B1 blogcsalád



A Tóni egyáltalán nem drága

Ha az egyik bűnöző mond valamit Rogánról, az hazugság, ha a másik, az maga a színtiszta igazság

2016. július 14. - nickgrabowszki

rapt.jpeg

Mi például egyáltalán nem nem hisszük el, hogy Rogán Antal jelenlegi propagandaminiszter még belvárosi polgármesterként minden nyár elején 4 millió forintot vett volna át személyesen Vizoviczki Lászlótól, hogy a pesti éjszaka urának teraszai kinyithassanak. 

Ezt ugyan Vizovicki egyik vádlott-társa állította, de

ez nyilvánvaló hazugság.

Mint ahogy az is hazugság, amit Portik Tamás állított, miszerint

  • régóta ismeri Rogánt,
  • rendszeresen találkoztak,
  • közösen üzleteltek belvárosi ingatlanokkal,
  • és egyszer 10 millió forintnak megfelelő eurót adott át a fideszes politikusnak.

Ezt egy jogerősen elítélt bűnöző állítja, hát hogyan is hihetnénk neki.

Ha egy másik bűnöző, a milliárdos csalással vádolt Vizoviczki állítja, hogy

Kétség nélkül bizonyítható, hogy Rogán Antallal soha semmilyen kapcsolatom nem volt, még látásból sem ismer engem. Minden ezzel ellentétes hír a félreértés, butaság vagy rosszindulat tragikomikus terméke.

akkor azt viszont minden további nélkül elhihetjük.

Legfeljebb majd akkor lesznek gondban, ha előkerül egy fotó a találkozóról, mint ahogy előkerült Portikkal is. Addig viszont,

  • amit az egyiknek elhihetünk (ti. hogy nem fizette le Rogánt),
  • a másiknak nem (hogy lefizette Rogánt).

Különben is, míg Portik egy jogerősen elítélt bűnöző, addig Vizoviczki egyáltalán nem az. Sőt, most kerülhet szabadlábra az előzetesből alig 250 milliós óvadékért. Megilleti az ártatlanság vélelme. Hiszen büntetlen előéletű.

Portik viszont biztosan hazudik. Ez már csak abból is látszik, hogy azt mondta, 

"nagyon drága a Tóni".

De ez nem igaz. Hiszen most derült ki, hogy alig négymilliót kért egy-egy nyárra. Hát hogy lehetne ez drága? Ez aprópénz. Kérhetett volna nyugodtan húszat is, röhögve kifizeti az az ember, aki úgy akar negyedmilliárdocskát kifizetni óvadékra, hogy a vagyona zár alatt van.

A Tóni egyáltalán nem drága. Inkább visszafogott és mértéktartó.

Ingatlanja annyi van, hogy nem fér a vagyonnyilatkozatba (ezért nem is írja bele), és ha eszik, akkor homárlevest.

De drágának egyáltalán nem drága.

(A kép forrása)

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr358889238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kőkobaki 2016.07.14. 19:17:08

Hányni kell! Igaz, ez nem közügy, csak az amitől!

Mr. Waszabi 2016.07.15. 00:31:31

Hm. Nekem azért van egy gyanúm. Engem valahogy senki bűzöző nem nevez ismerősének. Még azok se, akiknek a körmét letépte a rendőrség, hogy rám valljanak. Rogánra meg a legnagyobb maffiózók vallanak rá? Rám miért nem vallottak körömletépés terhe mellett sem? Mert nem számítok, vagy mert nem is ismernek? Fogas kérdések ezek, minden magyar ember számára. Én inkább arra hajlok, hogy azokra nem vallanak a piszkok, akiket nem is ismernek. Mert aki nincs a bizniszükben, azt természetszerűleg nem ismerhetik. Persze, lehet, hogy rossz az okfejtésem...

2016.07.15. 06:14:39

Jaj, szegény Zsákos Frodó , akarom mondani Zacskós Tónyó !
Biztos hogy csak egyszer 10 milla és utána 4 milla volt a zacskóban ?
Nem volt az több egy pár millával ?

De megértem, mert biztosan minimálbért kapott a munkájáért és kellett kenyérre és parizerre ! Mert a családja éhezett !

jobbdemokrata · www.jobbdemokrata.blog.hu 2016.07.15. 07:33:00

Azert a Portikkal kapcsolatban el kellene donteni a balliberakoknak, hogy amit a lehallgatasakor mondott, miszerint o a baloldalt szereti es a jobboldaliakhoz nincs semmi koze, igaz volt-e vagy sem, mert a mostani vadjaihoz ez nehezen illesztheto...

1ghost 2016.07.15. 07:40:42

Édes jó istenem, ha ebben az országban független ügyészség lenne, ez a tolvaj és velejéig korrupt banda már rég a sitten rohadna, az utolsó fideszbűnőzőig bezárólag, mert még a hierarchia alján lévők is gennyesre lopják magukat!

