B1 blogcsalád



Szijjártó fullba tolja a kretént

2017. április 26. - nickgrabowszki

2008.JPGMagyarország külügyminisztere azt bírta mondani egy lengyel lapnak, hogy

Jestem Węgrem i my mamy węgierską historię. My nie postrzegamy Rosji jako zagrożenia dla Węgier. Kropka.

Azaz:

Magyar vagyok, saját történelmünk van. Mi nem érzékeljük, hogy Oroszország fenyegetést jelentene Magyarországra. Ennyi.

  • És nincs tagadás, hogy ezt nem is mondta.
  • És még mindig külügyminiszter.

Pedig egy ilyen mondatért még a történelem érettségiről is kivágnák. Hiszen volt itt 1849. Meg 1914-15. Meg 1944-45. Meg utána bő 40 év. Benne például 56. (Aminek most kormányzati hazugságokkal teli pénzlenyúlási ideje emlékéve van.)elfelejtettuk.jpg

Az oroszok az elmúlt 170 év alatt négyszer támadtak Magyarországra.

És ezek után meri állítani, hogy nem tekintünk fenyegetésként Oroszországra.

Ami már csak azért sem igaz, mert éppen ellenkezőleg. Egy közvélemény-kutatás szerint a magyar lakosság csaknem fele szerint Oroszország veszélyt jelent hazánkra. És az szám dinamikusan emelkedik: az elmúlt fél évben csaknem

egymillióval nőtt azoknak a száma Magyarországon, akik fenyegetésként tekintenek az oroszokra.

Igaz, a Fidesz-szavazóknak csak 21 százaléka gondolja így. Ha Szijjártó csak őket tekinti magyaroknak, akkor nem hazudik.

Pedig nagyon azt sem lehet állítani, hogy az oroszok megváltoztak volna az utóbbi pár évtizedben, amióta Orbán Viktor - aki minden bizonnyal fenyegetésként tekintett az oroszokra - személyesen űzte ki őket 89-ben.

  • 2014-ben például Ukrajnát támadták meg, és foglalták el egyes területeit (Krím, Donyeck, Luhanszk).
  • 2008-ban Grúziára rontottak, és egyes részeit azóta is megszállás alatt tartják.

Ezt néhány éve még maga Szijjártó is így látta. 2008-ben a Grúzia elleni orosz háború miatt az orosz nagykövetség előtt tüntetett ő maga és az általa vezetett Fidelitas, valamint az ifjú kereszténydemokraták (ha voltak ilyenek), továbbá Deutsch-Für Tamás (ilyen már nincs).szon.JPG

Szijjártó akkor azt mondta:

ha lerohannak egy független államot, akkor az is elképzelhetővé válik, hogy Moszkva ugyanilyen brutálisan fejezi ki nemtetszését, ha érdekeivel ellentétesnek tartja a következő ukrán, szlovák, litván, vagy akár magyar miniszterelnököt.

Akkor még mi, magyarok fenyegetésként tekintettünk az oroszokra, az orosz államra.

Mostanra minden másként volt.

(Képek: Ceglédi panoráma, gyulai Fidelitas)

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2312455589

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Punxsutawney Mormota 2017.04.26. 12:40:25

Baszd meg, Grabowsky! Azért a polkorrektség jegyében említsük már meg, hogy az általad említett négy támadásból kettő nem következett volna be, ha nem hepciáskodunk.

Oké, az I. VH esetén még lehet azt mondani, hogy nem nagyon volt más választásunk, mert a dualizmusban a hadügy osztrák fennhatóság alá tartozott. De a II. VH már védhetetlen ebből a szempontból.

