B1 blogcsalád



Breaking news: "A király meztelen" - óriási áfacsalásról ír a Hungarian Spectrum

2017. március 01. - Szelestey

money-hungary-cash-business-forint-1-kg-kenyer-fresh-new-hd-wallpaper-.png

Újabb hatalmas áfacsalás nyomára bukkant Magyarországon az az amerikai szakértő, aki 3 éve közreműködött az étolaj forgalmi adója körüli visszaélések leleplezésében.

Mint emlékezetes, az az ügy vezetett el ahhoz, hogy 6 magyar kormányzati tisztségviselőt kitiltottak az Egyesült Államokból.

Maximilian Gebhardt időközben kilépett a State Departmenttől, jelenleg egy tanácsadó cégnél dolgozik, egyik szakterülete továbbra is a korrupció. Mint írja, ezúttal az keltette fel a gyanakvását, hogy hivatalos részről mekkora felzúdulás követte az olimpia elleni aláírásgyűjtés sikerét, ideértve, hogy Matolcsy György szerint az USA annak idején meg akarta puccsolni az Orbán-kormányt, ezért robbantotta ki egyebek közt a Questor-botrányt.

Az egykori diplomata úgy emlékszik vissza 2015-re, miután benne volt a dolgok kellős közepében, hogy

szó sem volt semmiféle államcsínykísérletről,

legrosszabb esetben is csupán figyelmeztetésnek szánták az akciót.

3 évvel ezelőtt úgy akadtak rá a megfelelő szálra, hogy rájöttek: ha valaki csalni kíván az áfával, akkor a NAV-nak bejelenti be a tranzakciót, bekasszírozza utána az áfát, ám az ügylet nem jelenik meg a célállam(ok) statisztikáiban.

Viszont a portéka áron alul talál gazdára helyben, az induló országban. Ily módon jöttek rá, hogy a főzőolaj, olajos magvak és más kereskedelmi cikkek kapcsán jelentős eltérés van a magyar, illetve a szlovák, szerb, ukrán és horvát kimutatásokban. Gebhardt pontosan ezt a metódust követte most is, annál is inkább, mert a 27 %-os magyar áfánál nincs magasabb a világon és szinte csábít a manipulációra. Ezúttal az autóipari alkatrészek, a repülőgépipar, a mezőgazdaság és a kőolajtermékek forgalmát nézte át, és mindenütt érdekes következtetéseket tudott levonni.

A lényeg, hogy 3,37 milliárd dollárnak megfelelő összeg hibádzik egyedül a 2015-ös elszámolásokban, ami átszámítva

jó ezermilliárd forintnak felel meg.

Ez akkora összeg, amelynek hatása a GDP-n is érződik. A szakember még kutakodik, hogy minden kétséget kizáróan meg tudja fogalmazni a gyanúját, de amit hozzátesz, azt magyarra nagyjából úgy lehet lefordítani: nem zörög a haraszt.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9012305121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mistral1011 2017.03.01. 21:30:49

Természetesen a NET bármit elbír - de azért kiváncsian várom, mi lesz ebből ;-)

morph on deer 2017.03.02. 00:49:23

@Mistral1011:
Mi lesz ebből hol?

Az ország népe nem hiszem, hogy veszi a jelentőségét a hírnek,- annak ellenére sem, hogy viszonylag könnyen bizonyítható - tehát nem söprik el emiatt az igen tisztelt érdekelteket, a többit meg megoldja a szabadságharc.

Egyébként ez már az a nagyságrend, ami borítja a növekedési és adósság adatokat, amennyiben valakit is érdekelne ez egyáltalán.
Ennek a fényében nem csoda a vehemens Brüsszelezés - ez pont megfelel az "összeesküvés" elméleteknek, tehát mindez csak egy "lejárató kampány" az ellenség részéről...

Érdemes elolvasni az eredetit is, meg a kommenteket is, érdekes részletek kerülnek elő.

$pi$ 2017.03.02. 00:52:03

"Maximilian Gebhardt időközben kilépett a State Departmenttől"

tehát szó sincs puccsolásról, csak az amerikaiak pont ugyanazt csinálják mint jóbarát idejében. sőt ugyanazt a szakértőt tolták előre a sakktáblán. értem.

szó sincs puccsolásról, ők csak segíteni akarnak nekünk. világos.

már csak egy kérdésem van: tiszta hülyének néztek?! vagyis... inkább nem is kérdezem meg. :D

Kristóf László 2017.03.02. 01:04:48

Mindig is nyilvánvaló volt, hogy a hatalmas méretű áfacsalások nem történhettek volna meg a NAV vezetőinek és a kormánynak a tudta és érintettsége nélkül.
Emlékezzünk vissza az olajszőkítéseknek csak a nyilvánosságra került történetére: a hosszú évekig tartó, mindig valamilyen kiskaput nyitva hagyó jogszabály alkotásokra. Na meg az örökös belügyminiszter több mint kétes szerepére...
Meg a korabeli Pénzügyőrség időnként napvilágra került "szíves" közreműködésére. Kísérteties a hasonlóság!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.02. 01:08:26

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Hol a narancshad egy kiadós libsizésre?"

Elbújdokoltak. Morphonak és Pamutnak már elbüszkélkedtem, hogy ma nagyon kiakasztottam Kubatov trolljait. :))
b1.blog.hu/2017/02/28/epp_akkor_bloffolt_orban_egy_hatalmasat_amikor_katasztrofalis_jelentes_jott_ki_a_gazdasagrol/full_commentlist/1#c32548427
14-15 óra tájban kulminált

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.03.02. 01:22:05

Akkor valakik minden magyar embertől elloptak 100 ezer forintot? Biztos a rohadt libsik voltak!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.03.02. 01:23:54

@$pi$: Világos részedről. Ha felhívják egy óriási pénzügyi csalásra a figyelmet az rögtön a kormány elleni puccs.
Most ismerted be hogy a jelenlegi egy tolvajkormány. :-))
És mi van a valutatartalékkal?

morph on deer 2017.03.02. 01:33:53

A szépséghiba az, hogy ez anélkül bizonyítható, hogy a kormány valamit is tenne érte - vagy éppen ellene!

Ez az ország hivatalos kereskedelmi adatainak összevetése az abban szereplő kereskedelmi partnerekével, ebből lehet kibányászni az eltéréseket.