Amerre járok-kelek (sokfelé) azt látni, hogy a nép szinte kiéhezve várja, hogy ennek a bűnbandának a pere megkezdődjön, ezért alig várják már a választást. És igazuk is van. 2018-ban ez lesz az első feladat.

króm nickel 2016.07.15. 08:15:08

Ezek tényleg családi összefogásból gazdagodnak?
Ezt úgy kell érteni, hogy pl. a Rogán család összefog a Habony, a Portik, a Vizovicki, stb. (maffia)családokkal?

citrix 2016.07.15. 08:27:02

Rogán Tóni igaz becsületes magyar ember, jó keresztény fideszes ha ezt egy "jó" bűnöző állítja. Ha "rossz" bűnöző azt állítja hogy korrupt és drága az nyilvánvaló hazugság, aljas rágalom. Ha jól emlékeszem nemrégen volt egy Nemzet Tolla köztársasági elnökdoktor akiről kiderült hogy nem volt rendben a doktorija. Finoman szólva sem. Mit nyilatkozott a fidesz: bulvárkacsa az egész... Nocsak, Rogán Tóni is bulvárkacsa?

Attilajukkaja 2016.07.15. 09:07:12

Juhasz Peter mondta, hogy orulne, ha Rogan (ujra?) beperelne valamiert, mert akkor birosagra citalhatna egy csomo tanut, akit Toni szinten rendszeresen pumpol(t), de nem mertek kiallni a nyilvanossag ele. A birosagon viszont kenytelenek lennenek tanuskodni.

Netuddki. 2016.07.15. 09:23:47

Tény, hogy az ötkerben áron alul játszottak át ingatlanokat, amiket aztán utána árában értékesített is a "szerencsés" vevő, több 10-100 milkát kasszírozva. Tény, hogy mindez nem jöhetett volna létre az akkori pógi tudta nélkül. Tény, hogy a bulvártoncsi volt akkor a pógi. Tény, hogy alapos a gyanú mindez kenőpénzek nélkül nem jöhetett volna létre, gondatlanság helyett aljas anyagi indok esete forog fenn. Tény, hogy ezek az ügyek nem kerültek nyomozati, vádemelési szakaszba. Tény, hogy az érintett az orbán személyes jó barátja (cinkosa?) (volt?). Ez által a fideszes "legfelsőbb körök", a végrehajtó hatalom vezetői is gyanúba keveredtek, hogy részük van az ügy eltussolásában.

Kérdem én ezek után számít bármit is egy utolsó piti bűnöző mit val vagy nem a bulvártoncsira?

Netuddki. 2016.07.15. 09:25:58

@króm nickel: + a szíjgyártó, nemzetünk aranytorkú képviselője.

2016.07.15. 09:45:59

@jobbdemokrata:

Ostoba kérdésfelvetés egy ostoba embertől.

Peterpapo 2016.07.15. 09:55:10

Most tényleg nem azért, de ez a fotó szerintem az égvilágon semmit sem bizonyít. Az hogy egy képen látszanak még nem bizonyítja, hogy találkoztak volna, hiszen nem egymással szemben állnak, nem fognak kezet, csak Portik háta mögött látszódik Tonyóka is. Ezzel nem szeretném Rogánt bármilyen bűne alól felmenteni, mert én is szívesen látnám viszont börtönbe a főnökével és párttársaival egyetemben, csak úgy megjegyeztem.

Attilajukkaja 2016.07.15. 10:00:29

@jobbdemokrata:
"o a baloldalt szereti es a jobboldaliakhoz nincs semmi koze"
A maffiozokat se szeretni nem szoktak, se kozosseget vallalni veluk. Ez tiszta sor.
Hogy Portik mit ertett az alatt, hogy o a baloldalt szereti, nem tudom. Amugy, ha en egy tisztesseges jobboldali nezetu allampolgar lennek, ugy elkergetnem ezeket a fenebe, hogy a labuk nem erne a foldet. Ezek a legtobb embernek csak rosszat tettek (kiveve a maffia csaladtagokat), de legfokepp a keresztenyi, jobboldali ertekeket jarattak csunyan le.

2016.07.15. 10:01:11

@Peterpapo:

Ez igaz, de mondjuk így, minden bizonyítéknak van súlya attól függően, hogy mennyire bizonyító erejű.
És az ominózus fotó kicsit erősebb bizonyíték annál, mint pl. amit Vizoviczki nyilatkozott Rogánról, hogy hát ő biztosan nem ismeri.

2016.07.15. 10:03:35

@Attilajukkaja:

"Hogy Portik mit ertett az alatt, hogy o a baloldalt szereti, nem tudom. "

Semmit. Egy baloldali hatalmi figurával beszélt és "be....lt" neki ezzel a szöveggel.

