B1 blogcsalád



Szembeköpte őket, nem engedték beszélni Orbán emberét

Az államtitkár nem értette, hogy aki szélsőjobbosokkal vállal közösséget, nem való a zsinagógába

2015. augusztus 31. - Egyenlítő blog

Mondhatnám, hogy köszönöm Latorcai úrnak, hogy ismételten, nagy plénum előtt nyilvánította ki, hogy „Magyarország Kormánya határozott és egyértelmű állásfoglalásaiban zéró toleranciát hirdet az antiszemitizmus, a rasszizmus és a kirekesztés ellen”.

Mondhatnám, de nem teszem. Mert Latorcai bután és hazug módon akarta védeni és menteni a védhetetlent. Nem csoda, hogy

kitapsolták, kifütyülték és a kidobogták.

 

A videón 09:55-től látható (és főleg hallható), ahogy az államtitkárra nem kíváncsi a közönség

Latorcai úrnak vasárnap, a Dohány utcai zsinagógában elhangzott beszéde ugyanis nem más, csak egy újabb ékes példája a politikai csúsztatásnak. A helyettes államtitkár szerint a magyar kormány „ugyanilyen határozottsággal áll ki mindazok mellett, akiket úgy vádolnak meg antiszemitizmussal, hogy a vád hazugságra alapozott, ellenőrizetlen dokumentumon – például olvasói levélen – alapszik".

Tisztelt nem jól tájékozódott és így másokat meghazudtoló Latorcai úr!

Az alábbiakban, a teljesség igénye nélkül mutatok Önnek néhány példát, az internetes forrás megjelölésével, amire mind az Ön által említett és hazugnak titulált olvasói levél írója, mind az Egyenlítő blog egyik szerzője alapozta kijelentéseit Petrás Máriával kapcsolatban.

Az első, a már sokat emlegetett Magyar Szigeten történő fellépés, melyre ugyan a művésznő nem emlékezett, de az internet viszont igen. Egy másik rendezvény, 2004. december 2-án, ahol Petrás Mária mellett a fellépők között üdvözölhettük az egyáltalán nem kirekesztő Kárpátia zenekart. De föllépett a Hazatérés templomában is, amelynek gazdája ifj. Hegedűs Lóránt, hogy Bakay Kornél születésnapját ünnepeljék.

Kérem Latorcai urat, olvassa el újra mind az olvasói levelet, mind az Egyenlítő blogon megjelent korábbi írást, hátha sikerül megértenie: csupán azt a kérdést vetették fel, hogy

egy magát nem antiszemitának deklaráló ember miért vesz részt szélsőjobboldali kötődésű rendezvényeken.

pm_1.jpg

Tetszik vagy sem, aki ilyen helyeken fellép, bizonyos szinten közösséget vállal az ilyen rendezvényekkel. Ha Petrás Mária figyelt volna erre, akkor művészetét más helyeken osztaná meg a közönséggel.

És aki ennek a helyzetnek a problematikáját nem érti, az hárít. Nem akarja, vagy nem is tudja észrevenni, hogy milyen vékony az a határ, amit ha átlépünk, könnyen megkapjuk azt a jelzőt, hogy antiszemitákkal vállalunk közösséget. Egy kulturális rendezvény szervezőinek pedig engedtessék meg, hogy visszakozzanak egy olyan ember fellépésétől, aki gond nélkül körbeveszi magát nem kicsit náci egyénekkel.

Latorcai államtitkár úrnak pedig még egy apró észrevételem lenne: ha értette volna és nem hárította volna el magától és persze kormányától a Petrás-ügy lényegét és értelmét, akkor minden bizonnyal nem akarta volna beszédével így szembeköpni és megalázni azokat az embereket, akiké ez a fesztivál valójában.

Tóvári Rozália

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr227748774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2015.08.31. 20:20:13

Nézzük a tényeket: Petrásról bebizonyosodott, hogy nem csak hogy nácikkal együtt vett részt náci rendezvényeken, de konkrétan részt vett a Magyar Sziget programján is. Vagyis, szóról szóra igaz volt az, amit állítottak róla. Értelmes, normális embereknek az a minimum, hogy ilyen szélsőjobbosokkal (mint Petrás, és a többi hasonszőrű) nem vállalnak semmiféle közösséget, és nem lesznek közönsége.

