B1 blogcsalád



Megduplázza a Fidesz a parlamenti fizetéseket, de csak azokat

2017. november 22. - nickgrabowszki

Mindenki másé változatlan marad. parl_1.jpg

Gulyás Gergely frakcióvezető. Hende Csaba törvényalkotási bizottsági elnök és Répássy Róbert alelnök (mindannyian: Fidesz) aláírásával került fel a parlament honpapjára kedden az a törvényjavaslat, amelyik saját ún. életpálya-modellt hoz létre az Országgyűlés hivatalában dolgozó tisztviselők számára, akik mostanáig a normális köztisztviselői törvény hatálya alá tartoztak.

A tervezet saját fizetési szabályokat állapít meg számukra. A Normakontroll nevű Facebook-oldal ezt így összegzi:

A javaslat szerint a Parlament tisztviselőinek illetményalapja a KSH által közzétett két évvel korábbi nemzetgazdasági átlagos bruttó kereset lesz, 2018-ra a 2016-os összeg az irányadó, ami 263.171 Ft. Az évek számától függő szorzókkal ez 395 ezertől 684 ezer forintig terjedő alapilletményt fog jelenteni.

Hozzávetőleg duplájára emelkedik az érintettek fizetése.

A törvényjavaslat indoklása egyáltalán nem indokolja ezt a jelentős jövedelemnövelést, tulajdonképpen nem is említi, általánosságban csak annyit mond, hogy a saját életpálya-modellre a parlamenti hivatali munka presztízse miatt van szükség.

Az Országgyűlés hivatalának dolgozói eddig a köztisztviselői törvény hatálya alá tartoztak, akik bérezése nem egy független gazdasági mutatóhoz (a két évvel korábbi nemzetgazdasági átlagos bruttó kereset), hanem kizárólag egy törvényben meghatározott számhoz, az ún. köztisztviselői illetményalaphoz kötött, ennek valamilyen - beosztástól, illetve a pályán töltött időtől függő - szorzatát kapják kézhez,

Az illetményalap jelenleg 38650 forint, a Normakontroll szerint egy diplomás beosztott közszolga havi illetménye pótlékok nélkül 179 ezer és 348 ezer forint között van. 

A illetményalap összege 2008(!) óta nem változott,

hiába teljesített jobban, meg erősödött Magyarország (vagy állította ezt róla a kormánypropaganda).

Jó okkal feltételezhető, hogy ez a közeljövőben már nem is fog változni, máskülönben nem lett volna szükség az országgyűlési dolgozók bérének megduplázására külön jogszabály-tervezetet benyújtani.

A törvényjavaslat a parlamenti tisztviselők számára 395 ezertől 684 ezer forintig terjedő alapilletményt fog jelenteni.

Mert, ugye, mindenki egyenlő, kivéve azokat, akiket a Fidesz külön törvényben nyilvánít egyenlőbbeknek.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3513346849

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FCUK11 2017.11.22. 22:54:09

helyes, a parlamentben dolgozzanak odavalók, és azok legyenek is megfizetve.

egyébként mindenkinek emelkedik a bére január elsejétől, miért kell azt mondani, hogy senki másnak? megint bevettétek a hazudós-tablettát?

morpho 2017.11.23. 04:34:10

@FCUK11: Te buta számozott narancskullancs! Tudod mi a különbség a megduplázza és az emelkedik között??? Persze, hogy tudod, de azért hazudjál jó nagyokat!!! :)

FCUK11 2017.11.23. 07:06:37

@morpho: sajnálod tőlük? állítólag 2008 óta nem emelkedtek ott a bérek, neked azóta mennyivel lett több a fizud? segítek, túl sokkal, mert a színvonalad nem emelkedik :)

2017.11.23. 07:33:14

@morpho: Butus... az alapilletmény nem változott.. oké... mi a helyzet a szorzókkal? Meg miért is van mégis úgy, hogy akármekkora is a bruttó, még ha nominálisan nem is változott, a nettó szépen megnövekedett? Ja... az adóéken faragott ez a fránya fidesz. Aki dolgozik, annak több marad.. szegény paraziták bezzeg most kimaradnak a jóból. Néha azok járnak jobban, akik a vállukon viszik az országot. Néha arra a 2 millióra is gondolnak, akik adót fietnek.

morpho 2017.11.23. 13:15:35

@FCUK11: @Womb Raider: Nagyon érdekes, amit felvázoltatok, de azért a biztonság kedvéért fussunk ennek neki még egyszer: Tudjátok mi a különbség a megduplázza és az emelkedik között???

