B1 blogcsalád



Így vált köddé 330 milliárd

2017. november 13. - ashwood

orban_viktor_foci_top_story_lead.jpgMindent elkövet a kormány annak érdekében, nehogy nyomon követhető legyen, hová tűnt az elmúlt évek alatt 330 milliárd adóforint. Orbánék szerint elvesztett közpénz jellegét – valójában adóforint, amely zömmel a foci feneketlen gyomrában végezte.

Nem közpénz - érvel a kormány, érvelnek a kegyelt fociklubbok, semmire való akadémiák, ha a társasági jövedelemadóból a költségvetésbe be nem folyó támogatásról kérdezi őket a nyilvánosság. A TAO-rendszer elleni perek részben már megjárták a legfelsőbb bírói fórumot is, ahol kimondatott: bizony nem veszett el a TAO közpénz jellege, vagyis az ezzel kapcsolatos adatok közérdekűek, azokat ki kell adni. Akkor is, ha kényelmetlen.

(Persze mi más is lenne a TAO, mint közpénz – hisz ezzel érvelt a rendszer bevezetésekor az Európai Bizottságnak az Orbán-kormány. Amikor ennek következményeivel szembesül, még a csillagokat is hajlandó lehazudni az égről.)

Márpedig fenemód kényelmetlen. A rendszer orbáni bevezetése óta 330 milliárd forint folyt el ily módon. Ez persze a teljes költségvetést nézve nem a legnagyobb tétel, de a 2012-es bevezetés óta az összes társasági adó 10 százaléka ment el sporttámogatásra. Abból is leginkább a roppant sikeres focit dotálták a vállalkozások. A legtöbbet természetesen a világszínvonalú, fiatal reménységek tucatjait kibocsátó felcsúti fociakadémiának.

Jaj, bocsánat, szakértő kollégánk most jelezte: a magyar foci nem is annyira világszínvonalú, mint amit a bőkezű szponzorálás indokolna. Felcsúton egyetlen fiatal sem játszik a csapatban, a válogatott pedig legközelebb a nyugdíjas döglött fókákkal készül ikszelni. Persze tudjuk, ki a hibás mindezért: elmúltnyolcév. Mármint, izé, az elmúltnyolcév előtti elmúltnyolcév. Bocsánat.

De gyorsan tisztázzuk: a labdarúgás állami szponzorációja akkor sem állná meg a helyét egy szabadversenyre épülő kapitalizmusban, ha a dotálás eredményeként a nemzeti tizenegy a top háromban lenne a világon. Ugyanis a klubok teletömése adóforinttal legutóbb az átkosnak nevezett szocializmusban volt divat. Akkor volt politikai kérdés, hogy a Honvéd megveri e a Fradit, és hogy teljesít a Vasas. Akkor és ma. Orbán szocializmusában sem engedhető a piaci törvények érvényesülése a felcsúti Maradona hobbijában - sem.

De elég lenne kezdetnek, ha ezzel a 330 milliárddal számolnának el végre.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr313263155

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jakab.gipsz 2017.11.13. 16:55:09

A magyar kormány a magyar adófizetők pénzét Magyarországra költötte.

Ennyi.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.11.13. 17:01:40

@Jakab.gipsz: A magyar kormány a magyar adófizetők pénzét a miniszterelnök hobbijára és a korrupt, ingyenélő siserahadára költötte.
Ennyi.

Cheraups 2017.11.13. 17:07:50

Nagyanyám meg augusztus óta várólistán.

Aki ezekre szavaz az hazaáruló.

Cycmen 2017.11.13. 17:10:36

@Frady Endre: Ja, TAHO pénzeket olvastál és azt hitted rád költik? :D
Na nyomj egy verset!

nemecsekerno_007 2017.11.13. 17:23:46

Lehetne ezt jól is csinálni, persze erős kontroll alatt.

- A felsőoktatásba mennyit tolt bele a kormány 7 év alatt?
- A végzettek hány százaléka dolgozik azóta külföldön?

Az kinek a kidobott pénze? Jó dolgok a kérdések, csak többféle aspektus szerint kéne feltenni őket.

Több pénzt ... (akármire ) Ezt bárki tudja szajkózni, de a "Ne adjunk több pénzt...." is.

Cheraups 2017.11.13. 17:24:51

@Cycmen:

Kirívóan nagy faszfej vagy, ugye a fideszre szavazol?

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2017.11.13. 17:25:31

@Cycmen: Örülj csak, ülj a trafikodban (vagy a minisztériumi irodádban). Te is a korrupt, ingyenélő siserahad része vagy? Mert ha nem, akkor mazochista (akikre majd a melegek után nyilván rákerül majd a sor).

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2017.11.13. 17:28:01

@Cycmen: Még egy fizetett fityiszbérblogger. Te amúgy az oroszoktól kapod a fizut, vagy a TAO-ból csöpög neked?

BiG74 Bodri 2017.11.13. 17:28:04

Csak jó lehet ez az országnak, mert úgy néz ki, megint fityisz kurmány lesz 2018- tól is.

BiG74 Bodri 2017.11.13. 17:30:55

@nemecsekerno_007:
Ez full bunkóság volt, IQfighter.

sinus67 2017.11.13. 17:32:14

@Cheraups:
Hidd el, ezeket és a drukkereiket nem érdeklik az ilyen dolgok, hoszen ezek jobbítása igazi kormányzati feladat! Ellentétben a foci jobbításával.
A foci állapotát elnézve, jobb is, ha nem fognak bele az egészségügy reformjába (sem)! Annak a vége - a magyar labdarúgás állapotát elnézve - katasztrófa lenne.

Egyébkén nagymamádnak jobbulást!

Cheraups 2017.11.13. 17:33:19

Komcsik, jó hírem van nektek, nem hiába szavaztatok Orbángecire, visszahozta nektek a kommunizmust.

Tessék, az origonál már hamarabb tudják milyen lesz a jogi eljárás mint maguk az érintettek:

index.hu/belfold/2017/11/13/az_origo_elore_megirta_gyurcsany_felesegenek_kihallgatasat/

Cheraups 2017.11.13. 17:36:19

@sinus67:
Köszi. Mindent megteszünk érte, ha kell éhezek de akkor is. Magándokikhoz visszük, az államit nem lehet kivárni, kib@szott drága de ez van. Én vagyok a hülye hogy még nem léptem le innen, nyugati bérből futná magánorvosra.

Exploiter 2017.11.13. 17:38:03

@Jakab.gipsz:

Öööö nem. Aha. Azért ha valakit felkötnének emiatt a pénz miatt, akkor csinálnék egy pár szelfit vele, amíg lóg.

sinus67 2017.11.13. 17:40:19

@Cheraups:
Ha nem 50 lennék, már én is letipliztem volna a retekbe. Hogy szakadna rájuk (mindre! szinek nélkül) egy mázsa szar!

sinus67 2017.11.13. 17:44:25

@Exploiter:
EZÉRT még nem kéne senkit felkötni. Van más is a rovásukon a kötögetéshez.
Egyszerűen mindenüket elvenni. Egy MAGYAR maszeknál dolgoztatni őket minimálbéren, 6 órára bejelentve, de 10 órát dolgozva. Aztán majd meglássuk az ilyen nyugdíjból hogyan tengeti életét öregkorára.

nemecsekerno_007 2017.11.13. 17:55:15

@BiG74 Bodri: Ja persze, meztelen a király és én meg bunkó vagyok.

BiG74 Bodri 2017.11.13. 17:55:30

@sinus67:
Nyugi, nekik a pénzük már nincs Magyarországon. Nem tudod elvenni tőlük a lopott milliárdokat, és ha szorul a hurok 50 felett is le fognak lépni innen.

Pyrrhus 2017.11.13. 18:03:28

@Jakab.gipsz:
Erre a "magyar" labdarúgásra még 5 forintot is kár volt költeni.

Cycmen 2017.11.13. 18:05:04

@Cheraups: Naná! És nyerünk nagyon!

Cycmen 2017.11.13. 18:08:04

@Kuviklacz: Te is a korrupt, ingyenélő siserahad része vagy?

Nem, én fontos munkát végzek! Csak annyira hatékony vagyok, hogy sok szabadnapot kapok! Na ilyenkor veletek szórakozok! :D

Cycmen 2017.11.13. 18:12:12

@Translator +X+: Még egy fizetett fityiszbérblogger.

Áhj! Ingyen nyomom! Elég fizetség nekem a megtiszteltetés, hogy ilyen atomfizikusokkal értekezhetek mint pl. te vagy!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.11.13. 18:13:42

@Cycmen: Persze, hogy fontos a munkád, hiszen nyomni kell órabérben a fidesz propagandát. Gyomor, meg vastag bőr a pofádon az kell hozzá, de az Isten azokat árukapcsolással adta a gumigerincedhez.

morph on deer 2017.11.13. 18:17:41

@Cycmen:
“Naná! És nyerünk nagyon!”
:))
Te is focista vagy, ugye!
Látod, nem tudtad eltitkolni!

Cheraups 2017.11.13. 18:22:45

@Cycmen: Költői kérdés volt ruszkikám, ez nem igényel választ, a tartótiszted szarul tanította neked a magyart.
És miért lettél szarember? Trafikért, potya állásért, kamu tolvajszerződésért, lopott közpénzért? Vagy csak zsigerből ott ártasz a magyaroknak ahol tudsz?

Cycmen 2017.11.13. 18:24:39

@Cheraups: Én vagyok a hülye hogy még nem léptem le innen, nyugati bérből futná magánorvosra.

Persze barom! Volt itt egy Hagyma nevű fickó, (hagyma blog, tán még megvan) USA lakosként misztifikálta a kinti életet! Pár hónapja lett valami máj problémája és elkezdtek neki gyűjteni a határátkelő blogon is, mert 70 000 dollár lett volna a kezelés! Hát a hagyma nem érte meg hogy összejöjjön!
Adtam pár támpontot, nézz utána a történetnek!
Úgyhogy lassan a testtel a kifizetném az orvost dumával!

