B1 blogcsalád



Szökésben a kurucinfós Varga és felesége

2015. április 16. - Egyenlítő blog

Már nemcsak a kuruc.info domainnevet bejegyző Varga Bélát körözik az amerikai hatóságok, hanem a feleségét, Pesti Juditot is, akinek a fejére 30 ezer dollár „díjat” tűztek ki.

Pestit, akit korábban rövid időre őrizetbe is vettek, azzal vádolják, hogy

csalt a munkanélküli és az állami segélyekkel.

Pesti Juditot 2014. szeptember 9-én 19 rendbeli csalás gyanújával helyezték vád alá, és került letartóztatásba Kalifornia államban. (Az ügy száma SCR654240) Az őrizetből 20 ezer dollár óvadék fejében végülis kiengedték. Ám a szeptember 10-re kitűzött tárgyalásán nem jelent meg, minden valószínűség szerint ő is Kanadába szökött, ahogy a férje is az eljárás elől.

vargabela.jpg

Varga és Pesti (Kép: népszava.com)

Az Egyesült Államok ugyan kikérhetné Kanadától őket, ám egy ilyen procedúra meglehetősen hosszadalmas.Az ügyet ismerők szerint elképzelhető, hogy miután a Varga-Pesti házaspár a magyar állampolgárságát is megtartotta

Magyarországon keresnek menedéket,

bízva abban, hogy a kuruc.info mögött álló mind erősebb Jobbik képes megvédeni őket.

Ugyanakkor Magyarországon is fenyegeti őket eljárás, ugyanis itt mikor 2004-ben visszaköltöztek egy időre, az adóhivatal indított ellenük eljárást, illetve az amerikai jogosítványukat is bevonta a rendőrség.

Az eredetileg borász Varga korábban tanácsokat adott annak a vácszentlászlói férfinak, aki a borába tett fagyállóval mérgezett meg egy tolvajt, hogyan tudná elkerülni a felelősségrevonást. Elképzelhető, hogy ezzel is felkeltette a magyar hatóságok figyelmét.

(Az információkat  a „Hatmillió lélek hangja” – civil szervezettől kaptuk.)

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr577372872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül 2015.04.16. 20:50:12

Igazi kretén jobbikos pofájúak. Nem lennék meglepve, ha ez a fószerról kiderülne, hogy a ő a batyu nevezetü elmebetegünk.

apácai 2015.04.16. 20:50:46

Nem is lepődök meg. Akiket ismerek a szélsőjobbról, hasonló ügyekbe keveredtek. A gond az, hogy nem is szégyenlik.

2015.04.16. 21:05:30

Na így néz ki a híres kétharmad, a turulmajmok és a bolsevikok egyvelege.

meiname (törölt) 2015.04.16. 21:06:07

Valóban, az mszp-szdsz-fidesz pofájúak sokkal becsületesebbek...

2015.04.16. 21:11:34

A mocsadék véglények Amerikába is mutyizni mentek, nem dolgozni. Szép hírét keltették hazánknak... Ezt a náciképű csókát már ránézésre is érdemes volna egy lámpavas alá állítani. A csajt elsőre közmunkásnak néztem, de másodjára már csak fröccsösnek.

Bath és Wells gyermeksajtoló püspöke 2015.04.16. 21:22:32

Patriotism is the last refuge of a scoundrel.

dunántúli gyerek 2015.04.16. 21:24:08

Ez az írás hazugság, az Egyenlítőtől szokásos módon.

A képen látható személy nem AZ A VARGA, akinek egyébként nincs felesége sem.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2015.04.16. 21:28:35

Szóval nem tetszik a bolsi ÁVH-s véglényeknek a szólásszabadság.

Cenzúráznának, és azonosíthatatlan karhatalmistákkal veretnének mindenkit aki nem nyal tövig Gyurcsánynak és az MSZP-nek.

Ismerünk titeket gennygócok jól, még a kommunista diktatúrából.

SOHA TÖBBET MSZP DIKTATÚRÁT, CENZÚRÁT !

2015.04.16. 21:30:43

Most már csak a geciputtony batyufasz nevű zseni hiányzik ( a lámpavasról).

