B1 blogcsalád



Megszereztük a Soros-terv titkos dokumentumát - és meg is mutatjuk

2017. szeptember 21. - ashwood

image_4.jpegA Soros elleni nemzeti konzultációt megelőzően a kormány október elejétől egymilliárdot fog arra költeni, hogy bemutassák a lakosságnak, mi is az ördögi terv. Mi megszereztük magát a Soros-tervet és most kegyetlen pontossággal bemutatjuk.

Be kell valljuk, nem ürge bőrbe vart békaemberek adták át nekünk a menekültek által aláásott honi gátak rejtekében a Szíriától, Brüsszelen át New Yorkig ható összeesküvés részleteit tartalmazó dokumentumot. Csak beírtuk a keresőbe a megfelelő, nem is túl titkos szavakat (projectsyndicate.org, soros) és már rá is akadtunk az utóbbi évtizedek legaljasabb összeesküvését megalapozó dokumentumra, amelynek vérfagyasztó címe: Saving Refugees to Save Europe.

Ebben Soros György 7 pontban sorolja – nos a terv (plan) szót sajnos nem tudjuk használni, mivel az egyetlen egyszer sem szerepel a szövegben – mi is sátáni szándéka. Hogy pontosak legyünk: a milliárdos nyilvánosan leírta véleményét arról, szerinte az EU-nak mit kellene tennie a menekültválság kezelése érdekében. Ezt:

1, Az EU-nak évente 300 ezer menekültet kellene elszállítani és befogadnia a front-országokból. Ezt a nyilvánosság is sokkal jobban elfoganá, mint a jelenlegi káoszt. Emellett ezzel kizárhatóak a gazdasági menekültek, vagyis csak azok kerülnének a befogadottak közé, akiket az EU akar.

2, Az EU-nak vissza kell szereznie a határai feletti ellenőrzést. (Igen, ez a Soros terv része, nem Orbáné.) Szó szerint: "the EU must regain control of its borders". A jelenlegi káosz ugyanis csak megrémíti a nyilvánosságot.

3, Az EU-nak rendelkeznie kell a migrációs politikájához szükséges pénzzel – ez becslések szerint évente 30 milliárd euró.

4, Az EU-nak ki kell alakítani egy közös mechanizmust a határok védelme és a menedékkérelmek elbírálása, valamint a menekültek befogadása érdekében. Egységesíteni kell az uniós menekültügyi eljárást, hogy a tagállamok között helyre álljon a bizalom.

5, Szükség van a menekültek áthelyezésére szolgáló ÖNKÉNTES egyeztetési mechanizmusra. Az EU NEM KÉNYSZERÍTHETI RÁ EGYETLEN TAGÁLLAMRA SEM, HOGY BEFOGADJON MENEKÜLTEKET, HA NEM AKAR, és a menekülteket sem arra, hogy ott éljenek, ahol nem akarják őket befogadni. (Ez annyira egyedi és újszerű gondolat az összeesküvésben, hogy az eredeti szöveget is idemásoljuk: "Fifth, a voluntary matching mechanism for relocating refugees is needed. The EU cannot coerce member states to accept refugees they do not want, or refugees to go where they are not wanted." Igen, ez maga az ördögi Soros-terv.)

6, Az EU-nak sokkal nagyobb segítséget kell adnia a menekülteket befogadó országok számára, valamint Afrikával szemben is nagyvonalúbbnak kell lennie. Az EU-nak saját igényei helyett azon országok valós igényeire kell összpontosítaniuk, ahonnan a menekültek érkeznek, ott kell munkahelyeket teremteni, ezzel is csökkentve az Európára nehezedő bevándorlási nyomást.

7, A gazdasági bevándorlók számára befogadóbb környezetet kell teremteni, mivel sokkal nagyobb az integrált munkaerőből származó haszon, mint az integrációra fordított kiadás.

Hát ez maga az ördögi Soros-terv. Bizonyára a mi készülékünkben van a hiba, de nekünk nagyon úgy tűnik, hogy Orbán Viktor a fenti 7 pontból 5-öt azonnal aláírna. Sőt, fennen hirdeti most is.

Miként azt is, hogy Soros egymillió bevándorlót akar Európába telepíteni évente, kötelező lenne őket befogadni a tagállamoknak, és a forintmilliókat érő euró-támogatást adna minden menekültnek, miközben leépíti az EU és a nemzetállamok határát és a határellenőrzést.

Milyen kár, hogy Orbán nem olvasta a Soros-tervet. Mert ha megtette volna, ő lenne a legnagyobb apologétája.

Vagy olvasta és hazudik róla? Elképzelhetetlen.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7812883722

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LKerekes 2017.09.21. 16:54:30

Azért sok minden kimaradt! nem kellene hazudni ennyit.
Érdemes elgondolkozni. Pl. egységes menekültellátás. Németországban 1200-1300 euro/ fő. Mit gondolsz Te ökör újságíró, hogy mit szólnának a magyar emberek, ha a hereverésért a menekült havonta 400 000-Ft-ot kapna! Te ökör, azt hiszed, hogy simán beletörődne, az aki a munkával a harmadát keresi?