Valahol olvastam, illetve leginkább kommentekben merül fel, hogy Sztálin a háború elején megüzente: Ha Mo. kimarad a Szovjetúnió elleni hadjáratból, akkor a bécsi döntések egy részét hajlandó elfogadni. De hát, nem kellett a vén tömeggyilkos ajánlata, mert Hitler úr megbízhatóbbnak tűnt.

nickgrabowszki 2017.04.26. 13:28:31

@Punxsutawney Mormota: Na, ne viccelj. Téged se a műveltségedért szeretnek. Előbb olvasni (sokat és érdemit), csak azután írni.
1. Szerinted a lengyelek is megtámadták az oroszokat? Segítek: nem. Az oroszok támadták meg a lengyeleket még 1939-ben, a Wermachttal szövetségben. (Biztos hallottál a Molotov-Ribbentrop paktumról.)
2. De erre még mondhatod, hogy (az akkori) Kelet-Lengyelország valamikori cári terület volt. Ez igaz, de csak azért, mert a cárok elfoglalták Lengyelország időnkénti felosztásakor.
3. Románia például nem volt a cári Oroszország része, a háború után mégis megszállták, pedig még át is állt, sőt, jelentős segítséget nyújtott az oroszoknak.
4. Bulgária nem vett részt a Szovjetunió elleni hadjáratban. Mégis elfoglalták és megszállták évtizedekre. Azt kapta jutalomból, amit Magyarország büntetésből.
5. Éppen annyira számított, hogy Magyarország megtámadta az oroszokat (részt vett a támadásban), mint Csehszlovákia esetében. Segítek: Csehszlovákia nem is létezett a háború alatt, az oroszok 1945-ben mégis elfoglalták, és 45 évig megszállva tartották.
A lengyel, román, bolgár és cseh példa talán rávezet, hogy oroszok nem a támadásért bosszúból rontottak Magyarországra. Hanem csak. Mert ők ilyenek. Nem az emberek, hanem az állam. Függetlenül attól, hogy aktuális cárt éppen cárnak, főtitkárnak vagy elnöknek hívják-e.

Punxsutawney Mormota 2017.04.26. 13:39:53

@nickgrabowszki: Mentegeted a hülye cikkedet, és kurvára nem arra reagálsz, amit írtam. A megjegyzésed meg Téged minősít.
Leszarom a románokat és bolgárokat. Mindenki a saját baromságának vagy a nagyhatalmi játszmáknak lett az áldozata.
Ismétlem. Az oroszokra egyszer konkrétan mi támadtunk. Egyszer ugyebár a szerbek iránti szövetségési kötelezettségüknek tettek eleget (ha az angolok ugyanezt teszik 39-ben és szeptember 1-én, amikor a nácik és ruszkik megindultak a lengyelek ellen szarrá bombázzák Berlint, talán a háború is kissé másképpen alakult volna), amikor megindultak.
A másik két támadásukban meg igazolhatatlan. Nem értem, hogy miért vagy felháborodva. Ha csak a 48-as, meg 56-os esetet hozod fel, az is bőven elég lenne arra, hogy fenntartásokkal viseltessünk a tetves orosz politikusok iránt. De valahogy bennünk nem fejlődött ki az a paranoid gyanakvás, amely a lengyelekben igen. A paranoidot csak azért írtam, mert amit szmolenszkkel kapcsolatban művelnek, az túlmegy sok határon.

Toportyán Zsóti 2017.04.26. 14:11:35

Magyar külügy sajna 1 futsál csapat tagjait tartalmazza,ezek és gazdájuk szellemi szintje manapság a legalja,tőlük lejjebb csak holnapi tenmaguk lesz.

Bambano 2017.04.26. 14:32:20

mozgott a szája...

Mikhail Ignacijev 2017.04.26. 15:30:07

Aszonygátok, dá, hogy szerintetek félni kell a zoroszoktól.
Hát, akkor izvinijtye, a Mikhajil Ignácijev- től nem féltek?

Mikhail Ignacijev CEU- proktőr és anal- izátor s.k.

siriq111 2017.04.26. 19:53:06

A nagyapam sajat kezevel cibalna ki petike nemzoszervet ha meg elne. Meg , hogy nem jelent fenyegetest az orosz. O megtapasztalta milyen az orosz "vendegszeretet".

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.04.26. 20:44:24

"Ha Szijjártó csak őket tekinti magyaroknak"
Igen, a fideszes pojácák szerint csak az magyar, aki rájuk szavaz.
Most vagy sikeres az agymosásuk vagy sikerült teljesen a komcsi nyugdíjasok pártjává válniuk...

