B1 blogcsalád



Ebbe belebukhat Orbán

2016. április 06. - nickgrabowszki

És ha belebukik, akkor azt csak magának köszönheti.kosa-lajos-orban-viktor-fonagy.jpg

Pedig tanulhatna a saját módszereiből: 2006-2008 között ő is a népszavazásra tett fel mindent, és azzal nyerte meg a 2010-es választást. A 2006-os Gyurcsány-szavazók a vizitdíjra, az ágydíjra és a tandíjra mondtak nemet, és ezzel kerültek át Orbán táborába.

A 2008-as népszavazás a Gyurcsány-kormány megszorításairól szólt, a vasárnapi boltbezárás referenduma az Orbán-kormány mindenbe beleszóló, mindent uraló, a szabadságot mindenhol korlátozni próbáló politikájáról.

Meg a korrupcióról, ha az MSZP össze tudja kötni a földkérdéssel és az állami vezetők fizetésével.

Az utóbbi kettővel Orbán nem tud mit kezdeni: amit az ellenzék korrupciónak nevez - és mindenki más is annak lát -, az bevallottan a politikájának lényege, az új arisztokrácia és oligarchia felhizlalása.

A vasárnapi boltbezárások ügye viszont

egy dilettáns politikai hiba.

Mert nem a KDNP bűne ez. Igaz, hogy ők terjesztették be, de amikor a Fidesznek nem állt érdekében, mint 2011-ben, akkor gond nélkül le tudta söpörni az asztalról.

A vasárnapi boltbezárást a magyar kiskereskedelmi láncok követelték ki, hogy ha már nekik - jellemzően - nem éri meg nyitva tartani, akkor meg másnak legyen az egyenesen tilos.

Innen nézve persze ez se más, mint az új feudális osztály felnevelése. A hipermarketeket sújtó egyéb intézkedések mellett ez is a piacot próbálta átrendezni, hogy az egyes kormányoldali vállalkozók helyzete legyen kedvezőbb.

A KDNP vallási körítése (márhogy a vasárnap az úr napja volna), meg hogy a családok tölthessék együtt a vasárnapot, az csak puszta propagandaszólam. Menjenek kirándulni vasárnap, ha már plázába nem mehetnek, na persze.

Kőkemény üzletnek indult ez is.

De egyfelől nem jött be.

  • A multik forgalma nem csökkent, csak más napokra helyeződött át. 
  • Cserébe nem kell kifizetniük a vasárnapi megemelt béreket.
  • A dolgozók számára a csütörtöki, pénteki, szombati munkanap hosszabbodott meg, csak már emelt pénz nélkül. (És fáradtan kinek van kedve kirándulni?)
  • A kisebb boltok forgalma nem nőtt.
  • És még el is kellett bocsátaniuk (vagy nem pótolták a fluktuációt) 8-10 ezer embert.
  • Nem hogy nőtt volna, de jelentősen csökkent a családi tulajdonú kisboltok száma.
  • Tavaly 2500 kisbolt szűnt meg.

Másfelől olyanokat is eltalált, akikre a Fidesz nem számított.

Tetszőleges (korrekt) mérés szerint a választók kétharmada, 70 százaléka utasítja el a vasárnapi boltbezárást, hogy a kormány mondja meg neki, hogy mikor mehet el vásárolni.

És ez az arány az idő múltával nem csökkent, az emberek nem szokták meg a péntek-szombati tumultust. Nem hatotta meg őket, hogy Ausztriában meg Németországban is így van, meg hogy ez Kádár alatt is így volt.

A vasárnapi boltzár ügye szimbólumává vált az Orbán-kormány mindenen és mindenkin átgázoló politikájának, és ez a dolog, ami már nemcsak a politikai-gazdasági életet, hanem mindenkit érint.

A Fidesznek itt három lehetősége van.

1. Az egyik, hogy beleáll a kampányba, és megpróbálja megnyerni. Ez reménytelennek tűnik, még akkor is, ha Kubatov szerint egy ilyen kampány nyerhető volna. Mert Kubatov szerint az emberek csak megosztottak az ügyben. De ez nem igaz: nem azok. Egyértelműen elutasítóak.