LKerekes 2017.09.21. 16:58:14

Először volt, hogy nincs menekültprobléma. Aztán kiderült, hogy van. Utána jött, hogy nincs kötelező kvóta. Kiderült, hogy van. Most azt hazudjátok, hogy nincs Soros terv. De már most tudni, hogy ez nem igaz. Mikor fogjátok észrevenni a valóságot?
És akkor csodáslkoztok, hogy a Fidesznek megint kétharmada lesz ...

anonymand 2017.09.21. 17:09:23

@LKerekes:

Én Soros 7, azaz hét pontjáról tudok.
Kérlek, add meg, hogy hol olvasható a többi!
Szívesen elgondolkodnék, de nem találom sehol, hogy Soros ilyesmit írt volna: "egységes menekültellátás"

LKerekes 2017.09.21. 17:38:27

@anonymand:
Olvasd a 4. pontot. Az egységesítésnek ez is része, ahogy már elővette az azonos ellátási szintet az eu. Így akarják elérni, hogy ne mindenki abba a néhány központi államban akarjon élni.

LKerekes 2017.09.21. 17:43:10

@anonymand:
Olvasd a 4. pontot. Az egységesítésnek ez is része, ahogy már elővette az azonos ellátási szintet az eu. Így akarják elérni, hogy ne mindenki abba a néhány központi államban akarjon élni.

anonymand 2017.09.21. 17:55:40

@LKerekes:

Olvastam.
"4, Az EU-nak ki kell alakítani egy közös mechanizmust a határok védelme és a menedékkérelmek elbírálása, valamint a menekültek befogadása érdekében. Egységesíteni kell az uniós menekültügyi eljárást, hogy a tagállamok között helyre álljon a bizalom." - "Egységesíteni kell az uniós menekültügyi eljárást" - az eljárást.
Arra kértelek, hogy azt add meg, az "azonos ellátási szint" hol szerepel.
Fáradozásodat előre is köszönöm!

morpho 2017.09.21. 18:05:25

Ez nem terv, hanem egy magánember véleménye! Ennyi. Mit kell ezzel foglalkoznia a magyar kormánynak? Mi közünk hozzá? Egy csomó ember kifejtette már a nézeteit, amit leszarunk. Bill Gates (szintén amerikai milliárdos) szerint például számítógépet kéne adni mindenkinek ingyen. Ezt miért nem tartja magára nézve "kötelezőnek" a magyar kormány? Az egész Soros hanta egy politikai termék. Erre fűzik fel a választási kampányt, mert a fontos kérdésekben (egészségügy, közoktatás, nyugdíjrendszer, korrupció, stb) semmit nem tudnak felmutatni. Ennyi az egész. Egybites üzenet az egybites szavazóknak. Viszont nagyon profin tolják a fideszes politikusok, azt meg kell hagyni. Polgármestertől miniszterig, Ep képviselőtől a narancskullancs brigádig kurva fegyelmezetten nyomják a faszságot. Nyilvánvalóan központilag van kitalálva és irányítva, de néha csodálkozom, hogy egyik másik fideszmajom nem röhögi el magát, mikor ki kell mondani, hogy "Soros terv"

anonymand 2017.09.21. 18:55:14

@morpho:

Kényszerhelyzet van.
A permanens háborúhoz (ami több mint 7 éve folyik, váltott ellenségekkel), köll egy jól megjelölhető célpont.
A többi nem számít.
Semmi nem számít.

morpho 2017.09.21. 19:23:17

@anonymand: Stimmel. Mindig van egy politikai termék amire felfűzik a kampányukat. Jellemzően egyik sem igaz. Az országról jellemzően egy szó sem esik egyikben sem.

1998: Polgári Magyarország (már G Fodor is elismerte, hogy csak egy politikai termék volt)
2002: Mindenki hozzon még egy embert (ez elég vérszegényre sikeredett)
2006: Rosszabbul élünk mint négy éve (soha nem éltek olyan jól a magyarok a rendszerváltás óta)
2010: Gyurcsány tönkretette az országot. (gazdasági válság nem volt)
2014: Rezsiharc (miközben folyamatosan csökkent az energia világpiaci ára)
2018: Soros-terv (miért nem az Ufók? Az majd '22-ben...)

élveteg 2017.09.21. 19:45:23

." Az EU-nak saját igényei helyett azon országok valós igényeire kell összpontosítaniuk, ahonnan a menekültek érkeznek, ott kell munkahelyeket teremteni, ezzel is csökkentve az Európára nehezedő bevándorlási nyomást."

aha....... csak hiába teremt ott munkahelyet majd bolond lenne két marék tökmagért dolgozni mikor ha eljön Európába az ilyen segélyek meg támogatások révén a többszörösét markolja fel a menekültként a semmiért

baszás közben dúdoló édesapa 2017.09.21. 19:46:34

@morpho: "Gyurcsány tönkretette az országot. (gazdasági válság nem volt)"

De ő felelős azért, hogy a válság letolt gatyával talált meg minket.

