B1 blogcsalád



Pária országa

2015. április 14. - Egyenlítő blog

Dési János írása az Egyenlítő blognak.

Tapolcán a nácik győztek. Mentegethetjük a dolgot, így vagy úgy.

Bedőlhetünk a Jobbik aktuális cukiságkampányának. Elhihetjük, hogy ez, kérem, bárány, hiszen báránybőr van rajta. Mondogathatjuk, hogy de legalább a Fidesz veszített. Vagy azt, hogy akik erre az emberre szavaztak, azok bizonyára nem mind nácik.

Bizonyára.

De úgy látszik, azért olyan nagy bajuk nincs azzal, ha egy náciskás figurát választanak. És azt is mondhatjuk, hogy teljesen mindegy, ki ül abban a parlamentben, mert ott már régen nem dől el semmi. Valóban. De akkor is.

desij.jpg

A fideszesek most biztatgatják magukat, hogy majd jön az „atomfegyver” a Jobbik ellen. Közben persze arra a csodafegyverre gondolnak, ami soha, sehol nem létezett. Majd elő tetszenek állni azzal, hogy a Jobbikot Oroszországból finanszírozzák. Paks árnyékában? Putyin árnyékában? A kazah diktatúra dicsőítése után? Ugyan már.

A Fidesz az elmúlt évek alatt a Jobbik programjának jelentős részét megvalósította.

Lebontotta a jogállamot, kiszolgáltatottá tette az embereket. A kirekesztés, a gyűlölet keltése volt a politikájának a lényege. (Ja, meg a lopás, de nyugalom, ahhoz majd a Jobbik is fel fog nőni.)

A szellemet a palackból a Fidesz engedte ki. De a demokrata pártoknak kell visszagyömöszölni oda. Ami majdnem lehetetlen feladat.

Egy Európában megvetett, pária országban ugyanis nem lehet élni. Vagy lehet, de nem érdemes. Egy elnácisodott országban.

Úgyhogy itt az utolsó pillanat, hogy újragomboljuk a mellényt. A nácik már a spájzban vannak.

Egyelőre még csak a befőttjeinket zabálják. De erőteljesen el vannak szemtelenedve. Természetesen nem fognak belelőni a Dunába – legfeljebb csak álmodoznak majd róla –, és ez persze olyan szép eredmény, amellyel vigasztalgathatjuk magunkat. Jaj, a Nap szépen süt, a gyerek négyest kapott az iskolában, és a lányok már feszes pólót hordanak. Nincs itt semmi baj.

Miközben van.

Nagyon nagy baj.

A Jobbik konszolidálódása azt is jelenti, hogy megjelennek körülötte a technokrata nácik, a bérnácik, a megélhetési nácik. A szakemberek, a nyelveket tudó, jó egyetemeken végzett fiatalok. De ettől még azok maradnak, akik.

Nincs annyi báránybőr, ami elég lenne nekik.

Csúszunk lefelé a lejtőn.

Amin – közismerten – nehéz a megállás.

Azért legalább meg kellene próbálni.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr337364020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Plumper 2015.04.14. 08:40:58

Milyen lehet a mindennapi élet a Jobbik uralma alatt? Házfelügyelők, szabadcsapatok, önbíráskodók, listaírók, nyomeltüntető rendőrök, összeírók...

főpilóta 2015.04.14. 15:53:55

"Egy Európában megvetett, pária országban ugyanis nem lehet élni. Vagy lehet, de nem érdemes. Egy elnácisodott országban."

Désikém, te pánikbetegségben szenvedő megélhetési zsidó értelmiségi! Akkor mit kínzod magad itt? Előtted a nagyvilág! Mégcsak azt se mondom, hogy örökre vándorolj ki. csak addig, míg Magyarország "el van nácisodva". Ha majd elmúlt, gyere haza.
süti beállítások módosítása