2. Egy másik opció, hogy nem kampányol, sőt, igyekszik eljelentékteleníteni az ügyet. De ez kockázatos.

Az nem feltétlenül igaz, hogy az MSZP el tudna vinni az urnákhoz négymillió embert (ennyi kell a népszavazás érvényességéhez), amelyből kétmillió igennel szavazna (ennyi kell az érvényességhez), de az nagyon valószínű, hogy az igen voksok száma jelentősen meghaladná a nemekét, még ha a részvétel nem is éri el az érvényességi küszöböt.

És akkor manifeszt módon látszana, hogy a Fidesz már nem képviseli a többség akaratát.

3. Ha ezt el akarják kerülni, akkor egy további másik opció, hogy profilaktikusan visszavonják a törvényt, amelynek a népszavazás a megsemmisítését célozza. Ezzel viszont Orbán elismerné a vereségét, sérülne a nimbusza, ezt nyilván nem akarja.

Ha akarná, már eddig is megléphette volna, nem kellett volna nyilvánvalóan törvénytelen módszerekkel, bűnözők felhasználásával megakadályozni a szocialisták kezdeményezését. De a bűnözők felhasználása még mindig kisebb ár volt, mint a vezéri imázs megbicsaklása.

A következő hetek azt mutatják majd meg, hogy milyenek a belső erőviszonyok a Fidesz felső vezetésében. Hogy maga alá gyűrt-e már mindenkit a küldetéstudatos, legyőzhetetlen Vezér, vagy tudnak-e még hatni a józan eszére a belpolitikai veszteségminimalizálók.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr258573858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tralalala 2016.04.06. 22:23:30

"A vasárnapi boltzár ügye szimbólumává vált az Orbán-kormány mindenen és mindenkin átgázoló politikájának,"

Jaj csak azt ne. Ha szimbólum lesz belőle, akkor el fog bukni. Mi lenne, ha a tanárok, orvosok, bevándorlás, stb. témákra ráülő ellenzék ebben az esetben inkább nem akarna szmbólumot csinálni meg az orbánrendszer bukásáról vizionálni, hanem megmaradna ez a kérdés annak, hogy akarjuk-e a vasárnapi zárvatartást. Csak így, egyszerűen.

Pukka Pad 2016.04.06. 22:44:44

Mekkora marhák vagytok még mindig. Hat, het. Bukhat. Szerintetek 6 éve bukik már, minden nap.

panelburzsuj 2016.04.06. 22:49:22

@Pukka Pad:
Más is sóvárgott már ebben az országban nyolc szűk esztendőt.

Nem is olyan régen...

Van még két évük hathetni.

1ghost 2016.04.06. 22:52:03

@tralalala:

Te ostoba bérfideszes. Olyan hülye vagy, mint a gazdád. És biztosan olyan korrupt tolvaj is.

Flúgatlan 2016.04.06. 22:53:36

A cikk címe tipikus "álmodik a nyomor" stílusú kijelentés. Persze, nagy presztizsveszteség lehet belőle a Fidesznek, amit cseppet sem sajnálok, mert nagyon elrugaszkodtak a valóságtól. De ettől Orbán nem fog megbukni. Még Orbán akár a bölcs, a nép szavát meghalló vezérként is kijöhet ebből, ha törli vagy enyhíti a törvényt.

Amúgy a vasárnapi boltzár megítélése nem annyira egyértelmű, ahogy a cikkíró gondolja. Pl. a bolti dolgozók, akiknek így lett szabad vasárnapja, elég sokan támogatják. Pl. ha őket sokat megszólaltatják, akkor az sokakat elgondolkoztathat.

Az azonban igaz, hogy a Fidesz ezzel házhoz ment a pofonért. Ez már az első pillanatban látszott. A merev, hirtelen szabálymódosítások sosem jók. Elég lett volna pl. a vasárnap dolgozók pótlékait vagy a helyette adandó szabadságok mértékét növelni: így csak csökkent volna a vasárnapi nyitvatartási idő vagy a nyitva tartó boltok száma.