Tehát csak szándék meg baromi sok meló kérdése, és láthatóvá válik, ha tetszik, ha nem.

Megértem, hogy Gyurinkra rájött a frász, sőt, talán még a pöttyök is megjelentek rajta..!

Alex Raps 2017.03.02. 02:05:08

Egyszerű. Menni kell a pénz után. Meg kell nézni hogy ekkora nagyságrendben kinek van elégséges tőkéje. Egy biztos. Stróman Jánosnak a 3 milliós Kft-ben nincsen ahhoz elég pénze, hogy százmilliós kereskedelmi tételeket mozgathasson meg és ha keressük kinek lehetett elég pénze erre hamar eljutunk oda, hogy itt nálunk szinte senkinek, hiszen az ország leggazdagabb embere sem lépi meg dollárban kifejezve a milliárdos vagyont. Vagyis a finanszírozók a piac leggazdagabb szereplői a globalizálódott múltik és a történet szálai valamennyi kormányzatot érintik az EU-ba lépés óta. Ne feledjük hogy a 25%-os áfa épp oly csábító mint a 27% egy olyan EU-ban ahol 19-21% közötti az átlagos áfakulcs.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.02. 02:54:18

Uhuhuhúúú, mi lesz itt!

Akkor stigulázom, a fideszesek kiket okolnak a valódi tolvajok helyett:

2 kamu az egész (Mistral1011, $pi$)
1 imperialista multik (Alex Raps)
0 Soros
0 zsidó háttérhatalom
0 MSZP

Alex Raps 2017.03.02. 04:18:41

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Imperialistáztam volna? Nem találom. Nincs Fidesz tagkönyvem. Hülye vagy már megint édes fiam, mint szódás a lovát.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.02. 06:19:08

@Alex Raps: Akkor magyarázd el, légyszíves. Ki lopta el az egymilliárd forintot, szerinted?

Punxsutawney Mormota 2017.03.02. 06:38:42

@$pi$: Figyu, március 7-től én fizetlek Téged, meg az összes bejáratott nickedet. Feladataid közé tartozik:

- korrekt tájékoztatás,
- korábbi tevékenységed megtagadása, önbírálat, ruhaszaggatás és saját fejre való hamuszórás, mint egy szathmári haszid zsidó.
- Minden reggel, beírod a Spiler blogba, hogy "Libsi vagyok!" 100x.

Kezdetnek ennyi elég.

Térítések:
- Jelenlegi fizetésed 64%-a.
- Tiszta lelkiismeret.

tempóra móres 2017.03.02. 06:44:39

"legrosszabb esetben is csupán figyelmeztetésnek szánták az akciót."

Tehát próbálkoztak, nem sikerült, és most letagadják.
A szokásos forgatókönyv.
Azért annak örülök, hogy nem Szíriában élünk, ott sokkal durvábban nyomták/nyomják. Először ott volt a Jóbarát, ki is tört a háború (szerencsére Magyarországról végül el lett hajtva). Utána: elég a pár héttel ezelőtti rémhírre gondolni, mi szerint Assad súlyos beteg. Ezzel próbálták a törékeny, kialakulóban levő békét megpuccsolni. Szerencsére ez se sikerült.

Itt is próbálkoznak, aztán azt hazudják, hogy álhír az egész.

Cpeti123456 2017.03.02. 06:52:36

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Véleményem szerint az akit az épp aktuális kormány vagy leköszönt véd. Egyébiránt nem ezermilliárdról van szó?
+ NAV.
Ahogy fentebb is írták teljesen nyilvánvaló, hogy ezt felsőkörökbéli segítséggel lehet ilyen nagy tételben csinálni.
Korábban olvastam egy bloggoló szerint, hogy aki a cégre vesz TV-t s otthon nézi az Áfa csaló. Érdekes megközelítés, mert szerintem ő csak adó optimalizáló, s aki külföldön könyvel "globális" cégként Ericsson, Nokia, Apple, stb, nos ők az igazi adócsalók.
Az adóhatóság nem a TV-n fogott 60e HUF áfán fog megdőlni, hanem a multik több milliárdos tételén...
De ahhoz, hogy ekkora tételeket lehessen mozgatni valóban nem stróman János fog két kamion pénzzel megjelenni az OTP illetékes fiókjánál, hogy pénztáros Icuka összeszarja magát egy halom pénz láttán.
Milyen érdekes, hogy Ausztriában, Németországban, Angliában Áfa csalás ilyen szinten nincs, mert ami van az meg nem csapja ki a biztit sehol. Egyébiránt Németországban automatikus börtön jár az ilyen akcióért amit kb. 3-5 hónap alatt ítéletként meghoz a bíróság. Szóval nincs eltűntem a cégemmel műsor.
Amennyiben ez a hír igaz, hogy ekkora az eltűnt pénz, akkor az kurva gáz.
Több okból is:
1. nyilván egyedül nem megy
2. nyilván a hatóság szarik rá vagy szaratják rá (Lásd Horváth András féle téma)
3. keresnek kisebb horderejű, de mégis jól csengő ügyeket ahhoz, hogy ez ne derüljön ki

Ha a fele tűnt csak el vagy a tizede, akkor is baj ez az egész.
Nyilván az Áfa szándékosan van magasan tartva, pontosan azért, hogy lehessen lopni.
A kis cégek vegzálva vannak mindenféle elektronikus út és árukövető rendszerekkel, de a nagy tételekben játszókat mindig felengedik a repülőre.
Pontosan úgy ahogy a kábítószercsempészek buknak le dél-amerikai határokon, reptereken.

midnight coder 2017.03.02. 07:03:22

Üdv kis hazánkban. Igen, nálunk elég nagy tételben folyik az adócsalás a legkisebbektől a legnagyobbakig, és ez kb. a Kádár-rendszer óta tart. Állam bácsi pedig inkább kevesebb mint több sikerrel próbálja meg utolérni a csalókat. És ebben kb. mindenki benne van: te sem igen kérsz számlát a különféle szerelőtől ha az 30%-kal többet kér ha igen.

króm nickel 2017.03.02. 07:24:16

A mi ügyészségünk a Gripen korrupciós ügyre se kíváncsi, pedig a svédek kinyomozták, dokumentálták, de nem vettük át az iratokat.