Brix 2017.09.21. 19:48:46

Csakhogy van egy kis diszrepancia a tervben. Önkéntesen màr egy európai orszàg sem akar menekülteket befogadni. A liberàlisabb orszàgok màr megteltek, többi orszàgnak meg esze àgàban sincs befogadni nincstelen embermilliókat...

morpho 2017.09.21. 20:04:07

@baszás közben dúdoló édesapa: Benne volt persze. Meg Orbán kedvezményes lakáshitele, meg Medgyessy száz napos programjai is. Bár a fidesz is megszavazta ezeket. Az ment, hogy adjál sok pénzt a zembereknek és közben miért nem csökken a hiány? Egyszerre akartak baszni és szüzek is maradni.
De én most csak a fidesz választási haknijairól írtam, nem akartam belemenni a a gazdasági háttérbe. A fidesz most is hisztizik, hogy a szocik elvették a 13.-havi nyugdíjat, miközben nem állítják vissza. Miért nem? Ez csak politikai hakni. Mint a Soros terv. Gyurcsány nem azért megvetendő, mert a fidesz ezt mondja!

Trackers 2017.09.21. 20:04:37

Soros 2015-ben saját kezűleg megírt terve itt van:
www.project-syndicate.org/commentary/rebuilding-refugee-asylum-system-by-george-soros-2015-09

-----
A "plan" szó pontosan 21-szer van leírva benne.

És jöjjön néhány fordítás:
1. pont:
Először is, az EU-nak évente legalább egymillió menedékkérőt kell elfogadnia a belátható jövőben. És ehhez meg kell osztania a terhet tisztességesen

---
Ismétlem legalább 1 millió migráns + kvóta

"Az EU-nak minden egyes első két év során 15 000 eurót (16 800 dollár) kell biztosítania a lakhatási, egészségügyi és oktatási költségek fedezésére, valamint hogy a menekülteket vonzóbbá tegye a tagállamok számára. Ezeket az alapokat a hosszú lejáratú kötvények kibocsátásával lehet felhasz- nálni a nagymértékben fel nem használt AAA hitelfelvételi kapacitás felhasználásával, amely további előnyökkel jár majd az európai gazdaság számára indokolt pénzügyi ösztönzéshez."

Azaz adósodjanak rommá az országok, hogy integrálhassuk a muszlim migránsokat.

-----
4. Negyedszer, a menedékkérők számára biztonságos csatornákat kell létrehozni, kezdve Görögországtól és Olaszországtól a célországokig.

---
Azaz zavartalan és folyamatos áramlás.

Szép dolog az öregtől, hogy 2016-ban átírta az eredeti tervét, de sajnos a Brüsszeli szarháziak ezt a változatot használják máig nyomvonalnak, nem az itt leírt 2016-osat.

Persze a b1 blogtól is szép, hogy 15 darab "NIncs Soros terv" után leírják hogy van.
Gratulálok.

Trackers 2017.09.21. 20:06:36

@LKerekes:

A wikipédiáról most megí a törlési vita a Soros tervről.

Szerintem azért született a cikk is, mert a ballib hírhamisítók rájöttek nem lehet tovább letagadni az öreg tervét.

Így előszedték a 2016-os finomított változatot, a bibi csak az, hogy az EU a kvótásat hajtja végre amit 2015-ben írt le.

Duplaxiii 2017.09.21. 20:07:05

Valójában az a megdöbbentő, hogy minden oldal politikai gyületkezete és az őket toló kollaboráns szukrolótábor úgy pufogtatja a soros-dolgot, hogy soha egyikük sem olvasta el, soha nem is érdekelte, hogy mi is van benne!
csak kiragad minden érintett egy-egy számára előnyös rész a teljes szövegkörnyzetéből, és azt szajkózza napi szinten!!!
És ez minnket, a "szurkolókat" is minősíti, hiszen sokadszorra szarjuk le a realirásokat, a tényeket és pontosan besímulunk az ellenzéi oldalba, olyan habonyi módon.
A teljes soros-terv nem vehető ki a időbeli és az adott időhöz tartozó események környezetéből!!! és főleg nem tehető meg, hogy ezt kikerülve még a szövegidézetekben is hazudunk.
Mert igen, sok pont a csútinak is tetszene és kiverné a biztosítékot a "demokratikus" oldalon. De kit érdekel, sem a csútinak sem a másik oldalnak nem soros-terv számít, hanem egy sokadik idológiai "fegyverként" alkalmazzák csak.

Duplaxiii 2017.09.21. 20:08:27

@baszás közben dúdoló édesapa:
és ezen már túlvagyunk...
ma már a mostaniak 8 évéről érdemes beszélni.
a mai szarért, a nemzetrombolásért már nem gyujcsány a felelős és nem csakazok a történelemben, akiket nem szeretsz.