2016.07.15. 10:17:48

@Attilajukkaja:

Ez egy bűnözőz. Az sem igaz, amit kérdez. Ugyanúgy, mint a Vizoviczki.
Az igazi kérdés az, hogy:
miért nyilatkozgatnak mindketten a Rogánról?

Netuddki. 2016.07.15. 10:35:56

@Andy_73: Nem, az igazi kérdés az, hogy mi köze volt a rogánnak az ötkeres ingatlanmutyihoz? Mert, hogy volt köze az mára már nem kérdés.

Peterpapo 2016.07.15. 10:46:36

@Andy_73: @Tibi !:

Tibinek igaza van. Én még hozzátenném, hogy az is egy nagy kérdés, hogy mikor fogják lecsukni ezt az egész hazug, tolvaj bagázst, akik kormányzás címén szétrabolják az országot?

látjátok feleim szümtükkel 2016.07.15. 10:50:57

Tegnap valahol olvastam azt a beadványt, illetve egy részét, amiben a Vizoviczki azt fejtegeti, hogy a 2010 utáni felső kapcsolatairól is hajlandó lesz beszélni, ha nem kötnek vele a büntető ügyében alkut, olyat, ami neki is megfelelő. Információi állítása szerint olyan adatokat tartalmaznak, amelyek nemzetbiztoonsági veszélyről szólnak.
No ezt talán lehetne zsarolásszerű felhívásnak nevezni. ÉS.
Ettől ugrik a majom a vízbe.

Mert ugyé ha egy gyanúsíottt ilyet állít, akkor azt a folyamatban lévő nyomozásban nem lehet figyelmen kívül hagyni. Mert ha figyelmen kívül hagyják, akkor elhallgatás, maszatolás kinézetű az ügy, ha meg nem hagyják figyelmen kívül, az veszélyes lehet a regnáló hatalom egyes tagjaira. Szóval a rendőrség és az ügyészség szar helyzetben van, mert akár melyik ujját harapja, az neki nagyon fog fájni. Vagy nem? Bátran fognak harapni saját hátsófelük védelme érdekében?

Netán összefüggés lehet Lázár kijelentésével, mely szerint megválnak azoktól, akik kínos ügyeket hagynak maguk után? Ez beismerő vallomás? Még is kiderült, vannak kínos ügyek, és vannak akik ezt maguk után hagyták? Nomégilyet!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.07.15. 10:54:53

@1ghost: Annyira akarod, hogy már elhiszed. Nem lesz itt semmi 2018-ban. A fidesz teljesen túszul ejtette az országot. Erre építettek stratégiát 2002 után, és Gyurcsány hozzásegítette őket a szükséges hatalom (2/3) megszerzéséhez is.
Egy közeli ismerősöm részt vett egyszer egy vacsorán, Viktor közvetlen asztaltársaságában még 2010 előtt. Viktor azt mondta, hogy most egyszer kell nagyon nyernünk, és akkor mindenki biztos lehet benne, hogy 20 évig legalább hatalmon maradnak. Akkor még nem volt világos, hogy ezt pontosan hogyan érti. Mára már látjuk az építőköveit.

2016.07.15. 10:55:44

@Tibi !: @Peterpapo:

Persze, de itt most a bűnözők nyilatkozta a téma.
Ezek a dolgok pedig összefügghetnek egymással.

Egyébként meg mi köze volt?
Korrupció, oszt jó napot. :D

Netuddki. 2016.07.15. 10:57:32

@Peterpapo: Mikor lesznek lecsukva? Amikor a becsületes magyar embereknek elegük lesz. Előbb egy perccel se...

2016.07.15. 10:58:37

@Tibi !:

Őőőööö, olyankor már nem lecsukni szoktak.....

Netuddki. 2016.07.15. 11:00:29

@Andy_73: A témánál maradva. Kit érdekel a bűnözők nyilatkozata?
A rogán azt pampogja, hogy egy bűnöző szava semmit nem ér. Ugyanezt mondom én is. De ettől még a rogán ugyanolyan bűnöző mint a portik és a vizovicki. Azt meg milyen kapcsolatban voltak majd a nyomozásnak kellene kideríteni, amit valamiért nagyon nem akarnak elindítani. Egyéb kérdés?