Tamás Csacsicska 2017.03.02. 07:25:58

Jelszó az ösvényen: a kormány stratégiai partnere. Mert ugye az titkos...

Vajon mi lehet titkos egy magáncég és a kormány között? Én nyilvánosságra hozatnám ezeket.

Brumm Brumi 2017.03.02. 07:29:24

"Breaking news: "A király meztelen" - óriási áfacsalásról ír a Hungarian Spectrum"

Fordítsuk le: szelestey elvtárs habosítaná az index blogján egy eva.s.balogh nevű manifeszt elmebeteg orgánumában megjelent, kirúgott gúdfriendista spekulációit, amiről maga a szerző is így kénytelen írni:
"so these findings are certainly not conclusive, "

Hát persze. Ennél még a hülye horváth zöld dossziéja is jobb volt.

Nyihibi:)

U.I. Államcsínkísérlet pedig volt, ugyanúgy ahogyan Kijevben is.
Csak ott sikerült ezeknek. Itt meg bukták.

halaloszto 2017.03.02. 07:58:18

@midnight coder: mindenki benne van. az állam is. így aztán a dolog leleplezése egyben az állam megbuktatása. azaz puccs.

Vajk

2017.03.02. 08:33:38

Budapesten egyes neves nemzetközi ügyvédi irodák csak azzal foglalkoznak, hogy hogy lehet a hatályos jogszabályokat kijátszani illetve ilyen adómachinációkra kihasználni. Érdekes módon a kormány pont ilyen haveri ügyvédi irodák segítségét, szakértelmét kéri (brutális óradíjakért) a jogszabályok előkészítése kapcsán.
Nem nehéz összerakni fejben a képletet.
A magas áfa azért jó, mert sokat lehet csalni vele.
Aki meg ezt megemlíti, az idegen ügynök, puccsista.

VT Man 2017.03.02. 08:44:26

Latjatok, siman lenne penz olimpiara (ha nem lopnak el).

2017.03.02. 08:44:35

@midnight coder:

"te sem igen kérsz számlát a különféle szerelőtől"

Csak az nem ugyan az, mint amikor olyan áfá-t igényelsz vissza, amit nem fizettél be soha.
Azt úgy hívják, hogy fekete gazdaság, amikor nem veszel részt az adózási körben.
A másik esetben meg lopod az állam, az-az mindannyiunk pénzét.

Cpeti123456 2017.03.02. 08:57:43

@midnight coder:
amiről te írsz az nem Áfa csalás.
az Áfa csalás az tétel amikor valaki azt igényli vissza nagyon amit nem fizet be, vagy az évi 2 milliárdos forgalom Áfáját nem fizeti be.
Nem a festőről van szó aki az évi 5M huf jövedelme után nem fizet be, kb. 250e HUF Áfát, met ugye neki levonandója is van... na ez nem tétel.
S biztos vagyok benne, hogy amint a festő látná, hogy a nagyok megfogva, lesittelve, s a csalás leszálló ágban van ő is elkezd számlát adni. Biztos lehetsz benne, de például ha a lakás felújítás mondjuk személyi adó csökkentő tétel lenne csak nyugtákkal igazolva, akkor tuti, hogy megindul a nyugta és számlaadás a festőnél is, hogy a felújító kérni fogja...

dr. mesterséges színezék 2017.03.02. 09:02:55

@morph on deer: "Az ország népe nem hiszem, hogy veszi a jelentőségét a hírnek,"

Valahol az 1M környékén húzódik a határ, amit még ésszel be képesek fogadni, az optimum valahol a kétszázötvenmilliósimonemeszpé körül mozog.
Hárommillió Wágner úr országa.

dr. mesterséges színezék 2017.03.02. 09:10:16

@midnight coder: "Állam bácsi pedig inkább kevesebb mint több sikerrel próbálja meg utolérni a csalókat."

Ha ezt itt úgy érted, hogy az Állam bácsit momentán megszemélyesítők - miközben igyekeznek az áfacsalás pitiánereit a hírekbe emelni (nagyon jól teszik) - igyekeznek minden rekordot megdönteni az áfacsalásban, akkor értelek.
Csak azt nem tudom, miért nem úgy fogalmazol.

dr. mesterséges színezék 2017.03.02. 09:12:22

@MikeBoy: A részletekben nem is érdemes elveszni, amikor a szit-tragikom alapja az, hogy a pozitív főszereplőnek szánt valami a negatív szerepet játssza.

Alex Lavour 2017.03.02. 09:12:29

A mexikói drogbárók ügyetlen csínytevők a mi politikusainkhoz képest. Mészáros Lőrinc valóban okosabb Zuckerbergnél, mert nem tesz semmi hasznosat, mégis dől hozzá a pénz.
Sajnos nálunk nagyobb hír, hogy egér futkosott a boltban, mint az, hogy elloptak pár ezer milliárdot. Reménytelen helyzetbe taszították ezt az országot.

mojszipupi 2017.03.02. 09:26:45

Az áfa az új olaj. Ez így ment és megy évtizedek óta ebben az országban. Nem véletlenül lehetetlenítették el Horváth Andrást azonnal

2017.03.02. 09:44:43

@Cpeti123456:

Amihez nem értesz arról miért osztasz észt?!!!

"5M huf jövedelme után nem fizet be, kb. 250e HUF Áfát"

JÖVEDELEM !!!!! tehát legalább ennyi az ÁFA ALAP
Így a befizetendő ÁFA-ja 1350 eFt lesz.

dr. mesterséges színezék 2017.03.02. 09:56:02

@nonolet: Itt is felesleges a részletekbe menés. Igaz, de nem matek a lényeg.

Midnight coder kartács igyekezett relativizálni, de ezt nem könnyű, és nem is lett éppen sikeres.

conchita wurst 2017.03.02. 10:03:29

Szóljon az OLAFnak is, hogy ne legyen ződ dosszié az ügyből.

conchita wurst 2017.03.02. 10:14:02

@morph on deer: 'Az ország népe nem hiszem, hogy veszi a jelentőségét a hírnek,- annak ellenére sem, hogy viszonylag könnyen bizonyítható'

- mégsem bizonyította soha senki, pedig nem tegnap kezdődött a rezsim.

conchita wurst 2017.03.02. 10:15:40

@Kristóf László: 'Mindig is nyilvánvaló volt, hogy a hatalmas méretű áfacsalások nem történhettek volna meg a NAV vezetőinek és a kormánynak a tudta és érintettsége nélkül.'

