B1 blogcsalád



Mire volt ideje Ráhelnek Bahreinben?

2016. augusztus 31. - jdesi

kep.jpgSzerintem teljesen életszerű, amit a miniszterelnök elsőszülött gyermeke, Orbán Ráhel állít, hogy szeptember 17-20 között az ember lánya csak úgy kiugrik Bahreinbe, magánútra.

Bahrein szerencsére repülővel elég könnyen elérhető. Budapestről, dohai átszállással a leggyorsabb, nyolc-kilenc óra alatt már ott is lehet lenni, a jegy ára körülbelül félmillió forint.

Az pedig tényleg semmiség jobb körökben.

Igaz, nehéz úgy megérkezni, hogy a 17-ét még érdemben ki tudjuk ott használni, és a huszadika ne menjen el az utazással. De két egész napunk még akkor is marad, vagy a repülőn éjszakázunk.

De legyen két nap.

Magánúton az ember inkább kényelmes. Ha ebből leszámítjuk, hogy ha már ott vagyunk, nyilván beugrunk az olajipari miniszterhez, ami azért fotózással együtt elvesz egy kis időt, még akkor is marad bő másfél napunk arra, hogy megcsodáljuk ezt a kicsi, de igen gazdag monarchiát.

Valamennyire nehezíti az időbeosztást nyilván, hogy szeptember 18-a péntekre esett, és az ott munkaszüneti nap, de jó időbeosztással még így is mindenre marad idő.

Fél nap. Magánút, na ja.

Ahogy egy utazási ajánló írja erről a  desztinációról:

A 4000 éves templomoktól kezdve, a vibráló éjszakai élet étteremsorain keresztül egészen a Sitra-i delfinlesig, vagy a fényáradatban úszó medence melletti pihenésig, mindenki megtalálja a neki legmegfelelőbb programot. 
Továbbá egész évben nagyszabású események tarkítják a programkínálatot; többek között olyanok, mint a március elején kezdődő Tavaszi Kulturális Fesztivál, vagy az évente megrendezésre kerülő motorverseny.

Amúgy, üzleti lehetőségek is vannak Bahreinben annak, aki véletlenül nem magánútra megy, hanem csak úgy üzletileg. A Magyar kormány alapos elemzést tesz erről közre (pdf), kifejezetten befektetésre ajánlja a helyet, szerinte érdemes itt erősíteni az üzleti kapcsolatokat, különösen “Magyar szempontból perspektivikus privatizációs, akvizíciós, vagy zöldmezős tőkekihelyezési lehetőségek” tekintetében.

De ez Ráhelre nem vonatkozik, mert ő ezt a bő két ott töltött napot magánútra szánta ugye.

S azért a jó nevű svájci iskola helyében egy csöppet szégyenkeznék, mert diákjuk az öltözködési- és protokoll ismeretekből keveset sajátított el. A térd fölé érő szoknya arrafelé kevésbé illő. Hogy az Orbán családban is megértsék: Nem tiszteli a helyiek kultúráját, aki így öltözik fel.

A kihízott, feszülő, rosszul begombolt zakó pedig maga Magyarország.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3711666324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Penzkeresesaneten12 · http://valodipenzkeresesaneten.blogspot.com 2016.08.31. 19:42:57

Internetes pénzkeresés - Weboldal építés / Cikk írás / YouTube, Instagram Marketing/Fordítás [Nem MLM, és klikkelős] valodipenzkeresesaneten.blogspot.com/

idestova 2016.08.31. 22:47:48

Ha jól számolom, pont kilenc hónapra Bahreinre született az Orbán-unoka...

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.01. 02:38:36

A cikk kicsit zagyva, de kurvajó a kép!

