B1 blogcsalád



Újabb hazugsággal bukott meg Habony propagandalapja

2016. október 11. - nickgrabowszki

A Népszabadság bezárásáról azt bírta mondani egy szocialista politikus (Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke), hogy

ilyen esemény a rendszerváltás óta nem volt.

Erre mit ír a habonyista propagandamédia? Ezt:

88.png

A második forduló előtt! Ravaszak ezek a komenisták, 

ördögien ravaszak.

Mindegy nekik, hogy kormányon vannak vagy sem, mindent ők irányítanak.

És G. Fodor politológusnak tartja magát. Meg politikai újságot csinálnak. Az anyag Lovas Istvánra, a kormánypárti szélsőjobboldal méltán jelentéktelenségbe süllyedt publicistájára hivatkozik. Lovas eredetijében ez úgy szerepel, hogy 

A külföldi tulajdonban lévő és a tulajdonos által felfüggesztett Népszabadság eseténél volt jóval súlyosabb esemény a rendszerváltás után.

A Pesti Hírlapot az 1994-es választások első fordulóját megnyerő MSZP-SZDSZ azonnal bezáratta, meg sem várva a második fordulót.

A két forduló között. Ez már önmagában abszurd.

Egy kétfordulós választási rendszerben az első forduló győztese nem rendelkezik semmilyen hatalmi jogkörrel. A parlament csak a második fordulót követően alakul meg, addig a négy évvel korábban megválasztott képviselők bírnak mandátummal, a kormánytöbbség változatlan. És még az új országgyűlés megalakulása után is ügyvezetőként a régi kormány van hatalmon.

Nézzük a dátumokat:

  • A választások első fordulóját 1994. május 8-án tartották.
  • A másodikat, amelyik az elsőben el nem nyert egyéni mandátumok sorsáról döntött, 1994. május 29-én.
  • A Bencsik András főszerkesztésével készülő Pesti Hírlap 1994. június 5-én jelent meg utoljára.
  • Az új országgyűlés 1994. június 28-án alakult meg.
  • Boross Péter kormánya 1994. július 15-éig volt hivatalban.
  • A Horn-kormány 1994. július 15-én tette le a hivatali esküt, előtte semmilyen jogkörrel nem rendelkezett.

A Pesti Hírlap tehát több mint egy hónappal Hornék hivatalba lépése előtt megszűnt. 

Ergo NEM a szocialista-liberális kormány számolta fel.

Ha Lovasnak és a 888-nak abban igaza van, hogy a döntés már a két forduló között megszületett, akkor meg pláne nem. (Bencsik a megszűnés körülményeiről 2009-ben árult el részleteket.)

Ennyit arról, hogy ki intett be a sajtószabadságnak, meg ki hazudott hatalmasat. Ha a Pesti Hírlap cikkeiben általában is annyi volt az igazságtartalom, mint egykori vezető munkatársának mostani állításában, akkor talán nem is kár érte.

Lovas most a Magyar Hírlapban publikál, a 888 magát a 98 százalék lapjának nevezi. Talán ez el is mond mindent arról, hogy mennyit ér a 98 százalék, vagy hogy egyáltalán mennyire igaz.

A kormánypropaganda népszavazás utáni hazugságairól itt írtunk. Ezek már akkor se tudnának igazat írni, ha azért fizetnék meg őket.

Persze nem azért fizetik.

(Közreműködött: ashwood)

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7211796117

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Virág et. 2016.10.12. 19:20:19

A Pesti Hírlap bezárásának oka leginkább a szintén jobboldali konkurencia, az Új Magyarország megjelenése volt. A megmaradó jobbos támogatók inkább ott hirdettek és nem a már akkor is marginális PH-ban. A PH igazából soha nem tudott elrajtolni és a választási vereség hírétől a potenciális pénzcsapok elzárása is várható volt, így a lap bezárt.

Ami 2 egész évig jelent meg összesen,

A Népszabadság 74 évfolyamot tudhat maga mögött. Közben túlélt baloldali és jobboldali kormányokat is. Igazából bárki túl tudott volna élni, miután a legnagyobb példányszámú közéleti napilap volt, óriási brand-erővel, amit legalább online formában meg lehetett volna tartani. Ha az okok valóban gazdaságiak lettek volna, de ne vicceljünk.

A fizetett prostik véleménye meg lószart sem számít. Ahogy a prostik maguk sem.

Netuddki. 2016.10.12. 20:04:17

A helyzet az, hogy mi, adófizetők fizetjük ezeket a patkányokat...

pamut 2016.10.12. 20:09:14

:DDDD
Kurva jó sztori.

De ami még jobb! :D Klikkeljetek a linkre, és olvassátok el ott a kommenteket! :DDD
A sok AGYHALOTT ZOMBI ott hörög hogy szemét szocik bezárták a jobbos újságot! :DDD

Az egy dolog hogy akinek van 20-as IQ-ja annak magától is leesik hogy két forduló között még nem az első forduló nyertese kormányoz, de bazdmeg valaki be is írta a kommentek közé hogy akkor még nem a szocik kormányoztak, de ők akkor is hörögnek hogy szemét szocik :DDD

Ezek már nyíltan lemondtak a valóságról, ez egy szekta: hisz ha gyűlölni akarnak akkor kell rá az ürügy ha igaz ha nem. Ha nem igaz, akkor a valóságot kell tagadni, mindegy, csak valami kamu ürüggyel igazolhassák a kényszeres hörgési és gyűlölködési szükségletüket.
Fidesz = gyűlölet-szekta.

