B1 blogcsalád



Orbán ’56-os beszéde: a marketing és a manipuláció magasiskolája buta gyerekmesébe csomagolva

2017. október 23. - Mr Flynn Rider

És mindig bekajálják ugyanazt a mesét a beszédeire buszoztatott tapsolók. 

orban_okt_23_terror_haza_beszed.jpg 

Minden marketingesnek megtanítják azokat az egyszerű trükköket, amikkel Orbán beszédei tele vannak. Ennek ellenére úgy játszik a hallgatósággal, ahogy neki jól esik. És mindig megtapsolják. És mindig elhiszik neki ezeket a gyerekmeséket, amikkel a közönséget traktálja. 

Nézzük azokat az állandó elemeket, amikkel tele vannak a beszédei:

1. Világ- és mítoszépítés, amiben a „magyarság hősies cselekedetei” vannak a középpontban

Ennek középpontja, hogy „mi magyarok, különleges emberek vagyunk”. Hagyjuk most azt, hogy Sztálin is ugyanezt mondta, csak nem a magyarokat használta, hanem a „kommunistákat”. A magyarok nagy tetteket hajtanak és hajtottak végre. Ez ugyan csupa hízelgés, de az alacsony önbecsülésű magyarságnak mindez mindig olyan, mint hájjal kenegetnék – pontosan ezt akarja hallani.

Orbán a mostani beszédében a saját őrült ötleteit, saját csatáit állította be a magyarok nagy cselekedeteinek. A kormányfő szerint ha meg sem próbáljuk, akkor nem is sikerülhet, valamennyi esély mindig van. "1956-ban megmentettük a nemzet becsületét. 1990-ben visszavettük a szabadságunkat. 2010-ben pedig a nemzetegyesítés útjára léptünk" - hangoztatta. Vagy később:

"Nekünk senki sem mondhatja, hogy lehetetlen. A népvándorlást meg lehet állítani, a globalizációt féken lehet tartani, Brüsszelt meg lehet zabolázni, a pénzügyi spekuláns tervét meg lehet lékelni, az európai egyesült államok őrült ötletére kényszerzubbonyt lehet húzni.”

De emlékezzünk csak vissza arra, amit 2014-ben mondott: Orbán: "Magyarország különleges hely, a magyarok különös népség. Más nemzetek is különösek, de a magyarok még annál is különösebbek." 

2. A mítoszokban és ebben a világban ott vannak a magyarok ellenségei: az értetlenek és a gonoszok

Ezek mindig a magyarság életére törnek, legyenek bár kommunisták, Gyurcsányok, civilek, cigányok, zsidók, liberálisok, jogvédők, melegek, szovjetek, brüsszeliták, migráncsok, vagy maga a patás ördög, Soros György.  A legjobb az egészben, hogy mint a mesében, a gonosz mindig behelyettesíthető bárkivel, mindig a magyarok ellen tör. Itt véti el a hibát Orbán: hogy sose lehet tudni, miért.

Ott helyben, az odabuszoztatott tömegnek persze nem tűnik fel, hogy kilóg a lóláb. Ami igazán kínos, hogy ugyanazzal a mesével, a behelyettesíthető gonosszal és ezzel a primitív félelemkeltéssel mindig be lehet palizni a Fidesz-szavazót. Évek óta, sőt, évtizedek óta. Mintha mindig valami primitív képregényfilmet néznénk meg, aminek ugyanaz a forgatókönyve: a jók és a gonoszok fekete-fehér küzdelme. Hogy miért palizható erre be a törzsszavazó gárda, az már egy másik írás témája lehetne.

„Az igazság az, hogy most 3 évtized után újra veszély fenyegeti azt, amit Magyarországról és a magyar életről gondolunk. Újra történelmi fordulóponthoz érkeztünk, visszatértek a régi bajok. Elképedve látjuk, hogy a globalizmus erői fenyegetik az ajtót, és azon dolgoznak hogy magyarok helyett homo Brüsszelikusszá gyúrjanak bennünket.”

 3. A gonoszokkal a kiválasztott nép, a magyarok veszik fel a harcot

„Mi hirdettünk nemzetközi összefogást, a félhomály és a rejtett háború nem a mi világunk"

- mondta. Szerinte csak nyílt küzdelemben van esélyünk a győzelemre.

"Ha magyar Magyarországot és európai Európát akarunk, arról nyíltan kell beszélnünk és harcolnunk kell.”

4. És mindig nagy, mindent eldöntő csata előtt állunk.

A kormányfő szerint ma minden választás sorsdöntő Európában. Most dől el - folytatta -, Európa népei visszaveszik-e saját nemzeti életük politikai irányítását, a gazdasági elitekkel összefonódott európai bürokratáktól.

Most dől el, sikerül-e visszaszereznünk a régi, multikulturalizmus előtti nagyszerű Európánkat - hangoztatta. Orbán Viktor szerint még mindig sokan gondolják, hogy ez lehetetlen, de 1956-ban, 1988-ban és 2010 előtt sem hittek a változásban.

"Hányan hitték volna október 23-án reggel, munkába menet a villamoson, hogy estére a Sztálin-szobor helyén már csak két csizma marad? Hányan hitték 1988-ban, hogy a kommunizmust egy éven belül megrogyasztjuk, rászámolunk és leléptetjük, a szovjet csapatokat pedig kiparancsoljuk az országból? S hányan hitték 2010 előtt, hogy hamarosan új, nemzeti alapokon álló, keresztény kultúrájú és családjainkat megvédeni képes alkotmányunk lesz?"

- sorolta a miniszterelnök.

Vajon miért nem tűnik fel a hallgatóságnak, hogy mindig sorsdöntő csatát vívunk éppen? Hogy lehet, hogy egyfolytában harcolunk valakivel és mindig győzünk a Gonoszok ellen, de aztán megint jön egy újabb és újabb Gonosz? Meddig lehet ezzel a mesével félelemben tartani több millió embert vajon?

 5. A magyarok mindig győznek, bár senki sem érti őket

Ennek folyománya, hogy mi Orbán beszédírói és machinátorai szerint „különleges nép vagyunk”. Ez is visszatérő motívum a beszédeiben. A kormányfő szerint ha meg sem próbáljuk, akkor nem is sikerülhet, valamennyi esély mindig van. "1956-ban megmentettük a nemzet becsületét. 1990-ben visszavettük a szabadságunkat. 2010-ben pedig a nemzetegyesítés útjára léptünk" - hangoztatta.

