B1 blogcsalád



Áder János magában duzzog

2015. június 02. - Egyenlítő blog

Nagyon dicséretes, hogy Áder János köztársasági elnök a szívén viseli a Föld sorsát, izgul a globális felmelegedés miatt, tenni akar valamit bolygónk állapotáért.

Igazán helyesen ismerte fel, hogy a környezetvédelem igazán fontos, ráadásul sok embert joggal izgat, milyen lesz a jövőnk. S egy kemény szavú környzetvédő akár szép nemzetközi karriert is csinálhat, ha odahaza kitelik az ideje.

Komoly eredmény, hogy létrehozott egy környezetvédelmi igazgatóságot. Mert az efféle igazgatóság az

éppen olyan hasznos, mint egy bizottság.

Gondolom, készülnek előterjesztések, kizárólag újrahasznosított papírra, számtalan javaslat és határozati előterjesztés születik, amely ugyan semmire sem jó, de kétségtelenül, legalább kárt sem okoz.

És megértve a kor szavát, Áderék még egy honlapot is létrehoztak, ahol mindenki aláírásával fejezheti ki, hogy szintén egyetért a környezetvédelem nemes ügyével. Mondjuk, most aztán nem lennék a környezetszennyezők helyében. És jó ránézi a mi mokány, bajuszos elnökünkre, amint Ban Ki Mun ENSZ főtitkár és Al Gore volt alelnök között összevonja a szemöldökét a túlzott szén-dioxid kibocsátása miatt.

ader.jpg

(Kép: Index)

És engem az sem zavar, hogy Áder János a maga módján csak pityke a nemzeti együttműködés kacagányán. Hát édes istenem, neki ez jutott. De legalább elfoglalja magát valami hasznossal.

Mert ugye a környezetvédelem fontos dolog.

És milyen kár, hogy Áder János egy szót nem szólt arról, hogy

Magyarországon gyakorlatilag megszűnt az állami környezetvédelem.

Ennek ügye most egy olyan államtitkárhoz tartozik, aki egyébként a hungarikumok ügyéért felelős. A hatóságot szétbombázták, a befektetők és beruházók szinte korlátlanul azt tehetnek, amit akarnak. Igen, fontos a befektetőbarát politika, de azért a környezetvédelem ügye, mégiscsak. De ez nem zavarja a mi elnökünket.

(És ezen még az sem sokat javít, hogy végülis a földtörvény nemzeti parkokra veszélyes részét az ő javaslatára helyezte hatályon kívül az Alkotmánybíróság.)

És Kishantos beszántásakor sem emelte fel a szavát. Jó, lehet, hogy magában duzzogott, és azt mondta, a teremburáját, azért Kishantost már mégsem kellett volna.

Áder a környezetvédelem nemzetközi porondján az érdektelen, veszélytelen ügyekben való részvételt vállalta. Itthon, ahol pedig sokat számítana, ha tenne, vagy legalább mondana valamit ezekben a botrányos esetekben,

édesdeden kussol.

Ennyire fontos neki a környezet állapota. Megértem én, próbált keresni egy témát, ami Orbántól távol esik, és azokra az időkre is nyújt neki valami elfoglaltságot, amikor már nem lesz elnök. Pechére Orbán a környezetvédelmet is szétverte. Az is olyan, mint egy fék vagy ellensúly – akadályozza a kibontakozását.

Úgyhogy ebben is marad a szokásos sunyítás. Itthon kussolunk, a veszélytelen nemzetközi porondon meg szereplünk egy kicsit, hátha ott nem tűnik fel, mihez is asszisztálunk itthon.

És még az is lehet, szokás szerint, bejön az efféle.

Dési János

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr977508916

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.06.02. 17:38:22

Ja ezt én is észrevettem, akartam írni egy ilyet, most már nem kell. Igaz nem olyan szörnyű dolog, volt már rosszabb KE-nk is.

inuitdog 2015.06.02. 21:41:29

Szép és nemes feladat a környezetvédelem, talán nem kéne rögtön a föld gondjait a vállára vennie. Nem kell messzire mennie itt van a Városliget (nem Liget Budapest projekt). Elsőre talán megmenthetné azt a pusztítástól, a környezet üzleti célra hasznosításától és a pénzsóvár, tudatosan környezet romboló Ingatlanfejlesztő Zrt.-től.

Le Orme 2 2015.06.02. 23:17:55

"Komoly eredmény, hogy létrehozott egy környezetvédelmi igazgatóságot."
Viszi értelmetlenül a pénzt ez is, de ezt leszámítva legalább ez nem kártékony, mint a norvég alapból támogatott álcivil szervezetek.

Larry Silverstein 2015.06.02. 23:43:00

Még egyszer szidod Ádert széjjelbaszom a fejedet.

János Dunai 2015.06.03. 06:25:26

elnok altali hadsereg bevetese a miniszterelnok a kormany a gebines kepviselok letartoztatasa.uj rendszeru valasztas kiirasa.megpedig a szavazati jogunk visszavetele a gebines parlamenttol es folyamatos nepszavazasos iranyitas ellenorzes torvenyhozas orokjogon.ennek megszervezese es uj valasztas kiirasa ennek szellemeben.technikailag az uj folyamatos nepszavis rendszer masodpercalapu mukodessel biztosithato."űlésezés"szukseg eseten vagy egyebkent 3-6 havonta.

Larry Silverstein 2015.06.03. 07:10:09

@János Dunai: Még az baszna be ha a devizahitel népe szavazna a ktgvetésről, meg atomról.....:))

Egyéb 5let?

Kollár Erzsébet 2015.06.08. 07:29:17

@Larry Silverstein: Tökéletes szolga vagy... Jelentkezz a trafikügyekkel foglalkozó minisztériumban, ezért a bejegyzésért kapsz egy trafikot.
süti beállítások módosítása