De van itt még egy dolog: az államhatalmat bitorló fasiszta fidesz, amely mellesleg egy maffiaszerű bűnszövetkezet. Kell-e mondanom, hogy értelmes, normális, jóakaratú ember velük sem vállal semmiféle közösséget? Kell-e arról beszélni, hogy velük sem szabad semmiféle interakcióban lenni, kommunikálni, meghallgatni őket? Akinek ez nem tiszta, az nem sokat ért a mai magyar rögvalóságból.

wladiszlaw 2015.09.01. 07:58:09

Petrás M. békejobbot nyújtott és abba a Mazsi beleköpött. Most akkor hirdessük a toleranciát? Utána a Mazsinek alkalma volt helyrehozni a hibát, ám még rátett egy lapáttal! Demonstrálva azt a szándékát, hogy nem akar magyar- zsidó megbékélést, közös ünneplést stb.
Mi lenne, ha egy magyar kulturális rendezvényről azért tiltanának
ki egy zsidó zenekart, mert az korábban magyarellenes rendezvényeken vett részt, vagy nemzetellenes zsidókkal állt
kapcsolatban? Mert ezzel a Mazsi azt üzeni: ezentúl megint
lehet -és kell!- spicliskedni, ki hol járt, kivel találkozott stb.
El kellene gondolkodni: cui prodest a kirekesztés, az árokásás? Mert eddig a történelemben a szélsőségesek térnyerését mindig valami hasonló intolerancia előzte meg!
A "premuszlim" Európa sorsdöntő időszakában nem biztos, hogy az ilyen értelmetlen árokásás oly bölcs cselekedet!

Bafana 2015.09.01. 11:52:49

1. Ha nincs antiszemitizmus, akkor gyártani KELL, hiszen vannak, akik ebből élnek.
2. Akik bőgatyáztak és fütyülős barackoztak, azoknak ekkora a kultúrájuk, hogy már a magyar kultúrkörből kell megtölteniök a saját programjukat :)))
3. Mi lenne egy fordított szituban? Mondjuk egy nemzeti rendezvényre azért vonja vissza a meghívást a szervező, mert kiderült, hogy egy zsidó rendezvényen szerepelt korábban. Mondjuk megnyerte a sóletfesztivált és azért nem szerepelhet. VILÁGBOTRÁNY!!! Amerika már az atom bevetésén gondolkodna.
4. Én a kormány hivatalos szellemi verőlegényeit hiányolom. Miért nem szólal meg az emberi jogokra oly nagyon érzékeny Balogbohóc, vagy Dajcstompi? Esetleg Fónagy, vagy Lázár?? Netán Orbán????? Vagy az emberi méltóság, a kirekesztés stb. csak egyirányú lehet????

tralalala 2015.09.01. 12:22:52

Schiffer azt írta: „A Muzsikás egész munkássága pontosan annak művészi példázata, hogy a szatmári, máramarosi stb. zsidóság elpusztítása a magyar kultúra szövedékéből tépett ki egy darabot. A helyzet az, hogy most ezt a zenekart kényszerítették a zsidó fesztiváltól való távolmaradásra a bérrettegők. Ha Petrás Mária elénekelhetne egy csángó népdalt a zsinagógában:máris többet tett az elfogadásért, a közös gyökerek újrafelfedezéséért, mint akárhány antirasszista kampány. Azok a hipertoleránsok, akik n+1-edjére is bedőltek a véleményterroristáknak és Petrást kitiltották a zsinagógából:több kárt okoztak az együttélésnek, mint a szélsőjobbos portálok egész éves munkássága.Kellemes kultúrkampfot mindenkinek!”

Szvidrigajlov 2015.09.01. 12:27:41

Mit vagytok meglepődve? Csak egy újabb példa, hogy nem a magyarok a kirekesztőek, hanem a magyarországi zsidók.

dingó29 2015.09.01. 12:30:15

A Kárpátia zenekar mitől kirekesztő és antiszemita? Felvázolnád nékem?

MACISAJT 2015.09.01. 12:32:19

Az a böjte nevű elmebeteg aki ezt az egész kampányt véghezvitte, eltakarodott.(hivatalosan:"lemondott".)

És hogy Latorcaival hogy bántak az egybegyűltek, az bizonyára hasznos volt(nekik) ...amúgy meg fizethetnek jogdíjat Hegedüs Lóránt jr.-nak a " rekeszd ki őket, különben ők rekesztenek ki téged" mondatért, 15 évvel annak leírása után.

