B1 blogcsalád



Újabb áldozatokat szed az Orbán interjú

2016. december 30. - jdesi

Kirúgták a Pannon Lapok ügyvezető igazgatóját is, ha úgy tetszik ő a hatodik áldozata a meghekkelt karácsonyi Orbán interjúnak, amely a Fejér megyei Hírlapban jelent meg, s amelyért már öt embert korábban öt embert elbocsátottak. (Utólagos megjegyzés: A Pannon Lapok szerint nem is azért - bár ki tudja.)

 

fmh.jpg

A Fejér megyei Hírlap pedig a Pannon Lapokhoz tartozik, a Pannon Lapokat pedig nemrégiben kebelezte be a Mediaworks – amely előtte nem sokkal egy szemvillanás alatt lett „Fidesz-közeli” vállalkozás. Első dolga volt a Népszabadság statáriális bezáratása, aztán odavittek sorra megbízható, mindenhol csak a Fidesz érdekeit szolgáló vezetőket.

Karácsonyra pedig egy benyalós propaganda interjúval kedveskedtek a Kis Vezetőnek, amelyet a cég úgynevezett központi szerkesztőségének a vezetője készített. A központi szerkesztőség vezetőjét is már ebben az új rendszerben hozták oda – szintén eltávolítva elődjét – s ez az új ember is megbízhatóan jobboldali, sőt, szélsőjobboldali. Szakmainak nevezhető előélete szerint gondolatvilága inkább jobbikos – de a Fidesz nyilván jobban fizet.

Szóval, készült egy másodosztályú propaganda interjú, amelyiket a központi szerkesztőség készített el, azzal, hogy a Pannon Lapokhoz tartozó több mint fél tucat megyei lapban ennek minden változtatás nélkül meg kell jelennie.

Mit az közismert, a Fejér megyei változatba valaki beleírt pár apróságot – kétségtelen ezeket nem mondta Orbán – ám ettől az egész hazug interjú ironikus módon közelebb került a valósághoz.

Persze, hogy botrány tört ki. S bár akadnak olyan elképzelések, hogy esetleg a kiadó maga hekkelte meg az interjút, hogy alapot teremtsen a tisztogatásra, azért valószínűbb, hogy nem ez történt.

A Pannon lapok és a Mediaworks  vezetői persze statuálás végett, mert a statuálás fontos egy diktatúrában, azon nyomban egy tízórás, statáriális tárgyalás után kirúgott öt embert. S bár nem gyanúsítják őket az interjú meghamisításával, de azzal igen, hogy azt nem vették észre.

Miközben a szabályok szerint nekik nem is szabad belenyúlni az efféle anyagokba, arról nem is beszélve, hogy a lapzárta idején idejük sem lett volna észrevenni az átírást.

Mindegy, repültek.

Nyilván, ezúttal, ha fontos kormánypárti szöveg érkezik a lapba – s érkezni fog – majd összeolvasó brigádok létesülnek, akik ellenőrzik a vezéri szövegeket. Felhívom már most a cenzorok figyelmét arra, hogy nagyon óvatosnak kell lenniük. A régi-régi Magyar Nemzetben, amikor nyilvánvalóan hazug hírt kellett közzétenni, akkor egy hashajtó víz reklámját tördelték mellé, ezzel érzékeltetve a lehetőségek határain belül, mit gondolnak a dologról. Szóval, tessék figyelni.

 

khe.jpeg

Amúgy érdekes, hogy a magát mind mélyebbre küzdő újságíró szövetség, a MÚOSZ honlapján sem leltem annak nyomát, hogy szót emeltek volna a nyilvánvalóan ártatlanul kirúgott kollégák mellett. Akad egy nyilatkozat az elnöktől, Tóth Károly, aki valami olyasmit mondott, hogy „Viccnek is rossz” az interjúba javítás. Korábban ő volt az, aki egyetértőleg bólogatott, hogy a Népszabadságot „gazdasági okok” miatt zárták be.

A lapcsoport vezetőjének, Kázmér Juditnak sem halljuk a felháborodott tiltakozását, hogy védené kollégáit. Értjük persze, kapaszkodik a székébe, bár halkan megjegyezzük, akárhogy paríroz, nagyobb összeggel nem fogadnánk a maradására.

