével arányosan nő a természeti terhelés.

Ezeket a problemakat energiahatekonysaggal mem lehet megoldani. Fontos az energiahatekonysag, mert a keszleteink kimerülőben, de nem ez fogja megoldani a kerdest.

"Azért mert fideszes vagy nem kell hirtelen szeretned a ruszkikat, a magyarok legnagyobb ellenségeit. 2009-ben még utáltad őket."

Egy dolog a nép, masik dolog a rendszer. A nepet sosem utaltam!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2017.11.16. 08:54:30

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Akkor miért kell leállítani?" - Azé vazze, mert vasból van és korrodálnak a hőcserélők. Ne gyere azzal hogy miért nem csinálják másból, mert nem fogok nukleáris és kémiai kurzust tartani neked!

Cycmen 2017.11.16. 09:31:31

Nem küld Brüsszel támogatást a hülye balliba hőbörgőknek? Ajjaj! Éhesen fognak itt kommentelni egyes nickhalmozó bérkommentelők!

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.16. 09:31:52

@midnightcoder2: "A naperőmű is tök jó az egyenlítő környékén"

Egyetértek. Ott kell beruházni, ahol a legjobban megtérül.

"tárolni kell"

Az atomerőmű éjjel feleslegesen megtermelt áramát sem tárolod, hanem fillérekért elkótyavetyéled. Az atombuzik szerint a hiányzó termelést fosszilissel kell pótolni.

De ezt mind kitárgyaltuk már az atomcsapda blogon.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.16. 09:33:28

@atomic power 1986DucaDuca: "Ezek az öngerjesztő folyamatok. "

Ha a részletekben nem is, a konklúzióddal egyetértek. A fenntarthatatlan folyamatok nem fenntartandók.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.16. 09:34:14

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Igen, javítani, felújítani, cserélni kell.

De ezt mind kitárgyaltuk már az atomcsapda blogon.

Scott Tenorman Must Die 2017.11.16. 10:02:24

@kutyás majmok népe: szia anyadmajma, most hh ezt a nickedet használod?

Cycmen 2017.11.16. 10:02:39

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Ne fossál, mire kész lesz Paks 2 a ballib visszaveszi a hatalmat, "helyre " kerül az áram ára is (jól felbasszák) és majd elégedetten kéregethetsz a metróbejáratnál mert ha feladod a csekkeket nem lesz pénzed kajára!

orient 2017.11.16. 10:33:15

@Singerkém: "Azért akkor valamit nem értek: hogy a picsába lehet 4 százalék a növekedés, ha az EU pénzek 90 százalékban nem jönnek?! Hiszen mindig azt mantrazzatok, hogy EU pénzek nélkül recesszió lenne...."

Sajnos pofon egyszerű csak gondolkozni kéne. Kormány kifizet 1700 milliárd eurót ELŐLEGBE AMIT VISSZAVÁRNAK EU-tól, igen a gonosz brüsszeliektől. Namármost ha EU eseteg nem utalna akkor lesz itt 10% feletti éves GDP arányos hiány meg hirtelen 80% feletti államadósság megint. Magyarul a kormány amit bevállalt hogy tartja a 3% alatti éves hiányt és csökkenti az államadósságot nem tartható azzal hogy közben sokkal többet költ mint amennyi pénze lenne a befolyó adókból. Ezt bizony az EU-tól várják, és ezért nem számítják bele jelenleg a hiányba. Ha nincs utalás kurva kemény államcsőd és megszorítás lesz...

CoolKoon 2017.11.16. 11:02:51

@FCUK10: Érdekes, én kitartóan olvasom a "nemzetietlen" sajtót, de ekkora összegek visszatartásáról (a közelmúltig) sose írtak....

CoolKoon 2017.11.16. 11:05:24

@LKerekes: Hazug cikk?! Nos, akkor neked, és droidtársaidnak nincs mitől aggódnotok, igaz? Meglesz a kampányra (meg nektek a piára) való, és megy tovább a buli kétharmaddal, nem?

CoolKoon 2017.11.16. 11:07:40

@ulpius66: "Az EU Csalás elleni hivatala megállapította, hogy 2004-2010 között az M4 metró építésénél az MSZP-SZDSZ kormányok a Demszkyvel jól összefogva, mintegy 164 milliárd forintot loptak el." - És mégis hol következik ebből, hogy ugyanaz az OLAF a 2010-2017 közötti időszakról nem fogja ugyanezt megállapítani? Nem lehet, hogy a tartótisztjeid kissé elbízták magukat?

orient 2017.11.16. 11:13:53

@orient: @Singerkém: elírtam a valutát, javítva: 1700 Milliárd HUF, nem 1700M EUR.
Lényeg ugyan az, a 4% GDP növekedés pont EU pénzből van mert a kifizetéseket amik idén beindították a gazdasági növekedést pont az EU-tól várjuk vissza, és ha nem fizetik ki akkor a magyar költségvetés óriási bajban lesz. Finoman szólva előre költjük hitelből a gazdag nagybácsi pénzét amit beígért, de ha nagybácsi rájön elverjük az egészet hülyeségekre és nem utal mégsem akkor nagy bajban leszünk ám..

$pi$ 2017.11.16. 11:22:53

@orient: "Lényeg ugyan az, a 4% GDP növekedés pont EU pénzből van"

A tavalyihoz képest a GDP cirka 4%-ot növekedett. Az EU támogatások növekedtek a GDP 4%-ával a tavalyihoz képest? Nem. És tavaly? Nem.

Van két függvényed, az összegük növekszik. Az egyik nem növekszik. Akkor a másiknak kell növekednie. Ha az EU támogatás nem növekszik 4%-ot évente, akkor miért mondod, hogy a GDP az eu támogatás miatt növekedett?

$pi$ 2017.11.16. 11:26:29

@orient: "EU pénzből van mert a kifizetéseket amik idén beindították a gazdasági növekedést"

A kifizetések, amik a GDP 4%-át teszik ki GDP növekedést okoznak. Így van. Mennyit? Nos, a másik 96% mennyi növekedést eredményez? Logikus feltételezni, hogy a 4% támogatás a növekedés 4%-át, a 96% saját eredmény a növekedés 96%-át adja. Az EU támogatás tehát a 4% GDP növekedés 4%-át adja. Ez 0,16% GDP arányos növekedés.

$pi$ 2017.11.16. 11:28:43

@CoolKoon: "És mégis hol következik ebből, hogy ugyanaz az OLAF a 2010-2017 közötti időszakról nem fogja ugyanezt megállapítani? Nem lehet, hogy a tartótisztjeid kissé elbízták magukat? "

Logikus gondolat. És mi a bizonyíték rá, hogy rólad a bíróság nem fogja kimondani pár év múlva, hogy gyilkos vagy?

orient 2017.11.16. 11:30:56

@$pi$: az Eu támogatások idén sokkal többbet növekedtek mint 4%. Tavaly tulajdonképpen nem is volt nagyon EU pénz ezért "növekedtünk" 1,9%-ot tavaly. Ez a reális MO-i növekedés kb. maximum amit a gazdaság jelenleg el tud érni EU pénzek nélkül. Ennél többet még fejlett gazdaságok mint Ausztria és Németország is tud nőni magyarul EU pénzek nélkül folyamatos a leszakadás. Nem is beszélve mondjuk lengyelekhez képest akik lazán hozzák a 4-5% növekedéseket (és nem úgy mint a románok, hanem eladósodás nélkül), szlovákok, csehek is köröket vernek ránk. Szlovéniáról nem is beszélve mert ők már most nyugati szinten élnek. Valami rohadtul nem stimmel itt..

CoolKoon 2017.11.16. 11:46:29

@$pi$: Természetesen kizárni nem lehet. Viszont ellenem (tudomásom szerint) semmiféle bíróság/ügyészség/hivatal nem folytat vizsgálatot. Ugyanezt viszont a Fityesz-bagázs már nem mondhatja el magáról. Ez az apró különbség...

$pi$ 2017.11.16. 11:52:36

@orient: "az Eu támogatások idén sokkal többbet növekedtek mint 4%. Tavaly tulajdonképpen nem is volt nagyon EU pénz ezért "növekedtünk" 1,9%-ot tavaly."

A "mértékegység" a GDP százaléka. Olyat nem lehet, hogy a növekedés a tavalyihoz képest X százalékkal nőtt és ezt összehasonlítod a GDP X százalékos növekedésével.

"Ez a reális MO-i növekedés kb. maximum amit a gazdaság jelenleg el tud érni EU pénzek nélkül."

