B1 blogcsalád



Orbán jövőre kinyírja a neki nem tetsző civil szervezeteket

2016. december 19. - B1blog

 Ezúttal nincs szükség kremlinológiára, elejtett fél mondatott elemzésére. Orbán egyértelműen kimondta:

A következő év Soros és az általa szimbolizált erők kiszorításáról fog szólni.

orsor.jpg

A csillagállás – látszólag – neki kedvez: januártól az új amerikai vezetés várhatóan épp leszarja, mit csinál az országában, Brüsszel pedig ennél jóval fajsúlyosabb ügyekben is béna kacsaként viselkedik. Elvégre csak a magyar jogállamról van szó.

888.hu-nál vendégeskedő Orbán azt mondta, az USA-val ápolt

ellenséges viszony … mögött volt egy ideológia is, amit ők nemes egyszerűséggel csak soft powernek neveznek. Ez azonban nemcsak teória, hanem egyúttal körmönfont akcióterv is. NGO-kon, alapítványokon, civil szervezeteken, médián keresztül érvényre juttatni a saját érdekeiket; ez volt a cél, és ezt Soros Györgyön keresztül látták megvalósíthatónak. … (a jövő év Sorosról) fog szólni… Mert mi a logikus válasz a kialakult helyzetre? Minden országban azon lesznek, hogy Sorost kiszorítsák. Ezt már most lehet érzékelni Európában. Felderítik, honnan jöttek a pénzek, milyen titkosszolgálati összefüggések vannak, milyen NGO-k milyen érdekeket képviselnek. A következő év Soros és az általa szimbolizált erők kiszorításáról fog szólni.

Igaz szó sajnos alig hangzik el benne, a végkövetkeztetés azonban nem hagy kétséget a jövő felől.

A „soft power” egy valóban létező kifejezés, azonban – nemes egyszerűséggel – semmi köze „körmönfont akciótervekhez”, NGO-khoz, civil szervezetekhez.

A fogalmat a '90-es években vezette be egy harvardi professzor, Joseph Nye. Jelentése: egy ország érdekeinek nem katonai eszközökkel történő érvényesítése. A jelenség természetesen már az előtt létezett, hogy ilyen hangzatos nevet kapott volna. (Ide sorolható például az állami támogatás egy másik ország területén lévő iskolának, civil szervezetnek, egyháznak, politikai pártnak. Arra azért nagyon kíváncsiak lennénk, mint szólna Orbán, ha erre a bizonyos „soft powerre” hivatkozva zavarna ki Románia, Szerbia vagy Szlovákia mindenkit, aki állami támogatást kapott határaikon belül a magyar államtól.)

Orbán tehát azt állítja, hogy

azért volt rossz a magyar-amerikai viszony, mert az USA igyekezett érvényesíteni saját érdekeit.

Az EU-val pedig azért vagyunk rosszba, mert Orbán igyekszik érvényesíteni saját érdekeit. De: amit szabad Orbánnak, azt nem szabad a nagyhatalomnak.

Talán mert az USA olyan gyámoltalan, gyenge és apró, saját érdekeivel sincs tisztában, ezért azokat nem is tudja képviselni egymagában. Magyarország annyira hatalmas, erős és tántoríthatatlan, hogy nem elég fenntartani egy nagykövetséget, NATO-tagnak lenni, mindenféle kereskedelmi és kulturális partneri szervezetet fenntartani, bizony még Soros titkos hálózatát is be kell erre vetni. Természetesen fedetten, konspiráltan, titkosan – ám az éles szemű magyar hírszerzés és kémelhárítás azonnal átlátott a híresen amatőr CIA-n, meglátva a mögöttük kirajzolódó Soros-sziluettet.

Nem véletlen, hogy Orbán titkosszolgálati összefüggésekről, meg felderítésről beszél. Nagyon nehéz, ha nem egyenesen lehetetlen megmondani, mit pénzel a CIA Soroson keresztül - avagy fordítva. Be kell itt venni minden létező erőt – beleértve a TEK-et is. Mert az fideszes fejben fel se merülhet, hogy a egyszerűen csak meg kell nézni a Soros-cinkossággal vádolt civilek éves pénzügyi beszámolóit, amiben teljesen nyilvánosan ott vannak az adományozók. Ahogy ezt a törvény előírja számukra. Tudjuk, Orbán és élcsapat rég nem képes másokról sem feltételezni, hogy betartják a törvényt.