Szelid sunmalac 2016.10.12. 20:11:33

Es mindjart megjelenik a birka aki idehany valami irrelevansat meg libazik egyet, meg a batyu meg a tobbi faszkalap, akik majd vagy jol relativizaljak, vagy elkenik, ballibeznek kicsit elterelik a temat eeeees mar kesz is.

vénkujon 2016.10.12. 20:57:15

@Szelid sunmalac: nem. most én fogok jönni. múlt hét óta fideszes vagyok...már írtam a központba, hogy küldjék a mantrát. nemsokára idebaszok valamit.:D

nu pagagyí 2016.10.12. 21:07:42

Elég sok jobboldali sajtótermék fuccsolt be, leginkább az olvasók hiányoztak. Olvasója a jobboldali szócső médiának ugyan most sincs, de a csalódást valószínűleg oldja az állami forrásból származó tetemes extraprofit. Arra azért még nem gondoltak, ha minden jobboldali lesz, akkor kevesebb jut majd fejenként.

morpho 2016.10.12. 21:22:22

Esetleg arról is írhatnának valamit Habonyék, hogy hogyan záratta be a fidesz 1998-ban a Kurírt, miután megírták, hogy Pintér belügyér Dietmar Clodoval a bombagyárossal üzletelt. Másnap bement egy picsa a Postabankból és rögtön kirúgott mindenkit. Kunhalmi tehát mégis csak tévedett. A Népszabadság ügy nem példa nélküli, a fidesz egyszer már eljátszotta ezt...

Szelid sunmalac 2016.10.12. 21:26:06

@vénkujon: Nem tudod te magad olyan hulyere inni!

KolompárRómeó 2016.10.12. 22:20:07

@Tibi !: Most éppen a Magyar Időket.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2016.10.12. 22:40:20

@Szelid sunmalac:

ne feledjük $$$=$$$-et, aki jól beírja, hogyaszondja "végre ajvékolnak a libsik, én megint a Fideszre szavazok!"

ősbölény 2016.10.12. 23:47:15

Emlékezetem szerint (nem néztem most utána) Orbán épp külföldre utazott, és a repülőtéren hagyta meg, hogy mire visszajön, a Kurír már ne jelenjék meg. A Postabank ugyebár állami bank volt...

monddazigazatmar 2016.10.12. 23:58:29

Remek látni, hogy ismét megbukott valaki. Furcsa, hogy csak egy ilyen jelentéktelen ügyben, de még csak szerda van, messze még a hét vége, addig még megbukik háromszor a rezsim, meg összeomlik a gazdaság.
Azt pedig külön öröm látni, hogy a teljes baloldal -mind az öt fő - összegyűlt és ennyire örvend, hogy mekkora lebuktatást csináltak.

Kiss Árpád 2 2016.10.13. 05:15:10

@vénkujon: elobb bizonyitanod kell. Ritualisan el kell egetned egy szegfut, mikozben narancslevet iszol. Aztan indokolnod kell, hogy miert van viktornak igaza

Kiss Árpád 2 2016.10.13. 05:20:32

A keplet tok egyszeru. Lehoztak Forgoszarnyas Toni sztorijat, es keszultek valami masra is, amit mar nem lehetett volna kimagyarazni. Megjott a parancs fentrol, majd az osszes berkommentelonen kiadtak, hogy barki irni mer kopter tonirol, libazni kell egyet es terelni, mig vegul ez is a feledes homalyaba merul. Es kesz is... Volt kopter, nincs kopter...

Kiss Árpád 2 2016.10.13. 05:22:04

@monddazigazatmar: ne terelj. Miert irt le hazgsagokat a Habony Idok? Erre valaszolj nekem.

N. Barbie 2016.10.13. 10:46:43

Ertem en, hogy ballibaknal meg kell legyen a mindennapi ajvekolas a diktaturarol, de most komolyan, valamelyik rettego ugy konkretan le tudna nekem irni a bizonyitekokat, hogy a fidesznek mi koze volt a nephazugsag bezarasahoz? Es itt nem a konteokra, meg a hatbiztosokvoltakmiertmertcsak tipusu hulyesegekre gondolok, hanem konkret tenyekre.
Mert amit en latok, hogy volt egy lap, ami allitolag 5 milliardos tartozast gorgetett, az olvasottsaga a haromnegyedevel csokkent par ev alatt, igy a tulaj bezaratta. A fidesznek mi erdeke lenne belenyulni valamibe, ami mar ugyis haldoklik, nem mindegy nekik, hogy mult heten zar be vagy max. par het/honap mulva?
Az szinten erdekes, hogy ha a most hisztizo kommu, ize, mszp annyira a sziven viseli a lap sorsat, miert is adtak el, ezzel kb. alairva a halalos iteletet, jol tudvan, hogy piaci alapon, a bokezu tamogatasuk nelkul nem fogja sokaig huzni?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.13. 10:57:32

@N. Barbie: Nem tudok az mszmp nevében nyilatkozni. Mi jóérzésű jobboldaliak a sajtőszabadság eltiprásán busongunk. Ha ez neked öröm, akkor tapsolj a gazdádnak, még sok ilyen hőstettet vigyen véghez.

N. Barbie 2016.10.13. 11:16:05

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: Nem mszmp, mostmar csak mszp, meg ujabban demokratikus ellenzeknek hivatjak magukat ok is.
Tehat osszefoglalva a valaszod, fingod nincs rola, hogy konkretan volt-e barmi koze a fidesznek a lap bezarasahoz, de a ballib hisztizok ezt mondjak, te meg szepen atvetted. Gratula. :)
Az mar meg a szellemi kepessegeid igen szereny voltat tamasztja ala, hogy en szepen megkerdezem, tud-e valaki konkretumot, ami igazolna, hogy a fidesznek barmi koze volt hozza, erre te konkretumok helyett kapasbol gazdadozol.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.13. 11:22:58

@N. Barbie: Lehet, hogy te vak vagy, és sötétben tapogatózol, de mindenki tudja, hogy az orbán záratta be.

Egy valódi üzleti tulajdonos eladja, ha nem akar a feljavításával vesződni. Persze, ti fideSS fasszopók nem értetek semmilyen üzlethez.