A KDNP meg idióta múltbarévedő hülyék gyülekezete. Valóban nem rajtuk múlt, de szépen beálltak az ügy mögé égetni magukat az ájtatos dumájukkal. Ők buknák a legnagyobbat az ügyön, ha nem lenne így is zéró a saját támogatottságuk.

ombie 2016.04.06. 22:54:07

Van még bőven lehetőség. Például a kormány visszavonja az eredeti törvényt, helyette megszavaz egy újat, ugyanazzal a szöveggel. Így a népszavazás máris nem tartható meg, mert az az eredeti 2014-es törvényre kérdez.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.04.06. 23:37:31

Én jobban örülnék, ha Orbánnak megjönne a józan esze magától. Csak hát őt nem olyan fából faragták...
Amúgy ebbe belebukni nem fog.

Sandor Akarki 2016.04.07. 00:39:10

Majd ha 260 lesz megint az euro akkor tudjuk, hogy valóban jobban teljesít. Addig pedig, sárga rózsa.

Sandor Akarki 2016.04.07. 00:40:22

"Még Orbán akár a bölcs, a nép szavát meghalló vezérként is kijöhet ebből, ha törli vagy enyhíti a törvényt."
Ennyi idő után nem. 2-3 hónap: esetleg. Túl sokat várt, ezt már nem lehet behozni.

Sandor Akarki 2016.04.07. 00:41:34

@Flúgatlan: "A KDNP meg idióta múltbarévedő hülyék gyülekezete."
Szerintem a KDNP az a párt, aminek a teljes támogatottsága ott van a gyűléseken. 80 ember, lehet 85. Sufnipárt.

tralalala 2016.04.07. 02:14:30

@1ghost: "Te ostoba bérfideszes. Olyan hülye vagy, mint a gazdád. És biztosan olyan korrupt tolvaj is."

Ha megkérdezik, hogy miért nem fog soha a büdös életben nyerni az ellenzék, elég ezt a hozzászólást megmutatni :)

Én érvelek. Szerintem nem lenne jó a vasárnapi nyitvatartásosdiból is "jelképet" csinálni, mert akkor ez egy pártpolitikai kérdéssé válna. Amiben a Fidesz, szokás szerint, cafrangokra darabolná az ellenzéket.

Szerintem jobb lenne egy olyan népszavazás, ami kizárólag a tárgyáról szól, és nem pártpolitikáról, mint pl. a vizitdíjas. Ehhez viszont az ellenzéknek is hátra kéne lépnie, és nem egyből izomból azt nyomatni, hogy "ettől fog megbukni a zorbán!!!". Ugyanis ha az emberek Orbánt szeretnének buktatni, megtennék ezt 2014-ben vagy 2018-ban. Lassan szokj hozzá a gondolathoz, hogy az emberek nem akarnak Orbánt buktatni, és ha azt hallják, hogy valamitől megbukik, akkor nem fognak arra szavazni.

Ezért nem kell az orbánbuktatást belekeverni a vasárnapi nyitvatartásba. Mert torzítja az eredményt, és szarul jön ki belőle mindenki.

Szóval ez az én gondolatmenetem.

Ezzel szemben te érvelsz? Rámutatsz, hol gondolom rosszul? Van hozzáteendő, önálló gondolatod? Nem bazeg. Idehánysz egy ilyet, hogy "hőőőő hülyegecííí fideszesgecíí!"

No látod, ez a különbség közted és köztem. És ezért nem kerül sose a fajtád hatalomra, mert ennyire buta, ostoba, káros emberekből áll. No offense :D

FikkFakk 2016.04.07. 06:18:06

Ez a viktor mar hanyszor megbukott.... majdnem. De majd most.

midnight coder 2016.04.07. 07:03:05

Két lehetőség van:
1. Nyer a népszavazás (erre kicsi az esély). Ez esetben a KDNP kap egy nagy pofont, ami különösebben nem zavarja őket.
2. Nem nyer a népszavazás. Aminek elég nagy az esélye, elvégre kérdés hogy elég polgár megy-e el ezért szavazni. Ha nem, akkor az MSZP és ezzel a baloldali ellenzék kap egy akkora pofont hogy úgy kell őket levakarni a falról.

