B1 blogcsalád



Orbán hazudott egy bődületeset Tusnádon a Soros-tervről

2017. július 24. - nickgrabowszki

Írásos bizonyítékok cáfolják az állítását. Összedőlt az összeesküvéselmélete.ovtus.jpg

A magyar miniszterelnök szokásos éves erdélyi megmondásán egy komplett összeesküvés-elméletet vázolt fel: 

az ún. Soros-tervet.

létezik egy Soros-terv. Ez négy pontból áll. Maga írta le, maga a Soros-birodalom tette közzé, és kezdte meg a toborzást e terv végrehajtása érdekében. A terv úgy hangzik, évente be kell hozni több százezer, lehetőleg egymillió, minden évben egymillió migránst muszlim világból az Európai Unió területére. A második pontja, hogy mindegyikőjüknek kell adni az érkezéskor 4,5 millió forint értékű eurót, ezt az ötletgazda szívesen megfinanszírozza, de ez most másodlagos, ezen is érdemes elgondolkodni. Azonban nem ez adja, nem az üzleti haszon adja a javaslat lényegét, hanem ezzel lehet fenntartani a folyamatos beáramlást. Tehát akik azt akarják, hogy évente bejöjjön legalább egymillió bevándorló, azoknak fenn kell tartani azt, amit szívóhatásnak nevez az európai politikai bikkfanyelv, azt a mechanizmust, hogy akarjanak jönni. S ha szétosztják őket, és mindenki kap még egy akkora összeget, ami egyébként nagyobb összeg, mint egy magyar átlagkereset egész évben, akkor nyilvánvaló, az utánpótlással nem lesz probléma. A harmadik pontja a Soros-tervnek az, hogy a beérkezett migránsokat pedig szét kell osztani Európa országai között egy kötelező és állandó mechanizmus keretében. A negyedik, hogy fel kell állítani egy európai bevándorlási ügynökséget, amelynek el kell vennie a migránsügyben való összes döntési jogot a nemzetállamoktól, és brüsszeli szintre kell emelni. Ez a Soros-terv.

Nem tévedünk nagyot talán, ha úgy véljük, ez az ún. Soros-terv lesz a Fidesz kampányának vezérfonala, ezt harsogja majd áprilisig a kormánypropaganda; azzal fenyegetik a szavazókat, hogy ha nem a Fidesz nyeri a választást, akkor megvalósul az ún. Soros-terv, és arabok, meg négerek özönlik el Magyarországot.

A Soros-terv kell, hogy összetartsa a Fidesz-tábort, és elbizonytalanítsa az ellenzékieket. Mert egy dolog a korrupció és Mészáros Lőrinc, és az egészségügy összeomlása, meg egy másik, ha Soros arabokat hozat az országba.

Nem nehéz belátni, hogy a konteó kulcseleme a 3. pont: ez kapcsolja Magyarországot az ún. Soros-tervhez. Ez hidalja át azt a problémát, hogy Magyarországra senki (se arab, se néger, senki) nem akar bevándorolni. Ha azonban nem nem akarnak, maguktól nem jönnek, akkor valakik biztosan kötelezően küldik ide őket.

Ez a kvóta. Amiről az átlagmagyar nemigen tudja, mit jelent, de hallott már róla, hiszen Orbán még népszavazást is szervezett ellene. (Közpénzből, rengeteg közpénzből, de még úgy se lett érvényes.)

Remek huszárvágás amúgy, hiszen ha nem volna a 3. pont, akkor az ún. Soros-tervnek semmi köze sem lehetne Magyarországhoz, a 3. pont, ami összeköti vele.

Tudniillik, hogy Soros egy kötelező és állandó mechanizmus (a kvóta) révén osztaná el a menekülteket (bevándorlókat) az európai országok között. Igazán kár, hogy nem igaz. Sőt, 

kimondottan az ellenkezője igaz.

Ezzel szemben a valóság az, hogy Soros György kifejezetten ellenzi, hogy a tagországokat kvótákra kényszerítsék és a menekülteknek megszabják, hol akarjanak élni.

Bár azt nem lehet tudni, hogy ténylegesen mekkora befolyása van (biztosan nem annyi, mint amit Orbán tulajdonít neki, ti. hogy voltaképpen ő irányítja a világot, de az Uniót mindenképpen), a meglévő befolyását felhasználva Soros volt tekinthető Orbán egyik legnagyobb szövetségesének a kvóta ellen.

Kvótaellenes álláspontját sokszor rögzítette:

Ahol kérdezik róla, Soros mindenhol elmondja, mennyire ellenzi a kötelező kvótát. (Ha nem beszél róla, akkor nem kérdezik, ami az azért van, mert rég a menekültválság rég lecsengett, kikerült az érdeklődés homlokteréből, már csak a Fidesz-kormány propagandájában jelent fenyegető veszélyt.)

Soros elkötelezett kvótaellenes álláspontjáról egy csomó bizonyíték van, angol és magyar nyelven egyaránt. Ez egy egyszerű Google-kereséssel könnyen ellenőrizhető. Illetve kettővel: egy angolul, egy magyarul. Miközben Orbán azt állítja, hogy neki az ellenkezőjéről van papírja. Most el kell dönteni, 

kinek hiszünk: Orbánnak vagy a szemünknek.

Ha a magyar miniszterelnök olvasna újságot (és nemcsak azokat, amiket a propagandaminisztériuma ír vagy szerkeszt), akkor tudhatná, hogy nincs veszély, nem kell félni. 

Tulajdonképpen az a jobbik eshetőség, ha Orbán hazudik. Ha tudja, hogy nincs esély a kvótára: a tagállamok többsége ellenezte, és rég lekerült a napirendről. Ráadásul Soros is ellenezte, és ellenezné, ha újra felmerülne.

Mert ha Orbán Viktor ezt nem tudja, akkor azt kell gondolnunk, egyáltalán nincs tisztában a létező világ dolgaival, és egy pszeudovalóságban él, ahol páni rettegésben tölti napjait.

Már csak humánus szempontok alapján is, az a jobb, ha ez nem így van, és Orbán simán csak hazudik.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8412684035

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a nagy hohoohooo 2017.07.24. 12:08:49

@indeksz ízisz alkajda mind CIA prodzsekt: Höhöö...derága baro...takonynáci ...demost télleg mindenáron még nagyobb mihígmélymagyar jobbikuSS hülyét akarsz csinálni magadból?.annyira lenézlek, hogy sajnálok minden betűt amit neked írok most..bunkócska ... lehetsz ostoba meg paraszt is. De legalább egyetlen sorban ne akard mindkettőt abszolválni.Háát mondottam volt:
"Hülyéket és orbánseggszolgálatos mihígmélymagyar takonynácikat nem tanítok ,de veled kivételt teszek mert 2 in-1 ben" hehe..e
A magyar kormánynak 1294 menekült státuszát kellene elbírálni! Nem befogadni!Orbán megint egy ótvaros nagyot hazudott
Elöljáróban,Merkel nem hívta be a menekülteket,ő az életüket mentő szíreknek kínált menedéket amíg hazájukban nem rendeződnek a dolgok,Orbán szabadította rá a németekre amikor 3-4 százezer menekültek átvonatoztatott ,át BKV buszoztatott ellenőrzés és regisztráció nélkül a sógorokhoz, nem zárta le a balkáni útvonalat, hanem rátolta a menekültek százezreit Németországra, a horvátokra és az osztrákokra. Beengedett többszázezer menekültet, felszállíttatta őket Budapestre, ott megállíttatta őket mindenféle ellátás nélkül, majd elrohant Merkelhez könyörögni, hogy engedje be ezeket, mert humanitárius válság lesz nemsokára Budapesten. Merkel akkor követte el élete legnagyobb hibáját = megnyittatta a német határt, ahelyett, hogy beintett volna a felcsútinak, hogy "edd meg szart kedves barátom, amit odaszartál az ország közepébe.
Rosszul emlékszem, hogy mi engedtük be őket, és löktük át mihamarabb nyugatnak? Hogy a párizsi merénylők nálunk dzsemboriztak?Buszokkal vitték az osztrák határhoz a migránsokat
Hajnali fél 3-kor elérte a magyar-osztrák határt az
első migránsokkal teli busz, amely szombatra virradó éjszaka indult
útnak. Kora reggel elindultak Budapestről az utolsó menekülteket
szállító autóbuszok is.
Budapestről eljöttek az utolsó menekülteket szállító autóbuszok is
Ezt Kovács Zoltán kormányszóvivő jelentette be az M1 Ma reggel című
műsorában.
Nem tom pár ezer SIM kártya hehee hová is ment?
mAgyaridők..200 ezer SIM-et vettek egy hajléktalan nevére a Magyar Telekomtól szervezett bűnözőkHónapokon keresztül vásárolták a kártyákat a férfi adataival visszaélve szervezett bűnözői körök. A kártyák egy része a párizsi és brüsszeli merényletekért felelős terroristacsoporthoz kerülhetett a kormánypárti napilap szerint :)
Merkel két éve arról beszél, hogy egyrészt Európának humanitárius kötelessége a menedékkérőkön segíteni és befogadni azokat, akik a háborús övezetekből jönnek, másrészt pedig szükség van az ide érkezők integrációjára. Az majd eldől, hogy igaza van-e és hogy elegendőek-e azok az erőfeszítések, amiket az integráció érdekében tesznek, de Merkel egyelőre meglehetős következetességgel képviseli a maga álláspontját. Merkel csupán a kanzlerin. Merkel nem dönt egyedül ,a német mindenkit befogad ugyanis ez van az alkotmányukban. Döntést kizárólagosan a német kormány hoz. A német alkotmányt nemszórták össze trágyás villával , mint a magyart. Ezenkivül a németek hozzáállása a törvényekhez teljesen más mint ahogyan te azt ott ismered.
A német alkotmánynak és az emberiesség szabályainak.A német alkotmány tartalmazza a politikai menekültek, a genfi menekültügyi egyezmény pedig a háborús menekültek védelemhez való jogát, és ez minden európai államra nézve kötelező. Mindenki másnak, aki ezt nem veheti igénybe, mert gazdasági okok miatt jön el a hazájából, egyértelműen meg fogják mondani, hogy el kell hagynia Németországot, bármennyire is nehezére esik.
4) A német alaptörvény úgy kezdődik, hogy az emberek méltósága elidegeníthetetlen, és nem úgy, hogy a németek méltósága elidegeníthetetlenek (persze azoké is).

Ezzel szemben az a valóság, hogy Soros írt egy cikket 2015-ben, miszerint Európának fel kell készülnie arra, hogy évente kb. egymillió menekült fog érkezni - ami egyébként nagyjából meg is felelt a valóságnak, 2015-ben és 2016-ban is nagyjából ennyien érkeztek.
Soros 2016-os eredeti riportjának a linkje.
foreignpolicy.com/2016/07/19/this-is-europes-last-chance-to-fix-its-refugee-policy-george-soros/
7 pont. ebből 5 pontot a V4 és Orbán enyhén szólva lenyúlta:. Soros kötelező kvóta ellen beszélt, Dublini III elavultnak tartotta, erős uniós határőrizetről beszélt,táborokat az unión KÍVÜL, Merkel migráns behívását kritizálta stb.

Egyébként az a hír valahogy kimaradt a magyar médiából, hogy Soros 500 millió dollárt az európai menekülthelyzet kezelésére:
George Soros to invest $500 million in help for refugees
Nyshka Chandran | @nyshkac
Tuesday, 20 Sep 2016 | 12:53 AM
www.cnbc.com/2016/09/20/george-soros-to-invest-500-million-in-help-for-refugees-through-his-open-society-foundations.html
Egyre inkább biztos , hogy a butaság a fő oka az egész romlásnak.Jól demonstrálja ,hogy milyen buta nép amelyik a saját kirablóit is jól tartja és csorgó nyállal éljenzi.

TPK 2017.07.24. 12:18:55

Az a baj, hogy az emberek hisznek, a tények nem érdeklik őket. Ha Orbán azt mondja, hogy a nap keleten nyugszik, akkor elhiszik azt is.

ulpius66 2017.07.24. 12:47:16

@TPK: "Az a baj, hogy az emberek hisznek, a tények nem érdeklik őket."

Kedves libsi kém!

Szóval akkor ugye az úgy van, hogyha ez a Hrabowszky azt írja, hogy "NINCS KVÓTA" akkor nincs kvóta!

Az a TÉNY MÉG VÉLETLENÜL SE zavarjon, hogy PONT AMIATT INDÍTOTT KÖTELESSÉGSZEGÉSI ELJÁRÁST MAGYARORSZÁG ELLEN AZ EU, MERT NEM AKARJUK ELFOGADNI, AZ EU ÁLTAL RÁNK ERŐLTETETT KVÓTÁT!!!

Ja, tényleg nincs is kvóta!!!!!!!!!

ulpius66 2017.07.24. 12:49:53

Hrabowszky!

"Most el kell dönteni, kinek hiszünk: Orbánnak vagy a szemünknek."

A ballibsik természetesen a Hrabowszkynek hisznek!

morpho 2017.07.24. 12:58:41

@ulpius66: Azért tök jó, hogy te itt vagy és helyrerakod a dolgokat. Tényleg, az 51-es körzetben mizu? Arról nem tudsz valamit?

ulpius66 2017.07.24. 13:11:08

@morpho: "Tényleg, az 51-es körzetben mizu?"

Morfológus!

A körzetemben minden rendben!