N. Barbie 2016.10.13. 11:33:54

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: Most, hogy az osszes agyatlan ballib kliset ellotted, irsz verge konkretumot is vagy csak jo szokas szerint tenyek hianyaban tovabb szemelyeskedsz, kedves libsi fasszopo?
Az ugyanis nem teny, hogy "mindenki tudja". Az ilyen szintu "erveles" a meg az atlagnal is ostobabb ballibek sajatja.
Az meg csak a hab az ertelmi fogyatekossagod tortajan, hogy lathatoan halvany lila gozod nincs vallakozasok mukodeserol, de frocsogsz itt arrol, hogy mas nem ert uzlethez. :)

morpho 2016.10.13. 12:09:52

@N. Barbie:

Te nem találsz semmi furcsát a Népszabadság megszüntetésében? Szerinted így szokás ezt csinálni? A népszabi nem írta meg Rogán és Matolcsi disznóságait? Nem lehet itt valami összefüggés? Te tényleg elhiszed, hogy ez piaci alapon történt? Ha nem akkor viszont már közeledünk. Egyébként nézheted hülyének a levegőt is, attól még elég nyilvánvaló a dolog. Azt is értem, hogy ez van most nektek kiadva, hogy bizonyitassátok be, hogy a fidesznek ehhez bármi köze volt. A nácik pont ezt csinálták a Reistag felgyújtása után. Rákiabálták a baloldalra és azt hangoztatták, hogy nincs ellenük semmi bizonyíték. Aztán a történelem csak bebizonyította, hogy ők voltak. Légy erős, itt ugyanez várható. Aztán majd győzd letagadni, hogy itt kavartad a szart!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.13. 12:43:00

Ha a fideSS fasszopói teszkóba járnának, tele lenne a parkoló bevásárlókocsikkal, mert ők nem tolják vissza a helyére 100 forintért, hanem ott helyben megszüntetik.

Pedig egy lapot eladni nem sokkal több munka, mint visszatolni a bevásárlókocsit, de sokkal többet lehet érte kapni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.13. 12:50:14

Sőt, egy hajláktalantól vette 5000 forintért. Mivel 5000-ret már bukott rajta, ezért csak 5100 forintért adná el, de ennyiért senki nem veszi meg. Ezért nem visszatolja a százasért, hanem ott helyben megszünteti. Tök logikus egy fideSS fasszopó számára.

N. Barbie 2016.10.13. 12:58:06

@morpho: Na, a kovetkezo szellemi orias.
Bizonyitekot a vadlonak illik bemutatnia, ne ulj forditva a lovon. De az neked sincs, csak vagdalkozol a haverod stilusaban. Az van kiadva, ja. Tehat ha valaki megkerdezi, hogy miert is kellene barkinek meg kulon belenyulnia egy masszivan veszteseges vallalkozas bezarasaba, ahol kb. 0 esely van a veszteseg csokkentesere, akkor annak ki van adva valami. Istenem...

Kulon gratulalok a nacik idekavarasahoz, nem semmi gondolkodas elozhette meg ezt az atkotest. :D
Az mar meg sem lep, hogy peldakent nem mondjuk a katyn-i meszarlast hoztad fel, ahol a nepszabi szellemi elodei tomboltak, aztan szemrebbenes nelkul rafogtak a nemetekre.

N. Barbie 2016.10.13. 13:01:54

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: Egy ballibsi fasszopo szamara meg nyilvan az a logikus, hogy barki egy fillert is adna milliardos adossagu, senki altal nem olvasott lapert, amit hiaba venne meg barki, attol nem lesz tobb olvasoja, aki eltartana, esetleg nyeresegesse is tenne az uzletet. Szerinted milyen esszeru elvarasai lehetnenek az uj tulajdonosnak, te uzleti zseni, te? :DD

konrada 2016.10.13. 13:03:11

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:
...ha csak nem kerül többe az eladás, mint a megszüntetés....
(Ti. a jogtulajdonok, épületek, berendezés-informatika kilóra kiárusításával több jön vissza, mint amennyit egy full veszteséges cégért adnának...
...és ezt hogy értsed példával: A MALÉV-et meg akarták menteni, ezért adták oda az orosznak jelképes áron. Az meg kiárusított belől mindent a vételárnál nagyságrendekkel nagyobb értékben, majd úgy csődöltette be. Ott is jobban járt volna a tulajdonos, ha bezárta volna egyből és ő árusítja ki, de ezt akkor nem lépték meg.
...ebből azért az akkori tulajdonosi jogokat gyakorló emberek tanultak: s mikor a saját tulajrészük kezdett csőd közeli helyzetbe kerülni, még előtte tovább adták értéken: és adták el a népszabit az osztráknak...)

N. Barbie 2016.10.13. 13:11:44

@konrada: Ebbol egy szot sem fog felfogni ez az uzleti zseni. :)
A kicsit sem elfogult ballib partocskak azt mondtak, hogy az orban zaratta be, akkor kerem az ugy is van. Irhatsz te akarmit, az mar meghaladja a befogado kepesseget. :D

sas70 2016.10.13. 13:42:31

@N. Barbie:
Szóval üzleti zsenikém, ha a reklámpiac kb. 80 %-a követlenül vagy közvetve a fidesz ill. Orbán kezében van, akkor mi a helyzet? A kormányszócsövek mennyi veszteséget termelnének, az államilag irányított hirdetések nélkül?
Ha a fejed kihúznád Orbán seggéből, akkor látnád, hogy mi folyik ebben az országban. Bár szerintem ha eléd tennék egy fehér papírt, te akkor is azt mondanád, hogy fekete, mert az a fideszes irányvonal.