Szvidrigajlov 2015.09.01. 12:32:52

@ipartelep:
Ki mondja meg, hogy ki a náci? Talán Te? Ki mondja meg, hogy Petrás szélsőjobbos, talán Te?
Mondok én teneked valamit, te szerencsétlen. Néhány évvel ezelőtt egy ismerősöm az antiszemitizmussal kapcsolatban csak annyiban foglalt állást, hogy nála zsidó származású ember minden további nélkül dolgozhatna, működhetne. Ugyanez fordítva - szerinte - nem működik.

Hát ez is valami ilyesmi. Harcsa Veronika bárhol bármikor, ha pedig nem az világbotrány és antiszemitizmus. Petrás kirekesztése természetes, hiszen demokrata ilyenekre nem kíváncsi... Azt pedig hogy ki milyen a magadfajta seggfejek előre eldöntik.

Bafana 2015.09.01. 12:33:00

@tralalala: Nem vagyok LMP szimpatizáns, nem fogok rájuk szavazni, de Schiffer azzel a nyilatkozatával egy nagyot nőtt a szememben! Mint korábban írtam, hiányolok néhányantirasszista, antifasiszta stb. megmondóember véleményét. Főleg a kormányoldalról.

hidroponi 2015.09.01. 12:37:32

@dingó29: a fu mitol zold..a viz mitol folyekony?

pervie but hot (törölt) 2015.09.01. 12:40:24

@tralalala: Schiffer András annyira jól látja a dolgokat és annyira higgadtan formál véleményt, hogy az már félelmet kelt a bérrettegőkben, sose bocsátják meg neki, hogy mert önállóan gondolkodni és származása ellenére se állt be a sorba, nem akart a holokuasztbizniszből megélni. Nem lesz sokáig a parlamentben, de azt hiszem ő volt az utolsó politikus, akire tisztelettel tudtam nézni, még ha pár dologban nem is értek vele egyet. Egyik oldal se bocsátja meg neki, hogy nem ült fel a figyelemelterelő hecckampányoknak. Bár ezzel pont a mainstream posványból maradt ki, a higgadt, valódi problémákról szóló felvetések a plebsnél nem ütik meg az ingerküszöböt.
Orbán jó politikus (bármi disznóságot csinálhat, akkor is újraválasztatja magát), rossz államférfi.
Schiffer rossz politikus (sose lesz miniszterelnök), de jó államférfi.
A ballibek meg rossz politikusok, rossz államférfiak.

Conchobar 2015.09.01. 12:45:14

Ha már a csángó Petrás is, meg a Muzsikás együttes is náci, akkor valami nagy baj van, valami nagyon megromlott. A magyarországi zsidók és a wannabe világ igazai fejében

halaloszto 2015.09.01. 12:45:30

@tralalala: és ha Petrás Mária fellépett volna a zsinagógában, utánna soha nem hívnák meg Magyar Szigetre ?

pushup 2015.09.01. 12:51:53

tehát 12 éve fellépet a magyarszigeten és az MVSZ-nek volt egy rendezvénye, amin ő is, meg a kárpátia is fellépet (meg a bikini is, nu!)

én azt szeretném kérni, hogy amikor a népharag aszfaltba tapossa a fideszt orbánostól, kövérestől, lázárostól, akkor to mszp-sek harapjátok el a ciánkapszulát, mert rólatok is meg fogunk emlékezni.
ha meg a jobbik kerül sorra ... na, annak az lesz az egyetlen pozitív hozadéka, hogy titeket eltakarítanak a picsába

Pilotax 2015.09.01. 12:57:10

A cikkíró szimplán hülye! Amit leírt szóra sem érdemes, mert köszönő viszonyban sincs az" "ügyet" elindító tényekkel. Sajnos már csak online újságokat olvasok, ezért a cikk s... törlésre alkalmatlan.

n3spr3ss0 2015.09.01. 13:01:04

Megpróbáltam meghallgatni egy dalt ettől a "személytől",de rettenetes óbégatás,alig érthető magyar nyelvezet.merő borzalom az egész,ráadásul ez a paraszt némber férjével együtt náci érzelmű.

MACISAJT 2015.09.01. 13:03:39

@MACISAJT:

Egyébként itt van 1992, Göncz Árpádba fojtották a szót:
www.youtube.com/watch?v=DeyB8QVGWcQ

Akkor évekig hörögtek miatt, azok akik most ugyanazt művelték.

MACISAJT 2015.09.01. 13:06:36

@nespresso: (",ráadásul ez a paraszt némber férjével együtt náci érzelmű. ")

Karajság.Jól megaszontad neki.
És te milyen "érzelmű" vagy(pláné ezek után)?

igazi hős 2015.09.01. 13:14:08

@pervie but hot: Szerintem Schiffer is a figyelemelterelés része. Ha nem tendenciózusan egy érdek irányába mutatnának a hibái (bizony, még az ügynökkérdés is Orbánt erősíti), akkor elfogadnám azt, hogy "mindössze" rossz politikus.