2017.11.23. 13:35:55

@morpho: Fuss, Forest, fuss...
No... ottan vagyunk, hogy mit is tudunk:
2008 óta az illetmények alapja 38650Ft, ebből szorzókkal, jókora táblázatból származtatva jön ki a pógár tényleges bruttó fizetése...
Az alaphoz igaz, hogy 2008-óta nem nyúltak, no de miként van ez a szorzókkal? (Most lényegében indifferens, hogy a parlamenti dolgozók esetében (mondjuk hivatkozással a végzett munka fontosságára, vagy a nagyobb felelősségre) korrigálták a szorzót és így a jelenlegi bérük durvn (valamivel több mint) duplájára emelkedett. Ám ebből számomra csak egy dolog egyértelmű: a parlamentieknek most emelkedik a bére, de az nem nyilvánvaló, hogy 2008 óta senkinek nem emelkedett...ééétted? Azt nem is értem, mire a hupákolás, hogy mindenkinek járna a dupla zsé... mert miért is? Tán még a tartósan munkanélküli , halmozottan hátrányos helyzetűek támogatását is gyorsan meg kellene emelni duplájára?
Végül... a duplázás egy konkrétan meghatározott mértékű növekedés, a szimpla "növekedett" meg akár hatszoros arányú emelkedő fizetést is takarhat :)))9 Éééttteed?

dr. mesterséges színezék 2017.11.23. 19:41:32

Amilyen borzalmas körülmények között kell dolgozniuk, meg is értem.
Pl. még mindig létezik olyan terület az Országházban, ahol a sajtó előzetes figyelmeztetés nélkül kérdezhet. Az emelés felfogható ezzel kapcsolatos veszélyességi pótléknak.

Persze tényleg nem csak ők szolgálnak rá a kiadós emelésre, hanem pl. Schmidt Mária is. Vele megesik, hogy csúnyán beszélnek vele. Elfogadhatatlan, hogy egy külsőleg és belsőleg gusztustalan fideszkurva sem élvezhet védettséget ilyen attrocitásokkal szemben.

2017.11.23. 19:54:25

@dr. mesterséges színezék: Vicces,de az ugye megvan, hogy nem a képviselők bérétemelték.. kérdezni nem a parlamenti tisztviselőktől szoktak...

Ben Franklin 2017.11.23. 20:04:19

szerintem qrvajó 5let a hivatali dolgozók illetményalapját a ng-i átlagbérekhez kötni.

A politikusokét is ehhez kéne kötni, akár szorzókkal, de tetszik!

Ben Franklin 2017.11.23. 20:06:46

@morpho: Ahhoz képest h megduplázza, nem szerepel a posztban h mennyit keresnek most.

De abszolúte nem sok, amit terveznek, ha annak a felét keresik akkor nagyon alul vannak fizetve a pesti nagyátlag 400 bruttó.

Ben Franklin 2017.11.23. 20:17:08

@FCUK11: Ezek nem a parlamentben dolgoznak, hanem az Ogy. hivatalában.

Azt pl. biztosan tudom, hogy a közig szerveknél mindig is volt fizetéskülönbség a központi közig. szervek, megyei szervek meg a helyi önkori szervek fizetési kategóriáiban. Gondolom most is van.

Ben Franklin 2017.11.23. 20:19:41

És azt is elfelejtette nikkgrabowski, hogy havonta tízezrekkel csökken a közszféra létszáma, ami nekünk adózóknak eléggé jó hír.

nem várt fordulat 2017.11.23. 21:13:22

Zseniális, én kurvára örülök neki.

Bizonyára, aki a versenyszférában árufeltöltő nettó 120-ért, az óvodai dolgozók, ápolók is így örülnek neki mint én. Szánalom.

dr. mesterséges színezék 2017.11.23. 21:14:50

@Womb Raider: Csak mert rákérdeztél: mivel ott tartunk a párizsi modell vastagon leszarásában, hogy már egy városi iskola igazgatói címéhez is a klientúrához kell tartozni, ez hatványozottan igaz bárkire bármilyen poszton a házon belül. A megbízott papírrepülő-készítők és fénymásolókezelők ugyanazon tekintet alá esnek, mint a gombnyomogatók, legfeljebb kevesebb turhával kell majd őket leköpni, amikor a megérdemelt kalodában kerülnek közszemlére.

dr. mesterséges színezék 2017.11.23. 21:16:41

@Ben Franklin: "havonta tízezrekkel csökken a közszféra létszáma, ami nekünk adózóknak eléggé jó hír."