Cycmen 2017.11.13. 18:27:01

@Cheraups: Ja, egyébként egy buzi faszparaszt vagy a szókincsed alapján, de csak így tovább, légy méltó az itteni agyatlanul átkozódó ballib csőcselékhez!

$pi$ 2017.11.13. 18:29:42

"Márpedig fenemód kényelmetlen. A rendszer orbáni bevezetése óta 330 milliárd forint folyt el ily módon"

Ennek mintegy négyszerese megy évente az adósságfinanszírozásra, aminek a fele, mintegy 600 milliárd az mszp által felvett kölcsönök kamataire kell. És azok csak a kamatok és csak annak a kamatai, amiket az mszp tapsolt el a rendszerük fenntartására.

Ez 2010 óta mintegy 4200 milliárd, ha jól számolok, akkor 12-szer annyi mint a sportra költött pénz.

Ez nem "folyt el"? Erről nem írtok cikket?

Cycmen 2017.11.13. 18:30:52

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Inkább add elő a saját metoo történetedet! Vagy nem
volt híres? Utána tudtál ülni? :DDDD Kurtocska!

Cheraups 2017.11.13. 18:31:08

@Cycmen: Az USA-ban aki nem fizet egészségbiztosítást annak horror drága az ellátás, ez hagymás úgy látszik fideszes-kommunista stílusban nyomta, nem érzett rá a nyugati öngondokodós fílingre.

Cheraups 2017.11.13. 18:33:06

@Cycmen:

Nem vagyok fideszes, ne vádolj engem a Bayer Zsolt patkánystílusával, ez rátok jellemző, mocskos fideszes hazaáruló bitangokra.

Hány trafik volt az árad hazaáruló? Mennyiért adtad el magad bűnözők csicskájának?

tegnaptuska 2017.11.13. 18:34:46

@Cycmen: Te meg a nemzethy tállaista szépember fajtából vagy, ugye? A keresztény kultúra úgy folyik a szádból, mintha kövér és bayer szerelem gyereke lennél. Az ilyen cinikus hazaárulókat imádom a legjobban szájbab@szkodni.

Cheraups 2017.11.13. 18:37:04

Sehonnai fideszesek!
Melyik Orbán-lopásra vagytok a lebüszkébbek?
Vagy inkább arra vagytok a legbüszkébbek, hogy a beteg emberek szenvedne bolyonganak az egészségügy romjai között?
Vagy a fideszes újkommunizmusért vagytok odáig inkább?

gázóra ellenőr 2017.11.13. 18:37:08

@Cycmen: Te meg egy talpnyaló fideszes féreg vagy, ennyike. Lassan annyian hánynak tőled mint a bircától.

Janossz 2017.11.13. 18:38:39

@nemecsekerno_007: Dehogy vagy te bunkó! Simán csak aljas.

6.Lenin önálló gondolata 2017.11.13. 18:39:55

@Cycmen: A TAHO pénzeket rád költik, te bérkommentelő.

Cycmen 2017.11.13. 18:40:02

@morph on deer: Te is focista vagy, ugye!

@Cheraups: Hogy a hagyma mivel baszta el nem tudom, de a hülyék kint sem élnek meg, ne reménykedj!

6.Lenin önálló gondolata 2017.11.13. 18:40:28

@Janossz: Pontosan. Olyan féreg mint a másik.

Cycmen 2017.11.13. 18:45:29

Alvó nickek kelnek életre miattam! Megtisztelő! Rajta hülyék, szórakoztassatok ki a parasztabb libsi versennyel, 7 órakor eredményt hirdetek! A győztesnek fizetek egy bánatpiálást a 2018-as választási bukás feldolgozásához, a többi mehet a picsába! :DDDDD

Cheraups 2017.11.13. 18:47:51

@Cycmen: Vagy félmillió honfitársam gyönyörűen megél nyugaton, valahogy nem vágynak vissza a maffiauralomba akárhogy toporzékolsz te teljesen ázsiai.

Ezek neked szóltak kollaboráns bűnös:

Cheraups 2017.11.13. 18:37:04
Sehonnai fideszesek!
Melyik Orbán-lopásra vagytok a lebüszkébbek?
Vagy inkább arra vagytok a legbüszkébbek, hogy a beteg emberek szenvedne bolyonganak az egészségügy romjai között?
Vagy a fideszes újkommunizmusért vagytok odáig inkább?

BiG74 Bodri 2017.11.13. 18:48:14

@Cycmen:
Hát, szerintem ez szar szórakozás, én biztos nem cseszném el ilyenre a szabadidőmet.

Cycmen 2017.11.13. 18:52:13

@tegnaptuska: Az ilyen cinikus hazaárulókat imádom a legjobban szájbab@szkodni.

Te utoljára a feleségedet basztad szájon az MSZP sörsátornál, mert rádszólt hogy ne piálj többet, de azt is megbántad mert azóta nem láttál pinát!

$pi$ 2017.11.13. 18:52:42

@Cheraups: "Vagy félmillió honfitársam gyönyörűen megél nyugaton, valahogy nem vágynak vissza a maffiauralomba"

Abba én is beletartozom. Évekkel ezelőtt kimentem dolgozni, kértem adószámot, éveken keresztül kinn voltam. Aztán visszajöttem. :) A honvágy nagy úr, a legtöbben nem akarnak örökre elmenni.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.11.13. 18:52:52

@Cycmen: Undorító vagy.

@BiG74 Bodri: Ezek Hagyma utolsó írásai. Sajnálom szegényt.

hagyma 2017.03.29 15:00:25
na kiottem a kohazbol kb 1 homap utade egyelor mert ngyo korai staum, meg kkemozni sem kell
olyan harom honap hogy ldrruljornrk a dolggok
hagyma 2017.03.29 15:47:48
@Ez vagyok: hat hogy jo vagy nem majd megtydjuk
hamarost
visznt iden nem tudunk haza

menni

Cycmen 2017.11.13. 18:54:02

@BiG74 Bodri: Hát olvastad amit írtam, meghalt! Anno szétcseteltük vele a Homárt, úgyhogy sajnálom!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.11.13. 18:54:23

@Cycmen: Szerintem ezek nem alvó nickek, hanem az undor tőled még azokból is kiváltja az írást, akik egyébként nem szoktak.

gázóra ellenőr 2017.11.13. 18:56:44

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ha májrákja volt és az azt hazavágta, akkor néhány hónap alatt elviszi sajnos.

Cheraups 2017.11.13. 19:00:28

@$pi$: A honvágy olyan nagy úr, hogy legtöbbünket eleve az tart itt. Bár a kényszer lehet el fog üldözni engem is, ugyanis egy dolog fontosabb a hazámnál is: a családom. Az mindennél fontosabb. És nem fogom nézni hogy szenved a családom a kihalásra ítélt egészségügy miatt, nem fogom nézni hogy hogy pocsék oktatást kapjon a gyerekem elrontva egész életét, és hogy kommunista rendszerben nőjön fel és éljen ahogy a szüleim is kénytelenek voltak.

Ettől még a magyar egészségügy nem jobb, hanem sokkal szarabb mint a nyugati, ugyanis erről volt szó.

Cycmen 2017.11.13. 19:02:46

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: az undor tőled még azokból is kiváltja az írást, akik egyébként nem szoktak.

De pont az analfabétákból?

$pi$ 2017.11.13. 19:04:26

@Cheraups: "Ettől még a magyar egészségügy nem jobb, hanem sokkal szarabb mint a nyugati, ugyanis erről volt szó. "

Gondolom így van. Azt hiszem mindig is így volt. Sőt, azt gondolom, hogy az elmúlt 20 évben sokat lefaragtunk a lemaradásból.

A legtöbben tized annyit keresnek mint nyugaton, abból cirka tized annyi adót fizetnek mint nyugaton. Nem csoda, hogy kevesebb jut az egészségügyre, de persze lehetne jobban csinálni kevés pénzből is.

nemecsekerno_007 2017.11.13. 19:05:51

@Janossz: nem érzem, hogy bunkó lennék ha nem tartom Szent Tehénnek a felsőoktatást.

BiG74 Bodri 2017.11.13. 19:06:13

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Basszus, nem tudtam. Nagyon sajnálom!
Nyugodjon békében!

morpho 2017.11.13. 19:16:26

@Cycmen: "Ja, egyébként egy buzi faszparaszt vagy a szókincsed alapján, de csak így tovább, légy méltó az itteni agyatlanul átkozódó ballib csőcselékhez!"

Eddig ez a nap kommentje! :) Eddig! Szép volt, gratula! :))

Cheraups 2017.11.13. 19:16:36

@$pi$:
Pl. az a 330 milliárd amiről ez a poszt is szól egész biztos sokat dobott volna a magyar egészségügyön, de vizeslopás 170 milliárdja is, soroljam még?

Érdekes a stadionjaink valahogy nincsenek 100 évvel lemaradva mint az egészségügyünk, érdekes amire van szándék arra jut pénz, sokkal több mint másra. Orbán bűneire nincs bocsánat és nem is lesz soha.