Felidézzük, hogy még a múltban, kétségkívül, akkor egészen más volt a tulajdonos, így fogalmazott: „azt szertnénk elérni, hogy (…) tőlünk menjenek nyugdíjba a kollégák. Ennek mi most alakítjuk az infrastrukturális hátterét, mert elfogadjuk, hogy az újság emberközpontú termék.”

Kétségtelen 2015-ben Kázmér már levezényelt egy nagyarányú kirúgási sorozatot, akkor többek között,a  képzettebb, gyakorlottabb és ezért relatíve magasabb fizetést kapó dolgozókat hajították ki, hozva helyettük olcsóbbakat, akik tapasztalat, gyakorlat és képzettségben jóval alatta maradtak korábbi társaiknál.

Kázmér közreműködött idén tavasszal például Szabó Miklós ügyvezető kirúgásában is, aki pedig komoly szolgálatokat tett a Fidesznek a kiadó fideszizálásában. És ez sem mentette meg.Ahogy az sem, hogy Kázmérral együtt a enve szerepelt egy választási alkalmi kiadvány impresszumában, amelyik, ki hinné, a Fidesz mellett kampányolt

És ez sem mentette meg.

Szóval, a lejtőn nincs megállás. Egészen az aljáig.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4912083417

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kaleidos cope 2016.12.30. 11:52:24

ez a nyomorult hiába hízik már lassan akkorára mint egy vágósertés és hiába növeli szinte elképzelhetetlen méretűre a lopott vagyonát mégis napról napra kisebb és kisebb...a legijesztőbb az az üres tekintete...

C. Lee Boss 2016.12.30. 12:13:44

Szóval, a lejtőn nincs megállás. Egészen az aljáig. Igaz, de ha a szakadék felé halad valaki, reméljük, bele is zuhan! Én ugyan humanista vagyok, de ha valaki nagyot esne, engem ne rántson magával! Persze, ha megint csak gumicsont után futunk, pofára esünk! Mert hányan olvassák azt az ominózus lapot… na ugye!

Pikkelő 2016.12.30. 16:24:13

Gülenista puccskísérlet esetén ez az eljárásrend. Folytatása következik.

Anna Kisfaludiné Baán 2016.12.30. 19:33:40

Erdogánnál ezért már lefejezték volna a firkászokat

menekse 2016.12.31. 08:03:23

Azért most örülhetnek az újságírók, hogy Recsk már bezárt. Bár ennyi emberért már meggondolandó, hogy nem lenne-e érdemes újra megnyitni.

István Magyari 2016.12.31. 16:21:48

@kaleidos cope: Vágosertés az útsdzéli fasszopó kurva anyád.

István Magyari 2016.12.31. 16:24:03

Az interjú meghamisítása, a balliberális gennyváladék terrortámadása a szólásszabadság ellen.

2016.12.31. 17:07:12

@István Magyari:

Bántsák a gazdit?
Meg kell torolni...

fidesz maszop dk egykutya 2016.12.31. 17:12:35

@István Magyari: hát igen nem szabad megsérteni a sertéseket. orbán csak simán egy nagy kupac nagyon büdös szar :)

2016.12.31. 17:16:04

@István Magyari: Te kádári nyomorult szolgalelkű barom. Tudod, hogy a liberalizmus a te, és mindannyiunk szabadságát hivatott garantálni? Szóval, ami ellen te tüntetsz, az valójában az, hogy ne légy szabad ember, és te azt szeretnéd, hogy mostantól egy tál kajáért kulizz minden nap (vagy még annyiért sem), miközben a gazdádat gazdagítod. Néha azt hinné az ember, hogy tényleg pénzért kommentelgettek ilyeneket, de nem, tényleg ilyen kibaszott hülyék élnek ebben a kibaszott országban, mint te. Meg is érdemlitek ezt a kibaszott balfasz diktátort.

morph on deer 2016.12.31. 17:22:36

A 'vágósertés' meghatározás tényleg nem pontos, mert a vágósertés egy úgynevezett 'haszonállat'.
Ráadásul nem azért, mert neki magának van haszna belőle, nem bizony!