$pi$ 2017.09.21. 20:32:52

@Duplaxiii: "a mai szarért, a nemzetrombolásért már nem gyujcsány a felelős"

Nocsak, visszafizettük már a hiteleket, amiket felvett? Nem is tudtam, úgy tudtam, hogy még most is nyögjük a kamatait annak, amit ő nemes egyszerűséggel elkúrásként aposztrofált.

De ha már visszafizettük, akkor jogos, akkor nem felelős azért, amit ma nyögünk!

$pi$ 2017.09.21. 20:34:47

"megszereztük magát a Soros-tervet"

Na b+, hónapokig az volt, hogy az orbán hazudik, amikor soros tervről beszél, hisz ilyen nincs is. Most akkor nem is hazudott? Írni fogtok egy bocsánatkérő cikket is? Gondolom írtok, nem?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.09.21. 20:36:55

@$pi$: A hülye fidesz nevezte el Soros tervnek, hogy a hülye fideszes birkák seggében könnyen beszoruljon a zabszem, amikor meg kell szavazni újra a nemzethy loppancsot.

$pi$ 2017.09.21. 20:41:47

@morpho: "2006: Rosszabbul élünk mint négy éve (soha nem éltek olyan jól a magyarok a rendszerváltás óta)"

Tényleg jól éltünk, 10% volt a nemzetgazdasági hiány. Az orbánra jutott a nemes feladat, hogy kifizettesse az emberekkel az árát annak a nagy jólétnek. Annyira jól éltünk, hogy viperával verték a rendőrök az utcán az embereket. Annyira jól éltünk, hogy hazugságokkal meg titkolózással nyertek választást a szocik, aztán megpróbálták a szakadékból visszakormányozni az országot.

Annyira jól éltünk, hogy az egész világ a mi hazudós miniszterelnökünkön röhögött.

Annyira jól éltünk, hogy nem is kellett élessel lövetni a tömegbe, elég volt a gumilövedék is.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.09.21. 20:44:46

@$pi$: Nézd, egy fideszes. Rettegsz te eléggé? Jönnek a migráncsok! Vigyááázzzz! Idetelepítik mind az 1000-t. :-)

$pi$ 2017.09.21. 20:45:06

@Félek a soros tervtől Viktor véggyé meg!: "A hülye fidesz nevezte el Soros tervnek"

Aha. Pedig Soros csak felvázolta, hogy mit hogyan kellene tenni, hogy milyen lépéseket kellene követni a jövőben. Aztán a hülye Fidesz elnevezte "soros tervnek".

Mégis mi a f....nak kellett volna nevezni, gyöngytyúknak?

$pi$ 2017.09.21. 20:48:17

@Félek a soros tervtől Viktor véggyé meg!: "Nézd, egy fideszes. Rettegsz te eléggé?"

Soha, egyetlen szóval sem mondta a kormány, hogy bárkinek is rettegnie kellene. Ti szoktatok rettegni b+. Állandóan rettegnek a gonosz patástól, a diktatúrától, az elnyomástól, a nácikoktól meg a fasisztákoktól. Te is itt riogatsz a fidesszel, mintha bárki komolyan venne.

Az emberek nem kérnek a soros gyöngytyúktól, felháborítónak találják és nem kérnek belőle. De azért csak erőlködj nyugodtan.

Trackers 2017.09.21. 20:52:57

@Félek a soros tervtől Viktor véggyé meg!:
"A hülye fidesz nevezte el Soros tervnek"

www.project-syndicate.org/commentary/rebuilding-refugee-asylum-system-by-george-soros-2015-09
----

A "plan" szó pontosan 21-szer van leírva benne.
Ezt Soros saját kezűleg írta.

És nemtom hogy vagy englishel, de plan = terv.

Azaz Soros 2015-ben, mikor leírta hogy legalább 1 millió migránst kell az EU-ba pakolni, és szétosztani igazságosan (= kvóta), akkor Gyuri bá ezt "Terv"-nek azaz "Plan"-nek minősítette saját kacsójával.

A Hülye Fidesz meg csak elolvasta azt amit ti két éven keeesztül gátlástalanul tagadtatok.

morpho 2017.09.21. 20:55:30

@$pi$: A cím ironizál. Nem érted, nem baj!
Az életszinvonal nem volt olyan magas korábban soha. Amit ugatgatsz az a választások után történt. Én a kampányról beszélek pubi.

Trackers 2017.09.21. 20:56:09

@Trackers:

Javíotok.. A cikkben 7-szer van leírva, de a böngésző 21 találatot mutat, a planre. Azaz popupokban, és más helyken van leírva 21-szer hogy terv.

Gyuri bá "CSAK 7" alkalommal minősítette tervnek a migránsok betelepítését, nem 21-szer.

$pi$ 2017.09.21. 20:56:48

@Trackers: Most már kimondottan vadászok valami olyasmire, amiben nem hazudtak. Eddig még sikertelenül... de nem adom fel.

