B1 blogcsalád



Hol Orbán van, ott hazugság van

2016. október 17. - jdesi

zj.jpgAzt írja az ismerősöm a Facebookon, hogy a minap észrevette, munkások a fák ágait vagdossák le a pesti Dráva utcában.

  • Odament hozzájuk és megkérdezte, mit csinálnak.
  • Gallyazzák a fákat, hogy tavasszal szépen kihajtsanak – felelte az ember, és dolgozott tovább.

Másnap reggelre az összes fát kivágták.

  • Újra odament az ismerősöm a fagyilkoshoz, és megkérdezte, miért hazudott neki előző nap.
  • Mert ez volt kiadva fentről utasításban felelte szemrebbenés nélkül, és gyorsan elemésztett még egy fát.

Így megy ez. Fentről – értik, fentről – kiadják, hogy hazudni kell. És akkor mi készségesen hazudunk.

  • Fentről kiadják, hogy nem is halnak meg az emberek a kórházakban fertőzésekben, és akkor az erre illetékesek szemrebbenés nélkül ezt mondják – mégiscsak olcsóbb, mint szigorítani a higiénés feltételeken, vagy az egyszer használatos eszközöket valóban csak egyszer használni.
  • Fentről kiadják, hogy hazudni kell, és akkor azt mondják az oktatás bölcs felelősei, sokkal jobb, ha a gyerekek, akik most már kora reggeltől késő délutánig az iskolában rohadnak, az átszervezett oktatás rendszerbe járnak.

És tényleg átszervezték és minden nemzetközi összehasonlítás szerint zuhanunk lefelé az olvasási, számolási képességek tekintetében. Miközben agyonhajszolt pedagógusok jelentések belívek, naplók keret- és egyéb tantervek papírtonnáit töltik ki, amelyeket persze senki nem néz meg, de ha nem készül el, akkor a fejére koppintanak. Ezért aztán beír mindenféle hazugságot, hogy békén hagyják.

És mivel fentről azt adták ki, hogy ez jó, szerencsétlenek egyetértő képet vágnak hozzá és továbbadják, hogy ez jó – a becsületesebbek persze közben kacsintanak a gyerekekre, hogy nem úgy kell azt a jót érteni, hogy jó. Most kérem, kedves harmadik cé, hazudok, de ugye fentről ezt mondták, hogy hazudni kell – nincs mit tenni. Hazudok. De azért ne higgyétek el. Így kell ezt, az iskola végülis az életre nevel.

Ha pedig a Népszabadság nem hazudik, megírja, hogy a bulibáró Rogán Antal helikopterrel repked, majd lehazudja az egészet, vagy, hogy Matolcsy György feleség jellegét még el nem nyerő szeretője, valami Zita nevű nőszemély, mit művel, akkor fentről jön az utasítás, hogy bezárni.

Mert nem hazudott, és itt hazudni kell.

A munkatársaknak ugyan még azt hazudjuk előző este is, hogy semmi gond csak költözünk és közben jó képet vágva mosolygunk – miközben tudjuk, hogy hazudunk. Mert fentről ez lett kiadva. Hogy hazudni kell.

Mondhatnánk hol Orbán van, ott hazugság van. Bár megjegyzem, nem mindig maga Orbán hazudik. De ahol hazugság van ott mindenki szem a láncban?

A láncfűrészes, az orvos, a tanár, a politikus, a kiadó igazgatója? Mindig hazudni kell?

És mindig Orbán tehet róla?

Vagy jobb nekünk, ha demokráciát hazudunk magunknak, mert akkor kényelmesebb az életünk? Demokrácia van – hazudjuk, de közben kacsintunk azért hozzá, hogy tudjuk mi hogy nincs csak hazudunk. Mert föntről ugye.