Az EU "pénzek" a GDP 4%-át és vélhetően a növekedés 4%-át adják. Elhanyagolható a 96%-hoz képest. Indokolatlan lenne azt hinni, hogy a 4%-os támogatás adja a GDP növekedését a másik 96% meg egyszerűen nem számít.

"4-5% növekedéseket (és nem úgy mint a románok, hanem eladósodás nélkül), szlovákok, csehek is köröket vernek ránk."

Ha megnézed a GDP hosszú távu alakulását, akkor láthatod, hogy nem ez a helyzet. A 2006-os évtől volt egy laszakadás, mostanában azonban nagyjából együtt haladunk a régióval. Nézd meg a görbék meredekségét itt pl.:

24.p3k.hu/app/uploads/2017/10/gki_1.jpg

Ez a "köröket vernek ránk" meg "valami nagy disznóság van" egyszerűen propaganda, ne hagyd magad becsapni. Nincs semmi tragikus, borzalmas, megdöbbentő, váratlan a magyar gazdaságban. Lehetne jobb is persze...

$pi$ 2017.11.16. 11:56:25

@CoolKoon: "Ugyanezt viszont a Fityesz-bagázs"

Hányan vannak a "fityesz bagázsban"? Magadat veted össze egy mittudomén 50 000 fős bandával? Akkor vegyük a körülötted lévő 50 000 főt és mindjárt kiderül, hogy "ellenetek" is vannak eljárások, lehet, hogy gyilkossági ügy is.

orient 2017.11.16. 12:08:43

@$pi$: ha valaki akkor én nem hagyom magam becsapni. Még azt is kijelentem, hogy jelenlegi kormány sokkal jobban teszi a dolgát gazdasági dolgokban mint az előzőek. Mszp valóban egy EU pénzes felmenő időszakban is levitte az országot, magyarul nem vagyok fan aki azt állítja a jelenlegi kormány mindent rosszul csinálna sőt!!!
A gond hogy sokkal jobban is lehetne ezt ám. Ami leginkább zavar az nem is a gazdasági kormányzásuk, mert szerencsére Varga még egy megmaradt szakember a fideszben és nem egy zombi. Ami zavar az a mérhetetlen EU ellenéssege a kormánynak. Lehet a kvóták ellen felszólalni, visszautasítani a betelepítéseket, de a gíülöletkeltés ami ezzel megy ez EU ellen hangolás az borzalmasan demagóg és káros és bárki ellen fordulhat nagyon gyorsan. Ma migrik, holnap olyan magyarok akik éppen nem állnak be a sorba...veszélyes játék ez és már párszor megtapasztaltuk az elmúlt 100 évben.
Namármost gazdaságra és számokra visszatérve azért az látszik hogy az EU a nagy bürokratikusságával, beleszologatásával és sok hibájával együtt még mindig az egyetlen alternatíva egy kis ország számára mint MO. Azért nagyon jól látszik mi történik országokkal EU tagság nélkül: Szerbia, Macedonia, Moldávia...stb. Egyik sem virágzik a gonosz brüsszeli diktátorok nélkül pedig egy szintről indultak mondjuk Bugáriával, romániával. De nem menjünk eddig csak mondjuk Oroszországig akit agyon dícsérnek mostanában. Tudtad hogy Romániában jelenleg magasabb az átlagbér mint Oroszországban? Mekkora szégyen ez már egy országra ami egy világhatalom, tele gázzal és más kimeríthetetlen nyersanyagokkal??? MIről beszélünk akkor hogy élet az EU-n kívül? Szerbek is Eu tagok akarnak lenni, pedig ha valaki akkor ők elg sok támogatást kapnak oroszoktól, de még nekik sem megy EU nélkül. KB ott tartanak mint mi a 80-as években. Ezért nem értem mi ez a nagy EU ellenes propaganda, meg megvagyunk EU nélkül is szöveg. Bizonyította ezt brki is? Könyörgöm ne mi legyünk az első ország aki megint pofára esik mert mi jók vagyunk egyedül is )pont mint a világháboróban és utána a marshal segélyeknél). marha veszélyes ez is mert megint nagy pofára esés lehet belőle pont ahogy a múltban már sokszor mikor mindig a rossz oldalt választottuk. Maradjunk annyiban, hogy EU tagként sokkal közelebb vagyunk a nyugati színvonahoz, mint az EU-ból kimaradt volt szocialista országok. Nem kell próbálgatni mi lenne EU-n kívül mert sok ország kipróbálta az elmúlt 30 évben körülöttünk és nem élnek jobban, sőt!

$pi$ 2017.11.16. 12:19:15

@orient: "A gond hogy sokkal jobban is lehetne ezt ám."

Persze.

"de a gíülöletkeltés ami ezzel megy ez EU ellen hangolás az borzalmasan demagóg és káros és bárki ellen fordulhat nagyon gyorsan."

A magyar kormány a felét nem nyomja mint amit ellene nyomnak. Nézted az EU parlamenti közvetítéseket? Mindenféle diktátornak elmondták, könyvégetést emlegettek, a demokrácia lebontását. A Soros az EU parlament pódiumáról nevezte maffiaországnak magyarországot és az EU fejesei csendesen mosolyogtak hozzá.

Ehhez képest amit a magyar kormány csinál az semmi.

"MIről beszélünk akkor hogy élet az EU-n kívül?"

A magyar kormány és orbán ezerszer elmondta és mindig el is mondja, hogy az ország jövője az EU-ban van. Ezen túl még mit tehetnének, hogy ne rágalmazzák azzal, hogy kivezeti magyarországot az eu-ból?

"Maradjunk annyiban, hogy EU tagként sokkal közelebb vagyunk a nyugati színvonahoz, mint az EU-ból kimaradt volt szocialista országok. Nem kell próbálgatni mi lenne EU-n kívül mert sok ország kipróbálta az elmúlt 30 évben körülöttünk és nem élnek jobban, sőt! "

A véleményed megegyezik a kormány álláspontjával. :)

CoolKoon 2017.11.16. 12:20:39

@$pi$: "Akkor vegyük a körülötted lévő 50 000 főt" - De ne vegyük, mert az ismeretségi körömben összesen nincs ennyi ember. Viszont ettől függetlenül nemhogy a családi, de még az ismeretségi körömben se tudok senkiről, aki ellen valamilyen vizsgálat folyna.
Viszont ettől függetlenül komolyan engem (mint magánembert) akarsz összevetni egy (többezres tagságot számláló) politikai szervezettel? Hízelgőnek hízelgő, de attól még abszurd....

$pi$ 2017.11.16. 12:30:39

@CoolKoon: "De ne vegyük, mert az ismeretségi körömben összesen nincs ennyi ember."

A fityiszesekében sincs. Egy kalap alá vetted őket, akkor én miért ne vehetnélek egy kalap alá téged. Mondjuk a "fideszt nem kedvelők". Van köztük erkölcstelen?

$pi$ 2017.11.16. 12:32:19

@CoolKoon: "Viszont ettől függetlenül komolyan engem (mint magánembert) akarsz összevetni egy (többezres tagságot számláló) politikai szervezettel? "

Ha te úgy indítasz, hogy "mert ők", akkor logikus rákérdeznek, hogy "és ti?", nem?