„Nem csak emlékezünk, de nem is felejtünk, azokat sem felejtjük el, akik velünk szemben álltak - ők képtelenek megbocsájtani nekünk mindazt, amit ők elkövettek a magyarok ellen. A nyugat nem értette a magyar forradalmat, miért harcolunk a legyőzhetetlen túlerővel szemben. Azért küzdöttünk, mert ragaszkodtunk a saját kultúránkhoz, nem akarunk olvasztótégely lenni. Ezer évig őriztük Európa határait, küzdöttünk a nemzeti önállóságért. Brüsszelben pedig azért nem értenek minket, mert már akkor sem értettek."

6. A gonoszok Tényleg Nagyon Gonoszok, az ország határain kívül teljes a zűrzavar

Orbán minden beszédének központi eleme, hogy Európa gyenge, összeomlás szélén támolyog és fogalma sincs, mi történik körülötte. De mi, magyarok pontosan tudjuk, hogy mi történik, mi erősek vagyunk, a Kiválasztott Nemzet és megvédjük Európát. Igen, ebben semmi logika nincsen, ne is keressen benne. Ezeket a dumákat egyébként is csak az hiszi el, aki semmilyen idegen nyelven nem tud és sosem járt még  külföldön – vagyis a tanulatlan, vidéki emberek, akiket mostanság a Fidesz megszólít.

A Gonoszok igazából mindig ugyanazt akarják: fel akarják számolni Magyarországot, behinteni sóval, de mindenképpen sokat nyerészkedni rajta. Most azt mondta a Terror Háza Múzeum előtt, hogy a pénzügyi spekuláns birodalom hozta Európa nyakára az újabb kori népvándorlást, a migránsok millióit, az új bevándorlók invázióját.

„Ők dolgozták ki azt a tervet, amellyel Európát kevert földrésszé akarják alakítani” - tette hozzá, Soros nevének kimondása nélkül.

Orbán Viktor szerint mivel Közép-Európa migránsmentes övezet, ezért az Európa jövőjéért folyó küzdelem ide összpontosul. Amíg Brüsszel nem nyeri vissza szuverenitását, addig Európa kormánykerekét sem lehet a helyes irányba fordítani - hangoztatta.

„Európát elvakították sikerei, ám közben visszaszorult a színpadon, és saját háza táján is alig tud rendet tartani. Bosszúhadjáratot indítottak azok ellen, akik felhívták a figyelmet a problémákra. Megbélyegezték őket. Nácinak bélyegezték azokat, akik szerint Európa a nemzetek szövetsége.

Kevesen éltük túl a büntetőhadjáratokat. Ez a gőg vezette Európát a gazdasági, politikai és szellemi zűrzavarba, amelyből ma mindenki menekülni akar.

"Semmi sem emel fel csakis az alázat, semmi sem taszít le csak a gőg és a bűnösség" - idézte Szent Istvánt, akit szerinte nem ismernek Brüsszelben. A magyaroknak elegük lett abból, hogy tűrnek, alkalmazkodnak és meghajolnak.

Minden válsághelyzetben Európát kiáltanak, ezért futottak vakvágányra, mi magyarok tudjuk, miért. Most a globalizáció farvizén pénzügyi birodalmak emelkedtek fel, amelyeknek médiabirodalma, hálózata, amely foglyul ejtette Brüsszelt. A spekuláns birodalom hozta a nyakunkra a migránsokat, kidolgozták a tervet, amellyel Európát kevert földrésszé alakítanák. "Már csak mi állunk ellen" - jelentette ki Orbán, már csak mi maradtunk migránsmentes övezet.

7. Most, hogy tudjuk, harcolnunk kell, cselekedjünk!

A beszédek végére mindig kell egy ún. Call To Action. A hirdetések végén a „Rendelje meg most!”-felszólítást olvashatjuk, Orbán beszédei végén mindig valamilyen aktuális feladatot ad a híveinek. Hol polgári köröket kell alakítani, hol az IMF-fel, a bankokkal hadakozni. Most természetese a jövő évi választásokon kell majd elmenni szavazni.

Ahogy az MTI is tudósított: A miniszterelnök szavai szerint a tét nagy, "semmit sem vehetünk félvállról". Mint mondta, még nem érdemelték ki a győzelmet, ahhoz mindenkire szükség lesz, ezért a következő hónapokban készülődni fognak: "Márciusban újrakezdjük. És akkor áprilisban ismét győzni fogunk". 

8. A nemzeti ünnep mindig csak egy ürügy a pártpolitikai célok felhasználására

A mostani a beszéd csupán ürügy volt az újabb harcok, világértelmzés és a gonoszok elleni szellemi muníció kiosztására. Orbán kb 5 mondattal elintézte október 23-át és az egész 1956-os forradalmat, de abba is hazudott egy ordenárét Dósa Lászlóról. Ennyit a nemzeti ünnepről és a hazafias érzelmekről. 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8413064656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ulpius66 2017.10.23. 20:16:02

Nekem pl. bejött a beszéd! ...és gondolom vagyunk ezzel így pár millióan a határon innen és túl!

Persze mindig vannak a kákán is csomót kereső ballibsi firkászok akik mindenbe bele akarnak kötni.... "Minden ballibsi firkásznak megtanítják ezeket az egyszerű trükköket..."

teéjesenmindegy 2017.10.23. 21:21:03

Nem olvastam végig. Megbukott ugye?

AussieBloke 2017.10.23. 21:22:28

Neked Hitler 1938-as nürnbergi beszéde is bejött volna. Milyen céltudatos és felemelő volt..., érezni lehetett benne a történelmi látnokot.
Csak aztán lett egy kis probléma.
Itt is lesz.

LKerekes 2017.10.23. 22:01:59

@AussieBloke:
Te se leszel már hülyébb, édes fiam.

Zsolt Sándor Németh 2017.10.23. 22:31:42

@ulpius66:
Neked nem tök mindegy miről beszélt?!
Ha Manócskáról meg a Tádéról mond egy mesét annak is hörögve tapsolnál!

morpho 2017.10.23. 22:44:44

@ulpius66: Ez a beszéd vérprimitív volt! Gyermeteg és hazug! Ráadásul itt-ott megmosolyogtató is.
Persze mindig vannak a mélységesen szervilis narancskullancsok akik jó pénzért mindenbe bele akarják láttatni Orbán nagyszerűségét.... "Minden bérkommentelő narancskullancsnak megtanítják ezeket az egyszerű trükköket..."

morpho 2017.10.23. 22:46:04

@LKerekes: Szabad Orbánnak ilyeneket mondani? Nem csapnak ki ezért a bérkommentelő iskolából?

FCUK10 2017.10.23. 23:26:20

tökmindegy, mit mondott Orbán. tartott egy nagygyűlést, ami balos mércével utolérhetetlen méretű volt. balról meg lófasz volt, mert eső :) ez a lényeg, semmi más.

Zsoltbacsi 2017.10.23. 23:40:19

@teéjesenmindegy:
"Nem olvastam végig. Megbukott ugye?"

