B1 blogcsalád



Már 7 éve lezárhatta volna a nokiás doboz ügyét az MVMI új vezérigazgatója

2017. április 13. - Spectra

2_1_1.jpg

Amíg Hagyó Miklósék a másodfokú tárgyalásokra készülnek, a BKV-ügyből kimentett egykori Synergon-vezér, Lazarovits Márk az MVMI Informatikai Zrt. vezérigazgatója lett  - írta az Átlátszó.

A Synergon Informatika annak idején igazi nagykutya volt a hazai IT-szektorban, 2015-ben azonban elég csúnya körülmények között szüntették meg a céget: a cégcsoporthoz tartozó Synergon Integrator Kft.-t szilliós nagyságrendű kifizetetlen tartozással számolták fel, ami magával rántotta az anyacéget is. A végrehajtás egy 15 éves pereskedés végére tett pontot, miután a Synergon egyszerűen lenyúlt, majd sajátjaként értékesített egy kisebb cég által fejlesztett szoftvert. A cég történetének egy jelentős szakaszában Lazarovits Márk volt a Synergon egyik első embere.

Nem ez volt azonban a legnagyobb botrány a Synergon életében, hanem az, hogy nevét összekapcsolták a legendássá váló nokiás dobozzal.

A BKV akkori vezérigazgatója, Balogh Zsolt - sokszor visszavont - vallomása szerint a Synergon egy 300 milliós szoftverlicenc-szerződés „jutalékát”, 30 millió forintot rajta keresztül akart eljuttatni Hagyó főpolgármester-helyetteshez. Ebből a célból Lazarovits állítólag egy nokiás dobozt adott át neki, benne 15 millió forinttal 2009-ben. Míg a 2008-as 15 milliót Lazarovits maga juttatta el Hagyóhoz.

Érdekes módon azonban csak Hagyót vádolták meg vesztegetéssel. Annak ellenére, hogy a vesztegetésnek nem csak passzív, hanem aktív alanya is van. Balogh beszámolója szerint arra következtethetünk, hogy 2008-ban az aktív vesztegető Lazarovits, a passzív pedig Hagyó. 2009-ben ugyanaz a helyzet, de ekkor Balogh be lett iktatva, mint “postás”.

Lényegében a BKV-ügy egész nokiás dobozos vádpontja Balogh ellentmondásos vallomásaira épült. Nem meglepő módon össze is omlott a vád, amikor két és fél évvel később, 2012 októberében Balogh a bíróság előtt visszavonta a nyomozati vallomását. 2015-ben márciusában pedig végleg pontot tett a történet végére, amikor bocsánatot kért Hagyótól.

Ezt a pontot azonban már 2010-ben kitehették volna a rendőrök, ha egyáltalán meghallgattják Lazarovitsot. Hiszen ugye ő az aktív vesztegető, Balogh a postás, Hagyó meg a passzív vesztegető - a történet szerint.

Megmagyarázhatatlan módon azonban az eljárás 30 hónapja alatt sem a rendőrség, sem az ügyészség nem terjesztette ki a nyomozást a Synergon-fejesre, ki nem hallgatták egyetlen egyszer sem.

Tehát az “aktív vesztegető” éli világát, a “postás” egy percet nem volt börtönben, a “passzív vesztegető” meg ül kilenc hónapot.

Miután Balogh visszavonta a vallomását, a bíróság felszólítására az ügyészség 2012 novemberében nyomozást rendelt el az ügyben. Tehát 2012. januárjában úgy küldték meg a vádiratot Kecskemétre,  hogy ugyan beleírták a vádiratba a kétszer 15 millió forint átadását, de egy percet nem nyomoztak ezügyben. Ami a hab a tortán, hogy Lazarovitsot ebben az eljárásban sem hallgatták ki, az ügyvédjén keresztül írásban válaszolt a nyomozó hatóságnak.

Jó kérdés, hogy vajon kinek a felelőssége, hogy a Synergon-vezért nem hallgatták meg az ügyben.

  • A nyomozók nem voltak elég alaposak?
  • Az ügyészség nem volt elég körültekintő?
  • Vagy valahonnan fentről jött az utasítás, hogy kit kell kihagyni az ügyből?

Akárhogy is, Lazarovits gyorsan pontot tehetett volna a nokis doboz sztorira már 2010-ben, ez azonban úgy tűnik, nem állt érdekében egyeseknek. Plakátra jó volt a sztori néhány választásra, a többi nem számít.

Egy “apróbb” mellékszál a történetben, talán fontos lehet: a Synergon volt az, amely kiépítette a Futár-rendszert - már a Tarlós vezette Budapesten sok milliárdért. Nyilván ebben a munkában is része volt Lazarovitsnak. Míg Hagyó ült, addig a Synergon építi az utastájékoztató-rendszert.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3212419503

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Behajtó70 2017.04.14. 11:50:52

Rosszindulatú belemagyarázás az egész! Féligazságok, csúsztatások. Szokásos ballib tempó.

Netuddki. 2017.04.14. 12:32:14

A fidesz tagsághoz 2 dolog kell.
Sima tagoknak, negatív IQ teszt.
Nagykutyáknak, bűnözői múlt.

Hórukk 2017.04.14. 12:57:19

@Behajtó70: Meg lehet cáfolni, csakhogy a tényeket elég nehéz. De ha tudsz valamit, akkor ne hallgasd el. A lényeg az, hogy mindenképpen tipikus fideszes káder a fazon, ha vesztegető akkor azért, ha szimplán hazudott éveken keresztül akkor azért.

anyadmajma 2017.04.14. 13:49:22

@Behajtó70: te meg egy hazaáruló bolsevik geci vagy.
De legalább libsiztél egy jóízűt, szóval meglesz az a fossárga ötszázas a kommentért, ne aggódj, kifizeti majd a gazdád.

anyadmajma 2017.04.14. 13:50:24

@Tibi !: Ja, de a nagykutyák közé meg nem lehet bekerülni, az egy zárt bolsevik csoport még a Kádár-korszak maradékából.
süti beállítások módosítása