@Punxsutawney Mormota: Te bíznál az őrült tömeggyilkos Sztálinban?

@siriq111: Lehet, hogy Petike nagyapja a másik oldalnak dolgozott, valaki igazán utánanézhetne. Bár már nem azokat az időket éljük, amikor egy miniszter lemond az apja ügynökügye miatt...

Punxsutawney Mormota 2017.04.26. 20:47:19

@Online Távmunkás: Nem, de helyette megbíztak egy őrült, tömeggyilkos osztrák festőben.

felső határ nincs 2017.04.26. 22:08:33

Nincs semmilyen orosz fenyegetés. Eleve 5 éve még oroszbarát volt Ukrajna is, most meg 1500 km-rel távolabb van a magyar-orosz frontvonal, mint 5 éve.

A kerítést sem az oroszok, de még csak nem is az ukránok miatt kellett felépíteni.

felső határ nincs 2017.04.26. 22:16:05

@Punxsutawney Mormota: 'Ha Mo. kimarad a Szovjetúnió elleni hadjáratból, akkor a bécsi döntések egy részét hajlandó elfogadni. De hát, nem kellett a vén tömeggyilkos ajánlata, mert Hitler úr megbízhatóbbnak tűnt.'

Hitler többet ígért. Ráadásul az ő győzelme volt valószínübb. Senki, álmában sem gondolta volna hogy Amerika a kommunisták oldalán fog beszállni, még 1941ben se. Amerika és Németország kultúrálisan és etnikailag is teljesen ugyan az, az oroszoktól nagyon különböző. Szegregáció is volt amerikában is és az németeknél is a 30as években és az amerikaiak is belágerezték a komcsikat meg a amerikai japánokat ugyanúgy mint Hitler.

Úgyhogy ez elég váratlan fordulat volt.

Stenonis 2017.04.26. 22:28:43

@nickgrabowszki:
1. A szovjetek támadták meg Lengyelországot.
2. Az I. vh végén megállapítottak egy etnikai viszonyokat fedő határt (Curzon vonal). A lengyelek, mint az orosz-lengyel háborúban győztes fél sokkal nagyobb területet foglaltak el keleten. Nem sok lengyel élt ott, ellenben sokkal több fehérorosz és ukrán.
3. Románia hadat üzent a Szovjetuniónak.
4. Legalább a bolgárok megtarthatták Dél-Dobrudzsát.
5. Csehszlovákia visszakapta a Szudéta-vidéket és egy csomó területet Magyarország rovására.

Igen, Sztálin egy geci ember volt. De sok esetben tartotta a szavát. Megígérte Churchillnek, hogy a görögök angol befolyás alá kerülnek. És nyugodtan hagyta, hogy a kommunista lázadók elvérezzenek.

És sokkal jobban elviselte volna Magyarország a komcsi diktatúrát, ha az 1942-es határok maradnak.

Stenonis 2017.04.26. 22:35:22

@felső határ nincs:
1941. márciusában megszületett a kölcsönbérleti törvény az Egyesült Államokban. Ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy az USA nem hagyja magára Nagy-Britanniát.
Innentől kezdve csak idő kérdése volt, hogy mikor szállnak be a háborúba. És ezt a korabeli magyar elit is tudta. És nem a komcsik oldalán szálltak be, hanem az Egyesült Királyság oldalán.

Sztálin rálicitált Hitlerre. Dél-Erdélyt is ideadta volna a semlegességünkért.

dr. mesterséges színezék 2017.04.26. 22:37:48

@nickgrabowszki: Akkor is undorító a handabanda, ha nekem nem tetsző dolog ellen folyik. Már csak azért is, mert a handabanda erőtlenné teszi a tények említését.
Nem kéne.
Több tévécsatorna is létezik erre, ha ilyen igényed van, szorozz meg mindent mínusz eggyel, és Andy vár.

felső határ nincs 2017.04.26. 22:44:50

@Stenonis: A komcsik oldalán szálltak be a háborúba. Hitlernek nem kellett anglia, max a flottája volt zavaró.