Következésképpen a jelen helyzetben csak egy közpénzen túlhizlalt, mihaszna ártányról beszélhetünk, amelyiknek állandóan a vályún a szeme, mert csak a habzsolás a fontos számára...

deneskata 2016.12.31. 17:24:54

Kedves István Magyari!
Ez az ország egy Állatfarm. :) Mindenkinek egyenlő jopgai vannak, csak vannak, akik még a többieknél is egyenlőbbek. Na, ezek ugye a sertések. :)
Van kérdés? Tessék vele Orwellhez fordulni...

sZulamith 2016.12.31. 17:26:16

@István Magyari:"Az interjú meghamisítása, a balliberális gennyváladék terrortámadása a szólásszabadság ellen."
Próbáltam megérteni, szétszedtem szavakra, akkor sem sikerült. Ki támadta a szólásszabadságot? Ha az újságíró, akkor igaz amit hamisításnak tüntetnek fel, mert ugye szólásszabadság jogán Orbán Viktor is mondhat amit akar:)

Meghamisították Orbán hazudozásait! 2016.12.31. 18:30:40

Mekkora röhej ahogy bemutatkozott a Mészáros stróman az Orbán gazdinak: már az első napon amikor ráiratták a médiát is, a mélyseggnyaló riport helyett hülyét csinált a gazdiból. Nem lepne meg ha a gázszerelő hamarosan öngyilkos lenne, a saját terepjáróval ütné el magát. Kétszer is.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.12.31. 18:49:14

Ez a Viktor reszket, úgy irigyli Erdogant. Diktátor akar lenni a zsebhuszár. A módszerek már megvannak, tapsoljatok csak neki, fidesznyaloncok. Jó lesz megint diktatúrában élnetek.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.12.31. 18:49:55

@István Magyari: Nézd a kis agresszív fideszes, hogy begorombult, még az ér is dagad a bávatag ostoba hombár fején. :-)

morpho 2016.12.31. 19:11:42

Na és akkor mi van, ha Mészárosék szándékosan pakoltak bele néhány faszságot az interjúba, hogy aztán erre hivatkozva ki tudják rugdosni a nem megbízható embereket? Mi van akkor, ha csak erre ment ki az egész? Olyan embereket tettek lapátra, akiknek nyilvánvalóan közük nem volt ehhez az "interjúhoz". Ha valaki rendesen meg akarta volna hekkelni és tényleg hozzáfér, akkor sokkal durvábban belenyúlhatott volna a szövegbe...
Persze csak morphondírozok...

Jakab.gipsz 2016.12.31. 19:19:53

Mindenki, nyugodjon le szépen.
Inkább Orbán és kormánya mintsem.
A filozófus Soros az elmebajos, és politológus,"bűnbandája".

Ugyanis a filozófia komolyabb tudomány annál, hogy a libsikre rábízzuk, mert könnyen előfordulhat, és ez a szomorú valóság, amikor a hülyeségük még a szorgalommal is párosul.

sírjatok 2016.12.31. 19:23:20

hát ha a bátor ellenállás kimerül az interjúk hamisítgatásában, akkor 2017-ben is marad Orbán :D Egészségetekre, faszfejek :D

2016.12.31. 19:35:53

@Zsákos Dildo: Mert itten kurva nagy a diktatúra ám. El vagyunk nyomva rendesen

morpho 2016.12.31. 19:48:45

@Jakab.gipsz:
A filozófia mindig liberális. Másmilyen filozófia nincs. Csak mondom.

@sírjatok:
2017-ben megbukott volna? Ez új. (amúgy nem bánnám :)

@VaradiJanos:
Kapcsold le a tv2-t és dőlj le egy kicsit!

@Gaspen:
Ami azt illeti demokrácia sincs.

2016.12.31. 19:54:31

@morpho: nos téged átvertek, szar lehet

2016.12.31. 20:01:34

@Zsákos Dildo: Nem mondod ? Mikor ? A jövő heti kormányváltáskor ? Vagy az az utánin ?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.12.31. 20:04:44

@Gaspen: Nézd a kis köcsög fideszes gúnyolódik. Azt hiszed, hogy védett vagy?

morpho 2016.12.31. 20:06:26

@Gaspen:
Nem engem vertek át, hanem a magyar társadalmat. Nem is kicsit, hanem nagyon.

2016.12.31. 20:14:06

@Zsákos Dildo: láttál te már köcsögöt ? Pont van egy akivel tele vannak a hírek, jól nézd meg. Na én pont nem olyan vagyok.

@morpho: Nem.

morph on deer 2016.12.31. 20:28:45

@Gaspen:
"....láttál te már köcsögöt ? Pont van egy akivel tele vannak a hírek, jól nézd meg."