Azért, mert egy szabadnapos rendőr vagyok, még nem kell a foglalkozásommal viccelődni!
(ha az usás 51-es körzetre kérdeztél, akkor ottan tombol anarchia, sőt maholnap bevonulnak az orosz hackerek....)

a nagy hohoohooo 2017.07.24. 13:13:41

@indeksz ízisz alkajda mind CIA prodzsekt: Az a baj, hogy mindenkit megtanítunk írni....
Nem sok sikerrel
És olvasni?
Hát aztmeg minek?Ezért nem kell Orbánéknak az iskola. Nem véletlenül találták ki annak idején a vagyoni és a műveltségi cenzust.
Műveltségi cenzust most is el tudnék képzelni és általános iskolai
végzettséghez kötném a szavazati jogot. A mai FideSS -mihígmélymagyar szavazók egy része kb. az éti csiga értelmi szintjén vannak,tudom a betűk,azok a fránya betűk,amik a szavakat alkotják,s a szavak a mondatokat és ezek összessége adják a tudást,az értelmet,az a teféléknek a nagymagyarhazzaffyaknak ősellenség.
foreignpolicy.com/2016/07/19/this-is-europes-last-chance-to-fix-its-refugee-policy-george-soros/
Csak neked lefordítom ,nehogy megszakadj azzal az egy híján 20-"ÍKÚ"-al heheee...
Soros
1. pontja: A menekülteket a befogadó országoknak közvetlenül a
frontvonalban levő országokban kialakított központokból kéne
befogadniuk. Ott bírálnák el a kérelmeket, aki pedig nem ezeken a
központokon át érkezik Európába, az elveszítené a jogát a
menekültsátusra. Soros szerint Európának évi háromszázezer menekültet –
tehát nem bevándorlót, hanem üldözöttet – kellene befogadnia, mert ez
már elég nagy szám ahhoz, hogy a menekülők esélyt lássanak kérelmük
pozitív elbírálására, és ne próbáljanak illegálisan eljutni Európába....
EZT MONDTÁK A V4-ek és Orbán SOROS után!

Soros
2. pontja : 2. Európának erős határőrizetre van szüksége!!!!Hogy az 1.
pont működhessen, annak feltétele az európai határok védelme. „Kevés
dolog rémiszti meg jobban a közvéleményt a kaotikus jeleneteknél” – írja
Soros, aki szerint a menekültválság
tavalyi képei nagyban befolyásolták a kérdés európai percepcióját. A
káosz felszámolásának részeként forrásokat kell biztosítani a
görögországi és olaszországi szükségtáborok feljavítására is, emellett
kompetens, összeurópai határőrizeti szervet is létre kell hozni. V4
átvette és Orbán.

Soros 3. pontja: 3. Megfelelő pénzügyi keretrendszert kell teremteni a válság kezelésére
Soros szerint rendkívül rövidlátó döntés volt, hogy 2014-ben a tagállamok
teljes GDP-jének 1,23 százalékában határozták meg az EU költségvetésének
felső limitét. Így a menekültválság
kezelését csak ad hoc pénzügyi támogatásokkal tudják megoldani. Soros
szerint a migrációs válság kezelése évi 30 milliárd euróba kerülhet, de
ez megtérülő befektetés: „A Bertelsmann alapítvány becslése szerint a
schengeni rendszer feladása évi 47-140 milliárd eurónyi GDP-kiesést
okozhat”. A pénzt európai adókból gyűjtené be. Ezt nem vették át.

Soros 4. pontja: 4. Egységes rendben kell elbírálni a menekültkérelmeket
Soros szerint a mostani rendszer, a Dublin III felett eljárt az idő. A
dublini rendszer szerint a menekültkérelmeket abban az EU-tagállamban
kell elbírálnia a helyi hatóságoknak, ahol
egy menedékkérő először az EU területére lépett. És minden felelősség
is azé az országé. Ehelyett Soros szerint egységes rendszer kell, ahol
nem nemzeti, hanem EU-s szervezetek döntenek a menekültkérelmekről, így
azok elbírálása nem a nemzetállamokon múlna, cserébe a felelősség sem
csupán rájuk hárulna a menekültekért.V4 és Orbán átvették,

Soros 5. pontja 5. Egyetértésen alapuló összeurópai rendszert kell kidolgozni a menekültek elhelyezésére
Enélkül az előző pont nem is működhetne. Soros szerint a jelenlegi kötelező
kvótarendszer kontraproduktív: jelentős ellenállást vált ki több tagorsszágban
is, amelyeket rákényszerítenek olyan menekültek befogadására, akiknek
amúgy eszükben se volna azokba az országokba menni. Ehelyett önkéntes
alapon kell működtetni a rendszert, hogy a menekültek is oda
kerülhessenek, ahova mennének is, és szívesen is lássák őket. NEM KELL
KÖTELEZŐ KVÓTA, Átvette Orbán és a V4-ek.

6. pontaj:6. Az EU-nak és a nemzetközi közösségnek sokkal bőkezűbben
kéne támogatnia a konfliktusövezetekkel szomszédos befogadó államokat
Soros szerint ezekben az országokban a töredékét is elég lenne elkölteni annak, amit most az EU a saját határain tervez elkölteni menekültközpontokra. Soros ugyanakkor bírálja azt az
európai ötletet, ami a gazdasági segélyek utalását a menekültek és
vándorlók feltartásához kötné: ez egyrészt szembemegy a segélyezés alapgondolatával, másrészt értelmetlen is, mert pont ezekből a
segélyekből lehetne javítani azon a helyzeten, ami a vándorlás alapvető kiváltó oka. Átvették és ez lett Törökország.mos tervezik Libíávál.,ezzel ott tartsák a menekülteket.

ulpius66 2017.07.24. 13:27:32

@indeksz ízisz alkajda mind CIA prodzsekt:

Prodzsktem!

Te vagy a világ hülyéje, ha szóba állsz ezzel a húgyagyú vadbarommal!
(ez egy jótanács volt....)

morpho 2017.07.24. 14:09:04

@a nagy hohoohooo: Két dolgot nem értek. Ha ilyen kurva nagy a veszély, akkor hogyhogy csak Orbán ismerte fel? Európában rajta kívül mindenki hülye? Mert ha így van, az persze más.
Másrészt, ha kiplakátoljuk, hogy nehogy Soros nevessen a végén, az mennyiben oldja meg az Orbán által vizionált problémát? Ilyen kurva nagy a probléma és mi plakátokkal védekezünk? 16 milliárdért? Ilyen szörnyű helyzetben talán tankokat kéne venni inkább nem? Vagy ez csak propaganda? Ugye nem? Ugye nem arról szól ez a dolog, hogy teljesítmény és program híján a magyarok félelmeire és kirekesztésére építjük a választási sikert és egyben a kormányzást? Ugye ilyen nincs! Csak kérdezem. Megnyugtathatna valaki!

werecke 2017.07.24. 15:36:23

Nincsenek is migránsok ! Hát Kunhalmi Ágica is megmondta , nem ? Meg a drágabolgárúr is. És ha nincs migráns akkor kvóta sincs.

werecke 2017.07.24. 15:43:45

@morpho: Meg az osztrákok meg a másik V3. Meg a bolgárok meg a románok. Igen , ilyen nagy a veszély, nincs mindenkinek kárpótlási milliói a bankban hogy veszély esetén az USA-ba vagy Ausztráliába költözzön. . A magyar ember már csak ilyen akkor hiszi el a bajt amikor már bekövetkezett. Ezért kell a plakát. Ha nem lenne eredményes akkor a Jobbik meg az MSZP nem reklámozna ilyen lelkesen.

Sir Galahad 2017.07.24. 15:55:53

"a menekültválság rég lecsengett, kikerült az érdeklődés homlokteréből, már csak a Fidesz-kormány propagandájában jelent fenyegető veszélyt." Ja, az olaszok nyilván csak képzelik azt a 200 ezer migránst, aki idén hozzájuk özönlik, és üres hiszti csupán, amikor ennek veszélyeiről beszélnek. index.hu/kulfold/2017/07/12/menekult_migrans_olaszorszag_aradat_problema/ - ja bocs, nyilván az index is kormánypropaganda...

Void Bunkoid 2017.07.24. 16:04:33

Én inkább azt nem vágom, hogy mi a tök baja van a miniszterelnökünknek Soros Györggyel.

Oké, az öreg az minden hájjal megkent vén pénzügyi gazember, de konkrétan nekem, de sztm az országnak is semmi olyat nem okozott, hogy ilyen boszorkányüldözést kelljen ellene indítani, konkrétan ha megnézitek a kormány kommunikációját, gyakorlatilag kizárólag Orbán Viktor sorosozik, még a saját kormánytagjai sem veszik a nevét a szájukra.

Miért? B*ssza a csőrét, hogy gazdagabb nála? Akkor tanuljon meg ugyanolyan ügyesen és pofátlanul shortsellingelni, oszt' neki is lesz annyi, kész, veszekedés lezárva.

morpho 2017.07.24. 16:06:26

@Sir Galahad: Az olaszokhoz kb ennyi 5 éve is ment. A történet évtizedek óta zajlik. Csak volt egy év, amikor nagyon megugrott. De ez lecsenget. 200 ezer ember évente mindig is megpróbál bejutni az EU-ba. Ahol amúgy 550 millióan élnek. Hagyjál már!

na4 2017.07.24. 16:08:40

Marhaság. Az egyik legjobb beszéde volt.

morpho 2017.07.24. 16:14:51

@na4: Minden idők egyik beszéde!

telkoe 2017.07.24. 16:17:47

@Sir Galahad: Az elvtársak az MSzMP nyugdíjasklubjában megint lemaradtak kicsit a friss hírekről. Annyira kikerült a menekülttéma az érdeklődésből, hogy német szocik kancellárjelöltja a választásokon fő témaként kezeli.
www.sueddeutsche.de/politik/kanzlerkandidat-schulz-migration-im-wahlkampf-1.3544761
(bizonyára azért nem tud róla a szerző bácsi, mert a komcsi propagandistáknál még mindig gyanús elhajlás ha külföldiül beszél valaki és nem csak a szájába rágott pártirányvonalat kérődzi fel)

gyurmicsek 2017.07.24. 16:22:36

Migráncsok nem jöhetnek csak vak komondorok.
Mit nem lehet ezen érteni. Tusnádon is volt egy átesett rajta egy sípoló nő, de már jól van.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.24. 16:26:33

Nem összeesküvéselmélet, hogy a magállamok kizsigerelik a világ többi részét. s nem összeesküvéselmélet, hogy Soros ezen kizsákmányoló erők fő reklámarca Kelet-Európéban.

nemecsekerno_007 2017.07.24. 16:27:42

@telkoe: Kicsit nézz már körbe és tájékozódj:

s-media-cache-ak0.pinimg.com/originals/d3/6f/8f/d36f8f385b19b2830676d60f30ceb5ca.png

Elképesztő mennyiségű ember él nyomorult körülmények közt a harmadik világ országaiban, nem vagy tisztában a nagyságrendekkel.

Évente 80 millió emberrel nő a Föld népessége, ez Németország teljes lakossága.
Gondolkozz már egy kicsit.

Egyébként meg nem most kezdődött a migrációs krízis, ez ment az utóbbi 25-30 évben, csak a többségnek fogalma se volt az egészről, mert a földrajz oktatásunk is olyan mint minden más.

MACISAJT 2017.07.24. 16:34:57

Möhöhö:P Még hogy Orbán hazudott, mi?:P

444.hu/2016/07/20/soros-gyorgy-hetpontos-tervet-dolgozott-ki-a-migracios-valsag-megoldasara

És csak úgy kérdem: mi a fasz köze van ennek a vén zsidráknak a migrációs válsághoz?

Republic Forever! 2017.07.24. 16:40:08

@ulpius66: "Ja, tényleg nincs is kvóta!!!!!!!!!"

És mi van, ha van kvóta?!

Tényleg attól az ezerpárszáz-párezer embertől kellene rettegnünk, akit M.o-nak kellene befogadnia?! Csak azért, mert a csuti migráns cigány vajda éppen ellenük hergeli az országot??

Én tőletek félek. Féltem tőletek a saját, a családom, a népem és az országom jövőjét! Nem attól a max párezer szerencsétlen menekülttől, hanem tőletek, okádék fideszterroristák. Ti vagytok azok, akiktől tartani kell!

kunzoo 2017.07.24. 16:41:51

Hogy ellenezheti Soros a kvótát mikor az nincs is ugye? Vagy mégis van?

Ezt már igazán eldönthetnék. Azt is hogy ha Soros úr nem más mint egy loviális öregúr, akkor miért is nyilatkozik a bevándorlás kérdéséről folyamatosan, és miért érdeklődnek a véleménye felől a világ legismertebb lapjai? No és miért találkozik vele a Bizottság elnöke négyszemközt, soron kívül?

Republic Forever! 2017.07.24. 16:46:09

@indeksz ízisz alkajda mind CIA prodzsekt: "Sajnos, még mindig sokan bedőlnek a CIA- csicskasajtónak.
Nem baj, ők is elpárolognak majd a migráns- káosz alatt elindított Oroszország elleni nukleáris csapásban.
Ahogy a szerzőcske is."

Vérgőzös komcsi nyelvezet az ötvenes évekből. De föl se fogod.

David Bowman 2017.07.24. 16:51:15

Orbánt is Sorosnak köszönhetjük. Csak hogy el ne felejtsük.

David Bowman 2017.07.24. 16:53:28

@Republic Forever!: Ez csak a faltörő kos csúcsa. Ha bárhogy ránk tudnak erőltetni egyet is, akkor tízmiliót is.

David Bowman 2017.07.24. 16:54:31

@MACISAJT: Van benne gyakorlata. A világháború idején a fajtársait adta-vette.

ben2 2017.07.24. 16:58:41

@Void Bunkoid:

Soros nem közvetlenül szokott beavatkozni egyes országok politikájába, hanem az általa szponzorált civil(-nek álcázott) szerevezeteken keresztül. Ezek a szervezetek aztán megfelelő médiatámogatással a háttérben igyekeznek neoliberális (nyílt társadalom) irányba terelni az adott ország belpolitikáját.
Na most egy átlagos civil szervezetnek elméletileg csak addig érdekes a véleménye, amíg rendelkezik valódi társadalmi befolyással. Csakhogy Soros szervezetei olyan hálózatot építettek ki, melyekben egymást keresztbe referenciázzák, azaz az egyik Soros által pénzelt szerevezet hitelességét egy másik Soros által pénzelt szervezet építi fel.
Emiatt viszont kialakul egy olyan médiabefolyás, amely a társadalmi súlyát nagyságrendileg meghaladó jelentőséget és médiafelületet ad a neoliberális ideológiáknak, ráadásul mindenféle demokratikus megmérettetést kikerülve, azaz gyakorlatilag Soros a szervezetein keresztül meghackeli a demokráciákat.