Dicső baloldali politikusaink a migráncsügy után ismét beálltak egy olyan helyzetbe, ahol nagyon sokat nem nyerhetnek, viszont jó nagyot bukhatnak.

Ráadásul még hangoztatják is, hogy most majd az emberek jól megbuktatják a ZOrbánt... Na most, ha a dolog sikerül, akkor Orbán részvétét fogja kifejezni a szegény KDNP-nek, mert hogy ez az egész a kezdetektől az ő ötletük volt. Ha viszont nem, akkor nyugodtan újabb megerősítést nyer Orbán legitimitása.

Tiszteltetem Brüsszelet 2016.04.07. 07:12:58

hogyne, zorbán már bele is bukott...ismét

Acmee 2016.04.07. 07:13:15

@tralalala:
Ez a népszavazás Orbánnak -- ha a politikusi pályát nézzük -- csak akkor válhat hasznára, ha a népszavazás érvényes és az igenek elsöprő többségűek. Talán (de ezt csak halkan jegyzem meg) megmutatja neki, hogy mindegy, hogy a tanácsadók mit mondanak, van egy határ, amit nem ildomos átlépni, mert kibetonozott szívlapáttal terelik vissza. Ezen határok érzékeltetése normálisabb irányba terelheti (a politikát is), amelyből mindenki jól jöhet ki.
Hozzáteszem, nem vagyok egyik pártnak sem vagyok a rajongója, sőt, e jelenlegi felhozatalból egyiknek sem adnám a voksomat.

Netuddki. 2016.04.07. 08:04:44

"A vasárnapi boltbezárást a magyar kiskereskedelmi láncok követelték ki"

Ez így hülyeség. Pont a fideszes érzelmű cba vezérek miatt csinálták, hogy csak a cba nyithasson ki vasárnap is.

Netuddki. 2016.04.07. 08:05:28

@Acmee: Blablabla. Ha létezne az a kibetonozott szívlapát, akkor ezek a tolvaj bűnözők már régen a börtönben ülnének.

Ybl 2016.04.07. 08:09:16

nickgabowszki te is azoknak a buta proliknak a táborát növeled, akik vasárnap csak a "bót"-ba járást tudják elképzelni, mint "program"-ot.
Nyomorult egy élet a tiéd.

magyarparaszt 2016.04.07. 08:11:59

A csuti csürhétől csak a vérpad szabadíthatja meg az országot, mert túl sok a gátlástalan briganti, aki támogatja őket. Pont annyian támogatják, amennyi besúgó volt a cuclizmusban: jelenleg az orbánállatól függ ugyanis, megtudja-e a nép (a szomszédok) a nevüket, hogy személy szerint kik voltak azok, akiknek életük kilátástalanságát köszönhetik. Az ügynöklisták nyilvánosságra kerülésével a Fidesz-KDNP a teljes támogatottságát elveszítheti, és még örülhetnek, ha nem egyenesen fizikailag! Nem véletlen, hogy a siserahad tele van volt párttitkárokkal (maga orbán is egy iskolai KISZ-titkár, a gyengébbek kedvéért: KISZ-Kommunista Ifjúsági Szövetség), munkásőrökkel, egykori komcsi népnyúzókkal. Ők a nép jogos haragjától félnek, amely nem múlt el a rendszerrel. Nem mellesleg nekem is a nagyapám azért akasztotta fel magát, mert Orbán Viktor elvtársai elvették mindenét a hatvanas években...

Mérnork 2016.04.07. 08:12:38

"Ebbe belebukhat Orbán"
Ja, hisz 2014 (2010) óta mindennap megbukik, szóval nem csoda. ;-)))

magyarparaszt 2016.04.07. 08:16:55

Ha a nép végre vidéken is ráébred, hogy apáik gyilkosai vannak hatalmon, hogy a volt besúgók és ÁVH-sok hatalmának érdekében vezénylik őket a bayerék birkamenetelni, még örülhet a csuti banda a "közönséges" lincsnek.