Szaracén 2016.09.01. 08:52:47

Gyerekek, a vak is látja, mi volt a Tiborcz család bahreini látogatásának valódi célja.
Ráhelék 2015. szeptember 20-a környékén jártak Bahreinben, és rá pontosan kilenc hónap múlva, 2016 június 20-án megszületett a kis Tiborcz Aliz.
Véletlen volna? Nem hinném!
A miniszterelnök családját 2015-ben már nagyon aggasztotta, hogy két évvel az esküvő után gyerek még sehol. Hogy mutatnak így példát a népesedési programnak?
Megjártak már minden csodadoktort, de eredmény semmi.
Ekkor vették hírét a híres bahreini csodamuftinak. Nincs az a meddő nő, akinek a hasába ő ne tudna gyereket varázsolni.
Az ifjú pár is megkapta az energetizáló kezelést (talán pont ezért foglalkozott az üggyel a bahreini energiahivatal), és megtörtént a csoda!
Örüljetek, magyarok.

pamut 2016.09.02. 08:56:48

az orbánmaffia már annyira összelopta magát hogy akkora tőkét halmozott fel hogy már a nemzetközi terjeszkedés szakaszába lépett. mészáros a horvátoknál biznicel, meg él hiper-luxus életet, több száz milliós villában és milliárdos hajókával, orbán meg strómanjain át ruszkikkal meg olajos muszlimokkal üzletel.

és miközben az orbánmaffia már olyan milliárdosra lopta magát hogy nemzetközi terjeszkedésre is jut kapacitása (Magyarország kicsi, lassan már nincs mit ellopni, kénytelenek külföldre menni...), aközben az itthoni seggnyalói fillérekeért védik a nagy bűnözőket... szánalmas...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.09.02. 09:06:19

Szerintem nincs itt semmi hazugság. Ráhelék nem a köz vagyonáról tárgyaltak a magánútjukon. Sokkal inkább közpénz jelleget vesztett magánvagyonról van itt szó. Ennek mértéke viszont már akkora, hogy Lőrinc sem bírja el, és Bahrein is megfelelő szinten ül asztalhoz, ráadásul, ha valamilyen csoda folytán megcsapná Hazánkat a változás szele, ott nagyobb biztonságban is van a jellegét veszett közvagyon.

Elképesztő, mi folyik az országban, de ne feledjük, Viktor nem vagyonos ember...

pamut 2016.09.02. 09:14:48

mondtam én hogy a smittmariska-féle 50 milliós lopás a halszagú pénzmosós projekt ürügyén aprópénz egy igazi fideszbűnözőnek :)

friss hír hogy az olimpiai pályázatra létrehozott cég már több mint hatmilliárdot baszott el :) azaz mosott tisztára :) a nagyját "tanácsadás" címén nyúlták le, na látjátok, ez már a tipikus fideszbűnözési nagyságrend

444.hu/2016/09/02/igy-kell-mar-tobb-mint-hatmilliardot-koltott-a-budapest-2024-zrt

Az év elején alakította a fele-fele részben a Magyar Olimpiai Bizottság és a fővárosi önkormányzat a Budapest 2024 Zrt.-t, hogy a főváros olimpiai pályázatát egyengesse. A Népszabadság kíváncsi lett volna a cég szerződéseire, ami
előbb százezer forintot kért a közérdekű adataiért, és csak azután adta ki azokat térítésmentesen, hogy a lap az adatvédelmi hatósághoz fordult.
A Népszabadságnak küldött szerződések összesítése után tudni, hogy
az alig egy év létező cég már elköltött 6 milliárd 579 millió forintot.

Liba Tóni 2016.09.02. 09:25:22

Csak lenne végre egy új párt, ami kimondaná, hogy valóban elszámoltatjuk a politikusokat, bevezeti az eurót, akkora fizetést kapnak a magyarok, amilyet nyugat-európában is azonos munkakörben (ne felejtsük el, hogy itthon a LIDL most álomfizetést ad a pénzárosoknak, akár 300 ezret is, de Németországban a kukás is többet keres, arról ne is beszéljünk, hogy a LIDL Svájcban kb. 4000 CHF-et, ami több, mint 1 millió forint! ad ugyanezért a pénztárosi munkáért ÁTLAGBAN! Mert Svájcban ennyi a minimálbér... És leszarom a pénzügyi elemzőket - nem versenyképtelenek vagyunk, hanem kihasználnak minket a nyugati cégek és amíg nem áll az ország a sarkára, mint a netadónál és a boros gazdánál (ugyebár mégsem ültetik le), addig nem is fog változni semmi! Pedig kicsiben a taxisok ismét megmutatták: kevesek is képesek nyomást gyakorolni a kormányra (ld. nincs többé Über).