GyMasa 2017.11.16. 12:45:35

@orient:
...A gond hogy sokkal jobban is lehetne ezt ám...
Egeszen biztosan igazad van, ellenben most ez van. Ezzel kell beernunk.
Alternativa - jelenleg - nincs.
Voltak a szocik, roluk epp most mondtad, hogy te sem voltal elegedett veluk.
Mellesleg mara mar olyannyira lepusztultak, hogy meg koalicios kormanyzasra sincs eleg reszesedesuk.
A Jobbik a masik lehetoseg, de ok is tul kicsik, plusz pont a baloldal zarta (narrativazta) oket be a "naci" sarokba, igy meg az egyuttmukodes is eselytelen veluk.
Ja, es ne feledjuk el, hogyan jart anno Ausztriaban, egy szabalyos, teljesen demokratikus valasztason hatalomra jutott Jörg Haider.
A melysegesen demokrata Nyugat-Europai orszagoknak semmifele problemat nem okozott durvan beleavatkozni Ausztria belugyeibe, es lemondasra kenyszeriteni.
Most gondold el, hogy mit kapna Vona, ha nyerne a kis csicska Magyarorszagon.
...Ami zavar az a mérhetetlen EU ellenéssege a kormánynak...
Ezt is ketfele kell valasztani!
- Sajnos vannak boven az EU-nak problemai, amik teljesen jogos felvetesek mind magyar mind EU sajat reszerol.
- Na, ezekre a gondokra tromfol ra a fidesz. Viszont az is teny, hogy eszuk agaban sincs "kivezetni az orszagot" az EU-bol. Ez az egesz tulfutott retorika csak arra kell, hogy tematizalja az orszagot. Es az ellenzek meg csak pingvinezik, es nem tud erre semmit mondani.
A jelenlegi leosztas teljesen megfelel mindenkinek:
- Jo az orszagnak, mert jonnek az EU penzek, a multik hozzak a munkahelyeket, es az emberek kimehetnek kulfoldre, hogy a hazautalasaikkal is gyarapitsak a magyar GDP-t.
- Jo a multiknak, hiszen kapnak hataron belul olcso, szorgalmas, jol kepzett munkaerot, es nem kell kinaval szarakodniuk.
- Jo az EU-nak, mert van egy hazon beluli bunbak, aki elvegezte a piszkos munkat (lezarta a hatart) es ezzel lehetoseget adott pl. a nemeteknek, hogy jelentosebb arcvesztes nelkul elkezdhessek a rugalmas elszakadast a menekultek befogadasatol.
Illetve a keleti orszagok biztositjak az utanpotlast a fogya Nyugat Europai nepesseg utan, kereszteny (kozeli) ertekrenddel, jo nyelvtudassal, jo szaktudassal, mas orszagok penzen kitanittatva.
...Ma migrik, holnap olyan magyarok akik éppen nem állnak be a sorba...
Vagy a hetero feher ferfiak, meg a Patriarchizmus.... (Lasd az USA-Kanada-UK vonalat)
Bunbakot MINDIG lehet semmi perc alatt talalni.

orient 2017.11.16. 12:56:01

@$pi$: ok, érthető ez is, de sajnos mi sem tárgyalunk dolgokról, hanem erőből átvisznek törvényeket. Csehek sem mondhatóak éppen egy EU barát országnak vagy vezetésnek. Osztrákoknál épp egy szélsőjobboldali párt alakít kormányt és mégsem diktatúrázza őket senki. Szlovákok, csehek, sem fognak migriket átvenni, de tárgyalják a dolgot és nem háborúznak. Pl. CEU, civilek...stb. Hidd el én sem értek sok mindennel amit csinálnak, nem kell őket szeretni, egyetérteni a tevékenységükkel, de sajnos a demokrácia része az, hogy olyan szervezetek, iskolák és eszmék is működhetnek egy országban akivel nem értünk egyett sőt kimondottan ellentétesek az elveinkkel. Egyébként félúton vagyunk rendszer felé ami eldöntené miről mit kell gondoljunk. Ez ami ellen Orbán is harcolt még fiatalon. Fidesz ha jól teszi a dolgát sokszor lesz még kormányon és nem egy CEU-t meg, civil szervezetek fogják megakadályozni ebben. Sorosnak nyilván vannak céljai, érdekei, senki sem vitatja, de közel sincs akkora befolyása mint amekkorának beállítják. van egy tucat gazdag ember és cég akiknek legalább akkor vagy nagyobb befolyásuk van döntésekre és hidd el nem fognak nyíltan megjelenni Brüsszelben jópofizni politikusokkal. Elintézik telefonon a háttérben és sosem fogsz róla hallani. Soros legalább nyíltan teszi és nem is titkolja a céljait. Ismétlem lehet ellenezni ezeket a célokat de legalább látod és nem valami láthatatlan dolog.

orient 2017.11.16. 13:08:18

@GyMasa: 90%-ban egyetértek. Nem alternatívákat mondtam csak elemeztem. Jobbik katasztrófa lenne egyetértünk. Megint nem célokkal van gond hanem eszközökkel. Lehet sőt kell bírálni EU-t ha valami nincs rendben. Legyenek reformjavaslatok ami konfrontácót okoz ezzel sincs gond. De hanyatló nyugatot vízionálni állandóan meg olyan országokat éltetni, akik azért igen csak kérdésesek európai szemszögből nézve és mint elérendő célt beállítani megint más kérdés. Sennki sem akar millió számra migránsokat itt, nyugat európában sem , már ott is belátták Orbánnak igaza van ebben csak olyan európai múdon nem beszélnek erről hanem mosolyognak, polkorrektek, és háttérben lefizetik libíát, törökországot, hogy ne engedje át őket. :))) Ezekben a háttéralkukban kéne partnernelók lenni Merkellel, Olaszokkal, Franciákkal és hidd el azonnal megszűnne a vádaskodás az EU parlamentben.

GyMasa 2017.11.16. 13:10:04

@orient:
...Osztrákoknál épp egy szélsőjobboldali párt alakít kormányt és mégsem diktatúrázza őket senki...
Mert vannak, akik egyenlobbek.
Emlekszunk meg ugye arra, hogy par honapja az Osztrakok a Brenner hagohoz vezenyelt hadsereggel fenyegetoztek pont a menkultek miatt?
Es az meg a demokratikus emberbarat kormany volt!

$pi$ 2017.11.16. 13:13:37

@orient: "Szlovákok, csehek, sem fognak migriket átvenni, de tárgyalják a dolgot és nem háborúznak."

Magyar vagy, itt születtél, Magyarországról nézed a világot, a magyar viszonyokat ismered és úgy látod, hogy Magyarország más mint a többi. ;) Érzékcsalódás.

Legutóbb például a lengyeleknek ugrottak nekik, hogy mennyire bontják a demokráciát. Semmit sem jelent, csak zaj.

"Pl. CEU, civilek...stb."

Románia és Albánia is nagy zajt csapott a Soros civilekkel kapcsolatban, azzal vádolták őket, hogy destabilizálni akarják a demokratikus rendszerüket. Lengyelország egyetértett. A CEU pedig épp úgy került hozzánk, hogy Prágából kiutálták őket. Mondom, aki magyar viszonyok közt él, az azt hiszi, hogy alapjában véve máshogy mennek itt a dolgok mint máshol.

"sajnos a demokrácia része az, hogy olyan szervezetek, iskolák és eszmék is működhetnek egy országban akivel nem értünk egyett"

A CEU nem tudott volna a magyar törvények alapján működni, 2004-ben egy külön törvényt csináltak, amiben felmentést kaptak az alapképzés alól. Csak ők.

Ezek után demokráciára hivatkozni ciki.

Az NGO-kkal olaszországban aláirattak egy papírt, hogy a hajón velük meg egy rendőr, aki nem írta alá, annak elkobozták a hajóját. Szóval igen, működhetnek, de törvényeket máshol is hoznak ellenük.

"de közel sincs akkora befolyása mint amekkorának beállítják."

Szerintem van.

"an egy tucat gazdag ember és cég akiknek legalább akkor vagy nagyobb befolyásuk van"

És? Ha nem ellenkezik az ország érdekeivel miért kellene harcolnunk ellene?

"Soros legalább nyíltan teszi"

Ilyen enyhítő körülmény nincs. Olyan mintha azt mondanád, hogy Bob megverte ugyan a feleségét, de legalább ő is szereti a tökfőzeléket. :)

"és nem is titkolja a céljait"

Honnan tudod? Egy csomó dolgot elmond, de honnan tudod, hogy ez a célja? Szerintem mi csak az eszközeit látjuk, hogy mit akar, azt nem.

CoolKoon 2017.11.16. 13:17:34

@$pi$: "A fityiszesekében sincs." - Hogy nem-e?! "Tagok száma: 40 320" (hu.wikipedia.org/wiki/Fidesz_%E2%80%93_Magyar_Polg%C3%A1ri_Sz%C3%B6vets%C3%A9g)

"Egy kalap alá vetted őket, akkor én miért ne vehetnélek egy kalap alá téged." - Még mindig nem érted?! Egy pártban nincs olyan, hogy magánvélemény (egy pártban se). Mindegyik pártban hivatalos pártvélemény van csak. Ha pedig az a hivatalos pártvélemény, hogy a vak zenész hazudik, akkor emiatt igenis a pártot támadják, és igenis a pártnak kell bocsánatot kérnie ezért az aljas gyalázatért. Mit olyan nehéz megérteni ezen?

"Ha te úgy indítasz, hogy "mert ők", akkor logikus rákérdeznek, hogy "és ti?", nem? " - Hát nem logikus. Én ugyanis én vagyok, 1 darab MAGÁNszemély. A Fidesz viszont már 2011-ben kb. 40e tagot számlált. Ezért a Fidesszel szembeni többes szám, és ezért nem lehet minket egy lapon említeni se.