És addig is, míg föntről megmondják, hogy most éppen mi gondolunk erről, vegyünk egy másik példát:

Tegyük fel persze már most tudjuk, hogy nem igaz , hogy az úgynevezett TAO-pénzeket az utolsó fillérig valóban néhány kivételezett sportágban használják fel. Vagyis, ha egy cégvezető úgy dönt, hogy az egészségügy vagy az oktatás helyett az ő megtermelt adójából néhány dagadt edzőt és pár szerencsétlenkedő sportolót tartsunk el, akkor az így lesz.

Tehát nem csurran-cseppen ide-oda, nem a megvesztegetési- és védelmi pénzeket szedik TAO-nak álcázva be, hanem minden jogszabályt akkurátusan betartanak, ez akkor is közinformáció, még ha most a parlament másként is döntött.

Leegyszerűsítve, még ha minden „rendben” történik, akkor is van jogunk tudni, hogy ki az, aki úgy dönt, hogy a sport fontosabb, mint a lélegeztetőgép, aki szerint lényegesebb a több gól, mint a működőképes iskola.

De azt is tudjuk, sejtjük, hogy nincs így. A TAO nagyszerű eszköz arra, hogy legálisnak tüntessék fel mindazt a törvénytelenséget, amit a maffiaállam elkövet.

Szeretnél valami zsíros állami megrendeléshez jutni? Megoldható. És nem is kell feltétlenül minden pénzt a Voldemort nagyúr módszerével befizetned. Táskában, zsebben hordanod nekünk.

Szépen lekönyvelheted, minden a legnagyobb rendben. Az adófelügyelő ha meglátja, hogy a felcsúti családnak tejelsz, még tisztelegni is fog. Ennyi.

És ezt persze el kell dugni a nép elől. Mert egy idő után valóban kínos, de sebaj. Erre is van egy módszer.

Eltitkolni. És akkor már hazudni sem kell

Egy megoldás maradt. Az adóleaks. Így vagy úgy, de megszerezni az adatokat, az információkat valakiknek és kiszivárogtatni. Ha megakadályozni nem tudjuk egyelőre a lopást, legalább lássuk, tudjuk, megjegyezzük, kik közreműködők mindebben.

Hazugság nélkül

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8311814905

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.10.17. 14:23:06

Szabó Dezső: Mit jelent ez a jobb és baloldaliság? Azt, hogy az illetők egy az országot érintő egyetemes, vagy részletkérdésekben nem fizikai és pszihikai adottságok összes ismeretéből s a szóban forgó probléma elképzelhető minden hatásából alkotják meg az ítéletüket: hanem egy híg tudományellenes, elemeiben ellentmondó piszkos frázeológia szerint mely őket jobb- vagy baloldaliakká kötelezi” — aszerint, hogy melytől reméli a maga boldogulását, zsákmányát, mondom hozzá én.
Demokrácia? Ez a hazug népképviselet egy az állatvilágban teljesen lehetetlen, perverz helyzetet hozott létre. A vágómarhát a mészárosok letaglózzák: szegény marhák nem tehetnek róla. De van-e olyan örült képzelet, mely elképzelje, hogy a szarvasmarhák zászlós felvonulásban, éljent rikoltozva Kossuth-nótát énekelve válasszák meg azokat a mészárosokat, aki letaglózza őket? — megint Szabó Dezső! Mi mindent megírt ez az ember! Mi változott az óta? Talán a hülyeség lett nagyobb, a fal lett simább, melyről lepereg az intés, mint a borsó!
"Aki a keresztény táborban a magyarságot a múlt ideológiájához akarja kötni, s az, ki a szükséges megújhodást a zsidó táborban igyekszik megvalósítani: egyenlően a magyarság halálán dolgozik, jó- vagy rosszhiszeműen!" Szabó Dezső 1921

Willkommenskultur 2016.10.17. 17:03:17

hihető történet az mszp blogon

dunántúli gyerek 2016.10.17. 17:12:39

hehe, biztos úgy volt

mostantól hogy a népszabis komcsik nagyon ráérnek, még több hazudozást olvashatunk majd a blogjaikon

sírjatok 2016.10.17. 17:22:01

" jogunk tudni, hogy ki az, aki úgy dönt, hogy a sport fontosabb, mint a lélegeztetőgép"

ezt a lélegeztetőgépet pl. a migránsok költségeivel kapcsolatban miért nem hozzátok fel soha?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.17. 17:28:46

@sírjatok: "ezt a lélegeztetőgépet pl. a migránsok költségeivel kapcsolatban miért nem hozzátok fel soha?"