BiG74 Bodri 2017.11.13. 19:18:12

@nemecsekerno_007:
Szerintem, nem egy súlycsoport, a magyar fiatalok oktatására, és ezáltal a boldogulásukra költött pénz, egy kiemelten kezelt sportra elszórt milliárdokkal. Még akkor sem ha ezen fiatalok, aztán lelépnek és máshol boldogulnak. Részemről akkor is inkább nekik adnám a lóvét, hogy az életüket segítsem, mint pénzéhes fociklubboknak, akik képtelenek megélni abból, hogy valójában tömegeket szórakoztathatnának. A fiataljaink ha elhúznak innen, hát tegyék, legalább megfelelő szellemi municióval indulhatnak, és magyarok maradnak mindenhol, a tudásukkal, tapasztalataikkal együtt. Tőlük így is gazdagabb lesz a nemzet, a focibárók közpénzzel kitömött klubjaitól csak szegényebb.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.11.13. 19:18:27

@Cycmen: Ebből látszik hogy nem kell nagy ész ahhoz hogy rájöjjön bárki milyen szervilis féreg vagy.

morpho 2017.11.13. 19:18:49

@$pi$: "Ez nem "folyt el"? Erről nem írtok cikket?" Itt nem, erről a 888-pestisrácok-origo arany háromszögben írnak cikket! Ott keresgélj! Egyébként ott a jövőt is megírják, úgyhogy csak ajánlani tudom!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.11.13. 19:20:26

@nemecsekerno_007: Mindent elmond rólad hogy a focit előbbre valónak gondolod mint a felsőoktatást. Már többet ma nem is kell írnod, ezt alulmúlni úgysem tudod.

morpho 2017.11.13. 19:24:24

@nemecsekerno_007: Az a probléma ezzel, hogy a foci támogatása nem kötelező állami feladat, míg az oktatás fenntartása meg az. Lehetne folytatni, hogy miért mennek el, meg említhetném a hűségnyilatkozatot, amit aláíratnak az egyetemistákkal, de felesleges.

gázóra ellenőr 2017.11.13. 19:31:39

@Cycmen: Hehehe.. szépen tökön lőtted magad. Lásd a vezértrollt! Ahhoz nincs mit hozzáfűzni. :-D

Janossz 2017.11.13. 19:32:19

@nemecsekerno_007: Akkor számoljunk utána kicsit.
Egy ilyen semmirekellő magyar focista állami támogatásából úgy tíz diplomás fiatalt lehetne kinevelni. Ha a fele elmegy, akkor is öt itt marad.
Mondjuk tízezer jó magyar él meg a nagyszerű magyar labdarúgásból.
Ebbe beleértendők a a Lacibák, meg Bélabák, meg effélék is. Gyuribával az élen.

S a drága jó focistáink a világpiacon a kutyának sem kellenek.
Money for nothing. A nagyszerű gólkirály nem tudott elszerződni, pedig akart.
3. osztályért nem kapkodnak.

És te ezt úgy éled meg, hogy a fociban van jó helye a pénznek, nem az oktatásban?

morpho 2017.11.13. 19:43:43

Hé narancskullancsok! Jól látom, hogy ti most megpróbáljátok megmagyarázni, hogy tulajdonképpen tök rendben volt a semmire elverni 300 milliárd forintot? Ezt most tényleg??

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.11.13. 19:57:08

@morpho: Ezt most komolyan kérded? Persze hogy rendben. Ezek Orbán szarát is úgy zabálnák mint a pinty, ha a vezér azt mondaná nekik hogy az csoki fagyi.

nemecsekerno_007 2017.11.13. 20:00:57

@BiG74 Bodri: "Szerintem, nem egy súlycsoport, a magyar fiatalok oktatására, és ezáltal a boldogulásukra költött pénz...."

Csak az kurvára nem mindegy, hogy kinek a pénzét költik és kinek a gyerekére. Olyan nehéz felfogni azt amiről beszélek? Ebben a kurva országban egyáltalán nincs letisztázva, hogy ki, miért fizet és ki, milyen állami szolgáltatást vesz igénybe. Nehéz felfogni, hogy attól ha törvénybe írom a nyugdíjminimumot attól még az nem lesz bent automatikusan az államkasszában???!! Azt valakinek elő kell teremteni.

Páran olyan könnyedén túllendülnek ezen, hogy fel se fogható. Közben meg jogokra, szabadságra meg hasonlókra hivatkoznak. Ezek elvek, attól se lesz bent a pénz az államkaszzába amit itt mindenki vígan költene.

Raven1975 2017.11.13. 20:02:09

Ennél gusztustalanabb, kivagyibb szemétséget kormány aligha követhetne el. 330 milliárddal kevesebb lehetne az államadósság plusz a kamatok. Ennyivel többet fordíthatnánk ezerszer okosabb, emberibb célokra. Ennek legalább fele visszaáramlik az "adakozó" másik zsebébe, onnan a politikusokéba. Alja egy színtársulat, de valakik valamikor, valahol ezt még számon kérhetik!

nemecsekerno_007 2017.11.13. 20:03:48

@morpho: "Az a probléma ezzel, hogy a foci támogatása nem kötelező állami feladat, míg az oktatás fenntartása meg az..."

Az a kötelező állami feladat amire kimondjuk, hogy az. Ennyi. Az biztos nem kötelező állami feladat, hogy mások gyerekének az egyetemi képzését én (is) finanszírozzam.
Aztán meg fogjam be a pofám, ha a gyerek lelép külföldre. Így akartok ti társadalmi szoidaritást? Vagy megbékélést? Először tisztázni kéne az anyagiakat, után lehet lelkizni. De ez a társadalom kórósan függ a Kádár-rendszer hazugságaitól.

nemecsekerno_007 2017.11.13. 20:06:19

@Cheraups: Tudod mennyi pénz megy el évente az egészségügyre? Mert ha nem, akkor ne vagdalkozz itt a számokkal.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.11.13. 20:06:43

@nemecsekerno_007: Már mellébeszélsz, te hülyegyerek! Véded a védhetetlent. A foci nem fog GDP-t termelni, a felsőfokú végzettségűek meg igen. Már csak vergődsz. És mi ezt élvezettel figyeljük. :-))

nemecsekerno_007 2017.11.13. 20:07:47

@Janossz: "Akkor számoljunk utána kicsit.
Egy ilyen semmirekellő magyar focista állami támogatásából úgy tíz diplomás fiatalt lehetne kinevelni.

Számoljunk??!! Ezt hogy számoltad ki??? Kivontad a diplomás fiatalból a semmirekellő magyar focistát? Gratulálok.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.11.13. 20:08:03

@nemecsekerno_007: "Az a kötelező állami feladat amire kimondjuk, hogy az. "

Mondjuk a te kötelező ledobásodra a Tajgetosz sziklájáról, azt kimondani, az tetszene nekem.

Cheraups 2017.11.13. 20:09:26

@nemecsekerno_007:
Mi van?
Szerinted akár csak a stadionok 500 milliárdból nem lehetett volna javítani az egészségügyön?
Neked is orvos kell vagy mi bajod van?

Cheraups 2017.11.13. 20:10:34

@nemecsekerno_007:
"Az a kötelező állami feladat amire kimondjuk, hogy az. Ennyi."

Ezt hol olvastad, a diktátorok kézikönyvében?

Jakab.gipsz 2017.11.13. 20:10:51

@Raven1975: Itt és most kérd számon, a metrót ellopó SZDSZ és Demszkyt. Nosza kezd.

És persze az egészség ügy privatizációját is rajtuk kérd számon.

nemecsekerno_007 2017.11.13. 20:11:56

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Mindent elmond rólad hogy a focit előbbre valónak gondolod mint a felsőoktatást...."

Hát ha neked ebből ez jön, akkor csak gratulálni tudok. Ha nincs akváriumod akkor ....

Arra próbálnék rávilágítani:

1. Ha ugyanolyan demagóg baromságokkal próbálod támadni a stadionépítést mint ahogy védeni szokta azt a kormány, akkor semmit se léptünk előre.
2. A "Több pénzt ...... (akármire)" bármilyen nullabites idióta tudja szajkózni, ezzel szintén vagyunk előbbre.

A felsőoktatás meg nem valami szentség, amit nem lehet összehasonlítani mással v. ne adj isten nem lehet kritizálni. Gondolom nem tartják magukról azt, hogy olyanok lennének mint régen a papok. Tudod, amikor még nem vált el az államhatalom meg az egyház.

BiG74 Bodri 2017.11.13. 20:12:03

@nemecsekerno_007:
Te valamit nagyon nem értesz, vagy nagyon narancsködös a retinád.
Mi itt arról beszélünk, hogy a már meglévő, az államkasszába befolyt pénzt herdálja a kormány. Milyen kurmány, és milyen állampolgár az, akinek a prioritási sorrendjében a foci van előrébb, mint az oktatás?
Ráadásul, ahogy fentebb megjegyezték, nem véletlenül kiemelt feladat az oktatás, mármint egy normális országban.

nemecsekerno_007 2017.11.13. 20:18:19

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Idiótákkal nem lehet vitatkozni, valszeg a kormány is ezért hanyagolja, anélkül is újraválasztják őket. Aztán majd egyszer szólnak az idiótáknak, hogy most már jó lenne fizetni TB-t ha ellátást szeretnének.

morpho 2017.11.13. 20:18:51

@nemecsekerno_007: Az a kötelező állami feladat amire az alaptörvény kimondja, hogy az. A focira nem mondja.

X.cikk 3. bekezdés:
"A felsőoktatási intézmények a kutatás és a tanítás tartalmát, módszereit illetően önállóak, szervezeti rendjüket törvény szabályozza. Az állami felsőoktatási intézmények gazdálkodási rendjét törvény keretei között a Kormány határozza meg, gazdálkodásukat a Kormány felügyeli"

A sport egy helyen kerül elő, az egészségnél: XX. cikk
(1) Mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez.
(2) Az (1) bekezdés szerinti jog érvényesülését Magyarország genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdasággal, az egészséges élelmiszerekhez és az ivóvízhez való hozzáférés biztosításával, a munkavédelem és az egészségügyi ellátás megszervezésével, a sportolás és a rendszeres testedzés támogatásával, valamint a környezet védelmének biztosításával segíti elő.

Versenysportról és ilyen jellegű feladatkörről egy szó sem. A hantád meg nem érdekel.

nemecsekerno_007 2017.11.13. 20:20:43

@Cheraups: "Mi van? Szerinted akár csak a stadionok 500 milliárdból nem lehetett volna javítani az egészségügyön?"

Mit jelent az, hogy "javítani"???? Áruld már el te szerencsétlen idióta!!!! Legyen virágos tapéta minden kórházban vagy mire gondolsz???