Hát még a titkos érdekképviselet, amit a civilek ellátnak. Mert könnyen lehet, hogy miközben

a Társaság a Szabadságjogokért épp Orbán Viktor jogi védelmét látta el,

nem is a kedves vezetőt képviselte, hanem a Soros-bérencek által ürgebőrbe varrt Gyurcsány Ferencet.

A családon belüli erőszak ellen fellépő NaNe pedig valójában a fegyverlobbi kijárója.

De mind közül az egyik leggyanúsabb a Transparency International. Miért érdekli őket a korrupció elleni harc? Mi közük van hozzá, hogy mennyire átlátható a magyar kormány gazdálkodása? Talán csak nem ők akarják ellopni Orbán tolvajai elől az adóforintokat?

Lássuk röviden, mit szimbolizálnak az erők, amelyeket jövőre kiszorít majd Orbán:

  • tolerancia,
  • elfogadás,
  • korrupciómentesség,
  • átlátható gazdálkodás,
  • jog előtti egyenlőség,
  • esélyegyenlőség,
  • felzárkóztatás,
  • erőszakellenesség.

Mind megvetendő, szemét elképzelés – hogy ne mondjuk: liberális aberráció. Sokkal jobb lesz a magyaroknak enélkül. 

ashwood

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7412057107

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A lengyel ellenzéki lázadás legfőbb tanulsága a magyarok számára 2016.12.20. 12:59:10

Nem, nem az, hogy van remény. A magyarok - ha valóban nem értettek volna egyet az elmúlt hat évben kiépült politikai rendszerrel - már rég kitalálhattak volna valami alternatívát, aminek köszönhetően ma lenne valódi ellenállás. De nincs. És nemcsak az...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Miklós Kálosi 2016.12.19. 16:48:58

Az állandó ellenségkép keresés és annak állami pénzeken való hirdetése miatt , sajnos fontos dolgokra nem jut idő. De nem is baj, mert amire jut az is csak törvénytelen módszerekkel, és létalap nélküli léttel érhető el a számukra. Mindig talál valakit aki, azok helyére lép akiknek időközben kinyílik a szemük, vagy megtelik a puttonyuk az állandó megalázkodással, és megaláztatással. A vég nagyon közel van.

Wagner úr! 2016.12.19. 19:11:15

Ezt a rohadék orbánt kéne már kinyírni! Szar tetves törpe!

werecke 2016.12.19. 21:09:14

Helyes !!! Hajrá Viktor !!! A CIonista VILághódítóknak lejárt az idejük !

kelyka 2016.12.19. 21:44:51

Ostoba cikk..szót sem érdemel

G.Freeman 2016.12.19. 22:51:30

Orbán Hitler nyomdokaiba lépett.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 22:58:26

@G.Freeman: Már rég. :(

Szélsőjobboldali (ál)nemzeti (populista-)szocialista.

morpho 2016.12.20. 01:33:32

@werecke:
..és ettől lesz majd faszányos hely Magyarország? Ettől jobb lesz az egészségügy, színvonalasabb az oktatás, hatékonyabb a közigazgatás? Egyébként csak mondom, hogy a nácik eddig mindig elbuktak.

@kelyka: Akkor minek pazarolsz rá egy egész mondatot? Ez felvet némi hitelességi kérdést veled szemben...

sírjatok 2016.12.20. 12:07:34

"Orbán jövőre kinyírja a neki nem tetsző civil szervezeteket"

helyes, nekem se tetszenek

ogli dzsí 2016.12.20. 12:42:01

ezekre a civilekre már semmi szükség

jövőre új civil szervezetek kellenek amik megszervezik az állampolgári önvédelmet, összeírják és összegyüjtik európa összes arabját és libsijét

polgári kór 2016.12.20. 12:45:35

civil szervezetekről hadoválsz aznap amikor a kereszténységet új támadás érte az általatok támogatott arab terrorizmus irányából

ügyes nem marad megtorlás nélkül

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.12.20. 13:00:06

Orbán standartenführernek már rég sitten lenne a helye.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.12.20. 13:02:30

@ogli dzsí: a mélymagyar, takonygerincű, "nem náci" csőcselék még a magyar helyesírást is megtiltja, igaz-e, takony?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.20. 13:07:00

AfideSS fasszopói szerint aki a független sajtó eltaposása ellen emel szót, az ballib.