A 2010 óta folyamatosan neoliberális össztűz alatt lévő kormány azért indított kampányt Soros ellen, hogy nevén nevezze azt, aki az egész rendszer mögött áll.
Azaz hogy egyértelművé legyen, hogy amikor a Soros által pénzelt szervezetek kijelentenek valamit, azt nem a civil kurázsi motíválja, hanem nagyon is jól meghatározható politikai és gazdasági érdekek.

a nagy hohoohooo 2017.07.24. 17:12:09

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Jaj,ne már, ez olyan, mint az egyszeri ember problémája, akinek térdig érőfasza volt, de senkinek nem merte megmutatni, pisálni meg baromikényelmetlen volt vele.Szegény öregember. Milyen sötétségben élsz.
Az 1200 menekült befogadásáról szóló határozatot Orbán is aláírta.
"Az összesen 36 oldalas tanácsi következtetések között egy fél mondat foglalkozik a kérdéssel. A 8. pont h.) bekezdése így kezdődik:
www.consilium.europa.eu/en/press/press-releases/2016/02/19-euco-conclusions/

„A tavaly decemberi relokációs döntéseket minden elemükben végre kell hajtani.”

Az EU-s zsargonban a relokáció azt jelenti, hogy a már EU területén lévő menekülteket szétosztják a tagállamok között. A szétosztás módja lehet önkéntes vagy kvótaalapú és kötelező.

Vagyis, hogy el lehessen dönteni, hogy kinek van igaza, meg kell nézni a decemberi tanácsi következtetéseket. A decemberi csúcson kiadott dokumentum így fogalmaz a relokáció ügyében:

„Végre kell hajtani a relokációról szóló döntéseket, figyelembe véve a kedvezményeket, amelyeket bizonyos tagállamok javára már megítéltek, tekintettel az őket érő nagy nyomásra hivatkozó kérésükre.”

Ez is tehát visszautal korábbi döntésekre. A nagy kérdés, hogy mire utal vissza.

Két relokációs döntés született ugyanis eddig. Az első tavaly júniusban, amikor 40 ezer, Olaszországban és Görögországban lévő menekült áttelepítéséről döntöttek, önkéntes felajánlások alapján. Magyarország akkor nem vállalta egyetlen menekült befogadását sem.

Csakhogy szeptemberben született egy másik döntés is, további 120 ezer fő áttelepítéséről. Ebben az esetben egy kötelező kvótarendszert írtak elő, és Magyarországot 1294 menekült befogadására kötelezték.
Mire utalnak?

Kovács Zoltán kormányszóvivő azt állítja, hogy a pénteken elfogadott következtetések csak a júniusi döntésről szólnak, az önkéntes befogadásra. Csakhogy erre semmilyen utalás sincs a szövegben.

A pénteki következtetés csak annyiról szól, hogy minden érvényes, amiről decemberben döntöttek. A decemberi pedig egyértelműen többes számban fogalmaz, és a korábbi relokációs döntések végrehajtását írja elő. Kitér ugyan arra, hogy a korábban elfogadott kedvezményekre is tekintettel kell lenni (tehát például a júniusi magyar felmentésre), de arra sehol sincs benne utalás, hogy a szeptemberi döntésre ne vonatkozna ugyanúgy a határozat.

A magyar kormánynak 1294 menekült státuszát kellene elbírálni! Nem befogadni!
- 1-2 elmebetegen kívül senki nem akarja lebontani a kerítést
- Senki nem védi Sorost, csak a kormány alufóliasisakos kommunikációját támadják
Orbán Viktor már régóta csak a saját szavazóihoz beszél. És azok
legalantasabb ösztöneit piszkálja fel folyamatosan.Nem előérzet ez már,
nyakig benne vagyunk.
Csak az a baj, hogy akikhez szól, nem látják. Mire észbe kapnak, késő lesz.
Bár nem tudják, de egy csónakban ülünk.
Bakker te gyengébb vagy, mint gondoltam :).. ha rádnézek tényleg egy illegális bevándorlót látok aki a Lipótról vándorolt ki a közéletbe épülésünkre :)
Mindig széles mosollyal nyugtázom ,hogy éppen azok ellenzik a menekültek befogadását akik a világon egyedüli népként ünneplik a honfoglalást :) :) :)
téged teljesen megfertőzött a kormánypropaganda, az EU és a baloldal már
ötvenszer megmondta: nem ellenőrzés nélküli bevándorlás és nem is
letelepedési kötvény kell, hanem tisztességes menekültügyi eljárások,
nemzetbiztonsági vizsgálattal,az hogy migráns-e, akkor derülne ki, ha
megvizsgálnák rendesen, méltányosan a kérelmét. akik ide jöttek, azok
menekültek, és csak a kérelmük kivizsgálása után derült volna ki, hogy
"csupán" egy jobb élet reményében jöttek vagy háború elől menekültek, de
keresztényi szempontból, az is pont ugyanolyan menekült, aki az éhhalál
elől jön, "csupán" a jobb élet reményében. a kormány ráadásul azért sem
tartja menekülteknek ezeket az embereket, mert szerintük csak az első
országig tart a menekült státus, utána már minden más háborúmentes
ország biztonságos, így akik szerbiából jönnek már migránsok. igaz, hogy
a világon senki nem így értelmezi a menekült-státust, és szerbiát senki
sem tartja biztonságos országnak.
De mindez mellékes is, mert kifejezetten a keresztényi magatartást kéri számon a kormányon (emberséges bánásmód, retorika, stb).
Vagy küldjünk vissza mindenki?.. :)
mondjuk 896-tól vagy már korábbról? Mi legyen az indiai származású
bankigazgatóval Párizsban? Vagy a muszlim tanárnővel, aki a Canterbury-i
Saint John's-ban tanít? Meg az orosz maffiózóval és a kínai kémmel,
akik a letelepedési kötvénnyel jöttek be? ez utóbbiak mennyivel
Európa-kompatibilisebbek? Köszi :)
Kizárólag a segítségnyújtás vezérel ,de hát nekem is pénzbe kerültek a tefajta "ÍKÚ"vitézek kezelésére forgalmazott intelligencia-tabletták, amelyeknek csomagjáért száz eurót kérek. A tablettákból napi egy, különösen hülye gyerekeknél, napi két szemet ajánlott, étkezés előtt....hehee..

2017.07.24. 17:20:48

@Void Bunkoid: Állítólag lopni már sokkal jobban tud. Pontosabban: Sorossal (v.ö. 1984: Emmanuel Goldstein) ellentétben ő állítólag tud lopni.

a nagy hohoohooo 2017.07.24. 17:21:09

@morpho: "@a nagy hohoohooo: Két dolgot nem értek. Ha ilyen kurva nagy a veszély, akkor hogyhogy csak Orbán ismerte fel?"
Széttartó Európa
Orbán: Véleményvezér vagy különutas?
www.hetek.hu/belfold/201508/szettarto_europa

Mint arról nemrég írtunk, az internetadós fiaskó és a kitiltási botrány kapcsán 2015 elején a Fidesz több szavazót veszített el, mint annak idején az őszödi beszéd után az MSZP, ami meg is látszott az időközi választásokon: gondoljunk csak a veszprémi és a tapolcai vereségre.

Ezt nyilván nem hagyhatták annyiban, az év elején a Charlie Hebdo szerkesztőségében történt párizsi mészárlás után pedig Habony Árpádnak, a Fidesz propaganda mágusának támadt is egy remek ötlete. Arthur J. Finkelsteinnel, a negatív kampányok egyik amerikai atyjával kidolgozta azt a gyűlöletkampányt, amellyel a Fidesznek sikerült teljesen eluralnia a közbeszédet.

kapcsolat.hu/blogszemle/fidesz-uralta-media-miatt-lett-ennyire-menekultellenes

Szívesen....

élveteg 2017.07.24. 17:23:51

"Ha nem beszél róla, akkor nem kérdezik, ami az azért van, mert rég a menekültválság rég lecsengett, kikerült az érdeklődés homlokteréből, már csak a Fidesz-kormány propagandájában jelent fenyegető veszélyt."

Szóval rég lecsengett

Aha

"Európa megint kezd belerokkanni a menekültkáoszba"

index.hu/kulfold/2017/07/12/menekult_migrans_olaszorszag_aradat_problema/

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.24. 17:28:00

@a nagy hohoohooo:

Miért kéne bárkit is visszaküldeni? Nem kell. Csak a liberális Mertkell által behívott, nyilvánvalóan integrálhatatlan, segélyvadász, agresszív csorda leállítása volt a cél. Minek kellene bárki normális embert leállítani, aki teljesítve a törvényes feltételeket le akar telepedni?

A tény: az EU be akart csődíteni milliókat. S ha nem lett volna a magyar kerítés és a sikeresen megvívott röszkei csata, hatalmas problémái lettek volna az országnak.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.24. 17:30:02

@a nagy hohoohooo:

"éppen azok ellenzik a menekültek befogadását akik a világon egyedüli népként ünneplik a honfoglalást"

Téves.

Egy rakás ország ünnepli saját honfoglalását. Pl. ez az USA-ban a Hálaadás Nap.

Plusz: mi az ellentmondás a honfoglalás és a nem kívánt migráció ellenzése között? Semmi.

Gaspen 2017.07.24. 17:31:01

Ezeket a nyomorék bloggereket kéne szétosztani a Naprendszer gázbolygóin.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.24. 17:32:28

@a nagy hohoohooo:

"kormány ráadásul azért sem
tartja menekülteknek ezeket az embereket, mert szerintük csak az első
országig tart a menekült státus"

S ez így igaz.

"utána már minden más háborúmentes
ország biztonságos, így akik szerbiából jönnek már migránsok. igaz, hogy
a világon senki nem így értelmezi a menekült-státust, és szerbiát senki
sem tartja biztonságos országnak"

Nevezzük ki Mo-ot is nem biztonságos országnak, s meg is van oldva az egész ügy. Rendben?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.24. 17:33:41

@a nagy hohoohooo:

"mert kifejezetten a keresztényi magatartást kéri számon a kormányon"

Nem emlékszem olyan jézusi tanításra, mely szerint át kell törni 10 határon, nagyobb segély megszerzése céljából...

jolka40 2017.07.24. 17:35:19

@David Bowman: Ha migráns lennél, te ide akarnál jönni?

Sir Galahad 2017.07.24. 17:36:11

@morpho: Ha jelentéktelen volna a migránsáradat, az olaszok nem toporzékolnának. Egyébként is furcsa a logikád. Kb. olyan, mintha valaki panaszkodna, hogy megpofozták, mire te azt mondod, ugyan már, megpofozták tegnap meg tegnapelőtt is, és holnap is meg fogják, nincs itt semmi érdekes...

jolka40 2017.07.24. 17:37:17

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Bezzeg Mohácsnál nem voltunk ennyire sikeresek.

morpho 2017.07.24. 17:44:55

@Sir Galahad: Ácsi! Nem azt mondtam, hogy ez jó. Azt mondtam, hogy ez régen is volt. Nézz utána! Segítségként:Lampedusa, Pisseidon terv
Akkor nem csipogtál te sem, meg senkisem. Mert nem plakátolták körbe vele az országot!

bekestobbsegg 2017.07.24. 17:48:43

A cikkíró félrevezet.
1. A terv többi pontja is összeköti Magyarországgal az eseményeket, indirekt, de még direkt módon is!
2. Magyarország (és egész Európa) jövője szempontjából nincs sok különbség abban, hogy van-e kvóta, vagy nincs. A kvóta lassabban, de szétszórva importálja a problémát, míg ha nincs kvóta, fókuszált irányokban, de gyorsabban fertőz el helyeket a migrációs folyamat. Egyébként EU-n belül édes mindegy, hiszen a baloldal egyik érve is ez, hogy "ki akarna Magyarországon maradni?!".

Bambano 2017.07.24. 17:49:50

ebben konkrétan mi a hírérték?

exterminador 2017.07.24. 17:51:17

Ha ez Sorosnak a nagy, kinyilvánított terve, akkor tessék már belinkelni, hogy hol beszélt erről, pláne hol írták le?
Vagy ez már nem megy?

nu pagagyí 2017.07.24. 17:52:07

Orbán jelentéktelen féregként szeretne együtt dübörögni az elefánttal. Nyugaton kb. úgy hathat a rikácsolása, mint a türkmén basi hasonló dumái. Mi viszont rendesen megszívtuk Orbánnal, lejáratja a nemzetet. Takarítsuk már el a picsába!

szablya9 2017.07.24. 17:56:08

Ugyan drágáim! Ha nincs is semmilyen kvóta, akkor ugyan mi a ferde pöcsér indít kötelezettségszegési eljárást ellenünk az EU, mert nem akarjuk brfogadni a nekünk előírt migrancs mrnnyiségget? Ki hazudik?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.24. 17:56:40

@jolka40:

Röszkénél felkészültebbek voltunk, s Orbán se fulladt patakba közben.

Fideszes vagyok tehát lopok 2017.07.24. 18:05:50

A rohadt Soros megint keresztbe akar tenni a Felcsúti Pinokkiónak, mert csak 1 millió migránst akar az egész EU-ba betelepíteni. Miközben a Felcsúti Pinokkió minimális célja hogy csak Magyarországra (!!!) NÉGY MILLIÓ MIGRÁNST telepítsen be. Így fúrja meg a Soros összeesküvés Felcsúti Pinokkió tervét a nemzetállammal meg a magyarok biztonságával kapcsolatban, meg hogy a küklföldiek nehogy már túlszaporodják a magyart.. Ha a ballib nem nyer 2002-ben, akkor Vityerák már rég meglenne az a négy millió, boldog nemzetállam lennénk, nem lenni itt semmi probléma. De Soros tett róla hogy legyen!

Orbán Viktor több millió bevándorlót vár

Több millió bevándorlót kellene befogadnia Magyarországnak a következő öt évben, mert így tudja biztosítani a gazdasági növekedés ütemét - jelentette ki tegnap Orbán Viktor kormányfő. A társadalom elöregedésétől egész Európában tartanak.