Egyébként kb. 3-4 hónapig lehetne működtetni az egészségügyet abból a 300 Mrd-ből amit 7 év alatt stadionra költöttek. Aztán jöhet vissza az ami most van.

nemecsekerno_007 2017.11.13. 20:21:45

@BiG74 Bodri: Hagyjuk, feladom. Majd egyszer rájössz...

morpho 2017.11.13. 20:22:19

@nemecsekerno_007: "Ebben a kurva országban egyáltalán nincs letisztázva, hogy ki, miért fizet és ki, milyen állami szolgáltatást vesz igénybe."

Az egész, amit művelsz, csak arról szól, hogy ne arról csevegjünk, amiről a poszt szól, hanem arról, hogy a felsőoktatásból a geci külföldre költözők kilopják a pénzt. Azért elmész ám a picsába buta narancskullancs! Remélem elég konstruktív voltam!

Mi a véleményed arról, hogy elköltöttek 300 Milliárdot, miközben ez az eredmény enélkül is ment volna! Erről mi a véleményed?

nemecsekerno_007 2017.11.13. 20:23:53

@morpho:

- Nők mér' nem kövezhetnek Mama??!
- Azért mert írva vagyon.

Tudod a gravitáció, az törvény. A többit át lehet írni, például akkor ha olyan kiváltságokat írnak bele amit már egyre kevésbbé képes a gazdaság finanszírozni.

De hagyjuk, majd egyszer rájössz te is...

morpho 2017.11.13. 20:24:11

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Mondjuk a te kötelező ledobásodra a Tajgetosz sziklájáról, azt kimondani, az tetszene nekem"

Nekem nem! Görög útra vinni ezt a narancskullancsot? Állami pénzen? Egy lófaszt! Még akkor sem, ha csak egy irányba kell jegyet venni!

Cheraups 2017.11.13. 20:24:53

@nemecsekerno_007:
"majd egyszer szólnak az idiótáknak, hogy most már jó lenne fizetni TB-t ha ellátást s
szeretnének."

Na itt álljon meg a menet bazdmeg a hétszentségit neki. A nagymamám egész életben fizette a TB-t. Most hónapok óta vára a sorára. Tudom a nagymamám nem fontosabb mint a foci, tőletek fel is fordulhat, de az a helyzet hogy fizette a Tb-t, de kurvára nem látja el senki. És nem ő az egyetlen az ismerősi körömben, és pláne nem az országban, amiben tömegek szenvednek nap mint nap ettől.

Komolyan neked az kell hogy meghaljon valaki szeretted a várólistára várva hogy észhez térj? Vagy még az is kevés lenne neked?

nemecsekerno_007 2017.11.13. 20:25:53

@morpho: Amit most művelnek a focisták, az botrány. Azon kéne inkább gondolkodni, hogy a jövőben hogy tudnánk számonkérni rajtuk a teljesítményt lehetőleg anélkül, hogy még többet kéne nekik fizetni.

Úgy biztos nem, hogy ökörségeket beszélünk.

De mindegy tényleg elégg off lett a beszélgetés. További kellemes rágódást.

morpho 2017.11.13. 20:26:24

@nemecsekerno_007: Te ez bíróságon is működik?
Ugyan már bíró úr, hát átírjuk gyorsan a törvényt! Ezt otthon anyucival is próbáld ki!

Cheraups 2017.11.13. 20:27:12

@nemecsekerno_007:
Mit hablatyolsz te agyalágyult nyomorék???? Virágos tapéta????????????? Mi van veled, a fejedre esett egy zongora bazdmeg???? Te azt képzeled csak a virágos tapéta hiányzik a magyar egészségügyből te sötét troll????
Ingyen nem lehetsz ennyire hülye!!!!!! És érzéketlen sem!!!!!

Cycmen 2017.11.13. 20:27:16

@gázóra ellenőr: Hehehe.. szépen tökön lőtted magad. Lásd a vezértrollt! Ahhoz nincs mit hozzáfűzni. :-D

Hát ha az elivott eszű vezértroll mondandóját sem tudod kiegészíteni, akkor agyilag elég zokni lehetsz! Így a kommentjeiteket elnézve válsághelyzet lehet nálatok, a teljesítményetek a közmunkásokéhoz hasonlítható! Használhatatlan emberek valami egyszerű feladattal küszködnek kevés sikerrel! :D

morpho 2017.11.13. 20:27:50

@nemecsekerno_007: Nem azt kérdeztem, hogy mit művelnek a focisták! Ne terelj narancskullancs! Azt kérdeztem, hogy: "Mi a véleményed arról, hogy elköltöttek 300 Milliárdot, miközben ez az eredmény enélkül is ment volna!"

chrisred 2017.11.13. 20:28:42

@nemecsekerno_007: És 3-4 hónap alatt több ember látogat ezekbe a kórházakba, mint az új stadionokba hét év alatt.

nemecsekerno_007 2017.11.13. 20:30:26

@Cheraups: Nem akartam személyeskedni, sajnálom a helyzeted de azt kell mondjam amit nagyanyád befizetett, azt akkor el is költöttük. Ilyen a rendszer. :(
Most is ugyanígy görgetjük magunk előtt ezt a galacsint. De a rendszerből ugyanúgy hiányozhat az a pénz ami stadionra ment, mint a külföldön dolgozók kieső járulékai. Pénz ez is, pénz az is. Akiket én ismerek azoknak meg abból van elege, hogy vállalkozóként v. cégtulajdonosként csak lapátolják a pénzt az államkasszába, oszt ugynazt a szart kapják vissza mint aki minimálbéres v. állami alkalmazott volt egész életében.

$pi$ 2017.11.13. 20:30:31

@BiG74 Bodri: "Milyen kurmány, és milyen állampolgár az, akinek a prioritási sorrendjében a foci van előrébb, mint az oktatás?"

Nem, nincs előrébb. Az oktatásra sokkal többet költenek, nektek csak az a panaszotok, hogy a sportra *is* költenek.

A költségvetés egy csomó dologra költ, milliom dologra, ti pedig kinéztétek az egyik 1%-os tételt és azon vagytok kiakadva, hogy ti ezt másra költötték volna. Vagyis nem tudjátok elviselni, hogy nem 100% olyan a költségvetés, amilyet ti akartok.

Ilyen a demokrácua, erre is jut valamennyi, arra is és lesznek olyanok, akik nem minden kiadással értenek egyet.

Én sem értettem egyet a metróépítéssel, de mondjuk én nem kezdtem el akasztással fenyegetőzni miatta.

Cheraups 2017.11.13. 20:31:40

@nemecsekerno_007:

Hej, virágos tapétás gyerek..... te véletlenül nem fideszes vagy?.... mert az megmagyarázná miért képzeled hogy csak a virágos tapéta hiányzik az egészségügyből....
...sőt, az még több mindent is megmagyarázna....

BiG74 Bodri 2017.11.13. 20:33:14

@nemecsekerno_007:
Elmondom mit lehet javítani.
Hogy az SBO vezetője ne szembesüljön a ténnyel, hogy az adott hónapból még van egy hét, neki megy 80 eFt a kasszában, mikor egy újraélesztésnél százezrek mennek el. Hogy alapvető vizsgálatokra, melyek életeket mentenek, ne kelljen heteket, hónapokat várni, mert a TB támogatásba éppen nem férsz bele. Hogy legalább még néhány jó, tapasztalt orvost itthon tartsunk, mert a kevés aki maradt, már vagy túl idős ahhoz, hogy állandóan bírja a terhelést, vagy már pont túl van azon, hogy tudja, képtelen színvonalasan ennyi embert ellátni. Ez igaz az ápoló személyzetre is.

Cycmen 2017.11.13. 20:33:14

@Cheraups: Hát hogy a várólistás témához is hozzászóljak!
Ha agyátültetésre lesz szükségem, mindenképpen a tiedre fogok várni, hogy nehogy használtat adjanak!

Cheraups 2017.11.13. 20:34:18

@nemecsekerno_007:

Pontosan tudom hogy el lett költve a nagymamám TB-je, ahogy mások TB-je is, nem kell a közismertet magyarázni.

A kérdés az hogy miért stadionra lett elköltve?

Erre tisztességes válasz NINCS. ez ugyanis a magyarok hátbaszúrása.

Cheraups 2017.11.13. 20:36:31

@Cycmen:

Ne vágj fel fideszes, a te szervezeted láthatóan kiveti magából az agyat.

És nem csak agyad nincs, de bátorságod sem válaszolni, pedig direkt tőled kérdeztem:

Cheraups 2017.11.13. 18:37:04
Sehonnai fideszesek!
Melyik Orbán-lopásra vagytok a lebüszkébbek?
Vagy inkább arra vagytok a legbüszkébbek, hogy a beteg emberek szenvedne bolyonganak az egészségügy romjai között?
Vagy a fideszes újkommunizmusért vagytok odáig inkább?

morpho 2017.11.13. 20:37:59

@nemecsekerno_007:
"De a rendszerből ugyanúgy hiányozhat az a pénz ami stadionra ment, mint a külföldön dolgozók kieső járulékai."

Az megvan, hogy a külföldön dolgozó magyarok hazautalják a magyar GDP 3!!!%-át?
Ezt aztán elköltik és a 27%-át befizetik a költségvetésbe. A focinál hogy van ez? Van a TAO pénz, amit megkap a Felcsút, aztán elveszti közpénz jellegét...

$pi$ 2017.11.13. 20:40:04

@morpho: "Ezt aztán elköltik és a 27%-át befizetik a költségvetésbe. A focinál hogy van ez? Van a TAO pénz, amit megkap a Felcsút, aztán elveszti közpénz jellegét... "

A focisták nem fizetnek áfát? Ej, ej, vadász! :D

$pi$ 2017.11.13. 20:41:16

@Cheraups: "Melyik Orbán-lopásra vagytok a lebüszkébbek?"

