Hétfő délután Székesfehérvárott próbálja megértetni a Szabadság színpad csoport, hogy mi is a baj azzal, hogy közpénzek felhasználásával – bár anélkül is elég gáz lenne az ügy – Hóman Bálintnak akarnak a város Bartók Béláról elnevezett terén szobrot állítani.
Mondjuk, ha tényleg megteszik, akkor a következő lépés legyen az, hogy a tér nevét is változtassák meg. Hiszen Bartók éppen a hómanok miatt hagyta el Magyarországot, s kényszerült emigrációba. (Vagy, ha ez már itt a sikk, akkor a Herzl térre kérünk egy Szálasi szobrot, a Kossuth térre egy Haynaut, és így tovább.)
De egyrészt ne becsüljük alá a kormányzat fantáziáját ez ügyben, másrészt százmilliós honorok nélkül nehogy már itt ingyen osztogassuk az okosságokat.
Maradjunk egy kicsit Hómannál. Azért kell neki a szobor – így a mi honfitársaink –, mert olyan nagy történész volt ám ő, hogy megérdemli. Tegyük fel, hogy valóban korszakos tudós volt. De hány középkorral foglalkozó történésznek állítottak mostanában Magyarországon egész alakos bronzszobrot?
Arról nem is beszélve, ha Hóman megmarad csak a szakmájánál, akkor
- nem börtönben hal meg.
- Néhány elszánt filoszon kívül az égvilágon senki sem tudná, ki volt ő.
Ne áltassuk magunkat. Hóman nem azért kap szobrot, mert sokat tudott István királyról vagy a középkori magyar államszervezetről. Azért jutott valakinek az eszébe, mert a Horthy korszak jellegzetes szereplője volt. Mocskos libsik, koszos demokraták, büdös zsidók, megátalkodott jogállampártiak,
megmutatjuk nektek, ki az úr a házban.
A ti időtök lejárt. Most az önkény emberei jönnek, a kirekesztésé, a diktatúráé. Kétségtelen, Hóman nem feltétlenül a legrosszabb. Nem egy Sztójay, Szálas, Jaross Andor, Endre László, Kemény Gábor stb.
De ha tényleg felállítják az ő szobrát, és az ott is marad, akkor nyugi, előbb-utóbb jönnek a kétkezi tömeggyilkosok is.
Igaz, hogy amikor a harmincas években a kedves nyilas egyetemi ifjúság az összes zsidó teljes kitiltását követelte az egyetemekről, akkor Hóman a parlamentben az ősnyilas Meskó Zoltánnal szemben megvédte a numerus clausust, azaz azt, hogy azért kerülhessenek be zsidók is még az egyetemekre páran. Ne zárják teljesen ki őket adminisztratív eszközökkel. Igaz, azt is hozzátette, persze úgy kell alakítani a viszonyokat, hogy a zsidó tanulók szép lassan kiszoruljanak maguktól is teljes egészében. (Ennek a radikális megoldása, ha szépen megöljük őket, mert akkor ugye nincs gond velük az egyetemen, meg úgy általában az életben sem.)
Igen, volt nála rosszabb is. De attól ő még nem lett elfogadhatóbb.
Annyira nem, hogy már kortársa, a szélsőjobbról induló, később kisgazda képviselő Eckhardt Tibor is azzal vádolta meg a parlamentben, hogy a nyilasok szekerét tolja. Hóman ezen látványosan megsértődött, majd tolta persze tovább.
De hagyjuk a részleteket. Hóman ebben az ügyben jelkép.
A kirekesztő, rasszista, a jogegyenlőséget lábbal tipró államhatalom jelképe.
Azé a kurzusé, amelyik aztán közel milliónyi magyar halálát okozta. (Bizony, nem csak a zsidókét, Don-kanyar, orosz hadifogság, Voronyezs és vidéke – kedves leszármazottak, bátran lehet csatlakozni a tiltakozókhoz, minden ok megvan rá.)
Ha minden tiltakozás és józan ész ellenére felállítják ezt a szobrot, nem marad más hátra, mint hogy megszervezzük: kövesse a magyar antiszemitizmus másik nagy alakjának, Prohászka Ottokár szobrának a sorsát az övé. (Nem a székesfehérvárira gondolok, amit pár éve Erdő bíboros szíves közreműködésével állítottak, hanem a Károlyi kertben lévőre. A többit tessék Faludy Györgynél és Várkonyi Tibornál elolvasni.)
Ha felállítják, ám utóbb mégis valahogy ledől az a szobor, ez még megmenthet valamit Magyarország becsületéből.
Dési János