Elstron 2015.09.01. 13:31:30

"Tetszik vagy sem, aki ilyen helyeken fellép, bizonyos szinten közösséget vállal az ilyen rendezvényekkel."

Ez tényszerűen nem igaz. Egy művész ott lép fel, ahol igény van a produkciójára, és meg is fizetik. Ennyi, és nem több. A Mazsihisz, illetve a zsinagóga közönsége pedig lejáratta magát, sokadik pofont adta a már így is megtépázott liberalizmusnak, és a békés együttélésnek.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.09.01. 13:39:46

@Bafana: Mitől lesz valaki ilyen komplexusos. Mindenre mindig ez a válasz, hogy "bezzeg a...".
Bár ha jól látom a kis képedet, trianonkodó is vagy, szóval így nem meglepő.

dingó29 2015.09.01. 13:52:41

@hidroponi: Ha esetleg idéznél csak egyetlen Kárpátia számot is ahol akár csak megemlítik a zsidókat megköszönném

Kivancsi 2015.09.01. 14:00:28

ne vitatkozzatok emberek! jonnek a muslimok millio szamra majd ok lejetszak ki kivel van.....

nyíljon szét a mellkasa mint a biblia 2015.09.01. 14:00:36

mennyit nyúlt le a magyar adófizetők pénzéből ez a tapsikoló kupakos fejű idióta csürhe erre a zsidódzsemborira?
be lesz nyújtva a számla abban biztosak lehetnek.

Csatos Bambi 2015.09.01. 14:01:08

Egyébként meg gratulálok az Egyenlító blognak, hogy sikerült megbuktatniuk a Zsidó Kulturális Fesztivál művészeti vezetőjét :DDD

alfahir.hu/belebukott_a_zsido_kulturalis_fesztival_muveszeti_vezetoje_a_petras_botranyba

"Lemondott Böjte József művészeti vezető a "Zsidó Kulturális Fesztivál körül kialakult konfliktushelyzet feloldása érdekében", a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vezetése a lemondást elfogadta - közölte honlapján hétfőn a szervezet.

A fesztivál szervezőit több kritika érte, mert lemondták - az egyébként a Muzsikás együttes által vendégnek hívott - Petrás Mária szeptember 1-jei, a Dohány utcai zsinagógába meghirdetett fellépését azzal az indokkal, hogy a művész korábban szélsőjobboldali rendezvényeken vett részt. Mint kiderült, a vádak teljesen alaptalanok voltak."

Csak így tovább, fiúk :D

Trackers 2015.09.01. 14:16:15

Nem tudom ki az a Petrás, de mostantól nagy tisztelője vagyok, és mélyen megvetem a kirekesztő ballib csürhét.

Rwindx 2015.09.01. 14:18:15

Remélem a többet nem kap egy fillér közpénzt sem ez a banda.

Bafana 2015.09.01. 14:18:39

@Minden ember belsejében van kaka: A "bezzeg a..." azért van, mert gyűlölöm a kettős mércét. Mindenhol.

MEDVE1978 2015.09.01. 14:20:41

@MACISAJT:
Ehhez egy kis adalék. Rokonom ott volt a szervezők között aznap. A skinheadek kis csoportot alkottak, a hangosítás volt olyan, hogy Árpi bácsi (akit én nagyon tisztelek egyébként) el tudja mondani a beszédét. Aznap Göncz Árpád döntött úgy, hogy nem beszél, az, hogy "nem engedték beszélni", tényszerűen nem igaz. Rokonom ki is akadt, hogy ők rajta voltak, hogy legyen egy jó rendezvény, szép megemlékezés, aztán csak a botrány maradt....

Trackers 2015.09.01. 14:22:27

Mocskos ballibek hazugságai miatt, egy kiváló énekest hurcoltak meg:

"az alfahir.hu felhívta Petrás Jánost aki elmondta, hogy nem áll rokonságban Petrás Máriával, de munkássága miatt tiszteli őt. Harmadrészt Döbrentei Kornél nem égetett soha izraeli zászlót, ezt egy M. Giorgio Richard nevű kétes egyén cselekedte meg. Negyedrészt, de nem utolsósorban Petrás Mária a Magyar Szigetnek nem is volt fellépője. Ellenben részt vett az „Erdélyország az én hazám” – fesztiválon, mint fővédnök. "

nu pagagyí 2015.09.01. 14:23:41

A rendezők hadd döntsék már el ki léphet fel és ki nem. Petrás még jól is járt, mert így nem köthet bele a "Magyar Sziget" közönsége.