A AfideSS fasszopói szerint sajtó nem lehet független, mert valakinek pénzelnie kell. Persze, a habonymédiát, mert nem akarnak az emberek azért fizetni, hogy szar follyon a csapból is. Persze közpénzből.

És minél jobban tönkreteszi orbán a hazát, annál jobb, mert a libsik is szenvednek.

legális 2016.12.20. 13:07:40

Az ilyen libbant blogokon sok érdekes párhuzam megfigyelhető.
Itt pl. a magyar szervezetek Magyarországról történő támogatását (pl. EU-konform kulturális autonómiás lépések megtétele érdekében) mossa össze az USA soft powerjével ami a regnáló politikai hatalom ellen bújt fel vagy hoz létre un. civil szervezeteket.
Nagggyon tetves gondolatmenet.

polgári kór 2016.12.20. 13:14:34

minden civilszervezetet azonnal be kell tiltani ami az elmúlt3 évben bármit tett a bevándorlásért

a vezetőket rögtönítélő bítóság elé kell állítani

+minden semleges v. migrisimogató cikket, posztot közlő személyt deportálni kell azonnal

és lezárni a nyugati határokat

fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya 2016.12.20. 13:44:57

@sírjatok: "Orbán jövőre kinyírja a neki nem tetsző civil szervezeteket"

helyes, nekem se tetszenek"

Ez alapon akár el lehet vágni Orbán nyakát fültő-fülig is, nem? Csak mert nem tetszik.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.12.20. 13:52:10

Hála az égnek !

Bár igazad lenne, és Soros Gyuri vezette hazaárulók helyett valódi civilek kapnák végre a támogatásokat !

Bár végre olyan kapná a pénzeket akik valóban tesznek a hajléktalanokért, és szegényekért, nem pedig Soros Gyuri és csicskái döntenék el végre ki él és hal meg a hajláktalanok között !

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.12.20. 13:54:10

@fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya:

"Ez alapon akár el lehet vágni Orbán nyakát fültő-fülig is, nem?"

Vannak is ilyen törekvések a blogszférában az ex-ÁVH-s gyurcsanyisták részéről dögivel.. :DDD

Viszont Soros Gyuri és Ál-Civiljei mehetnek végre a f@szba !

Jakab.gipsz 2016.12.20. 14:09:06

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:

Felsőbbrendűnek képzeled magadat, oktasd ki a nénikédet!

A SSoross fassopója pedig te vagy, hülye náci!

Ez idáig még nem volt egyetlen egy értelmes gondolatod sem, csak a gyűlölet fröcsög belőled egy demokratikusan megválasztott kormánnyal szemben.

Úgy hazudsz és gyűlölködsz mint senki más, "kussolj má'".

A zsidó nép nem azonos elmebajos Soros Gyurival, ez csak egy szemét filozófus, aki mások nyomorán meg gazdagodott, teljesen felesleges védened.
A filozófia pedig tudomány, a tudományok esetében pedig csak tévedni lehet, hazudni semmi képen sem, ezt jegyezd meg, mert előbb-utóbb lebuksz.
Aki pedig ennek az aljas tróger filozófiának dolgozik alá, az szégyellje el magát mert az egész K. Popper és Soros féle "nyitott társadalom" szemenszedett hazugság.

Azt a kormányt pedig amelyik a Soros féle filozófus fenevadat által elbutított embereket hagyja ostobaságokat elkövetni, ki kell rúgni, mert alkalmatlan és a saját népe ellensége.
Amelyik kormány pedig fellép az ötödik hadoszlop (belső bomlasztók Soros intézmények) ellen azt támogatni kell, majd utólag elszámoltatjuk ha hülyeséget csinál és mi keresünk számukra mentséget.
Azok a rohadék (zsidó) kommunisták is így kezdték, a tapasztalatlan fiatalokat és a gyerekeket, valamint a fél analfabétákat lázították fel, vegyétek észre.
Soros Gyuri pedig ha filozófus védje meg a filozófiáját, ha tudja, nem tudja a saját filozófiáját meg védeni, ezért alakoskodik sunyin.
És manipulál kilóra meg vett gazemberekkel, vagy ami a rosszabb, műveletlen M. Schultz urak pozícióba helyezésével.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.12.20. 14:09:20

Egyébként rossz linket raktál be te szerencsétlen marha..
A helyes link az ez ?