Én azokra vagyok a legbüszkébb, amiket bebizonyítottatok. :D

Cheraups 2017.11.13. 20:41:17

@morpho:

És a külföldön dolgozó magyarok nem csak Tb-t nem fizetnek, de nem is veszik igénybe a magyar egészségügyet, lévén kint élnek, tehát tehermentesítik is... átlátszó hazugság rájuk kenni a hiányt miközben százmilliárdokat hátlen kezelnek el focira meg másokra.

Cycmen 2017.11.13. 20:41:56

@Cheraups: Erre egyszerű a válasz, hülye vagy!
Mi a következő kérdés?

morpho 2017.11.13. 20:42:04

@$pi$: A focisták is hazautalják a GDP 3%-át?

Cheraups 2017.11.13. 20:43:38

@$pi$:
"Én azokra vagyok a legbüszkébb, amiket bebizonyítottatok. :D"

Olyan sok van, a trafikmutyitól Rogán ingatlanpanamáiig, azok közül melyikre?

És min röhögsz tele szájjal? Élvezed hogy orbánék meglopják a magyarságot?

Cheraups 2017.11.13. 20:45:06

@Cycmen:

Nem beszélsz magyarul? feltegyem másképp ezeket a kérdéseket hogy felfogd, te fideszes?

"Sehonnai fideszesek!
Melyik Orbán-lopásra vagytok a lebüszkébbek?
Vagy inkább arra vagytok a legbüszkébbek, hogy a beteg emberek szenvedne bolyonganak az egészségügy romjai között?
Vagy a fideszes újkommunizmusért vagytok odáig inkább?"

morpho 2017.11.13. 20:45:43

@Cheraups: A narancskullancsok kifejezetten élvezik, ha lopják a közpénzt, mert ők is abból kapják a zsetont.

BiG74 Bodri 2017.11.13. 20:47:05

@$pi$:
Ó, csak egy százalék, igazad van, ne is beszéljünk róla! Sőt, egyből adjuk oda az aranykezű fiatal demokraták válogatott fiatal példányainak, mert hát csak egy százalék. Tudod mit, jövőre az adóm 2x1 százalékát felajánlom a mészárosnak, meg a vajnának, jó? Nem ügy, persze, hát a kormány van hatalmon had költögessen, mi hülyék, minek szólnánk bele? Véleményünk pedig csak csendben, a wc nyugalmában, a papírba halkan dunnyogva mondjuk el, mert még meg találjuk sérteni a narancskomandó címzetes tagjait. Pedig már az is megtiszteltetés részetekről, hogy ilyen liberális mételyben szenvedve hordozzátok az igét számunkra.

nemecsekerno_007 2017.11.13. 20:47:58

@Cheraups: Nem csak stadionra lett elköltve, hanem mások ellátására... De hagyjuk, nem mi fogjuk itt megmondani a tutit.

Cheraups 2017.11.13. 20:50:42

@morpho:
Ez a $pi$ nevű is fideszes? Valahogy nem lep meg....

Érdekelne hogy ha az ő egyik családtagja várakozna hónapokat egy vacak kivizsgálásra, ami után ismét hónapokig húzódik a diagnózis felállítása meg a kezelés, akkor is ugyanilyen cinikus lenne?

Vagy legalább a saját családját előrébb sorolja a fidesznél? Vagy még azt se? A saját családján is gúnyolódna?

nemecsekerno_007 2017.11.13. 20:52:48

@morpho: "Az megvan, hogy a külföldön dolgozó magyarok hazautalják a magyar GDP 3!!!%-át?

De nem az államkasszába. Az nem ugyanaz mint ha járulékot fizetni valamint a jelenlegi járulékokból fizetjuk a nyugdíjat, meg az eü, ellátást vagyis kivonják magukat egy kockázati közösségből. Normális országokban ez társadalmi megegyezéssel történik, nálunk meg inkább "így alakult" (persze törvényekbe vésve) Csak ne vágjak már hozzá jó képet ha az van, hogy aki teheti nem fizet a "becsületkasszába"

Ezt aztán elköltik és a 27%-át befizetik a költségvetésbe.

Nofene, mégis csak lehet pozitívan hivatkozni a 27% ÁFÁ-ra. Mert általában nem így szoktak. Vagy mikor mi a praktikusabb?

morpho 2017.11.13. 20:53:05

@nemecsekerno_007: "Nem csak stadionra lett elköltve, hanem mások ellátására..."

Pontosan! A fideszes haverok és családtagok ellátására!!

Cheraups 2017.11.13. 20:53:24

@nemecsekerno_007:

De most a stadionok meg a vizeslopás több mint 500 milliárdjáról volt szó.

Lehet te hallgatsz, és megalkuszol a hatalom lévő bűnözők hűtlen kezelése miatt, de én nem.
Ha a te családod járna kálváriát a magyar egészségügy nyomora miatt, akkor is hallgatnál? Mert a magyarok szenvedéseire látom immunis vagy.

BiG74 Bodri 2017.11.13. 20:53:53

@$pi$:
Nektek nem lehet a lopást bizonyítani, mert nem értitek a szó tartalmát. Teljesen felesleges veletek erről társalogni, mert egy tolvaj kurmány önkéntes, vagy fizetett kurvái vagytok. A lopás, a hazugság mindennapos, általános, jól megmagyarázott dolog nálatok.

Cycmen 2017.11.13. 20:54:17

@Cheraups: beteg emberek szenvedne bolyonganak az egészségügy romjai között?

Hányszor másolod be hibásan te igénytelen anyaszomorító?
Látod ezért rühellem a ballibákat! Nyomják a hülyeséget, de fogalmuk sincs mit beszélnek! Ha van ami szarrá teszi az országot, az az, hogy ti itt vagytok!

morpho 2017.11.13. 20:56:44

@nemecsekerno_007: Lemaradtál a szöveg másik feléről! Tudod, ami arról szól, hogy a TAO pénzek elvesztik közpénz jellegüket. Ez egy párhuzam volt!

Hol hivatkozok én pozitívan a 27% áfára? Nem 27% az áfa Magyarországon? Egyébként ha továbbutalják, és/vagy kiveszik a bankból, akkor tranzakciós díjat fizetnek az államnak+bankadót, amit a bank átterhel az ügyfélre. Aztán ha benzint vesz vagy piát, akkor jövedéki adót is fizet az áfán túl. A TAO pénzeknél ez hogy van?

Cheraups 2017.11.13. 20:58:16

@nemecsekerno_007:
Te nem fuss be a külföldön dolgozó magyarok hát mögé. Ők ugyanis nem csak Tb-t nem fizetnek, de nem is veszik igénybe a magyar egészségügyet, lévén kint élnek, tehát tehermentesítik is azt... ellenben a hazautalt pénzük a magyar gazdaságot, piacot, fogyasztást erősíti.

Hazugság rájuk kenni a hiányt, nem az ő bűnük hogy a magyarellenes bűnözőkormány százmilliárdokat kótyavetyél el focira.

Hitvány dolog rákenni orbánék bűnét azokra akik ebben egyáltalán nem vétkesek... úgy beszélsz mint egy sehonnai fideszes....

Janossz 2017.11.13. 21:00:47

@nemecsekerno_007: "Ezt hogy számoltad ki??? "
Egész egyszerű volt. Egy ilyen "élvonalbeli" focista átlag juttatása 4 millió Ft.
Most éppen eltörlik az utána fizetendő járulékot, tehát rövidesen kissé több. lesz.
Havi négyszázból még árva gyereket is lehetne egyetemre járatni.

morpho 2017.11.13. 21:00:57

@Cheraups: A $pi$ néven kommentelő egyén klasszikus narancskullancs. Vélhetően több ember is lapul a név mögött (vagy több név tartozik egy emberhez) Pénzért csinálja, ezért nem igazán érdekli a "saját családja". Bármit leír, a feladattól függően.

Cheraups 2017.11.13. 21:01:05

@Cycmen:

Már megint gyáva voltál válaszolni fideszes?

Fut a gyáva, menekül?

Már a "ballibák" hibája hogy orbán megölti a magyar egészségügyet?

Neked nincs családod?
Vagy az se érdekel téged ha ők szenvednek a borzalmas magyar egészségügy miatt?
Vagy ti loptok annyi pénzt hogy nektek fut magánorvosra?

$pi$ 2017.11.13. 21:01:30

@BiG74 Bodri: "Nektek nem lehet a lopást bizonyítani, mert nem értitek a szó tartalmát. "

Ó, nem, én személyesen értem a fogalmát. Például amiko a megyó véletlenül kapott metrószakértésért vagy 600 milliót. Vagy amikor az mszp pénztárosa hirtelen nem tudtam megmondani honnan volt a 170 millió az osztrák számláján.

Vagy amikor kiderült, hogy a metróépítésben majd 200 milliárd korruptan lett elköltve.

Értem én ezeket. Azt is értem, hogy ezekre volt bizonyíték. Nem olyan, hogy "na de a szomszédjánál lakik a kutyája" vagy "putyinpincsi aki nem hiszi el" és nem is olyan, hogy "mindenkit lecsukunk, aki mást mond". Bizonyíték. Tudod!

6.Lenin 2017.11.13. 21:02:44

A stadionok itt vannak, szépek, senki nem cipelte haza őket.

Hátha a migráncsok szeretni fogják a focit, vagy ott lehet majd imádkozni is nekik.
Még imádni fogjátok Orbán nevét az előre látásáért.

Cheraups 2017.11.13. 21:03:33

@$pi$:
Jé, tényleg érted a lopás fogalmát. A példáid nagyon jók és igazak.

Csak azt áruld el ha ilyen jól érted a lopás fogalmát amikor a szocialisták lopásairól van szó, miért nem érted ugyanilyen jól amikor a fideszmaffia lopásairól van szó?

Cheraups 2017.11.13. 21:05:43

@6.Lenin:

Na! megjelent Lenin elvtárs is!!!!! :D
Pont jókor, ma hozta le az origo ELŐRE hogy mi lesz az egyik politikai vonatkozású perben, tisztára mint a kommunizmusban!