MEDVE1978 2015.09.01. 14:26:04

Fú, hamarosan kiderül erről a Petrás Máriáról, hogy korábban:
1. Egy buszon ült Tomcattel, sőt, amikor tüsszentett, utóbbi még egészségére-t is kívánt neki.
2. A szomszédja nagyanyjának van egy Szálasi képe otthon a pincében.
3. Vona Gábor 15 éve az ő koncertjén smárolt le egy igaz magyar lányt, akit jól meg is baszott utána.

No ezek mind főbenjáró bűnök, ezért minimum örökös kitiltás jár neki a Zsidó Nyári Fesztiválról. Ez az ország meg van áldva. Nem csak a nácik buta baromállatok, de immár a zsidók is lesüllyedtek a szintjükre.

Trackers 2015.09.01. 14:26:50

@nu pagagyí:

Titeket nem zavarnak a hazugságok ugye ?

Nevezetesen hogy nem a tesója csak névrokona a Kárpátia énekese, és hogy nem lépett fel a Magyar Szigeten, hanem a „Erdélyország az én hazám” – fesztiválon volt fővédnők.

Kilövési engedélyt a főnökeid megadták, így nyugodtan a sárba tiporhatjuk ugye ?

Mocskos szemét tetű ballibek vagytok.
Hányinger okádék, kirekesztő társaság.

Akik bemondásra járattok le embereket, és még arra se veszitek a fáradságot, hogy utána járjatok a hazugságaitoknak.

Trackers 2015.09.01. 14:31:19

mno.hu/grund/balliberalis-ertelmisegiek-is-kialltak-petras-maria-mellett-1301953

Több közéleti szereplő, így Babarczy Eszter eszmetörténész és Schiffer András is felemelte szavát az ellen, hogy Petrás Mária népdalénekest kitiltották a zsidó kulturális fesztiválról. Az LMP társelnöke úgy fogalmazott, azok a hipertoleránsok, akik bedőltek a véleményterroristáknak és Petrást kitiltották a zsinagógából, több kárt okoztak a zsidó–magyar együttélésnek, mint a szélsőjobbos portálok egész éves munkássága.

recirkulációs kör 2015.09.01. 14:31:24

@nespresso:
"alig érthető magyar nyelvezet"
Mert a csángók így beszélnek, te barom.

@MACISAJT:
Ja, csak Göncz köztársasági elnök volt, nem egy pártseggnyaló.

@MEDVE1978:
Tényszerűen baromságokat hordasz össze.
Van róla híradós felvétel, hogy nem az történt, amit te itt hadoválsz.

Egyébként az tényleg egetverő faszság, hogy valakit azért kitiltanak, mert fellépett valamikor valahol, ráadásul azért a hely nem Sun City volt, hanem Magyarország egy engedélyezett rendezvénye.

A cíkkíró meg egy agyatlan barom. Ha zsidó, ha nem.

E.Katolnai 2015.09.01. 14:31:47

egy tisztességes magyar ember nem teszi be a lábát egy ilyen idegen szellemiséget képviselő épületbe, és nem hagyja magát kitenni sem provokációnak, sem arrogáns gyűlőlködésnek ...

recirkulációs kör 2015.09.01. 14:32:21

@MEDVE1978:
Még ha magyart, de gondolj bele, ha zsidót.
(Kire vet rosszabb fényt? :-)

Trackers 2015.09.01. 14:32:40

@Trackers:

"A Heti Válasz cikkét Schiffer András, az LMP frakcióvezetője és társelnöke szerda este megosztotta hivatalos Facebook-oldalán, később kommentárt is fűzött az ügyhöz: „A Muzsikás egész munkássága pontosan annak művészi példázata, hogy a szatmári, máramarosi stb. zsidóság elpusztítása a magyar kultúra szövedékéből tépett ki egy darabot. Most ezt a zenekart kényszerítették a zsidó fesztiváltól való távolmaradásra a bérrettegők."