Most arra gondolsz ugye, amelyik itt is szerepel legfölül..?
Helyes darab, szó ami szó!

Jakab.gipsz 2016.12.31. 20:29:30

@morpho:
A tudomány: soha sem liberális, vagy van igazság vagy nincs, az igazság pedig nem dekonstruálható.
Az a mai kor relativizmusának csak a következménye, az a téveszme, hogy a tudomány liberális, ez így óriási tévedés, és erre az állításomra mérget vehetsz.

2016.12.31. 21:13:08

@Jakab.gipsz: Mi az a liberàlis tudomány? :D Mi az a liberalizmus? És miért kell utálni? :O

paragrafus 2016.12.31. 21:13:54

2011. április 1-én az MTVA Híradója beszámolt a zöldpárti Daniel Cohn-Bendit budapesti sajtótájékoztatójáról. A "Cohn-Bendit megfutamodott a kínos kérdések elől Budapesten" címmel az MTVA honlapján most is megnézhető videó azt sugallja, hogy a korábban Brüsszelben Orbán Viktort keményen támadó, az új magyar alkotmányt is bíráló uniós politikus nem válaszolt a köztévének arra a kérdésére, hogy "demokratikus értéknek tartja-e kiskorúak szexuális tárgyú megközelítését", hanem kiment a teremből.
A sajtótájékoztatóról nemcsak az MTVA készített felvételt, az Index nyilvánosságra hozta a birtokába jutott vágatlan változatot. Ebből az derül ki, hogy Cohn-Bendit válaszolt a kérdésre, és sokkal később hagyta el a termet, mint ahogy az elhangzott. A teljes videóból kiderül, hogy a kérdés elhangzásától számítva fél óra múlva állt fel a politikus (49. perc), mivel indult a repülőtérre, hogy elérje a gépét.
Egy héttel a riport sugárzása után annak készítőjét, Papp Dánielt a hír- és hírháttér műsorokért felelős főszerkesztőnek nevezték ki, majd ősszel az MTVA közéleti műsoraiért felelős főszerkesztői posztját is megkapta.
Ezzel a háttérrel kapta meg Papp Dániel a teljes hírosztályt. És erre írta azt az Index, hogy a teljes hírosztályt a hírhamisító Papp Dánielre bízza az MTVA. Az MTVA helyreigazítást követelt, de a bíróság elutasította a keresetet. Az ítélet indoklásában Baka András tanácsvezető bíró rámutatott, hogy az összevágott híradófelvétel annyira eltorzítja a valóságot, hogy egyáltalán nem túlzó az az újságírói értékítélet, hogy ez hírhamisítás.
Papp Dániel már főszerkesztőként dolgozott a hír- és hírháttérműsoroknál a köztévénél, amikor Lomnici Zoltánt, a Legfelső Bíróság korábbi elnökét egész egyszerűen kiretusálták, vagyis kitakarták az arcát a Híradóból.
Minezt csak azért idéztem, hogy alátámasszam: ha a fideszes politika, érték(telen) rend érdekében történik hasonló, vagy még durvább, akkor ennek ára az, hogy az elkövetőt büntetés helyett felfelé buktatják.
(a két jelenség között az a különbség, hogy míg az Orbán-interjú esetében a hekkelt szöveg - függetlenül attól, hogy azt Orbán ténylegesen mondta-e, vagy sem - a jelenlegi hatalom tényleges és valóságos eredményeit, következményeit, hatásait értékelik, jellemzik, addig a Papp Dániel fémjelezte esetekben a ténylegesen megtörtént tényeket vágták meg úgy, hogy az olyan üzenetet sugalmazott, amelynek viszont köze nem volt a valósághoz.)
Másrészt pedig az Orbán-interjú ügyében - amely eredendően sokkal inkább egy megrendelt mikrofon-állvány beszélgetés volt - még semmilyen bírósági verdikt sem született.

morpho 2016.12.31. 21:25:32

@Jakab.gipsz:
Annyira brutálisan tiszták az érveid, hogy összeomlottam. Sokáig gondolkodtam, hogy mi viszi előre a tudományt. Végre megtudtam, hogy a konzervativizmus. Erre hamarabb is rájöhettem volna, hiszen az ősszes jelentős feltaláló tudós és felfedező mind konzervatív volt. A konzervatizmusuk táplálta a kiváncsiságukat...mint ez közismert...

morph on deer 2016.12.31. 21:27:04

@paragrafus:
Mindezzel 'csak' az a baj, hogy a nagyérdemű vidáman 'kónbandizezik' tobább anélkül, hogy erről tudomást szerezne.
A gátlástalan göbbelsi technika továbbra is sokkal hatásosabb, mint bármilyen észérv. Az már csak a ráadás, hogy másnak hovatovább már eljutni sincs lehetősége a 'zemberekhez', csak ennek a nemzeti színekkel álcázott szemétnek.