Parajpuding 2016.04.07. 08:17:59

@Pukka Pad: előbb fog bukni, mint szeretnéd :DDD

Parajpuding 2016.04.07. 08:19:05

@Ybl: mondjuk azon a szellemi szinten sem piskóta élni, amin te vegetálsz.

2016.04.07. 08:37:20

Mekkora BS, ez biztos valami nagyon ellenzéki blog.

Amorphis 2016.04.07. 08:39:06

Azt még tegyük hozzá, hogy az érvényes népszavazáshoz kb. 4 millió választópolgárt (az összes választópolgár több mint fele kell már, régen elég volt a negyede is!!!) is el kell rángatni az urnákhoz, egyébként kuka az egész. Kérdés, hogy érdekli-e az embereket ennyire ez a téma. A többi kérdés (földtörvény, állami fizetések) biztosan nem.
Az is igaz, hogy a kereskedelemben dolgozók jelentős része a háta közepére nem kívánja a vasárnapi munkát, meg az is, hogy a környékünkön az összes kisboltban (éjjel-nappali) vasárnap az utcán áll a sor. Szóval a visszaállítással azért elég sok embernek a tyúkszemére lépnének, a törzsfideszesek meg látva, hogy a baloldal mekkora hype-ot csap az egésznek azért sem mennek el szavazni, még ha esetleg egyet is értenének a dologgal. Az embereket azzal lehet igazán felbaszni, és politikai aktivitásra késztetni, ha a zsebükben turkálnak (lásd tandíj,vizitdíj, napidíj, vagy éppen a netadó) . Ez egy kényelmi kérdés, nem biztos, hogy erre kéne alapítani a kormánybuktatást... Lehet persze szimbolikus protestszavazást is csinálni belőle, de ha nagypn politikai síkra terelik a kérdést, akkor mint írtam, a jobbosok nem fogják csakazért se támogatni.
További forgatókönyvként a Fidesz egy napra rakhatja az egészet az általa kezdeményezetett migránsos szavazással (nem véletlenül dobták ám be azt is...), amit viszont ők fognak nyerni vastagon, ezzel viszont az egész népszavazódsit minimum kihozzák döntetlenre.

Fairy4 2016.04.07. 08:39:54

@Pukka Pad: "Az ezer mérföldes út is egyetlen lépéssel kezdődik"
Nyilván a hétvégi nyitvatartás, vagy a tanárok lázadása vihar a biliben - de ha az "átlagember" megérzi, hogy Orbán nem mindenható, gyengébb, mint amilyennek látszani akar, akkor eszébe jut, mivel is rövidítették meg az elmúlt években. Mert van mit számolni, csak most még visszaretten az ember az erő láttán. Stockholm-szindróma.

Pukka Pad 2016.04.07. 08:55:54

@Fairy4: ez érdekelne, mivel is rövidítették meg az 'átlagembert' az elmúlt években?
(a hétvégi nyitvatartást marhaság volt megszüntetni, ha már így alakult - bár a "feljett nyugat" hozzánk közel eső országaiban sehol sincsenek nyitva az üzletek vasárnap), a tanárok meg nem lázadnak, bár valóban gondok vannak az oktatással, mindössze a tanárok kb- 3-4 % - a vesz részt ebben a felheccelt politikai performanszban.)

jágör68 2016.04.07. 09:01:35

Csütörtök van és még mindig nem buktak meg?
Húzzatok bele!
Csináljátok meg!
:DDDD

1ghost 2016.04.07. 09:07:55

@tralalala:

Te ezernickű orbánbérbarma. Mindenki tudja, hogy te nem érvelsz, hanem hazudsz, éppen úgy, mint a gazdád.

