A köztársasági elnök olyan sokat várt a CEU-törvénnyel, hogy már-már arra lehetett gondolni, az éjszaka (vagy az elmúlt 5 nap) folyamán elfelejtett írni, mint Svejk.

De aztán mégiscsak aláírta.

Pedig lett volna más választása is, nem kellett volna lemondania, ha megtagadja az aláírást, mint ahogy sokan feltételezték.

• Választhatta volna a politikai vétót: visszaküldi a törvényt a parlamentnek. Amely gondosan mérlegeli az államfő kifogásait, majd - mint az szokás - változtatás nélkül újra elfogadja a törvényt.
• Vagy választhatta volna az alkotmányossági vétót is. A kifogásait megjelölve előzetes normakontrollt kér az AB-től.

Nem kellett volna erőszakot tenni ezzel se a hivatalán, se a jogászi képzettségén. A Fidesz-frakció tagjain és a kormány által fizetetteken kívül nemigen van ma olyan jogász Magyarországon, aki ne úgy látná, hogy a CEU-törvénnyel 

• sérült a tudományos és tanszabadság alaptörvényben garantált joga;
• meg a személyre szabással (amit a kormánypártok nem is tagadnak, és alkotmány szerint a jogi személyekre is vonatkoznak az alapvető jogok) sérül a diszkriminációmentességhez való jog;
• a rövid határidő meg a jogbiztonsággal áll szemben.

Ha ezeket Áder másként látja, akkor

nem méltó arra, hogy jogásznak nevezhesse magát. 

Ha meg ugyanígy látja, akkor nemcsak joga, de egyenesen kötelessége lett volna az Alkotmánybírósághoz fordulni.

De Áder gyáva volt. Nem akart politikailag légüres térbe kerülni.

Bár az ellenzéki szavazóknál biztosan emelkedett volna népszerűsége, nem felejtették volna el neki, hogy fideszes volt (ha máskor nem, az általa kidolgozott választási törvény kapcsán). A kormánypártiak szimpátiáját viszont szinte biztosan elveszítette volna.

Más kérdés, hogy voltaképpen nincs szüksége már politikai támogatásra. A pártpolitikába nem akar visszatérni, hivatalára még egyszer újra nem választható, de onnan gyakorlatilag el nem mozdítható. (Schmitt Pál is maga mondott le, és nem a köz nyomására, hanem azért, mert Orbán Viktor a Fidesz érdekében arra kérte.)

Áder az aláírással jelezte, nem akar szembefordulni az Orbán-rendszerrel.

Távolságtartását finoman többször jelezte. Például a szilveszteri beszédében, vagy azzal, hogy a végül érvénytelen népszavazás előestéjén adott interjújában nem beszélt apokalipszisről, nem nevezte sorsfordítónak a  tétnélküli propagandaesemény kamureferendumot.

De Orbán még ezért is megorrolt rá, és csak Kövér és Kósa kitartó nyomására egyezett bele, hogy újraválasszák.

Pedig Áder eddig sem fordult szembe Orbán-rezsimmel. Egyetlen fajsúlyos ügyet sem vétózott, és ami ennél is fontosabb, nyilvánosan nem bírálta soha Orbánt és katonáit.

Alkalma lett volna rá pedig. De mit számít neki, hogy

•  egy egyetemet nyírnak ki éppen.
• Ami ellen a fél világ (és a tudományos világ egésze) tiltakozott.
• Meg hogy 80 ezer ember követelte vasárnap, hogy ne írja alá.

Aláírta.

A törvény amúgy szinte biztosan az Alkotmánybíráság elé kerül. Vagy az ellenzéki parlamenti képviselők kérnek normakontrollt, vagy a CEU nyújt be alkotmányossági panaszt. Esetleg még az állampolgári jogok biztosának van hozzá lehetősége.

Az alkotmánybíróknak majd annál nívósabb érvekkel kell indokolniuk, mint mint ahogy Orbán és Kósa tette (nem is zárnak be egyetemet), meg ahogy Áder (tulajdonképpen minden rendben van ezzel a törvénnyel).

Az ügynek tehát még nincs vége. Csak Áder Jánosról derült ki vagy bizonyosodott be, hogy nem önálló politikai tényező, hanem egy pártkatona, a rezsim embere, aki bár megtehetné, gyávaságból nem tud önálló véleményt alkotni.

PártkÁder.