888.hu/article-orban-2017-a-lazadas-eve-lesz

Egyébként köszönet illeti a blogot !

Hisz egy korrekt cikkben, egy korrekt válaszban kifejti Orbán hogyan kell Soros féle aberrált terveket (pl migráns betelepítés, hitelfelvétel az eltartásukra, stb, ..) megakadályozni és egységesen fellépni ellenük !

Hogy ezt a gondolatot, a b1 (MSZP házi) blogírója azonosítja a Soros féle álcivilekkel az önlebuktatás.
Ezek szerint ők valóban ezt a célt szolgálják.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.20. 14:21:09

@Jakab.gipsz: A Soros a legnagyobb patrióta Széchenyi óta. Te meg egy agyatlan gyűlölködő rasszista fideSS fasszopó vagy.

fidesz maszop dk egykutya 2016.12.20. 14:33:44

@werecke: mé? Orbán a zsidócigány nem lépett be ezekbe a szervezetekbe? Akkor kiknek árulja az országot?
@sírjatok: nem meglepő ez orbán kiterjesztett testrészeitől :D

dunántúli gyerek 2016.12.20. 14:40:52

meg kell keresni az arabokat és el kell intézni őket

senki ne adjon nekik menedéket

Jakab.gipsz 2016.12.20. 15:23:33

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:
Soros mint jótevő, ha-ha-ha, ne nevettesd ki magadat te lökött, gyűlölködő.
Jó tevője volt az amcsi demokratáknak meg klingtonnénak, hogy nem választották meg.

Soros egy filozófus-fenevad!

Hágába vele az emberiség ellen elkövetett bűnök nem évülnek el, és persze teljes vagyon elkobzás.

5perc 2016.12.20. 15:33:43

@polgári kór:
"a kereszténységet új támadás érte"
Embereket ért támadás. Pár kereszténynek ehhez semmi köze.
"lezárni a nyugati határokat "
Oszt ha lezárják az oroszok a nyugti határt, hogy jössz ide Moszkvából, putinbérenc?

HaD 2016.12.20. 16:21:16

@legális: Tudja mi az a "tetves gondolatmenet"? Az hogy ez az orbán a soros pénzén tanulta a politika tetves gondolatmenetét!!! Az index másik cikkében a kövér nevü komcsi(mint tudjuk gyurcsány kollégájával közösen "dolgoztak" a rendszerváltás elött az újhullámos kommunista ifjak fejtágításán)azon piccsog hogy ezek a csúnya románok kiszorítják a magyart...a tetves qrva anyját ennek a gondolatmenetnek! Amikor a románok beléptek az eu-ba akkor miért nem vétóztak kövérék?? Mert soros nem engedte,vagy ki?Ez a népnemzeti orbán mi a fszért ráhelezi a kölykét? A szijjártó vagy ki meg kibszottul zsidó gyerek(ismerem a szüleit)és sorolhatnám még hogy kikkel van tele a politika és a média akik qrvára zsidók...hogy a túróban nem távolította el ez a nagy zsidógyülölö banda ezeket az elmút 25 évben? Ez a sorosozás épolyan kamu uszító duma mint a cigányozás arabozás meg a kulákozás...ezek ezt a tetves gondolatmenetet tudják/tudták, de ezt álmukból is felébredve:(

HaD 2016.12.20. 16:27:14

@Ballib cenzúrázók réme 18: Aztán kitöl kapnának támogatást? Az adópénzek elillanak focipálya pénzmosodában...

-JzK- 2016.12.20. 17:07:47

"Civil" egy szart.... kultúrmarxista SJW-ideológiát nyomó, libsi issue-ekat nyomató páholyok....

Az egész balodal RETTEG Habony Árpádtól 2016.12.20. 19:44:22

"Orbán jövőre kinyírja a neki nem tetsző civil szervezeteket"

UGY LEGYEN !!!

Mikor lövik már dunába a libbantakat ? 2016.12.20. 19:49:18

"Orbán jövőre kinyírja a neki nem tetsző civil szervezeteket"

Jol teszi. Teljes mertekben tamogatom a nyilvanos Dunaba lovetesuket.

vincent66 2016.12.20. 19:57:07

Remélem a Parlament előtt hajtják végre az ítéletet, garantált lesz az éljenző tömeg. A sípolók meg mehetnek az itéletvégrehajtó elé. :-DDD

fidesz maszop dk egykutya 2016.12.20. 20:02:49

@Mikor lövik már dunába a libbantakat ?: @Az egész balodal RETTEG Habony Árpádtól: Ne már csak ennyi nicked van "elvtárs"! Nyomjad a többivel is! Így nem kapsz a kiszes mszmps haverjaidtól sztahanov emlékérmet.