MEDVE1978 2015.09.01. 14:37:49

@recirkulációs kör: Felvétel lehet, hogy van, de nem hiszem, hogy azon azt látni, hogy hány szkinhead van vagy hallani, hogy képesek lennének-e túlharsogni a hangosítást. Nem azt vonom kétségbe, hogy ott voltak és rendetlenkedtek, hanem azt, hogy Árpi bá elmondhatta volna a beszédét, ha kicsit függetleníti magát a hisztiző csőcseléktől. De nem tette. Megjegyzem ettől függetlenül tisztelem Árpi bácsit, azonban a pártatlansági mítosza itt nem nagyon volt igaz (pont jól tudta, hogy az SZDSZ hasznot fog húzni a botrányból).

MEDVE1978 2015.09.01. 14:40:33

@recirkulációs kör: micsoda Jobbik botrány lenne belőle.... Mint annál a Jobbikos csákónál, akiről kiderült, hogy zsidó gyökerei vannak :))))

Csatos Bambi 2015.09.01. 14:44:47

@E.Katolnai:

"egy tisztességes magyar ember nem teszi be a lábát egy ilyen idegen szellemiséget képviselő épületbe, és nem hagyja magát kitenni sem provokációnak, sem arrogáns gyűlőlködésnek "

Korrekt :)

dingó29 2015.09.01. 14:46:32

@recirkulációs kör: Ismerem az összes Kárpátia számot. Egyikben se említik meg a zsidókat. Úgyhogy mutasd már meg miért antiszemiták légyszi

recirkulációs kör 2015.09.01. 14:48:05

@MEDVE1978:
Ne a rokonodnak higgy, évekig tartó per volt belőle, hogy akkor most a musztert vagy a mastert adta-e le Bánó András, elég jól van dokumentálva. Göncz próbált beszélni, de nem hagyták.

recirkulációs kör 2015.09.01. 14:50:34

@dingó29:
Nem az antiszemitára írtam, a kirekesztőre. Vagy inkább legyen irredenta, ha neked úgy jobban tetszik.
Én nem ismerem a számaikat, egyszer voltam koncertjükön, mert Petrást jó zenésznek tartom még a Cool Head Clan-korszakból, amit (a régi számaikat) a mai napig szeretek, de ott azért a jó zene mellett elhangzott ez-az (szövegben és összekötő szövegben) , ami miatt többet nem akartam a koncertjeikre menni.

Bafana 2015.09.01. 14:58:43

@recirkulációs kör: nem az volt a kérdés, hogy hagyták, vagy nem hagyták, hanem hogy KIK nem hagyták. A filmstúdió jelmezkölcsönzője is vallomást tett ám...
De akkor ugyanolyan bibsi hazugság volt a Hanákné-ügy is. Akit állítása szerint szkinhedek ijesztgettek éjjel, aztán kiderült, hogy egy nyolc méteres tűzfal mögött alszik...

dingó29 2015.09.01. 15:05:54

@recirkulációs kör: Francba lemaradt a m,ásik fele. Szóval: Így már kicsit más. A Kárpátia egyátalán nem náci zenekar, kilométerekre vany egy Divizió 88, Oi-kor vagy egy EF-től. Szerintem csak simán nemzeti rock, némi rosszindulattal esetleg irredentizmust a számlájukra lehet írni, de mókás hogy ezt pont kik teszik

HgGina 2015.09.01. 15:37:46

@ipartelep: tehát, mint Te.
A fideszt fasisztának nevezni pont olyan baromság, mint a nácionistákat nem fasisztának nevezni. Az pedig, hogy a Jobbik egy része nem jobboldali hanem szélsőbalos, az tagadhatatlan. Elég baj az, hogy a baloldali fidesz mellett a jobboldali párt egy része szélsőbalos.
HA egy picit is értenéd a bal-jobb elhelyezkedést, akkor írhattál volna értelmest is. Sajnos nem sikerült, így inkább hanyagold!

gmihaly 2015.09.01. 16:02:07

Piláta belecsöppent a krédóba. Ő csak egy csángó asszony, aki nem ért ezekhez a túltolt politikai fifikákhoz, amiket "most kéne abbahagyni".

gmihaly 2015.09.01. 16:07:52

A Mazsi(hisz) is abbahagyhatná a skatulyázásait és nem kellene beleállni a felhánytorgatósdiba, emlékezetpolitizálásba, önkényesen le- és kiválasztott történelmi korszakolás nyomán.

Attila64 · www.sagaontour.ca 2015.09.01. 16:43:09

Sztem a kitapsoló közönségnek igaza van, meg kell mutatni, hogy ki az úr az országban!!!