Te kis butus! Ma még csak hétfő van, ma a néppártból szokták kibaszni. Bukni holnap fog.

Ui: csütörtök államcsőd :)

2017.10.24. 00:58:43

"Ami igazán kínos, hogy ugyanazzal a mesével, a behelyettesíthető gonosszal és ezzel a primitív félelemkeltéssel mindig be lehet palizni a Fidesz-szavazót. Évek óta, sőt, évtizedek óta. Mintha mindig valami primitív képregényfilmet néznénk meg, aminek ugyanaz a forgatókönyve: a jók és a gonoszok fekete-fehér küzdelme. Hogy miért palizható erre be a törzsszavazó gárda, az már egy másik írás témája lehetne." - sőt, ami még kínosabb: ez pont ugyanúgy igaz a ballib szektásokra is...
erről tényleg születhetne egy írás

morpho 2017.10.24. 02:19:35

@aleksz róz: Nincsenek ballib szektások. Ballib sincs, ez egy hülyeség. Le kéne jönni róla! Egyébként én kiröhögném, akár melyik idióta politikus próbálna ilyen faszságokkal előállni.
Annyit még, hogy ezt Orbán mondta a híveinek. Például neked. Kéretik ezzel foglalkozni. Ha majd más mást mond, akkor lehet azt is cincálni. Tényleg, észrevetted, hogy az első hozzászólásod rögtön egy terelés? Muhahha :)

H.Sandor 2017.10.24. 08:55:39

Körülbelül ennyit vártam Orbántól.Persze velem együtt ő sem értheti,hogy miket hablatyolt össze.Soha egyetlen értelmes beszédet még nem hallottam tőle.
Persze,akinek ez kell,az nyammogjon rajta élvezettel.
Mindamellett,ha egy narancshályogos hívő elmondaná nekem,hogyan támadt fel
a Soros terv,hiszen azt már 1956-ban Orbán szerint végrehajtották ellenünk - akkor ezért igencsak hálás lennék.

Géza néni 2017.10.24. 09:35:19

Most már ezután mindennap villamosra ülök hátha estére történik valami!

élveteg 2017.10.24. 10:25:33

" A nemzeti ünnep mindig csak egy ürügy a pártpolitikai célok felhasználására"

Ezt aztán leírhatná bármelyik pártról is

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2017.10.24. 10:39:02

Az átlag magyar nem EU mániás. A budapesti, belvárosi liberálisokon kívül itt senki nem szereti a niggereket és az arabokat, ennek ellenére a libbantak erőltetik a dolgot. Ne csodálkozzanak ha max 50 ember megy el egy nagy ellenzéki tüntire. Orbán az egyetlen épkézláb politikus az ország vezetésére. Értem én hogy nem tetszik nektek, de megint vissza jutunk oda hogy: mi vagyunk többen és ez egy többségi demokrácia. Nem éhezik 600 ezer gyerek ahogy a sajtó szabadság is köszöni szépen, jól van. Ugye, Orbán egy geci, leírva az ellenzéki sajtóban. Szóval olyan nyilvánvaló hazugságokkal, mint amivel az MSZP vagy mások operálnak az "ellenzéki" oldalon csak bukáshoz vezet. Hála a teremtőnek, a baloldali liberálisok most nyírják ki magukat a következő 30-40 évre.

Bii­visz 2017.10.24. 10:48:42

És Orbán marketingje és manipulációja annyira, de annyira profi, hogy már nem csak hülye fidesz rajongók, de az EU egyre több polgára is benyalja.
A sok hülye - szerte az unióban - egyre növekvő számban szavaz migráció-ellenes pártokra.

Hiába no, a buta európai népség is imádja a tündérmeséket!

nemecsekerno_007 2017.10.24. 11:08:13

Elemezgessétek szavanként vazzee. Ebből épül majd a tudás alapú gazdaság...

várom a levelet 2017.10.24. 11:08:52

nála gőgösebb ember kevés van.

arckönyv 2017.10.24. 11:10:19

nekem kicsit olyan érzésem van ezzel az orbán mikor mit mondott dologgal kapcsolatban mintha a zárt osztályra akarnátok bejárni kritizálni a helyi vezérbolond hallgatóságát. az emberek 20%-a ostoba, ezt láthatod akkor is amikor közlekedsz vagy sorban állsz a közértben, csak itt össze vannak gyűjtve. gondoljuk végig milyen hatással vannak ezek az életünkre... nekem apróbb kellemetlenségen kívül nem igazán jelentenek többet. ha orbán vagy a fidesz eltűnik ezek akkor is itt maradnak. majd meggyőzi őket a jobbik vagy a dk vagy akármi. a politikusok célközönsége mindig ezek lesznek...

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.24. 11:23:40

Minden normális vezető hitet és reményt ad a népnek.
Többé teszi őket, mint amik.
ELhiteti velük hogy nagy dolgokra képesek.

A szarházi ballib hazaárulók merjünk kicsik lenni kampánya, a 40 év komminista diktatúra nemzeti identitástudat gyilkosság után, rá is fér a magyarokra az önbizalom növelése.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.24. 11:25:02

@Zsolt Sándor Németh:

"Neked nem mindegy miről beszél ?
Ha Manócskáról meg a Tádéról mond egy mesét annak is hörögve " gyűlölködnél!

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.24. 11:26:40

@morpho:

Méghogy nincsennek ballibek.
Ti vagytok azok, akik mindent megtesztek, hogy a magyar hitehagyott önsanyargató néppé válljon. Bűntudata legyen egészséges nemzeti öntudat legapróbb morzsáját is kiirtanátok belőlünk.

Kevesen vagytok, és egyre szánalmasabban vergődtök, szerencsére.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.24. 11:29:00

@Bii­visz:

Legutóbb a szerencsétlen megtévesztett Csehek választottak olyan kormányt, ami a nem létező SOros-tervre mond nemet.

Az osztrák AFP erősödése után, ezen rinyál az EU-s ballib horda.
Egyre több helyen veszít a Soros banda, és ez reményt aad a túlélésre az EU-ban is.

