B1 blogcsalád



Kinek dolgozik a választási iroda?

2016. szeptember 05. - ng.pontkukac

Az NVI körül forrt a levegő az elmúlt időszakban, ez kétségtelen. Az események sorát újságolvasó honpolgárként végigkövetve kétféle kép rajzolódhat ki szemünk előtt, demokrácia-értelmezésünktől és politikai meggyőződésünktől függően.kopasz.jpg

Könnyű lenne azt kijelenteni, hogy az NVI

a Fidesz által kézivezérelt gittegylet

ahogy azt is, hogy a választási iroda

a jogállam utolsó védőbástyája

Mindkét álláspont védhető tényekkel. Mert tény, hogy az NVI végül meghátrált a teljességgel antidemokratikus kopaszos történetben az MSZP és a közvélemény nyomására, ahogy az is tény, hogy következetes párthűségüktől csak akkor tekintettek el a józan ész irányába, amikor a Fidesz PR érdekei már úgy kívánták.

Az MSZP legutóbbi kalandját a Gőgös Zoltán-féle, sikertelen földügyi népszavazással kapcsolatban ne is soroljuk egyik oldalra sem, ugyanis azt - bármennyire és kényelmes szoci álláspont lenne - nem írhatjuk a választási iroda politikai elfogultságának számlájára.

Földügyben a szocik bakiztak

mivel még a pártban is kétkedve fogadták sokan, hogy az aláírásgyűjtés utolsó fázisában tényleg meglett a kétszázezredik szignó. Ezt akkor is el kell ismernünk, ha egyébként kifejezetten reménykeltő esemény volt, hogy az ellenzék részéről csak az MSZP tudott ellenerőt felmutatni korábban a kopaszokkal és az általuk képviselt világképpel szemben. Elvitathatatlan, hogy

az MSZP intett be az NVI-nek: eddig és ne tovább. Mi pedig azóta ismét teszkózhatunk vasárnap.

De mi a helyzet a kvótanépszavazás ügyével?

Az NVI ez esetben mutatja meg valódi arcát, mert egy belpolitikai kampányban vesz részt, annak ad teret a jogállamiság peremén egyensúlyozva.

Sem az MSZP, sem a Fidesz nem akar kényszerbetelepítést, ahogy az EU sem

A kvótásdi körüli politikai kampány jogilag értelmezhetetlen tehát, ugyanis - ismétlem - ilyen javaslat nincs az EU asztalán. Szó volt róla, de semmi több.

Hogy kinek dolgozik tehát a választási iroda? Annak, aki épp nagyobb nyomást gyakorol rá, legyen az a kormánypárt vagy a közvélemény? A kínálkozó, nyugtalanító nyugtalanító alternatívák közül még ez az optimistább meglátás. Ugyanis eddig az NVI csak akkor hátrált meg, ha a közvélemény nyomása a Fideszre nehezedett.

De akkor ki törődik a jogállammal?

Sajnos jól látszik, hogy nem az NVI-t rángató politikai erők. Ugyanazon erők hogyan is hagyhatnák szabadon működni ezt a jogállamiság szempontjából kiemelkedő fontosságú intézményt, akik úgy uszítanak a "erroristák betelepítése" ellen, hogy közben

pénzért bármilyen bűnözőnek letelepedési jogot adnak offshore cégek bevonásával

és hogy, khm, izé:

habonyabuabu.jpg

rasirasi.jpg

rasirasi2.jpg

De ez már egy másik történet.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3811676065

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.09.05. 08:12:15

A tény az: a választási bizottság pontosan annyira függ most a kormánytól, mint a ballib kormányok alatt.

Francois77 2016.09.05. 15:24:08

csak akik akkor voltak tagok, azok ma "választási szakértő" címen futnak, és a mai napig arról elmélkednek, hogyan lehet csalni. gondolom, tapasztalatból beszélnek.

Larry Silverstein 2016.09.05. 20:48:07

Tökmind1 mi az NVI amíg a baloldalra a lőtéri kutya se szavazna.

fogjad már fel
süti beállítások módosítása