Hitler békét tudott volna kötni a szovjetekkel meg az angolokkal, de a cionistáknak ugye kellett Izrael, és azt mondták az angoloknak hogy megszerzik nekik az USAt, ha megkapják tőlük Izraelt.

Stenonis 2017.04.26. 22:57:08

@felső határ nincs:
Nem ártana visszaülni az iskolapadba.

1. Hitler üzent hadat az Egyesült Államoknak.
2. Az angolok nem akartak békét kötni. A szovjetekkel is voltak tapogatózások, de először túl sokat akartak a nácik, utána meg már túl keveset adtak volna.
3. A britek nem akartak kivonulni Palesztinából és eléggé komolyan próbáltak gátat szabni a zsidó betelepülésnek. Csak azután vonták ki a haderejüket, miután zsidó terroristák elkezdték aktívan felrobbantani őket.

Punxsutawney Mormota 2017.04.26. 22:57:45

@felső határ nincs:

"Szegregáció is volt amerikában is és az németeknél is a 30as években és az amerikaiak is belágerezték a komcsikat meg a amerikai japánokat ugyanúgy mint Hitler"

Az USA-ban csak 1942 elején, a Pearl Harbor-i támadás után hónapokkal kezdték internálni a japánokat. A kommunistákkal szemben érthetően bizalmatlanok voltak, de az általad említett 30-as években nem volt internálás, szegregáció. McCarthy csak az ötvenes években kezdett el tombolni.

"Ráadásul az ő győzelme volt valószínübb."

Magyarországon is voltak józanul gondolkodók, egész magas szinten is :) Teleki is érezte, hogy nem lesz jó vége a hirtelen jött területi revizíónak, és tisztában volt vele, hogy nincs ingyen ebéd. Ezért is erőltette az angolszász orientációt. Egyébként elég volt ránézni a térképre, a felállás gyakorlatilag ugyanaz volt, mint az I. VH idején. Hitler megpróbálta bebiztosítani a hátát, ezért lepaktált az oroszokkal a töketlenkedő angol és francia diplomácia orra előtt, de a Ribbentrop-Molotov paktumról mindenki tudta, hogy csak időnyerést szolgál mindkét fél számára.
A németek számára üdvös lett volna, ha az oroszokat a japánok hátba kapják, azonban ettől a japánok ódzkodtak, jó okuk volt rá, mert 1938-ban leckét kaptak az oroszoktól.

"Senki, álmában sem gondolta volna hogy Amerika a kommunisták oldalán fog beszállni, még 1941ben se."

Az USA-ban 1941 márciusában fogadták el a kölcsönbérleti törvényt, amely lehetővé tette, hogy fegyvert, hadianyagot szállítson a szövetségeseinek, így Nagy-Britanniának és Szovjetúniónak, még akkor is, ha hivatalosan csak egy évvel később kötötték meg a kölcsönös segélynyújtási egyezményt.

Tehát, a németek szép lassan bekerítették saját magukat. Folyamatosan verseny futottak az idővel, hogy nyersanyaghoz jussanak, míg az oroszoknak rengeteg volt mindenből. Ráadásul az ország gigantikus kiterjedése miatt a németek nem is álmodhattak arról, hogy lebombázzák a szovjet hadiüzemeket. Az USA hadbalépése csak rontott a németek esélyein.
Ekkor már csak az idő volt kérdéses, hogy mikorra győzik le a központi hatalmakat, nem a tény, hogy legyőzik-e őket egyáltalán?

smartdrive 2017.04.26. 23:06:37

1914-ben úgy támadtak ránk, hogy mi előtte már megtámadtuk Szerbiát, és Oroszország megtámadása is csak idő kérdése lett volna, ha a németek végeznek nyugaton. nehogy már ártatlan báránykaként állítsuk be magunkat. 1941-44 ugyanez, sőt, ott konkrétan meg is támadtuk már őket, csak hát ők voltak az erősebbek, így jártunk

felső határ nincs 2017.04.26. 23:09:01

@Stenonis: 'A britek nem akartak kivonulni Palesztinából és eléggé komolyan próbáltak gátat szabni a zsidó betelepülésnek. Csak azután vonták ki a haderejüket, miután zsidó terroristák elkezdték aktívan felrobbantani őket.'