Ingyen védem az Orbán kormányt 2016.12.20. 20:03:06

"Orbán jövőre kinyírja a neki nem tetsző civil szervezeteket"
Miert kell addig varni? Iden ugyan miert ne lehetett volna ? Annyival is beljebb volnank.

Jossarian 2016.12.20. 20:47:21

Korabban es veletek kellett volna kezdenie, eloskodok

Sean MacTíre 2016.12.20. 22:53:31

Erdekes ezek az elkepzelesek itt a tisztelt narancstalib kommentelok reszerol, csak ott hibadzik, hogy ehhez eloszor az EU-bol kene kilepni. Az meg nem csak azt jelenti, hogy nincs ellophato zse, de meg kereskedelem sincs. Adhatjatok el az almat az oroszoknak megint, mert mas nem nagyon van (az ipar nagy reszet nyugati multik adjak). A keleti nyitas nem igazan jott be anyagilag.

Ami meg a 600.000 kulfoldon elo magyart illeti, erdekes felvetes a hazaviteluk. En pl. foggal-korommel kapaszkodnek abba az orszagba, ahol elek, es valoszinu hogy politikai menedekjogot kernek. Mibol gondoljatok, hogy csak azert vannak tavol, mert epp olyan kedvuk van? Van aki az otthoni szar munkaberek miatt ment el, masok azert mert nem akartak arra menni, amerre a busz haladt, es atszalltak masikra.

Titimataifaaaro 2016.12.20. 23:31:12

Magyarországon nincsenek civil szervezetek, úgyhogy kinyírni sem lehet őket.
Ahhoz felelősen gondolkodó civilekre lenne szükség, akik ügyek mentén összeállnak, nem ideológiák, hanem ügyek mentén, és nem politikai, hanem társadalmi megoldásokat keresnek .
Soros, vagy éppen Orbán fizetett "civiljei" nem felelnek meg ennek a kritériumnak.

dunántúli gyerek 2016.12.21. 01:20:01

remélem kinyírja mindet

amen

E.Katolnai 2016.12.21. 04:07:44

A korrupció ellenességgel és az átláthatósággal teljesen egyet értek, de a magyarok nemzetét mégsem viszi előre a külföldről fizetett "progressziv" csőcselék. Menjenek máshová bomlasztani, pattogni, bűnözüket, parazitákat védeni és afrikában harcoljanak a négerek jogaiért, ne itt
Ezek a tetves szervezetek miért nem szimbolizálják a hazaszeretetet, integrációt, alkalmazkodést, kötelezettségeket és a többség tiszteletét?
Minél előbb el lesznek takaritva, annál jobb, könyebb lessz a magyarok nemzetének.

bkkzol 2016.12.21. 04:58:58

Az itt felszabaduló energiájukat otthonukban is leadhatják. Például a Guantananamói telep felszámolásakor vagy a faji villongások elrendezésében... A korrupció ellen is harcolhatnak bár azt ők "lobbitevékenységnek" nevezték át esetleg átnézhetnék, hogy "adományokért" cserében milyen posztokat adtak-vettek...

HaD 2016.12.21. 06:53:40

@E.Katolnai: igen... az oroszok fizetik a "progressziv csöcseléket" .,akik szépen eladják nekik a "magyarok nemzetét"...konkrétan melyik parazitákra,bünözökre gondol? Az emút 25 év elitjére?

midnight coder 2016.12.21. 07:32:25

"Orbán jövőre kinyírja a neki nem tetsző civil szervezeteket"

Nagyon helyes!

"Lássuk röviden, mit szimbolizálnak az erők, amelyeket jövőre kiszorít majd Orbán:

tolerancia,
elfogadás,
jog előtti egyenlőség,
esélyegyenlőség,
felzárkóztatás,
erőszakellenesség."

Helyes. A fenti értékek túltolásával jut el Nyugat-Európa 20 évben belül oda, hogy az iszlamisták Szíriát csináljanak belőle. Mi valahogy nem vágyunk erre.

