B1 blogcsalád



Orbán hazudott egy bődületeset Tusnádon a Soros-tervről

2017. július 24. - nickgrabowszki

Írásos bizonyítékok cáfolják az állítását. Összedőlt az összeesküvéselmélete.ovtus.jpg

A magyar miniszterelnök szokásos éves erdélyi megmondásán egy komplett összeesküvés-elméletet vázolt fel: 

az ún. Soros-tervet.

létezik egy Soros-terv. Ez négy pontból áll. Maga írta le, maga a Soros-birodalom tette közzé, és kezdte meg a toborzást e terv végrehajtása érdekében. A terv úgy hangzik, évente be kell hozni több százezer, lehetőleg egymillió, minden évben egymillió migránst muszlim világból az Európai Unió területére. A második pontja, hogy mindegyikőjüknek kell adni az érkezéskor 4,5 millió forint értékű eurót, ezt az ötletgazda szívesen megfinanszírozza, de ez most másodlagos, ezen is érdemes elgondolkodni. Azonban nem ez adja, nem az üzleti haszon adja a javaslat lényegét, hanem ezzel lehet fenntartani a folyamatos beáramlást. Tehát akik azt akarják, hogy évente bejöjjön legalább egymillió bevándorló, azoknak fenn kell tartani azt, amit szívóhatásnak nevez az európai politikai bikkfanyelv, azt a mechanizmust, hogy akarjanak jönni. S ha szétosztják őket, és mindenki kap még egy akkora összeget, ami egyébként nagyobb összeg, mint egy magyar átlagkereset egész évben, akkor nyilvánvaló, az utánpótlással nem lesz probléma. A harmadik pontja a Soros-tervnek az, hogy a beérkezett migránsokat pedig szét kell osztani Európa országai között egy kötelező és állandó mechanizmus keretében. A negyedik, hogy fel kell állítani egy európai bevándorlási ügynökséget, amelynek el kell vennie a migránsügyben való összes döntési jogot a nemzetállamoktól, és brüsszeli szintre kell emelni. Ez a Soros-terv.

Nem tévedünk nagyot talán, ha úgy véljük, ez az ún. Soros-terv lesz a Fidesz kampányának vezérfonala, ezt harsogja majd áprilisig a kormánypropaganda; azzal fenyegetik a szavazókat, hogy ha nem a Fidesz nyeri a választást, akkor megvalósul az ún. Soros-terv, és arabok, meg négerek özönlik el Magyarországot.

A Soros-terv kell, hogy összetartsa a Fidesz-tábort, és elbizonytalanítsa az ellenzékieket. Mert egy dolog a korrupció és Mészáros Lőrinc, és az egészségügy összeomlása, meg egy másik, ha Soros arabokat hozat az országba.

Nem nehéz belátni, hogy a konteó kulcseleme a 3. pont: ez kapcsolja Magyarországot az ún. Soros-tervhez. Ez hidalja át azt a problémát, hogy Magyarországra senki (se arab, se néger, senki) nem akar bevándorolni. Ha azonban nem nem akarnak, maguktól nem jönnek, akkor valakik biztosan kötelezően küldik ide őket.

Ez a kvóta. Amiről az átlagmagyar nemigen tudja, mit jelent, de hallott már róla, hiszen Orbán még népszavazást is szervezett ellene. (Közpénzből, rengeteg közpénzből, de még úgy se lett érvényes.)

Remek huszárvágás amúgy, hiszen ha nem volna a 3. pont, akkor az ún. Soros-tervnek semmi köze sem lehetne Magyarországhoz, a 3. pont, ami összeköti vele.

Tudniillik, hogy Soros egy kötelező és állandó mechanizmus (a kvóta) révén osztaná el a menekülteket (bevándorlókat) az európai országok között. Igazán kár, hogy nem igaz. Sőt, 

kimondottan az ellenkezője igaz.

Ezzel szemben a valóság az, hogy Soros György kifejezetten ellenzi, hogy a tagországokat kvótákra kényszerítsék és a menekülteknek megszabják, hol akarjanak élni.

Bár azt nem lehet tudni, hogy ténylegesen mekkora befolyása van (biztosan nem annyi, mint amit Orbán tulajdonít neki, ti. hogy voltaképpen ő irányítja a világot, de az Uniót mindenképpen), a meglévő befolyását felhasználva Soros volt tekinthető Orbán egyik legnagyobb szövetségesének a kvóta ellen.

Kvótaellenes álláspontját sokszor rögzítette:

Ahol kérdezik róla, Soros mindenhol elmondja, mennyire ellenzi a kötelező kvótát. (Ha nem beszél róla, akkor nem kérdezik, ami az azért van, mert rég a menekültválság rég lecsengett, kikerült az érdeklődés homlokteréből, már csak a Fidesz-kormány propagandájában jelent fenyegető veszélyt.)

Soros elkötelezett kvótaellenes álláspontjáról egy csomó bizonyíték van, angol és magyar nyelven egyaránt. Ez egy egyszerű Google-kereséssel könnyen ellenőrizhető. Illetve kettővel: egy angolul, egy magyarul. Miközben Orbán azt állítja, hogy neki az ellenkezőjéről van papírja. Most el kell dönteni, 

kinek hiszünk: Orbánnak vagy a szemünknek.

Ha a magyar miniszterelnök olvasna újságot (és nemcsak azokat, amiket a propagandaminisztériuma ír vagy szerkeszt), akkor tudhatná, hogy nincs veszély, nem kell félni. 

Tulajdonképpen az a jobbik eshetőség, ha Orbán hazudik. Ha tudja, hogy nincs esély a kvótára: a tagállamok többsége ellenezte, és rég lekerült a napirendről. Ráadásul Soros is ellenezte, és ellenezné, ha újra felmerülne.

Mert ha Orbán Viktor ezt nem tudja, akkor azt kell gondolnunk, egyáltalán nincs tisztában a létező világ dolgaival, és egy pszeudovalóságban él, ahol páni rettegésben tölti napjait.