Magyarország akár 14 millió embernek is megélhetést tud biztosítani - mondta tegnap a magyar kormányfő az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) üzleti ebédjén. Orbán Viktor a gazdasági növekedés fenntartását firtató kérdésre reagált úgy, hogy ehhez szerinte több millió külföldit kell foglalkoztatnia az országnak.

Pyrrhus 2017.07.24. 18:19:19

Nincs kvóta, hiszen g.Orbán és haverjai minden kvóta nélkül is már letelepítettek Magyarországra 20.000 migránst.
Önként, a magyar nép akarata ellenére. Viszont sok pénz szedtek be belőle, a saját zsebükbe.

Ezt simán hazaárulásnak nevezzük.
Méghozzá aljas, pénzért történő hazaárulásnak.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2017.07.24. 18:19:47

@indeksz ízisz alkajda mind CIA prodzsekt: "Nem baj, ők is elpárolognak majd a migráns- káosz alatt elindított Oroszország elleni nukleáris csapásban."

A kettőnek mi köze egymáshoz? Nem kellene már délre totál leinnod magad!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2017.07.24. 18:24:54

A lényeget nem értitek. Sorosra és az EU-ra azért dühösek Orbánék, mert ők akarnak sok pénzt keresni a letelepedési kötvénnyel.

tsz2009 2017.07.24. 18:29:21

Soros 2015 szeptemberben kötelező elosztást javasolt 2016 juliusban önkéntes befogadást.

Mindkét Soros szöveg most is ott van az interneten, csak a 2015 szeptemberi arab nyelven most is ovasható de a 2016 szöveg csak angol nyelven.
Vajon kinek szól az arab szöveg? ...és miért van az interneten, hiszen Soros ezt később
meggondolta?

jolka40 2017.07.24. 18:38:16

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Úgy kell a Lajosnak (a másodiknak) miért nem épített kerítést.

meszena 2017.07.24. 18:38:58

@nu pagagyí:
"megszívtuk Orbánnal, lejáratja a nemzetet"
Az előző száz évben nem érdekelt benneteket a nemzet sorsa, mi ez a nagy érdeklődés hirtelen?

meszena 2017.07.24. 18:42:19

@szablya9: JA, nincs kvóta, és bevándorlók sincsenek. Sót. lehet, hogy Soros is csak mese :)
Ez az írás gyenge kísérlet arra, hogy a fidesz kommunikációját hatástalanítsa.

meszena 2017.07.24. 18:45:21

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: egyébként is gusztustalan, amikor zsír ateisták idézgetik a Bibliát.

sinus67 2017.07.24. 18:53:39

@a nagy hohoohooo:
Minden leírt szavad hatástalan az ilyen CIA (szerintem inkább IQ) terroristáknak!

Azt még kifelejtetted, hogy Budapesten nem csak Merkel mamához való könyörgés miatt állították meg a tömeget, mint ahogy a röszkei balhé sem "véletlen" volt. Kellettek a képek a hiradókba a "balhézó migránsokról". Így az ország apraja-nagyja láthatta, micsoda veszélyes népek ezek a migránsok.

Hozzáteszem, én sem szeretném, ha boldog-boldogtalan bemasírozna Európába. Elsősorban a létező kultúrális és vallási különbözőségek, ellentétek miatt. Azonban a MENEKÜLTEKET emberies kötelességünk megvédeni és oltalmat nyújtani nekik. A menekültek leválasztása a gazdasági- és egyéb bevándorlóktól a kormány(ok), ezen belül is a megfelelő hatóságok dolga. Ez pedig nem plakátolás útján és nem a NÉP ijesztgetése révén kell megtenni.

exterminador 2017.07.24. 19:00:22

@bekestobbsegg: a legtöbb pontja szerintem korrekt, egyet lehet vele érteni. Csak az első az, ami problémás, de nyilván itt arról van szó, hogy a tömegek rendezetlen beáramlásának akar ezen a módon véget vetni.

exterminador 2017.07.24. 19:02:07

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: ez a CIA iq-bajnok teljesen nyilvánvalóan paranoid skizofrén, aki sajnos nem szedi a gyógyszereit. Kár vele foglalkozni.

gyedmaróz 2017.07.24. 19:08:58

Orbánunk más nyilatkozatai kapcsán is felmerült már bennem is az a félelmetes kérdés,
hogy lehet hogy Ő ezeket elhiszi?
Amúgy meg: "Ne mi kapjuk a legtöbbet!" (Elvakult fideszesek utánanézhetnek.)

nu pagagyí 2017.07.24. 19:09:29

@meszena: A nemzet mi vagyunk, téged nem sorollak ide. Csak egy tolvaj horda vagytok, akik a nép kifosztására szövetkeztetek, ahogy a korábbi külföldi bábkormányoktól, Hothytól, Rákositól stb. eltanultátok.

meszena 2017.07.24. 19:11:50

@nu pagagyí: Nem tudni, hogy miféle nemzet vagytok.

nu pagagyí 2017.07.24. 19:12:02

@gyedmaróz: Egyre betegebb, de azért nem árt felkészülni rá, hogy éppen polgárháborút óhajt összehozni, ahogy Kövér szájával megüzente. Nem nyugszik, amíg a nép pofán nem vágja, de tényleg. Kezdi az igényt felpiszkálni.

sinus67 2017.07.24. 19:12:37

@ulpius66:
Egyébként meg a magyar kormány és a fideSS által fenntartott blogok, hírportálok miért ne a fideSS hazugságokat ismételgetné!

Azért érdekelne mi a jófene az a liberál-fasiszta? Már csak azért is, mert aki eddig nem értett egyet Orbánnal az liberál-bolsevik volt!
Te meg megsértődsz, ha a fideSSt (Orbánt) lefasisztázzák!
Fura egy világ van a fejedben!

sinus67 2017.07.24. 19:15:50

@indeksz ízisz alkajda mind CIA prodzsekt:

"Jaja, a Zorbán meghekkelte- a Putyindiktátorral közösen- az USA-t meg az összes NSA- spiclijét (Merkel, Blair, Brown, Cameron, és tettes tsai), hogy verje szét, Irakot, Afganisztánt, Líbiát, Jement, Szíriát bombákkal, Tunéziát, Egyiptomot, Szudánt meg Elefántcsontpartot "mérsékelt fegyveres lázadókkal", Arab Tavasz nevű CIA- projekttel."

Hát semmivel sem nagyobb hülyeség ez a Te összeesküvés elméleteidnél!

sinus67 2017.07.24. 19:19:30

@morpho:

"Európában rajta kívül mindenki hülye? "

Hát nem tudtad, hogy ő az új Kárpátok Géniusza?
:))))

nu pagagyí 2017.07.24. 19:21:07

@meszena: A nemzet egymás iránti szolidaritásból, közös kultúrából, egymás tiszteletéből áll. Nekem nincs veled közös kultúrám. Nem tisztellek és nem óhajtom megvédeni a lopott vagyonodat. Csak azokkal vagyok szolidaris, akik tisztességesen dolgoznak és a közösségnek hasznosak. Utálom azt a giccset és az embertelenséget, ami a hozzád hasonlók kultúráját jellemzi. Nem szeretem a ájtatos képmutatásotokat és folyamatos hazudozást. Nem tisztelitek a demokráciát, nem tisztelitek a polgári egyenlőséget. Nekem pont olyanok vagytok, mint az általad elképzelt arabok: erőszakosak, ostobák és rosszindulatúak. Semmi keresnivalótok nincs itt.

sinus67 2017.07.24. 19:26:14

@werecke:

Ja! Tegyük fel valós a baj. Plakátolunk 16, vagy akárhány milliárdért!
És már meg is van szüntetve a baj.

Látta a plakátot Bözsi néni, meg a Pista bácsi is! Látták a plakátokat Bivalybasznád-alsón is! És kész! Megvan előzve a baj!

Ha az orvosnál a beteg kap egy papírt, amire (vizsgálat nélkül) ráírja a doki, hogy szerinte tüdőrák, majd a papírért elkér egy valag lóvét, akkor a beteg már meg is gyógyult!

Budapest a kutyaszar városa 2017.07.24. 19:27:49

@werecke: Hány db menekültet látsz grasszálni a budapesti utcákon ? Én két éve egy darabot se láttam, csak amikor a felcsúti lótolvaj szándékosan felgyülemlette őket.

nu pagagyí 2017.07.24. 19:36:31

@sinus67: Orbán diktátor úr azt hiszi, hogy a világ más diktátor urait is mindenki szereti, mert a hatalom kizárólagos tulajdonában álló sajtó dicsőíti, a kivezényelt nép meg éljenez. Hát ő is nagyot fog csalódni és még CIA se kell hozzá, de kenje rájuk, ha úgy jobb neki. Az embereknek a szabadság megvonásával, a fokozódó terrorral, a mindennapi megalázással és a diktátori slepp - rokonok, haverok, kisebb-nagyobb fontos emberek - elpofátlanodásával szokott baja lenni és maguktól is felháborodnak egy idő után, ahogy itt is be fog következni.

sinus67 2017.07.24. 19:38:35

@telkoe:
"bizonyára azért nem tud róla a szerző bácsi, mert a komcsi propagandistáknál még mindig gyanús elhajlás ha külföldiül beszél valaki és nem csak a szájába rágott pártirányvonalat kérődzi fel"

Hát nemtudom! Szerintem a szerző nem fideszes, hogy a pártirányvonalat felkérődze!

Mellesleg mindenkinek (így Orbánnak is) szíve joga, hogy mivel kampányol! Aztán, hogy ki ért vele egyet és ki nem nézi jó szemmel az ország javainak lenyúlását, az már más tészta!

sinus67 2017.07.24. 19:41:39

@MACISAJT:

Zsidráknak?

Hát a soros-kampányban semminemű antiszemitizmus nincsen! Nem hallottad a főnököt! Tessék bocsánatot kérni (Orbántól), mert a direktíva ellenében beszélsz!

sinus67 2017.07.24. 19:58:31

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes:
"Egy rakás ország ünnepli saját honfoglalását. Pl. ez az USA-ban a Hálaadás Nap."

Ez! Így! Ebben a formában nem igaz!

leapyear 2017.07.24. 20:03:47

A politikusok annyira flexibilisek, hogy nem, hogy gerincük nincs, hanem egyáltalán csontjuk sem. Fantasztikus egyszerűen. Egytől-egyig hazudnak mint a vízfolyás pártállástól függetlenül.
Szavazzon rájuk a nehézség.

sinus67 2017.07.24. 20:05:33

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes:

Valóban nem volt Jézusnak olyan tanítása, ami a 10 határon átívelő menekülésről szól. Bár, ha jól emlékszem József és Mária is leléptek egy időre!

Ellenben emlékszem Jézus ezen tanítására:

"Csak aki szeretetben marad, az marad bennem, és én őbenne"
„Az Isten szeretet, és aki megmarad a szeretetben, Istenben marad és Isten őbenne marad”

Nem írja, hogy csak arra vonatkozik a szeretet, akit Orbán is szeret!

2017.07.24. 20:12:28

@meszena: Azt akarod velünk elhitetni, hogy a fideszesek nem lopnak?

willcox 2017.07.24. 20:14:39

@ulpius66: Nagyon tetszik ez a ballibsi, de itt nem erről van szó. Vannak az agymosottak pl. te és a gondolkodni hajlandó emberek. Sorosozás egyetlen célja, hogy ne azzal foglalkozzunk, hogy miért került 10x annyiba a magyar vb, mint a kazanyi és Lőrinced, mit vásárolt tegnap.

ostvan1 2017.07.24. 20:15:57

Ki ez a Soros? Magyarország olyan gyenge lenne, hogy 1 (egy) fő magánszemélytől ennyire félünk? Nincs hadserege és nincs annyi pénze, mint az éves magyar költségvetés. Attól lenne erős, hogy van véleménye? És rá jobban figyel párszáz millió ember, mint orbánviktorra? Hát, kedves miniszterelnök úr, tessék okosakat mondani. És akkor Európa figyel, nem úgy mint most, amikor köpködnek az ön véleményétől.

sinus67 2017.07.24. 20:16:01

@Pyrrhus:

Előre megfontoltan, aljas indokból és nyereségvágyból.

Így a hazaárulás még minősített is!
Ez három életfogyt.

2017.07.24. 20:18:39

@meszena: "Nem tudni, hogy miféle nemzet vagytok."

Ahhoz képest, hogy ti meg tolvajok és hazaáruló Putyin-bérencek vagytok a vajdátokkal az élen, milyen alapon mered a nemzet nevét az Orbán-szaros szádra venni?

sinus67 2017.07.24. 20:21:12

@meszena:
Attól, mert valaki nem veri a nyálát a nagy magyarságával kapcsolatban, még érdekelheti az ország sorsa!

Ha már többesszámban beszélsz, én is azt teszem!
Benneteket nem érdekelt az elmúlt 100 évben az ország sorsa, mert mindig rossz seggben volt a fejetek! Egyúttal ennek köszönhetjük a szocializmust és a szovjet megszállást is!

meszena 2017.07.24. 20:23:59

@nu pagagyí:
Fel is kellett mondanod a buta propaganda szöveget, mielőtt ideengedtek? Te egy gép vagy, aki mindig csak nyomja a hülyeséget. Honnan jöttem rá? Onnan, hogy a darálásodnak semmi köze nincs egyetlen hozzászólásomhoz sem.

2017.07.24. 20:24:14

@meszena: " egyébként is gusztustalan, amikor zsír ateisták idézgetik a Bibliát"

Az nem gusztustalan, hogy Orbán seggét nyaló, barna nyelvű trollok közpénzért köpkönek a "liberális" blogokon?

meszena 2017.07.24. 20:26:33

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa:
Én nem sértegettem te nemzetedet, hiszen nem tudom honnan származol. Csupán egy balliberális hozzászólót emlékeztettem rá, hogy irányzata eddig nemigen érdeklődött a nemzet iránt.

meszena 2017.07.24. 20:27:42

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa:
Sok gusztustalan van a világon, de ettől még az is az, amit leírtam.

