Gáspár Dani vendégposztja arról: miért működik még az ország?
Fekete-Győr Andrásék „székházfoglaló” akciójáról véleményt nyilvánított szinte a teljes magyar politikai-közéleti elit. Mindenképpen figyelemre méltó, hogy nem csupán a kormánypárti médiából érkeztek elítélő írások - az Origo szerkesztőségébe való "betörés" után néhány órával kiadott közleményében a TASZ is jelezte, a momentumosok magánterületre léptek be - illetéktelenül. Az Index szerint ez volt a Momentum eddigi "legrosszabb húzása". A legtovább a Pestisrácok lapigazgatója, Stefka István merészkedett ("..ami történt, az a Charlie Hebdo elleni terroristatámadással ér fel.."), a Fidesz frakcióvezetője, Kósa Lajos az új Szamuely-fiúkat vélte felfedezni Fekete-Győrékben. A Schmidt Mária tulajdonlása óta szakmaiságában nagy csorbát szenvedő Figyelő állásfoglalása is analógiát keres - "a 20. század legrosszabb időszakai" jutottak eszébe a szerkesztőségnek. Felmerülhet bennünk a kérdés: vajon egyetértett-e a Figyelő-Origo páros abban, hogy Werner Faymann szavai végtelen igazságtalanok és manipulatívak voltak akkor, amikor az osztrák kancellár náci, 1930-as, '40-es évek szellemiségét idéző tempót emlegetett a magyar kormány menekültpolitikája kapcsán 2015 nyarán. A jobboldalon oly gyakran és határozottan elítélt kettős mércére tehát keresve sem találhatunk jobb példát.
Nincs új a nap alatt: saját agressziójának, erőszakos nyomulásának és médiája etika nélküliségének relativizálása a jobboldalon hónapok óta zajlik. A G. Fodor-i narratíva szerint minden újságíró politikai feladatot lát el - ha úgy tetszik: harcot folytat – ilyen értelemben tehát nincs és nem is lehet független szerkesztőség. Ha félre is tesszük álnaivságunkat, és leszámolunk a soha nem létezett, teljes újságírói függetlenséggel, nem lehet nem észrevenni azt a szemléletbeli különbséget, amely a Habony-Rogán által irányított orgánumok és az egyéb sajtótermékek között húzódik. Előbbinek egyáltalán nem célja a szakmaiság képviselete, a kritikai attitűd, a viszonylagos pártatlanságra való törekvés. Értelmetlen belemenni az "úgy kezdődött, hogy visszaütött" történet fejtegetésébe; hiszen teljesen világos: a sajtó szerkezete, finanszírozása az elmúlt 27 évben (de a modern kori sajtó történetében soha) nem volt ideális Magyarországon. Sok jobboldali újságíróban, médiaszemélyiségben keltett az 1994-1998, majd főként a 2002-2010 közötti, ellenzékben eltöltött időszak revansvágyat. Ami egyfelől érthető, de nem elfogadható, másfelől semmiképpen nem lehet megoldás (a jelenlegi vezetés számára igen, az ország számára hosszabb távon biztosan nem) a jelenlegi egész pályás letámadás.
Felesleges lenne felsorolni, az elmúlt években hogyan vásárolt fel a kormánypárti holdudvar ellenzéki médiumokat, hogyan szántotta be azokat - vagy épp valósított meg 180 fokos fordulatot a szerkesztőségekben. Egy biztos: a Simicska-birodalom 2015 előtti időszakához képest is érdemi változás, szintlépés - vagyis sokkal inkább süllyedés, méghozzá a mocsárba - az, amit az elmúlt, körülbelül két évben tapasztalhattunk. Bizonyos műsorokra, internetes oldalakra, újságokra már nem aggatható a kormánypárti címke, ugyanis sokkal inkább van szó kormányzatiságról. Ebben az összehasonlításban még a Mészároshoz köthető médiabirodalom a visszafogottabb, mérsékeltebb - szemben a Habony által irányított Lokál, Tények, Ripost, 888.hu, Origo csapattal. A legaljasabb módszerek alkalmazásától sem visszariadó, a szakma leírt és íratlan etikai alapelveit minimális szinten figyelembe nem vevő médiumok manipulatív állítások, hazugságok tömkelegével élnek. Pontosan tudják, szinte korlátlan erőforrások birtokában elenyésző jelentősége van egy-egy bíróságon elveszített pernek - ezért (is) végtelenül álságos Fekete-Győr Andrásék figyelmébe ajánlani ezt a rendezési módot. A cikkeik egy részét központi helyekről megkapó, azokat név nélkül közlő újságírók közül az origós Kovács Andrásnak jutott az országos hírnév - erősen kérdéses, ő maga mennyire örült ennek. Az eset két dologra biztosan jó volt: még egyszer ilyen nem fordulhat elő, biztosak lehetünk abban, hogy ha egy újabb lejárató cikk után a Hajnal Miklós-Orosz Anna kettős keresné fel az Origót, a portaszolgálaton elakadnának. Másfelől - a Momentum szándékai szerint - a közéleti viták hangsúlyos része lett a propagandahálózat működése. Ehhez nyilvánvalóan hozzájárult a 444.hu és az ÉS hosszabb írása is, melyekben bemutatták a Rogán-Habony irányította rendszer működését.