Már csak humánus szempontok alapján is, az a jobb, ha ez nem így van, és Orbán simán csak hazudik.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7612684035

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sinus67 2017.07.24. 22:52:53

@Sörös Mérenc:

Hát kérlekszépen, az 1bitesek tábora szerint a Soros benyomja a sastojást az (ál)civil szervezetekbe, akik a médiájukon keresztül szuszakolják a népbe a liberalizmus eszméit, amitől a nemzet elveszejtődik és a Soros lesz a főgóré. Ezekután kirabolja az országot!
Na valami ilyesmi csapódik a szemöldökömnek a narancskullancsok hozzászólásaiból.

Természetesen kifelejtik, hogy nincs olyan sok platformja ezeknek az álcivilnek nevezett szervezeteknek. A televízión keresztül történő liberalizálás korlátozott, lévén a szabadon elérhető csatornák zöme fideSS/kormány kézben van. Az újságoknál ugyanez a helyzet.
Az internetet pedig még mindig elég kevesen használják!
Hogy hogyan lehet így a népet liberalizálni, azt nem tudom, de valamelyik narancskullancs biztosan szívesen elmagyarázza! Természetesen tagadva, vagy bagatellizálva a médiában a kormányzati túlsúlyt!

Á! Mindegy! Fő, hogy Orbánéknek pénze van belőle. Az államkasszából, amit közcélú hirdetésnek álcázott uszítások tömkelege során vesznek ki!

miért 2017.07.24. 23:04:23

@ulpius66: Csak ennyi? Takonyárpi zsoldjáért többet barna az ember, meg ilyen idiótától is!

Sean MacTíre 2017.07.24. 23:16:07

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: nem nagyon voltak ott valodi szekelyek, maximum a politikusaik. Alig voltak 600 fo korul az Orban Pride-nak elkeritett reszen...

morpho 2017.07.24. 23:19:33

Arra valahogy nem érkezik válasz, hogy mire jók a plakátok? Mitől védenek meg és kit? Azon túl, hogy az emberekben félelmet és gyűlöletet keltenek hogyan állítják meg a beözönlő menekültek, bocs, migráncsok millióit? Meg az se derül ki, hogy Sorosnak miért jó ha beözönlenek a menekül...bocs, migráncsok? Hogyan keletkezik nála ebből profit és mikor??? Merthogy 86 éves? Vagy ez azonnal fizet? Az meg külön tetszik, hogy aki szerint ez egy kamu konteó és kormánypropaganda, semmi más, azok miért szorulnak ki a nemzettestből? Akik szerint ez hazugság, mert egy kurva migráncs nincs Magyarországon, vagy ha mégis, az Orbán szomszédja. Aki ezt elhiszi, az hülye! Aki ezt a kamut elhiszi, annak semmiről nem szól az élete és a magyarságot próbálja kisajátítani, mert mása sincs. Csakhogy a magyarságot minden magyar birtokolja és a magyarméter nem a narancskullancsoknál van. Nincs az senkinél. Az megvan, hogy a piramisokat magyar ufók építették? Ez lesz a jövő tavaszi kampány!

apro_marosan_petergabor 2017.07.24. 23:21:25

Nos, ez a terelő cikk - mellébeszélés - igen gyengére sikeredett.
Amíg a fizetett ellenzék csak ennyire képes, elég könnyű lesz őket távol tartani a hatalomtól, azaz attól, hogy nagyobb károkat okozzanak az országnak, okoztak már eleget...

morpho 2017.07.24. 23:54:52

@apro_marosan_petergabor: Szerintem tök igazad van! Had lopjon tovább Orbán és bandája! Az a jó az országnak!

Nyomortelepy 2017.07.25. 00:11:14

Akkor hallgassuk meg magát Sorost, mit mond erről a saját híroldalán:

"the EU has to accept at least a million asylum-seekers annually for the foreseeable future. And, to do that, it must share the burden fairly"

www.project-syndicate.org/commentary/rebuilding-refugee-asylum-system-by-george-soros-2015-09

Soros tehát valóban nem "az évi legalább egymillió" migránst, hanem "csak" a terheket akarja elosztani. Ez pont ugyanaz, amit most tolnak Brüsszelből: vagy befogadod a migrincset, vagy fizetsz egy horribilis fejkvótát büntetésként

Tessék lehet választani, ez a liberális demkrácia!

Nyomortelepy 2017.07.25. 00:20:32

@sinus67:
Hibás az egész amit írsz

Hogyha Soros keresztül tudja verni az akaratát, akkor
a közt. elnököt Mathényinek hívják (100 % Soros vonal), a miniszterelnök Bajnai vagy egy másik kesztyűbáb, a kultuszminiszter Magyarbálint vagy valamelyik klónja, és minden csatornán árad a libsi agymosás

Most szerencsére kirúgták az ajtón, de alig várja hogy visszajöjjön az ablakon

illaim 2017.07.25. 02:00:13

@Nyomortelepy: Még te kesztyűbábozol putyinpincsi? LOL

chrisred 2017.07.25. 03:24:51

Pont ezen az egy dolgon akadt fenn a gyerekeknek szóló esti mesében? Hogy a sorossárkánynak nem csak hét feje van, repül és királylányokat rabol, hanem még tüzet is okád?

chrisred 2017.07.25. 03:33:00

@morpho: Hogy mire jó? Hogy amîg a keményen adózó magyar kisember a görbeorrú gonosz mágus aljasságán háborog, addig sem azon aggódik, hogy mi lesz, ha a szülei bekerülnek a magyar egészségügy örlőfogai közé, vagy hogyan fog majd boldogulni a gyereke a magyar oktatási rendszerben megszerzett tudásával.

morpho 2017.07.25. 04:44:08

@chrisred: Akkor nem is jönnek a menek...bocs, migráncsok milliói?

chrisred 2017.07.25. 05:14:39

@morpho: Ami Magyarországot illeti, inkább mennek, mint jönnek. És gyanítom, a többszázezer hazánkfia közül, aki nyugaton keresi a boldogulását, egy sem kapott Sorostól vastag euróköteget a zsebébe. Legfeljebb tisztes munkabért a rabszolgaellátás helyett.

anonymand 2017.07.25. 06:09:54

@a nagy hohoohooo:

"Csakhogy szeptemberben született egy másik döntés is, további 120 ezer fő áttelepítéséről. Ebben az esetben egy kötelező kvótarendszert írtak elő, és Magyarországot 1294 menekült befogadására kötelezték." - kénytelen vagyok javítani, mert pontatlanul fogalmaztál.
Ez a kötelező kvóta a menekültügyi eljárás lefolytatásáról és nem pedig letelepítésről szól.
Azt pedig csak igen halkan jegyzem meg, hogy az EU-ban pillanatnyilag nincs "letelepítés".
Szabad lakhely-választás van.
Egyébként igazad van, a többi bejegyzésedet illetően ... is.
Amit nem értek az az, hogy miért is nem veszed észre, hogy vitabéli ellenfeleidet a tények nem igazán zavarják.

anonymand 2017.07.25. 06:11:33

@chrisred:

A szüzek meghágása már szóba sem kerül?
Meg Bástya effárs megmerénylése...

arpika23 2017.07.25. 07:00:01

@Fideszes vagyok tehát lopok:
Ja !
csak momentán nem kenderkertész muszlimokat!

exterminador 2017.07.25. 07:03:58

@arpika23: neked is mondom akkor: nincs ezzel semmi gond. Nem azt mondja, hogy be KELL fogadni a menekülteket, hanem hogy fel kell készülni rá, hogy évi 1 millióan is jöhetnek. Szövegértés.

exterminador 2017.07.25. 07:06:12

@Nyomortelepy: Majtényi, de mindegy.
És mégis, Soros hogyan választatja meg Majtényit? HAARP-sugárzással megzavarja képviselőinket, hogy rá szavazzanak? Mert mintha csaknem kétharmados Fidesz-többség lenne. Ennyire nem bízol bennük?

arpika23 2017.07.25. 07:10:42

@sinus67:
Faszikám!
neked is kötelező olvasmány a Genfi egyezmény stb.
Utána menekültezhetsz.
Egyébként pedig sztem kra nincs igazad abban hogy ide bármelyiket is be kéne engedni.
Nix dokument nix bejövetel a határon.
Vagy téged szted beengednek vhová papírok nélkül? Próbáld csak meg.....
Emberiességről meg akkor írjál ezekkel kapcsolatban, ha az a szó bekerül a muszlimok értelmező kéziszótárába. Amire kb. akkor kerül sor, amikor én bazilikát építhetek Rijadban.......

arpika23 2017.07.25. 07:13:43

@exterminador:
"menedékkérőknek biztonságos útvonalakat KELLbiztosítani,"
"menedékkérőket az első két évben fejenként 15 ezer euróval KELL támogatnia."
"6.Az évente több mint egymillió migráns letelepítése érdekében az EU-nak mozgósítania KELL az NGO-kat"
Ja szövegértés....

Nyomortelepy 2017.07.25. 07:30:12

@exterminador:
Majtényi jelölését egyhangúlag támogatta a "demokratikus ellenzék", jóllehet totál esélytelen volt, szerencsére. Teljesen alkalmatlan a posztra az eddigi működése alapján, bár mit számít ez, hogyha Soros úgy akarja? A legtöbb hazai párt az ő lélegeztetőgépére kapcsolva szuszog még úgy-ahogy

Nyilván nem gondolod, hogy ilyen körülmények között bármit is számít az őt támogató pártok képviselőinek az egyéni véleménye

chrisred 2017.07.25. 07:36:36

@arpika23: A cikkíró lassabban kapcsolt, mint Orbán, és csak a 6. pontnál jött elő, hogy "mene..., izé, migráns"? :)

Nyomortelepy 2017.07.25. 07:43:11

@morpho:
" Meg az se derül ki, hogy Sorosnak miért jó ha beözönlenek a menekül...bocs, migráncsok? "

Minél rosszabb annál jobb, hadd növekedjen a káosz. A végén az eszperantó lesz majd a hivatalos nyelv, így legalább nem hiába verte a kis buksijába a papa a gyerekkorában

chrisred 2017.07.25. 07:43:41

@Nyomortelepy: Mert aztán nagyon nagy jelentősége volt, hogy ki az, akit jelöltként beterjesztenek a fideszes parlamenti többség mellett. Lehettél volna te is. Ha nem jelölnek senkit, akkor meg abba lehetett abba volna belekötni.

chrisred 2017.07.25. 07:49:58

@chrisred: Közben azért megpróbáltam angol változatot keresni, ott egyből "seven points" van, meg olyan kifejezések, hogy " protect borders".

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.07.25. 08:03:56

Erről miért nem ír senki cikket az indexnél ? Vagy egy blogocskát ?

444.hu/2017/01/17/amerika-szaz-eve-hekkel-szet-valasztasokat-vilagszerte
Amerika száz éve hekkel szét választásokat világszerte
...
"2014-ben Ukrajnában hangfelvétel is készült arról, hogy Victora Nuland, a külügyminisztérium magas rangú tisztségviselője és a kijevi nagykövet arról beszélgetnek, ki lenne a legmegfelelőbb jelölt és milyen stratégiát kövessen az ellenzék."

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.07.25. 08:05:28

Vagy erről, hogy hogyan baszott ki Soros az országgal rendszerváltáskor :

---
Erről 1995-ben Rabár Ferenc így számolt be a Magyar Nemzetben egy újságcikkben.

„Antall József szólt nekem 1990. februárjában, hogy lesz Londonban egy tárgyalás, melyet Soros György szervez és témája a magyar adóssághiány kezelési módja. A meghívót Soros György elküldte az akkor alakuló pártok közgazdasági szakértőinek. Tardos Márton fogta össze az utazási ügyeket, s tőle kaptam egy előkészítő anyagot, amelyet tudomásom szerint Szalkai István, az MNB korábbi elnökhelyettese készített. Az írást áttanulmányoztam, és konzultáltam róla Tardos Mártonnal. Ezután ment ki a csapat Londonba. A látogatás magánjellegű volt, noha az akkori kormány (a Németh Miklós vezette kormányról van szó) néhány szakértője is részt vett a csapatban. Az angol fővárosba Tardos Márton, Surányi György, Csillag István, Szalkai István, valamint jómagam utaztunk el, és Antall József kérésére csatlakoztak hozzánk az ő külföldi szakértői: Tar Pál és Osváth György.
Az 1990-es választások előtt esélyesnek tekintett pártok képviselőiből és a velük már kapcsolatban álló kormányzati szakértőkből tevődött ki a csoport.
A megbeszélések nemcsak az adósság kezeléséről, hanem a követendő privatizációs stratégiáról is zajlottak. A kétnapos londoni vizit keretében a Rothschild Bankházzal kizárólag a privatizációról tárgyaltunk. A második napon Soros György a Wallburg Bankház szakértőit hívta meg, és e társaságban ismertette az adósságállománnyal kapcsolatos téziseit. Az elképzelés gerince az előzetes tanulmányban is szerepelt már, lényege egy „debt equity swapping” művelet volt, azaz az adósságért a hitelkezelőknek magyar tulajdonnal fizettünk volna. Ez szorosan kapcsolódott a privatizáció kérdéséhez, hiszen a részvénytársasággá alakított magyar vállalatok papírjait kellett volna a hitelezők rendelkezésére bocsátani. Önkéntes hitel- vagy kamatelengedésre nem volt esélyünk. A velünk csak kicsit is szimpatizáló külföldi bankárok egyértelművé tették: az adósság-elengedési kérelmek csak rontanának a helyzeten.”