2017.07.24. 20:28:20

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Tényleg nincs olyan vírus, amitől meg tudnál dögleni?

meszena 2017.07.24. 20:30:18

@sinus67:
a"veri a nyálát a magyarságával kapcsolatban" értelmezhetetlen szöveg. Van, akinek a magyarsága a természetes állapot. Van akinek a nemzethez tartozás is az. Adottság.
Arról nem tehetek, hogy ez mást zavar.

2017.07.24. 20:30:38

@meszena: Honnan tudod, hogy valaki balliberális? Lerántod bő nyállal, aztán analizálod?

meszena 2017.07.24. 20:30:50

@sinus67:
a"veri a nyálát a magyarságával kapcsolatban" értelmezhetetlen szöveg. Van, akinek a magyarsága a természetes állapot. Van akinek a nemzethez tartozás is az. Adottság.
Arról nem tehetek, hogy ez mást zavar.

medium size devil 2017.07.24. 20:32:28

@nu pagagyí: Nem Orbanra kell fokuszalni hanem a nemzet szarabbik reszere aki elelvez tole. Ez a romlott hustomeg akkor is fertozni fog ha Orban mar nem lesz hatalmon. Szoval jojjon csak az a polgarhaboru.

meszena 2017.07.24. 20:34:49

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: szerintem ez egy másik téma. Ki lop, ki nem lop.
Mit jelent a lopás, ki mondhatja meg, nagyon messzire vezetne.
Röviden szerintem a politikai elit e tekintetben elég egyenletes teljesítmény nyújtott.
Ezért gondolom, hogy ez egy társadalmi probléma és nem politikai párt kérdése.
Belátom, ez nem fér bele a párt propagandákba :)

sinus67 2017.07.24. 20:36:59

@meszena:
Engem nem zavar! Titeket zavar, ha valaki nem lengeti az Árpádsávos zászlót, meg a Nemzeti lobogót, esetleg nincs legalább 1 db Nagy-Magyarország térkép a szobája falán!

Természetesen ezt a hozzászólásomat félre fogod érteni! Már előre röhögök, ha reagálsz, mit fogsz írni!

2017.07.24. 20:39:26

@meszena: "Van, akinek a magyarsága a természetes állapot."

Meg fogsz lepődni, de 10 millió embernek a magyarsága eddig is természetes állapot volt, addig ameddig újabban a fideszes nácik, a lopásaikról elterelvén a figyelmet, magukról kezdték el azt terjeszteni, hogy magyarok. Na most nem azért, de van itt valaki, aki elhiszi egy fideszes gazemberről, hogy magyar?

nekemtene 2017.07.24. 20:39:39

Első fázis begyűjtés. ... Harmadik fázis a profit. De mi lehet a második fázis?

Másképp szólva: hogy állunk a minekkel?

ulpius66 2017.07.24. 20:45:03

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa:

kutyaszaros!

Az, hogy ki milyennek születik, az adottság.

Van aki németnek, van aki lengyelnek, van aki magyarnak, és van aki zsidónak.

Ez a természetes állapotuk... mindenki büszke arra ami.

Na, most itt jöttök ti hazátlan ribancok, akik eladnátok még az anyátokat is, nem hogy a saját nemzeteteket... és képesek vagytok magyar létetekre az idegeneket, főleg a liberál-fasiszta SoroSs-elvtársat támogatni a magyarsággal szemben!

Erre a magatartásra nincsenek szavak!

... én jóindulatú vagyok, és azt feltételezem, hogy gyengeelméjűek vagytok!!!!!!

2017.07.24. 20:46:00

@meszena: "a politikai elit e tekintetben elég egyenletes teljesítmény nyújtott"

Kiskancsó (batyu)! Itt máris újfent hazudtál: a történelem során senki sem lopott többet, mint a fideszes gazemberek. Horthy már csak azért sem, mert ahhoz is hülye volt.
Egyébként a kérdés az volt, hogy miből állapítod meg azt, hogy valaki liberális? Eszel a szarából vagy lerántod bő nyállal? Érted a kérdést? Tudsz magyarul?

ulpius66 2017.07.24. 20:48:23

Persze vannak a liberál-fasiszta SoroSS-elvtársnak fizetett ügynökei is...

Őket megértem!!!

ŐK JÓ PÉNZÉRT HAZAÁRULÓK!

Én benneteket nem értelek, akiknek semmi haszna, de szembe fordultok a magyarokkal, és beálltok a liberál-fasiszta SoroSS-elvtárs mögé!

Mért teszitek?

ulpius66 2017.07.24. 20:50:46

Itt van pl. ez az egész B1 blogcsalád!

Ők teszik a dolgukat!

nem haragszom rájuk, azt teszik amit a gazdijuk parancsol!

De itt vannak ezek az agyatlan vadbarom ballibsi kommentelők, akik ezt az egészet beszívják!

BENNETEKET NAGYON-NAGYON SAJNÁLLAK! KÁR ÉRTETEK!

2017.07.24. 21:02:14

@ulpius66: "Az, hogy ki milyennek születik, az adottság."

A te esetedben szerencsétlenség.

"képesek vagytok magyar létetekre az idegeneket, főleg a liberál-fasiszta SoroSs-elvtársat támogatni a magyarsággal szemben!"

Én eddig nem tudtam Soros bácsiról, mint ahogy sokan nem tudtak Rákosi (I. Orbán) idején Tito elvtársról sem, mielőtt nem lett láncos kutya.
Aztán olvasván és hallgatván a szabad rádiókat, kiderült, hogy sztálin elvtárs kiáltotta ki annak, mert nem akarta kinyalni a seggét.
Ma úgy néz ki, hogy habár Putyin elvtárs ezt nem kérte Orbán elvtárstól, ő mégis megtalálta az újabb láncos kutyát Soros bácsi személyében, akibe vitéz vajadaként simán belerúgdos néhányat (bár ehhez a magyar népnek semmi köze, mármint a cigó személyes frusztrációjához).
Szóval, te ne nagyon akarj a magyarok nevében okoskodni, mert azokhoz neked semmi közöd, miután per pillanat a hazaáruló, oroszbarát maffia érdekében téped a pofád.

sinus67 2017.07.24. 21:04:32

@meszena:
"Mit jelent a lopás, ki mondhatja meg, nagyon messzire vezetne."

2012. évi C. törvény
a Büntető Törvénykönyvről

370. §149 (1) Aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el.

Eszerint Orbánék mondták meg mi a lopás. A Btk. szerint, amit ők csinálnak nem lopás, ugyanis nem azért vesznek el másoktól, hogy jogtalanul eltulajdonítsák! Tekintettel arra, hogy a lenyúlásukat a saját képükre átírt törvényekkel bebiztosították, így nem jogtalanul akarkák eltulajdonítani, hanem jogosan!

Nem vezet ez messzire!

Mondok egy triviális példát! Törvényellenes, ha az egészségügy mai állapota (értsd: fáradt orvosok, ápolók, hozzá nem értő orvosok, ápolók, eszköz hiány, pénz hiány, stb.) miatt betegek halnak meg. Mégsem csuknak ezért börtönbe felelősöket. Pedig sok esetben minimum foglalkozás körében elkövetett halált okozó veszélyeztetés. Az lenne a legkevesebb, hogy a felelős(öke)t eltiltják a foglalkozásuktól. Legyen az ápoló, orvos, államtitkár, vagy miniszter.

Érted-e?

Messzire az vezet a lopás témában, ha a regnáló kormányok hívei visszamutogatnak, hogy az előzőek is loptak!
Az nem mentség egyetlen bűnöző számára sem, hogy más is követett már el az övéhez hasonló bűncselekményt!
Nincs feloldozás! Nem szabadna, hogy legyen!
Minimum a szavazáskor meg kell büntetni az ilyet, mint ahogy megtette a nép 2010-ben is!

Érted-e! Felfogod-e, hogy mi végre a migráns- és Soros kampány!

2017.07.24. 21:07:38

Ja, és üzenem a székelyeknek, akik ott voltak tusnádi pride-on, hogy tehetnek nekem egy szívességet (kinyalhatják a seggem). Nem tartok tőle, hogy ezt el tudják olvasni...

sinus67 2017.07.24. 21:12:53

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa:

Most miért nyalják ki? A többségük jó pénzért elment dzsemborizni! A kisebbségük meg magától ilyen hülye!
Egyik sem elítélhető, legfeljebb szánható!

:D

boborján20 2017.07.24. 21:13:35

@ulpius66: stirlic, rubelt hogy váltod?

ulpius66 2017.07.24. 21:13:47

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: "Ja, és üzenem a székelyeknek, akik ott voltak tusnádi pride-on, hogy tehetnek nekem egy szívességet (kinyalhatják a seggem). Nem tartok tőle, hogy ezt el tudják olvasni..."

Gondolom mindezt a liberális demokrácia, a rasszizmus ellenesség, és a népek barátsága jegyében írtad!

Gratulálok!

te tényleg egy igazi liberális vagy!!!!!!
(gondolom a felhívásodtól a székelyek azonnal hajítanak el mindent, és rohannak a liberálisokra szavazni...)

2017.07.24. 21:30:29

@ulpius66: Kancsóka, én magyar vagyok, nem liberális. Ha a Fodor-féle "liberálisokra" gondoltál, akkor tévedtél, mert fideszbérenc sem vagyok. Tehát te is tehetsz nekem egy szívességet.
Mikor válaszolsz végre a kérdésemre: honnan tudod, hogy valaki liberális? Letérdelsz elé és megnézed, hogy blankolt farka van-e, mielőtt bekapod?
Nem akarod megosztani az olvasókkal? Na... ne kéresd már magad...

sinus67 2017.07.24. 21:35:30

@ulpius66:

"Gondolom mindezt a liberális demokrácia, a rasszizmus ellenesség, és a népek barátsága jegyében írtad!"

A demokrácia kérdésben igazad van! Nyalják ki! Vagy kapják be! Lehet választani!

A rasszizmus nem tudom hogy jön a seggének tisztításra falajánláshoz?

A népek barátságának tálalása Orbán vezéred "tanítómestereinek" szokása volt. Ìgy, mint Rákosi, Lenin, Sztálin. Szóval csupa jó házból való példakép!

hordalek 2017.07.24. 21:38:48

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: és te mi alapján minősítesz bárkit is?

sinus67 2017.07.24. 21:40:21

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa:

Onnan tudja, hogy ki a liberális, hogy éppen milyen napszak van. Délelőtt mindenki liberál-fasiszta, kora délután baloldali, késő délután liberó, meg liberális! És mindjárt jön az éjszakai műszak! Ekkor libsi-bolsi, meg liberálbolsevik!

A blankolással sincs gondja! Nem válogatós! :)

2017.07.24. 21:43:56

@sinus67: Ez a gyíkarc kiment cigizni vagy éppen nick-et vált.

@hordalek: Hol neveztelek én téged libarálisnak?

2017.07.24. 21:46:15

@hordalek: Szóval, mi a problémád?

FCUK7 2017.07.24. 21:46:23

Azért ahhoz kell vastag bőr, hogy hazugsággal vádoljon bárkit olyan, aki 24 órában hazudik:)

2017.07.24. 21:48:19

Na, ma sokan shzabin vannak a Haboni Művekben...

2017.07.24. 21:51:38

@FCUK7: Hát ugyebár a kampány az egy dolog, a kormányzás meg egy másik, ahogy ezt valamikor egy sötét vezértől hallottam...

postumus mumus 2017.07.24. 22:02:40

Orbán hazudott? Ez nem újdonság. Folyamatosan azt teszi. A seggnyaló birkái meg markolóval eszik szavait már 27 éve. Orr bánnak egy dolog a fontos: a hatalmának és vele együtt az ország vagyonának ellopásának fenntartása. Ha kell ehhez még erőszakot is alkalmazni fog. Ő ugyanis már nem bukhat, mert akkor megfosztják mindentől. Ez elől előre menekül, ha kell az őrületbe és magával rántja az országát is, mint Hitler. Remélem úgy is végzi ez a patkány szarfaszú, pökhendi geci.

postumus mumus 2017.07.24. 22:07:48

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: A liberális nevében benne van, hogy szabadságszerető ember, aki nem tűri az orrbáni és semmiféle elnyomást. Szabad akaratból, saját maga dönt a sorsáról, nem szarfaszú csuti gecik, brüsszeli bürokraták, erőszakolják rá az akaratukat. Ha ez mégis megtörténne, akkor ennek ellennáll, ha kell az élete árán is. Ez nem blankolt fasz függő.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.07.24. 22:11:39

Ebben a fideszes konteoban hol van Soros haszna?

to:rppapa 2017.07.24. 22:35:41

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes:
"Nevezzük ki Mo-ot is nem biztonságos országnak, s meg is van oldva az egész ügy. "
Most azt hiszed, hogy nagyon okosat találtál ki, mi?!
Nem sokára sikerül kivívnunk ezt a "megtisztelő" státuszt minden normális európai országban. Svájc már deklarálta.

Sean MacTíre 2017.07.24. 22:45:19

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: de hat ezek a pontok nagyjabol egyeznek Mindenoras Tabornok pontjaival. Akkor most mi lesz?

sinus67 2017.07.24. 22:52:53

@Sörös Mérenc:

Hát kérlekszépen, az 1bitesek tábora szerint a Soros benyomja a sastojást az (ál)civil szervezetekbe, akik a médiájukon keresztül szuszakolják a népbe a liberalizmus eszméit, amitől a nemzet elveszejtődik és a Soros lesz a főgóré. Ezekután kirabolja az országot!
Na valami ilyesmi csapódik a szemöldökömnek a narancskullancsok hozzászólásaiból.

Természetesen kifelejtik, hogy nincs olyan sok platformja ezeknek az álcivilnek nevezett szervezeteknek. A televízión keresztül történő liberalizálás korlátozott, lévén a szabadon elérhető csatornák zöme fideSS/kormány kézben van. Az újságoknál ugyanez a helyzet.
Az internetet pedig még mindig elég kevesen használják!
Hogy hogyan lehet így a népet liberalizálni, azt nem tudom, de valamelyik narancskullancs biztosan szívesen elmagyarázza! Természetesen tagadva, vagy bagatellizálva a médiában a kormányzati túlsúlyt!