- Miből volt nyilvánvaló? Mert a cikk fel sem tételezett ilyet.

2017.03.02. 10:17:13

@midnight coder: hát, ez igen gyengus volt. Azzal mosdatni a szerecsent, hogy állam bàcsi mindent megtesz az áfa csalók ellen, de ez kádári örökség, miközben maga az állam csalja az áfát....olyan elmúttnyócévbajnais.

2017.03.02. 10:19:36

@conchita wurst: tudod, volt, aki bizonyította, csak a rezsim erőszakszervezet. Elhallgattatták. Nem ólommal, hisz nem maffia ez a kormány...

2017.03.02. 10:23:42

@tempóra móres: tehát szerinted minden rendben, eltűnt ezer milliárd, de aki erre rámutat, az gané puccsista...
Van ilyen, ha az asszonyod félrekúr, nem rá haragszol, hanem arra, aki szólni merészelt.

dr. mesterséges színezék 2017.03.02. 10:30:31

@Könnyen elkaptuk, uram!: "tempóra móres"

A hozzászólással összenézve: bájos.

conchita wurst 2017.03.02. 10:31:03

@Könnyen elkaptuk, uram!: Aha, bizonyította. Mit bizonyított? Átadott valamit a sajtónak?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.03.02. 10:44:15

ÁFA csalók vannak kétségtelen.

Beszédes, hogy az elkúrók 1 darab nem sok, annyit sem kapcsoltak le.

Mitöbb 2006-ban kezdődtek kiépülni az erree szakosodott hálózatok, és a Gyucrsnyista tolvajok üzemelztetik máig.

Jelenleg havonta 2-3 ÁFA csaló hálózatot kapcsolnak le, és számolnak fel.
De a ballibek politikai támogatást, és ügyvédi támogatást adnak a tolvajoknak, ezért nehéz ellenük fellépni.

Nem beszélve arról hogy Gyurcsányék strómanjai azonnal építik a következő ÁFA csaló céget.

tempóra móres 2017.03.02. 10:49:41

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Régen is voltak szövegértési problémáid, vagy csak mostanában gyorsult fel az érelmeszesedésed?

morph on deer 2017.03.02. 11:03:19

@conchita wurst:
"pedig nem tegnap kezdődött a rezsim."

Az tényleg nem, ezzel szemben most az okos Matolcsy "hősies" dumája volt az az, ami miatt elkezdett utánanézni kissé a lehetséges okoknak. Az meg nem túl rég történt.
Nem értem, az a balfasz tendszeresen magát buktatja le. Így volt ez a barátnő esetében is, amikor ugyancsak olyasmite válaszolt, amit senki nem kérdezett.

Ha kussol, akkor ez megint nincs, de nem sikerült.
Most viszont hír van, és érdekelne, hogy a "baráti NATO ország 'sötétszürke' támadásán" kívül milyen érdemi választ tudnak adni az ezermilliárdos kérdésre...

Alex Raps 2017.03.02. 11:09:16

@Cpeti123456: Ez nem így működik. A társadalmom túlnyomó része (szinte egésze) azért dolgozik a hónap 5/6-ban, hogy kifizesse a csekkjeit és a maradék 1/6 pedig nem elég a lófaszra sem. Ez alól a "festő vállalkozó" sem kivétel. Teszik ezt úgy hogy az állandó adóeékerülés sem teremt vagyont. Egy ilyen gazdasági képletben mindegy mit találsz fel szigorításnak az semmiképpen nem fog célravezetni.

conchita wurst 2017.03.02. 11:14:13

@morph on deer: Választ? Kinek? Mire?

Nem hivatalos személy senkit nem vádolt konkrétan semmivel, csak a szart kavarja.

Alex Raps 2017.03.02. 11:19:32

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: A számvitel logikája mentén már elmondtam. Ekkora tételben csak a piac legerősebb szereplői képesek elcsalni az áfát, hiszen nem csak számla-, hanem valós áruforgalom is tartozik az ügyletekhez. A Strómanok meg hivatásszerűen elviszik a balhét. Azért hívom hivatásszerűnek mert vannak köztük olyanok akik sokadszorra dőlnek be, majd ülik le azt az 1-2 évet amit kapnak ezért. A NAV meg csak megállapítja, de kézzelfogható módon megtalálni sosem tudja azokat a milliárdokat. Csak olvass utána. Milliárdos csalások setében 10-50 milliós vagyon az amin végre tudnak hajtani. Ez vajon mit mutat? Azt hogy az elkövető és a célszemély az kettő. Abban teljességgel egyetértek veled, hogy ehhez állandó asszisztálasra van szükség a hatalomban. Viszont abban nem értek veled egyet, hogy csak az egyik politikai platform érdekelt. Úgy gondolom hogy mindig az érdekelt aki éppen hatalomon van vagyis a teljes politikai elit.

ogli dzsí 2017.03.02. 11:22:55

@morph on deer: 'Most viszont hír van, és érdekelne, hogy a "baráti NATO ország 'sötétszürke' támadásán" kívül milyen érdemi választ tudnak adni az ezermilliárdos kérdésre...'

Hír van?

Az hír, ha a magyar kormány volt munkatársa elkezdi amerikában terjeszteni, konkrétumok nélkül, hogy az adócsaláson veszít az amerikai kormány évi 3200 milliárd dollárt, és ezt az adófizetők állják?

Mert kb. ennyi információ van a 'hír'-ben.

morph on deer 2017.03.02. 12:07:33

@conchita wurst:
"Nem hivatalos személy senkit nem vádolt konkrétan semmivel"

Szemben az okos Matolcsyval...

Azt ugye nem gondolod, hogy ez az információ szimplán elfelejtődik, és a történet itt meg fog állni?

Egy ponton ezt nyilván meg kell majd válaszolni, vagy így, vagy úgy.
Na arra a válaszra leszek kiváncsi.

morph on deer 2017.03.02. 12:08:23

@conchita wurst:
"Nem hivatalos személy senkit nem vádolt konkrétan semmivel"

Szemben az okos Matolcsyval...