2015.04.16. 21:34:42

@Gyurcsány a kanom !: Nyomorék, nálad a lopás szólásszabadságot jelent? Ne egyél több szart, bazmeg, mert az agyadra megy.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2015.04.16. 21:35:03

@Jules Verne:
Mivan szerencsétlen Gyurcsány csicska ?
Leszoptad a főnököd és idegesít az ellenvélemény ?

2015.04.16. 21:38:09

Vergődj még egy kicsit!

dunántúli gyerek 2015.04.16. 21:41:05

Sajnos a Jobbikot cikizni, azzal már egy pöttyet elkésett az % ÉVES AZ EGYENLÍTŐ BLOG

Véletlenül 2010ben jött létre, majd belökte a FIDESZGYALÁZÁSSAL a cucikat meg Bajnait a feledés DÖGKÚTJÁBA

Most kiejti őket a Parlamentből a MAGYAR SZENTEK támadásával

Hajrá

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.04.16. 21:51:24

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: megtudhatnánk becstelen, rágalmazó személyed valamennyi személyes adatát? Ja, hogy azt nem... a fajtársaid viszont pont ilyen adatokkal éltek vissza (többek közt) a kuruc.foson.

2015.04.16. 22:04:46

@dunántúli gyerek: "a Jobbikot cikizni"

Amit ezek mutatnak magukról, azt lehet is cikizni. Az egyik az oroszoknak kémkedik EU fizetéssel, a másik meg éppen az EU-t kezdte el nagyon szeretni. Holnap már a cigányokat is fogja, ha Laja rábeszéli. Ezekért vagy te úgy oda (meg a tapolcai parasztok)?

dunántúli gyerek 2015.04.16. 22:08:54

@Jules Verne: Mondom, csak így tovább Egyenlítő, akit az Egyenlítő aláz arra nyugodtan fogadhatok anyám életire!

Egéridomár 2015.04.16. 23:13:00

@dunántúli gyerek: Hejj, azok az édes, nyugtató lelki kapaszkodók. Nélkülük borzalmas lenne a valóság.

dunántúli gyerek 2015.04.16. 23:19:25

@Egéridomár: De hát erre van az Egyenlítő, nem igaz? Virtuálisan egyenlítenek szegíny ballibbantak.

dr kíváncsivagyok 2015.04.16. 23:21:22

@Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül:
"Igazi kretén jobbikos pofájúak. Nem lennék meglepve, ha ez a fószerról kiderülne, hogy a ő a batyu nevezetü elmebetegünk. "

Vagy a Lencsés gyerek...

Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül 2015.04.16. 23:58:48

@dunántúli gyerek:

Annyira élvezet nézni a magadfajta szellemileg leépült fideszbirkát hogy amikor a jobbikos csürhetag KO-val kiüti a fideszes bálványodat akkor a magadfajta hülyéje erre fel az ósellenség jobbikos csürhetagokat élteti.

Ezt szeretem látni bennetek fideszbirkákban, ahogy az orbáni siker kormányzás eredményeként mindannyian az elmeosztályon végzitek.

Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül 2015.04.17. 00:00:33

@libbant:

A kretén fidesz családodat 2015 óta egyenesen kétharmaddal veri az ellenzék. És hol van még a mélypont! Amikor majd az LMP-vel kell egyesülnie, hogy meglegyen az 5%-a!

aemeek 2015.04.17. 00:26:39

Ezek információk ?
Ez cikk ?
Ez blog ?

KurucInfo Főszerkesztő 2015.04.17. 00:50:09

"csalt a munkanélküli és az állami segélyekkel."

Hu de kemeny azta a kurva, nem eleg hogy kuruc infos, meg a munkanelkuli segelyekkel is csalt.
Ez kimondhatatlanul szornyu, szornyubb meg annal is, mikor a Gyurcsanyek 2006-ban halomra lotek a kormany ellen tuntetoket.

Tizenötmillió Magyarok 2015.04.17. 00:58:11

@Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül: "kétharmaddal veri az ellenzék. "

Azt azert meg megnezem, hogy a jobbik es az mszp koaliciora lep. Mert kulonben a fidesz lazan nyeri a 18 -as valasztast.
Ne felejtsuk mar el, hogy nem csak ketharmaddal lehet nyerni, hanem sima tobbseggel is, annyi pedig barmikor megvan es lesz a fidesznek, a kovetkezo 30-40 evben.

dr. mesterséges színezék 2015.04.17. 01:04:25

Ez az a Jobbik, amelyiknek nem is a cigányokkal van baja, hanem a bűnözéssel?