Azért jó tudni a történetről, köszönet!

morph on deer 2016.12.31. 21:28:37

@morph on deer:
"...kónbanditezik tovább..."
Elnézést

Meghamisították Orbán hazudozásait! 2016.12.31. 22:13:12

@Jakab.gipsz: "Inkább Orbán és kormánya mintsem. "

Inkább az életfogytiglani börtön Orbánra meg a fidesz fajtákra, mintsem hogy még 4 évig megint mindent ellopgjanak és hogy az EU egyik utolsó országából az utolsót csinálja.

DFK 2017.01.01. 08:07:48

Szerintetek mi történik, ha valahol illetéktelenül belenyúlnak egy termék végső formájába? Bizony hullanak a fejek a cégnél. Mert ez a normális menete az ilyen helyzeteknek.

andrásúr 2017.01.01. 08:27:53

A cikkhamisításból egyértelműen kiderült, hogy a szerkesztőség munkatársai melyik oldalon állnak ! Nem a mostani kormány, hanem a balliberális letűnt oldalán !
Egyébként előnyben vannak a szerkesztőségi dolgozók az egyszerű olvasókkal szemben, ugyanis azok előtt első kézből kapják a híreket !
Sajnálom, hogy Hajnal Csilla nem volt kíváncsi a miniszterelnök nyilatkozatára és nem olvasta el a cikket !
Új fejezetet kellene nyitni az újságírói fronton, hogy azok megértsék, hogy nem értük készül a lap, hanem általuk !
Ne csak az igazat írják, hanem a valót !
Remélem, hogy lesznek ilyen újságírók, ha meg nem, akkor takarodjanak e területről !

Lajos Csánó 2017.01.01. 08:28:42

Még hogy meg hekkelték?!Orbán fordításában ez úgy hangzik:Rosszul fordították! Nem is úgy mondta,vagy nem úgy értette!Esetleg ezt mondta csak másnap már nem értett vele egyet!

sőőtnagyonis 2017.01.01. 09:07:26

@DFK: belenyúlnak egy "termék végső formájába"
Jaj de szíp!

andd1234 2017.01.01. 09:38:24

A fideszesek egymást irtják ! Zene füleimnek ! Bekövetkezett, amit régóta jósolok: Holnap te jössz! Nem véd meg a behódolás, seggnyalás, az sem, hogy együtt üvöltesz a sakálokkal! Ha eszed van átállsz a másik oldalra, mert te itt már nem tudsz felkapaszkodni többet!

andd1234 2017.01.01. 09:43:30

@morpho: megbízható embereket rúgtak ki! A fidesz seggnyalói voltak valamennyien! Feltűntek új seggnyalók, őket is helyzetbe kell hozni!

andd1234 2017.01.01. 09:48:14

@Jakab.gipsz: Orbán bandája inkább ne kapjon itt többet lehetőséget a lopásra ! Ne feküdjön naponta valaki egy vonat elé, mert kilátástalannak látja az életét! Bárki jobb lehet, mint Orbán és nyépnyúzói!

andd1234 2017.01.01. 09:51:19

morpho: csatlakozom a javaslataihoz!

Jakab.gipsz 2017.01.01. 10:39:30

@morpho: Elmagyarázom, remélem megérted.