"korrupciómentesség,
átlátható gazdálkodás"

Aha. Az általuk támogatott baloldal hatalmon olyan korrupciómentes volt, és annyira átláthatóan gazdálkodott, hogy a fal adta a másikat. Ennek a remek gazdálkodásnak az eredménye hogy itt tartunk, és nem ott ahol mondjuk a csehek vagy a szlovénok, illetve az ő utolsó két ciklusuk alatt húztak el mellettünk gazdaságilag a szlovákok is. Köszönjük Emese!

midnight coder 2016.12.21. 07:37:21

Soros és az ő alapítványai kb. annyira hiányoznak ide, mint a kolera a lepratelepre.

nu pagagyí 2016.12.21. 07:54:29

A jövő a totális állami terror. Mindenki csak a rezsimtől kaphat kaját, persze csak akkor, ha jól viselkedik. Ilyen népellenes lépésre csak olyan diktátorok vetemednek, akik mögött valamilyen nagyhatalom kavar. Nagyon úgy tűnik, Orbán orosz segítséggel kaparintotta meg a hatalmat és őket szolgálja. Nem önzetlenül persze, hanem szimpla személyes érdekből, uralkodói dinasztiát épít. Torz gondolkodásában saját maga személyesíti meg a népet, úgy gondolja, hogy ami neki jó, az a nép javát szolgálja. Mivel kb. annyi intelligencia szorult belé, mint Horthyba, nem tudja még, hogy hatalma addig tart, amíg az oroszok jónak látják. Az oroszok be fogják nyújtani a számlát és serényen végre kell hajtani, ha nem akar egy magyar Majdant, vagy annak előzményét, ami hatalomba repítette, a 2006-os TV-székház ostromot. Mert így utólag összerakva a képet, nagy rá az esély, hogy a 2006-os magyarországi zavargások mögött már az oroszok álltak és Orbán lehetett a titkos favoritjuk. Megint haladunk egy újabb nemzeti katasztrófa felé. Pár centire vagyunk attól, ahonnan már nincs visszaút, mert Orbán hasonszőrű elődeihez méltóan gyáva és ostoba, minden szennyes igényt ki fog elégíteni ismét a rossz oldalra lökve az országot.

nu pagagyí 2016.12.21. 07:56:15

@midnight coder: A lepratelepet már megvalósítottátok.

HaD 2016.12.21. 08:12:10

@midnight coder: ès hol is tartunk? Az ország gazdasági strukturáját tekintve teljes kiszolgáltatottságban él az eu-s pénzeknek,és a külföldi müködö és pénztökének. Eddig "csak" a züllött nyugat tartotta a lelket a gazdaságba de majd most az oroszok is "besegítenek"...gondolom ez a keleti nyitás?! Mit tett hozzá akár az orbán féle akár a másik utódpárt ahhoz amit 27(!!!!) éve "megörököltek"? A mezögazdaság hatékonysága jobb esetben stagnál,feldolgozóipar kukában, infrastruktura a szétlopott autópálya építéstöl változott(ja bocs a felcsúti vonal...el is felejtettem),energetikailag irány moszkva,vízgazdálkodás nulla ,a kereskedelem na az aztán népnemzeti(aldi/lidl/spaar...),idegenforgalom/vendéglátás/szállodaipar...mint a nyollcvanas évek(kivéve a tetü eu által adott fejlesztési forrásokból megépülteket...melyek kihasználtsága agyon szubvencionált...lásd még utalvány rendszert). Ja és a nehézipar/jármüipar...az hova is lett? Elvitte "Emese"...vagy a cica? Mindennek teremtett kiválló alapot matolcsi mint privatizációs kormánybizottság ELNÖK! Aztán szép váltógazdálkodásban letarolták a stumpf/pozsgai tanítványok amit csak értek...maga meg tapsikol hozzá.

HaD 2016.12.21. 08:24:55

@nu pagagyí: Az orosz érdek nem igen engedi ki egykönnyen amit egyszer már megszerzett. A 80-as években Reagan kicsit hazavágta öket a védelmi rendszer´ével aztán Bush-ék befejezték az olajárral...ettöl össze is csuklott a fejlett cicializmus...igen ám de nem durván(abból balhé lett volna)hanem ilyen kis kompromisszumosan...ezt hivták rendszer váltásnak..az alku arról szólt,hogy az elvtársak megkaparainthatják a cuccut,de a ruszkik huzzanak ki Közép-Európából és az arab világból...eltelt harminc év az amcsik eltunyultak az oroszok pedig kikupálódtak....az embereik mindig is itt voltak. Részben a régi jó kapcsolataik részben ténylegesen(lásd még madget rahimkulov és cimborái).