Azt ugye nem gondolod, hogy ez az információ szimplán elfelejtődik, és a történet itt meg fog állni?

Egy ponton ezt nyilván meg kell majd válaszolni, vagy így, vagy úgy.
Na arra a válaszra leszek kiváncsi.

morph on deer 2017.03.02. 12:09:15

@morph on deer:
Elnézést, ez egyszer is elég lett volna.

dr. mesterséges színezék 2017.03.02. 12:10:48

Amúgy elképzelem a puccs tervezésének prodzsektmítingjét.

- Meg kéne puccsolni az Orbán.
- Ja. Osszunk szét fegyvereket?
- Dehogy... terjesszünk álhírt arról, hogy korruptak, arra majd annyira feldühödnek a magyarak, hogy felszedik a háromrétegű térköveket, és lemondatják.
- :DDD fakingul jókat tudsz mondani. Már azt hittem, komolyan beszélsz. Na dógozzunk is egy kicsit!

conchita wurst 2017.03.02. 12:21:05

@morph on deer: 'Azt ugye nem gondolod, hogy ez az információ szimplán elfelejtődik, és a történet itt meg fog állni?'

- Milyen információ, az Isten szerelmére? Hogy csalnak az ÁFÁval az ÁFA csalók? Azt is meg kell majd válaszolni, hogy miért lopnak a zsebesek?

- Kinek kellene megválaszolni? Ki számára?

Buchhalter 2017.03.02. 12:27:21

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: sehol nincs narancshad ,de egy amerikai faszkalap akar okoskodni akit nem véletlenül mellőz a Trump adminisztráció? Összehasonlít áfa bevételeket más országokkal? Legalább neked legyen eszed! Minden országban más és más áfa kulcsok ,kivételek vannak.Amerika csak sepregessen a saját portáján. Az államadóssága 17-18 trilliárd dollár.Ezt 100 év alatt se tudja lenullázni.Inkább azon rágódj Orbán undorka,hogy mi lesz ennek a nagy USA adósságnak a böjtje a sajnos nem is oly távoli jövőben (5-10 év talán?)

ogli dzsí 2017.03.02. 12:31:50

@Buchhalter: Nem, egyébként én tényleg kíváncsi lennék a részletekre.

Nyilván a helyén kell kezelni, hogy egy Obama alkalmazottat hol érdekel, miért érdekel hogy mi történik a magyar áfával, de ettől még lehet érdekes amit mond.

Csak az a baj hogy ez is meg fog itt állni, fröcsköl egy kis kakit minden konkrétum nélkül, pont mint HorvátA. Az meg édeskevés.

Buchhalter 2017.03.02. 12:34:03

@króm nickel: a svédek nyomozták neked.Aha ,melyik újjadból szoptad ki ezt a baromságot.Linkelj már be legalább egy független hírforrás linket.Persze a svéd sajtó annyira szabad mint a török.Különbség annyi,hogy nem kerül a svéd börtönbe ha hülyeséget ír csak felmondanak neki na és persze több pénzt kap a megrendelt tartalmú cikkekért.

Buchhalter 2017.03.02. 12:37:15

@ogli dzsí: tény és való : minden ország hazai elitje "okoskodik" az áfával.Könyvelőként ezt tapasztaltam magyar,osztrák és német cégeknél.Egyik se különb,mert ő "nyugati".Mindenhol vannak kapzsi emberek,ennyi.Amerika meg élen jár ebben ,igazi kalóz mentalítás még állami területen is.De ha szerencséd van egy jó ügyvéddel és jól megnyert perrel gazdag lehetsz.Euban meg nem.

Cpeti123456 2017.03.02. 12:43:05

@nonolet:

1. nem osztok észt.
2. nem ilyen stílusban véleményezek egy cikket mint te.
3. mondjuk valóban használhattam volna a bevétel szót a jövedelem helyett, de szerintem ez itt nem érdekes.
4. ha egy festő Katás akkor 6 M feletti rész esetében nem fizet áfát.
5. a 6M feletti bevétel vagy jövedelem esetén Áfát fizet igaz - ha jól tudom - le is vonhat a vásárolt anyagok, eszközök, költségek után.
6. az 5. pont szerint fizethet 250E huf Áfát ha az éve úgy alakul.

de itt nem is a matematika a lényeg, ahogy ezt fentebb megfogalmazták.

Cpeti123456 2017.03.02. 12:44:12

@Buchhalter: és ilyen tételekben okoskodnak az Áfával tőlünk nyugatra mint nálunk?

ogli dzsí 2017.03.02. 12:46:28

@Buchhalter: A másik oldalon az USAban olyan elképesztő dolgok miatt vagy perelhető kártérítésekre, hogy elég életveszélyes ott gazdag cégvezetőnek lenni.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.03.02. 12:47:56

Ismétlem.

Az ÁFA csalások Horváth András szerint is 2006-ban kezdődtek.
Az elkúrók alatt ballib kormányzati támogatással alakultak meg az ÁFA csaló hálózatok, és máig ők tartják életbe őket.

Nem véletlen, hogy az MSZP-SZDSZ kormány alatt 1 darab ÁFA csaló nem sok, annyit se füleltek le.

MAnapság havi 2-3 ÁFA csaló lepleződik le, de a csalók újabb cégeket hoznak létre, ballib politikai támogatással.

ogli dzsí 2017.03.02. 12:48:07

@Cpeti123456: A KATA határ már 12 misi, január 1-től, nem 6.

Cpeti123456 2017.03.02. 12:49:02

@ogli dzsí: igaz, de csak a 6M feletti rész után kell áfát fizetni nem?

morph on deer 2017.03.02. 12:51:56

@conchita wurst:
"Hogy csalnak az ÁFÁval az ÁFA csalók?"

Te nem olvastad el az egészet, ugye?
Itt arról van szó, hogy a pénzügyi kormányzat szintjén zajlott/zajlik a zsonglőrködés!
Akkora tételben, hogy ez már látható (lenne) a GDP adatokon is, ha a dolog a helyére kerülne, azaz a valóságnak megfelelő pénzügyi adatok alapján számolnának!

Itt most már rég nem arról van szó, hogy egyik vagy másik cég trükközget, vedd már észre!