Eljött a te időd Lenin elvtárs, Orbán a te képedre formálta vissza Magyarországot!

morpho 2017.11.13. 21:06:05

@Cycmen: Azért szar az egészségügy, mert ő sokszor kérdezi meg ugyanazt? Ne már! Különben is! Hol marad a buzi faszparaszt, meg a felesége szájon baszása? Ez így elég lapos lássuk be! Kicsit több lendületet, picit nagyobb felelősséget, ha kérhetném! Nem szeretném, ha elérzékenyülnél és ez a színvonal kárára válna!

6.Lenin 2017.11.13. 21:11:59

@Cheraups:

Ha ilyen kommunizmust csinált volna a nagypapád, nem lett volna 56 őszén semmi, a hidegen kívül.

Felőlem meg tépheted itt, olvastam már nagyobb marhaságokat is.

morpho 2017.11.13. 21:12:02

@$pi$: @Cheraups: Csak a szocialisták lopnak Magyarországon. Ez közismert. Ha valaki tisztességes akar lenni, belép a fideszbe és meg is vagyunk. A székházügy is legenda és Joszip Toth sem létezett meg Kaya Ibrahim se és taggyűlés sem volt és Rogán sem ült helikopterre és a letelepedési kötvényeket is szabályosan az ország érdekében intézi egy Offshore cég, sőt a Grippen beszerzés is okés volt, mint ahogy az EU-s pénzekből is csak az országot építik és csak Simon Gábornak volt külföldön számlája és nincsenek oligarchák sem, sőt Mészáros Lőrincz azért szerzett 100 Milliárdos vagyon két év alatt, mert tehetségesebb, mint Bill Gates.

BiG74 Bodri 2017.11.13. 21:13:10

@$pi$:
A poént már lelőtték, igen ismered a lopást, ha nem a gazdáid csinálják. Erre én azt mondom, hogy nem, te nem ismered a lopást, csak a pártod akolszagát. A maszopos, szadeszos tetvekről meg annyit, hogy igen loptak, szerintem is, bár a mértékekről is lehetne vitatkozni, de ne tegyük, a lopás, az lopás.
De mi a faszért nem rohadnak a börtönben? Nos?

Cheraups 2017.11.13. 21:14:35

@6.Lenin:
Lenin elvtárs! Neked az a demokrácia amikor a fidesz lapja előre megírja mi fog történni egy peres ügyben? Neked a Kádár-rendszer demokratikus volt?

$pi$ 2017.11.13. 21:19:51

@BiG74 Bodri: "ismered a lopást, ha nem a gazdáid csinálják."

Nem, akkor ismerem, ha van valami komolyan vehető bizonyíték. Nincs bennem hit, mint mondjuk benned.

"a pártod akolszagát"

Nincs pártom. Ha valaki valami hihető, komolyan vehető bizonyítékkal áll elő, akkor kész vagyok megváltoztatni a véleményemet.

" De mi a faszért nem rohadnak a börtönben? Nos? "

Mert mentelmi joguk van.

Fergio 2017.11.13. 21:20:30

@Cycmen: Az a baj, hogy ebben az országban nem csak a balosoknak van tele a töke a fideszből és a hozzád hasonló agymosott baromból, hanem azoknak is, akik egyik párthoz sem tartoznak. Mint például én. Ezek a próbálkozások, hogy elkenjétek a mostani poszt által felvetett kérdéseket: szánalmas. Ráadásul, amit nem lehet megmagyarázni, azt minek erőltetitek? Értem én, hogy megfizetnek érte, de akkor irkáljál inkább egy olyan blogba, aminél egyáltalán van lehetőséged vitatkozni. A bíróság által kimondott ítéleteken nincs mit magyarázni. Azt meg főleg nem lehet megmagyarázni, hogy a közpénzek elköltését miért kell egyáltalán KIPERELNI az államtól bazdmeg? Tudod kiket szoktak perelni? Bűnözőket és törvényszegőket. Az állam szeg törvényt? És ezt ti magyarázzátok? Szánalom.

$pi$ 2017.11.13. 21:21:14

@morpho: "és Rogán sem ült helikopterre"

Látod, ezek a komolyan vehetetlen dolgok. Lopott. Mi a bizonyíték? Hát helikopteren ült.

Most ez komoly?

6.Lenin 2017.11.13. 21:22:18

@Cheraups:

Nem értetted, nem baj, nem is vártam. Csak reméltem.

Mit írtak meg előre? Hogy be fogják idézni? Miért kell ehhez nagy ész megérteni?
Többször adtak kölcsönt, amit nem tudni mire költöttek, és tiltott párfinanszírozás is lehet, sőt banki tevékenységre se volt engedélyük. Várható volt a beidézés.

És személyesen láttad, hogy mikor küldték ki az idézést, és mikor vették át? De lényegtelen, benne van az ügyben nyakig. Ki kell hallgatni, aztán, ha tisztázódik, majd valamilyen döntés születik az ügyben.

$pi$ 2017.11.13. 21:32:05

@Fergio: "A bíróság által kimondott ítéleteken nincs mit magyarázni."

Okés, akkor tehát a magyar bíróság tud az állam, a kormány, a fidesz ellen ítélni. Jó. Akkor mindazt a rengeteg vádat amit sikerült összehordani hét év alatt lehet kezdeni bizonyítani. Lopott a zorbán? Szigete van az adrián. Ezermilliárdja van svájcisapkában? Gyerünk a bíróságra a sok ződ dossziéval.

És akkor majd szavazok a vonára megint. Nem nagyon kedvelem, de ha más nincs, akkor más nincs.

Cheraups 2017.11.13. 21:37:00

@$pi$:
"akkor ismerem, ha van valami komolyan vehető bizonyíték."

Valóban?
Akkor a következő kérdéseim lennének:
1. A trafikmutyira szerinted nincs bizonyíték?
2. Rogán lopásaira nincs bizonyíték?
3. És még egy halom másikra?
4. AZ előbb te magad írtad hogy lopásnak tartod Megyó "metrószakértésért vagy 600 milliót." Meg a azt is hogy "az mszp pénztárosa hirtelen nem tudtam megmondani honnan volt a 170 millió az osztrák számláján." És ezt is te írtad: "kiderült, hogy a metróépítésben majd 200 milliárd korruptan lett elköltve."
Ezekre van bizonyíték szerinted? Akkor Megyó, meg a többi miért nem ül börtönben? vagy legalább évek óta trató perben a vádlottak padján? 7 és fél év Fidesz-uralom és Polt Péter-uralom után?

Komolyan bele akarsz ebbe állni? Azt hiszed meg tudod védeni a védhetetlent?

morpho 2017.11.13. 21:39:04

@$pi$: Nem ült pubi! Most írtam, hogy nem ült! Ő maga mondta, hogy nem. Miért ült?

Cheraups 2017.11.13. 21:39:06

@6.Lenin:
Nocsak, elvtárs, nocsak. És honnan tudja az origo előre az időpontot is hogy mikor lesz a kihallgatás?

Egyébként valóban úgy akarsz tenni mintha az origo egy független újság lenne nem a fideszkomcsik egyik Pravdája? :)

morpho 2017.11.13. 21:40:43

@$pi$: Egyébként ha csak a helikopter zavart a listáról, akkor elég jól beletaláltam! A többi tehát stimmel! Mármint hogy a fideszesek nem lopnak! Erre gondoltam. Varga Tamást és Várhegyi Atillát sem ítélték börtönre! Ugyan már!

6.Lenin 2017.11.13. 21:48:24

@Cheraups:

Nem érdekel, hogy hova tartozik az origó, vagy a 444. Ha tetszik olvasom, ha nem akkor nem. Senki nem kényszerít senkit, hogy mit olvasson, mit ne.

Egy hírportálnak pedig nyilván vannak forrásai-minden oldalon. Ilyesmiken kár rugózni.
Az ügy is ismert volt, lehet belőle levonni következtetéseket is.

Fergio 2017.11.13. 21:49:42

@$pi$: Nagyon naív kisgyereknek akarsz látszani, úgy látom. Azt te is tudod, hogy mivel a főügyész fideszes, csak azokat a pereket lehet megnyerni az állammal szemben, ami annyira evidens, hogy az már fáj. (Meg ha a felperesnek van elég pénze ügyvédekre... de érdekes, hogy Orbánkáék a civil szervezeteket basztatják folyamatosan, akik perelgetik őket a bíróságon...) Azt, hogy Orbán Vitya Lőrinc haverja nyeri az állami tenderek nagyrészét, azon nincs mit bizonyítani, mert éppen ez a lényeg. De úgy látom ezeket a dolgokat te is látod, különben nem kérdezted volna, ugyebár. Az, hogy te kire szavazol, az személyes szoc. probléma. Egy barátom mindíg ezt mondta: "Az, hogy Orbánékat istenítik a sok lopás és korrupció ellenére - amit mindenki tud -, mert hozott 2-3 hasznos törvényt és döntést, nem jelenti azt, hogy fasza gyerekek. Ugyanis az a dolguk, azért ülnek a Parlamentben, az a foglalkozásuk, hogy a magyar emberek számára hasznos törvényeket hozzanak. Amikor szétlopnak mindent amit csak bírnak, és közben hoznak 2 hasznos törvényt, másik 5 olyan törvény mellett, ami csak őket segíti, amiatt nem ugrálok örömömben." Mert ez pontosan olyan mint a magyar foci. Kijutottak az EB-re, mindenki azt gondolta, hogy na majd most végre elkezdődik valami, aztán lószar sem lett belőle. Mert a foci nálunk nem a becsületről és a tudásról szól, mint régen. Hanem a pénzről. Ezt kellene megérteni. És aztán szavazni, hogy kire, azt még én sem tudom...

Cheraups 2017.11.13. 21:51:30

@$pi$:
Mivel a "bizonyíték" szót hajtogatod, itt van még egy ügy, az LMP politikusa, Hadházy derítette fel.