Milyen migránsokra gondolsz?

Azt a rengeteg pénzt, amit a menekültek ellátására kapunk az EU-tól, nem illendő másra költeni, még lélegeztetpgépekre se.

d.j 2016.10.17. 18:19:42

@Willkommenskultur: Ez nem történet, hanem a valóság.

1ghost 2016.10.17. 18:29:05

@Willkommenskultur: @dunántúli gyerek: @sírjatok:

Na mi van te hitvány bérhazudozó? Te ócska orbánista szaralak, szorul a hurok?

Nagyorrú Barbi 2016.10.17. 18:58:11

Hogy ez a csúnya Orbán mi mindenbe bele nem szól...

$pi$ 2016.10.17. 19:12:16

@Nagyorrú Barbi: Nekem egy kukás ismerősöm van, mesélte ő is, hogy hetente konzultál orbánnal. Nagyon félti az állását, szegénykénytelen össze-vissza hazudozni az orbán miatt.

ember100 2016.10.17. 19:19:54

@dunántúli gyerek:
Helló !

TE TÉNYLEG ENNYIRE EGYSZERŰ VAGY ?
Aki nem a vezír szája íze szerint beszél az komcsi ?
Egyáltalán tudok ki - mi az a komcsi ?
A mostani népszabadság legtöbb újságírója még nem is élt a SZOCIALIZMUSBAN , így hogy lehetne komcsi .
Az hogy valaki baloldali még nem kommunista !

morpho 2016.10.17. 19:23:29

Nyílván nem Orbán szól bele a személyesen a fák kivágásába. Lehet ezen poénkodni, de attól még ez az uralkodó szemlélet. Ha azt látja a zember, hogy a kormány tagjai hazudoznak, (nem is mentem helikopterrel, pedig fotó van róla, stb) akkor ez válik/marad az uralkodó szemlélet minden szinten. Márpedig ez a szemlélet nem sikeres. Vannak országok, ahol a miniszterek/miniszterelnökök megbuknak ha hazudoznak. Azok az országok sikeresebbek. Mi meg itt poénkodunk, hogy Orbán személyesen... haha .
Mielőtt valaki elkezd Gyurgyányozni, rá is értem amit írtam.

anyadmajma 2016.10.17. 19:43:31

@dunántúli gyerek: attól te még egy hazaáruló bolsevik geci vagy.
És nyugodtan nekem is tiltakozhatnak a gazdák, mert paraszt is vagy:)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.17. 20:39:37

@$pi$: Egy ismerősőöm mesélte, hogy mikor Ákos vállalhatatlan fasságot mondott, és a szponzora, a Telekom szerződést bontott ezért, az orbánék bosszúból felmondták a Telekom szerződéseit. Persze, kiröhögtem, teljességgel lehetetlen, ilyen a világon nincs, hogy huszadrangú ripacsok magánérdekeit védje a kormány. :))

ulpius66 2016.10.17. 22:11:43

Dési Jani!

"Hol Orbán van, ott hazugság van"

Most jöttem rá, hogy a gyurcsányi is Orbán miatt hazudozott össze-vissza reggel, délben meg este....

Sőt!

Te is az Orbán miatt hazudozol.....

ulpius66 2016.10.17. 22:17:01

Még sőtebb!

A Pecina is az Orbán miatt hazudozik!

Bezzeg a Népszabis Petőpeti mindig igazat mond, ír!

Ebből is látszik, hogy a Népszabiban nincs benne az Orbán......

Látjátok kedves ballibsi elvtársak, ilyen egyszerű az élet!

1ghost 2016.10.17. 22:46:28

@ulpius66:

Grat, bazdmeg! Az összes többi nickeden nem sikerült ekkorát hazudnod. Használd ezt!
Ezen hazudsz a legnagyobbat!