Helyette már sokkal korábban szerződést kötött a cionista lobbi az angolokkal hogy bevonják az USAt az európai háborúba Izraelért cserébe.

en.wikipedia.org/wiki/Balfour_Declaration

felső határ nincs 2017.04.26. 23:12:10

@Punxsutawney Mormota: @smartdrive: Senki sem ártatlan bárány, de a hadügyekre a Monarchiában a magyaroknak nem sok befolyása volt 1914ben.

Punxsutawney Mormota 2017.04.26. 23:20:03

@felső határ nincs: Igen, ezt írtam is a kezdő hozzászólásban, hogy az I. VH-s támadást meg lehetett magyarázni ezzel.

JGDus 2017.04.26. 23:20:15

Szikrázó eszű tehetség - tényleg. A szekér, amit ő is lelkesen húz, na az nem mindegy hová tart. Hegyre fel, vagy szakadékba.

Punxsutawney Mormota 2017.04.26. 23:32:16

@smartdrive: Pontosan. A terv az volt, hogy gyorsan lenyomjuk Szerbiát, aztán megindulunk az oroszok ellen, akiknek akkor még szöszmötölniük kellett volna. A valóság az lett, hogy a szerbek majdnem 4 hónapig ellenálltak, miközben az oroszok a vártnál sokkal gyorsabban mozgósítottak illetve meg sem várva a mozgósítás végét támadólag léptek fel, így a Monarchia már augusztus végére egy kétfrontos háborúban találta magát. Szívás.

Punxsutawney Mormota 2017.04.26. 23:40:14

@felső határ nincs: Szándékosan kevered az össze nem illő tényeket, hogy aztán valami nagyon ködös összeesküvés-elméleted legyen a Nagy Zsidó Összeesküvésről, vagy csak tényleg ennyire hiányosak a történelmi ismereteid?
Az USA 1917. árpilisában lépett be az I. VH-ba.
A Balfour-nyilatkozat 1917. novemberi. És kurvára nem arról szól, amiről szeretnéd, hogy szóljon.

felső határ nincs 2017.04.26. 23:48:14

@Punxsutawney Mormota: Az USAnak semmi köze a Balfour nyilatkozathoz, az USA nem volt szerződő fél.

Punxsutawney Mormota 2017.04.27. 00:07:37

@felső határ nincs:

"Helyette már sokkal korábban szerződést kötött a cionista lobbi az angolokkal hogy bevonják az USAt az európai háborúba Izraelért cserébe."

Szóval, hogy tudott a cionista lobbi szerződést kötni arra, hogy bevonják az USÁ-t a háborúba 1917 novemberében, ha az USA már ugyanazon év áprilisában belépett?

A számok makacs dolgok és csúnyán meg kell őket erőszakolni, hogy ha valami silány, ócska összeesküvéelméletbe akarod beleilleszteni a tényeket.

Vagy a fránya angolok annyira biztosra akartak menni, hogy csak hét hónappal később esküdtek össze a zsidókkal, hogy az amerikaiakat bevonják a háborúba? :D

És még egyet árulj el! Akkor a zsidók süllyesztették el a Lusitaniat és nem az U-20as?