élveteg 2017.10.24. 11:29:04

"Orbán Viktor szerint mivel Közép-Európa migránsmentes övezet, ezért az Európa jövőjéért folyó küzdelem ide összpontosul"

Az hogy mi öszpontosulna ide az kiolvasható ebből az interjúból :

." Az Egyesült Államok, Kanada vagy épp Ausztrália is többet tehetett volna, azon kívül, hogy kimazsolázták a jól képzett menekülteket. "

index.hu/kulfold/2017/10/24/vege_a_konszenzus_koranak/

Vagyis a legjavát kimazsolázták a leggazdagabbak A maradék legjavát meg vinnék az európai leggazdagabbak A semmire sem használható legalját meg leraknák Közép-Európában Ügyes

haXXor 2017.10.24. 11:46:03

Azt hittem a momentumos hippiről lesz szó, aztán szomorúan láttam, hogy csak egy újabb Orbán-fikázó szar lett... :(

2017.10.24. 12:01:27

@morpho: miért lenne terelés, miről akarnám elterelni? attól még a fidesz fanatikusaira is igazak maradnak az állítások... pont ugyanolyanok vagytok, a fidesz-szektások meg ti, ballib szektások. csak akkora kettős mérce nőtt a homlokotokra, hogy nem látjátok. én meg szeretek erre rámutatni.

arckönyv 2017.10.24. 12:03:59

@Ballib cenzúrázók réme 25: szerintem meg inkább helyén kellene kezelni önmagunkat. a fidesz baromsága, hogy elhiteti a hülyékkel, hogy nem hülyék, mással ugye nem is kommunikálnak, de a való életben jön a pofára esés. azon kívül, hogy megmaradnak csodavárónak és stabil szavazónak nem látom értelmét. és leginkább, nem a hülyékre kellene építeni.

2017.10.24. 12:16:12

@morpho: ballib nincs, ja.
de ballibek vannak. ez a ti összefoglaló nevetek, ami a saját, egyébként téves önmeghatározásotokon alapszik.
nem orbán találta ki.

2017.10.24. 12:18:29

@morpho: időnként még az egy dimenziót (egyenes) se látod. hanem csak pontokat.

isi007 2017.10.24. 12:19:01

@Ballib cenzúrázók réme 25:
Jól van bértollnokkám szépen felmondtad a leckét de itt hiába koptatod a klaviatúrád ez itt nem egy polgári kör :-)

Nemzeti öntudat, világ közepe ezzel nem nehéz befolyásolni a gondolkodás képtelen alacsony képzettségű "tömegeket". Akik nem eszik meg a maszlagot azokra pedig különféle negatív, lealacsonyító jelzőt aggatni és már nyerő pozícióban is vagytok. Szerintetek.

Cycmen 2017.10.24. 12:31:25

@aleksz róz: " Mintha mindig valami primitív képregényfilmet néznénk meg, aminek ugyanaz a forgatókönyve: a jók és a gonoszok fekete-fehér küzdelme. Hogy miért palizható erre be a törzsszavazó gárda, az már egy másik írás témája lehetne." - sőt, ami még kínosabb: ez pont ugyanúgy igaz a ballib szektásokra is..."

Mert az emberek nagy többsége (már aki el is megy szavazni) ennél többet nem értene meg! Csak halvány megfogalmazatlan érzéseik vannak, abból lehet kimanipulálni a szavazatokat! Egy politikus elmagyarázta, hogy az átlagszavazó, egy nyolc szavas összetett mondatot képtelen értelmezni, felesleges vele próbálkozni! Tehát marad az Orbán cigány, drága kisvasút, stadion, stadion, stadion balról, Soros, geci EU, migránsok jobbról!
A két leredukált hangulatkeltés között talán annyi a különbség, hogy a jobboldali jelszavak nagyobb veszélyre hívják fel a figyelmet!

Cycmen 2017.10.24. 12:36:26

@aleksz róz: " időnként még az egy dimenziót (egyenes) se látod. hanem csak pontokat."

Imádom az ilyen kifinomultan getzi dumát! RSPCT!

high up! 2017.10.24. 13:06:20

A Fideszben teljes riadalom van, úgy próbálják a világ elől eltitkolni, hogy Orbaneszku gazdi meghibbant, az agya teljesen elborult. Mint egykoron Sztálin kollegájáé.
Dehát nincs mit tenni, az egész világ látja ezt, mert Orbaneszku diktátor mindig kijön a fényre és nyilvánosan mutatja be, hogy mit hív a tudomány paranoiás elmebetegségnek.

Most is megtörtént: a hibbant Orbaneszku kijött, a faluja határánál messzebb még sose járt csőcselékének hete-havat összehordott a világról meg a világrendről, a csőcselék meg tátott szájjal hallgatta, mint 4 éves gyerek az Esti mesét.

A végén a csőcselék pedig beájultan tapsolt és jó napja volt, mert a gazdi elmagyarázta neki, hogy az egész világ hülye és kihalásra van ítélve, nem úgy mint ő, a vezír által személyesen megvédett Átlaghülyemagyarország.
De szép látvány volt ennyi elmebeteg együtt.

FOLYTASSUK!

Jules Berstein 2017.10.24. 13:14:01

Már hozzá szóltam! Lásd a facebookon! Eszmei mondanivalója röviden az, hogy Orbán az utóbbi 50 év legjobb miniszterelnöke, és aki az ellenkezőjét állítja, az hülye.
Na balliberális csótányok, lehet cáfolni!! A 24.hu, meg a 444.hu nem mérvadó, ezek csak álhíreket, és kamu előre megbeszélt riportokat produkálnak, nem beszélve a hvg.-ről.

sas70 2017.10.24. 13:14:27

Moszkovitya szép beszédet mondott, csak arról nem beszélt, hogy a forradalmat az oroszok verték le! De ez nem is érdekes, mert imperialista pénzügyi összeesküvés áldozatai vagyunk!

gyurmicsek 2017.10.24. 13:15:21

@Jules Berstein: Szerintem meg aki elmegy egy politikai rendezvényre tapsolni, hülye.
Lehet cáfolni.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2017.10.24. 13:36:32

Ez nem a ti hetetek na.
Mondanam savanyú a szolo de a szüret kiválóan sikerult iden...szoval meg az sem....édes az.
Nem érzitek h ez mennyire kínos?
Hogy évtized ota alig várjátok h ovi mit mikor mond? Hogy a liblingjeitek nem tudtak KINEK beszedet mondani mert senkit nem érdekel? Ja tuuuudooom az eső!
A beszed tartalma pedig félelmetes számotokra. Szembesít a helyzettel...ramutat ki kicsoda es ki ki volt - persze fleto az apró vollabol viszi a lángot tovabb...
Fideszebb a fidesznel ő -
Ovi beszamol az elvégzett munkarol es bemutatja a terveket..es mellesleg bekejobbot nyujt a romannak szlovaknak szerbnek stb. egy közös kozepeuropai új jovo építése érdekében...
Felemetes igaz? El is hiszem. De nyugodtan visalkodjatok csak...

2017.10.24. 13:39:34

@high up!: hogy tényleg milyen náci-fasiszta-soviniszták vagytok ti, ballibek

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.24. 13:43:21

@FILTOL:

Ezen én is csodálkoztam..

Mikor már Gyurcsány is azzal kampányol, hogy ő Fideszebb a Fidesznél, akkor már valami tényleg nagyon mélyről jövő szánakozó röhögésre futja csak, ami a ballibek szétvert és esőmosta csodálkozó ábrázatát illeti.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.24. 13:46:08

@high up!:

"A Fideszben teljes riadalom van"

Ez egyébként igaz.