Hangfelvétel van róla, hogy egy fideszes polgármester arról beszél, hogy az óvódafelújításra kiírt közbeszerzés szándékosan túl lesz árazva. Idézet a felvételről:

Másik bizonyíték is van: a kérdéses időben egy földszintes, lapostetős épület négyzetméterenkénti építési költsége 200 ezer forint körül volt, ez ott 380 ezer/nm lett.

444.hu/2017/11/02/hiaba-vallotta-be-maga-a-polgarmester-hangfelvetelen-hogy-tularaztak-a-nav-nyomozok-valahogy-nem-talaltak-tularazast

Nos, lopott a fideszes vagy sem?

Egyáltalán te bármilyen lopást elismertél valaha amit valamelyik fideszbűnöző csinált, vagy teljesen fanatikus hívő vagy?

Cycmen 2017.11.13. 21:54:42

@Fergio: Na most ha visszaolvasol, akkor látod hogy a Fidesz mellett nem nagyon álltam ki, inkább a hozzád hasonló őrjöngő elvakult barmokat szívattam? Mondjuk te is bekaptad most, de nem gond, látom a mai napom sem veszett kárba! :D

Cheraups 2017.11.13. 21:54:47

@6.Lenin:
Honnan tudja egy újság mind az ügyészségnél, mind az ügy vádlottjainál és érintettjeinél, azaz az ügy minden hivatalos résztvevőjénél jobban hogy mi, és pontosan mikor fog történni?

Erre akarod bemagyarázni hogy ez normális? :)

És miből gondolod hogy az hogy téged "érdekel-e" hogy az origó = fideszpravda, az számít ebben a kérdéseben? Nem ezt kérdeztem.

$pi$ 2017.11.13. 21:56:59

@morpho: "Egyébként ha csak a helikopter zavart a listáról, akkor elég jól beletaláltam!"

Azt emeltem ki, mert az volt a legnagyobb csacskaság.

"A többi tehát stimmel!"

Mert amit én nem tudok megcáfolni, az igaz? Hát messze túlértékelsz, az egyszer biztos. Figyu: ha állítasz valamit, akkor neked kell bizonyítani, különben azt mondom, hogy "gyíkemberek" és elégedetten hátradőlök amíg nem cáfolod.

"Mármint hogy a fideszesek nem lopnak!"

Én nem mondtam, hogy a fideszesek nem lopnak. Én azt sem tudom, hogy te kiket értesz azon, hogy "fideszesek", de te állítod, hogy akkora lopás van mint ide lacháza. Lehet, csak azt nem értem, hogy ennyi év alatt miért nem lehetett valamit feltenni a netre, amit komolyan lehet venni.

"Erre gondoltam. Varga Tamást és Várhegyi Atillát sem ítélték börtönre! Ugyan már!"

Ezeket a csávókat én nem ismerem,de gondolom neked fontosak valamiért. Most mond meg őszintén: ha ráguglizok a nevükre, akkor az mszp-re fogok szavazni? :D

Fergio 2017.11.13. 21:57:39

@Cycmen: Szerintem az az őrjöngő barom, aki órák óta bassza a rezet egy olyan poszton, amin nincs értelme vitázni. Ennyit tudsz. :o))

6.Lenin 2017.11.13. 22:01:42

@Cheraups:

Ezen kár rugózni, mert nem mutattad be a kiküldés /átvevés dátumával ellátott dokumentumokat.
Az ügy ismert volt már régebbről, a várható lépések nyilván közepes szellemi képességgel is kikövetkeztethető.

Te hoztad szóba az origót, most meg azt mondod, hogy érdektelen, mit is írnak.

Miért szeretnél felelőssé tenni azért, hogy bizonyos dolgokat nem értesz? Közöm?

Cycmen 2017.11.13. 22:05:04

@Fergio: Szerinted. Még leszarni is utoljára a te véleményedet fogom, úgyhogy el lehet tipegni! :D

Cheraups 2017.11.13. 22:05:05

@6.Lenin: Ezen kár rugóznod mert maga az ügyészség sem erősítette meg a fideszpravda állítását, pedig hivatalsoan nekik kéne intézkedniük az ügyben:

index.hu/belfold/2017/11/13/az_origo_elore_megirta_gyurcsany_felesegenek_kihallgatasat/

Állandóan a kikövetkeztetéssel jössz, de akkor arra miért nem válaszolsz hogy honnan tudja előre hogy pontosan mikor lesz egy vélhető lépés?

"Te hoztad szóba az origót, most meg azt mondod, hogy érdektelen, mit is írnak."
Semmi ilyet nem írtam. Miért ferdítesz?

6.Lenin 2017.11.13. 22:12:30

@Cheraups:

"A főügyészség azért megjegyezte, hogy "szükségesnek tartja az üggyel összefüggő valamennyi körülmény, így a cikk alapjául szolgáló kölcsönszerződések nyomozó hatóság általi tisztázását, szükség szerint az abban érintett felek kihallgatásával". Vagyis nem zárta ki Dobrev Klára kihallgatását."

Nyilván minden hírportálnak megvannak a saját csatornái, forrásai MINDEN OLDALON.

Mit nem értesz ezekből?

Cheraups 2017.11.13. 22:18:47

@6.Lenin:
Szerinted az hogy az ügyészség elviekben nem zárja ki hogy talán meghallgatnak valakit, illetve közli hogy nem idézték be kihallgatásra, ez egyenlő azzal, hogy a fideszpravda tényként leírja hogy lesz kihallgatás, és még az időpontot is leközli?

Komolyan ezt akarod beadni?

Te láttad a tanú c. filmet?

teéjesenmindegy 2017.11.13. 22:25:00

@morpho: Mi az, hogy semmire ment el 330 milliárd? Ott vannak a stadionok, ott van az infrastruktúra, nem? Lehet használni. Meg ha jól értem, ennyi a sportra ment el, szóval abban benne van a kézilabda, meg a szinkronúszás is.

morpho 2017.11.13. 22:28:30

@$pi$: "de te állítod, hogy akkora lopás van mint ide lacháza" Én? Lacháza nevét le sem írtam. A lacházai vasútállomás felújítását sem árazták túl! Kitűnő példa! A Varga, meg a Várhegyi kitalált szereplők, ezért nem ismered őket! A fideszesek meg csak egy olyan elmaszatolt liberális baromság, mint az Orbán Viktor és bandája, nem kell komolyan venni igazad van! Még Mielőtt tiltakoznál! Én sem tudom, hogy ki az a Mészáros Lőrincz! Akárki is legyen, az tuti, hogy nem Orbán Viktor (szintén kitalált) strómanja!
Ezeket te nem ismered! Te csak a Medgyessyt meg a Simon Gábort ismered, mert ők maszoposok és lopnak! A mocskos gecik! Elképesztő, hogy milyen nehéz lesz itt szavazni, ha egy átlag választó, aki nem narancskullancs, mint például te se vagy az, azt se tudja, hogy kik azok a fideszesek! Hát hogy fogtok így kétharmadot összedobni, ha nem is ismeritek egymást? Le vagyok sújtva!

6.Lenin 2017.11.13. 22:29:09

Azért a jelenlegi ellenzéket támogató hozzászólásokat olvasva feltennék kérdéseket.

Tudjátok, hogy jövő tavasszal választások lesznek?
Ismeritek a jelenlegi közvélemény-kutatások eredményeit?
Tudjátok, hogy kb 5 millió választásra jogosult nem a Fideszre szavazna?
Nem vettétek még észre, hogy az irigységre alapozott duma nem jött be eddig?
Ennek a ki mennyit lopott dumának így semmi értelme? Sőt, bumeráng lesz belőle.

Nehogy egyszerre sok legyen, a többit majd máskor. Lenne még.
Hátha 1x leesik.

Persze, ha ti is a Fidesz szekerét toljátok-titokban- akkor bocs, csak így tovább!

morpho 2017.11.13. 22:31:53

@Cycmen: "Még leszarni is utoljára a te véleményedet fogom, úgyhogy el lehet tipegni! :D"
Ez egész jó volt, de lehetett volna fokozni valami hasmenéses állapottal, paksi mogyoróval, vagy betyárkörtével, vagy mittudomén! Ja és a vigyorjelet ne rakd ki, mert akkor elárulod neki, hogy ez szerinted poén volt! Hagy gondolkozzon rajta a nyomoronc libsije, aztán amikor már kapálódzik, akkor betolni egy nagy szmájlit! De az irány végre megint jó!

morpho 2017.11.13. 22:35:08

@teéjesenmindegy: Igazad van! Építsünk betonsilókat a Hortobágyra, vagy mondjuk űrkikötőt a Kékes tetőre! Aztán lehet használni! Engem észérvekkel simán meg lehet győzni!

6.Lenin 2017.11.13. 22:36:47

@Cheraups:

Láttam a filmet.

Azért ahhoz nagyon hülyének kell lenni, hogy pont azt nem hallgatnák ki, aki a pénzt adta.Az időpontok is kispekulálhatóak még egy nem hozzáértő számára is, de nyilván van belső forrás (akár csak egy gyakornok is lehet, vagy sima adminisztrátor, aki gépeli előre az ügy iratait stb) .

sumes67 2017.11.13. 22:39:01

@BiG74 Bodri: a metrós 200 milliárd lopás vissza lett osztva párttámogatásra. Minden akkor létező párt megkapta a részét, a fidesz is. Olyan mondta nekem ezt évekkel ez elött, aki látta a túlszámlázást, a mutyit, nagyon nagyon magasról volt rálátása....

Ezért nem ülnek....

6.Lenin 2017.11.13. 22:46:13

@sumes67:

"Olyan mondta nekem ezt évekkel ez elött, aki látta a túlszámlázást, a mutyit,"

Csaknem a vak zongorista? Akkor már világos, a vén spinék ezért rángatták a fülét.
Vagy azok látták, akik 30 éve is világosan látták, hogy ki, kit fogdosott, vagy csak szeretett volna fogdosni.