Lajos Csánó 2015.09.01. 17:13:52

@wladiszlaw: A páva táncot hagyd meg Orbánnak!Egyik nap kezet nuújtök,másnap bele köpök?!

patkányarcúáginéni 2015.09.01. 17:21:45

Visszataszajtóan viselkedtek, az szent. Már elébb el akarták halgattatni, mikor csak kiejtette a számukra nem tetsző nevet.

Csak maguknak ártottak.

tsabessz 2015.09.01. 17:23:10

Szerintem a Kárpátia is teljesen profi zenekar és a Petrás Mária is egy csodálatos művész! Ez senkit sem érdekel? Amúgy jó zsidó zenét még nem hallottam, bár nem is tudom elképzelni, hogy tudnának hozzátenni a Világ kultúrájához, inkább szivesen elvesznek belőle, mert az nekik jár és kész. Ha nem tetszik, akkor antiszemita vagy! Jól érzem?

Proud Mary 2015.09.01. 17:47:55

szánalmasság a köbön

@ipartelep: 2015.08.31. 20:20:13

olvassuk a tényeket:
mno.hu/grund/balliberalis-ertelmisegiek-is-kialltak-petras-maria-mellett-1301953
valasz.hu/itthon/petras-maria-ugy-meghamisitottak-a-muzsikas-kozlemenyet-114743
valasz.hu/publi/t-mazsihisz-kovessek-meg-petras-mariat-es-a-muzsikast-114709

de semmi gond, csináljátok csak a picsátokat, de ezekután ne bérrettegjetek meg ne pampogjatok a kultúrkampfról meg az árokásásról

31/48 2015.09.01. 18:41:38

Hát igen. Schiffernél kezdődik az Ember, odáig a többiek mindkét oldalon csak gyűlölködő csahos kutyák.

Aki másokat ilyen asszociációk alapján akar meghurcolni az egy gyűlölködő vadállat. Ugyan ilyenek azok akik bojkottálnak izraeli zenekarok, mert jajj a palesztinok. Mégis mit tehet szegény nő arról, hogy a Magyar Szigeten fellépő mások milyen véleményt fejtenek ki és miről? Egy jóérzésű ember sem várná el a Mazsihisztől, hogy megszaggassa a ruháit, mert palesztin családokat gyilkoltak le megint Izraelben. És ez nem egy 70 évvel ezelőtt történt esemény, hanem ma történik, most a világban, valós probléma.

Aki csak politikai alapon megosztani és gyűlölködni tud, magáról állít ki szegénységi bizonyítványt.

Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül 2015.09.01. 20:35:14

@gmihaly: "Ő csak egy csángó asszony, aki nem ért ezekhez a túltolt politikai fifikákhoz"

Az ám, csak egy síkhülye, analfabéta nótafa ez a Petrás asszony. Hülye a világ dolgaihoz, hiába él bennük, mert ő csak egy nótafa. Ha Ceaucescunak énekelt volna akkor is csak nótafa lenne. Ha Putyinnak, akkor is. Ha bin Ladennek, akkor is. Mert ő nem ért a politikai fifkához, ő csak egy nótafa!

Ez legszebb bennetek fidesznácikban, hogy amikor a szar a ti pofátokba repül, akkor csak lestek ki az ostoba tanulatlan fejetekből. Amilyen barmok vagytok, még el is kezditek megmagyarázni a szart a pofátokon, amitől még jobban röhög a nagyérdemü közönség!

Hát van az úgy, hogy a libsik néha vissza dobják rátok a szart fidesznácik, jobb ha ezt megszokjátok, mert ez mostanában már napi szinten csemege a választónak.

6.Lenin 2015.09.01. 20:49:16

www.dailymotion.com/video/x2q8k5t

Szerencsére nem minden zsidó ........., talán azok sem, akik esetleg palesztin nőket, gyerekeket gyilkolásznak, vagy csak kirekesztenek valakit/valahonnan.

Ugyan olyan félrevezetettek, mint akik ugyanezt teszik a zsidókkal, vagy másokkal.
Csupán bedőlnek hazugságoknak.

A gazemberek azok, akik ezeket a hazugságokat terjesztik, tudatosan, aljkas érdekektől vezérelve, bármelyik oldalon, bármilyen ideológiát, vallást felhasználva ehhez.

Aki meg bedől ezeknek, csak 1 sima köcsög, vagy vmi hasonló szerkezet.

mint pl @ipartelep: honfitársunk, kicsit már berozsdásodva/leépülve

HgGina 2015.09.01. 20:56:31

@tsabessz: szomorú, ha jó zsidó zenét még nem hallottál. A klezmerben is igencsak szép, különleges zenék vannak.
Mint ahogy pl. abban az iszlám zenében is, amit az az elmebeteg IS/IÁ nyom a videói alá. Függetlenül az elmebetegségüktől az a férfikórus elképesztően szép, profi zene.