Mindent megtesznek nehogy túlnyerjék magukat 2018-ban, de minduntalan keresztbe tesznek nekik a ballibek és még lejjebb küzdik magukat.

morph on deer 2017.10.24. 14:33:56

@Ballib cenzúrázók réme 25:
“Minden normális vezető hitet és reményt ad a népnek.”
:)
De itt az orbánról van szó, vazze!
Ne keverd már bree a “normális vezetőket”, mert az egy teljesen más embertípus..!

Egéridomár 2017.10.24. 14:40:26

Minden rendben van, nincs itt semmi probléma. Csak a szokásos retardált fideszgecik magyarázzák, miért szaros a nyelvük. De így van ez jól! :D

guvat 2017.10.24. 14:48:35

Orbán képtelen úgy beszédet tartani, hogy azt a Rákosin, Kádáron, Medgyessyn, Gyurcsányon és Bajnain szocializálódott ellenzék agya is képes legyen értelmezni. Ha fejlődni akarnak, akkor készíttetniük kell egy fordító programot, ami mondjuk demszkygábori szintre dolgozza át az elhangzottakat, így majd felfogják ugyan, de nem értik... Így fognak kihalni....

morph on deer 2017.10.24. 14:50:38

@FILTOL:
“Ovi beszamol az elvégzett munkarol”

Munkáról??
A szó jelentését sem ismeri!

A harcról, csatáról meg küzdelemről papol, meg legyőzzük, megvédjük, sőt védelmezzük - az akármit, miközben mi vagyunk a zászlóshajó meg a védőbástya!

Tölds ki tetszőleges szavakkal, és már meg is van a következő orbáni suttyóság - bármilyen alkalomra megfelel!

Ne hagyjuk, hogy a Homo Brüsszelicus nevessen a végén, mert azt is megállítjuk, mint Brüsszelt..!

Ritka sötét egy csapat vagytok, de tényleg! Igaz elég, ha csak egy X-et sikerül leírnotok a szavazófülkében, - szóval pont jók vagytok fideszesnek...
:D

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.24. 15:00:12

@arckönyv:

Azt csak a ballibek próbálják elhitetni, és elsősorban magukkal, hogy mindenki más hülye, aki még hisz a nemzetben, az egységben, és a magyar jövőben.

Én speciel pontosan ismerem a ballibek motivációját és nem gondolom hogy hülyék.
Csak tudom hogy kevesen vannak, és ennek örölük.

ZX 2017.10.24. 15:06:44

ov beszéde olyan fenomenális volt, hogy utána az összes fideszes fasz itt tobzódik, hogy mevédje. Ha olyan nagy beszéd voilt minek azt megvédeni? Az értelmes ember tudja mit hallott, csak a hülyéknek kell megmagyarázni mit láttak, hallottak, olvastak. Pont mint a papok meg biblia.

Egyébként meg ha abból indulok mi lett a manyup pénzekkel amikor a fidesz "megvédte".... hát, akkor Európának ezennel vége.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.24. 15:09:44

@ZX:

El vagy tévedve..
Ez a blog éppenhogy a te agymosásodat szolgálja. A ballib agyhalottakét.

Mi csak nem szeretnénk hogy hülyén halj meg, Soros seggében a nyelveddel.

ZX 2017.10.24. 15:17:51

@Ballib cenzúrázók réme 25: Ejnye ejnye, már megint magadból indultál ki. Attól, ,hogy a fejed olyan mélyen van ov seggében, hogy ha megpróbálnának kiszedni tuti beleszakadna, attól még vannak emberek akiknek nem kell gazdatest, mert önállóan képesek gondolkozni, és a kommentek szövegét nem egy pártközpontból kapják.

konrada 2017.10.24. 15:17:53

Én már kezdtem félni, hogy nem marad az 56-os megemlékezésről szóló blog a Blog.hu-n, amilyen gyorsan eltűntették az Összefogás megmozdulásairól szólókat.

...de most megnyugodtam: mégis csak érdekesebb egy zorbán szómagyarázat, mint azzal szembesülni, hogy a beigért forradalom a rossz időre tekintettel elmaradt...

arckönyv 2017.10.24. 15:19:36

@Ballib cenzúrázók réme 25: azt hiszem nem kell ballibnek lenni ahhoz, hogy tudja az ember a fidesz (vagy bármely párt) hívői hülyék. egyszerű üzenetek egyszerű embereknek. a félremagyarázási kísérleteden is látszik, hogy mennyire próbálsz kapaszkodni a semmibe. a fidesz az utóbbi 20 évben nem igazán próbált meg egységet teremteni, de ha megnézed az utóbbi 7 évet nekimentek mindenkinek aki nem értett egyet velük, legyen szó bármiről. egység, nemzet kilőve.
a magyarok jövője egy nagy kleptokrácia lenne? ezt komolyan gondolod?
sorold már fel azokat a félreérthetetlenül magyar, nemzeti értékeket amit a fidesz és szavazói képviselnek!

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.24. 15:20:34

@ZX:

Te teljesen eltévedtél..

Jössz egy olyan dumával, hogy nincs szükség magyarázatra az orbán beszédet illetően.

Mindezt teszed egy olyan blogban ahol itt és most, mást se csinálnak, csak elmagyarázzzák a magadfajta egybites ballib marhának, hogy mit kell róla gondolni.

konrada 2017.10.24. 15:20:43

@konrada:
...ja és még annyit: azért elég gáz lehet szegény blogolónak, hogy az ellenzéki naggyűléseken elhangzott szép és előremutató szavak helyett zorbán hülyeségeit kell elmagyaráznia a híveiknek...

NoOne 2017.10.24. 15:26:39

"Nincs középút nézzél szét, felszedték az út közepét." [V-Moto'Rock]

Sajnos. A baloldal gyakorlatilag abban sem tud megegyezni, hogy egyáltalán létezik-e, a jobboldal meg elkurvult, de nagyon durván. A migráció pedig nyilvánvalóan kárt tesz Európában, ha tömeges, a Soros pedig nem Teréz anya, de nem is az ördög maga. Itthon meg jó lenne végre, ha nem valamelyik "oldalnak"lenne jó, hanem a lakosságnak. Ja, tudom: idealista vagyok, és majd eldől a seprű...

ZX 2017.10.24. 15:26:43

@Ballib cenzúrázók réme 25: Már amikor elhangzott levontam a következtetést. Amikor aztán itt elolvastam, hogy mások mit gondolnak róla maximum megerősített abban, hogy hasonlóan gondoljuk. De nem történt gyökeres változás. Szóval mi a problémád?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.24. 15:26:47

@arckönyv:

Fidesz megadta a kettős állampolgárságot.
Az MSZP-SZDSZ 23 millió románozott, erdélyben nyomtatott szórólapokon nevezték tolvajnak határontúli honfitársainkat akik majd ellopjáka nyugdíjunkat, munkánkat.