A tudomány célja a megismerés éspedig a természet törvényeinek a megismerése és bizonyítása.
A bizonyítás nem azt jelenti, hogy sok, (tudóska) egymást körbe dicséri és persze kitüntetik, majd a kitüntetettek, egymásra hivatkozva megállapítják önmagukról azt, hogy ők nagyon okosak.
És most a természeti törvény fogalmát kell megértened, az első legfontosabb és ezt véd jól az eszedbe, "időtlen", akkor is létezett amikor még mi emberek nem léteztünk és akkor is fognak létezni ha esetleg mi nem létezünk. Mi pedig (az emberiség) egyet tehetünk: megismerjük, matematikai alakjukat, értelmezzük, alkalmazkodunk, és megtanuljuk a javunkra fordítani, ebben a sorrendbe.
Tehát van egy támpontunk, az "időtlenség", a másik pedig egy haladási irány az entrópia.
Amint ezt láthatod e két fogalomnak semmi köze sincs a liberalizmus és klónjaihoz, sem pedig a konzervativizmushoz. Ámde nagyon is sok köze van a zsidó-relativizmushoz mint természet filozófiai diszciplínához, ugyanis, ez utóbbi alkalmazásával az ég egy adta világon semmi újat nem lehet megismerni, azért mert minden amit megfogalmazhatunk csak viszonylagos. Például.
Úgy jártunk vele mint a monda szerinti, Miltiadész király bár mihez nyúlt "arannyá vált a kezébe" és az éhen halás fenyegette, stb. a bizonyítás levezetése persze hosszadalmas, itt nem fér el.
Nyugodjatok le, egy tudomány-filozófiai forradalom közelében járunk, minden megfog változni, hogy minden változatlan maradjon legfeljebb "néhány filozófust kell jól tökön rúgni", hogy ne beszéljenek hülyeséget, például Soros Gyurit a "nyitott társadalom és ellensége" című agyrémét kell revízió alá vonni, Aki pedig nem olvasta ezt a marhaságot az nem tudhatja, hogy mivel és hogyan manipulálja a tudás-piacot, ez a szélhámos.
Tudományos vitát pedig nem a politikusoknak, nem a teológusoknak és nem a politológusoknak kell lefolytatni, hanem a filozófusoknak, hogy ezt követően legyünk mi többiek, egy kicsit bölcsebbek.
Ugyanis tudományos igazság vagy van, vagy nincs, az igazság egyedül az amit nem tudunk dekonstruálni. Ámde a hazugság az bizony nagyon könnyen elképzelhető, hogy "sokszínű" is lehet, viszont sohasem válhat igazsággá, ugyanis nem létezik, mi viszont nem létező ideológiák alapján tudunk cselekedni, hogy aztán rendre csalódjunk, a saját rengeteg eszünkben.
Soros Gyuri pedig jót röhög a markába, igazoltnak véli, hogy ő-maga, nagyon okos. (na ezért tilos zsidózni), és áltudományoknak kikiáltott dolgokkal foglalkozni, például a klasszikus görög filozófiából ismert metafizikával, a létezésre irányultság tudományával.
Ha pedig mint például Orbán akar valami mást, azt meg kell feszíteni, (ez nem azt jelenti, hogy Orbán nem bénáskodik, ügyetlenkedik, mujáskodik, miközben feszítgetik), nem, csak addig ütik amíg az akolba vissza nem terelik, mint egy barmot, ezt szeretné, Gyuri az engedetlen kisinasnál elérni.
Ennek a filozófiai-teológiai háborúnak pedig vétlenek isszák meg a levét, fogalmatok sincs róla, mibe keveredtetek bele.
Szóval, kínlódjatok még egy kicsit, "olyan jó ezt látni", csak mert bosszantóan lusták vagytok gondolkodni.
Ez a bolygó nekünk a minden napok emberének van kitalálva, nem pedig a tudománnyal szélhámoskodó "istent játszó", demokráciát csináló mindenek felett állók számára, mint ahogyan önmagát Soros Gyuri beállítja.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2017.01.01. 11:13:01

@Jakab.gipsz: Jaj! Te ugatsz, aki a neoliberalizmust politológiai, vagy filozófiai fogalomnak gondolja? :-))

Emlékszel, te kis nagyon műveletlen?