A Rabár interjúra ugyancsak a Magyar Nemzetben, 1995. augusztus 26-án válaszol Szakolczai György, a Budapesti Műszaki Egyetem közgazdászprofesszora. Szakolczai kijelenti, Rabárnak az a mondata, hogy „az 1990-es választások előtt esélyesnek tartott pártok képviselőiből és kormányzati szakértőkből tevődött össze a csoport” – nem felel meg a valóságnak.
„A lista, amelyet (Antall első pénzügyminisztere, Rabár Ferenc) megad, nem erősíti meg ezt az állítást. Az SZDSZ-t valóban képviselte Tardos Márton, a párt vezető gazdaságpolitikusa, ugyanakkor Osváth György és Tar Pál nem voltak az MDF tagjai, hanem Antall József későbbi miniszterelnök személyes barátai, vagy ismerősei. Hiába keressük itt a Fidesz, a kisgazdák és a kereszténydemokraták képviselőit, és jó lenne tudni, mi van Rabár úr azon mondata mögött, hogy „Soros György a meghívót elküldte az akkor alakuló pártok közgazdasági szakértőinek. Ezek mit válaszoltak? – és így tovább.”
Szakolczai megjegyzi még, hogy: „ezek a magánjellegűnek mondott beszélgetések meghatározták az ország sorsát!”
„A helyzet tehát az – folytatja Szakolczai, aki egyben a londoni látogatás végeredményét is ismerteti, hogy a Kékszalag Bizottság által megnevezett és semmiféle alkotmányos felhatalmazással nem rendelkező, és tárgyalásainak tartalmat mindeddig szigorúan homályban tartó csoport megbeszéléseinek (vagy akár hallgatólagos megállapodásainak) folytán alakultak ki a rendszerváltás utáni magyar gazdaság – sőt társadalompolitika – legfontosabb alapelvei! Ezek szerint Magyarország – és egyedül Magyarország: a.) nem kezdeményez adósságkönnyítést, b) elutasítja a reprivatizáció minden formáját, c) kizárja a széles rétegeket a nemzeti termelőtőke tulajdonából, és d) megindítja a nemzeti termelőtőke külföldiek javára való nagymennyiségű értékesítését, bevételszerzési célból.”

Hát így. Szerencsétlen antallékat úgy megzsarolták, hogy ijedtükben még a kádár-grósz elődök adósságait és kamatos kamatait is bevállalták..
Miközben a lengyelek és a bolgárok röhögve feleztek...

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.07.25. 08:06:26

VAgy erről ?

magyarhirlap.hu/cikk/81043/Matolcsyvad
Az Egyesült Államokban az ügyben viszont a múlt héten jelentős áttörésre került sor: az amerikai kongresszus egyik republikánus párti képviselője, Christopher Smith vezetésével vizsgálatot indított, hogy a szkopjei amerikai misszió milyen mértékben működött együtt Soros ottani szervezeteivel – így a kormányzati USAID-en keresztül – a konzervatív macedón kormány elleni akciókban és a macedóniai politika mélyreható befolyásolásában.
Mint már kiderült, e támogatásban a szkopjei amerikai kirendeltség részesedése kilencmillió dollár adófizetői pénz volt. Ennyit az összeesküvés-elméletek macedón változatáról

1ghost 2017.07.25. 08:20:48

@Ballib cenzúrázók réme 25:

Hehehe! Te fidelitasos bérhazudozó hülyegyerek! A korrupt, tolvaj gazdád fizetett talpnyalójaként ne röfögj már ennyit, mert nem győzünk lefelé görgetni.

exterminador 2017.07.25. 08:25:44

@Nyomortelepy: libsi agymosás, mi? Az persze nem baj, ha 12 milliárdért teleplakátolják az egész országot baromságokkal, csak libsi agymosás ne legyen. Szánalmas.

1ghost 2017.07.25. 08:27:04

Remek cikk, gratulálok a blogírónak. Bizony ezt így kell! Tényszerűen, forrásokat felvonultatva bemutatni, hogy orbán belehazudik az egész ország szemébe.

Ezt a velejéig korrupt, hazug szaralak mögött már csak a tolvaj sleppje, és a gerinctelen propagandistái állnak!
De már az egész bűnszövetkezet nyakán szorul a hurok, s a magyarok fogcsikorgatva várják a jövő évi választást, hogy ezeket a mocskokat eltakaríthassák, s végre megkezdődjön a felelősségre vonásuk ezeknek az országszétlopó tolvajoknak.

exterminador 2017.07.25. 08:29:01

@Ballib cenzúrázók réme 25: a macedóniai konzervatív kormány több mint tíz éve volt hatalom, közben szétlopta az országot, és mikor leszavazta őket az istenadta nép, akkor az általuk kinevezett köztársasági elnök a győztes ellenzéki pártoknak hónapokig nem adott kormányalakítási megbízást. Igen, ez is a Soros hibája. Minden a világon.

FayRodisz 2017.07.25. 08:30:13

Tusnádon?

Ez a görcs cigány mindenhol hazudik.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.07.25. 08:42:49

@exterminador:

Ja értem.
Mivel lopnak, ezért olyan kormány kinevezésében segédkezett, akinek SOros és sleppje személyesn mondja meg ki lophat.