A feri bá nem viccelt, amikor azt mondta, hogy reggeltől estig hazudtak... talán ez volt az egyetlen dolog, amiben igazat mondott?

morpho 2017.09.21. 20:59:18

@$pi$: Ez meg a nap vakerja! " 10% volt a nemzetgazdasági hiány" :)))

Az államháztartásnak van hiánya, nem a nemzetgazdaságnak te nagyon hülye!! :))) Ekkora egy seggfej narancskullancsot :)))

Trackers 2017.09.21. 20:59:41

@morpho:

Te mindig ezt a szöveget lököd, ha hazugságon kapnak pubi ?
Hogy beakadt a lemez ?

Nyald csak Gyuri bá seggét fényesre, tagadd le a műveit, ehhez értesz pubi.

$pi$ 2017.09.21. 21:00:13

@morpho: "A cím ironizál. Nem érted, nem baj!"

Persze, ironizál. Hogyne. Azt szoktak, ironizálni.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.09.21. 21:00:14

@$pi$: Ez mennyiben terv b+? Akkor az is terv, ahogy reggel elmegyek szarni, teeee butta fideszes.

morpho 2017.09.21. 21:01:21

@Trackers: Hűha! :) Te mindig összeszarod magad, ha egy amrikai milliárdos leírja valamiről a magánvéleményét, vagy csak ha fizetnek érte, hogy fosd tele a blogteret vele?

Trackers 2017.09.21. 21:01:38

@$pi$:

A ballib hírhamisítók most szeretnék elérni hogy a wikipédiáról lekerüljön.

A durva hogy mindent meghamisítanak a ballibek ott is.

Pl Apró Antal életművét elég elolvasni hányszor próbálták szerkeszteni a ballibek, mint a kommunista hóhérnak, Gyurcsány apósának az életútját, aki Nagy Imrét kivégezte.

morpho 2017.09.21. 21:02:33

@$pi$: Mondom, hogy nem érted :)) Olyan ez, mint a "nemzetgazdasági hiány" :)))

$pi$ 2017.09.21. 21:02:54

@morpho: "Az államháztartásnak van hiánya, nem a nemzetgazdaságnak te nagyon hülye!! :)))"

Ahh, jó! Akkor nem is volt semmi gond! Értem.

morpho 2017.09.21. 21:03:45

@Trackers: Nem gond, ha lekerül a Wikipédiáról, mert Orbánék telefossák vele az országot és még az is megkapja a pofájába, aki azt sem tudja mi az a wikipédia!

Trackers 2017.09.21. 21:04:09

@morpho:

Mint említettem, és láthattad volna, ha érdekelne a tagadáson túl bármi is, 7 darabszor azaz hétszer Soros Gyuri maga minősítette tervnek a cuccot.

Megjegyzem az EU eddig az évi 1 millió beengedését, és az igazságos szétosztást (= kvóta) szószerint betartotta.

Igaz kicsit többet engedtek be az olaszokhoz és görögökhöz mint 1 milla / év, dehát rádolgoztak Soros Gyuri tervére.

Majdcsak lesz prémium érte.

$pi$ 2017.09.21. 21:04:29

@morpho: "Mondom, hogy nem érted"

Figyelj, neked van igazad! Mindenbe! A te kedvenceid a jó fiúk, nem k.rtak el semmit. Nincs is soros terv. Vagy van, ahogy akarod... Csak haggyá' má' békén!

morpho 2017.09.21. 21:05:24

@$pi$: De volt, sőt van! Az a gond, hogy neked fingod nincs, hogy miről ugatgatsz itt! :)) Ez mondjuk leginkább neked gond narancskullancs! Le fognak vonni a fizudból! :))

Trackers 2017.09.21. 21:05:51

@morpho:

Mivel az EU ezt a tervet hajtja végre, nagyon helyes hogy megismertessék a geci migránspárti Soros tervét a világgal.

Azaz boccs. Soros nem migránspárti. Csak hozzánk pakolna évi 1 milla muszlim honfoglalót terv szerint, az USA-ba nem akar beengedni ezret se.

Trackers 2017.09.21. 21:07:30

@$pi$:

Röhejes ahogy a morpho félék állnak bambán a zsiráf ketrece elött, és ismételgetik egyre hitehagyottabban de kitartóan:

- "Ilyen állat márpedig nincs !"

vazze .. Elefánt nem zsiráf. Elefánt. ;)

morpho 2017.09.21. 21:07:30

@Trackers: És ha tervnek minősítette egy magánember az ötletelését, akkor mi a fasz van??? Orbán mindent akciótervnek minősít, aztán mégsem történik semmi, pedig ő nem magánember, hanem magyar miniszterelnök!

@$pi$: Pubi? Ugyan már! Összevissza beszélsz! :))

Bogyó 2 2017.09.21. 21:08:29

"Annyira jól éltünk, hogy viperával verték a rendőrök az utcán az embereket. " Hát hogyne. Állandóan verték az embereket, 2002-től 2010-ig folyamatosan mindennap és mindenkit, mind a 10 milliót. Hát persze.

morpho 2017.09.21. 21:09:16

@Trackers: Az a röhejes, hogy itt hazudozol valamiről, ami nincs! Tényleg az ufók építették a piramisokat? Erről nem tudsz valamit? A Yetit látták tegnap Taktaharkányban, hallottad?