"Ha a liberalizmusnak és a neoliberalizmusnak nincs köze egymáshoz, ahogyan ezt Te állítod, ez esetben te csak egy politológus vagy, filozófiából egyes. "

varosikurir.blog.hu/2016/12/28/a_spar_mint_liberalis_osztogato

ogli dzsí 2017.01.01. 11:31:59

a kirúgás a kezdet, ilyesmiért büntetőeljárást fognak indítani

$pi$ 2017.01.01. 11:35:26

@ogli dzsí: Bástya elvtárs már akasztana.

ogli dzsí 2017.01.01. 11:42:48

az történt itt h pár libsi újságíró a gazdát cserélt lapoknál tudta h úgyis kirúgnák őket az első névsorolvasáskor, aztán trollkodtak még egy jót utoljára

szerintem vicces volt, én jót röhögtem (amit köszönök nekik), de az azonnali kirúgásukkal messzemenően egyetértek

Buchhalter 2017.01.01. 12:03:01

Na a sok Fideszes törzstag szokás szerint osztja itt is az észt. Nincs itt diktatúra meg inkább ez mint a libsik stb hülyeség.Gondolom akik ilyeneket ideírnak elég rendesen haszon élvezői a mostani kormánynak. 6 újságírót kirúgni elég béna húzás volt.Kissé öngyilkos húzás.Egy is elég lett volna de ha a hatalom amelyik már egyre jobban a török Erdogannal rokonszenvez ,vagy az EU árnyékába inkább csak néha kikacsintgat semmi sem drága.Annyira nem áll jól az ország mint ahogy itt egyesek lefestik .ha így lenne nem lépett volna le fél millió magyar és a mindenféle családi kedvezményekre beindult volna egy bébi bumm is.Érdekes,de ez utóbbi elmaradt.Talán a létbizonytalanság az elszaladt lakás és albérlet árak az uram/bátyám munkahelyi stílus az egyre rosszabb egészségügyi ellátás(orvos,nővér hiány,higiénia hiánya),az oktatás lebutítása egekbe szökő tandíjak(már egy OKJ szakma is lassan fél millió Ft!).Az egészségügy rossz az abból is látszik,hogy évről évre kevesebb a lakosság ,de arányaiban a halálozás magasan tartja magát.A Fidesz lehet ,hogy nyer talán 60%-kal de 2022 után mi lesz? Káosz?!Sőt,már előtte! Hogy egyenesben tartsa az államháztartást a mostani ész nélküli osztogatást újra visszacsinált adókkal kell beszednie

dunántúli gyerek 2017.01.01. 12:03:03

Magyarországnak van oka egy jobb világban reménykedni 2017ben, én jó érzésekkel vágok neki az évnek.

Buchhalter 2017.01.01. 12:03:57

@ogli dzsí: téged Szibériába kéne kirúgdalni annyira anti szociális vagy.

dunántúli gyerek 2017.01.01. 12:05:30

@Buchhalter: 'Hogy egyenesben tartsa az államháztartást a mostani ész nélküli osztogatást újra visszacsinált adókkal kell beszednie'

- nyíugi zok a másikok vótak. Varga még a választás előtt hozza a beígért 9% SZJA-t is. Szar lesz itt demokratának lenni.

morph on deer 2017.01.01. 12:37:21

@Lajos Csánó:
"Orbán fordításában ez úgy hangzik:Rosszul fordították!"

Valaki tudja, hogy mit csinál most Vida Ildikó, hogy ráérne-e..?
Már ha tolmács kéne...

morph on deer 2017.01.01. 12:42:06

@Jakab.gipsz:
"...Ha pedig mint például Orbán akar valami mást, azt meg kell feszíteni, (ez nem azt jelenti, hogy Orbán nem bénáskodik, ügyetlenkedik, mujáskodik, miközben feszítgetik), nem, csak addig ütik amíg az akolba vissza nem terelik, mint egy barmot,...!"

Na végre!
Megvan a program 2017-re!
Megyek is a szögbelövőért..!
Addig csak terelgessetek nyugodtan, van mit!

morph on deer 2017.01.01. 12:46:10

@dunántúli gyerek:
"Magyarországnak van oka egy jobb világban reménykedni 2017ben, én jó érzésekkel vágok neki az évnek."

Én is.
Főleg most, miután megtudtam, hogy végre egymásra találtak:

"Putyin mellett Erdogan és Orbán Viktor is megszólalt a 39 halálos áldozatot követelő szilveszteri merénylettel kapcsolatban."

Hát ki más, mint az érdekeltek, nem?
Így van rendjén.

dunántúli gyerek 2017.01.01. 12:50:50

@morph on deer: '"Putyin mellett Erdogan és Orbán Viktor is megszólalt a 39 halálos áldozatot követelő szilveszteri merénylettel kapcsolatban."

Hát ki más, mint az érdekeltek, nem?'

