További négy szerződést kötött a Magyar Olimpiai Bizottság a még el se nyert 20024-es budapesti olimpia népszerűsítésére. Egy reklámügynökség általánosságban megkapta a rendezvényszervezési feladatot, egy másik társaságnak pedig a látogatóközpont arculati elemeit kell elkészítenie.
A MOB a pénteken megjelent Közbeszerzési Értesítő szerint eddig összesen hat szerződést kötött a még el sem nyert olimpia népszerűsítésére.
- Az Egyenlítő blog számolt be elsőként arról, hogy egy fideszes káder, Poór Csaba kommunikációs cége népszerűsítheti az olimpiát. A Magyar Röplabda Szövetség nemrég menesztett vezetőjének cégét a közbeszerzési értékhatárt éppenhogy meg nem haladó 24 millió 750 ezer forintért bízták meg.
- Ugyancsak a 25 milliós értékhatár alatt maradt a Piccanteria Gasztronómiai Kft. megbízási díja: a cég az olimpiai játékokat népszerűsítő rendezvényhez biztosít technikai eszközöket csaknem 22 millió forintért.
- Három szerződést kötöttek a Humán Telex Reklámügynökséggel, a cég általános rendezvényszervezői feladatokat kapott 21 millió 750 ezer forintért, illetve ugyanennyi pénzért kell lebonyolítania egy budapesti rendezvényt. De az ő feladatuk lett egy nyugat-magyarországi esemény kivitelezése is 21 millió 810 ezer forintért.
Érdekesség egyébként, hogy a Humán Telex Kft-ben és Piccanteria Gasztrónimai Kft-ben is tulajdonos Hajnal Tamás, így részben
azonos körhöz kerülnek az olimpiai pénzek.
A négy pályázat összesen majdnem 90 milliót ér. Közbeszerzési szakértők szerint egyébként minimum a Humán Telex ügyében illet volna nyílt közbeszerzést kiírni, hiszen a cég három hasonló megbízásának az összege már bőven meghaladja a közbeszerzési értékhatárt.
- Jutott még megbízás a COMBINATORY Kommunikációs Kft.-nek, a cég egy látogatóközpont terveit készítheti el 24 millió 750 ezer forintért.