2016.09.02. 09:31:22

@Liba Tóni:

Igen.
Az aztán mindennek a netovábbja, ha egy párt "ki tud mondani valamit". Hát az sokat ér. :D
Na amit meg utána írsz, te jóságos ég!

Kelly és a szexi dög 2016.09.02. 09:37:14

A protokollszakértő korrektnek minősítette a szoknyát, csak a férj méreten aluli zakójára tett megjegyzést

birka menet 2016.09.02. 09:53:10

Csak nem fát lopni ment Bahreinbe ez a derék magyar parasztgyerek Tiborc?
Azt lehet tudni, hogy a traktorjával gördültek be Bahreinbe, vagy a gázszerelő luxusjachtján vitették magukat?
Azt lehet tudni, hogy ez a világot látó aranyos magyar falusi pár megkínálta a gazdákat a magukkal vitt magyar házipálinkájukkal?

jogalany 2016.09.02. 10:44:44

Miért kéne nekik Mészáros kölcsönzött yachtja, mikor van a papának saját, és már a Horvátországi saját szigetről indulhatnak is amit Rachel Svájcban az internetre feltett 56 db képe alapján már megismerhettünk.
A Papa házi tőkéjének pénzügyminisztereként emlegetett konzul Úr a családi befektetésekhez adott segítséget és ezt tárgyalta Rachel és férje egy miniszterrel !.

jogalany 2016.09.02. 10:52:20

@Liba Tóni:
Na a boros gazda: egy normális ember megvédi a családját és a családi vagyont, hiszen Ők abból élnek. Egy normális. A tolvaj ellopja a másét, amiért Ő sohasem dolgozott meg (pont mint egy politikus) , szerezz magának extra profitot, és csökkenti az áldozat megélhetési esélyeit. A gazda nem bűnös. A Bíróság igen.

Lucifer Morningstar 2016.09.02. 11:11:37

@Liba Tóni:

" Pedig kicsiben a taxisok ismét megmutatták: kevesek is képesek nyomást gyakorolni a kormányra "

Érted már, miért nyomatják még a húsleves receptjében is a "taxishiéna" kifejezést az agymosott narancskommerek?
Ha lezárják a várost vagy a főbb utakat, és a nép melléjük áll, vitya 1 hét múlva a sitten sepreget.

Lucifer Morningstar 2016.09.02. 11:13:13

@Kelly és a szexi dög:

Arab világban a térd feletti szoknya majdhogynem sértés. A fidessprotokollos kb. annyira szakértő, mint bármilyen más fideszes bármilyen más témában.

Lucifer Morningstar 2016.09.02. 11:14:39

@birka menet:

Pálesz? Hol élsz? Finom mangalicakolbászt vittek ajándékba. Ezt kóstód meg ecsém...

Lucifer Morningstar 2016.09.02. 11:16:06

@jogalany:

Nem vagy képben. A gazda bűnös. A bíróság ítél. Pintér elvtársad a bűnös.

kulcsar2011 2016.09.02. 11:21:51

A meghívóleveles vízum már semmiség. Ráhel magánúton volt, de Pityu üzletin. A zakó jól van begombolva, csak kicsit meghízott.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.02. 12:31:36

@kulcsar2011: "csak kicsit meghízott."

Minden ellopott millióra megevett egy fánkot. Csodálom, hogy átfér az ajtón. :))

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2016.09.02. 14:25:28

Aki a desztinacio szot kepes leirni es nyilvanossagra hozni, abbol en barmi egyeb aljasagot is ki tudok nezni.

Francois77 2016.09.02. 14:43:42

Srácok, a hazugságból már korábban is elég volt, hát sosem tanultok???

7-7,5 óra alatt oda lehet érni, és 150 ezer alatt van a jegy, oda-vissza, egy főre. Miért kell ennyire amatőr módon hazudozni, ha már igazat nem tudtok szólni?

bulista 2016.09.02. 15:32:00

@Francois77: Ja, szerintem is biztosan fapadossal mentek csórikáim, hiszen egy abszolúte vagyontalan miniszterelnök saját lábán álló kisleányának hogyan is tellene first class ticket-re???

Francois77 2016.09.02. 15:38:25

@bulista: fapados? Oda? KLM, Qatar, Etihad, British Airways. Egy perc utána nézni, miert jobb, ha égeted magad?