- meg a világ összes vezetője, pl. "Putyin mellett Erdogan és Orbán Viktor is megszólalt a 39 halálos áldozatot követelő szilveszteri merénylettel kapcsolatban."

Hát ki más, mint az érdekeltek, nem?'

- A világ összes vezetője 'megszólalt' az ügyben: www.dw.com/en/merkel-sends-condolences-to-istanbul-blast-victims-vows-to-continue-terror-fight/a-18973869

sőőtnagyonis 2017.01.01. 12:54:40

@dunántúli gyerek:
" Varga még a választás előtt hozza a beígért 9% SZJA-t is. Szar lesz itt demokratának lenni."
Ha csak börtönnel akarják fejleszteni a gazdaságot az érdekes lesz, vagy még sok is a 9%!

dunántúli gyerek 2017.01.01. 12:55:57

@sőőtnagyonis: persze, lehet h a nép inkább a 36%-os szja-ra szavaz majd, de adjunk egy esélyt 2018ban is Orbánnak..:)

Jakab.gipsz 2017.01.01. 13:14:45

@morph on deer:
Az a te bajod, ha csak ennyit értettél meg.
De azt a szögbelövőt felejtsd. el mert még lábon lövöd magadat, inkább a fejedet tágítsad, némi olvasottság nem ártana.

morph on deer 2017.01.01. 14:16:34

@Jakab.gipsz:
"Az a te bajod, ha csak ennyit értettél meg"
Mert volt más ennél értelmesebb ötleted?
:))
A hülyeséget félretéve: attól, hogy valaki "mással" jön elő, mint a szokásos (normális) még nem okvetlenül jobb!
Akkor sem, ha - mint Orbán esetében - 'szélső'jobb.

Az orbáni "filozófiával" ráadásul az is a baj, hogy a 'nemzeti' és 'keresztény' máz alig-alig takarja a dohos horthysta, a penészes bolsevik és a velejéig rothadt nemzetiszocialista katyvaszt, ami amúgy csak a kifejezetten erős gyomrú, mindenféle kritikai érzéktől mentes személyeknek szimpatikus, a némiképpen civilizáltabbaknak már undorodnak tőle.

Az egyetlen 'új' elem az, hogy mindezt így együtt az utóbbi fél évszázadban senki nem próbálta meg elsütni Európában, valószínűleg azért sem, mert nem szoktak hatalmat adni levitézlett focistából fejlesztett cezaromániás tahók kezébe korábban.

Meg valljuk be, kell hozzá egy ilyen létszámú megvezethető tömeg is, akinek ha fát vágnak a hátán inkább segít tartani, hogy ne billegjen...

Szolgalelkű gondolkodásmód, amelyik gyönyörűen egymásra talált a kisstílű, ámbár hataloméhes bunkóval.

"Itt a piros, hol a piros..?"

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2017.01.01. 14:25:45

@Jakab.gipsz: Te beszélsz olvasottságról? Ez az újév első vicce!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2017.01.01. 14:28:07

@Jakab.gipsz: "A tudomány célja a megismerés éspedig a természet törvényeinek a megismerése és bizonyítása. "

Jajaj, a természet törvényeit nem bizonyítjuk. Te se tanultál fizikát igaz? A megmaradási törvényeken mit bizonyítunk?

balfa 2017.01.01. 15:23:08

@Jakab.gipsz: írd nyugodtan, hogy soros zsidó, és utálod. egyszerűbb bepötyögni, mint azt a sok zagyvaságot, és érthetőbb is, amit mondani akarsz

balfa 2017.01.01. 15:26:12

@dunántúli gyerek: ne aggódj, ha lenne is 36% sáv, sosem esnél bele a közmunkáddal

BAZINGA2 2017.01.01. 16:38:32

Mai napig nem olvastam el az ominózus cikket, csak hallottam róla imitt-amott a híradókban. Nem is érdekel, mert mióta naponta hallgatom a reklámokban, hogy: "Magyarország erősödik!" teljesen megnyugodtam. El is hiszem, mert ha telik egy csatornán, napi több mint 50 kormány által fizetett reklámot leadni, akkor biztos igaz. Na meg ha belegondolok, hogy hány csatornán fut naponta a reklám?...biztos, hogy mindenütt remekül erősödünk, ha nincsen semmi más amire költhetnénk. Szerintem megelőztük már a nyugatot is...vagy nem! Szóval nyugi! és B.U.É.K!
süti beállítások módosítása