sas70 2016.04.07. 09:08:58

Nem vagyok jós, de nehéz lesz a döntéshez szükséges választót elvinni szavazni. Az ellenzéknek viszont, remek lehetőség, hogy kipróbálja a mozgósítási képességét. Aztán majd kiderül, hogy tudnak-e élni a lehetőséggel. Ha igen és sikerül eléggé sok embert rámozdítani a témára, az komoly eredmény lehet, ha nem az viszont igen nagy pofon.
Az embereknek elegük van, ebből a politikából, viszont még nem lépték át azt a küszöböt, hogy átforduljanak. Most még a leszarom fázisban vannak, még akkor is, ha elegük van. Viszont ha ez átfordul, akkor dühből is az ellenzékre fognak szavazni, akkor is, ha semmivel nem jobb és ez másfél évvel a parlamenti választások előtt, nagyon veszélyes a fideszre nézve, mert akkor már nagyon kevés idő lesz, hogy megfordítsák újra a választókat. Az ellenzék, nagyjából megkapta a feladatot, meg látjuk, hogy meg tudja-e oldani!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2016.04.07. 09:19:26

Ha bukik beveri az orrát,mert a kényszerzubbony miatt nem tudja előretenni a kezét.

halaloszto 2016.04.07. 09:32:57

Ne nézzük már Viktort nyeretlen kétévesnek. Az MSZP baromi sok energiával összegyűjti az aláírásokat, a kormány ezt szépen megvárja, majd egy rendelettel eltörli a boltzárat. Ő lesz a korrekt kormány, aki figyelembe veszi a nép akaratát, aki lazít a szabályozáson, aki mindenkinek jót akar, aki kompromisszumképes. Az MSZP-nek meg max lesz egy kubatov listája, de semmi politikai haszna nem lesz az egészből.

Vajk

Muzsikok közt 2016.04.07. 09:58:27

A válasz nem lesz. Érvénytelen lesz a szavazás, azt mind2 párt elmongya h ő nyert.

Hogy tudna már a maszop 4 millió embert megmozgatni? Hehe, még a jobbikkal, ferivel együtt se. A fidesz hívek meg nem mennek el azt kész.

Liberalis velemenyTERROR 2016.04.07. 10:21:47

Nincs mese, az orbanrezsim mostmar visszafordithatatlanul megbukott.
Persze azert van B terv is, ha netan megse, akkor jovoheten egeszen biztos megbukik.

2016.04.07. 10:23:14

@Sandor Akarki: "Majd ha 260 lesz megint az euro akkor tudjuk, hogy valóban jobban teljesít."

Merthogy a működő gazdaságnak egyetlen ismérve van, a 260-as euró, ugye?
Legalábbis a magadfajta szerint.

Khonsu 2016.04.07. 10:31:22

Szerintem a vasárnapi boltzárról fog szólni semmi másról.
Az emberek elmennek, nagy többséggel leszavazzák, és minden megy tovább ugyanúgy, csak lehet majd vasárnap is vásárolni.

Meg van a véleményem Orbánról, de hogy minden héten megbukik, az már unalmas.

A kormány hülyeségei közül, most egyet korrigálnak a választók, és ennyi, semmi több.

Gekko 2016.04.07. 10:57:47

A posztoló olyan hülye, hogy a fal adja a másikat. A vasárnapi boltbezárás egy teljesen lényegtelen, marginális sztori, ami ugyan kellemetlen, de hát a szúnyogcsípés is az. Viszont jó gumicsontnak. A MASZOP meg a hülye balosok rágódnak is rajta. Most a buta Nyakónak lesz egy népszavazása, szerintem valahogy pénzt is ad nekik a FIDESZ, hogy legyen jó nagy füstje a sztorinak, ami faszán el fogja takarni az oktatás és az EÜ végtelen nyomorát.

Csak nyárig kell kihúzniuk, utána a pedagógusok tehetetlenek őszig. Nyáron az EÜ sem annyira kontrasztos.

Aztán, ha lesz népszavazás, akkor majd faszán elmondhatják, hogy ők az elsők a demokraták között, mer lám-lám, a nép szava itt is dönt. Közben meg még azt is ellopják, amit EU-s pénzből lebetonoztak korábban.