GyMasa 2017.11.16. 13:26:44

@orient:
...De hanyatló nyugatot vízionálni állandóan meg olyan országokat éltetni, akik azért igen csak kérdésesek európai szemszögből nézve és mint elérendő célt beállítani megint más kérdés...
Ez csak retorika!
Eleve, kilepni az EU-bol nem egyszeru dolog am.
Es erre van is elo peldank, a Brexit!
Eleve ott indul, hogy ki kellene irni egy nepszavazast a temaban.
Magyarorszagon mar itt elbukna a dolog.
A tovabbiakrol meg ugye nem is erdemes beszelni, mert eleg csak megnezni mi folyik az UK-ban.
Az EU gondoskodik rola, hogy nagyon szar legyen nekik, es masnak eszebe se' jusson ilyen!
...Sennki sem akar millió számra migránsokat itt, nyugat európában sem,...
MOST, de 2015-ben azert meg nagyon nem ez volt a narrativa!
...már ott is belátták Orbánnak igaza van ebben...
Ja, csak eppen hivatalosan nem ismerik be, hanem tartjak magukat a gyalazkodashoz.
Igaz, most mar nem a kerites miatt gyalazkodnak, hanem a 2 sebesseges EU miatt.
...csak olyan európai múdon nem beszélnek erről hanem mosolyognak, polkorrektek, és háttérben lefizetik libíát, törökországot, hogy ne engedje át őket...
A lefizetes a leges legjobb megoldas!
Mar beengedni sem szabad ellenorizetlen tomegeket az EU teruletere, mert onnantol zero kozelire esik a helyzet kezelhetosege a szabad mozgas miatt.
Mellesleg pedig penzugyileg is ez a legolcsobb megoldas!
Egy menekult, Nemetorszagbna kap havonta 170 EUR segelyt, es fedelet a feje fole, meg kajat meg nyelvtanfolyamot. Ugyanez Libiaban siman megvan havi 50 EUR-bol.
Le kell szamolni azzal a tevhittel, hogy az EU-ban kolbaszbol van a kerites, ES barki johet, ES konnyu idejutni!
Ugyanis a nyomorgo afrikaiakbol vegtelen keszletek allnak rendelkezesre.
Es, ez a rovid film nagyon latvanyosan elmagyarazza, miert NEM megoldas befogadni oket!
www.youtube.com/watch?v=LPjzfGChGlE
...Ezekben a háttéralkukban kéne partnernelók lenni Merkellel, Olaszokkal, Franciákkal és hidd el azonnal megszűnne a vádaskodás az EU parlamentben...
Ebben nem ertunk egyet.
Ezek pont azok az orszagok, akik nem kezelnek minket egyenranguan mar alapbol!
Ennek az "egyuttmukodesnek" szerintem egy egyszeru diktatum lenne a vege.

GyMasa 2017.11.16. 13:28:04

@$pi$:
...Románia és Albánia is nagy zajt csapott a Soros civilekkel kapcsolatban...
Ja, meg nem mellesleg Sorost Izraelben sem igazan csipik....

orient 2017.11.16. 13:32:55

@$pi$: Magyarul más országok megtehetik és nem szekálják őket csak minket. Sajnos nem hiszek ezekben az összeesküvésekben csak minket utál mindenki. Pont a lengyel példa mutatja , hogy nem minket péziztek ki, vagy egyes országokat, hanem szimplán vannak bizonyos határok amiket egy európai országban nem kéne átlépni.
Orbánnak kiválló kapcsolata volt Merkellel, Tuskkal is évekig. Ezt simán fent lehetett volna tartani és ez szolgálná az ország érdekét még akkor is ha sok mindenben nincs közös nevező. Csehek nem engedték be a CEU-t de nem voltak EU tagok, sőt messze voltak tőle akkoriban rendszerváltás után. Meg más kérdés, hogy nem engedek be valakit meg más, hogy elkezdek olyan törvényeket hozni amivel ellehetetlenítem csak mert nem értek egyett a tanításaival vagy eszméivel. Ismétlem eszmékre, meg ideológiákra hivatkozni törvényeknél eléggé rossz emlékeket hoz vissza a történelemből, ami nem ismétli önmagát, de gyakran rímmel (M.Twain).

Nem lett semmiféle törvény hozva a CEU érdekében és semmi törvényelleneset nem csinált eddig sem az országban. Világ tele van olyan egyetemekkel akiknek nincs kampuszuk USA-ban. Van ilyen még a közel keleten is olyan országokban ahol USA nem igazán népszerű. A végzettek 99% ugysem itt él majd MO-n hanem tovább áll addig meg évekig itt élnek és költenek, gazdaságilag sem rossz Budapestnek. Kovács kormányszóvívő is értelmes embernek tűnik pedig CEU-n végzett ő is, magyarul nem csak bullshit oktatás megy ott ezzel sokan egyetértenek. Eszméikkel lehet vitatkozni, csak mondom ez rossz emlékeket idéz fel bennem a múltból mikor már ideólógiákon vitkozik a politika.

orient 2017.11.16. 13:37:37

@GyMasa: "Ebben nem ertunk egyet.
Ezek pont azok az orszagok, akik nem kezelnek minket egyenranguan mar alapbol!
Ennek az "egyuttmukodesnek" szerintem egy egyszeru diktatum lenne a vege."

Miért kezelik egyenrangúan szlovákokat meg cseheket mondjuk akkor? Ők sem nyalnak be azért EU-nak, de mégis fent tudnak tartani egy jobb kapcsolatot EU-val.

Retorika: Nagyon remélem csak retorika amikről beszélünk, csak sajnos mikor már falvakban máshogy kinéző emberektől hálálfélelmükben rettegnek az emberek, kicsit túlmutat a retorikán. Amit nyugaton csináltak a nagy befogadással nyilván nem egészségs, de ez a állandó rettegés sem az. valahol középúton lenne a megoldás mint mindig, valahol pont ott ahol a csehek és szlovákok lavíroznak nagyon ügyesen.

GyMasa 2017.11.16. 13:52:31

@orient:
...Miért kezelik egyenrangúan szlovákokat meg cseheket mondjuk akkor? Ők sem nyalnak be azért EU-nak, de mégis fent tudnak tartani egy jobb kapcsolatot EU-val...
Lehet nem kellene pl. Macronnak itt a "ketsebesseges EU"-val kampanyolnia...
Ugyanis az egeszen pontosan azt jelenti, hogy ok, az erosek tobb jogot kovetelnek maguknak, a tobbi gyenge rovasara.
Ez a retorika pont nem a "több Europa" iranyaba mutat.
Hacsak nem azt ertik alatta, hogy ide nekunk az elonyoket, a csicskak meg nyugodtan szopjanak, sot, kussoljanak is, mert mekkora jo fejek vagyunk mar, hogy a gyarmataink lehetnek (most itt direkt tuloztam!)
...Retorika: Nagyon remélem csak retorika amikről beszélünk, csak sajnos mikor már falvakban máshogy kinéző emberektől hálálfélelmükben rettegnek az emberek, kicsit túlmutat a retorikán...
Amikor az ellenzeik megmondoemberek rettegnek attol, hogy "Orban kivezeti az orszagot az EU-bol" az kicsit tulmutat a retorikan.
... Amit nyugaton csináltak a nagy befogadással nyilván nem egészségs, de ez a állandó rettegés sem az...
Rettegjenek az ostabak!
Az ertelmes emberek, meg tajekozodjanak, es alakitsak ki a sajat velemenyuket, amit az olvasottakbol szurnek el.
...valahol középúton lenne a megoldás mint mindig,...
Ez egy mertes nagy tevhit!
hu.wikipedia.org/wiki/Argumentum_ad_temperantiam
Igen, vannak esetek, amikor a kompromisszum a megoldas, de ez esetrol-esetre valtozik, es egyaltalan nem igaz MINDEN esetre!
...valahol pont ott ahol a csehek és szlovákok lavíroznak nagyon ügyesen...
Mondjuk nekik nem randaliroztak a hatarukon millioszamra 2015-ben a menekultek, es nem is eleg gazdag orszagok, hogy a "No fingerprint Szlovakia!"-t skandaltak volna.
Es, ehhez az "ügyes lavirozashoz" azert szukseg volt nekik arra, hogy Magyarorszag elere alljon a befogadas-ellenes velemenyeknek!

$pi$ 2017.11.16. 13:55:26

@orient: "Magyarul más országok megtehetik és nem szekálják őket"

1) A szekálás politikai, a baloldali és liberális kormányoknak mindent elnéznek, a jobboldali vagy konzervatív pártokat meg ekézik. Ez tök nylivánvaló, európa baloldali és liberális, az aurópai parlament baloldali és liberális, ha nem az vagy, akkor a kétharmaduk téged fog anyázni.

