B1 blogcsalád



Handó ismét kicselezi a törvényt: senki sem hiszi már, hogy a kényes ügyekben elfogulatlan ítéleteket akar

2016. június 07. - Spectra

Handó Tünde OBH-elnök ismét megtalálta a módját annak, hogy a Fidesz számára politikailag kényes perekben a hozzá lojális bírák mondjanak ítéletet. Ha már nem tudja kihelyezni a pereket, házhoz rendeli kiválasztott bíráit.

00332735.jpeg

Handó összesen 15 másodfokon ítélkező vidéki bírát rendelt a Fővárosi Ítélőtáblára, hogy a következő évben “enyhítsék a bíróság leterheltségét” - írja a Népszava.

Ennek következtében politikailag érzékeny ügyek sora kerülhet az általa kiválasztott bírák elé a Fővárosi Ítélőtáblán. (Többek közt a Hiszékeny-ügy, a moszkvai székházügy, a Kulcsár-ügy, az Aranykéz utcai robbantás, valamint a Fenyő- és a Cinóber-gyilkosság összevont büntetőpere.)

A Fidesznek már a 2010-es hatalomra jutása óta célja, hogy

befolyása alá vonja a bírósági rendszert.

Ennek érdekében próbálkoztak a kényszernyugdíjazásokkal, Fidesz-hű bírósági vezetők kinevezésével, ami odáig fajult, hogy az Országos Bírósági Hivatal elnökének Handó Tündét választották, aki Szájer József fideszes EP-képviselő felesége, egyben az Orbán-család közeli barátja. Handó - már ekkor is túlterheltségre hivatkozva - két év alatt több mint ötven ügyet tett át általa kiválasztott bíróságokra. Így kötött ki a BKV-per - kétszer is Kecskemétem.

Emlékeztetőül:

  • Handó Tünde, az OBH elnöke 2012-ben lehetővé tette az ügyek más bíróságra való áthelyezését. Ezzel csak az volt a gond, hogy mindenkinek joga van a törvényes - tehát nem kijelölt, nem elfogult - bírósághoz. A Fidesz parlament ennek ellenére három különböző módszerrel is megpróbálta törvénybe, majd az Alaptörvénybe csempészni az ügyáthelyezés jogsértő jogát. Végül a Velencei Bizottság és nemzetközi fórumok nyomására az AB visszamenőleg megsemmisítette a hatályon kívül helyezett passzusokat.

00332763.jpeg

(Handó Tünde az ügyészség első emberével, Polt Péterrel. Amilyen közvetlen a viszonyuk, a kép ironikus címe az is lehetne: "A hatalmi ágak szétválása".)

Mióta azonban az AB megtiltotta az ügyáthelyezéseket, Handó újabb kiskaput talált: igen gyakran él a bírói kirendelés eszközével. Magyarán: ha az ügyeket nem oszthatja szét az általa választott bíróságok közt, akkor az általa választott bírákat rendeli ki a túlterhelt bíróságokhoz - a politikailag kényes ügyek mellé.  

A gyakorlatban ezt azt jelenti, hogy egyes ügyekben

csak papíron ítélkezik a törvényesen szignált Fővárosi Ítélőtábla.

Valójában azonban nem a Markó utcában, hanem a kirendelt bírák eredeti munkahelyén, vidéken zajlanak a perek.

A kirendeléshez persze a kiválasztott bírák beleegyezésére is szükség van. Ez pedig sokat elárul az adott bíró együttműködési készségéről. Ha egy bíró igent mond Handónak, félő, hogy az ítélethozatalkor is meg akar majd felelni a fideszes “kenyéradó gazda” elvárásainak.

Császy Zsolt, a Sukoró-per vádlottja ellen négy büntetőeljárást indítottak. Az egyikben 2015. november 25-én hirdettek elsőfokú felmentő ítéltet. Az ügy azonban fél év alatt sem jutott el a Fővárosi Ítélőtáblára, holott erre a törvény szerint 60 nap van. Bőven meglehet, hogy ebben az esetben is

Handó kirendelésére vártak. 

A központi bírósági honlapon még nem frissült az ügyelosztási rend, amelyet a 15 érkező bíró miatt kell módosítani. Így egyelőre hivatalosan nem tudni, hogy a kirendelés hatással lesz-e a nagy politikai jelentőségű ügyekre.

De van egy tippünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr818783560

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bírói Önkény Ellen mozgalom indult 2016.06.08. 10:39:01

Bírói Önkény Ellen Mozgalom indult a faszbukon. Oldal elérhető: https://www.facebook.com/BiroiOnkenyEllen

Trackback: Tények önkényes értelmezése szabad a hazai bíróknak 2016.06.08. 10:38:42

A tények bírói önkényes értelmezése Magyarországon NEM bűncselekmény, ezért a magyar igazságszolgáltatás NINCS bűnözők kezében.

Trackback: Bírói bűnözés 2016.06.08. 10:38:03

A társadalmunknak szembesülnie kellene a bírói bűnözés problematikájával is, mert jellegénél fogva az az egyik legveszélyesebb a társadalmunkra és a közerkölcsromboló hatása is elsődleges.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

graycivil 2016.06.07. 14:09:00

Ha már a bíróságok is az Orbán-csapat részei lesznek, akkor tényleg el kell húzni ebből a diktatúrából. Eddig legalább volt esély, hogy az ügyészség által tönkretett emberek jogilag igazságot nyerjenek. Ezután erre sem lesz lehetőségü(n)k.

Állítsátok meg...!

iparterves 2016.06.08. 08:29:43

A bírók és a bíróságok teljes megújítására lesz szükség.

Az OBH-t meg kell szüntetni.

A bíróságokat társadalmi felügyelet alá kell helyezni.

A bírók minden vétségét a bíróktól független testületeknek kell kivizsgálniuk.

A mai bírósági rendszer rossz, korrupt, befelé forduló, társadalom- és egyénellenes.

Egyszóval. felszámolandó.

háromperhármas 2016.06.08. 08:38:41

@graycivil: nem lesznek, hanem már azok!!
Megállítani közösen tudjuk/tudnánk, Te is kellesz hozzá.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2016.06.08. 10:35:59

A bírói önkény és a bírói bűnözés társadalmunk legveszélyesebb problémája.
Bírói Önkény Ellen fb oldal
www.facebook.com/BiroiOnkenyEllen/

Netuddki. 2016.06.08. 14:35:48

"Többek közt a Hiszékeny-ügy"

Hiszékeny úr, akit a Hakapeszi maki szokott mindig átvágni?
süti beállítások módosítása