Mint Ukrajnbában, ahol a Clinton-Soros által kinevezett bábkormány a teljes gázüzletágat átjátszotta Soros sleppjének, az Ukránoknak cserébe meg jóval szarabb lett.

exterminador 2017.07.25. 09:04:25

@Ballib cenzúrázók réme 25: reménytelen eset vagy. Szerintem Soros ott bujkál a szekrényedben. Mindjárt a nyakadba ugrik, és egy szempillantás alatt gender-feministát csinál belőled. Jobb, ha vigyázol.

Medgar 2017.07.25. 09:17:19

Csak így tovább fiúk, és soha a büdös életben nem fogjuk leváltani orbánt...

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.25. 10:16:44

@sinus67:

A szeretet nem jelenti azt, hogy seglyért kell üvölteni.

Mária és József hol hűbörögtek segélyért, hol támadtak meg határokat, esetleg robbantásokat is terveztek?

morpho 2017.07.25. 10:18:39

@Ballib cenzúrázók réme 25: "Ukrajnbában, ahol a Clinton-Soros által kinevezett bábkormány a teljes gázüzletágat átjátszotta Soros sleppjének, az Ukránoknak cserébe meg jóval szarabb lett."
Ezzel szemben az oroszok megmentették Ukrajnát. Igaz, hogy annektálták a Krím félszigetet, de ettől az ukránoknak jobb lett. A gázüzletág meg Soros farzsebében figyel. Viszont a Yetit többen is látták a múlt héten!

morpho 2017.07.25. 10:23:36

"A második pontja, hogy mindegyikőjüknek kell adni az érkezéskor 4,5 millió forint értékű eurót, ezt az ötletgazda szívesen megfinanszírozza"
Évi egymillióval számolva az évi 15 milliárd euró, amit Orbán szerint Soros kifizet a saját vagyonából, hogy menekültekkel áraszthassa el Európát..... Van élő ember aki ezt a faszságot elhiszi???

ZX 2017.07.25. 10:33:43

@morpho: Hagyd, ezek a majmok számolni sem tudnak, a tények meg nem érdeklik őket, csak begépelik amit az elvtársak eléjük raknak szöveget.

Ravasz Figyelmeztetés 2017.07.25. 10:52:24

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: Aki az iszlámot beengedné Magyarországra, az nem magyar, hanem hazaáruló. 150 évnyi török iga épp elég volt, de ti nem tanultok semmiből. A balliberálisok, mint mindig a történelem folyamán, most is a hazaárulókhoz csatlakoztak. Nem merjétek a nemzet szót szátokra venni, ti söpredék.

morpho 2017.07.25. 10:57:34

@ZX: @chrisred: Én Orbán "egymillió" Viktor szavaira támaszkodom. Ő mondta, tehát úgy van. Soros elhatározta, hogy az összes vagyonát szétosztogatja a menekültek közt, hogy eláraszthassa Európát, mert ez így neki kurvára megéri! A magyar kormány meg hősiesen plakátokkal védekezik ez ellen, alig 16 milliárdért. Világos nem?

morpho 2017.07.25. 11:00:34

@Ravasz Figyelmeztetés: Nincs miről beszélni! A magyarméter nálad van!

ZX 2017.07.25. 11:01:05

@Ravasz Figyelmeztetés: Miután Orbán kijelentette, hogy ki akar lépni az EU-ból az lesz a hazaárulás amikor rá szavazol.

morpho 2017.07.25. 11:04:17

@ZX: Már ne is haragudj, de hogy mi a hazaárulás, azt majd ő mondja meg! Te meg kussoljál! Majd ha felépítetted a gumiturult a kertedben, akkor ugathatsz!

ZX 2017.07.25. 11:05:28

@Ravasz Figyelmeztetés: Egyébként meg...

"Aki az iszlámot beengedné Magyarországra, az nem magyar, hanem hazaáruló. 150 évnyi török iga épp elég volt, de ti nem tanultok semmiből. "

img3.hvg.hu/image.aspx?id=b05a6c0d-3201-47b8-9a30-24c75f03a874&view=b2dea50f-cee1-4f6e-b810-034566fbfb2e

morpho 2017.07.25. 11:06:28

@ZX: Ez a kép dugás előtt, vagy után készült?

ZX 2017.07.25. 11:06:53

@morpho: Pedig ma már árpádsávos alsógatyát vettem fel. :D

morpho 2017.07.25. 11:07:45

@ZX: Az kevés! Tetováltattál kokárdát az ánuszgyűrűdre?

ZX 2017.07.25. 11:08:43

@morpho: Mondjuk egy olyanért sokat fizetnék ami közben. Látni mondjuk nem akarom, de aduász lenne :D :D :D

ZX 2017.07.25. 11:09:18

@morpho: Jajj, azt elfelejtettem. A francba.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.07.25. 11:13:32

@sinus67: Értem, valami kb ennyire koherens sztorira gondoltam magam is. :-)

exterminador 2017.07.25. 11:40:03

@morpho: igaz, hogy szétlőtték Donyecket és Luhanszkot ráadásul...

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.07.25. 11:43:02

www.origo.hu/itthon/20170514-soros-gyorgy-tudja-mi-a-megoldas-europanak-a-migranskrizisre-uj-adokat-kell-bevezetni.html

Szinte észrevétlen maradt a nyilvánosság előtt az az írás, amelyet Soros György milliárdos jegyzett még tavaly áprilisban. Pedig a nagylelkű tőzsdeguru egészen durva elképzeléseket tárt az olvasók elé arról, ő hogyan oldaná meg az Európát célzó bevándorlást. Szerinte az egyetlen lehetőség az, ha az unió felvesz 110 milliárd eurónyi hitelt, amelyet aztán új adók kivetéséből fizetne vissza. Növelné az áfát, megsarcolná az üzemanyagok árát, de még a turizmus nyakába is pluszterhet rakna. És hogy mindezt ki állná? Természetesen az európai állampolgárok. Soros szerint ez remek terv, mivel évi félmillió menekült beengedése nélkül Európának nem lesz jövője.