2) Más országokat is ekéznek, de arról nem fog sírós hangu cikket írni a magyar sajtó.

"Meg más kérdés, hogy nem engedek be valakit meg más, hogy elkezdek olyan törvényeket hozni amivel ellehetetlenítem csak mert nem értek egyett a tanításaival vagy eszméivel."

A CEU a törvények felett állt, nekik volt szabad olyat, amilyet senkinek másnak sem. Ha ezek után megszúnik a kivételezett helyzetük, akkor elkezdenek sírni, hogy el vannak lehetetlenítve.

Megjegyzem ma is a CEU az egyetlen társaság, akik egyetemnek hívhatják magukat úgy, hogy csak másoddiplomás képzést nyújtanak. Tehát ma is kivételezett helyzetben vannak.

"Ismétlem eszmékre, meg ideológiákra hivatkozni törvényeknél eléggé rossz emlékeket hoz vissza"

A fidesz nem hivatkozott eszmékre vagy ideológiákra. És az, hogy "rossz emlékeket hoz vissza" nem érv, ha az lenne, akkor a muszlim bevándorlás erősítésére azt mondanánk, hogy magyarországon az iszlám "rossz emlékeket hou vissza", a merkel meg bármit mondaná azt mondhatnánk, hogy "magyarországon a németet rossz emlékeket hoznak vissza". Amerika sem szólhatna egy szór sem, tekintve, hogy rommá bombázták az országunkat és az bizony "rossz emlék".

$pi$ 2017.11.16. 13:57:53

@orient: "Nem lett semmiféle törvény hozva a CEU érdekében és semmi törvényelleneset nem csinált eddig sem az országban. Világ tele van olyan egyetemekkel akiknek nincs kampuszuk USA-ban."

Hát öregem nagyon-nagy tévedésben vagy. Az mszp hozott törvényt a CEU érdekében. Itt a törvény:

mkogy.jogtar.hu/?page=show&docid=a0400061.TV

"1. § (1) A Közép-európai Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) felsőoktatási intézmény, amelyet a New York-i székhelyű Central European University nonprofit társaság és a Budapesti Közép-európai Egyetem Alapítvány együttesen működtet és tart fenn.

(2) Az Egyetem alapképzést nem folytat, egyebekben a nem állami egyetemekre vonatkozó jogszabályi rendelkezések szerint működik."

$pi$ 2017.11.16. 14:03:48

@orient: "A végzettek 99% ugysem itt él majd MO-n"

Ez milyen érv már?

"hanem tovább áll addig meg évekig itt élnek és költenek, gazdaságilag sem rossz Budapestnek."

A gazdasági előny elhanyagolható, vitatható. Véleményem szerint több hátrányt jelentenek mint előnyt. De, ha sok pénzt hagynának itt, akkor mi van? Az igazság, a jobegyenlőség, a jogbiztonság nem eladó.

"Kovács kormányszóvívő is értelmes embernek tűnik pedig CEU-n végzett ő is, magyarul nem csak bullshit oktatás megy"

Az, hogy van a végzettek közt értelmes ember nem garantálja, hogy a képzés nem kamu. Mindenütt van pár értelmes ember.

"ott ezzel sokan egyetértenek. Eszméikkel lehet vitatkozni, csak mondom ez rossz emlékeket idéz fel bennem a múltból mikor már ideólógiákon vitkozik a politika. "

Senki sem bántotta őket az eszméik miatt. A törvénymódosítás több mint egy tucatnyi hasonló intézményre vonatkozott, többnek meg is vonták a működési engedélyét. Csak a CEU kürtölte tele a világot azzal, hogy nem kötnek kompromisszumot diktatúrákkal.

Aki ilyen gusztustalanul viselkedik, aki ilyen hazugságokat terjeszt az országról, az több kért csinál mint hasznot és mehet a fenébe.

orient 2017.11.16. 14:05:10

@$pi$:
1. Németek, amcsik mint példa népek a rossz emlékre, de nem ideológiák meg világnézeti különbségek. A CEU sem azért zavar mert amcsi ugye hanem mert mittomén mit oktatnak ami épp nem nemzeti tudatosságot hangsúlyoz, meg generszakok vannak. Most komolyan ez a legnagyobb probléma Magyarországon?
2. Még mindig nem értem miért állna CEU törvényen felül mikor több száz ilyen egyetem van a világban sok országban, ugyan ilyen struktúrával és diplomával. Ez mindenhol rendben van csak éppen itt törvény feletti meg Oroszországban?
3. Európai parlamentben Néppárt van többségben ami a Fidesz anypártja, magyarul egyáltalán nem balos meg libsi. Tusk-kal nem hiszem olyan marha nehéz lenne egyezkedni vagy akár Merkellel akik egy pártcsaládban vannak. Seehofer kimondottan Orbán fan és ugye Merkel jobbkeze. Ezekre kéne építeni és nem ellentétekre.
4. Hogy ellenzék mit mond azt ne vitassuk mert ez a dolga, ekézni a jelenlegi kormányt. Fidesz pont ezt csinálta ellenzékben. Töredékét sem hiszem el annak amit ellenzék mond, pl a gazdaság romokban is ferdítés mint sok minden más is nyilván és felnagyított. Értelmes ember azért átlát ezen.

conchita wurst 2017.11.16. 14:06:12

tegnap leallt a finanszirozas

es meg mindig nem omlott ossze a gazdasag, sot meg orban se bukott meg?

aytaqrva

orient 2017.11.16. 14:28:39

"Ez egy mertes nagy tevhit!
Igen, vannak esetek, amikor a kompromisszum a megoldas, de ez esetrol-esetre valtozik, es egyaltalan nem igaz MINDEN esetre!"

Egyetértek, de az sem megoldás, hogy EU-nak élvezni akarjuk az előnyeit, és közben állandóan diktatúrázzuk meg arról beszélünk hogy hanyatlik, közben meg kommunista kínát, törökországot istenítjük mint a nagy POLITIKAI (nem gazdasági) mintát. Alapvetően európai és azon belül is nyugati identitású ország vagyunk és kéne legyünk. Vannak rossz emlékek minden irányból, de alapvetően a nyugati országokkal szövetségben volt itt rendes élet mindig (Monarchia) és nem mikor a törökökkel vagy oroszokkal akartunk jóban lenni, na ők valóban csak leigázott gyarmatként tekintettek ránk mindig is, és jövőben is így lenne ahogy függő alárendelt szerepbe kerülnénk velük sokkal inkább visszaélnének ezzel mint az EU vagy Brüsszel. Nálam Jobbik akkor ásta el magát ikor EU zászlót égetett és állandóan lökte a hülye demagóg, az EU csak piacot akart dumát, mikor tudjuk EU-val még így is erős plusszban vagyunk mint nélküle. Mellesleg piacot a nyugati cégek EU csatlakozás nélkül is kaptak, mert a nyugati termékeket árulják a több kelet európai országban is akik nem EU tagok ide értve az oroszokat is, magyarul ennyi értelme volt a demagóg piacszerzésés érveiknek. Ezeket a hülyeségeket nem kéne átvenni tőlük mert már akkor sem voltak túl meggyőzőek.

$pi$ 2017.11.16. 14:28:58

@orient: "A CEU sem azért zavar mert amcsi ugye hanem mert mittomén mit oktatnak ami épp nem nemzeti tudatosságot hangsúlyoz, meg generszakok vannak."

Nem, azt elnézte nekik a kormány hét éven keresztül. Azt is, hogy fasisztáznak, náciznak, rágalmaznak, megpróbálnak tüntetést, felkelést szítani. Azt nem nézték el, hogy megpróbálnak idegeneket betelepíteni.

Szerinted ha Izraelben, amerikában vagy mittudomén ekárhol csinálnék egy politikai tömörülést, akik azt követelik, hogy telepítsünk be arabokat, akkor meddig maradnék kivételezett státuszban? Nonszensz!

"Még mindig nem értem miért állna CEU törvényen felül"

Beidéztem a törvényt, ami alapján a CEU és csak a CEU felmentést kap az alapképzés alól. Mi a fenét nem értesz rajta?

"mikor több száz ilyen egyetem van a világban sok országban,"

A külföldön lévő egyetemekre meg pláne nem vonatkoznak a magyar törvények, jó, hogy a magyar tövények felett állnak kint.

"ugyan ilyen struktúrával és diplomával."

Magyarországon, a magyar törvények alapján egyetlen egyetem sem teheti meg azt, amit magyarországon, a magyar törvények alapján a CEU megtehet. Próbáld megérteni!