Á! Mindegy! Fő, hogy Orbánéknek pénze van belőle. Az államkasszából, amit közcélú hirdetésnek álcázott uszítások tömkelege során vesznek ki!

miért 2017.07.24. 23:04:23

@ulpius66: Csak ennyi? Takonyárpi zsoldjáért többet barna az ember, meg ilyen idiótától is!

Sean MacTíre 2017.07.24. 23:16:07

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: nem nagyon voltak ott valodi szekelyek, maximum a politikusaik. Alig voltak 600 fo korul az Orban Pride-nak elkeritett reszen...

morpho 2017.07.24. 23:19:33

Arra valahogy nem érkezik válasz, hogy mire jók a plakátok? Mitől védenek meg és kit? Azon túl, hogy az emberekben félelmet és gyűlöletet keltenek hogyan állítják meg a beözönlő menekültek, bocs, migráncsok millióit? Meg az se derül ki, hogy Sorosnak miért jó ha beözönlenek a menekül...bocs, migráncsok? Hogyan keletkezik nála ebből profit és mikor??? Merthogy 86 éves? Vagy ez azonnal fizet? Az meg külön tetszik, hogy aki szerint ez egy kamu konteó és kormánypropaganda, semmi más, azok miért szorulnak ki a nemzettestből? Akik szerint ez hazugság, mert egy kurva migráncs nincs Magyarországon, vagy ha mégis, az Orbán szomszédja. Aki ezt elhiszi, az hülye! Aki ezt a kamut elhiszi, annak semmiről nem szól az élete és a magyarságot próbálja kisajátítani, mert mása sincs. Csakhogy a magyarságot minden magyar birtokolja és a magyarméter nem a narancskullancsoknál van. Nincs az senkinél. Az megvan, hogy a piramisokat magyar ufók építették? Ez lesz a jövő tavaszi kampány!

apro_marosan_petergabor 2017.07.24. 23:21:25

Nos, ez a terelő cikk - mellébeszélés - igen gyengére sikeredett.
Amíg a fizetett ellenzék csak ennyire képes, elég könnyű lesz őket távol tartani a hatalomtól, azaz attól, hogy nagyobb károkat okozzanak az országnak, okoztak már eleget...

morpho 2017.07.24. 23:54:52

@apro_marosan_petergabor: Szerintem tök igazad van! Had lopjon tovább Orbán és bandája! Az a jó az országnak!

Nyomortelepy 2017.07.25. 00:11:14

Akkor hallgassuk meg magát Sorost, mit mond erről a saját híroldalán:

"the EU has to accept at least a million asylum-seekers annually for the foreseeable future. And, to do that, it must share the burden fairly"

www.project-syndicate.org/commentary/rebuilding-refugee-asylum-system-by-george-soros-2015-09

Soros tehát valóban nem "az évi legalább egymillió" migránst, hanem "csak" a terheket akarja elosztani. Ez pont ugyanaz, amit most tolnak Brüsszelből: vagy befogadod a migrincset, vagy fizetsz egy horribilis fejkvótát büntetésként

Tessék lehet választani, ez a liberális demkrácia!

Nyomortelepy 2017.07.25. 00:20:32

@sinus67:
Hibás az egész amit írsz

Hogyha Soros keresztül tudja verni az akaratát, akkor
a közt. elnököt Mathényinek hívják (100 % Soros vonal), a miniszterelnök Bajnai vagy egy másik kesztyűbáb, a kultuszminiszter Magyarbálint vagy valamelyik klónja, és minden csatornán árad a libsi agymosás

Most szerencsére kirúgták az ajtón, de alig várja hogy visszajöjjön az ablakon

illaim 2017.07.25. 02:00:13

@Nyomortelepy: Még te kesztyűbábozol putyinpincsi? LOL

chrisred 2017.07.25. 03:24:51

Pont ezen az egy dolgon akadt fenn a gyerekeknek szóló esti mesében? Hogy a sorossárkánynak nem csak hét feje van, repül és királylányokat rabol, hanem még tüzet is okád?

chrisred 2017.07.25. 03:33:00

@morpho: Hogy mire jó? Hogy amîg a keményen adózó magyar kisember a görbeorrú gonosz mágus aljasságán háborog, addig sem azon aggódik, hogy mi lesz, ha a szülei bekerülnek a magyar egészségügy örlőfogai közé, vagy hogyan fog majd boldogulni a gyereke a magyar oktatási rendszerben megszerzett tudásával.

morpho 2017.07.25. 04:44:08

@chrisred: Akkor nem is jönnek a menek...bocs, migráncsok milliói?

chrisred 2017.07.25. 05:14:39

@morpho: Ami Magyarországot illeti, inkább mennek, mint jönnek. És gyanítom, a többszázezer hazánkfia közül, aki nyugaton keresi a boldogulását, egy sem kapott Sorostól vastag euróköteget a zsebébe. Legfeljebb tisztes munkabért a rabszolgaellátás helyett.

anonymand 2017.07.25. 06:09:54

@a nagy hohoohooo:

"Csakhogy szeptemberben született egy másik döntés is, további 120 ezer fő áttelepítéséről. Ebben az esetben egy kötelező kvótarendszert írtak elő, és Magyarországot 1294 menekült befogadására kötelezték." - kénytelen vagyok javítani, mert pontatlanul fogalmaztál.
Ez a kötelező kvóta a menekültügyi eljárás lefolytatásáról és nem pedig letelepítésről szól.
Azt pedig csak igen halkan jegyzem meg, hogy az EU-ban pillanatnyilag nincs "letelepítés".
Szabad lakhely-választás van.
Egyébként igazad van, a többi bejegyzésedet illetően ... is.
Amit nem értek az az, hogy miért is nem veszed észre, hogy vitabéli ellenfeleidet a tények nem igazán zavarják.

anonymand 2017.07.25. 06:11:33

@chrisred:

A szüzek meghágása már szóba sem kerül?
Meg Bástya effárs megmerénylése...

arpika23 2017.07.25. 07:00:01

@Fideszes vagyok tehát lopok:
Ja !
csak momentán nem kenderkertész muszlimokat!

exterminador 2017.07.25. 07:03:58

@arpika23: neked is mondom akkor: nincs ezzel semmi gond. Nem azt mondja, hogy be KELL fogadni a menekülteket, hanem hogy fel kell készülni rá, hogy évi 1 millióan is jöhetnek. Szövegértés.

exterminador 2017.07.25. 07:06:12

@Nyomortelepy: Majtényi, de mindegy.
És mégis, Soros hogyan választatja meg Majtényit? HAARP-sugárzással megzavarja képviselőinket, hogy rá szavazzanak? Mert mintha csaknem kétharmados Fidesz-többség lenne. Ennyire nem bízol bennük?

arpika23 2017.07.25. 07:10:42

@sinus67:
Faszikám!
neked is kötelező olvasmány a Genfi egyezmény stb.
Utána menekültezhetsz.
Egyébként pedig sztem kra nincs igazad abban hogy ide bármelyiket is be kéne engedni.
Nix dokument nix bejövetel a határon.
Vagy téged szted beengednek vhová papírok nélkül? Próbáld csak meg.....
Emberiességről meg akkor írjál ezekkel kapcsolatban, ha az a szó bekerül a muszlimok értelmező kéziszótárába. Amire kb. akkor kerül sor, amikor én bazilikát építhetek Rijadban.......

arpika23 2017.07.25. 07:13:43

@exterminador:
"menedékkérőknek biztonságos útvonalakat KELLbiztosítani,"
"menedékkérőket az első két évben fejenként 15 ezer euróval KELL támogatnia."
"6.Az évente több mint egymillió migráns letelepítése érdekében az EU-nak mozgósítania KELL az NGO-kat"
Ja szövegértés....

Nyomortelepy 2017.07.25. 07:30:12

@exterminador:
Majtényi jelölését egyhangúlag támogatta a "demokratikus ellenzék", jóllehet totál esélytelen volt, szerencsére. Teljesen alkalmatlan a posztra az eddigi működése alapján, bár mit számít ez, hogyha Soros úgy akarja? A legtöbb hazai párt az ő lélegeztetőgépére kapcsolva szuszog még úgy-ahogy

Nyilván nem gondolod, hogy ilyen körülmények között bármit is számít az őt támogató pártok képviselőinek az egyéni véleménye

chrisred 2017.07.25. 07:36:36

@arpika23: A cikkíró lassabban kapcsolt, mint Orbán, és csak a 6. pontnál jött elő, hogy "mene..., izé, migráns"? :)

Nyomortelepy 2017.07.25. 07:43:11

@morpho:
" Meg az se derül ki, hogy Sorosnak miért jó ha beözönlenek a menekül...bocs, migráncsok? "

Minél rosszabb annál jobb, hadd növekedjen a káosz. A végén az eszperantó lesz majd a hivatalos nyelv, így legalább nem hiába verte a kis buksijába a papa a gyerekkorában

chrisred 2017.07.25. 07:43:41

@Nyomortelepy: Mert aztán nagyon nagy jelentősége volt, hogy ki az, akit jelöltként beterjesztenek a fideszes parlamenti többség mellett. Lehettél volna te is. Ha nem jelölnek senkit, akkor meg abba lehetett abba volna belekötni.

chrisred 2017.07.25. 07:49:58

@chrisred: Közben azért megpróbáltam angol változatot keresni, ott egyből "seven points" van, meg olyan kifejezések, hogy " protect borders".

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.07.25. 08:03:56

Erről miért nem ír senki cikket az indexnél ? Vagy egy blogocskát ?

444.hu/2017/01/17/amerika-szaz-eve-hekkel-szet-valasztasokat-vilagszerte
Amerika száz éve hekkel szét választásokat világszerte
...
"2014-ben Ukrajnában hangfelvétel is készült arról, hogy Victora Nuland, a külügyminisztérium magas rangú tisztségviselője és a kijevi nagykövet arról beszélgetnek, ki lenne a legmegfelelőbb jelölt és milyen stratégiát kövessen az ellenzék."

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.07.25. 08:05:28

Vagy erről, hogy hogyan baszott ki Soros az országgal rendszerváltáskor :

---
Erről 1995-ben Rabár Ferenc így számolt be a Magyar Nemzetben egy újságcikkben.

„Antall József szólt nekem 1990. februárjában, hogy lesz Londonban egy tárgyalás, melyet Soros György szervez és témája a magyar adóssághiány kezelési módja. A meghívót Soros György elküldte az akkor alakuló pártok közgazdasági szakértőinek. Tardos Márton fogta össze az utazási ügyeket, s tőle kaptam egy előkészítő anyagot, amelyet tudomásom szerint Szalkai István, az MNB korábbi elnökhelyettese készített. Az írást áttanulmányoztam, és konzultáltam róla Tardos Mártonnal. Ezután ment ki a csapat Londonba. A látogatás magánjellegű volt, noha az akkori kormány (a Németh Miklós vezette kormányról van szó) néhány szakértője is részt vett a csapatban. Az angol fővárosba Tardos Márton, Surányi György, Csillag István, Szalkai István, valamint jómagam utaztunk el, és Antall József kérésére csatlakoztak hozzánk az ő külföldi szakértői: Tar Pál és Osváth György.
Az 1990-es választások előtt esélyesnek tekintett pártok képviselőiből és a velük már kapcsolatban álló kormányzati szakértőkből tevődött ki a csoport.
A megbeszélések nemcsak az adósság kezeléséről, hanem a követendő privatizációs stratégiáról is zajlottak. A kétnapos londoni vizit keretében a Rothschild Bankházzal kizárólag a privatizációról tárgyaltunk. A második napon Soros György a Wallburg Bankház szakértőit hívta meg, és e társaságban ismertette az adósságállománnyal kapcsolatos téziseit. Az elképzelés gerince az előzetes tanulmányban is szerepelt már, lényege egy „debt equity swapping” művelet volt, azaz az adósságért a hitelkezelőknek magyar tulajdonnal fizettünk volna. Ez szorosan kapcsolódott a privatizáció kérdéséhez, hiszen a részvénytársasággá alakított magyar vállalatok papírjait kellett volna a hitelezők rendelkezésére bocsátani. Önkéntes hitel- vagy kamatelengedésre nem volt esélyünk. A velünk csak kicsit is szimpatizáló külföldi bankárok egyértelművé tették: az adósság-elengedési kérelmek csak rontanának a helyzeten.”

A Rabár interjúra ugyancsak a Magyar Nemzetben, 1995. augusztus 26-án válaszol Szakolczai György, a Budapesti Műszaki Egyetem közgazdászprofesszora. Szakolczai kijelenti, Rabárnak az a mondata, hogy „az 1990-es választások előtt esélyesnek tartott pártok képviselőiből és kormányzati szakértőkből tevődött össze a csoport” – nem felel meg a valóságnak.
„A lista, amelyet (Antall első pénzügyminisztere, Rabár Ferenc) megad, nem erősíti meg ezt az állítást. Az SZDSZ-t valóban képviselte Tardos Márton, a párt vezető gazdaságpolitikusa, ugyanakkor Osváth György és Tar Pál nem voltak az MDF tagjai, hanem Antall József későbbi miniszterelnök személyes barátai, vagy ismerősei. Hiába keressük itt a Fidesz, a kisgazdák és a kereszténydemokraták képviselőit, és jó lenne tudni, mi van Rabár úr azon mondata mögött, hogy „Soros György a meghívót elküldte az akkor alakuló pártok közgazdasági szakértőinek. Ezek mit válaszoltak? – és így tovább.”
Szakolczai megjegyzi még, hogy: „ezek a magánjellegűnek mondott beszélgetések meghatározták az ország sorsát!”
„A helyzet tehát az – folytatja Szakolczai, aki egyben a londoni látogatás végeredményét is ismerteti, hogy a Kékszalag Bizottság által megnevezett és semmiféle alkotmányos felhatalmazással nem rendelkező, és tárgyalásainak tartalmat mindeddig szigorúan homályban tartó csoport megbeszéléseinek (vagy akár hallgatólagos megállapodásainak) folytán alakultak ki a rendszerváltás utáni magyar gazdaság – sőt társadalompolitika – legfontosabb alapelvei! Ezek szerint Magyarország – és egyedül Magyarország: a.) nem kezdeményez adósságkönnyítést, b) elutasítja a reprivatizáció minden formáját, c) kizárja a széles rétegeket a nemzeti termelőtőke tulajdonából, és d) megindítja a nemzeti termelőtőke külföldiek javára való nagymennyiségű értékesítését, bevételszerzési célból.”