Ballib Cenzúrázók Réme 10 2016.07.15. 11:00:50

Senki ne dőljön be a Soros által pénzelt és a norvég álcivilek által kivitelezett lejárató kampánynak Rogán Antal ellen. Mindenki tudja, hogy Rogán Antal pont olyan ártatlan, a nemzet felemelkedéséért dolgozó és a szerény életetformát előnyben részesítő politikus mint Orbán Viktor vagy Szíjártó Péter vagy bármelyik Fidesz politikus.
Ezekben a mocskos liberális időkben nem szabad hogy megremegjen a magyar emberek hite a nemzeti kormányunkban. Imádkozzunk értük naponta, hogy ellent tudjunk állni a baloldali hazugságoknak. Mindenki aki magyar, mondja utánam a mi Hiszekegyünket:

Hiszekegy

Hiszek az Orbánban
Hiszek minden szavában,
Hiszem, hogy NER-Magyarország
A legboldogabb kontinens az egész világban

Hiszek a Rogánban,
Hogy megmérhetetlen a lakása,
Hogy az Ötkert saját zsebre el nem privatizálta,
Letelepedési kötvények offshore cégeibe a milliárdokat sose átjátszotta

Az Orbánnal, a Rogánnal egy az utunk, ez fáj a ballinerális náciknak.

Netuddki. 2016.07.15. 11:02:13

@Andy_73: Muhaha!
Ja, ja. Ezért mindannyiunk érdeke, hogy erőszak nélkül történjen a felelősségre vonás. Bár egy kis erőszak még szerintem beleférne, ha másképp nem megy...

Netuddki. 2016.07.15. 11:03:33

@Ballib Cenzúrázók Réme 10: Te kis provokátor balfasz, Te! Muhaha!

Attilajukkaja 2016.07.15. 11:05:13

@látjátok feleim szümtükkel:
"Netán összefüggés lehet Lázár kijelentésével"
Lazarnak mar az is kinos, hogy Rogan egyaltalan letezik. ;o)
Valamilyen uruggyel szivesen megszabadulna tole (is).

2016.07.15. 11:08:39

@Tibi !:

Igazad van, de itt a cikk attól még arról szól, hogy melyik bűnöző mit állít Rogánról. :)
Az tény, hogy ezek közül bármit elfogadni nevetséges.
De én is azt írtam, hogy az a kérdési, hogy hogyan kerülhet képbe Rogán, ha egy bűnöző nyilatkozik.
Ami kvázi ugyan ezt jelenti:
"Azt meg milyen kapcsolatban voltak majd a nyomozásnak kellene kideríteni"

Netuddki. 2016.07.15. 11:10:17

@Andy_73: Hát hogyan kerülhet képbe? Na? Hogyan?
Muhaha!

Attilajukkaja 2016.07.15. 11:11:29

@Ballib Cenzúrázók Réme 10:
"Senki ne dőljön be a Soros által pénzelt és a norvég álcivilek által kivitelezett lejárató kampánynak Rogán Antal ellen."
Megnyugodhatsz, senki nem dolt be, ,... csak hat a tenyek makacs dolgok. A tolvajok tolvajok maradnak, akarki allit akarmit is. Es itt mar egymas szemet vajjak ki! :o)))

Netuddki. 2016.07.15. 11:21:51

@Andy_73: Azért írtam, hogy provokátor és nem tolvaj fidesztroll. Azt hiszi vicces, nem az.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.07.15. 11:23:58

@1ghost:

" Édes jó istenem, ha ebben az országban független ügyészség lenne, ez a tolvaj és velejéig korrupt banda már rég a sitten rohadna, az utolsó fideszbűnőzőig bezárólag, mert még a hierarchia alján lévők is gennyesre lopják magukat! "

Pontosítanálak, ha ezt Szerbiában csinálnák, akkor már nem nagyon élnénének, fossá lőné még a golyóálló audijukat is a feldühödött utca embere.

Attilajukkaja 2016.07.15. 11:39:31

@Andy_73:
Tobbszor irt Magyarorszagrol, de semmi szemelyeskedot.
Assz'em, pl. ezt o irta: hungarianspectrum.org/tag/george-soros/
Orbant es a szemelye elleni kirohanasait magasrol leszarja. Jol teszi! :o)

króm nickel 2016.07.15. 12:59:48

Érdekes, ha egy politikus szava áll szembe egy bűnözőével mindenki inkább a bűnözőnek hisz.
Talán tapasztalatból?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.07.15. 13:38:44

@Andy_73: Miért nyilatkozgatnak Rogánról? Mert a hatalmi harc része, hogy akinek vaj van a fején, azt az ellenfelei kirángatják a tűző napra.

@króm nickel: Itt erős a gyanú, hogy egy bűnöző szava áll szemben egy bűnözőével.

Netuddki. 2016.07.15. 13:47:33

@króm nickel: Nem minden bűnöző fideszes politikus, de minden fideszes politikus bűnöző...

asdkasjbdaksjdbasd 2016.07.15. 14:35:24

Basszameg, gyűljünk már össze pár ezren és menjünk be ezért a f.szzopóért a munkahelyére és vigyük be az első közeli börtönbe. Ennyi emberrel úgysem tud és MER mit kezdeni a yard, ez a takony tolvaj rabló gyilkos kis geci meg oda kerül végre, ahova való!!!!!!!
süti beállítások módosítása