Szúrófény 2017.04.27. 05:36:08

@Toportyán Zsóti: Politikai „hagyományaink”
Ady Endre tanúságtételeiből

E dicső, gazdag történelmű úri népségtől lakott ország tegnap (1902 jan.30.) szerencsésen elérte a legbalkánibb nívót. Az a gyalázatosságában is mulattató komédia, mely az ország keserves parlamentjében tegnap lefolyt, bele fog kerülni a történelembe…Ilyen megríkató baromság megérésére nem voltunk berendezkedve, pedig elkészültünk már minden megérhetőre.
Az immár legbalkánibb parlamentnek ez a botránya irtózatos, kegyetlen világosságot adott, ami szemeinknek. Olyan titkot világított meg, amit, jaj de jó lett volna sohasem tudni. Megtudtuk, hogy a magyar parlamenti gyermekek mind egyformák: esküdjenek bár a kétfejű sas karmára, a Széll Kálmán harmatozó pattanásaira, Kossuth Lajos Kalapjára, a pápa csalhatatlan őszentsége papucsára, bármire. Obskurus agyuk velejének vastag burkát csak egy kicsit kell megkarcolni, ott zsibonganak előttünk a maguk siralmasan hasonlatos voltukban…
Kiállott, egy ifjú együgyű, ki hiányos intelligenciájával más, kultúrországban evőkészlet tisztító sem lehetne. Meg X. úr, meg Y. úr, meg a többi jól ismert idióta. Néznek bennünket a kúltúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis ittfelejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűek vagyunk, s ha nagyot akarunk csinálni, zsidót ütünk. Látják, hogy semmittevők és mihasznák vagyunk: a nagy népek sziklavára, a parlament, nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. ADY: Menjünk vissza Ázsiába című cikk részlet.
Korrupt országokban a panamákon szokás leginkább felháborodni. Imádott hazánk pedig igen-igen korrupt ország. Ebből kifolyólag természetes, hogy itt minden ember fölháborodik, ha a másik ember panamázik… A magyar társadalomban, mint minden fenékig romlott társadalomban privátim, kis körökben, bizalmas tereferék közt vidáman és szemérmetlenül szoktuk tárgyalni mindezt. Vezető státuszférfiakról, előkelő politikusokról, társadalmi vezéremberekről, kedves, hízelgő elismeréssel szoktuk megállapítani, hogy nagy gazemberek.
Aljasabbnak látszunk Szerbiánál. Szerbiában lemészárolták a királyi családot. Nálunk a nemzetet gyilkolják meg. Pár százezer ember kisajátítva tartja az országot. A nép milliói jogtalan rabszolgák. Az ország koldus és leigázott. A parlament urai pedig liferáljak (szállítják), a népet, a nép jogait, a hazát.(Akkor a Habsburg, ma az Európa Birodalomba) Ilyen nemzetveszejtő ocsmányságot nem mutat föl a világhistória. Orgiája ez az összegyülemlett bűnöknek. Beteljesülése a kérlelhetetlen fátumnak. Fölfakadt seb vagyunk Európa testén. Lesz- e balzsam erre a sebre, vagy egyszerűen ki fogják égetni?… Rettenetes, rettenetes történet ez. Panama és anarchia Nagyváradi Napló: 1903. júli.18.

Le Orme 2 2017.04.27. 07:38:44

Szijjártó személyében végre egy normális, a hazáért kiálló külügyminiszterünk van. Olyan, akit miniszterelnökként is jó lenne.
SZijjártó itt nem a történelemről beszélt. Az osztrákok, németek több kárt okoztak hazánknak a 10 századtól kezdve, mint az oroszok. Mégis furcsa lenne II. Konrád és a többiek magyarországi hadjáratai miatt Merkelt hibáztatni.

gmihaly621 2017.04.27. 08:13:06

@Punxsutawney Mormota: Csatlakozom, tényleg b+ grabowszki, de a sztálini SZU elleni támadást azért nem önként és dalolva csinálta Magyarország. A valódi okokat Bárdossy László pl. meg tudta volna mondani, ha szovjet sugallatra nem végzik ki. Miért is várta Moszkvába induló külön repülőgép Bethlen Istvánt, ahonnan aztán nem is tért vissza ? Talán ő is tudott valamit, ami ennek a "koncepciónak" alaposan betett volna. Kállay Miklósnak, a "hintapolitikusnak" mákja volt, mert Hitler túszaként várakozott arra, hogy mi lesz a sorsa, a dél-tiroli Pragser Wildsee Berghoteljében, ami ma is üzemel, az egykori népfrontos Léon Blum volt francia első miniszterrel és másokkal egy társaságban. Ő ezért maradhatott életbe, de nem volt olyan ostoba, hogy Rákosi et. formálódó országába hazatérjen. És így tovább.