"Ez mindenhol rendben van csak éppen itt törvény feletti meg Oroszországban? "

A CEU a jelenlegi formájában több európai országban sem működhetne. Nem csak "itt".

"Európai parlamentben Néppárt van többségben"

29,43%-uk van. Ezért szoktam 2/3 -os baloldali és liberális többséget emlegetni, de ez persze csak közelítés, mert mihez képest baloldali és mihez képest liberális.

"Tusk-kal nem hiszem olyan marha nehéz lenne egyezkedni"

Mindenáron, minden körülmények közt mindenképpen betelepíteni akarnak. Nesze, egyezkedj velük!

"Hogy ellenzék mit mond azt ne vitassuk mert ez a dolga, ekézni a jelenlegi kormányt. Fidesz pont ezt csinálta ellenzékben. "

Hát ha azt csinálják, ami a dolguk, akkor megeszem a kalapom. Az elvtelen ellenkezés meg a folyamatos gyűlöletkeltés, rágalmazás, fenyegetőzés nem kritika. Nem véletlen, hogy mindenkinek elege van belőlük.

$pi$ 2017.11.16. 14:33:04

@orient: "Egyetértek, de az sem megoldás, hogy EU-nak élvezni akarjuk az előnyeit, és közben állandóan diktatúrázzuk"

Miért, európa nem ezt teszi magyarországgal? Nem kihasználja amennyire lehet és közben diktatúrázza?

Ezek országok, nem emberek, nem úgy viszonyulunk hozzájuk, mint emberekhez. Különben is az eu parlament mondta, hogy "nem magyarország ellen vagyunk, hanem a magyar kormány ellen". Hát a kormány sem, európa ellen van, hanem ezek ellen au emberek ellen.

conchita wurst 2017.11.16. 14:35:54

"Egyetértek, de az sem megoldás, hogy EU-nak élvezni akarjuk az előnyeit, és közben állandóan diktatúrázzuk meg arról beszélünk hogy hanyatlik, közben meg kommunista kínát, törökországot istenítjük mint a nagy POLITIKAI (nem gazdasági) mintát.:"

marmint az EU ballibjai szerint, meg az itthoni ballibek szerint

ami ugorgyunk kategoria, hisz nem keszulnek kormanyozni meg egy ideig

orient 2017.11.16. 14:43:50

@$pi$: nem tudom mit használ ki európa vagy EU itt pontosan? Most itt a demagóg rabszolgabérekről fogunk beszélni megint meg piacszerzésről mert akkor jobbikra szavazz inkább, ő mantrájuk volt ez. Maradjunk annyiban a szaros nyugati termékeket az egész világ habzsolja, kina, oroszország és szerbia is, ezekben az országokban sokkal rosszab éhbérért, szarabb fizetésért dolgoztatnak multik magyarul semmi köze az EU-hoz, piacot is megkapták EU belépés nélkül. Jelenleg multik adják a legjobb béreket és munkakörülményeket jelenleg is MO-on és ahogy kiválnánk EU-ból húznának a francba innen, és rögtön Fehéroroszország vagy épp Ukrajna szintjén lennénk 1-2 éven belül, mindenki visszasírná itt még rohadt multikat meg a gonosz diktatórikus EU-t akik miatt ezek mind itt voltak.

$pi$ 2017.11.16. 15:09:43

@orient: "nem tudom mit használ ki európa vagy EU itt pontosan?"

Hát gondolkodj el rajta. Nézz körül! Elmélkedj. Guglizz.

"a szaros nyugati termékeket az egész világ habzsolja"

Aha. Tehát ha megveszünk valamit, akkor az nem érdeke az eladónak, mondhatnánk semmi haszna nincs rajta, ugye? Vagy mégis?

A tesco minden évben csinál vagy 600 milliárd forint forgalmat. Szerinted semmi hasznuk rajta, ugye? A többi céget nem ismerem, de van még pár ilyen, ez biztos. Ha nem lenne hasznuk nem lennének itt. Hasznuk van és közben diktatúráznak, kihasználják a lehetőségeket és közben diktatúráznak. Pont ezzel vádoltad a magyarokat.

$pi$ 2017.11.16. 15:13:17

@orient: "és ahogy kiválnánk EU-ból húznának a francba innen, és rögtön Fehéroroszország vagy épp Ukrajna szintjén lennénk"

Jajj, már ezek a vészterhes forgatókönyvek, a rettegés... bármelyik ország, amelyik elszigetelődik az rosszul jár. Akármennyire is erős, az elszigetelődés hanyatlást jelent.

A franciák is hanyatlanának, ha elszigetelődnének, mégsem mondja senki, hogy miért nem azt csinálják amit mondanak nekik. Csak ez a fránya magyar kisebbrendűségi komplexus, hogy kussolnunk kell, mert különben baj lesz... nevetséges.

orient 2017.11.16. 15:14:12

@$pi$: el'rulom, Ikea van Oroszországban is és ott is rohadt nagy profitot termel. Oroszok is nyugati kocsikat vesznek és H&M ruhákban járnak meg Zarában. Gazdagabbak ott is svájci órákat vesznek meg olasz öltönyöket, német kocsikat. Nem értem, teljesen összezvartál. Most akkor megkapták az orosz piacot anélkül hogy oroszok beléptek az EU-ba???? Mennyire cselesek már. De akkor most ennek mi köze az EU-hoz meg a történelem legnagyobb demagóg dumájához csak a piacot akartak és azért vettek fel??? Kínában sem szoktak BMW-t venni értem, vagy akkor most ők is EU tagok. Már teljesen összezavarodtam. Falura a propaganda elmegy, hogy gonosz EU piacot akart, gondolkodó embereknek kicsit több érv kell sajnos.

orient 2017.11.16. 15:21:43

@$pi$: "A franciák is hanyatlanának, ha elszigetelődnének, mégsem mondja senki, hogy miért nem azt csinálják amit mondanak nekik. Csak ez a fránya magyar kisebbrendűségi komplexus, hogy kussolnunk kell, mert különben baj lesz... nevetséges."

Sajnos ez nem vészforgatókönyv hanem tények. Azonnal meggyőzöl az ellenkezőjéről ha mondasz egy olyan volt szocialista országot aki kimaradt az EU-ból és jelenleg jobban járt vele, jobb élet vagy életszínvonal lenne ott ez miatt. Ez tény és nem magyar siránkozás meg kisebrendűség. Tények azt mutatják hogy a román átlagbér(517Eur) magasabb mint az orosz(474Eur) jelenleg. Direkt nem szerbet meg moldávot hozok mert az meg aztán még dimenzióban sincs az itteni bérekkel, csak hogy fair legyek, de felhozhatnám azt is. Ha igaz amit harsog a média hogy EU annyira rossz nekünk akkor itt jóval rosszabul kéne éljünk mint az EU-n kívüli országok de valahogy az ellenkezője látszik. Tények gonosz dolgok és jó lenne nem csak vagdalkozni ezzel a jó az EU-n kívül dumával hanem valami konkrét példát is felhozni erre.

mondjuk érdekes ha egy új autógyár akar idejönni az összes kormány öli egymást ide jöjjön és ne a szomszédba de ennek ellenére mégis MO melett általában Szlovákok, csehek, lengyelek vannak versenyben és nem szerbia ahol kb 300Eur az átlagbér. Most akkor mi van nem csak az alacsony bér számít hanem EU tagság is valamiért? MOtt miért nem igazán fektet be egy nagyobb cég sem, olcsóbb lenne sokkal!

$pi$ 2017.11.16. 15:30:41

@orient: "Nem értem, teljesen összezvartál. Most akkor megkapták az orosz piacot anélkül hogy oroszok beléptek az EU-ba????"

Most te trollkodsz? Direkt hülyének tetteted magad?

Nem nem kapták meg az orosz piacot, vámot fizetnek, forgalmi adót fizetnek. Ha eladnak egy árucikket oroszországban, akkor a zsebukbe kell nyúlniuk, ha nálunk adnak el, szabadon megtehetik.

"De akkor most ennek mi köze az EU-hoz meg a történelem legnagyobb demagóg dumájához csak a piacot akartak és azért vettek fel???"

Én hol mondtam, hogy "csak piacot akartak"?! Szabad piacot kaptak? Igen! Akarták? Igen. Ez azért elég nyilvánvaló, nem?

"Kínában sem szoktak BMW-t venni értem, vagy akkor most ők is EU tagok."

Menj az ebay-re és vegyél kínai cuccot. Persze nem három dollárért, hanem valami komolyabbat. Majd kapni fogsz egy értesítést, hogy hol perkálhatod ki a vámot meg a 27% áfát. Ha németországból veszel valamit az ebayen, akkor nem kell fizetned.