----
Eredeti forrás ugyanitt, a ballib hírhamisítóknak

exterminador 2017.07.25. 11:44:07

@Ravasz Figyelmeztetés: "Mi nem azért jövünk ide, hogy kioktassunk bárkit emberi jogokból vagy modern világfelfogásból. Mi azért jövünk ide, mert tiszteljük az arab kultúrát, és elismerjük azt, ahogyan ők berendezték és a világ egyik legsikeresebb részévé tették a saját világukat."
Mondá Orbán Viktor.

exterminador 2017.07.25. 11:44:53

@Ballib cenzúrázók réme 25: mi van? Soros még mindig nem genderizált?

ZX 2017.07.25. 11:50:16

@Ballib cenzúrázók réme 25: Te most komolyan az origora hivatkozol? Hahhah. Mari néni nem volt otthon? Ő jobban megmondta volna a tutit.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.07.25. 11:52:42

@ZX:

Direkt a magdfajta ballib agyhalottaknak írtam, hogy az eredeti forrás is fellelhető a cikkben.

A HVG-re, 444-re, INdex-re meg a többi ballib hírhamisító fosra mégsem hivatkozhatok, mert azok nem írnak Sorosról lófaszt se.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.07.25. 11:53:25

magyarhirlap.hu/cikk/81043/Matolcsyvad
Az Egyesült Államokban az ügyben viszont a múlt héten jelentős áttörésre került sor: az amerikai kongresszus egyik republikánus párti képviselője, Christopher Smith vezetésével vizsgálatot indított, hogy a szkopjei amerikai misszió milyen mértékben működött együtt Soros ottani szervezeteivel – így a kormányzati USAID-en keresztül – a konzervatív macedón kormány elleni akciókban és a macedóniai politika mélyreható befolyásolásában.
Mint már kiderült, e támogatásban a szkopjei amerikai kirendeltség részesedése kilencmillió dollár adófizetői pénz volt. Ennyit az összeesküvés-elméletek macedón változatáról

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.07.25. 11:54:03

mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/soros-behalozta-a-civileket-1249601
Nemcsak Magyarországon, hanem a többi közép- és kelet-európai országban is az Egyesült Államok, illetve Soros György spekuláns pénzelte, alapította a norvég „civil” pénzek szétosztását felügyelő szervezeteket – derítette ki lapunk.
Romániában például a Román Ökotárs Alapítvány az egyik pénzosztó, melynek a magyar Ökotársból ismert volt LMP-s politikus, Foltányi Zsuzsa is tagja. A másik pénzosztó szervezet a Civil Társadalom Fejlesztési Alapítvány, amelynek vezetője, Catalin R. Cretu,korábban a New York-i és a Columbia Egyetemen tanult, és a HSBC Bank USA-nál töltött be vezető pozíciót. Lengyelországban a Soros György által 1988-ban alapított Báthory István Alapítvány osztja a norvég „civil” pénzeket. Észtországban a Nyílt Észt Alapítvány felügyeli a támogatások megfelelő kezekbe juttatását, ezt a szervezetet is Soros hozta létre 1990-ben, és része az amerikai spekulánshoz köthető Nyílt Társadalom Alapítványok hálózatának.

ZX 2017.07.25. 12:03:16

@Ballib cenzúrázók réme 25: Az eredeti forrás egy olyan oldal ami nem tényekkel, hanem véleményekkel foglalkozik. De ne törődj ilyen apróságokkal. Ha viktorkád azt mondja az ufók hozzá ide a migráncsokat az űrhajóikkal, akkor te holnap azt fogod mantrázni, és az ukrán gázvezetékek onnantól kezdve az ufók kezén lesznek, sőt a majdani eseményeket is az ufók generálták a CIA-vel együtt.

sas70 2017.07.25. 12:29:37

Egy paranoiás ökör téveszmés képzelgéseit hallgatta szájtátva a sok birka és bele sem gondolt, hogy korábban a kárpátok másik géniusza tartott ilyen "remek" beszédeket!
Csodálkozom, hogy valamelyik idős, a melegtől elalélt résztvevő álmából a tapsra felébredve, nem kezdte el Ceausescu elvtársat éltetni!

morpho 2017.07.25. 12:31:05

@Ballib cenzúrázók réme 25: Mielőtt még az összes konteó oldalt idetolod, hagy kérdezzek már valamit: Ki a faszt érdekel, hogy Soros szerint adót kéne emelni? Ki a fasz az a Soros? Negyven ötletet dob be naponta egy halom politikus és pénzeszsák. És?? Bedobja! És akkor mi van? Le kell szarni oszt jónapot! Itt viszont a semmit plakátolják 16 milliárdért! Az segít??? Tényleg?? Nessit is látták mostanában, arról nem tudsz valamit? Tényleg, mi olyság van az 51-es körzetben???

sas70 2017.07.25. 12:31:31

@ZX:
"Virág elvtárs: Lehet, hogy egy hülyeséget mondok, de mit szólnál például ahhoz, ha – maradna a doboz, de – ürgebőrbe varrva. Talán még hitelesebb lenne."

2017.07.25. 13:03:30

@sas70: Ez a szarházi geci kiválóan hozza a caucescu- illetve kádárpótló szerepét, büszkén ápolja hagyatékukat.

2017.07.25. 13:05:50

@Ballib cenzúrázók réme 25: Mutassatok már valami bizonyítékot könyörgöm! (A felcsúti geci ájvékolása/hazudozása, valamint a papagájkommandó locsogása nem az.)

Nyomortelepy 2017.07.25. 13:09:45

@morpho:
"4,5 millió forint értékű eurót, ezt az ötletgazda szívesen megfinanszírozza"
Évi egymillióval számolva az évi 15 milliárd euró"

Olvasd figyelmesebben mit mond Soros, mert a végén még kiesel a pixisből!

Gyuri bácsi aszondta hogy segít a hitelfelvételben az EU-nak, abban a világban aho ő mozog pár tízmilliárd dolcsi meg se kottyan. Pláne hogy aztán kamatostól szedik vissza ő meg a többi haver

ZX 2017.07.25. 13:13:52

@Nyomortelepy: De ez még mindig csak soros véleménye. Semmi más. Nekem meg az a véleményem, hogy a zorbán bassza meg magát. És? Történik valami?