Buchhalter 2017.03.02. 12:55:06

@Cpeti123456: minden évben ott is vannak botrányok.Sőt Lengyelországban is megy a csalás ezerrel.Ez nem magyar sajátosság.

morph on deer 2017.03.02. 13:01:24

@Buchhalter:
"Összehasonlít áfa bevételeket más országokkal? "

Nem azt teszi.
Csak megnézte, hogy pl. amikor a franciák repülőgépalkatrészeket exportálnak Magyarországra, akkor azokkal mi történt. (Merthogy nincsenek is olyan gépek itt, de nem is ez a lényeg.)
Hát az történt, hogy nincsenek sehol, ilyen import nem volt. Ugyanez egy csomó mással, pl milliós darabszámú kínai telefonok, elektronika, stb.
Így már világosabb?

Buchhalter 2017.03.02. 13:05:45

@ogli dzsí: erre céloztam.Ott nem az állam ,hanem az ügyvédek fosztanak ki.A fehér galléros kalózok.

ogli dzsí 2017.03.02. 13:06:20

@morph on deer: 'Itt arról van szó, hogy a pénzügyi kormányzat szintjén zajlott/zajlik a zsonglőrködés!'

Melyik kormányzat? És hol volt szó erről? Mert a fenti cikkben ennyi van: 3 évvel ezelőtt úgy akadtak rá a megfelelő szálra, hogy rájöttek: 'ha valaki csalni kíván az áfával, akkor a NAV-nak bejelenti be a tranzakciót, bekasszírozza utána az áfát, ám az ügylet nem jelenik meg a célállam(ok) statisztikáiban.' Az első mondat teljesen standard eljárás exportnál, azt hogy az üzlet nem jelenik meg a célállamok statisztikáiban, egy darab ember állítja, csak épp a hivatkozott statisztikát felejti el mellétenni. És ha bizonyítja, akkor már csak annyit kéne még bizonyítani, hogy ezen a pénzügyi kormányzatban konkrétan ki keresett pénzt és hogyan.

Az ÁFA zsonglőrködést az EU szabályai teszik lehetővé, bár ezt tényleg elősegíti az ÁFA kulcs magas szintje.

Orbánék pont azt kérték az EUtól , hogy fordított ÁFA elszámolás legyen azokon a területeken, ahol a legtöbb a csalás. És azt hiszem néhány termékre ezt be is vezették, de kommentel itt egy nk-i könyvelő, aki talán tudja pontosan.

Buchhalter 2017.03.02. 13:13:48

@morph on deer: világos csak egyet felejtesz el : az USA a legnagyobb áll hír gyártó.Lásd Szadamnak van vegyi fegyvere! Harcra fel! Bebizonyosodott,hogy nincsen.És még lehetne folytatni számtalan esettel.S amit te említesz sehol se láttam nyomát soha.Megint egy kacsa amire az olyanok mint te te aki zsigerből gyűlöl minden Fidesz dolgot ráharap.Egészségedre.Menj ki Amerikába ,de ha páros lábbal haza rugdalnak ,mert számukra nincs értékes végzettséged , vagy tudásod ne csodálkozz! Az itthoni hőzöngökkel,mit amilyen te is vagy ár tele a padlás.Semmit se érsz el a pufogásaiddal csak bosszantó vagy mindenki számára ,mint egy közönséges piaci légy akit egy idő után leszoktak ütni.

morph on deer 2017.03.02. 13:17:53

@Buchhalter:
"a svédek nyomozták neked.Aha ,melyik újjadból szoptad ki ezt a baromságot.Linkelj már be legalább egy független hírforrás linket."

A svéd ügyészség közleménye érdekel esetleg? Mondjuk svédül van.
A magyar ügyészség formálisan 'nem kérte' a vizsgálat eredményeit, mert 'álláspontjuk szerint' nem történt bűncselekmény, mivel "a svéd állam és a magyar állam közti üzletről" volt szó.

Szépséghiba: a svéd gépek értékesítésével a brit BAE Systems volt megbízva, az ő üzletkötőjük volt az a gróf "Ali" (akit aztán kivásároltak az angol vád alól) aki kb nyolc millió jutalékot utalt(atott) át öt magyar személynek, mint 'kickback'. Csak éppen a magyar ügyészség szerint ilyesmi nem történhetett meg. ("De sheriff, látott már valakit egyedül pókerezni?")

Ez több irányból dokumentált, szóval inkább ne eröltesd, ez nem nyerő.

ogli dzsí 2017.03.02. 13:21:15

@morph on deer: 'Ez több irányból dokumentált, szóval inkább ne eröltesd, ez nem nyerő.'

Nekem elég lesz egy is.

Buchhalter 2017.03.02. 13:21:33

@morph on deer: szerintem te se erőltesd.Neked semmi se jó .Az örömöd az ,hogy ha kapsz 1000 Ft miért nem kaptál 1001 Röviden ez vagy te : egy megkeseredett ,örömtelen ember.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.02. 13:26:53

@Buchhalter: "Lengyelországban is megy a csalás ezerrel.Ez nem magyar sajátosság. "

Igen.

Az a magyar sajátosság, hogy ha lebuknak, nem mennek börtönbe. És lebukni is nehéz, ha a pártkatona főügyész falaz a tolvajoknak.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.02. 13:28:14

@Buchhalter: "Neked semmi se jó ."

Neked miért jó, ha a fideSSmaffia kifosztja a hazádat? Legalább elsunnyognál, és nem örömködnél!

histar007 2017.03.02. 13:40:48

Most akkor ezt mind Orbán lopta el?
Amúgy a 27% ÁFA magasnak tűnik, de még 8 EU tagország van aki 23% vagy afölötti kulcsot használ. Felteszem ami 27-nél megéri az 25-nél is. Mindemellett csak 5 EU tegország használ 20% alatti kulcsot, a legkisebb Luxemburg 17%-kal.

$pi$ 2017.03.02. 13:44:09

@morph on deer: "Hát az történt, hogy nincsenek sehol, ilyen import nem volt."

Hát nem is, eu-n belül miért lenne "import"?