N. Barbie 2016.10.13. 13:52:19

@sas70: Nem hiszem el, hogy ballibaeknal ennyi kozgazdasagi analfabeta van. Ja, de.
Mint mar irtam, en elhiszem, hogy egy ezerszer latott dolognal, mint cegbezaras, egyszerubb orbanozni, diktaturazni meg a sajtoszabadsagon sirdogalni, mint beismerni, hogy, igen, a tulajnak nem erte meg tovabb mukodtetni, de azert megis, van egy szint ami ala ne menjetek mar, mert nagyon ciki.
Nem kezdek itt el kozgazdasagi alapfogalmakrol tanitgatni, ugyse fognad fel. Csak megsugom, van egy tok egyszeru abra, ami megmutatja, hogy mikor eri meg a veszteseg ellenere is tovabb mukodtetni a ceget es mikor kell azonnal bezarni. Nezz utana eloszor ilyeneknek es csak utana probald osztani az eszt "zsenikem".

Az uzletben meg nincs olyan, hogy mi lett volna ha okoska. Azok is veszteseget termelnenek, de jelenleg nem termelnek, a nephazugsag meg igen. Uzletileg ez a lenyeg zsenikem. Aztan ha kihuzod a fejed az mszp meg gyurcsi seggebol, akkor kerdezd meg oket, hogy az mszp miert is adta el a tulajdonreszet nemreg? Csak nem mert mar regen tudtak, hogy hamarosan be fog csodolni, majd mikor ez valoban be is kovetkezik, akkor nagy artatlan boci szemekkel orbanoznak? Szanalmas.

morpho 2016.10.13. 13:59:11

@N. Barbie:
Tőlem pont azt gondolsz, amit akarsz és pont annak terjeszted az igét, akinek akarod. Pont leszarom. A dolog érdekessége, hogy a a lényegi kérdésekre elfelejtettél válaszolni.
"Te nem találsz semmi furcsát a Népszabadság megszüntetésében? Szerinted így szokás ezt csinálni? A népszabi nem írta meg Rogán és Matolcsi disznóságait? Nem lehet itt valami összefüggés? Te tényleg elhiszed, hogy ez piaci alapon történt?"

Ehelyett megtudtam, hogy az etalont nálad őrzik, a bölcsek köve a zsebedben van és a népszabi szellemi elődeinek nevezed a sztálinista komcsikat, ami viszonylag szórakoztató. A Reistag példáját meg pontosan érted. Nem vagy te ennyire hülye...

morpho 2016.10.13. 14:00:30

@N. Barbie:

Tényleg, te miért akarod ilyen görcsösen bebizonyítani, hogy a fidesznek semmi köze a Népszabadság megszüntetéséhez?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.13. 14:03:44

Ez annyira furcsa. Van itt egy fideSS által fizetett trollhadsereg. A fizika törvényei is megváltoznak, ha az segít az orbán legújabb disznóságát valamennyire megmagyarázni. Faszom tele van velük.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.13. 14:05:08

@N. Barbie: "a ceget es mikor kell azonnal bezarni."

Bebizonyítottad, hogy fizetett fideSS fasszopó troll vagy. Pusztulj a faszba!

látjátok feleim szümtükkel 2016.10.13. 14:08:37

Egyik hivatkozott sajtóorgánumot sem olvastam, de nem is ez a lényeg. A lényeg az a régi mondás, hogy messziről jött ember azt mond amit akar, Aki 94-ben született, az mára éppen felnőtt, aki ismeri az internet rejtelmeit azt is, hogy a múltbéli eseményeket miként lehet több oldalról megismerni ( ezért pont jó az a kormány ötlet, hogy széles, meg hossszú, megy gyors internetet minden háztartásba, csak nem értem miért kell a 90 éves apósomnak, meg a 95 éves nagynénimnek is? ). Mondjunk Lovast meg be kéne már iskolázni egy számítógépes fejlesztő kurzusra, ahol a tudása mellett a memóriáját is fejlesztenék. Ja, ott most sokan várnak gyógyulásra, és hosszú az előjegyzési idő? Hát ez pech.

morpho 2016.10.13. 14:09:20

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:

Ha ennyire görcsösen be akarják bizonyítani, hogy semmi közük az egészhez, akkor tuti, hogy közük van hozzá. Ha kussolnának róla, hatékonyabb lenne, de szokás szerint túltolják csórikáim...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.13. 14:15:20

@morpho: :))

Ez a hadsereg itt dekkol, a szerintük ballib blogokon, amit gyűlölnek, és ugranak minden posztra, megvédeni a Kedves Vezetőt, akármekkora patkányságot követett is el legutóbb. És minden héten van munkájuk. Nyugdíjas állás.

morpho 2016.10.13. 14:29:42

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:

Érdekes, de én valahogy nem olvasok habony médiát és eszembe sem jut a 888-on kommentelni. Nem vagyok én sem mazochista, sem hülye. (most belenéztem a posztban lévő linkbe és félelmetes, ahogy a komment sávban szopják egymás faszát...)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.13. 14:34:54

@morpho: Köszi az infót, nekem már nem kell megnéznem.

Én nem szeretem egyik irányba sem az elhajlást. Ha valaki szimpatizáns valamelyik oldallal, attól még szívesen elbeszélgetek vele, de unom azokat, akiknek semmilyen érv nem számít, és semmilyen érvük nincs. kádár alatt az ilyeneket hívtuk vonalasoknak.

Kreml propaganda osztály szófiai összekötő 2016.10.13. 14:48:28

@N. Barbie: Nem hiszem el, hogy ennyire számítógépes analfabéta vagy hogy képtelen vagy ékezetet használni. Ja, mégis elhiszem!

morpho 2016.10.13. 14:55:26

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:

Ez a közgazdászzseni zsetonért csinálja, sajátból ennyire hülye nem lehet. Nem hiszem, hogy küldetéstudata van, inkább pénzért hazudozik. Bár nem gondolom, hogy ez különösebben hatékony...