Egyre többen és gyakrabban teszik fel a kérdést: miért működik mindez? Miért lehet sikeres a gyűlölet- és félelemkeltő, a társadalom egyes csoportjainak megosztására épülő kommunikáció? Hogyan lehetséges az, hogy a közbeszerzéseket rendre elnyerő Mészáros Lőrinc, Garancsi István, Kuna Tibor, Tiborcz István nem veri ki a biztosítékot a kormánypárti szavazóknál? Hogyan építhetett fel a fideszes médiabirodalom egy alternatív valóságot, amely köszönőviszonyban sincs azzal, amit a "másik oldal" érez, gondol a hazai közállapotokról? Hogyan lehetséges az, hogy a Borkai Zsolthoz Győrbe érkező miniszterelnököt vastaps, feltétlen szeret, rajongás és „Kitartás, elnök úr!” biztatás fogadja?
Természetesen sok megfejtés érkezik ezekre a kérdésekre. "Ez a nép egész egyszerűen erre van predesztinálva, ez kell a magyar embernek, megszokta a ma 60-70-80 éves generáció az erős vezetőt, sőt, a magyar néplélek hagyományosan egy olyat keres. Nem egy technokrata, Bajnai-típusú kormányfőre van szükség, hanem egy olyanra, akiben hinni lehet, aki mutatja az utat." Sokan gondolják úgy, „azok" is loptak eleget, nem mindegy, hogy melyik párt lopja szét az országot? Ehhez a gondolatmenethez illeszthető a „jól is teszik, hogy lopnak, én is azt tenném” kezdetű, a keleti végekre és mentalitásra jellemző mondat. Mások így gondolkodnak: "Orbánék legalább a nemzeti érdekeknek megfelelően cselekszenek, épül s szépül az ország, sok dologgal nem értek egyet, de legalább a migránsoktól megvéd, erőt mutat." Vagy: "bár vannak hibák, az irány jó, a politika nem úri gyerekek játszótere, ne legyünk finnyásak." Egy másik, hatalmi elit kritikus megközelítés szerint az emberek elnyomottak, nincs is lehetőségük tájékozódni, hisz a médiát uralja a Fidesz, ráadásul kinek van ideje a fékek és ellensúlyok rendszerének lebontásán aggódni, amikor hónap végén a gyereknek jó esetben is csak száraz kenyér jut?
Részigazságokat bizonyára mindegyik narratíva tartalmaz. Ám a valóság – mint mindig – most is sokkal bonyolultabb annál, minthogy kizárólagos jelentőséget tulajdonítsunk egyik vagy másik értelmezésnek. Végre valahára el kellene ismerni ellenzéki térfélen is – együgyű viktátorozás, mészároslőrincezés helyett –, hogy Orbán Viktor egy rendkívül tehetséges hatalomtechnikus, aki bő két milliós táborának érthető, lelkesítő és szimpatikus víziót vázol fel. Az embereknek ugyanis van lelke. Óriási tévedés azt gondolni, már azzal nyerhető egy választás, ha valaki beígéri a 13. havi nyugdíjat és az ingyenes fővárosi tömegközlekedést. Orbánért sajátjai tűzbe mennének, a haza megmentőjeként tekintenek a kormányfőre. Igen, "a bankok, a telekomcégek, a multik kifosztottak benneteket, a szocialisták lerombolták az országot, a világ nagyhatalmú urai felesküdtek a Haza (sőt: HAZA) megdöntésére, de hiába is állt össze a Simicska-Soros nagykoalíció, nekünk, nemzeti érzelműeknek össze kell tartani, bajban ismerszik meg, ki az igaz hazafi, egy a tábor, egy a zászló, hajrá Magyarország, hajrá magyarok!" Ebben az értelmezésben tehát Mészáros Lőrinc gazdagodása nem aljas, korrupt, a piaci versenyt megfojtó tevékenység, hanem a haza építésének része. Ezt a gondolatmenetet folytatva: a NOlimpia-kampány szervezői, a civil szervezetek, a tüntetők gonosz erők - ők azok, akik rárontanak saját nemzetükre, hazaárulók, ezért még csak le sem kell ülni vitázni velük, sőt: velük szemben szinte bármilyen eszköz megengedett. Egyszerű tehát a képlet: "mi" a hazát képviseljük, tehát aki velünk szembeszegül, csakis hazaáruló lehet, akinek semmit nem számít a nemzet, a történelmi Magyarország, a magyar nyelv szépsége, a tradíciók, a honfoglaló őseink, sőt, bizonyosan még migránsok százezreit, millióit is becsődítené az országba. Rátéve egy lapáttal: valójában ezek az erők - civilek, ellenzéki pártok - nem is (kizárólag) saját meggyőződésből árulják el az országot, ennek egy minősített esete áll fenn: eladták magukat. Sorosnak. Na, itt jutunk vissza kiindulópontunkhoz: milyen eszközökkel igyekszik a Fidesz és holdudvara lerángatni a mocsárba a vele szembenállókat, milyen módon relativizálja a - még saját tábora egy részének is feltűnő - bűneit.