Nyomortelepy 2017.07.25. 13:16:44

@Ballib cenzúrázók réme 25:
" évi félmillió menekült beengedése nélkül Európának nem lesz jövője. "

Csendes kihalás helyett Európa választja a gyorskezű lemészárlást, amennyiben a Sors féle utat járja. Legfeljebb az vigasztal, hogy legelőször Soros másik kedvenceit, a buzikat fogják a bevándorlók lerendezni

Nyomortelepy 2017.07.25. 13:18:55

@ZX:
Véleményszabaccság van, mindenki azt röfög amit akar. Legfeljebb te nem kapsz érte puszit a Junci bácsitól

morpho 2017.07.25. 13:22:18

@Nyomortelepy: Ezt az Orbán mondta te egészen különlegesen hülye! Őt idéztem te barom, vele vitatkozol, nem velem te fasz!

Nyomortelepy 2017.07.25. 13:42:26

@morpho:
Még nem múlt el a napszúrásod?

Az a kifejezés, hogy "megfinanszírozni" nem azt jelenti, hogy kifizetni, hanem pl. egy projekt pénzügyi hátterét biztosítani hitel formájában. Soros is ezt mondta, Orbán is erről beszélt, még a bedurrant agyaddal is meg lehetne érteni

postumus mumus 2017.07.25. 13:54:07

A képen éppen szarik vagy fosik a geci? Legalább nem kell törölnie utána, mert vannak elegen körülötte, akik elvégzik a tisztítást a nyelvükkel. Szerintem még verseny is lezajlott köztük, ki legyen az első.

ZX 2017.07.25. 13:54:51

@Nyomortelepy: Hát nem nagyon fogok elmorzsolni egy könnycseppet sem mert nem kapok. De ha kihúztad a fejed a zorbán seggéből mehetsz felvenni a napi fizud.

morpho 2017.07.25. 14:05:42

@Nyomortelepy: A szart próbálod kimagyarázni Orbán seggéből! Sok sikert! A szájaddal is álljál alá, az sokkal hatásosabb! Orbán holnap látta a Yetit is! Csak mondom!

chrisred 2017.07.25. 14:06:12

@Nyomortelepy: Akkor most adóemelésből vagy hitelből lesz a 4,5 millió fejenként?

morpho 2017.07.25. 14:11:19

@chrisred: Bármelyik bank örömmel ad évi 15 milliárd eurót erre a bombabiztos pénzügyi projektre! Már látom is a jelenetet, bemegy Soros a Bank of Americához! Kéne évi 20 Mrd dollár gyerekek! Oszt mire kő Gyuri bácsi? Hát Európába akarok betelepíteni egymillió migráncsot! Nekik kell! Bombabiztos üzlet! De mi az a migráncs? Oszt milyen konstrukcióban térül meg? Azt majd a magyar miniszterelnök fogja elmagyarázni! Ja, az más, utaljuk!

Void Bunkoid 2017.07.25. 14:21:20

@ben2: de most figyelj, nekem egyszerű proliként a világon soha semmi érdekütközésem nem volt semmiféle civil szervezettel sem. ANNAK van, akinek "kárt okozhatnak", pl azt a lóvét, amit ő szeretett volna ellopni, egy civil szervezet kapná meg esetleg normális pályáztatás esetén. No, bújik mááán a szög a zsákból?

Különben is, annak ellenére, hogy amúgy baromira nem szimpatizálok az iszlámmal, nekem a migránsokon (akik amúgy a kerítés óta legnagyobbrészt már csak átjönni sem akarnak itt, nemhogy ide települni) sokkal nagyobb bajom van - elnézést a posztolótól, ha akar kicenzúrázhat - a cigányokkal, akik lassan már másfél millióan teljes magyar állampolgári joggal szarnak bele hatalmas ívben a magyar kulturális-társadalmi normákba arra hivatkozva, hogy mert ők etnikai kisebbség, és bocsi, ez a vérük. Hát b*sszák meg.

Ja és különben is ők még Sorosnál is jobban élenjárnak álcivil szervezetek alapítgatásában, ahol óriási közpénzeket vesznek fel és sikkasztanak el, és még az állam ezt el is engedi nekik.

Nagyorrú Barbi 2017.07.25. 15:10:53

Kedves Blogger! Nevet kéne változtatnod B1-ről C1-re. WC1-re...

1ghost 2017.07.25. 15:22:26

@Nagyorrú Barbi:

Te orbántalpnyaló, bérhazudozó fidióta!

Most komolyan, egy remek, tárgyilagos, bizonyítékok hadával előrukkoló nagyszerű cikk kapcsán, nektek narancsos hülyegyerekeknek már tényleg csak ennyire futja? Ilyen szánalmas vergődésre?

sinus67 2017.07.25. 22:21:19

@arpika23:

Faszikám! Javaslom olvasd el a menekültekre vonatkozó rendelkezéseket! Felhívom figyelmed, nem migránsokról beszélek sem én, sem a genfi egyezmény! A migránsokra - akiket az Orbán-plakátok emlegetnek - nem vonatkozik a genfi egyezmény. Valamint azokra sem, akik tételesen szerepelnek abban a felsorolásban, akikkel szemben az egyezmény menekültekre vonatkozó része nem alkalmazható!
Aztán utána annyit migránsozol, amennyit akarsz!

sinus67 2017.07.25. 22:31:29

@arpika23:

Ja! Az! Idézd már be az elejét is, hogy ott mit ír Soros!

" aki szerint kevésbé káros és egyúttal olcsóbb is, ha a potenciális menedékkérőket a jelenlegi lakóhelyükön vagy annak közelében sikerült tartani."

Érted? Faszikám! Nem azt írja, javasolja, hogy migránsokat kell befogadni Európába. Évi egymilliót! Te szövegértési zseni!
A 6 pontos JAVASLATA arra az esetre szól, ha a fentiek nem tudnak teljesülni!