N. Barbie 2016.10.13. 14:55:43

@morpho: Ja,, mert az en kerdeseimet aztan ugy megvalaszoltatok, Ja, nem.
De hogy boldog legyel:
- nem, nem talalok semmi furcsat egy masszivan veszteseges uzlet azonnali bezarasan. Igen, egyes esetekben igy is szokas csinalni.
- mas ujsag nem irt fidesz mutyirol? Ma is mukodnek? Igen. Haladjunk tovabb...
- igen elhiszem, hogy piaci alapon tortent, merthogy, most figyelj, NINCS az ellenkezojere semmi bizonyitek.

Es mint mar irtam, forditva ulsz a lovon. Etalonozni meg bolcsek kovezni, talan nem neked kene, mikor allitasz valamit, amit nem tudsz semmilyen modon igazolni, de azert csak ragaszkodsz hozza. En eddig lattam egy veszteseges ceg bezarasat. Ha te tudsz mast is, akkor bizonyitsd. Attol, hogy en a tenyeknek hiszek, nem konteoknak, meg semmi kozom a fideszhez. Ettol nyilvan meg fideszesorbanistanarancsos leszek, mint ahogy mar megszoktuk ezt a reakciot a vitakeptelen ballib csocselektol, ha nem tudnak ertelmeset irni, vagz valaszolni kinos kerdesekre.

En is kinezek orbanbol sok mindent, de az egy kicsit sem eletszeru, hogy egy haldoklo beteg (gy.k. nepszabi) orvosahoz, aki biztosan meghal par heten/honapon belul, o meg kulon odamenne, mert nem birja kivarni ezt a kis idot, mikor 70 eve kb. mukodott a lap, na szoval ezt mar nem birja kivarni es odaszol az orvosnak, hogy gyorsitsak meg kicsit a halal bealltat.
Ugyan, nevetseges.

Hogyne ertettem volna a peldadat, de ugye te is tudtal olvasni a sorok kozott az erre irt valaszomban? :)

Fog mar fel, nekem nem kell semmit bizonyitani, en az eddig ismert tenyeket mondom. Bizonyitani a vadlonak kell, tehat a ballib partocskaknak es szekertoloiknak. Csak ok ezt nem teszik, nyilvan nem veletlenul.

De nem kell nekem hinni, lehet a gazdadnak is (ha mar stilszeru akarok lenni). Ugyanis bent volt valamelyik mszp-s fejes azt hiszem a Hir TV musoraba nemreg, ahol megkerdeztek, hogy mire alapozzak, hogy a fidesznek vagy orbannak koze van hozza. A valasz? Hat ok ezt tudjak.
Jo, de miert? Hat mert csak. Na ez mind volt a bizonyitek. :D

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.13. 14:59:14

@N. Barbie: Fizetett fideSS fasszopó bérkommentelő, takarodj vissza a gazdád seggébe!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.13. 15:01:41

@morpho: Neki nem kell semmit bizonyítani, érvelni, logikázni, majd ha poltpéter nyomozást indít (álmomban), és mindenkit lecsuknak tíz év letöltendőre, majd akkor elgondolkodik rajta. A fekete fehér, a fehér fekete.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.13. 15:05:13

A norvég civilekre kiszállt a TEK házkutatni, a valdemort nagyhülyét békénhagyták, házkutatást nem tartottak, előzetesbe nem helyezték... A norvég civilek ellen SEMMIT nem találtak - na persze, mit is találhattak volna -, a hülyéje ellen számtalan bizonyíték van - na, nem sokáig, tesznek majd róla.

N. Barbie 2016.10.13. 15:06:16

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:
"Bebizonyítottad, hogy fizetett fideSS fasszopó troll vagy. Pusztulj a faszba"
Jajaja, bebizonyitottam, mert te azt mondod. :DD Ugye nincs harag ha csak siman kirohoglek ilyen elmeroggyant hulyesegekert? :DD

"de unom azokat, akiknek semmilyen érv nem számít, és semmilyen érvük nincs. kádár alatt az ilyeneket hívtuk vonalasoknak"

Es ezt pont te mered leirni, az eszem megall. :DD Te, akinek annyi az "erve", hogy, mert csak, meg fidesz fasszopo. :D Ja, bocs, fideSS, azt hiszem ez most a meno a sulyosan agykarosodott onjelolt demokrataknal. :DD

Az meg mar ne az en hibam legyen (mintha nem tudnad), hogy az index aljan 99%-ban ballib blogocskakat futtatnak, tehat az atlag index olvaso csak ezek kozul valogathat.

morpho 2016.10.13. 15:07:16

@N. Barbie:

Ez valami zseniális! :)) " Attol, hogy en a tenyeknek hiszek, nem konteoknak, meg semmi kozom a fideszhez. "

Figyu, most kiröhöglek : Muhahahahahahahahahahahhahahahahahahhahahahha!!!!!!!!!!

Ennyit erről, további sok sikert! :))

N. Barbie 2016.10.13. 15:08:24

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: Mivan ballibsi fasszopo, felszakadt a kultura? :DD Ennyire faj, hogy nagyon csunyan beegtel a konteoiddal? Ezert ne engem hibaztass, tanulni kellett volna, aztan most tudnal normalisan ervelni meg valaszolni, nem kene a tanulatlan ostoba csocselek fegyveret hasznalnod, az alpari mocsokolodast te szerencsetlen. :D

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.13. 15:08:48

@N. Barbie: Sokszorosan bizonyítottad magadról, hogy fizetett fideSS fasszopó bérkommentelő vagy, takarodj vissza a gazdád seggébe!