Buchhalter 2017.03.02. 13:49:12

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: elég sokan mentek börtönbe áfa csalás miatt : szegedma.hu/cimke/adocsalas,http://www.boon.hu/tag/koltsegvetesi-csalas,http://privatkopo.hu/Index.aspx?MN=GazdasagiBunugyek&LN=Hungarian,http://www.dehir.hu/bulvar/huszonhatan-csalhattak-el-a-tobb-milliard-forintos-afat/2016/06/22/ parancsolj ,egyből 5 banda az elmúlt egy-két évben és még több tucatnyi 10-20 milliós áfa csaló cég ,vagy magánszemély is lebukott.Jó páran hosszú évekre rács mögé is kerültek.Én legalább linkeltem valamit amivel alá támasztom az állításom.

Buchhalter 2017.03.02. 13:50:26

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: persze kifosztja,ja mert MSZP és DK nem fosztogatott meg fosztogatna.

hümhüm 2017.03.02. 13:50:56

Azért a poszternek (de szerintem minden hozzászólónak is) illett volna megnézni a Gebhardt-féle hivatkozásokat...
lásd az Index cikkét:index.hu/gazdasag/ado_es_koltsegvetes/2017/03/02/a_kitlitasi_ugy_egyik_amerikai_diplomataja_szerint_a_vilag_penzet_bukjuk_el_az_afacsalasokon/

Szóval ha bármely ország exportstatisztikája nem stimmel a a magyar importstatisztikával, akkor Magyarország a hunyó, viszont ha bármely ország importstatisztikája nem stimmel a magyar exportstatisztikával, akkor is Magyarország a hunyó...
Erről így kár volt cikket is írni, meg posztot sem kellett volna.
Olyan komoly, fegyelmezett adózású és adatszolgáltatású országok is szerepelnek, mint Kína meg Korea, meg Szerbia és Horvátország.
Arról nem is beszélve, hogy Magyarországon rendkívül jelentős fekete repüléstechnikai alkatrészpiac van...
Gebhardt egy rosszindulatú seggfej. Mint egykor Jóbarát volt.

Teljesen összeszégyelltem magam

hümhüm 2017.03.02. 13:56:27

Mellesleg Gebhardt teljesen megfeledkezik az EU törvényesített statisztikai hibájáról...
Ime:
www.vamnature.hu/index.php/kinek-koetelezo
Azaz, ha egy cég 100 millió Ft éves forgalom alatt exportál vagy importál, akkor nem kell európai úniós statisztikai jelentést(Intrastat) beküldenie a KSH-nak. Ez minden EU országban így van, esetleg az értékhatárok eltérőek.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.02. 15:18:28

@Buchhalter: "MSZP és DK nem fosztogatott"

Ja, akkor a fideSS is fosztogathat. Ezt nem tudtam. Akkor jó.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.02. 15:21:01

@histar007: "Mindemellett csak 5 EU tegország használ 20% alatti kulcsot, a legkisebb Luxemburg 17%-kal. "

Ausztriában 10% a kaja ÁFÁ-ja.

v.f.michael 2017.03.02. 17:56:40

csak azt sajnálom, hogy ebben sem voltam benne

morph on deer 2017.03.02. 20:09:51

@Buchhalter:
"Röviden ez vagy te : egy megkeseredett ,örömtelen ember."

Pont most mondasz ilyet, amikor ilyen örömhíreket lehet olvasni?
Ezt nem gondolhatod komolyan! :))

morph on deer 2017.03.02. 20:13:49

@$pi$:
"Hát nem is, eu-n belül miért lenne "import?"

Mert úgy hívják.
Mint minden olyan eszközt, árucikket, stb. amelyet más országból hoznak be.
Amit meg kivisznek innen az az 'export'.

2017.03.02. 20:14:48

@Cpeti123456:

Hát... KATA és ÁFA témában is hiányosak az ismereteid.

Máskor tájékozódj! az írás előtt.

$pi$ 2017.03.02. 20:16:36

@morph on deer: "Mert úgy hívják"

Úgy hívod ahogy akarod, de vámárunyilatkozatot nem kell kitölteni, semmi import/export kimutatásban nem jelentkezik, egyszerűen tök ugyanaz történik, mintha belföldön vetted volna meg. Már amennyire én tudom.

A kérdésem arra vonatkozott, hogy hol kellett volna megjelenni ennek a vásárlásnak, mi volt, az, ahol nem jelent meg.

Cpeti123456 2017.03.02. 20:19:33

@nonolet:
Te faszkalap, azt hiszed annyi időm van mint neked...
Nem kívánok vitába bocsátkozni, nyilván nem vagyok jogász vagy áfacsaló vagy adótanácsadó aki naprakész.
Te bizonyára az vagy...

atomic power 1986DucaDuca 2017.03.02. 20:25:27

@$pi$:

Termekimportnak minősül a termeknek harmadik ország területéről az EU területére történő behozatala, vagy egyéb módon történő bejuttatása. Mivel az Unió egyben vámunió is, ezért a közösségi áfa rendszerben a termékimport különleges jelentőséget kapott. Ennek következtében csak a harmadik országokból származó termékek számítanak importnak. A vámunió területére beérkező termék bánmely tagállamban vámkezelhető.

morph on deer 2017.03.02. 21:31:34

@$pi$:
"A kérdésem arra vonatkozott, hogy hol kellett volna megjelenni ennek a vásárlásnak, mi volt, az, ahol nem jelent meg."

Azt hiszem a külkereskedelmi mérleg az egyik ilyen hely, az éves pénzügyi jelentés a másik, bár a cikk az ENSZ adatokra hivatkozik.
Az úgynevezett UN COMTRADE, (United Nations International Trade Statistics Database) ahova 170 ország évente elküldi a kereskedelmi adatait.
Na ott nem stimmel jó pár tétel.
Itt vannak a grafikonok is, meg még info:

index.hu/gazdasag/ado_es_koltsegvetes/2017/03/02/a_kitlitasi_ugy_egyik_amerikai_diplomataja_szerint_a_vilag_penzet_bukjuk_el_az_afacsalasokon/

Az eredetiben azt írja a szerző, hogy ez az információ (csak) iránymutatás arra nézve, hogy mit kell(ene) konkrétan kivizsgálni, mert komoly különbségek vannak.

2017.03.02. 22:34:35

@Cpeti123456:

Ellenben méretes bunkó az vagy!!! szemmel láthatóan...

Szóltam időben, amihez nem értesz arról ne oszd az észt.
De tovább osztottad.
Tehát hülye is vagy.