De meddig mehet ez így tovább? Meddig lehet harci hevületben tartani a híveket? Valójában szó sincs arról, hogy a társadalomban minden eddiginél népszerűbb lenne a Fidesz-KDNP, amely 2002-ben 2,3, 2006-ban 2,27, 2010-ben 2,74, 2014-ben 2,14 millió szavazatot zsebelt be. A Medián május elején publikált adatsora szerint bár Orbánék közel félmillió szavazót veszítettek az elmúlt hónapokban, közel 2,5 millióan most vasárnap is a jelenlegi garnitúrát támogatnák. Az nyilvánvalóan kérdéses, valós választási helyzetben is sikerül-e ennyi embert elvinni az urnákhoz. Sok mindenre rávilágít, ha tisztázzuk: kevesebb szavazattal sikerült megszerezni 2014-ben a 2/3-os parlamenti felhatalmazást, mint amennyivel elbukták az ominózus, Orbán politika- és hatalomfelfogását alapjaiban megváltoztató 2002-es országgyűlésit. Ám nincs jelenleg olyan erő, amely érdemi veszélyt jelentene a kormánypártokra. Az persze nem kizárt, hogy ha a Jobbik vagy az MSZP belátható távolságon belülre kerül, sikerül mobilizálni a hosszú orbáni kormányzásba beletörődött emberek egy részét is - ám ez egyelőre elképzelhetetlen. Valójában a Fidesz-tábort sem lehet homogén masszának tekinteni, a szűkebb, legvérmesebb hívek nincsenek annyian, hogy választást nyerjen a Fidesz-KDNP. Divatos a nyugdíjasokat első számú felelőssé tenni az orbáni rendszer kiépítését illetően, ám egyes kutatások szerint a nyugdíjasoknál is nagyobb szerepe van ebben a középosztálynak, a nagyjából 35-55 éves korosztálynak, amelynek tagjai jellemzően konzervatív értékrendűek, a kormány gazdaságpolitikájának nyertesei (két- és háromgyermekes családok, lásd: Orbán bejelentése a Családok Budapesti Találkozóján a demográfiai fordulat eléréséért). Bár a CEU-ügy, vagy az általában tapasztalható túlzottan agresszív, végletekig leegyszerűsítő kommunikáció sokak számára lehet visszataszító, nem valószínű, hogy a jobboldali elkötelezettségű, antikommunista szavazó csupán ezért más pártra húzná be az ikszet 2018-ban. Emellett Gulyás Gergelyt sem véletlenül tartja a Fidesz..
Ezzel együtt vannak jelek, amelyek figyelmeztetőek (tiltakozások, diplomások és nagyvárosiak elfordulása, jobboldali értelmiségiek kritikái, a fiatalok Fidesztől való elfordulása és a lakossági fórumokon az idősebbek óriási felülreprezentáltsága), és egyáltalán nem véletlen, hogy egyes források szerint a Fidesz felsővezetői sem érzik úgy, hogy eldőlt volna a jövő évi választás. Paradox módon az Európai Parlament május 17-i, Magyarországot elítélő határozata rövid- és középtávon tökéletesen szolgálhatja Orbán Viktor érdekeit. Vélhetően Habony Árpád sem tudott volna ennél jobb külpolitikai forgatókönyvet kitalálni; Soros-Juncker puszilkodás Brüsszelben, EP-határozat Magyarország ellen. Bónuszként: Botka a Reutersnek a magyar kerítés lebontásáról beszél. Amennyiben nem lesz jelentős fordulat, és valamilyen megdöbbentő fejlemény (gondolhatunk itt a sokak által várt Simicska-bombára), akkor a külső-belső ellenséggel való szabadságharc, valamint az ellenzék tanácstalansága és dilettantizmusa könnyedén röpítheti a Fideszt egy újabb kétharmados sikerhez.
Gáspár Dani
(Fotó: index.hu)