Bizony. Nem elég, hogy adózok, még orvost is lássak, ápolónő is zaklasson, ha neaggyisten kórházba kerülök!?

belekotty 2017.11.23. 22:08:39

@FCUK11: Te valami riadó láncon kapod az infót hol kell a kleptokrácia hűbérurainak gazságait védened? Mindenütt te vagy az első. Hogy nem rohad le a bőr a pofádról?

djhambi 2017.11.23. 22:14:41

Elolvastam a törvényjavaslatot, és számolgattam egy kicsit. Ez alapján egy diplomás, 4 éves munkaviszonnyal rendelkező köztisztviselő bruttó fizetése mindössze 40%-kal emelkedne, tehát közel sem 100%-kal, ami ugyebár a kétszeres fizetés lenne.

Gulyás Gergely, az egyik beterjesztő egy átlagos 45%-os béremelésről beszélt.

Az elmúlt 10 évben - amióta nem volt illetményalap-emelkedés, kamatos kamattal számolva az inflációt, 43%-ot csökkent egy köztisztviselő havi bérének reálértéke.

Jól látható, hogy ez a fizetésemelés nem több, mint a 10 évvel ezelőtti bérek értékének helyreállítása. És akkor nem volt szó az elvett 13. havi fizetésről vagy a ruhapénz megszüntetéséről.

Sajnálom azokat a köztisztviselőket, akik ebből a béremelésből kimaradnak, de úgy gondolom, hogy ez az emelés most hiánypótló. Rendben van-e az, hogy egy törvény kodifikációját végző köztisztviselő vagy egy nemzetközi rendezvényt (pl. NATO csúcstalálkozót, Merkel látogatását, EU-s delegációk fogadását) megszervező ugyanazt a garantált bérminimumot kapja, mint egy kormányhivatal ügyintézője? Versenyképes fizetés nélkül nem lesznek jó szakemberek a fontos pozíciókban, és ez hosszútávon az ország kárára megy.

Mindemellett együttérzek azokkal a közszférában dolgozókkal, akik magasabb értékű munkát végeznek, mint amennyi fizetést hazavisznek.

Ben Franklin 2017.11.23. 22:23:51

@djhambi: 'Az elmúlt 10 évben - amióta nem volt illetményalap-emelkedés, kamatos kamattal számolva az inflációt, 43%-ot csökkent egy köztisztviselő havi bérének reálértéke.'

Nagyon valószínü, hogy ez a gyakorlatban nem így volt, mert: www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qpt007.html

Ez az egész nemzetgazdaság, ugye, és a reálbérek bizony emelkedtek, nem csak a magánszférában. Te abból indulsz ki hogy ha az illetményalap változatlan, akkor a fizetés is, pedig ez nem így van.

Ettől függetlenül ahol korrigálni kell, ott korrigálni kell, nem sajnálom tőlük.

FCUK11 2017.11.23. 23:01:44

@belekotty: sajnos nem tudok mindig első lenni, pedig rajta vagyok a kérdésen :) nem kapok semmit, néha benézek, elég az :)

ami meg a lerohadást illeti, a múltkor egyszer majdnem, de aztán abban maradtam magammal, hogy majd csak utána, ha a b1-esek arca már lerohadt a sok hazugságtól és szarkeveréstől, mert ugye.

dr. mesterséges színezék 2017.11.24. 01:53:55

@djhambi: "Versenyképes fizetés nélkül nem lesznek jó szakemberek a fontos pozíciókban, és ez hosszútávon az ország kárára megy."

Ezt mondd még egyszer, mert olyan jól hangzik!

Szóval MA, a szakemberek minősége a döntő a köztisztviselői szférában, akiket versenyképes fizetéssel kell megtartani?

25 évvel ezelőtt SE, akkor is már egy kisvárosi kirendeltségvezetéshez kapcsolat kellett, na de azóta...
Eszem megáll, hogy milyen burokban lehet itt élni... persze csak addig, amíg a buroklakó munkáját is megkapja egy kontraszelektált mikutyánkkölyke.

Kodomo 2017.11.24. 03:13:52

Annyit szeretnék hozzáfűzni, mint kisvárosi önkormányzati dolgozó, hogy ezen a szinten az alapilletményen felül 20 % illetménykiegészítés _adható_. Nálunk nincs kiegészítés. Az Országgyűlés Hivatalánál 80 % illetménykiegészítés _jár_. (Nem az új tervezet szerint, hanem most.)
Valamint bizonyos idő elteltével automatikusan emelkedik a szorzó. Nekem pl. 4 év után tavaly emelkedett is, 0,1-gyel. Így 3 év múlva (2020-ban) ismét számíthatok a bruttó 3865 forint emelésre.
Szerencsére a kisebbik gyerekemet is felvették egyetemre, ezért sajnos már utána sem jár a családi adókedvezmény (-15 eFt). Viszont szerencsére így annyi lett a bérem, hogy jár a bérkompenzáció (kb. +7 eFt).
Összefoglalva: van még 2 lépcsőfokom, amit megléphetek a max. szorzóig, de bérkompenzációra vagyok jogosult, csakúgy, mint a munkahelyemen kb. mindenki (kivéve a vezető beosztásúakat). Semmi értelme ennek az elavult bértáblának.