Az, hogy a vasárnapi boltbezárás egy marginális kérdés, az meg nem zavarja az "ellenzéket". ..

$pi$ 2016.04.07. 10:59:00

@Khonsu: "A kormány hülyeségei közül, most egyet korrigálnak a választók, és ennyi, semmi több. "

Pontosan!

Acmee 2016.04.07. 11:04:40

@.Tibi.: Létezik. Lásd nem lett netadó. Csak ugyanúgy, mint Pavlov kutyájának, a magyarnak több tízszer kell találkoznia vele, hogy mégiscsak fel lehet emelni és működik is az a bizonyos ujj...

Muzsikok közt 2016.04.07. 11:07:59

@Khonsu: valószínü megszavazzák a zemberek de szinte kizárt h elmegy 4 milla ember, h érvényes is legyen.

Attól még a fidesz módosíthatja a tvt, és még ő lesz a jóarc.

McZozo 2016.04.07. 11:52:47

@midnight coder:
Annyiban nincs igazad hogy anno a fidesz is pont a harom igenes nepszavazasat hasznalta fel arra hogy megbuktassa a kormanyt. Most a sajat gyogyszeruket hasznaljak ellenuk es ez nem tetszik nekik.

Ettol fuggetlenul egyetertunk hogy ettol meg nem fog megbuknia kormany, plane viktor. Viszont elindulhatna az orszag egy uton, de nem fog mert itt ehez tul benak, plane a mostani ellenzek.

Viszont mindentol fuggetlenul, en nem hiszem hogy less nepszavazas. Sokan meg mindig hisznek benne hogy letezik meg demokracia. Viktorek tulsagosan belefaroltak mar amostani szituba ahoz hogy innen arcvesztes nelkul legalisan kijohessenek. Igy szerintem. Ad egy nem fogja visszavonnia vasarnapi boltbezarast mert azzal elismerne hogy a kiraly tevedett. olyat meg o nem tehet mert hova lenne az imidzse.
Viszont azt sen engedheti hogy a nepszavazason bukjon el. S eddig is megvoltak a modszerei hogy megakadajozza, majd ezek utan is meglesznek a m odszerei cask most majd nem a valasztasi bizotsagon pattan le hanem less egy kovetkezo lepcso. Nem less meg a hiteles 200 ezer szavazat, vagy ha meg less nem less meg idore. vagy ha az is meglesz akkor aznap zold less az eg tokmindegy de valami nem fog stimmelni es kezdhetik megint elorol. Az eszkozok tarhaza kimerithetetlen egesz addig mig az emberek nem vasvillaval allnak a haza elott. Igy en nem hiszek benne hogy less barmilyen nepszavazas

jágör68 2016.04.07. 12:26:27

Mostmár aztán de tényleg aztán bukjanak már meg :DD

Főleg, ha végre sikerül ékezetes billentyűzetet is beszerezni Sorosgyuribácsitól.

ekat 2016.04.07. 12:38:49

@Ybl: Én pl. szombaton szeretem kipihenni a hét fáradalmait, és vasárnap megyek - azaz mennék - vásárolni.
Polgári származású, 130 körüli IQ-jú, tizenévet külföldön élt, keresete alapján a felső tizedbe tartó buta proli vagyok.
És nem, ezt nem pótolja az, hogy tolongjak pénteken meló után a tömegben, sőt. Bár most persze általában ezt csinálom.

ekat 2016.04.07. 12:39:24

@ekat: jav. tartozó (a tartó helyet...:D)

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.04.07. 12:45:41

Jópofa ez a virnyogás, de felfogja az agyatlan plebs, hogy min változtat?

A nagy lófütty semmin.

Ha kinyitnak a boltok vasárnap, attól még a tény tény marad, hogy orbán és a mocskos maffiája ezermilliárdos tételekben talicskázza haza a közpénzt.

Ezen kell változtatni, a kutyát nem érdekli a nyitvatartás ha a fideSS 7 napon keresztül lopja el azt ami még mozdítható az országban.