Az MSZP-SZDSZ rommá adósította az embereket és országot devizában. Eladta a közműveket, részvényeket, gyárakat, mindent amit ért. A Fidesz kivezette a devizahiteleket, és visszavásárolta a bankokat, közműveket.

A Fidesz hívta életre a MÁÉRT gyűléseket, hogy a magyarok egységesen tudják érdekeiket képviselni határon innen és túl.
Ez az a fúrum amit az MSZP-SZDSZ 8 éven keresztül soha nem hívott össze, és csak hergelt határontúli honfitársaink ellem Erdély elcsatolásának ünnepén koccintottak Román kollégáikkal ballib politikusaink.

Csak hogy néhyán példát említsek.
Közismert tény, hogy a kommunista diktatúrában a ballibek ugyanúgy a nemzeti identitástudat kiirtásán dolgoztak, mint teszik ezt napjainkban.
A merjünk kicsik lenni kampány soha nem áll meg.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.24. 15:29:24

@ZX:

Megint hazudsz.

Itt a blog ami elmagyarázza az agyhalott ballibeknek mit kell a beszédről gondolni, miután az eső miatt szartak a saját rendezvényeikre, és csúfosan beégtek.

Majd a bloggernek a hülyeségiet pontról pontra cáfolták a hozzászólók.

Majd jössz te, s leírod nincs szükség magyarázatra, egy olyan blogban ami magyarázza a ballib marhaságokat.

Ennyi a sztori, nincs probléma semmi.

igaz_ember 2017.10.24. 15:31:40

Esett az eső ez a lényeg... forradalmat csinálni jó idő kell...:) Szerintem a meterólogusok vezessék az ellenzéket hátha...:) Meg mi az hogy Orbánt esőben is meghallgatták? :) Legalább az ő beszédét lehet kritizálni, no de kedves másik oldal... jaja az esőszünet... :)

morph on deer 2017.10.24. 15:35:27

@konrada:
Mivel az orbáni agymenés valóban igényel magyarázatot, a többiek meg tudnak beszélni magyarul is.

Legközelebb azért jó lenne orbán-magyar tolmács is a beszéd mellé, ugyanis még nem mindenki fideszes, hogy anyanyelvi szinten vegye a homo felcsútikusz dumáit... Úgy mindjárt a jeltolmács mellé, hogy ne csak a süketnéma fideszeseknek legyen “jó” :))

morph on deer 2017.10.24. 15:36:36

@igaz_ember:
“Szerintem a meterólogusok vezessék az ellenzéket hátha...:)”
:D

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.24. 15:37:45

@morph on deer:

Itt az egyetlen valamirevaló magyarázata a beszédnek:

arckönyv 2017.10.24. 15:38:32

@Ballib cenzúrázók réme 25: ezek lennének azok? puszira én sem adtam volna kettős állampolgárságot. aki állampolgár akar lenni jöjjön ide és éljen itt, látogatóba bármikor jöhet. azt hiszem a fideszt megelőzően ezek a lehetőségek úgyszintén adottak voltak.
ma pont ugyanaz megy mint az mszp szdsz idején, nem tudsz jobb feltételekkel hitelhez jutni. arról meg nem kéne megfeledkezni, hogy a fideszes önkormányzatok annak idején élen jártak az öneladósításban.
mit ne mondjak, szép, hogy a határon túli magyarokért ilyen sok mindent megtesz a fidesz de én nem vagyok határon túli magyar, mint ahogy a többség sem, szóval nem ilyenekkel kéne jönni.
de azt még mindig nem böfögted ide, hogy mi az ami igazán magyar nemzeti érték lenne, ami előremutató és tényleg nem valami zavaros vízió amit a fideszes birkákon kívül senki nem ért.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.24. 15:38:40

@morph on deer:

Itt az egyetlen valamirevaló magyarázata a beszédnek, Bayer tollából:

magyaridok.hu/ahelyzet/unnep-idezojel-nelkul-2372809/

...
Igen. És a magyar munkások most is ott álltak a Terror Házánál, a nemzetközi proletárok meg hülyeségeket üvöltöztek kicsit odébb.
„Akik ellenünk voltak, nem tudják nekünk megbocsátani, amit ötven éven át tettek ellenünk.” De nem ám! És nagy meg nem bocsátásukban ’56 után akasztottak, ma pedig sztálinoznak, náciznak, észak-koreáznak, idézőjelbe teszik az ünnepet és Kádár elvtársék Fehér könyvének szellemiségét idéző trágyát posztolgatnak maguk között.
„Európát elvakították hajdani sikerei, és ma már saját háza táján sem tud rendet tartani. És azokat támadják, akik Európát védeni akarják.”
Fontos mondatok ezek, bár majd ezt fogják a legtöbbet támadni. Ezt is. Éppen ezért idézem ide a miheztartás végett Emmanuel Macron szavait, alig egy héttel ezelőttről: „Túl régóta belesüppedtünk egy »sótlan« demokratikus életvitelbe. Éppen most fizetjük meg e kollektív butaság árát, mely hitt a történelem végében akkor, amikor az éppen ellenkezőleg, szembe jön velünk. Hogy ezzel szembenézzünk, vissza kell nyúlnunk a politikai hősiességhez, amely a republikánus világ sajátja, újra megtalálni a történelmi történet értelmét.” Nahát! Már Macron is? Pedig az ő pedigréje hibátlan…
...

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.24. 15:40:58

@arckönyv:

A magadfajta ballib komcsik soha nem fogják megérteni mi az, magyarnak lenni, mit jelent a haza, hisz magad írod, nem érted.

És még közben hazudsz is.
"nem tudsz jobb feltételekkel hitelhez jutni"
Hát szerintem a 2-4%-os hitel sokkal jobb, mint a 14-20%-os, vagy a deviza.