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.01. 21:03:41

@HgGina: 'A klezmerben is igencsak szép, különleges zenék vannak.'

Csak senkit nem érdekel. Annyi közünk van hozzá mint a mongol lakodalmas zenéhez.

Ha még eccer meghallom h klezmerfesztivált tolnak vmi falunapon dzsihád lesz, úgy éljek.

Shopping 2015.09.01. 22:33:29

1.Most akkor mi lett Magdi anyussal? Tényleg meghalt?
2. A menekültek mind az 50,,000-en itt fognak letelepedni???
Nekem ezek fontosabbak mint a zsidók óbégatása, meg a fideszesek harca.

cso zsi 2015.09.01. 23:00:27

A kutya sem harap abba a kézbe, amelyik enni ad neki.
Megpróbálta, elverték.
A tisztelt "gazdi" abszolút nullára írta magát,
Nekik kellett volna elnézést kérni az előadóművésztől.

gmihaly 2015.09.02. 07:04:08

@Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül: Ha csak egy síkhülye nóta volt, akkor pláne szarvashiba volt Böjte részéről belekeverni szegényt ebbe az adok-kapokba. Talán ezért is szíveskedett lemondani, vagy netán ezért áldozta őt be a drágalátos Mazsihisz.

gyerek 2015.09.03. 19:40:40

Figyeld, a képmutató mindenit ezeknek!
youtu.be/a_WJ3Nt8laU

gyerek 2015.09.03. 19:54:53

Különben elég ocsmány kommentek vannak.
Úgy védeni valakit az antiszemitizmus vádjától, hogy nekiállunk teli pofával zsidózni... Minimum abszurd, de inkább primitív és buta dolog.
Úgy beszélni magyarul a kultúráról, hogy nótafának, óbégatásnak nevezni az autentikus népi éneklést, a csángó dialektust alig érthető nyelvezetnek titulálni (hadd jegyezzem meg e helyt: az utolsó reliktuma a nyelvújítás előtti magyar nyelvnek, s mint ilyen, felbecsülhetetlen kultúrahordozónak tekinthetjük), idézőjelbe rakni, hogy "személy", mintha nem venné emberszámba... (utoljára kiknek is volt ez szokása embertársaival kapcsolatban???)
Na basszus emberek... Kapjátok már össze magatokat, iszonyú kiábrándító, elkeserítő, infantilis és egyben hányingerkeltő amit csináltok. Szánalom!

6.Lenin 2015.09.03. 21:00:22

@gyerek:

"Különben elég ocsmány kommentek vannak."

Amennyiben eddig csak számodra is elfogadható hozzászólások jelentek volna meg, min is kellene sokaknak elgondolkodniuk?

gyerek 2015.09.03. 21:37:56

@6.Lenin: Nem vagyok a politikai korrektség híve, ha erre célzol. De ebben az esetben csak azon kéne elgondolkodniuk, hogy töredelmes beismerés és bocsánatkérés helyett hogy lehet tetézni még inkább a hibát. Mert ez egy tanulmány értékű bejegyzés, tökéletes példája annak, hogy a sarokba szorított állat csak még agresszívabb lesz.

gyerek 2015.09.03. 21:43:34

Jó sokáig tartott, amíg megszülték ezt a kissé inkoherens, személyeskedő, szakmai színvonalában a 0-hoz konvergáló posztot. Figyelmen kívül hagyja a reflexiókat, amelyek az előzményre vonatkoznak, többek között mondjuk azt a tényt, hogy Petrás Máriának zsidó felmenői vannak
Jó, hogy nem Schiffer Andrást vádolja antiszemitizmussal azért, mert kiállt mellette.

6.Lenin 2015.09.03. 21:50:36

@gyerek:

Ki a sarokba szorított állat?
Ki tartozik beismeréssel/bocsánatkéréssel, kinek?

Szerintem túlságosan is szép lenne, ha ilyenkor nem másik félre gondolhatnánk. Sok ilyen eset (sajnos) talán majd 1x odáig fajul, hogy....., de ne álmodozzunk.
Bízzunk meg már végre 1másban, hogy képesek vagyunk eldönteni-sok-sok mocskos/tanulságos hozzászólás után-túllépni már végre , hogy ilyesmiről már ne kelljen mocskos/tanulságos hozzászólásokkal untatni 1mást.
süti beállítások módosítása