2017.11.24. 05:47:04

@dr. mesterséges színezék: Eftársak, nem a köztisztviselők, hivatalnokok fizetése magas, hanem a tiétek alacsony(abb, mint amit megérdemeltnek GONDOLTOK)
@Kodomo: Tárva nyitva az ajtó: vár a versenyszféra. Ha úgy gondolod, a képességeid és a teljesítményed alapján magasabb juttatásokra vagy érdemes, nosza, bizonyíts ott, ahol a smúzolás, a Terikével való bensőséges kapcsolat, egy jókor elejtett fél mondat a kollegina frizuráját illetően már kevés.
Milyen képességeid vannak, miben tudsz kiemelkedőt nyújtani? Vagy reggel 8-tól délután 4-ig az íróasztalhoz vagy láncolva ? Komolyan sírok a nyavalygástól.

midnightcoder2 2017.11.24. 07:26:14

@nem várt fordulat: Azért azon eléggé meglepődnék, ha a kormány az én fizetésemet emelné a duplájára annál a multinál ahol dolgozom. Meglepődnék, de nem hiszem hogy örülnék neki, mert jó eséllyel másnap már szednék a sátorfájukat és mennének a románokhoz, szlovákokhoz, lengyelekhez, esetleg Indiába. Oda pedig kurva messze lenne bejárni.

Ezért hülyeség amúgy a Jobbik béruniója,

2017.11.24. 08:06:38

@midnightcoder2: Azért érdekes, hogy az uniós mag-országok (pedig hát aszonták, határtalan szövetségben létezünk...) az alacsony béreket szeretnék jól meghúzott államhatárok mögött tartani.. amikor már adott esetben saját területükön/piacukon belül indul ár/bérverseny azt nagyon érzékenyen reagálják le. Olyankor szóba sem kerül a munkavállaló termelékenysége/hatékonysága. A kamionos elindul szerdán Wroclawból és mire két nap múlva Párizsba ér, már pontosan olyan termelékenységgel rendelkezik, mint Jeanpierre a festői Boullay-les-Troux-ból...
(A bérunió felvetése ócska demagógia, viszont az emberek igazságérzetét használja ki.)

dr. mesterséges színezék 2017.11.24. 08:28:34

@profiügyfélszolgálat: Lehet, hogy nem szimpatikus az, amit leír, de valós forgatókönyv.
A fidesz politikaszervező erővé tette a voluntarizmust. Nem kéne követni, mert a Realitás ott vár a sarkon túl a bézbólütőjével.

Kodomo 2017.11.24. 09:20:34

@Womb Raider: Igazad van. Ha bárki úgy érzi, hogy keveset kap, menjen olyan helyre, ahol többet kap. Legyen mindenki gázszerelő!
Csak aktán ne nyavajogjon, ha pl. ügyet akar intézni valamely hivatalban stb. stb.

2017.11.24. 13:32:13

@Kodomo: Pontosan... vagy ha a gázszerelés gázos, menjen el hidegburkolónak, vagy bádogosnak. Fél-egy évre be vannak táblázva, volt olyan, amelyik már licitáltatott egy adott időpontra... :) szép, változatos munkák, kreativitást is igényelnek, plusz megadják az alkotás, a hasznos , mások életét teljesebbé tevő dolgok létrehozása felett érzett, semmihez nem hasonlítható örömöt. Pénzben nehéz is kifejezni ennek értékét.
A hivatali ügyintézés meg (a kormányablakok kivételével) egyelőre nem a létszámhiány, hanem a kompetencia hiánya miatt szar. Amíg csak kihalásos alapon , sógor-koma-jóbarát juthat ezekhez az állítólag alulfizetett állásokhoz, addig amiatt nem aggódom, hogy üres hivatalokkal kell szembenéznem. Attól messze vagyunk, a statisztikai adatok is effélét mutatnak...
Ám, ha mégis eljön ez az idő, hidd el, az aktuális kormány meg fogja oldani, fog elegendő pénzt tolni ebbe, hogy legyen elég ásítozó/papírtologató/vakaródzó közszolga.

miért 2017.11.24. 22:37:17

@FCUK11: Talán legkevésbé ezek a szervilis idióták érdemlik meg a fizetésüket!
süti beállítások módosítása