Ybl 2016.09.02. 16:55:51

Bugyuta, ostoba, hiába való libsi őrjöngés....
Mi a faszt vártok ettől az bahreini sztoritól? Csak magatokat járatjátok le még jobban.

grafoguru 2016.09.02. 17:54:00

@Ybl:

"Bugyuta, ostoba, hiába való libsi őrjöngés....
Mi a faszt vártok ettől az bahreini sztoritól? Csak magatokat járatjátok le még jobban."

Mennyit kéne lopniuk, amitől még te is kiakadnál? Van az pénz? Naponta szopatnak meg, te meg véded őket.

Amúgy a "libsi őrjöngésről":
Te a cikk melyik részéből, esetleg melyik hozzászólásból vágtad le, hogy a cikk, vagy a hozzászóló támogatja
- a személyes szabadságon és törvény előtti egyenlőségen alapuló berendezkedést?
- az egyéni jogok erősségét, a lelkiismeret és az életmód szabadságát?
- a szabadságot - általában -, mindaddig, amíg annak gyakorlása nem ártalmas vagy negatív másokra?
- a vallásszabadságot?
- a megismerés szabadságát?
- hogy az állam ne hatoljon az egyén magánéletébe?
- a gondolkodás és szólás kiterjedt szabadságát, a vélemény szabadságát?
- a jogállamiságot, a jog előtti egyenlőséget?
- a gondolatok szabad áramlását?
- a magántulajdont?
- a szabadpiacot, miközben az állam piacformáló beavatkozását csak szűk körben fogadja el?
- a kormányzati átláthatóságot?
- a szabad választásokat?
... szóval, hogy libsi a rohadék?

grafoguru 2016.09.02. 17:56:41

@Francois77:

"Srácok, a hazugságból már korábban is elég volt, hát sosem tanultok???"

Hm... pont ez a hazugság verte ki nálad a biztosítékot?...

Francois77 2016.09.02. 18:18:11

@grafoguru: azt a hazugságot szeretem, amiről legalább 2 percig elgondolkodik az ember, hogy igaz lehet-e. De ami rögtön látszik, az annyira gáz, hogy kiveri, ja.

grafoguru 2016.09.02. 18:30:11

"azt a hazugságot szeretem, amiről legalább 2 percig elgondolkodik az ember, "

OK, most már értem. Ezért szereted te nagyon, amit a Vezííírék úton útfélen, megállás nélkül, számolatlanul és gátlástalanul nyomnak. Akár 2 percig is el kell rajta gondolkodnod...
Én mondjuk semmilyen hazugságot nem szeretek. Azokat viszont különösen nagyon nem, amikről ordít, hogy hülyének néznek. Igaz, nem is kell rajtuk 2 percig gondolkodnom.
Persze ki mit szeret, vagy nem szeret, ízlés kérdése, szíve joga.

menekse 2016.09.02. 21:58:19

Ne rugózzatok már ennyit azon az öltönyön! Ők magánlátogatáson voltak Bahreinben. Bizonyára a fiatalember a szokásos vállalkozói 2/3 lábszárhosszú rövidgatyában ment, de meghívták és ezért kölcsönkért a tiszteletbeli konzultól egy öltönyt. Az eredményt már ti is láthatjátok. Egyszer engem is elvittek a badeni kaszinóba és én is csak egy ilyen kölcsönöltönyt tudtam szerezni, úgy 30 éve.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.02. 22:26:30

@menekse: "a fiatalember a szokásos vállalkozói"

A fiatalember nem vállakozó, hanem egy tolvaj.

fuloppal 2016.09.03. 00:37:19

a magánút lehet üzleti út is, unokabátyám a Maersk cégnél üzletkötő Hamburgban, és van amikor 1,5 napja van egy megbeszélésre Los Angelesbe, azért Hamburg-Los Angeles kicsit húzósabb mint Pozsony-Bahrein vagy Budapest-Bahrein... szóval a cikk nevetségesen tudatlanná minősíti az íróját, mondjuk a képen az a zakó meg az üzleti partnert..

jogalany 2016.09.08. 22:27:04

@grafoguru:
És van olyan párt mely ezeket tisztán és mégis biztosítja ? Mert mióta élek ilyenben nem volt részem. Míg pártok és politikusok uralkodnak addig sztem nem is lesz.
süti beállítások módosítása