Ezt fogalmazzák meg az emberek egyszerűsített formában úgy, hogy "megkapták a piacot".

"Falura a propaganda elmegy, hogy gonosz EU piacot akart, gondolkodó embereknek kicsit több érv kell sajnos."

Az EU elsődleges célja a szabad és egységes piac. Onnan indult az egész:

"az 1957-es római szerződésekkel megalapították az Európai Gazdasági Közösséget („European Economic Community”, EEC), valamint az Európai Atomenergia Közösséget (Euratom). Az EGK javaslata abban állt, hogy a hat tagállam lépjen vámunióra. A szerződés alapja az ún. „négy alapvető szabadság”: a javak, a szolgáltatások, a tőke és a munkaerő szabad áramlása lett. "

Hát persze, hogy piacot akartak, az egységes piact maga az EU. Nincs egységes hadsereg, nincs egységes államigazgatás, nincs egységes politikai rendszer, nincs egységes külpolitika, nincs egységes monetáris stratégia csak egységes piac van.

orient 2017.11.16. 15:38:42

@$pi$: Irónia volt nem trollkodás. Szimplán kiragadsz dolgokat a kontextusból és elferdíted egyoldalúan közlöd. Ha vámuniót emlegeted akkor kérlek tedd a teljes képet bele ne csak az egyik oldalát. Pont ettől lesz megtévesztő, pont ez amit mindkét média csinál és amire ki vagytok akadva (jogosan) az ellenzéki médiában.

Vámunió KÉTOLDALÚ. Mivel alapvetően kurvára exportorientált ország vagyunk, tulajdonképpen ez tartja életben a gazdaságunkat, ezért élünk jobban mint a nem EU-s országok mert az EUs multik itt termelhetnek és vám nélkül vihetik be az áruikat az EU-ba na pont ezért fizet ki egy Audi dolgozónak 2x-3x bért mondjuk egy szerbhez vagy moldávhoz képest győrben. Pont ezért sok magyar cég , multik is, gyógyszercégek, Rába...stb. szintén vihetik az árukat az EU-ba vám nélkül. Maradjunk annyiban megint csak a JOBBIK által állandóan emlegetett vámúnión annyival több hasznunk és többletünk van, hogy kb. pont ez az EU tagságunk egyik legnagyobb előnye és pont nem hátránya. Ezt érvként felhozni EU ellen elég nagy hiba.

$pi$ 2017.11.16. 15:40:58

@orient: "Azonnal meggyőzöl az ellenkezőjéről ha mondasz egy olyan volt szocialista országot aki kimaradt az EU-ból és jelenleg jobban járt vele,"

Megmondtam, amelyik ország elszigetelődik, az hanyatlik, az rosszul jár. Ettől még ez a rettegés, hogy jajj kiteszik a szűrünket és rossz lesz nekünk egy vészforgatókönyv.

"ez nem vészforgatókönyv hanem tények"

Tehát: ha a jövőről beszélsz, akkor nem mondhatod, hogy "tény". A tény olyan dolog, amit mindketten tudunk és egyikünk sem tagadhat anélkül, hogy abszurd lenne. A jövőt nem ismered, nem mondhatod, hogy ami lesz, az tény.

"Tények azt mutatják hogy a román átlagbér(517Eur) magasabb mint az orosz(474Eur) jelenleg."

Ez tény. Ebből azonban nem következik az, hogy ha nem csináljuk amit mondanak, akkor kizárnak minket az euból. Az sem következik belőle, hogy ha kilépünk az euból, akkor kevesebb pénzünk lesz mint a románoknak. Sőt, azt sem jelenti, hogy ha alacsonyabb az euróban kifejezett jövedelem, akkor rosszabbul élnek.

A baromság ami elől felemeltem a szavam az, hogy egyesek az európai országokat embereknek tekintik és mindenféle idióta érzelmeket tulajdonítanak nekik. Jajj, megsértődnek és majd nem adnak pénzt. Majd megharagszanak és kimennek az országból. Jóban vagyunk, akkor majd jót tesznek velünk.

A nagyhatalmi politika és a nemzetközi gazdaság nem így működik.

orient 2017.11.16. 15:45:50

@$pi$: nem az a tény hogy jövőbe látok hanem az a tény, hogy ha x,z,y országok 30 év alatt nem jutottak sehova, ugyan azokkal a paraméterekkel és háttérrel, gazdasági felkészültséggel amivel környező országok viszont EU tagként fejlődtek, akkor bocsánat, de ezt tényként fogom kezelni és nem elméletként, meg riogatásként. Sajnos ebből kell kiindulni mert más nincs. Tudjuk a 47es komcsi vezetés szerint sem volt szükségünk a marshall segélyekre meg a gonosz imperialistákra de valahogy akik elfogadták jobban jártak. Történelemből érdemes tanulni mert bizony keményen pfánvág a jövő ha ugyan azokat a baromságokat követjük el nemzeti önérzetre meg ideológiákra alapozva mint a komcsik tették mondjuk 40 évig. Ha valakinek akkor neked ezt érteni kell.

$pi$ 2017.11.16. 15:46:51

@orient: "Vámunió KÉTOLDALÚ."

B+, ez nem lehet igaz. Mi a fene köze van ennek ahhoz, amit én mondtam? Melyik kijelentésem igazságát cáfolja ez? Ki a fenét érdekel.

A nyugat magyar piacokat kapott? Igen! Azt mondtad, hogy ez baromság, hogy hülye propaganda, hogy piacot akartak? Azt. Piacot akartak? Igen. Az az EU célja, hogy egységes piacot teremtsen? Igen.

Igaz -e akkor, hogy piacot akartak és piacot is kaptak? Igaz. Akkor ostoba propaganda? Nem, nem ostoba, ez az igazság.

Erre most jösz azzal, hogy a vám az kétoldalu. Hát persze és? És akkor nem kaptak piacot? Akkor nem azt akarták, nem piacot akartak? De. Megkapták? Meg. Az érdekükben állott. Igen?

Akkor hálásnak kell lennünk? Rettegni kell tőle, hogy kizárnak? Mondjuk mert a Merkel megharagszik a Zorbánra és akkor megsértődnek, már nem is kell a piac? Vagy mi?

Mit bizonyít, hogy a vám kétoldalu?

orient 2017.11.16. 15:49:43

@$pi$: nagyon is fontos kérdés. Ha Eu behoz termékeket vámmentesen 100 euróért viszont cserébe mi kivihetünk vámmentesen itt termelt dolgokat 10,000Euróért és megkérdezed ezt hogy és miért említem meg, meg ennek semmi köze a mondandódhoz akkor szerintem zárjuk le a beszélgetést mert semmi értelme. Nem állíthatsz valamit egyoldalúan mikor egy lényeges elemét ugyan annak viszont lényegteleníted vagy teljesen figyelmen kívül hagyod. Ez a fake news már bocs

orient 2017.11.16. 15:56:16

@$pi$: "Erre most jösz azzal, hogy a vám az kétoldalu. Hát persze és? És akkor nem kaptak piacot? Akkor nem azt akarták, nem piacot akartak? De. Megkapták? Meg. Az érdekükben állott. Igen? "

Elárulom az a piac amit vlünk kaptak kb lószar. Egy átlag multi bevételének 0,0001% amit itt elad: még egy kínával is sokkal jobban járnak vagy oroszokkal ahol bár fizet vámot de sokkal nagyobb piac méreteiben mint a magyar. Mi senkik vagyunk egy átlag multi térképén. Profitot itt is termel ez azért tény, ez a kapitalizmus velejárója, hál istennek nem szocializmusban élünk már ahol a profit valami ördögtől való gonosz imperialsta métely amitől óvakodni kell. vagy most akkor komolyan a Kádárt sírjuk vissza?

$pi$ 2017.11.16. 16:18:43

@orient: "nem az a tény hogy jövőbe látok hanem az a tény, hogy ha x,z,y országok 30 év alatt nem jutottak sehova, ugyan azokkal a paraméterekkel és háttérrel, gazdasági felkészültséggel amivel környező országok viszont EU tagként fejlődtek, akkor bocsánat, de ezt tényként fogom kezelni"

Szalmabáb érvelés, negyedszer írom, hogy aki elszigetelődik az ráfarag.

"Sajnos ebből kell kiindulni mert más nincs."

Nem, nem ebből kell kiindulni. Mivel még senkit sem zártak ki az euból, mivel nincs is rá jogi lehetőség, mivel eszünk ágába sincs kilépni tök baromság lenne abból kiindulni mi lenne, ha nem lennénk az eu tagjai. Azok vagyunk.