$pi$ 2017.09.21. 21:09:57

@Félek a soros tervtől Viktor véggyé meg!: "Ez mennyiben terv b+? "

Pont ezt jelenti a terv! Eltervezel valamit, eltervezed, hogy mi legyen. Soros egy tervet ismertetett, az ő saját tervét. A terv attól még terv, hogy nem az csinálja, akinek kellene vagy akinek lehetősége van megvalósítani.

Ha leírod tíz pontba, hogy hogyan kellene elmenni a marsra, az terv. Akkor is, ha nincs pénzed rá vagy alapjában véve rossz. Rossz terv is van, megvalósulatlanul maradt meg elvetett tervek is vannak.

Örülök, hogy segítettem neked megérteni a terv szó jelentését, de ma már nem tanítalak tovább. Menj és gondold át az életedet!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.09.21. 21:10:44

@Trackers: Úr Isten!!! 1 millió? Te jó ég? Ez biztos? Nem 1 trilliárd? Ez ám a soros terv. :-)

morpho 2017.09.21. 21:10:50

@Trackers: @$pi$: Én azt tervezem, hogy holnap megdugom Palvin Barbit! Szerintem sima ügy!

$pi$ 2017.09.21. 21:10:58

@Bogyó 2: "Hát hogyne. Állandóan verték az embereket, 2002-től 2010-ig folyamatosan mindennap és mindenkit, mind a 10 milliót. Hát persze."

Senki sem állított ilyet.

Trackers 2017.09.21. 21:11:13

@Bogyó 2:

Mindenestre ritka a történelem folyamán az olyan pillanat, mikor beazonosíthatatlan rendőrök ellenzéki parlamenti képviselőt rugdosnak ájulásig. Akin aztán másnak az országházban gúnyolódnak kormánypártiak.

2006-ban megesett ez a szégyen.
Igazából nem tudom Rákosiék, vagy Szálasiék, meg merték-e tenni ezt, vagy csak Gyurcsányék voltak ennyire cinikusak.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.09.21. 21:12:08

@$pi$: Az is terv, ha egy párt a hatalma megtartása érdekében ellenségképeket gyárt közpénzből kampányolva, majd paráztatja vele az ostoba híveit, hogy egyben maradjanak? Akkor azt hiszem értem, hogy mi a terv. :-)

morpho 2017.09.21. 21:12:24

@$pi$: "Hát hogyne. Állandóan verték az embereket, 2002-től 2010-ig folyamatosan mindennap és mindenkit, mind a 10 milliót. Hát persze."

"Senki sem állított ilyet."

De igen te pubi!

$pi$ 2017.09.21. 21:13:09

@morpho: "Én azt tervezem, hogy holnap megdugom Palvin Barbit! "

Magánügy. A soros tervet azért veszik komolyan, mert a sorosra az eu vezetői közül igen sokan hallgatnak. Sorosnak veled szemben van esélye, hogy megvalósítja a tervét. Ha nem tárgyalna zárt ajtók mögött az európai csúcsvezetőkkel, akkor senki sem foglalkozna azzal, hogy mit tervez.

morpho 2017.09.21. 21:13:49

@$pi$: Magánügy. Soros ötletelése is magánügy. A többi hanta!

$pi$ 2017.09.21. 21:14:22

@morpho: "De igen te pubi! "

Hazudsz. Mint mindig. Ez valami elmebetegség lehet nálad, azt hiszed, hogy ha nyilvánvaló dolgokban hazudsz akkor neked lesz igazad. Beteges hazudozó vagy.

kunzoo 2017.09.21. 21:14:23

@morpho:
Bill Gates-t nem ugrálta körül pincsikutyaként a Bizottság elnöke kamerák előtt. Ez azért sok mindent elmond.

morpho 2017.09.21. 21:14:55

@$pi$: Én már találkoztam Palvin Barbival zárt ajtók mögött. Próbáltam keresztülvinni a morpho tervet... Még nem jött össze, de rajta vagyok!

Trackers 2017.09.21. 21:14:56

@$pi$:

Értik ők, de tagadni kell kitartóan.

Norvég pénzek millióiból néhány agyhalott simán leírhatja még választásokig, hogy nincs is semmilyen terve Sorosnak, akár napi tízszer is.

Hogy Soros személyesen 7-szer írta le a "plan" szót, hogy az EU megvalósított a terből legalább 2 pontot , számukra leszarható apróság.

Ballib Agyhalottaknak teljesen mindegy.

morpho 2017.09.21. 21:16:24

@$pi$: Ezt nem te írtad pubi? : "Annyira jól éltünk, hogy viperával verték a rendőrök az utcán az embereket."

@kunzoo: Dehogy nem, csak nem most hanem 1995-ben.

$pi$ 2017.09.21. 21:17:13

@Félek a soros tervtől Viktor véggyé meg!: "Az is terv, ha egy párt a hatalma megtartása érdekében"

Megpróbálod elterelni a figyelmet a témáról? :D

$pi$ 2017.09.21. 21:18:52

@morpho: "Ezt nem te írtad pubi? : "Annyira jól éltünk, hogy viperával verték a rendőrök az utcán az embereket.""