Punxsutawney Mormota 2017.04.27. 08:16:27

@morpho: Soha nem jutott volna eszembe :D

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.04.27. 09:04:19

Imádom amikor a történelmet "mi történt volna ha" alapon elemzik. :-))

Bálint Bátori 2017.04.27. 09:42:21

"Fullba tolja a kretént"

Gyerekek, ti nem érzitek, hogy minden egyes nap kijön a magyar sajtóban egy cikk ugyanezzel a címmel, csak az alany változik? Fullba tolja ez, fullba tolja az...tudom, azt hiszitek hogy ez trendi? Nem veszitek észre, hogy baromira elcsépelt, unalmas, fantáziátlan, hatásvadász, sértő, színvonaltalan, általánosító, és végeredményben semmitmondó? Hiszen szubjektív, hogy ki tolja fullba a kretént, még az is lehet, hogy az, aki a másikról állítja.

konrada 2017.04.27. 11:16:27

@Punxsutawney Mormota:
Az megvan-e, hogy 1941 tavaszán Németország megtámadta Jugoszláviát, hogy a területéről besegíteni tudjon a fő szövetségesük - Mussolini - görögországi hadjáratába?

Ha megvan, akkor esetleg érdemes elgondolkodni azon: Ha Magyarországnál lényegesen erősebb kis-Antant államnak (duplaannyi lakosú, lényegesen nagyobb-hatékonyabb hadsereggel rendelkezett 2 okból is: a magyart nem lehetett fejleszteni közel 20 évig, ők meg a legkorszerűbbeket kapták mennyiségi megkötés nélkül) neki mentek csak azért, hogy szabad felvonulási területük legyen, akkor mennyi esélye lett volna Magyarországnak az ellenállásra??
Innentől már csak tisztán logikai feladat kiszámolni, mennyi esélye lett volna a megszállt Balkán, és a szövetséges Románia olajmezői és a német birodalom között egy független országnak?
...mert egyébként azt jól írta valaki: középeurópában a jutalom és büntetés ugyanaz. Esélye nem lett volna Trianont újraírni, mert a 4 győztes hatalom közül 3 ugyanaz volt, az orosz megszállóknak meg tök mindegy, hogy a megszállt területeken milyen zászló van a középületeteken...

konrada 2017.04.27. 11:24:51

Egyébként meg a blogíró is fullba tolja a kretént, mikor beteszi a blogfolyamba a kakás pelenkáját, hogy bemutassa, mennyire be van s..rva az orosz fenyegetéstől.

...miközben: Magyarország egy nyugati Únió tagja és egy olyan katonai szövetségé, melynek alapszabályában benne van, hogy minden tagállam kötelessége teljes erővel a védelmére kellni annak a tagnak, melyet külső támadás ér.
...s mindez megtetézve azzal, hogy az ország területén regurális csapataiknak támaszpontjai vannak.

Mindezek ismeretében azért elég fullkreténnek kell ahhoz lenni, hogy valaki attól fosson, megtámadnak minket 1500 km-ről az oroszok...

Mikhail Ignacijev 2017.04.27. 12:01:10

Orosz agresszió:

imgur.com/gallery/UzaEGyw

Mikhajil Ignácijev, CEU- proktőr és anal- izátor s.k. (orosz hacker)

Punxsutawney Mormota 2017.04.28. 11:46:10

@konrada: Megvan. Sőt, Teleki öngyilkos is lett miatta. Maradjunk ennél a verziónál. Mármint az öngyilkosságnál.
Nem igaz, hogy nem volt más választásunk. Volt. Mindig van más választás. Pl. választhattunk volna semlegességet, persze a németek letarolnak minket, vagy csak szimplán bevonulnak az országba virágeső közepette, mint Ausztriába, de a háború után más lett volna a megítélésünk.
Az is igaz, hogy ha mondjuk 41-ben veszik át a hatalmat, akkor lett volna idejük arra, hogy mindenkit lágerbe szállítsanak, aki nem tetszik nekik, és Horthy időhúzó, oldalazó, kelletlen szövetséges taktikája nem érvényesült volna.
Viszont, valaki írta, hogy a németekkel kellett tartanunk a Szovjetúnió ellen. Ez így egyszerűen nem igaz - legalábbis a hadjárat elején Hitler nem tartott igényt a magyar segítségre, de a katonai vezetés nem akart kimaradni a buliból.
süti beállítások módosítása