"Történelemből érdemes tanulni mert bizony keményen"

A történelem azt mutatja, hogy senkit sem zártak ki az euból azért, mert nem fogta be a pofáját. Ebből tanulhatsz.

"nemzeti önérzetre meg ideológiákra alapozva"

Senki sem alapozza a magyar külpolitikát nemzeti önérzetre meg ideológiára. A magyar külpolitika alapját a magyar érdekek adják.

Az ellenzék alapozza a politikáját ideológiára, mindenféle elvekre, hogy be kell fogadnunk, hálásnak kell lennünk, nem illik, meg ilyenek.

orient 2017.11.16. 16:24:46

@$pi$: mondjuk sosem mondtam hogy kilépnénk, vagy afelé mennénk :)))

Szimplán a gazdasági előnyeire érvelek amire nagyon sok (általában rossz érvelés van, lásd piacszerzés). Jogosnak tartok sok kritikát EU felé, de könyörgöm ha az EU-t kritizáljuk akkor tegyük olyan dolgokban amik esetleg valós sérelmek: pl. kvótarendszer és ezekre fókuszálva megoldást találni rá. De ne kezdjünk meddő csatákat arról, hogy mekkora királyok lennénk Eu nélkül is mert ez nem igaz és igazából nem segít megoldani a lényeges és valós problémákat. Ezért mondom az átlag kommunikációban az 1-2 lényeges gondra kéne koncentrálni ahelyett, hogy orrba szájba szapuljuk olyan dolgokért is az EU rendszert ami tulajdonképpen jó nekünk.

Szerintem egyébként dolgok min. 60-70%-ban egyetértünk csak te valahogy mindig azokat szeded ki a mondandónból ami nem tetszik pedis sokkal több dologban értünk egyett mint amennyiben nem. na mennem kell, élmény volt az érvcsere legalább

$pi$ 2017.11.16. 17:12:36

@orient: "Szerintem egyébként dolgok min. 60-70%-ban egyetértünk csak te valahogy mindig azokat szeded ki a mondandónból ami nem tetszik pedis sokkal több dologban értünk egyett mint amennyiben nem. na mennem kell, élmény volt az érvcsere legalább "

Szerintem is. Persze, hogy azokat szedem ki, azokról, amiben egyetértünk nem nagyon van értelme beszélni. :)

Csá!

Singerkém 2017.11.16. 18:35:57

@orient: Igazad van, az utófinanszírozásra nem gondoltam. Viszont abban nem értek egyet, hogy 1700 Mrd Ft államcsődöt okozna. nagy vágás lenne, de nem okozna államcsődöt.

orient 2017.11.16. 19:58:15

@Singerkém: igaz, közvetlenül biztos nem. Közvetetten esetleg ha begyűrüzne, megszorítások kellenének, hgy kifizessék.
Egyébként felesleges erről beszélni mert nem fog bekövetkezni, EU fizetni fog és minden marad a régiben. Inkább csak arra akartam reagálni, hogy bizony EU pénzek azért eléggé jól jönnek.

GyMasa 2017.11.16. 20:12:12

@orient:
...Most akkor megkapták az orosz piacot anélkül hogy oroszok beléptek az EU-ba???? ...
A magyar piacot is megkapták az Európai multik, mielőtt beléptünk volna az EU-ba.
(Matáv, víz- gáz és elektromos művek, cukorgyárak, lehet, soroljam még?)
Mire EU tagok lettünk, ezek már mind külföldi kézben voltak.

orient 2017.11.16. 20:15:34

@GyMasa: Pontosan. Megérne egy cikket ez is mi hogy miért lett...sajnos EUhoz sok köze nincs, nem szabad lett volna kiárusítani, ahogy lengyelek például nem követték el ezt a hibát.

GyMasa 2017.11.16. 20:26:32

@orient:
...megszorítások kellenének, hgy kifizessék...
Vagy csak smán a'la Fletó:
Felvenni 1700 mrd HUF hitelt...

orient 2017.11.16. 20:29:47

@GyMasa: same shit, azé felónak sem jött be a trükk. Gazdaság növekedett ilyen kemény 3% mikor körülöttünk mindenki lazán ment 5%-ket. Meg is lehet nézni hol van most.

Scott Tenorman Must Die 2017.11.16. 20:36:52

@orient: nekünk sincs rossz kapcsolatunk az eu-val, a libsik riogatnak az ellenkezőjével. de hazudnak. ha megfigyeled, akkor körbehivatkoznak egymásra. teljesen természetes, h egy eu-s baloldali képviselő szapulni fogja a jobboldai eu-s képviselőt és fordítva. azt mondják, amit itthonról a szájukba adnak. majd miután kimondja, mehet a hivatkozás. de ha utánanézel, akkor secperc alatt rájössz, h ez egy magyar ballibsi véleménye.

GyMasa 2017.11.16. 20:49:37

@orient:
...same shit, azé felónak sem jött be a trükk...
Annyira azért nem "same".
Fletó azért vette fel a hiteleket, mert totálisan dilettáns volt miniszterelnökként, és fogalma sem volt róla, hogy hogy érje le a céljait.
Aztán, a problémáknak kézenfekvő megoldása volt az "ingyen hitel" felvétele.
Ebben az esetben igazából a gazdasági alapok rendben vannak, tehát elég lenne csak mondjuk az 1700 mrd 60%-át felvenni hitelbe, és csak a többi kifizetni megszorításokból, aztán 1/3 megszorítással 3 év alatt letudni az egészet.
De ezek igazából csak lehetőségek.
Csökkenő súlyossági sorrendben így néznek ki:
-- A legrosszabb az az államcsőd, mindenféle értelemben.
Mondjuk, erre zéró közeli esélyt látok.
- Egészen biztosan ki fogják fizetni a pénz legnagyobb részét...
- Azt nem tehetik meg, hogy nem fizetnek ilyen ideológiai alapon, hogy "demokrácia-deficit" (legalábbis ma még nem, majd, ha tényleg alkotnak szabályt rá, ahogy ugye most a Lengyelekkel kapcsolatban pezdegetik, akkor MAJD esetleg lehet)
- Mégha találnak is valamit, Magyarország akkor is perelheti a pénzt, aztán vagy nyerünk vagy nem (szerintem nyernénk)
-- Aztán a megszorítások, mert ugye azt is éreznék az emberek azonnal a bőrükön.
-- Utána jön a hitelfelvétel, amivel simán el lehet odázni a következményeket, és időt nyerni.
-- Végül, jön az illuzórikus délibáb: NEM LOPNI.

...Gazdaság növekedett ilyen kemény 3% mikor körülöttünk mindenki lazán ment 5%-ket...
Azzal még akkora baj nem lett volna, az már szerintem nagyobb baj volt, hogy az akkor felvett hiteleknél a pénz multiplikátor hatása bőven 1 alatt volt a GDP növekedésre vetítve.
Tehát felvettek 1 USD hitelt, és ebből lett kb 0.7 USD GDP növekedés.
Ez a "rossz befektetés" tankönyvi példája...

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.11.16. 22:04:06

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "korrodálnak a hőcserélők."

Ennyire szart gyártanak a rússzkik? Okos dolog ezekkel a pancserekkel olyan veszélyes üzemet építtetni, mint egy atomerőmű? Az amcsik a 60 éves reaktorokat hosszabbítják 80 évre.
www.nrc.gov/reactors/operating/licensing/renewal/subsequent-license-renewal.html

www.atv.hu/videok/video-20171116-martha-imre

chrisred 2017.11.17. 05:23:52

@Scott Tenorman Must Die: "nekünk sincs rossz kapcsolatunk az eu-val, a libsik riogatnak az ellenkezőjével. de hazudnak. ha megfigyeled, akkor körbehivatkoznak egymásra."

Így van, de néha egymást cáfolják. Mint amikor azt harsogják, hogy Magyarországot a Soros terv miatt éri annyi politikai támadás az EU részéről. Aztán meg Lázárról azt halljuk, hogy a Magyarország ellen indított kötelességszegési eljárások száma átlag alatti. A kettőt logikusan összekapcsolva arra lehet következtetni, hogy a magyar kormány átlag felett teljesít a Soros terv végrehajtásában.

FCUK12 2017.11.24. 23:30:34

nézd az istenit, már megint nekem lett igazam, nem a b1-nek. :)

hvg.hu/gazdasag/20171124_Itt_a_jo_hir_dol_a_penz_a_brusszeli_kasszabol
süti beállítások módosítása