ZX 2017.10.24. 15:42:30

@Ballib cenzúrázók réme 25: Még senkitől sem láttam itt olyan hozzászólást, ami bármit is cáfolt volna. Szóval, hogy ki hazudik azt én is tudom és te is, hogy te vagy az.

bonsalty 2017.10.24. 15:44:14

Ezt felesleges volt kielemezni. A lényeg az, hogy legyen egy permanens forradalom és ellenség, akivel árnyékharcot és szájkaratét lehet folytatni úgy, hogy ez jól hangozzék. Teljes egyértelmű, ha Európa elsüllyed, mi is süllyedünk. 56 szellemében persze bármire képesek vagyunk, még "amerikára is kényszer zubbonyt húzunk" -hangzik a megoldás. Kérdés, hogy ezt a szójátékot, mennyire előrehaladott demenciával képes valaki elhinni? Ez nem az Eger várának ostroma! A kerítést megkerülik a migránsok, ahogyan egymillióan ezt már megtették. Flottánk nincs a tengeren, a pénztőke ellen pedig szegényes plakátokkal harcolunk. Tito láncos kutyái helyett Soros György láncos NGO-i ellen folyik a küzdelem..., szóban. Az esőben meg bámulnak és pacsiznak az öregek, hogy de frankón odamondta a Viktor, nemsokára beveti Brüsszel ellen a csodafegyvert. Az én kérdésem az lenne, hogy valaki világosítson már föl a jelenlegi táborból, hogy mi lenne ez az új csodafegyver az echo tévén kívül?

arckönyv 2017.10.24. 15:53:12

@Ballib cenzúrázók réme 25: nem éppen a kamatról beszéltem, ugyanis akkor a betéti kamatok is magasak voltak... olyan feltételekről beszélek, hogy a hitelfelvételhez miket kell neked nyújtani és milyen arányban oszlik meg a kockázatviselés közted és a bank között. na ezek nem változtak. ja és a deviza, azt remélem nem akarod elhazudni, hogy a fidesznek volt nem kevés köze a forint leértékelődéséhez...
lehet ballibnek hívni mindenkit aki felteszi neked ezt a kérdést, de válaszolni nem válaszoltál, így meg retteghetsz, hogy az ország nem fideszes része mind ballib. hacsak nem egy határon túli vagy, különben még magadnak sem tudtál még válaszolni...

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.24. 15:53:52

megjegyzem egész Európa ezen csámcsog, kivéve a hazai bérrettegő firkászokat.. :

magyaridok.hu/kulfold/zeman-ujsagiroknak-feliratu-ak-47-es-utanzattal-uzent-2375020/
Ami pedig a prágai sajtókonferenciát illeti, amelyet Zeman tartott, ez történt: a rá jellemző jovialitással emelt fel egy AK-47-es géppisztoly modelljét, amelyre ez volt rápingálva: „Újságíróknak”. És a fegyveren lévő feliratot a jelenlévő újságírók felé is fordította, mint ahogyan azt a brit Independent napilaptól kezdve az osztrák Kurier napilag számolnak be a lapok, mellékelve a géppisztolyt feltartó Zeman elnökről készült fotót.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.24. 15:55:48

@bonsalty:

Jól látod. 56-ban ugyanaz volt a cél, mint most.
Nem kell eszköz, elég az akarat.

56-ban is és most is függetlenségre vágyunk.
Arra hogy magyarok maradhassunk, saját hazánkba.
Hogy ne mások mondják meg kit kell befogadni, mit kell tenni, mit kell eladni, mit kell megvenni.

Egyszóval a nemzeti identitás megőrzése a cél !
Akkor is és most is.

arckönyv 2017.10.24. 16:04:22

@Ballib cenzúrázók réme 25: összefoglalva amit megtudtam tőled a magyarságról: ha határon túli vagy és beveszed viktor dumáját akkor vagy magyar. micsoda nemzeti értékek...

ZX 2017.10.24. 16:10:49

@Ballib cenzúrázók réme 25: "Hogy ne mások mondják meg kit kell befogadni, mit kell tenni, mit kell eladni, mit kell megvenni."

Most épp ov próbálja ezt megmondani. Most épp megint az oroszokat kellene hypolni. Hát kösz nem. De ti csak álljatok tátott szájjal miközben ez a hazaáruló fasz önti rátok a szart.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.24. 16:11:20

@arckönyv:

Összefoglalom neked szívesen mégegyszer.
A ballibek a kommunista diktatúrában, és ma is a nemzeti öntudat kiirtásán dolgoztak és dolgoznak.
A magyarok becsmérlése lenézése, bűntudat elmélyítése, háborús szerepéért hibáztatása ugyanúgy eszköze a megsemmisítésünknek, országunk eladásának, mint egykoron.

Csakhát a magyarok felkeltek a földről, és lesöpörték a hazaárulók alaptalan vádaskodását magukról.
Pontosan tudjuk hogy a háborúban mi éppen olyan áldozatok vagyunk és voltunk, mint a környező országokban bárki, a német megszállás idején.

Tudjuk hogy érdemes magyarnak lenni, és maradni ezekben a vészterhes muszlim hofoglalókkal mesterségesen dúsított időkben.

Többen vagyunk és elegen.
És ez fáj a amagadfajta hazaárulónak a leginkább.

Egéridomár 2017.10.24. 16:12:32

@Ballib cenzúrázók réme 25:
"Azt csak a ballibek próbálják elhitetni, és elsősorban magukkal, hogy mindenki más hülye, aki még hisz a nemzetben, az egységben, és a magyar jövőben."

Figyu fideszgeci. Pont emiatt az aggodalom, mert jelenleg az egybitesek segítségével van hatalmon magyarország legkártékonyabb maffia kormánya. Amúgy nem azért vagytok hülyék, mert hisztek(?) a fentiekben, hanem mert fideszesek vagytok. Ennyike :)

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.24. 16:13:50

@ZX:

Orbán és a Fidesz is jóval többször szólalt fel, az EU-s értékek mellett, a Nyugathoz tartozás irányában, mint az Oroszokkal való barátság mellett.

Az más kérdés, hogy a Soros féle ballib agyhalottakhoz hasonlóan nem gyűlölik parancsra mindazt ami orosz agynélkül.

arckönyv 2017.10.24. 16:16:22

@Ballib cenzúrázók réme 25: egy kibaszott értéket írjál már le ne azt mi nem az. nem gondolnám, hogy engem hazaárulónak hívni csak azért mert megadom neked a lehetőséget, hogy gondolkodj kicsit magadtól, hogy értékeket fogalmazz meg az magyar nemzeti érték lenne... ezzel csak engem igazolsz, hogy buta párthívő vagy mert csak az üres szavakban hiszel de jelentésük nincs számodra.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.24. 16:18:59

@Egéridomár:

Légyszi pontosítsd a kártékonyság fogalmát, mert tudtommal minden gazdasági mutatóban az elkúróktól nem volt szarabb az egész EU-ban.

Az elkúrók 54%-ról 82% fölé adósították az országot, jelenleg 74% a GDP arányos állaadósság.

Az elkúrók megduplázták a munkanélküliségi rátát, most több mint 20 éves foglalkoztatási csúcs van.

Az elkúrók eladósították devizában az országot és embereket, a Fidesz kivezette a deviza hiteleket.

Az elkúrók alatt kétszámjegyű banki kamat, és infláció volt, most mindkettő nulla közeli.