N. Barbie 2016.10.13. 15:12:35

@morpho: Koszi, meg egy vitakeptelen ballib bohoc bealazva. Tul hamar feladjatok. :D Habar, egy ido utan valoban unalmas az ugyvanmertenaztmondomeskesz erveles, szoval jobb is ha ezt nem erolteted tovabb. :D

morpho 2016.10.13. 15:17:03

Egy évvel ezelőtt ilyen N. Barbie szerű narancskullancsok hasonlóan "hatékonyan" érveltek, hogy a norvég alapok és a hozzájuk kötődő civil szervezetek basztatásának semmi köze Orbán Viktorhoz és aki ezt állítja az bizonyítsa be és különben is dögöljön meg. Valszeg a jelenleg N. Barbie néven futó mr. agy is köztük volt. Aztán kiderült, hogy Orbán személyesen rendelte el a vegzálásukat... Bocsánatot kérni elfelejtettek és azóta is Orbán az isten. Innentől kezdve annyira tökmindegy, hogy mit írnak Népszabadság/NOL ügyben. Teljesen tökmindegy. Ha kiderül, hogy hazudtak, akkor is igazuk van. Ez azért valahol szórakoztató. Olyan mint a népszavazás. Ha sikeres alkotmányozunk, de ha nem, akkor is. Akkor meg nem teljesen tökmindegy? Azt mondjuk továbbra sem gondolom, hogy a narancskullancsok iderángatása hatékony lenne, sőt!

N. Barbie 2016.10.13. 15:17:28

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: Igen, sokszorosan bizonyitottam, hogy veled ellentetben tudok gondolkodni, es nem allok be a ballib agyatlan birkak koze begetni valamit, amirol fingom nincs, hogy igaz vagy nem. Te, meg a haverjaid megtettetek, nincs is tobb kerdesem. :)

Lassan vegyel be valami nyugtatot, mielott idegosszeomlast kapsz. Habar jobb, ha inkabb megszokod az ilyen szintu beegeseket, mivel ostoba vagy, de nagyon. :D

N. Barbie 2016.10.13. 15:19:40

@morpho: Ennyi? Egy ujabb adag vadaskodas, valoszinu, meg hasonlok? Nagyon gyenge. :D Idezd, ahol en ilyet vagy csak hasonlot is irtam, sok sikert a keresgeleshez. Amig meg nincs ilyen, addig ne menekulj ilyen szanalmas altalanositos kibuvokba, mar nekem kellemetlen. :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.13. 15:22:48

@morpho: "Olyan mint a népszavazás. Ha sikeres alkotmányozunk, de ha nem, akkor is."

Ja. De alkotmányról nem lehet népszavazni. :))

(Meg boltzárról se, TwinPaksról se, Ligetről se...)

N. Barbie 2016.10.13. 15:23:22

@Kreml propaganda osztály szófiai összekötő:
"Nem hiszem el, hogy ennyire számítógépes analfabéta vagy hogy képtelen vagy ékezetet használni. Ja, mégis elhiszem! "

Nem hiszem el, hogy minden ballib bohoc kesztetest erez beleugatni olyanba, amirol finja nincs.

Par dolog, amivel elindulhatsz a helyes uton: munkahelyrol irok. Ahol Citrix rendszer van. (gyorsan guglizd ki mi is az). Ezzel el is mondtam mindent. Orulok, hogy segithettem. :)

morpho 2016.10.13. 15:25:02

@N. Barbie:
Na ezt ugatgatom nagytudású...Pont ezt! Ha kiderül, hogy hazudás van, akkor "én ott sem voltam".
Vegyél egy ékezetes klaviatúrát, mert így nem vagy igazi mélymagyar! Habonyéknál erre nem figyelnek ? Ejnye!

N. Barbie 2016.10.13. 15:26:15

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: Mi van, beakadt a lemez? :) Jaa, hogy ertelmeset irni nem tudsz, igy marad ez. :DD Komolyan kezdelek sajnalni, a ket eves unokaocsem jobban tud ervelni, mint te, habar o nem a kocsmaba szocializalodik, mint te, ahol az utszeli mocskolodas a divat, ha nincs valakinek eleg esze mashoz. :D

morpho 2016.10.13. 15:26:59

@N. Barbie:
"munkahelyrol irok"

Igen, ezt eddig is tudtuk. Tényleg, hogy fizet manapság a Habony média egy átlagos narancskullancsnak? Mennyit nyomtok egyszerre 4-6, vagy 8 órát?

N. Barbie 2016.10.13. 15:29:13

@morpho: Ha kiderul, akkor kerd szamon azon, aki saros volt benne. Ne altalanositgass elore, terelesi celzattal.

Az ekezetekrol lasd Kreml haverodnak irt valaszom. :)
Tudom, tudom, most jon a vitakeptelen senkik kovetkezo fegyvere, a nyelvtannaciskodas. :D

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.13. 15:32:49

@N. Barbie: "Citrix rendszer van."

A feleségem néha itthonról Citrix-szel dolgozik, semmi gondja az ékezetekkel. Megint hazudsz. Vissza a gazdád seggébe!

N. Barbie 2016.10.13. 15:39:47

@morpho: Te nem erzed meg nagyon kinosnak, hogy mint az osszes ostoba ballib szerencsetlen, te is csak fideszesezni meg berkommentelozni tudsz mikor kinos kerdesekre kene valaszolni, vagy ha valaki nem all be mantrazni az epp aktualis ballib hulyeseget?
Szerintem nagyon gaz. :)

Olyan keresztkerdeseket mar nem is teszek fel, mert osszeomlana a rendszered, hogy ha a habony media fizetett embere lennek, akkor valoszinu lenne ekezetem, mert MO-n lennek?
Bonyolult mi? :DD
Varj kitalalom a valaszt, csak ranyomok a ballib kommenthuszar hozzaszolas generatorra: nekem fizetik a kulfoldi tartozkodasom is habonyek, mert annyira jo vagyok.
Kitalaltam? Te szanalmas szerencsetlen. :DD

N. Barbie 2016.10.13. 15:43:49

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: Nem hiszem el ezt a szintu ostobasagodat.
Segitek, koncentralj erosen.
Amikor otthonrol dolgozok, akkor nekem is van ekezetem, mert a sajat, magyar billentyus laptopomrol nyomom. Ezzel szemben ha a munkahelyrol irok, a ceg szamitogeperol, ahol micsoda meglepetes, angol kiosztasu billenyuzet van (amit nem lehet allitgatni, mint a komolyabb cegek eseteben altalaban), ott nem lesz ekezet.

