Már nemcsak a kuruc.info domainnevet bejegyző Varga Bélát körözik az amerikai hatóságok, hanem a feleségét, Pesti Juditot is, akinek a fejére 30 ezer dollár „díjat” tűztek ki.
Pestit, akit korábban rövid időre őrizetbe is vettek, azzal vádolják, hogy
csalt a munkanélküli és az állami segélyekkel.
Pesti Juditot 2014. szeptember 9-én 19 rendbeli csalás gyanújával helyezték vád alá, és került letartóztatásba Kalifornia államban. (Az ügy száma SCR654240) Az őrizetből 20 ezer dollár óvadék fejében végülis kiengedték. Ám a szeptember 10-re kitűzött tárgyalásán nem jelent meg, minden valószínűség szerint ő is Kanadába szökött, ahogy a férje is az eljárás elől.
Varga és Pesti (Kép: népszava.com)
Az Egyesült Államok ugyan kikérhetné Kanadától őket, ám egy ilyen procedúra meglehetősen hosszadalmas.Az ügyet ismerők szerint elképzelhető, hogy miután a Varga-Pesti házaspár a magyar állampolgárságát is megtartotta
Magyarországon keresnek menedéket,
bízva abban, hogy a kuruc.info mögött álló mind erősebb Jobbik képes megvédeni őket.
Ugyanakkor Magyarországon is fenyegeti őket eljárás, ugyanis itt mikor 2004-ben visszaköltöztek egy időre, az adóhivatal indított ellenük eljárást, illetve az amerikai jogosítványukat is bevonta a rendőrség.
Az eredetileg borász Varga korábban tanácsokat adott annak a vácszentlászlói férfinak, aki a borába tett fagyállóval mérgezett meg egy tolvajt, hogyan tudná elkerülni a felelősségrevonást. Elképzelhető, hogy ezzel is felkeltette a magyar hatóságok figyelmét.
(Az információkat a „Hatmillió lélek hangja” – civil szervezettől kaptuk.)