Hát így. Szerencsétlen antallékat úgy megzsarolták, hogy ijedtükben még a kádár-grósz elődök adósságait és kamatos kamatait is bevállalták..
Miközben a lengyelek és a bolgárok röhögve feleztek...

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.07.25. 08:06:26

VAgy erről ?

magyarhirlap.hu/cikk/81043/Matolcsyvad
Az Egyesült Államokban az ügyben viszont a múlt héten jelentős áttörésre került sor: az amerikai kongresszus egyik republikánus párti képviselője, Christopher Smith vezetésével vizsgálatot indított, hogy a szkopjei amerikai misszió milyen mértékben működött együtt Soros ottani szervezeteivel – így a kormányzati USAID-en keresztül – a konzervatív macedón kormány elleni akciókban és a macedóniai politika mélyreható befolyásolásában.
Mint már kiderült, e támogatásban a szkopjei amerikai kirendeltség részesedése kilencmillió dollár adófizetői pénz volt. Ennyit az összeesküvés-elméletek macedón változatáról

1ghost 2017.07.25. 08:20:48

@Ballib cenzúrázók réme 25:

Hehehe! Te fidelitasos bérhazudozó hülyegyerek! A korrupt, tolvaj gazdád fizetett talpnyalójaként ne röfögj már ennyit, mert nem győzünk lefelé görgetni.

exterminador 2017.07.25. 08:25:44

@Nyomortelepy: libsi agymosás, mi? Az persze nem baj, ha 12 milliárdért teleplakátolják az egész országot baromságokkal, csak libsi agymosás ne legyen. Szánalmas.

1ghost 2017.07.25. 08:27:04

Remek cikk, gratulálok a blogírónak. Bizony ezt így kell! Tényszerűen, forrásokat felvonultatva bemutatni, hogy orbán belehazudik az egész ország szemébe.

Ezt a velejéig korrupt, hazug szaralak mögött már csak a tolvaj sleppje, és a gerinctelen propagandistái állnak!
De már az egész bűnszövetkezet nyakán szorul a hurok, s a magyarok fogcsikorgatva várják a jövő évi választást, hogy ezeket a mocskokat eltakaríthassák, s végre megkezdődjön a felelősségre vonásuk ezeknek az országszétlopó tolvajoknak.

exterminador 2017.07.25. 08:29:01

@Ballib cenzúrázók réme 25: a macedóniai konzervatív kormány több mint tíz éve volt hatalom, közben szétlopta az országot, és mikor leszavazta őket az istenadta nép, akkor az általuk kinevezett köztársasági elnök a győztes ellenzéki pártoknak hónapokig nem adott kormányalakítási megbízást. Igen, ez is a Soros hibája. Minden a világon.

FayRodisz 2017.07.25. 08:30:13

Tusnádon?

Ez a görcs cigány mindenhol hazudik.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.07.25. 08:42:49

@exterminador:

Ja értem.
Mivel lopnak, ezért olyan kormány kinevezésében segédkezett, akinek SOros és sleppje személyesn mondja meg ki lophat.

Mint Ukrajnbában, ahol a Clinton-Soros által kinevezett bábkormány a teljes gázüzletágat átjátszotta Soros sleppjének, az Ukránoknak cserébe meg jóval szarabb lett.

exterminador 2017.07.25. 09:04:25

@Ballib cenzúrázók réme 25: reménytelen eset vagy. Szerintem Soros ott bujkál a szekrényedben. Mindjárt a nyakadba ugrik, és egy szempillantás alatt gender-feministát csinál belőled. Jobb, ha vigyázol.

Medgar 2017.07.25. 09:17:19

Csak így tovább fiúk, és soha a büdös életben nem fogjuk leváltani orbánt...

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.25. 10:16:44

@sinus67:

A szeretet nem jelenti azt, hogy seglyért kell üvölteni.

Mária és József hol hűbörögtek segélyért, hol támadtak meg határokat, esetleg robbantásokat is terveztek?

morpho 2017.07.25. 10:18:39

@Ballib cenzúrázók réme 25: "Ukrajnbában, ahol a Clinton-Soros által kinevezett bábkormány a teljes gázüzletágat átjátszotta Soros sleppjének, az Ukránoknak cserébe meg jóval szarabb lett."
Ezzel szemben az oroszok megmentették Ukrajnát. Igaz, hogy annektálták a Krím félszigetet, de ettől az ukránoknak jobb lett. A gázüzletág meg Soros farzsebében figyel. Viszont a Yetit többen is látták a múlt héten!

morpho 2017.07.25. 10:23:36

"A második pontja, hogy mindegyikőjüknek kell adni az érkezéskor 4,5 millió forint értékű eurót, ezt az ötletgazda szívesen megfinanszírozza"
Évi egymillióval számolva az évi 15 milliárd euró, amit Orbán szerint Soros kifizet a saját vagyonából, hogy menekültekkel áraszthassa el Európát..... Van élő ember aki ezt a faszságot elhiszi???

ZX 2017.07.25. 10:33:43

@morpho: Hagyd, ezek a majmok számolni sem tudnak, a tények meg nem érdeklik őket, csak begépelik amit az elvtársak eléjük raknak szöveget.

Ravasz Figyelmeztetés 2017.07.25. 10:52:24

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: Aki az iszlámot beengedné Magyarországra, az nem magyar, hanem hazaáruló. 150 évnyi török iga épp elég volt, de ti nem tanultok semmiből. A balliberálisok, mint mindig a történelem folyamán, most is a hazaárulókhoz csatlakoztak. Nem merjétek a nemzet szót szátokra venni, ti söpredék.

morpho 2017.07.25. 10:57:34

@ZX: @chrisred: Én Orbán "egymillió" Viktor szavaira támaszkodom. Ő mondta, tehát úgy van. Soros elhatározta, hogy az összes vagyonát szétosztogatja a menekültek közt, hogy eláraszthassa Európát, mert ez így neki kurvára megéri! A magyar kormány meg hősiesen plakátokkal védekezik ez ellen, alig 16 milliárdért. Világos nem?

morpho 2017.07.25. 11:00:34

@Ravasz Figyelmeztetés: Nincs miről beszélni! A magyarméter nálad van!

ZX 2017.07.25. 11:01:05

@Ravasz Figyelmeztetés: Miután Orbán kijelentette, hogy ki akar lépni az EU-ból az lesz a hazaárulás amikor rá szavazol.

morpho 2017.07.25. 11:04:17

@ZX: Már ne is haragudj, de hogy mi a hazaárulás, azt majd ő mondja meg! Te meg kussoljál! Majd ha felépítetted a gumiturult a kertedben, akkor ugathatsz!

ZX 2017.07.25. 11:05:28

@Ravasz Figyelmeztetés: Egyébként meg...

"Aki az iszlámot beengedné Magyarországra, az nem magyar, hanem hazaáruló. 150 évnyi török iga épp elég volt, de ti nem tanultok semmiből. "

img3.hvg.hu/image.aspx?id=b05a6c0d-3201-47b8-9a30-24c75f03a874&view=b2dea50f-cee1-4f6e-b810-034566fbfb2e

morpho 2017.07.25. 11:06:28

@ZX: Ez a kép dugás előtt, vagy után készült?

ZX 2017.07.25. 11:06:53

@morpho: Pedig ma már árpádsávos alsógatyát vettem fel. :D

morpho 2017.07.25. 11:07:45

@ZX: Az kevés! Tetováltattál kokárdát az ánuszgyűrűdre?

ZX 2017.07.25. 11:08:43

@morpho: Mondjuk egy olyanért sokat fizetnék ami közben. Látni mondjuk nem akarom, de aduász lenne :D :D :D

ZX 2017.07.25. 11:09:18

@morpho: Jajj, azt elfelejtettem. A francba.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.07.25. 11:13:32

@sinus67: Értem, valami kb ennyire koherens sztorira gondoltam magam is. :-)

exterminador 2017.07.25. 11:40:03

@morpho: igaz, hogy szétlőtték Donyecket és Luhanszkot ráadásul...

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.07.25. 11:43:02

www.origo.hu/itthon/20170514-soros-gyorgy-tudja-mi-a-megoldas-europanak-a-migranskrizisre-uj-adokat-kell-bevezetni.html

Szinte észrevétlen maradt a nyilvánosság előtt az az írás, amelyet Soros György milliárdos jegyzett még tavaly áprilisban. Pedig a nagylelkű tőzsdeguru egészen durva elképzeléseket tárt az olvasók elé arról, ő hogyan oldaná meg az Európát célzó bevándorlást. Szerinte az egyetlen lehetőség az, ha az unió felvesz 110 milliárd eurónyi hitelt, amelyet aztán új adók kivetéséből fizetne vissza. Növelné az áfát, megsarcolná az üzemanyagok árát, de még a turizmus nyakába is pluszterhet rakna. És hogy mindezt ki állná? Természetesen az európai állampolgárok. Soros szerint ez remek terv, mivel évi félmillió menekült beengedése nélkül Európának nem lesz jövője.

----
Eredeti forrás ugyanitt, a ballib hírhamisítóknak

exterminador 2017.07.25. 11:44:07

@Ravasz Figyelmeztetés: "Mi nem azért jövünk ide, hogy kioktassunk bárkit emberi jogokból vagy modern világfelfogásból. Mi azért jövünk ide, mert tiszteljük az arab kultúrát, és elismerjük azt, ahogyan ők berendezték és a világ egyik legsikeresebb részévé tették a saját világukat."
Mondá Orbán Viktor.

exterminador 2017.07.25. 11:44:53

@Ballib cenzúrázók réme 25: mi van? Soros még mindig nem genderizált?

ZX 2017.07.25. 11:50:16

@Ballib cenzúrázók réme 25: Te most komolyan az origora hivatkozol? Hahhah. Mari néni nem volt otthon? Ő jobban megmondta volna a tutit.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.07.25. 11:52:42

@ZX:

Direkt a magdfajta ballib agyhalottaknak írtam, hogy az eredeti forrás is fellelhető a cikkben.

A HVG-re, 444-re, INdex-re meg a többi ballib hírhamisító fosra mégsem hivatkozhatok, mert azok nem írnak Sorosról lófaszt se.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.07.25. 11:53:25

magyarhirlap.hu/cikk/81043/Matolcsyvad
Az Egyesült Államokban az ügyben viszont a múlt héten jelentős áttörésre került sor: az amerikai kongresszus egyik republikánus párti képviselője, Christopher Smith vezetésével vizsgálatot indított, hogy a szkopjei amerikai misszió milyen mértékben működött együtt Soros ottani szervezeteivel – így a kormányzati USAID-en keresztül – a konzervatív macedón kormány elleni akciókban és a macedóniai politika mélyreható befolyásolásában.
Mint már kiderült, e támogatásban a szkopjei amerikai kirendeltség részesedése kilencmillió dollár adófizetői pénz volt. Ennyit az összeesküvés-elméletek macedón változatáról

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.07.25. 11:54:03

mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/soros-behalozta-a-civileket-1249601
Nemcsak Magyarországon, hanem a többi közép- és kelet-európai országban is az Egyesült Államok, illetve Soros György spekuláns pénzelte, alapította a norvég „civil” pénzek szétosztását felügyelő szervezeteket – derítette ki lapunk.
Romániában például a Román Ökotárs Alapítvány az egyik pénzosztó, melynek a magyar Ökotársból ismert volt LMP-s politikus, Foltányi Zsuzsa is tagja. A másik pénzosztó szervezet a Civil Társadalom Fejlesztési Alapítvány, amelynek vezetője, Catalin R. Cretu,korábban a New York-i és a Columbia Egyetemen tanult, és a HSBC Bank USA-nál töltött be vezető pozíciót. Lengyelországban a Soros György által 1988-ban alapított Báthory István Alapítvány osztja a norvég „civil” pénzeket. Észtországban a Nyílt Észt Alapítvány felügyeli a támogatások megfelelő kezekbe juttatását, ezt a szervezetet is Soros hozta létre 1990-ben, és része az amerikai spekulánshoz köthető Nyílt Társadalom Alapítványok hálózatának.

ZX 2017.07.25. 12:03:16

@Ballib cenzúrázók réme 25: Az eredeti forrás egy olyan oldal ami nem tényekkel, hanem véleményekkel foglalkozik. De ne törődj ilyen apróságokkal. Ha viktorkád azt mondja az ufók hozzá ide a migráncsokat az űrhajóikkal, akkor te holnap azt fogod mantrázni, és az ukrán gázvezetékek onnantól kezdve az ufók kezén lesznek, sőt a majdani eseményeket is az ufók generálták a CIA-vel együtt.

sas70 2017.07.25. 12:29:37

Egy paranoiás ökör téveszmés képzelgéseit hallgatta szájtátva a sok birka és bele sem gondolt, hogy korábban a kárpátok másik géniusza tartott ilyen "remek" beszédeket!
Csodálkozom, hogy valamelyik idős, a melegtől elalélt résztvevő álmából a tapsra felébredve, nem kezdte el Ceausescu elvtársat éltetni!

morpho 2017.07.25. 12:31:05

@Ballib cenzúrázók réme 25: Mielőtt még az összes konteó oldalt idetolod, hagy kérdezzek már valamit: Ki a faszt érdekel, hogy Soros szerint adót kéne emelni? Ki a fasz az a Soros? Negyven ötletet dob be naponta egy halom politikus és pénzeszsák. És?? Bedobja! És akkor mi van? Le kell szarni oszt jónapot! Itt viszont a semmit plakátolják 16 milliárdért! Az segít??? Tényleg?? Nessit is látták mostanában, arról nem tudsz valamit? Tényleg, mi olyság van az 51-es körzetben???

sas70 2017.07.25. 12:31:31

@ZX:
"Virág elvtárs: Lehet, hogy egy hülyeséget mondok, de mit szólnál például ahhoz, ha – maradna a doboz, de – ürgebőrbe varrva. Talán még hitelesebb lenne."