Igy mar vilagos? Remelem, mert egyszerubben nem tudom leirni, hogy meg te is felfogd. :)

morpho 2016.10.13. 15:47:04

@N. Barbie:
Ebből már nem jössz ki :))) Házhoz mentél a lófaszért! Van ilyen, néha veled is előfordul. Ezt a színvonalat egyébként te hoztad ki belőlem, bár egész viccesen vagy hülye ahogy sértegetni próbálsz, ami nem baj!
Na, most viszont megéheztem, úgyhogy leugrom a Charing cross-hoz curryt zabálni. Neked további jó munkát ott külföldön. Pá!

Ui: Milyen érdekes, nekem van itt Londonban ékezetes billentyűzetem... Biztos ügyesebb voltam...

látjátok feleim szümtükkel 2016.10.13. 15:47:25

Tuttad?
Hol volt, hol nem, volt egyszer egy Origo.
Tuttad?

Ma is van egy Origo. Legalább is annak néz ki.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.13. 15:52:52

@látjátok feleim szümtükkel: Nem kellett volna orbánnal baszakonia. Így járt. Meg merte kérdezni, kivel volt lázár, és mit csinált, mikor milliós hotelszámlát generált. Nme kell mindent tudnia a plebsnek. A fideSS nem a köz szolgája, hanem a tulajdonosa. Nem mintha legalább gondos gazdaként viselkedne.

N. Barbie 2016.10.13. 16:02:33

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: Jaa, hogy a kovetkezo beegesedre is csak ez a valasz, micsoda meglepetes. :D Mondjuk ahelyett, hogy, bocs, megint megprobaltam beleokoskodni valamibe, de megint nem jott ossze. :DD

N. Barbie 2016.10.13. 16:06:31

@morpho: Huha, most eppen melyik behaluzott hulyesegedbol is nem tudok mar kijonni? :)

Jaj, ne legyel ilyen alszereny, ez a szinvonal nalad az alap, nem kell kihozni. De ne aggodj, nem vagy vele egyedul, mint mar mondtam, mar megszoktam a hozzad hasonlo ostoba ballibektol ezt a hanemerteszegyetvelemeakkorfideszesorbanistavagy stilust, mikor beegtek valamivel, amihez mar kicsit tobb IQ kene, hogy legalabb a sajat allaspontotokat megvedjetek. :)

N. Barbie 2016.10.13. 16:07:45

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: Azt nem csodalom, hogy vegeztel, a helyedben lehet en is megfutamodnek, ha egy-ket oran belul kapnek annyi beegest, mint most te. :)

N. Barbie 2016.10.13. 16:30:40

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: Jaaaajjj, hat csak most latom, hogy par napja is te voltal akit beegettem, csak akkor az orban ki akar lepni az eubol temaban. :DD
Szerintem talan ideje lenne leszallni ezekrol a konteokrol, foleg ha annyira ostoba vagy, hogy 1 ertelmes mondattal se tudod alatamasztani a velemenyeded.
Akkor is mi volt a dumad? Ki akar lepni a fidesz mert csak, mert en azt mondom.
Most mi? A fidesz zaratta be a nepszabit. Miert? Mert en azt mondom.

Nincs uj a nap alatt ertelmi fogyatekos ballib kommment-trolloknal. :DD

Egéridomár 2016.10.13. 16:38:12

@monddazigazatmar: Na mi van szekta tag? Már csak te hiányoztál a szerinted szarkazmusba öntött relativizálásoddal. Mint jó seggnyaló, más nem is várható tőled. Csak arra válaszolj, milyen érzés takonygerinccel élni. Bár a kommentjeid olvasva, nem esik nagyon nehezedre.

N. Barbie 2016.10.13. 16:38:57

@N. Barbie: Az is aranyos, hogy epp te fizetett berkommentelozol, akinek ugy 8 honap alatt van 1114 hozzaszolasa.
Nekem, a nagy berkommentelonek meg 3 ev 3 honap alatt 1107.

Juj, de ciki. :DDD

Egéridomár 2016.10.13. 16:44:44

Hú ez az N.Barbie nem semmi!!
2 perc alatt teleszarta a blogot vagy 1000 bejegyzéssel. Azért ez munkatempó na, ezt el kell ismerni, még a Habony műveknél is.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.13. 16:51:25

@N. Barbie: "8 honap alatt van 1114 hozzaszolasa."

Gyenge teljesítmény, nem volt elég téma. Na, most megokosodtál, mehetsz vissza a gazdád seggébe!

N. Barbie 2016.10.13. 16:52:47

@Egéridomár: Na, a kovetkezo ballib szellemi fegyvertelen, mi van, mind felfuggesztest kaptatok a muszajing viselese alol? :)
Hja, a haverjaid gyulolkodes-cunamija meg valahogy nem tunt fel, mi? :D Merthogy ok irogattak nekem, amikre en valaszoltam.