Írtam és igaz is. Azt, hogy mind a tízmillió embert éveken keresztül rendszeresen verték, azt nem írtam. Ezt a blőd marhaságot mások hazudták.

morpho 2017.09.21. 21:19:00

@Trackers: Azt tudod, hogy a klingonok is támadásra készülnek Nógrád megye ellen? Arról nem is beszélve, hogy a wookik buckalakókat akarnak újpestre telepíteni! Sőt, buckalakók millióit!

$pi$ 2017.09.21. 21:20:24

@Trackers: "Értik ők, de tagadni kell kitartóan."

Nem értem hogyan lehet ennyire buta valaki! Hogy a fenébe lehet *mindig* hazudni?

$pi$ 2017.09.21. 21:21:16

@morpho: "a wookik buckalakókat akarnak újpestre telepíteni"

Azok nem a "wookik", ti vagytok azok! :D

morpho 2017.09.21. 21:21:42

@$pi$: "Megpróbálod elterelni a figyelmet a témáról?" Azt te csinálod pubi! :) Ráadásul elég gyengén!
"Írtam és igaz is." Akkor mégiscsak írtad? És én hazudozok? Azt viszont nem tetted hozzá, hogy mikor! Így az következik, hogy folyamatosan! Ócska narancskullancs! :))

$pi$ 2017.09.21. 21:22:54

@morpho: "Én már találkoztam Palvin Barbival zárt ajtók mögött. "

Szerintem összekevered az álmodozást a tervezéssel, de a te dolgod. Miért zavarna, hogy ilyeneket tervezel?

morpho 2017.09.21. 21:23:34

@$pi$: "Miért zavarna, hogy ilyeneket tervezel?" Engem nem zavar! :))

$pi$ 2017.09.21. 21:25:46

@morpho: "Azt viszont nem tetted hozzá, hogy mikor! Így az következik, hogy folyamatosan!"

Azt írtam, hogy 2006-ban. Tehát megint hazudsz. Nehogy már bemagyarázd, hogy ha leírom, hogy 2006-ban, akkor az azt jelenti, hogy 2002 és 2010 közt folyamatosan!

Honnan veszed ezeket a blődségeket? Hogyan tudsz ilyen béna hazugságokkal jönni?

morpho 2017.09.21. 21:31:43

@$pi$: Azt jelenti hogy 2006-ban folyamatosan....

$pi$ 2017.09.21. 21:34:12

@morpho: "Azt jelenti hogy 2006-ban folyamatosan.... "

Nem, nem jelenti azt. Azt írtam, hogy 2006-ban az utcán verték az embereket. Ha azt mondtam volna, hogy tegnap dinnyét ettem, akkor az azt jelentené, hogy reggeltől estig folyamatosan dinnyét ettem? Normális vagy?!

$pi$ 2017.09.21. 21:37:24

"Here are the six components of a comprehensive plan.
First, the EU has to accept at least a million asylum-seekers annually for the foreseeable future."

Tehát maga soros nevezi "tervnek" az elképzeléseit. Úgy kezdi, hogy évente egymillió menedékkérőt kell befogadnia az eunak, mégpedig hosszú távon.

Nincs is terv, mi?

lippsi e vagy? 2017.09.21. 21:40:44

@anonymand:
Nem szoktad olvasni a kenyéradó gazdád terveit? Vigyázz, mert meghallja aztán lesz majd ejnyebejnye!

Bár ti úgyis tudjátok hogy ez csak a kulissza, az igazi munka a háttérben folyik. Kizárt hogy Juncker ráerőltette volna a kötelező kvótát a tagországokra, ha Soros nem ezzel bízza meg

lippsi e vagy? 2017.09.21. 21:59:17

@morpho:
Látom nem bírjátok eldönteni, milyen taktikával kell megakadályozni az igazság kiderülését. Szánalmas ahogy ennyire kaotikusan jelennek meg az érveléseitekben az egymásnak ellentmondó kommunikációs technikák

A "Nincs is sorosterv" ideje úgy látszik kezd leáldozni, csak még nem mindenkihez jutott el az ukáz. Pedig több terv is létezik, főleg a későbbiek a bagatellizálással való ráhangolás céljból készültek (3000 forintért vehet részletre autót, ja csak azt nem mondjuk hogy napi 3000 forint). Te meg itt előadod a régi lemezt, ami ironizálással próbálja lejáratni azokat akik Soros tervről beszélnek

Kérjetek új utasítást a központból!

lippsi e vagy? 2017.09.21. 22:05:56

@morpho:
"Soros ötletelése is magánügy"

Egy olyan magánügy, amin az NGO magánhadserege, a magánegyeteme, az ott kiképzett beépített emberei, a lobbistái, a "megbízhatónak" ítélt brüsszeli politikuscsicskái meg a zombik serege munkálkodik

morpho 2017.09.21. 22:18:33

@lippsi e vagy?: Figyu! Lehet, hogy két millió szerencsétlent hülyének tudtok nézni, de velem ne próbálkozz! Köszi!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.09.21. 22:44:47

@$pi$: Nem, nem próbálom. De különben is, koncentrálj fideszes, nehogy elfelejts rettegni. Jönnek a migráncsok!!!!