Egyébként pünkt _munkanélküli segély_... van ám a sorsnak iróniája.

dr. mesterséges színezék 2015.04.17. 01:06:27

@KurucInfo Főszerkesztő: Nem az ilyen karakterekre van feltalálva a "fehér cigány" kitétel?

Hadd tanuljak jobbikul!

igazi Ténytár 2015.04.17. 05:56:41

Ilyen amikor visszanyal a fagyi a bírókat és embereket listázó kurucnak!

végül is aki avos fajta volt, az az is marad akar hol is el.

Nzoltan 2015.04.17. 06:07:50

Sokan szeretik a kurucot fikázni pedig sokkal hitelesebb mint az index vagy az origó. Ott legalább meg van jelölve a hír forrása, kevesebb a ferdítés. Amibe bele lehet kötni, hogy nem polkorrekt. Dehát az index sem az. Csak annyi a különbség, hogy a "gyōztesek" oldalán áll.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2015.04.17. 06:36:41

Maradt még egyáltalán a szélesebb értelemben vett jobboldalon BÁRKI, aki:

- Nem lopott
- Nem retardált
- Nem alkoholista
- És a faszát sem lóbálta még az interneten?

Hö.
Höhö.

Trackers 2015.04.17. 08:47:22

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:

A szélesebb értelemben vett baloldalon még rosszabb a helyzet, hisz harmad annyian se szavaznak rájuk az emberek.

Vélhetően azért, mert többet
- lopnak
- retardáltak
- alkoholisták
- és faszlóbálók

:D

Bak Fitty 2015.04.17. 08:58:00

Bízhat bennük, aki fasizmust vagy nyilas rémuralmat akar...

Rohadjmegorban 2015.04.17. 09:02:12

Hehe.... Vsicska pedokeresztény szittya magyar ez is:)

Bak Fitty 2015.04.17. 09:02:15

@KurucInfo Főszerkesztő: A tévészékházat kifosztó, a fél belvárost szétverő kedves, barátságos, istenfélő fasiszta csürhére gondolsz? Kár, hogy hazudsz, mert sajna nem lőtték halomra őket. Tisztább lenne a levegő. No meg nélkületek is.

hun.execute 2015.04.17. 09:10:39

hatmillió lélekhang. Értem

Ráérek 2015.04.17. 11:04:59

@hun.execute: KAMU szervezete, nyoma nincs sehol!

Jó kis hatásvadász név - ennyi.

bbwd 2015.04.17. 11:12:07

hatmillió lélek hangja :) WTF :P

fejer 2015.04.17. 11:43:09

"6 millió": tehát hantás, azaz akik voltak vagy nem is voltak, de lenni akarnak, ezért kaparnak.
"lélek": tehát holtak, avagy éltükben is holtak, a holtukban élők siserehada
"hangja": tehát hangoskodnak, beszélnek, másolnak, s mivel semmit sem tesznek, nem is alkotnak, csak hisznek és visznek és vesznek.
"6 millió lélek hangja": tehát a tehetetlen, de telhetetlen halál sugallata, hogy ész, erő és akarat őt szolgálja.

szamaritánus 2015.04.17. 12:33:03

@Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül: kurva jó, hogy fejről meg tudod mondani, ki milyen pártállású :D
akkor a te fasz alakú fejed hova illik?

Bafana 2015.04.17. 13:56:29

@bbwd: hatmillió lélek hangja :)
Legyen 6 milliárd. Azért több pénz jár.

Rosinante2 2015.04.17. 22:50:43

Hat igen ilyenek vannak !!

Bellagio 2015.04.21. 22:50:08

@KurucInfo Főszerkesztő: "Ez kimondhatatlanul szornyu, szornyubb meg annal is, mikor a Gyurcsanyek 2006-ban halomra lotek a kormany ellen tuntetoket."

Ez kurva nagy :)))) A jobbkommer gecifan kiszamolta, hogy mar nem lehet elmuttnyoccevezni MUHHAHAAAAA
süti beállítások módosítása