Felfogni, nertárs?

dunántúli gyerek 2016.10.17. 22:52:18

annyi fát soha egy kormány se ültetett mint az Orbán kormány, amiért külön dícséretet is kaptunk...

persze erre bizonyíték is van

ideo-logic.blog.hu/2016/10/15/egy_felmeres_szerint_a_vilag_25_legjobb_orszagaban_elunk#comment-form

nem a kukában talált ződdosszié

haha hehe

hazug komcsit hamarabb utolérik, mint

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.17. 22:59:42

@dunántúli gyerek: "annyi fát soha egy kormány se ültetett mint az Orbán kormány"

:)) Te nagyon szép lehetsz. Mert az eszedért nem szerethetnek.

Ha elolvasod a kommnetekeket, kiderül, hogy pont nem az orbán ültette az elmúlt 20-25 évben azokat az erdőket, amire a tanulmány hivatkozik.

Az orbán a nagy fakivágó.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.17. 23:01:22

@ulpius66: Orbán nagy hazug. Pl. azt hazudta, hogy ő sose hazudik.

MOCSKOS LIBERÁLISOK TAKARODJATOK AZ ORSZÁGUNKBÓL 2016.10.17. 23:04:29

"Hol Orbán van, ott hazugság van"

Hol lipsik vannak, ott Dunába lövetés is lesz.

dunántúli gyerek 2016.10.17. 23:07:47

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: kommenteket

pont annyira érdekelnek a kommentek mint a poszter hazudozása, hahaha

Willkommenskultur 2016.10.17. 23:13:11

'Száz év alatt Magyarország megduplázta erdőterületét, így mára az ország több mint egyötöde erdő, ami minden évben több ezer hektárral tovább bővül az új telepítések által.
Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára elmondta, hogy a Nemzeti Erdőprogram alapján - amely része a Nemzeti vidékstratégiának - felgyorsul az erdőtelepítések üteme. Így a következő 10 év alatt várhatóan mintegy 700 ezer hektárral növekszik az erdők területe az országban, hogy az erdő által borított területek nagysága mihamarabb 20-ról 27 százalékra emelkedjen.'

www.agroinform.com/erdo_vadgazdalkodas/a-magyar-erdoterulet-folyamatosan-no-16520

A libsik, komcsik és a B1 blog mindig, minden kérdésben hazudik reggel, délben meg este.

dukeekud 2016.10.17. 23:14:28

Azert az gusztustalan, hogy az index, ilyen kattintas vadasz primitiv, ocsmadek betuhalmazokat emel ki.
Ezekben az ugynevezett blogokban, szo nincs tenyekrol, elemzesrol, velemenyrol, otletekrol, pusztan primitiv gyermeteg gunyolodasrol. Nem mintha a betuhalmaz osszehordoja ezzel nem volna tisztaban.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.18. 00:12:54

@Willkommenskultur: "Száz év alatt Magyarország megduplázta erdőterületét, így mára az ország több mint egyötöde erdő"

A hazug bolsi libsi lipsi párhuzamos zsidó háttérhatalom letagadja orbánnak eme kimagasló eredményét. :))

- Ki maga?
- orbán.
- És mit csinált?
- Betelepítettem fákkal az Amazonas medencét!
- Dehát az tele van fákkal!
- Persze, most MÁR.

orbán, a faültető hős. :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.18. 00:14:14

@dunántúli gyerek: "pont annyira érdekelnek a kommentek mint a poszter"

Ja, csak hobbiból csinálsz itt hülyét magadból? :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.18. 00:17:45

@ulpius66: "Te is az Orbán miatt hazudozol..... "

Az a habonymádia gépezet, meg a fiseSS fasszopói is orbán miatt hazudoznak. Meg arogán is. Egy nagy hazugsággyár a fideSS maffia.

Csak a a kosa nem hazudozik, mert örül, ha ki tudja mondani, hogy "kupak". :))
süti beállítások módosítása