Le Orme 2 2016.12.21. 09:30:37

A Soros által pénzelt szervezetek kártékonyak, társadalomrombolók, értékrombolók, a bűnözők és deviánsok pártján állnak. Be kell tiltani tevékenységüket úgy, ahogyan a játéktermeket megszüntették egyik napról a másikra. Ilyen egyszerű.

Jakab.gipsz 2016.12.21. 09:31:13

@HaD: Azt írod "az amcsik eltunyultak (...)" , tévedsz az amcsikat szándékosan lebutították elmebajos és szélhámos tudomány filozófusok az élükön Soros Gyuri!

KayD · http://kayd.blog.hu/ 2016.12.21. 10:35:54

"Az embereket mindig könnyű a vezérek uralma alá hajtani... Csak annyit kell tenned, hogy elhiteted velük, hogy támadás alatt állnak, el kell ítélned a pacifistákat, amiért hiányzik belőlük a hazafiság és mert veszélyeztetik az országot. Ez minden országban éppúgy működik." /Hermann Göring/
A történelem összes diktátora ugyanazt a receptet alkalmazta, az ősi csoportösztön aktiválását, a csoportidentitás és a külső és belső ellenségkép felerősítését. Az elnyomó rendszerek seggnyalói mindig a csoportösztönre legfogékonyabb birkák közül kerülnek ki. Mivel elfogadják a számukra felkínált ellenségképeket és vevők a félelem- és gyűlöletkeltésre, az agresszív túlélési ösztön felülkerekedik, kialakul a feltétlen lojalitás a falkavezér és serege felé, akik ezektől a "fenyegető ellenségektől" meg tudják őket védeni, és hűen segítenek nekik politikai ellenfeleik elfogásában, bebörtönzésében, megkínzásában, megölésében. Ez egy agyi biokémiai folyamatokkal leírható tudatmódosulás, ami teljesen kiforgatja az ember személyiségét, irracionálissá teszi a gondolkodását. Hogy ennyien vannak az nem véletlen, az ilyen szolgalelkű, erkölcsi értékítéletre képtelen emberekre az elnyomó hatalmak a történelem folyamán folyamatos szelekciós nyomást fejtettek ki, mivel mindig lényegesen jobb szaporodási esélyt biztosítottak számukra, akik viszont erkölcsi indíttatásból, jó szándékból küzdöttek a szélesebb társadalmi rétegek jogaiért, igazságáért és az elnyomás, kizsákmányolás ellen, nagyon gyakran üldöztetés, eltaposás, kínzás, halál volt a jutalmuk.
Ez az elnyomó hatalom is a régi receptet másolja, az emberiség civilizációs fejlődésének humanista vívmányait képviselő civil társadalmat idegen ügynököknek bélyegzi, és ellenük uszítja a primitív, alacsony erkölcsi és szellemi színvonalon álló ösztönlényeket.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.12.21. 10:36:51

Természetesen kinyírja Orbán a neki nem tetsző alapítványokat, sajtót, mindent. Egy gátlástalan embert juttattunk hatalomra, aki halad az Erdogan-i, Putyin-i úton. A demokrácia nem való a gátlástalanoknak. És idestova 7 éve teszi ezt lépésről lépésre mégsem sikerült alternatívát kiállítani (persze Orbán a rá veszélyeseket is kinyírja, szóval erős az ellenszél). Én úgy látom, hogy le kell lépni, az ország végképp Orbán túsza lett. Nincs más, mint végig nézni a tányérképű Mészárosok és hombárfejű Rogánok (a slepp és a strómanok) felemelkedését és mindenki más jobbágysorba süllyedését. Nem véletlen, hogy akiket a fidesz igazán nyúzott (pl anno az adójóváírás kivezetésével), már lelépett. Aki meg akarja ezt nézni, az maradhat és adózhat, hogy hadd legyen Mészáros feje még szélesebb.

fidesz maszop dk egykutya 2016.12.21. 11:07:57

@Le Orme 2: ha bűnözők pártján állna akkor a ti pártotokon állának.
"ahogyan a játéktermeket megszüntették egyik napról a másikra"
"elvtárs" nem szüntették meg, csak átadták az usában körözött pocoknak a játéktermeket
süti beállítások módosítása