Ennyike.

2017.03.02. 22:40:04

@$pi$:

Az ország határt átlépő áru az export vagy import.

Az EU-ban is, ami ugye ORSZÁGOKBÓL álló szerződéses konstrukció.
Így a szerződő országok között nincs VÁM határ, de VAN országhatár!!!!

Tájékozatlan az, aki nem tud különbséget tenni az országhatár és vámhatár között.
Pláne az, ha nem tudja miféle alapon is működik az EU amiben él.

Aki pedig azt hiszi, hogy VÁM témától függ az export/import fogalma.
Azt még akár butának is lehet mondani...
Mert ez nem tájokozottság kérdése, hanem tudásé.
Úgy 6. osztálytól felfelé illik tudni.

Kristóf László 2017.03.02. 22:50:11

@atomic power 1986DucaDuca: De az ÁFA-csalás nem erre alapult, hanem arra, hogy az export (akár EU-s tagállamba, akár külső országba) ÁFA mentes. Az ilyen címen való ÁFA levonást/visszaigénylést az áru, szolgáltatás határátlépését igazoló okmánnyal kell alátámasztani. Ehhez nyílván kell néhány, határon szolgáló vámos "jóindulatú" közreműködése.
Ezután már csak szervezés kérdése a "megtakarított" 27%-on való osztozkodáshoz szükséges baráti értékesítési lánc létrehozása.

2017.03.02. 23:07:42

@Kristóf László:

Értsük már emg !!!!

Nincs határon szolgáló VÁM-os az EU belső határokon.
Mert az EU egy vám övezet.

Országhatárt azaz az ÁFA határt!!! átlépő árú viszont van.
De ez az ÁFA miatti adminisztráció nem a VÁM-osok dolga.

Hanem az eladó/vevő párosé.
Nekik dokumentálni, hogy export/import azaz ÁFA határ (országhatár) átlépés történt az árúval.

2017.03.02. 23:16:18

EGK határ >> EGK import/export
EU határ >> EU import/export
VÁM határ

Ország határ >> ÁFA határ >> export/import

----

Ezek a fenti fogalmak van amikor egybe esnek és van amikor nem.

Nem kell őket keverni, akkor nem okoznak félreértést

Ennyi.

2017.03.02. 23:23:42

A szerb-magyar (és az ukrán) határra pl. MIND igaz!
Sőt még schengeni határ is...

A horvát-magyar (és a szlovén/osztrák/szlovák) határra pedig, csak az utolsó (ország/ÁFA) igaz.

A román-magyar határra is csak az utolsó igaz.
De az pluszban schengeni határ is.

Kristóf László 2017.03.03. 00:16:09

@conchita wurst:
Részben erre hoztam fel az olajszőkítést, ami már többé-kevésbé felderített, és világosan kitűnik belőle, hogy jogalkotói és egészen magas szintű vezetői támogatás nélkül meg sem történhetett volna. Ilyen szempontból ugyanaz. A húgom és a sógorom korábban középvezetőként dolgoztak a Pénzügyőrségen, majd saját adó- és vámtanácsadó céget gründoltak. Régóta tudom tőlük ezt a szakmai körökben közismert módszert. Ezt egy pár perccel ezelőtti kommentemben vázoltam, de az eredeti hozzászólásom óta többen is írtak a lebonyolításról és a nemzetközi áruforgalmi statisztikák által mutatott méretes export-import differenciákról.
Tény, hogy határvámosi közreműködés nélkül nem megy a csalás. A NAV, az ügyészséghez hasonlóan felkatonai szervezet, szigorú belső ellenőrzéssel.
Itt a legfelsőbb vezetők döntik el, hogy kik azok a saját zsebre dolgozó "kis" vámosok, akiknek bukni és a média elé kell állni, igazolandó a "szervezet" tisztaságát, és kik azok a nagybani csalók, akik jó helyen perkálnak, akiket nem kell észrevenni.
Nem bonyolítom tovább: az ÁFA csalás ténye, módja, elterjedtsége, mértéke szakmai körökben elég régóta közismert, a fenti cikk csak a figyelmet hívta fel rá. Hogy miért nem került már mindez tisztán-világosan nyilvánosságra? Mert nem vonzó Horváth András példája. Félnek.

Kristóf László 2017.03.05. 13:14:33

@nonolet:
Teljesen igazad van, siettem, felületes voltam. Amilyen gyakorlatot leírtam, az 2004-ig általánosan igaz volt, ma csak Ukrajna és Szerbia irányába az. A többi ország viszonylatában az az alaptétel, hogy az export ÁFÁ-ja 0%, így nem keletkezik bevallási kötelezettség.
Az importra viszont az importálónak fel kell számítani az adott ország ÁFÁ-ját, azt be kell vallani és elszámolni a NAV (adóhatóság) felé. A csalás lehetőségét az adja, hogy nem vallod be és számolod el az importot, hanem az árut hamis ÁFÁ-s számlával legalizálod (számlagyárak), és visszaigényled a rajta szereplő ÁFÁ-t. Ezt egy egyszerű helyszíni ellenőrzéssel nehéz is feltárni. Viszont minden ország adóhatósága képes adószámonkénti cikkelemes legyüjtésre, és ezek összebuktatásával név szerint kimutatható, hogy melyik cég sumákolta el az importot. De lehetőség van (például EKÁER alapján) gyanús kamion félreállítására és tételes ellenőrzésére is.
Az egyes cégek elleni tételes vizsgálatokat a NAV felsőbb vezetői el is rendelhetik, de le is tilthatják. Horváth András ezt kívánta bizonyítani, de megakadályozták ebben. (Adótitkokat nem hozhatott büntetlenül nyilvánosságra.)
Az eredeti cikk az egyes országok egymással kapcsolatos export-import statisztikáinak feltűnő eltérésre utalt azzal, hogy további, részletes vizsgálat lenne szükséges. Ez viszont nem puccs.

tempóra móres 2017.03.10. 14:26:50

index.hu/gazdasag/2017/03/10/az_eu_is_reagalt_a_gdp-csalas-vadakra/

No, akkor erről ennyit, újabb b1 blogcsalád "hírről" derült ki, hogy szánalmas hazudozás az egész.
süti beállítások módosítása