Gyulolkodos haverod szarta tele 8 honap alatt 1100 bofogessel a blogokat, de az sem zavar, csak ha helyreteszik a ballib konteos bohocokat. :)

Jaj, micsoda meglepetes, ujabb balos majom, ujabb berkommentelozes. Mar nekem kellemetlen, hogy mindannyian csak ezzel tudtok jonni. :)

N. Barbie 2016.10.13. 16:55:55

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: Szanalmas valasz az ujabb beegesedre, ahogy vartam. :)

Hogy is allunk ma, eddig 3 totalis eges? :D Amilyen ostoba vagy, lesz meg ma egy par. :)

Egéridomár 2016.10.13. 17:00:06

@N. Barbie: Neked csak egyetlen dolog lehet kellemetlen, megpróbálni egyenesen állni a zselé gerinceddel.
Az pedig kifejezetten cuki, ahogy szellemi fegyvetelenezel. Inkább menj vissza az iskolába, próbáld meg befejezni a 8 általánost. De ha nem megy, legalább olvass és a világ kinyílik. Meg fogsz lepődni, milyen színes a világ, nem csak narancs színű.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.13. 17:03:08

@N. Barbie: "Hogy is allunk ma"

Részedről? Totális vereség, lehullt az álarcod. Nem tudlak sajnálni, megérdemelted, hazug fideSS bérenc. Vissza a gazdád seggébe!

Kreml propaganda osztály szófiai összekötő 2016.10.13. 22:58:05

@N. Barbie: Ja, hogy még a guglit sem ismered? Targonca kezelőtől nem is vártam mást. Hogy hogy odaengednek a raktárban a terminálhoz?

N. Barbie 2016.10.14. 10:54:35

@Kreml propaganda osztály szófiai összekötő: Targonca kezelozik az, aki az en sajat, neki irt dumamat irja vissza...nekem. :DD Akinek meg sajat dumara sincs eleg esze. :DD

N. Barbie 2016.10.14. 10:59:07

@Egéridomár: Ugy gondolom minden alapom megvan szellemi fegyvertelenezni azt, aki a blogrol vagy az epp aktualis forum-temarol egy szot se szol, csak bebofog egy joizu berkommentelot, fideszesezik meg szemelyeskedik egy obloset. Mert ahhoz aztan sok esz kell, ja, nem. Es meg 8 altalanosozik is egyet a szerencsetlen, mert nem erzi mekkora ongolt lott. :DD Szakadok rajta mennyire ostoba ez az atlag ballib gyulolkodo-kommando. :D

N. Barbie 2016.10.14. 11:04:29

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: Olyan aranyos, ahogy probalod ram fogni, mintha nem te egtel volna be ropke par ora alatt 3 dologgal. :DD

N. Barbie 2016.10.14. 13:02:51

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: Hazugozik az a ballib selejt, aki par ora alatt 3 hazugsagaba egett bele, meg berkommentelozik az, aki ugy otszor annyit kommentel, mint en. :D
Kerlek, irj meg, egesd magad tovabb, en meg jol szorakozok legalabb igy unalmamban ezen a szep pentek delutan. :D

N. Barbie 2016.10.14. 13:58:25

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: Te visszatakarodtal mar junckerebe vagy gyurcsiedba? Majd szolj, ha igen. :)

Egéridomár 2016.10.14. 14:06:11

@N. Barbie: Csobogj csak kispatak! :D Úgy van, hidd csak, hogy öngólt lőttem :)
Boldog tudatlanság.

Kreml propaganda osztály szófiai összekötő 2016.10.14. 14:11:27

@N. Barbie: Milyen saját duma te faszkalap? Még csak nem is érted mit írok. A Citrixnek is lehet ékezetet definiálni, persze egy targonca kezelő, mint te ezt nem tudja.

N. Barbie 2016.10.14. 14:44:17

@Kreml propaganda osztály szófiai összekötő: Hogy en mindig kifogom az ertetlen ostoba, de okoskodo idiotakat.
Mar fentebb leirtam zsenikem, latom nem sikerult felfogni. Megprobalom ujra, de elore tudom, hogy semmi ertelme, mert ugyse erted meg.
Nyilvan lehet ekezetet beallitani, es most figyelj nagyon: annak, akinek van hozza jogosultsaga. Ami nalunk, mint minden komolyabb cegnel, csak az IT-nek van. Meg mielott halalbiztosra veszem, hogy irnad a dumat, hogy jaj a kishalaknak nem lehet csak allitani, megsugom, senki nem allitgathatja maganak, az elnok-vezerigazgato sem. Nem veletlenul.
Ha akarsz valamit, felhivod az IT-t es ok megcsinaljak. De nyilvan nem hivom, mert ugyan minek lenne alapbol ekezetem a munkahelyi gepen, csak azert, hogy mondjuk heti 3 hozzaszolasomban legyen ekezet, es te boldog legyel, egyebkent meg csak zavarjon az angolul irt heti tobb szaz emailben.
Ez mar logika oreg, nem is varom, hogy felfogd. :)
Te csak targonca kezelozzel tovabb prolikam, ha attol jobban erzed magad korgo gyomorral. :DD

N. Barbie 2016.10.14. 14:47:51

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: Nocsak, mar gyulolkodo is lettem? Aranyos ez pont toled, aki a haverjaival csak ebben a blogban 1 bo napja habzo szajjal fideszezik, orbanozik meg szemelyeskedik. Habar az is lehet, sot valoszinubb is, hogy azt se tudod mit jelent a gyulolkodo, ezert nem jossz ra, hogy pont te vagy az, de sokat hallottad a gazdaidtol az ATV-be ugyhogy hasznalod is. :DD

N. Barbie 2016.10.14. 14:56:58

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: Micsoda meglepetes, ujabb szamodra nagyon kinos valasz, ujabb visszateres a mantradhoz :)

N. Barbie 2016.10.14. 15:00:24

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: Az se semi, hogy 1 masodpercen belul mar irtad is a hulyeseged. :) Ugy latszik remegve varod, hogy mikor irok, hogy gyulolkodhess ujra egyet, nem kicsit lehetsz ki idegileg. :) Sajnallak. Ja, nem, megerdemli az ostoba fajtad, ha nem tudtok csendbe maradni, muszaj mindenbe beleokoskodni, amirol fogalmatok sincs. :)
süti beállítások módosítása