Ja! Szövegértés! Na most már tudom kiknek szólnak a félmondatos, tőszavas plakátok! Olyanoknak, akik nem tudnak értelmezni egy több mondatból álló szöveget!

sinus67 2017.07.25. 22:46:48

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes:
Valóban! A szeretet nem azt jelenti! Képzeld! Ilyet senki, még Soros sem állított! Viszont ha minden menekültet segélyért kuncsorgónak nézel, akkor a szívedben nem hiszem, hogy létezik a szeretet! /Nem az, hogy szeretem a családomat, meg az Orbánt, meg ilyenek! Az, amelyikről Jézus beszélt./

Józsefék tényleg nem balhéztak a határon és nem robbantgattak. Mint, ahogyan a menekültek sem teszik!
Akiket Te/Ti egybemostok a menekültekkel, azokat úgy hívják: erőszakos határátlépő, terrorista, stb.

Ez kb. olyan, mintha minden magyart letolvajoznál azért, mert Orbánék tolvajok!

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.26. 08:15:02

@sinus67:

Ezek az emberek nem menekültek. A menekült nem vándorol át békés országokon, hanme az elsp helyen menedéket kér, s nem hőzöng.

ZX 2017.07.26. 09:57:02

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Ezt az Ausztriába menekült meagyaroknak is mondtad? Mert abban a táborban is hőzöngtek és utána továbbáltak más országokba.

TappancsNyuszi 2017.07.26. 10:03:16

@Void Bunkoid: mert kell egy ellenségkèp, akitől nagybecsű vezìrünk megvèdhet. Ez most èpp Soros, mert ugye CEU meg pénze van meg mèg politikai befolyása is. Plusz zsidò, ergo könnyű démonizàlni.

TappancsNyuszi 2017.07.26. 10:05:25

@David Bowman: 10-14 èvesen nyilvàn komoly befolyàssal rendelkezett...

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.26. 11:37:27

@ZX:

Kivárva az eljárást, legálisan, vízumkapás után. Vagy a magyar 56-os kitántorgók Ausztriából üvöltve vonultak, fenyegetve határokon keresztül?

arpika23 2017.07.26. 17:22:53

@sinus67:
" Józsefék tényleg nem balhéztak a határon és nem robbantgattak. Mint, ahogyan a menekültek sem teszik!"
Huhúúúú Macedónia Röszke stb.... Akkor Ahmed H és tsai nem menkültek ugye?

"Akiket Te/Ti egybemostok a menekültekkel, azokat úgy hívják: erőszakos határátlépő, terrorista, stb."

Áruld már el nekem hogy aki átgázol fél ejrópán mindenféle doksi nélkül, feketén, sunnyogva vagy akár erővel, az ugye szerinted is erőszakos határátlépő?

Hát akkor hogy a fszba kéne összemosnom akárkivel? Mármint a menekültet. Mert az általad írtak (idézet tőled!) szerint ezek nem menekültek. Na látod hogy egyetértünk.
Ha pedig nem menekült, akkor semmi keresnivalója itt.

A muszlim világ saját belső problémáinak megoldását se soros se pedig te ne testáld ránk. Az hogy olyanok amilyenek, adott dolog. Semmi közöm hozzá, ha csak az nem hogy nem akarom itt tudni a "kultúrájukat".

" aki szerint kevésbé káros és egyúttal olcsóbb is, ha a potenciális menedékkérőket a jelenlegi lakóhelyükön vagy annak közelében sikerült tartani."

Az önvédelem jogát pedig ne tagadd meg tőlem. Szóval azt a jogot hogy akár ERŐVEL megvédhessem magamat és eldönthessem ki lépi át az országunk határát. Szóval ott az a konténer, létezik a nemzetközi jogi procedúra ahol lehet bizonyítani hogy az a valaki aki ide akar jönni, menekült-e.
Bizony mondom olvasd el a Genfi egyezményt. Meg a new york-i jegyzőkönyvet. Abban benne vagyon hogy az idepofátlankodó, mindenféle igazolás nélküli , bemondásra igénylőknek a megdöglésen kívül semmi joga nincsen. Nem a "hivatalnak" kell bizonyítania a kérelmezőről hogy nem jogosult, hanem a kérelmezőnek hogy bizony az.
Az pedig nem bemondásra megy ám!
Szóval a menekült csak az, amelyikezt bizonyítani tudja.
Arról pedig nem tehetek hogy a fentiekben le van írva nem csak a menekültek joga hanem kötelessége is. Meg az is hogy amelyik ezt nem tartja be, akkor bebukta, nem lesz többé menekült.
Konkrétizálva: a menekült csak a veszély elkerülése végett léphet át EGY országhatárt és azonnal jelentkezni kell a helyi hatóságnál. bizonyítani a jogosultságot a menekült státuszra, betartani a helyi törvényeket és nem ellógni a kijelölt tart helyről. Tehát amelyik Töröko-ból illegálisan ide slisszol. az bizony SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT nem minősülhet menekültnek. Legalábbis az ide vonatkozó jogszabályok , egyezmények szerint. Például ha egy ukrán átjön a zöldhatáron mert nem akar harcolni a polgárháborújukban (mondjuk besorozták), akkor az lehet menekült itt amíg betartja a szabályokat.

Egyébként pedig nyugodtan nevezz iszlamofóbnak (csak akkor ne hivatkozz Józsefre és Krisztusra sem!), de bizony egy porcikám se kívánja a muszlimokat a közelembe.
Mielőtt ezt a kijentésemet kritizálnád, olvasd el a koránt és a saríját. Egyből megérted, miért nem akarok olyan szomszádot, amelyik engem nem tekint embernek.

arpika23 2017.07.26. 17:29:09

@chrisred: Az hogy gonosz faktum. Nézd meg az ominózus interjúját. Vagy kérdezd meg azt a néhány milla thait pldul, akiket nyomorba döntött.
Az pedig hogy "milyen az orra" nem menti fel a tettei alól. A zsidósága nem mentség a bűnökre, amiket elkövet-követett. Egy kritikust lenácizni azért mert bírál egy bűnöst pusztán azért mert a bűnöző éppen zsidó óriási baromság. Ezzel az erővel a gyereked gyilkosát is felmentenéd ha zsidó lenne?

chrisred 2017.07.27. 05:38:29

@arpika23: Nem tudom, hogyan jön ez az előzményhez. Szívből gyűlölöm a tőzsdespekulánsokat, majdnem annyira, mint a korrupt magyar politikusokat. Csak engedtessék meg nekem, hogy a saját gyerekeim jövője jobban izgasson, mint az, hogy mit művel egy milliárdos Thaiföldön.
süti beállítások módosítása