2017.07.25. 13:03:30

@sas70: Ez a szarházi geci kiválóan hozza a caucescu- illetve kádárpótló szerepét, büszkén ápolja hagyatékukat.

2017.07.25. 13:05:50

@Ballib cenzúrázók réme 25: Mutassatok már valami bizonyítékot könyörgöm! (A felcsúti geci ájvékolása/hazudozása, valamint a papagájkommandó locsogása nem az.)

Nyomortelepy 2017.07.25. 13:09:45

@morpho:
"4,5 millió forint értékű eurót, ezt az ötletgazda szívesen megfinanszírozza"
Évi egymillióval számolva az évi 15 milliárd euró"

Olvasd figyelmesebben mit mond Soros, mert a végén még kiesel a pixisből!

Gyuri bácsi aszondta hogy segít a hitelfelvételben az EU-nak, abban a világban aho ő mozog pár tízmilliárd dolcsi meg se kottyan. Pláne hogy aztán kamatostól szedik vissza ő meg a többi haver

ZX 2017.07.25. 13:13:52

@Nyomortelepy: De ez még mindig csak soros véleménye. Semmi más. Nekem meg az a véleményem, hogy a zorbán bassza meg magát. És? Történik valami?

Nyomortelepy 2017.07.25. 13:16:44

@Ballib cenzúrázók réme 25:
" évi félmillió menekült beengedése nélkül Európának nem lesz jövője. "

Csendes kihalás helyett Európa választja a gyorskezű lemészárlást, amennyiben a Sors féle utat járja. Legfeljebb az vigasztal, hogy legelőször Soros másik kedvenceit, a buzikat fogják a bevándorlók lerendezni

Nyomortelepy 2017.07.25. 13:18:55

@ZX:
Véleményszabaccság van, mindenki azt röfög amit akar. Legfeljebb te nem kapsz érte puszit a Junci bácsitól

morpho 2017.07.25. 13:22:18

@Nyomortelepy: Ezt az Orbán mondta te egészen különlegesen hülye! Őt idéztem te barom, vele vitatkozol, nem velem te fasz!

Nyomortelepy 2017.07.25. 13:42:26

@morpho:
Még nem múlt el a napszúrásod?

Az a kifejezés, hogy "megfinanszírozni" nem azt jelenti, hogy kifizetni, hanem pl. egy projekt pénzügyi hátterét biztosítani hitel formájában. Soros is ezt mondta, Orbán is erről beszélt, még a bedurrant agyaddal is meg lehetne érteni

postumus mumus 2017.07.25. 13:54:07

A képen éppen szarik vagy fosik a geci? Legalább nem kell törölnie utána, mert vannak elegen körülötte, akik elvégzik a tisztítást a nyelvükkel. Szerintem még verseny is lezajlott köztük, ki legyen az első.

ZX 2017.07.25. 13:54:51

@Nyomortelepy: Hát nem nagyon fogok elmorzsolni egy könnycseppet sem mert nem kapok. De ha kihúztad a fejed a zorbán seggéből mehetsz felvenni a napi fizud.

morpho 2017.07.25. 14:05:42

@Nyomortelepy: A szart próbálod kimagyarázni Orbán seggéből! Sok sikert! A szájaddal is álljál alá, az sokkal hatásosabb! Orbán holnap látta a Yetit is! Csak mondom!

chrisred 2017.07.25. 14:06:12

@Nyomortelepy: Akkor most adóemelésből vagy hitelből lesz a 4,5 millió fejenként?

morpho 2017.07.25. 14:11:19

@chrisred: Bármelyik bank örömmel ad évi 15 milliárd eurót erre a bombabiztos pénzügyi projektre! Már látom is a jelenetet, bemegy Soros a Bank of Americához! Kéne évi 20 Mrd dollár gyerekek! Oszt mire kő Gyuri bácsi? Hát Európába akarok betelepíteni egymillió migráncsot! Nekik kell! Bombabiztos üzlet! De mi az a migráncs? Oszt milyen konstrukcióban térül meg? Azt majd a magyar miniszterelnök fogja elmagyarázni! Ja, az más, utaljuk!

Void Bunkoid 2017.07.25. 14:21:20

@ben2: de most figyelj, nekem egyszerű proliként a világon soha semmi érdekütközésem nem volt semmiféle civil szervezettel sem. ANNAK van, akinek "kárt okozhatnak", pl azt a lóvét, amit ő szeretett volna ellopni, egy civil szervezet kapná meg esetleg normális pályáztatás esetén. No, bújik mááán a szög a zsákból?

Különben is, annak ellenére, hogy amúgy baromira nem szimpatizálok az iszlámmal, nekem a migránsokon (akik amúgy a kerítés óta legnagyobbrészt már csak átjönni sem akarnak itt, nemhogy ide települni) sokkal nagyobb bajom van - elnézést a posztolótól, ha akar kicenzúrázhat - a cigányokkal, akik lassan már másfél millióan teljes magyar állampolgári joggal szarnak bele hatalmas ívben a magyar kulturális-társadalmi normákba arra hivatkozva, hogy mert ők etnikai kisebbség, és bocsi, ez a vérük. Hát b*sszák meg.

Ja és különben is ők még Sorosnál is jobban élenjárnak álcivil szervezetek alapítgatásában, ahol óriási közpénzeket vesznek fel és sikkasztanak el, és még az állam ezt el is engedi nekik.

Nagyorrú Barbi 2017.07.25. 15:10:53

Kedves Blogger! Nevet kéne változtatnod B1-ről C1-re. WC1-re...

1ghost 2017.07.25. 15:22:26

@Nagyorrú Barbi:

Te orbántalpnyaló, bérhazudozó fidióta!

Most komolyan, egy remek, tárgyilagos, bizonyítékok hadával előrukkoló nagyszerű cikk kapcsán, nektek narancsos hülyegyerekeknek már tényleg csak ennyire futja? Ilyen szánalmas vergődésre?

sinus67 2017.07.25. 22:21:19

@arpika23:

Faszikám! Javaslom olvasd el a menekültekre vonatkozó rendelkezéseket! Felhívom figyelmed, nem migránsokról beszélek sem én, sem a genfi egyezmény! A migránsokra - akiket az Orbán-plakátok emlegetnek - nem vonatkozik a genfi egyezmény. Valamint azokra sem, akik tételesen szerepelnek abban a felsorolásban, akikkel szemben az egyezmény menekültekre vonatkozó része nem alkalmazható!
Aztán utána annyit migránsozol, amennyit akarsz!

sinus67 2017.07.25. 22:31:29

@arpika23:

Ja! Az! Idézd már be az elejét is, hogy ott mit ír Soros!

" aki szerint kevésbé káros és egyúttal olcsóbb is, ha a potenciális menedékkérőket a jelenlegi lakóhelyükön vagy annak közelében sikerült tartani."

Érted? Faszikám! Nem azt írja, javasolja, hogy migránsokat kell befogadni Európába. Évi egymilliót! Te szövegértési zseni!
A 6 pontos JAVASLATA arra az esetre szól, ha a fentiek nem tudnak teljesülni!

Ja! Szövegértés! Na most már tudom kiknek szólnak a félmondatos, tőszavas plakátok! Olyanoknak, akik nem tudnak értelmezni egy több mondatból álló szöveget!

sinus67 2017.07.25. 22:46:48

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes:
Valóban! A szeretet nem azt jelenti! Képzeld! Ilyet senki, még Soros sem állított! Viszont ha minden menekültet segélyért kuncsorgónak nézel, akkor a szívedben nem hiszem, hogy létezik a szeretet! /Nem az, hogy szeretem a családomat, meg az Orbánt, meg ilyenek! Az, amelyikről Jézus beszélt./

Józsefék tényleg nem balhéztak a határon és nem robbantgattak. Mint, ahogyan a menekültek sem teszik!
Akiket Te/Ti egybemostok a menekültekkel, azokat úgy hívják: erőszakos határátlépő, terrorista, stb.

Ez kb. olyan, mintha minden magyart letolvajoznál azért, mert Orbánék tolvajok!

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.26. 08:15:02

@sinus67:

Ezek az emberek nem menekültek. A menekült nem vándorol át békés országokon, hanme az elsp helyen menedéket kér, s nem hőzöng.

ZX 2017.07.26. 09:57:02

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Ezt az Ausztriába menekült meagyaroknak is mondtad? Mert abban a táborban is hőzöngtek és utána továbbáltak más országokba.

TappancsNyuszi 2017.07.26. 10:03:16

@Void Bunkoid: mert kell egy ellenségkèp, akitől nagybecsű vezìrünk megvèdhet. Ez most èpp Soros, mert ugye CEU meg pénze van meg mèg politikai befolyása is. Plusz zsidò, ergo könnyű démonizàlni.

TappancsNyuszi 2017.07.26. 10:05:25

@David Bowman: 10-14 èvesen nyilvàn komoly befolyàssal rendelkezett...

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.26. 11:37:27

@ZX:

Kivárva az eljárást, legálisan, vízumkapás után. Vagy a magyar 56-os kitántorgók Ausztriából üvöltve vonultak, fenyegetve határokon keresztül?

arpika23 2017.07.26. 17:22:53

@sinus67:
" Józsefék tényleg nem balhéztak a határon és nem robbantgattak. Mint, ahogyan a menekültek sem teszik!"
Huhúúúú Macedónia Röszke stb.... Akkor Ahmed H és tsai nem menkültek ugye?

"Akiket Te/Ti egybemostok a menekültekkel, azokat úgy hívják: erőszakos határátlépő, terrorista, stb."

Áruld már el nekem hogy aki átgázol fél ejrópán mindenféle doksi nélkül, feketén, sunnyogva vagy akár erővel, az ugye szerinted is erőszakos határátlépő?

Hát akkor hogy a fszba kéne összemosnom akárkivel? Mármint a menekültet. Mert az általad írtak (idézet tőled!) szerint ezek nem menekültek. Na látod hogy egyetértünk.
Ha pedig nem menekült, akkor semmi keresnivalója itt.

A muszlim világ saját belső problémáinak megoldását se soros se pedig te ne testáld ránk. Az hogy olyanok amilyenek, adott dolog. Semmi közöm hozzá, ha csak az nem hogy nem akarom itt tudni a "kultúrájukat".

" aki szerint kevésbé káros és egyúttal olcsóbb is, ha a potenciális menedékkérőket a jelenlegi lakóhelyükön vagy annak közelében sikerült tartani."

Az önvédelem jogát pedig ne tagadd meg tőlem. Szóval azt a jogot hogy akár ERŐVEL megvédhessem magamat és eldönthessem ki lépi át az országunk határát. Szóval ott az a konténer, létezik a nemzetközi jogi procedúra ahol lehet bizonyítani hogy az a valaki aki ide akar jönni, menekült-e.
Bizony mondom olvasd el a Genfi egyezményt. Meg a new york-i jegyzőkönyvet. Abban benne vagyon hogy az idepofátlankodó, mindenféle igazolás nélküli , bemondásra igénylőknek a megdöglésen kívül semmi joga nincsen. Nem a "hivatalnak" kell bizonyítania a kérelmezőről hogy nem jogosult, hanem a kérelmezőnek hogy bizony az.
Az pedig nem bemondásra megy ám!
Szóval a menekült csak az, amelyikezt bizonyítani tudja.
Arról pedig nem tehetek hogy a fentiekben le van írva nem csak a menekültek joga hanem kötelessége is. Meg az is hogy amelyik ezt nem tartja be, akkor bebukta, nem lesz többé menekült.
Konkrétizálva: a menekült csak a veszély elkerülése végett léphet át EGY országhatárt és azonnal jelentkezni kell a helyi hatóságnál. bizonyítani a jogosultságot a menekült státuszra, betartani a helyi törvényeket és nem ellógni a kijelölt tart helyről. Tehát amelyik Töröko-ból illegálisan ide slisszol. az bizony SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT nem minősülhet menekültnek. Legalábbis az ide vonatkozó jogszabályok , egyezmények szerint. Például ha egy ukrán átjön a zöldhatáron mert nem akar harcolni a polgárháborújukban (mondjuk besorozták), akkor az lehet menekült itt amíg betartja a szabályokat.

Egyébként pedig nyugodtan nevezz iszlamofóbnak (csak akkor ne hivatkozz Józsefre és Krisztusra sem!), de bizony egy porcikám se kívánja a muszlimokat a közelembe.
Mielőtt ezt a kijentésemet kritizálnád, olvasd el a koránt és a saríját. Egyből megérted, miért nem akarok olyan szomszádot, amelyik engem nem tekint embernek.

arpika23 2017.07.26. 17:29:09

@chrisred: Az hogy gonosz faktum. Nézd meg az ominózus interjúját. Vagy kérdezd meg azt a néhány milla thait pldul, akiket nyomorba döntött.
Az pedig hogy "milyen az orra" nem menti fel a tettei alól. A zsidósága nem mentség a bűnökre, amiket elkövet-követett. Egy kritikust lenácizni azért mert bírál egy bűnöst pusztán azért mert a bűnöző éppen zsidó óriási baromság. Ezzel az erővel a gyereked gyilkosát is felmentenéd ha zsidó lenne?

chrisred 2017.07.27. 05:38:29

@arpika23: Nem tudom, hogyan jön ez az előzményhez. Szívből gyűlölöm a tőzsdespekulánsokat, majdnem annyira, mint a korrupt magyar politikusokat. Csak engedtessék meg nekem, hogy a saját gyerekeim jövője jobban izgasson, mint az, hogy mit művel egy milliárdos Thaiföldön.
süti beállítások módosítása