Az elkúrók alatt 140 BRUTTÓ felett 40%-os SZJA-t fizettek a 'gazdagok', most egykulcsos az adó, és az átlegbér 300 ezer fölött van.

...

Szóval érdekel a kártékonyságot mibe méred, merthogy nem ezekben az bizonyos.

ZX 2017.10.24. 16:23:29

@Ballib cenzúrázók réme 25: Mondj már példát légyszi az elmúlt 2 évből.

"A ballibek a kommunista diktatúrában, és ma is a nemzeti öntudat kiirtásán dolgoztak és dolgoznak."

De most tényleg. Van még aki elhiszi ezt a rengeteg faszságot? Na jó, ne válaszolj, az egybites fideszdroidok szó nélkül benyelik.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.24. 16:23:32

@arckönyv:

Leírtam számtalan konkrétumot a nemzeti értékek, és érdekek kapcsán.
Mivel érdekkellentét van a tettek és a sekélyes magyarellenes gondolataid köztött így nem érted. Nem baj.

MÁÉRT életre keltése (kontra határontúli érdekképviselet magasról leszarása)
Kettős állampolgárság megadása (kontra határon túliak megtagadása)
Erdélyi autonómia támogatása (kontra Erdély elcsatolására koccintás)
Mejünk nagyok lenni (kontra merjünk kicsik lenni)
Német megszállás emlékmű (kontra a magyarok a hibásak a háborús borzalmakért)
Magyar cégek helyzetbe hozása (kontra külföldi multiknak minden projekt)
...

arckönyv 2017.10.24. 16:38:35

@Ballib cenzúrázók réme 25: megint sikerült leírni azokat amik a határon túliaknak lehet érték, nem az itthoniaknak. a német megszállási emlékmű is pont egy ugyanolyan hazugság mint a magyar cégek helyzetbe hozása. viktor haverjai lettek helyzetbe hozva, a hétköznapi magyar vállalkozó kap egy kedvezőnek induló szarul kivitelezett dolgot és még két másik szart. ha lenne némi közöd ehhez a témához te is tudnád. megszállási emlékművel kapcsolatos dedós hozzáállás, ez a mások vittek minket rossz utakra elég nagy hazugság. magyar emberek tettek el láb alól magyar embereket és önként segítettek a náciknak.
olyan érték ami a mindennapokban a magyar embereknek az értéket jelenteni az továbbra sincs és ami a legszomorúbb még fingod sincs róla.
ha nem valami ostoba kis senkiházi lennél a tápláléklánc legalján inkább mondanál olyanokat, hogy legyünk magunkkal, céljainkkal tisztában. az elvégzett munka legyen az érték, nem az, hogy nesze összebasztam neked valamit. hogy nem csak egy vélemény számít, fogjuk föl, hogy a párbeszéd visz előre nem a párt baromságainak mantrázása. vagy akár a vendégszeretetet is említhetted volna, az elesettek segítését, de ugye ez a migránsokkal kapcsolatban már a sötét múlt része lett a fideszes birkáknak. vagy amit még a leghülyébb fideszes is mondana, a család. neked ezek csak üres szavak.

morph on deer 2017.10.24. 16:41:42

@Ballib cenzúrázók réme 25:
“Légyszi pontosítsd a kártékonyság fogalmát,”

Nem nekem szóltál, de:
Legkártékonyabb, mivel a társadalmi morált olyan szinten erodálta, mint senki korábban!

Legkártéknyabb, mivel állami szintre emelte és törvényileg legalizálta a tolvajlást, a mutyit, a nepotizmust, és bűnné a szegénységet!

Legkártékonyabb, mivel a közgondolkodást olyan szinten megmérgezte, hogy ma már képtelenség bármiről is politikamentesen, ellenségeskedés nélkül beszélni!

Legkártékonyabb, mivel újra bevezette, és állami szintre emelte a vallási-, etnikai- és világnézeti alapon való megkülönböztetést, és újra állami politikává tette a nacionalizmust!

Nekem ez már bőven elég ahhoz, hogy megfeleljen a jelzőnek!

morph on deer 2017.10.24. 16:51:01

@Ballib cenzúrázók réme 25:
“MÁÉRT életre keltése (kontra határontúli érdekképviselet magasról leszarása)”

Mert most milyen érdekképviselete is van a határon túliaknak?
A határon túliak NEM saját képviselőket választhatnak, hanem belepofázhatnak a magyarországi belügyekbe, anélkül, hogy a következményeit visenék!

A határon túliaknak akkot lenne érdekképviselete, ha SAJÁT választókerületük lenne és SAJÁT képviselőket választhatnának!

De nem így van, ugye?
És akkor?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.24. 16:58:49

@arckönyv: @morph on deer:

Ismerem a ballib hazaárulók álláspontját.

A jó hír, hogy a választók döntenek, és a többség tudja, hogy magyarnak lenni jó.
Magyarnak lenni érték, amire büszkék lehetünk.

A komcsi hazugságok kora lejárt.
A bűnös nemzet legendáriuma megbukott.
A magadfajta hazaárulók mauzóleomba kerülnek, hogy mutogathassák majd unokáinknak:

- Látjátok ? Ilyenek voltak akik megpróbálták elhitetni a magyarokkal, hogy semmit nem érnek, és bűnösök.

morph on deer 2017.10.24. 17:08:09

@Ballib cenzúrázók réme 25:
“Magyarnak lenni érték, amire büszkék lehetünk.”

Azért az elég szar ügy, ha már csak ez az egy ok maradt, nem gondolod?
:)

Peter Götz 2017.10.24. 19:09:35

@Ballib cenzúrázók réme 25:
Viktor seggében a nyelved,az nem szaros,amikor folyamatosan nyalod

BAZINGA2 2017.10.25. 14:55:29

Végig hallgattam a beszédét, és hirtelen arra gondoltam, hogy a beszédírója hirtelen lebetegedett és Ő írta meg saját magának. Ennyi értelmetlen hablatyolást még nem hallottam. Szerintem Ő sem értette. Mindenről zagyvált, csak 1956 -ról nem, pedig hát azt ünnepelték! Ja nem! Szegény agyon ázott, fázó emberek ott kóvályogtak a beszéd után, azt sem tudták hol vannak!?? Kíváncsi vagyok, megérte nekik az ország minden részéről felbuszozni? Ja, és az ebéden kívül vajon még mennyit fizettek nekik? Ennyire pénzéhes nem lehet az ember. Kíváncsi vagyok, hogy mi fog kiderülni a vizsgálatokból, mert még a Felcsút foci busza és több sport busza is szállította ezeket a szánalmasan didergő szerencsétleneket. Biztos kötelező volt, névsort vezettek róluk.
www.sztarklikk.hu/kozelet/ezekkel-a-buszokkal-szallitottak-orban-viktor-rajongoit/330112/
süti beállítások módosítása