Nesze neked Soros terv, te:

444.hu/2017/09/21/kinevetett-a-biztonsagert-felelos-brusszeli-biztos-amikor-sorosrol-kerdeztem

lippsi e vagy? 2017.09.21. 22:54:49

@Duplaxiii:
"A teljes soros-terv nem vehető ki a időbeli és az adott időhöz tartozó események környezetéből!!!"

Ez egy távlati terv, ami több évre van meghirdetve, tehát nem egy adott helyzetre reagált így Soros. A kontingens elosztása csak az egyik eleme Európa migrincsekkel való elárasztásának aminek az árát ráadásul az európaiaknak kell megfizetni, mégpedig luxusáron. Cserében iskolázatlan, nyelvtudás nélküli kultúridegen tevepásztorokat kapunk, ez marha nagy üzlet

lippsi e vagy? 2017.09.21. 23:03:08

@Félek a soros tervtől Viktor véggyé meg!:
Külső határok védelme az idegenrendészeti őrizet megszüntetésével, a magyar kerítés fikázásával, Görögország Schengenben tartásával, uniós kvótával? Ezen meg én tudok röhögni

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.09.21. 23:06:35

@lippsi e vagy?: Ez az b+, érkezzél meg még egy nickkel. Én megyek szunyálni, jó rettegést a migráncsoktól. Tudod, holnap melózok, hogy a fidesz az adómból el tudja tartani a netes kommenthuszárait.

LKerekes 2017.09.22. 08:37:42

@Félek a soros tervtől Viktor véggyé meg!:
Az ember retteg attól, hogy a hülyeséged fertőző . Örülnél mi, ha egy oltás után megjönne az eszed?

LKerekes 2017.09.22. 08:39:14

@morpho:
Veled próbálkozzon a réti bivaly. A hozzászólásaid alapján te lehetsz az év hülyéje. De mi alapján hiszed, hogy a baromságaidat komolyan veszi valaki? Természetesen a hasonló seggfejeken kívül.

László Kondor 2017.09.25. 11:30:26

Csak tényszerűen! Talán így elkerülhető lenne a sok-sok félreértés, és tisztában lennénk pontosan ki mit akar.
1, A s Soros terv nem titkos. Már 2015. szeptember 26-án KÉT azaz kettő év nyilvános.
2, Mielőtt mindeféle átvett szöveghez szólnánk hozzá érdemes lenne az eredetit tanulmányozni. Lehetőségek:
Rebuilding the Asylum System
www.project-syndicate.org/commentary/rebuilding-refugee-asylum-system-by-george-soros-2015-09

This Is Europe's Last Chance to Fix Its Refugee Policy
foreignpolicy.com/2016/07/19/this-is-europes-last-chance-to-fix-its-refugee-policy-george-soros/

Béláné Hegedűs 2017.09.27. 02:57:00

Már egy másik cikknél leírtam, de idekívánkozik. Arra most nem emlékszem, hogy melyik adón, de magyar TV-ben láttam és hallottam, ahogy Soros György magyarul elmondta a tervét, többek között, hogy milliós nagyságrendben kell beengedni migránsokat évente és az ellátásukra az országnak kölcsönt kellene felvennie . Hát volna esze, hogy azért adósodjunk el még jobban, hogy az ingyenélőket ellássuk sokkal, de sokkal jobban, mint az itt élő dolgozó embereket. A mi viszonyaink és az itteni keresetek meg sem közelítik azokat a számokat, amiről ő beszélt. Magyarul beszélt, most akkor ez sem igaz ? A saját szememnek és a saját fülemnek ne higgyek ?

Béláné Hegedűs 2017.09.27. 03:00:01

Jav.: országoknak, mert nemcsak egy országról volt szó.

Béláné Hegedűs 2017.09.27. 03:01:18

Jav.: országoknak, mert nemcsak egy országról volt szó.

Linkas 2017.10.23. 08:28:38

@baszás közben dúdoló édesapa: 2010-ben már vége volt a válságnak, legalább is a "nagyja" már lecsengett. Utána már leginkább az agyakban volt...

kornel72 2017.11.09. 18:37:03

Soros György 2015-ös menekültekkel foglalkozó cikkének második mondatában "átfogó tervről" ír (comprehensive plan). Ezek szerint mégsem tévedés tervnek nevezni a Soros elképzeléseket.
Itt olvasható a cikk: www.project-syndicate.org/commentary/rebuilding-refugee-asylum-system-by-george-soros-2015-09

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.09.22. 18:01:32

@David Bowman: "mindenszo"

Azért vagy olyan reménytelenül tájékozatlan, mert ilyen féknyúzokból "tájékozódsz".
süti beállítások módosítása