Van abban valami csudijó, hogy aki CÖF-ösnek áll, az utána magabiztos hülye lesz. Az élet így rettentő egyszerű. CÖF = csacsiság (hogy ennél erősebb szavakat ne használunk, teringette). Az élet így aztán rettentően könnyen kiismerhetővé válik, lépjünk tovább, nincs itt semmi látnivaló.
A legújabb gyöngyszem:
„A CÖF támogatja a közérdekű adatkérés törvényi korlátozását. Szerintük a civil jogvédők által idegen kezekbe kerülhetnek állami adatok”.
Na, még csak az kellene, hogy idegen kézbe! Az idegen kéz (Lásd Európai Unió pl.) itt és most csak arra kell, hogy a Garancsik és Mészárosok, esetleg a Tiborczok komoly pénzeket szakíthassanak le az EU-tól. De ettől kezdve mindeninek kuss. Senkinek semmi köze ahhoz, hogy ebből
milyen vagyonok gyűlnek távoli országok kétes bankjaiban.
Így van ez rendjén. Lopni csak szépen, csöndben, halkan érdemes. A népnek meg úgysem tűnik fel, hogy mondjuk Felcsúton vasút épül, és erről a mindenhez nagyszerűen értő, hűséges gázszerelő állít ki majd komoly számlát a végén. A népnek nem tűnik fel, hoy Orbán veje villamosít (idősebbek, kérem, idézzék fel a fiatalabbaknak a GOELRO-tervet), és a legutóbbi időkig a megbízható barát épített hidat, vasutat, ami csak szembejött. De ez maradjon titok.
Gondolom, a CÖF szóvivője, egy bizonyos ifj. Lomniczi Zoltán majd magas hatásofokon megmagyarázza, hogy ez így miért jó. A mi titkunk, hogy választott vezetőink,
pár közeli barátjuk segítségével, kilopják a szemünket.
Tudjuk, a titkolozás minden diktatúra mániája. A jogállam jellemzője meg a nyíltság.
Egyszer egy ösztöndíjjal Amerikában jártam. Ohióban, egy kis községben a helyi elöljáró látott minket vendégül. És a falucska egyetlen kocsmájában panaszolta el nekünk, hogy itt már nagyon elszemtelenedtek az újságírók. Mert ő a két elöjáró barátjával minden pénteken itt szokott legurítani pár sört. És a helyi firkász ezt kiszúrta, és közölte, hogy neki, mint a nyilvánosság képviselőjének, joga van odaülni hozzájuk.
És amikor ismét nem hívták meg, akkor bírósági végzést hozott, hogy a helyi elöljárók, ha együtt vannak, az a nyilvánosságra tartozik, nem kergethetik el a sajtó képviselőjét. Mr Smith szerint amerikai kollégánk csak potyasörben reménykedett, de a következő héten már ő is csatlakozhatott a csapathoz. Sunshine act – figyelmeztetett a bíróság. Nálunk meg a
mélységes mély sötét, ami a CÖF-ből árad.
A CÖF persze nem magasröptűen gondolkozik, történelmi szerepe csak annyi, hogy széles nyelvcsapásokkal nyalja a hatalom popsiját. Lehetőleg fényesre, bármilyen ökörség hangzik is el.
És hősünk, ifj. Lomniczi és kicsiny csapata, kb. ennyire képes is. Gondolkozni már kevésbé, de ez nem is elvárás feléjük. Ők korunk munkáslevelezői, akiknek azt kell ország-világ előtt bizonyítaniuk, hogy a nép szereti az ő Rákosi elvtársát Orbán kis vezetőjét, s tűzön-vízen keresztül kitart mellette, egészen a szakadékig.
Mondjuk, az új törvény lényege leginkább az, hogy pénzért adja a közérdekű adatokat, és így kívánja ellehetetleníteni az ellenőrzést – amiből az is következik, hogy ha egy gazdag „idegen kéz” a magyar adatokra vágyik, akkor majd maximum fizet.
De a rövid pórázon tartott CÖF-östől nem várunk el különösebb éleselméjűséget,
neki elég, ha az éltető segget megleli, és lágy csapásokkal körbenyálazza.
Cöf-cöf-cöf - mondja neki a gazda, mire ő boldogan odacsúszik és aportíroz.
Az más kérdés, hogy olyan, egykor komoly embernek számító jogász, mint Trócsányi László igazságügyminiszter, miért adja a nevét efféle jogszabályhoz. Dehát, ahol zsarnokság van, ott mindenki szem a láncban. Igaz, mindig akadnak nagyszorgalmú „szemek” – Trócsányi nevét pedig ezentúl max. a korrupt politikusok üzelmeit leplező szolgák/technokraták rovatába jegyezzük fel.
A mi kis CÖF-öseink pedig most elégedetten hátradűlnek, hogy ők aztán jól megmondták. És várják a koncot, amit mindárt odavetnek nekik.
Köszönjük, CÖF – hoztátok megint a formátokat, nem csalódtunk benned. Helyedre.
Dési János