Agyhalott barmok, orbánt és az ordas eszméjét kiszolgáló agyhalottak tömegét kell örökre eltakarítani ahhoz, hogy normális ország legyen.

altona 2016.04.07. 12:50:21

@magyarparaszt: Szép MAGYAR NYELVÜNK egyik csudája, hogy a 'paraszt' szó 1xrre fő, ill. melléknév is lehet. Te az utóbbi vagy, csak a magyart vakard le a neved elől, te barom!

altona 2016.04.07. 12:52:49

@ekat: @magyarparaszt: Szép MAGYAR NYELVÜNK egyik csudája, hogy a 'paraszt' szó 1xrre fő, ill. melléknév is lehet. Te az utóbbi vagy, csak a magyart vakard le a neved elől, te barom!

altona 2016.04.07. 12:56:08

@ekat: gratulálok! 130-as IQ-ddal, mi lenne, ha szombaton vásárolnál, és vasárnap pihennél? Lehet, hogy ahhoz, kevés a 130..

u.i. a buta proli stimmel....

ergo: minél 'felsőbb' egy proli,annál hülyébb?! Nem vagy te pedagus? :-)

altona 2016.04.07. 12:57:24

Csóringer patás lassan már nem mer +jelenni a tv-ben, mert a sok bukástól, tiszta dudor a homloka....

Ja, nem is, csak megint álmodozik a proletár nyomor....

contractor 2016.04.07. 13:20:39

Azért annyi még lehet a népszavazás engedélyezése mögött, hogy mivel a magyarok már hónapok óta nem láttak egy miránst sem, nem valószínü hogy a kötelezö betelepítési kvótáról szóló népszavazás is érvényes lenne önmagában. Ìgy összekapcsolva mindent viszont összejöhet még a négy millió fö.

lavór 2016.04.07. 13:24:15

Más nagy gondunk nincs is ebben az országban, minthogy zárva vannak a plázák és nem tudjuk elkölteni az EU-s átlagbérek feletti keresetünket...

ursus artos 2016.04.07. 13:44:01

Egy boltzáros ügy "mindenkin átgázol"? Ilyen komoly a helyzet?

metal · http://electric.blog.hu 2016.04.07. 14:05:28

"de az nagyon valószínű, hogy az igen voksok száma jelentősen meghaladná a nemekét, még ha a részvétel nem is éri el az érvényességi küszöböt.

És akkor manifeszt módon látszana, hogy a Fidesz már nem képviseli a többség akaratát."

Van abban valami bájos, hogy amikor a 2/3-t kell minősíteni, akkor az ellenzék arra hivatkozik, hogy csak azért kétharmad, mert az emberek jelentős része nem ment el szavazni. De amikor az ő szavazásuk lesz érvénytelen (mert szinte biztos, hogy az lesz), akkor csak az számít, hogy aki elment szavazni, az hogyan szavazott:)

Conchobar 2016.04.07. 14:08:07

Dehát valamit csak kell csinálniuk, mert ha semmit nem csinálnak, akkor belepi őket a por és 2018-ban talán be se kerülnek a parlamentbe. Néha ugyan besegít nekik a kormánypárt kopaszokkal, netadóval, ilyesmivel, de ez kevésnek tűnik az üdvösséghez. Ráadásul biztatniuk kell a híveiket, hogy reménykedjenek, hogy meg fog bukni a kormány, hogy nem hiábavalóság az egész. Ez el tud így menni akár évekig is, míg egyszer csak megint behúz a kormány valami netadósat, ami után aztán egyszer csak elpártolnak a szavazói (többsége). Mint Gyurcsányéknak. És talán jó ideig nem is fogják majd fel, hogy mi történt. Egyik oldalon se

tralalala 2016.04.07. 14:46:03

@magyarparaszt: "A csuti csürhétől csak a vérpad szabadíthatja meg az országot, mert túl sok a gátlástalan briganti, aki támogatja őket."

Magyarul neked nem tetszik a demokrácia. Gondolom a demokrata ellenzék sorait erősíted.
süti beállítások módosítása