Nagy duma.
Na, ez lassan már káros az egészségre is.
Pá!

sumes67 2017.11.13. 22:49:16

@6.Lenin: van jó lesajnáló válasz, tehát talált. Köszi!!!!

ulpius66 2017.11.13. 22:57:43

Az olasz fociban százszor annyi pénz van, mint a magyarban, azt mégsem jutottak ki a vébére!!!

ulpius66 2017.11.13. 22:58:56

Hiába no!

Három komoly foci-nemzet van, amelyik NEM JUTOTT KI A VB-re!

Az olasz, a holland és a magyar válogatott!

Cheraups 2017.11.13. 22:59:14

@6.Lenin:
1. Nem, az időpont nem spekulálható ki, pláne nem pontosan.
2. Maga az ügyészség állítja hogy nincs semmilyen időpont, nincs idézés. Bak vagy? Nem látod amit maga az ügyészség állít?

Egyébként te komolyan azt állítod hogy akár az origo akár az ügyészség függetlenek, nem pedig épp úgy a büdös komcsi fidesz rendszer részei és kiszolgálói mint Kádár idején volt az ügyészség és az akkori pártújságok? Nekem mindent be lehet adni, a szarra is lehiszed hogy arany ha a fidesz mondja?

ulpius66 2017.11.13. 23:00:51

Persze nem jutottak ki az osztrákok, norvégok, csehek és még jónéhány ország válogatottja, pedig ezekben az országokban sokkal több pénz van a fociban, mint a magyarban!

ulpius66 2017.11.13. 23:02:31

Ja, pl. a Bayer gyógyszergyár, vagy a Löwenbrau és még sorolhatnám bőven a példákat.... hogy tartja el a cég a focit??????

Úgy, hogy a labdarúgásra fjordított összeget elszámolja költségként!!!!!
(és persze baszik adót fizetni utána....)

Cheraups 2017.11.13. 23:07:20

@ulpius66:

Így van!

És az olasz csapat is kikapott Luxemburgtól!

Tehát a magyar foci az olasz foci szintjén van, tehát jogos rá költeni a közpénz százmilliárdokat mert az olaszok is tesznek!

ulpius66 2017.11.13. 23:15:11

@Cheraups:

Ja, tök igazad van!

Én pl. tízszer ennyit költenék a focira!!!!!!

És mondjuk nem fizetnék a pártoknak, visszavenném gyurcsányi cégeitől az ellopott húsz milliárd forintot, hogy az SZDSZ-MSZP kormány és Demszky által a metró építésből ellopott 164 milliárdjáról ne is beszéljek!

lenne itt pénz a rendes focira!!! de ennyi kevéske pénzért, csak a botlábúak mennek el focizni!!! Tízszeresére kéne emelni a focisták fizetését is!

legalább annyit kéne keresni a magyar focistáknak is, mint a holland, vagy olasz első osztályban!!!!!

NA, AKKOR VÉGRE LENNE J MAGYAR FOCI!!!

Cheraups 2017.11.13. 23:20:52

@ulpius66:
Így van! Számoljuk fel az egészségügyet, az oktatást a nyugdíjrendszert! Minden pénzt a fociba! Toljuk fel 27-ről 37%-ra az ÁFA-t, és azt is a fociba!

Aki nem ért egyet az lelipsizzük meg Sorosbérenc hazaárulózzuk és kész!
Dögöljön éhen minden nyugdíjas, dögöljön meg minden beteg, csak a foci!!!!!!!

ulpius66 2017.11.13. 23:21:29

Száz szónak is egy a vége!

Sajnos a holland és az olasz foci egyszinten van a magyarral!!!!
(sőt a magyar selejtező csoportból ketten -- Portugália, Svájc -- mentek tovább, míg a spanyol csoportból csak egy csapat, ergó, a magyar csoport erősebb volt, mint pl. a spanyol.....)

ulpius66 2017.11.13. 23:23:28

@Cheraups:

Tök jó ötleteid vannak!

Bár az ÁFA 37%-ra emelését kicsit kevesellem!!! a többit támogatom!

Szeretek értelmes emberekkel eszmét cserélni!!!!!!!

Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!

ulpius66 2017.11.13. 23:27:51

@Cheraups: Látom te értesz a focihoz!

Azt a sok hülye ballibsit meg szard le, aki még focimeccset sem látott, életében NEM VOLT STADIONBAN, DE MINDENBE BELEPOFÁZIK!

JÓL JEGYEZD MEG! BALLIBSI ALAPISMÉRV!

NEM ÉRTENEK SEMMIHEZ, DE MINDENBE BELEPOFÁZNAK!

Cheraups 2017.11.13. 23:29:24

@ulpius66:
Így van!!!
A sok hülye ballibi nem tudja hogy a foci fontosabb mint Magyarország!!!! A sok hüjje!

Éljen a foci, éljen a viktor, halál minden magyarra, hurrrááá!!!

felső határ nincs 2017.11.13. 23:35:48

A lényeg hogy itt a ballibsik már semmilyen közpénzzel nem gurigázhatnak.

Ez a magyar választó európai értéke.

felső határ nincs 2017.11.13. 23:38:37

A következő ciklusban jön a fegyverkezés.

Úgyhogy ha még lesz MSZP és B1, naponta hallgathatjuk majd hogy nem kell raketta, nem kell repülőgép...megbukott a zorbán

teéjesenmindegy 2017.11.13. 23:43:58

@morpho: Én értem, hogy az olyan szavakra, mint foci, meg stadion ugrotok, mint tyúk a takonyra. Ennek ellenére próbáld meg felfogni a lényegét annak amit írok.
50 éve mindenhol voltak sportegyesületek, stadionok, stb. Aztán hagyták az összes létesítményt lerohadni. A TAO pénzek nem csak focira mentek, hanem mindenféle másra is. Ezzel nincs semmi baj.
Az sem igaz, hogy elégett a pénz, ott van a felépített pálya, edzőterem, kisfaszom. Simán aláírom, hogy egy balfasz brigád csinálja, és mindet ki kellene rúgni. Hozni, kinevelni normális edzőket, sportvezetőket, mindent.

chrisred 2017.11.14. 05:23:52

@teéjesenmindegy: "50 éve mindenhol voltak sportegyesületek, stadionok, stb."

Igen, mindenhol, ahol az elvtársak jónak látták, és nem azon múlt, hogy a lakosságnak igénye volt-e rá. Ezért omlott össze az a rendszer, nem kellene visszahozni. 1800 fős településnek 3500 főt befogadó stadion?

"A TAO pénzek nem csak focira mentek, hanem mindenféle másra is."

Ahogy a négyes metró uniós támogatása is ment "mindenféle másra is". Az adó arra való, hogy közösségi szükségleteket finanszírozzanak belőle, ne egyéni hobbikat.

6.Lenin 2017.11.14. 09:16:58

@sumes67:

Mi talált?

Valóban az lenne a jogállamiság csúcsa, hogy vak zongoristák által LÁTOTTAK alapján elitélnének embereket? Vagy tehetségtelen senkik 20-30 év után előjönnek azzal. hogy mintha láttak volna olyasmit , hogy XY fogdosni szeretett volna valakit, és ha az illető nem a szeretett ballibsi tábor kedvence, akkor simán tönkretehető?

Lesznek a megmondók, és az áldozatok, és még ti ordibáltok, hogy diktatúra van ma Mo-on?

Ki kell vizsgálni mindent, ami felveti a gyanút, de nem bemondás alapján, és mindenkinél.
Fletó miért nincs börtönben, vagy Demszky ? Ja, hogy ők a kedvenceink?
Miért ne gondolhatnák akkor az emberek, ha egyeseknek szabad, akkor nekünk is szabad?
Ne köszönd, hanem gondolkozz is néha.

werecke 2017.11.14. 09:38:32

@Cheraups: Lehet kajálni népkonyhán és lehet a Gundelben is. Aki magas szintű ellátást akar az menjen a privát szférába. Ha meg nem telik rá , ne nyavalyogjon. Tegyen róla hogy jobb legyen !

teéjesenmindegy 2017.11.14. 11:28:04

@chrisred: "1800 fős településnek 3500 főt befogadó stadion"
1. Bazmeg, az egy akadémia. Ahol elvileg egy csomó gyerek jár, az ország száz másik pontjáról. Tetszik érteni? Nem a településen a Mari néni fog kimenni szurkolni.
2. Ha egy pálya köré leteszel székeket, akkor az már 1000 fő. Ha építesz egy nyomorult öltözőt a pálya mellé, és az oldalába ülőhelyeket csinálsz akkor már 2000 fős stadionról nyekeregtek.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.14. 13:48:38

@Cycmen: "TAHO pénzeket olvastál és azt hitted rád költik?"

:))

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.14. 13:52:05

@teéjesenmindegy: "az egy akadémia"

Nem. Az egy pénznyelő, haveroknak, rokonoknak pénzosztó hely.

Mellesleg az ifjú tehetségeket tönkretevő, azokat a hozzáértő edzők elől elszipkázó hely, a magyar foci halálos ágya. Mint a mellékelt ábra mutatja.

$pi$ 2017.11.14. 14:38:49

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "a magyar foci halálos ágya"

Az hát, mát mi más lenne! Gondoltam ehhez a témához is érteni tetszik és ebből is a "halálos" vagy valami hasonló fog kijönni.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.14. 16:30:52

@$pi$: "ehhez a témához is érteni tetszik"

Ő, túl sokat feltételezel rólam, a kvantumfizikához és a focihoz nem értek túl sokat.

De azt mindenki tudja, aki elemi szinten ért a piachoz, (köz)gazdasághoz, hogy ha az arra érdemtelenre szórod a pénzt, akkor az arra érdemestől vonod el az erőforrásokat, és rosszabb helyzetbe kerülsz, mintha nem csináltál volna semmit.

Egy kicsit utánaolvasol, te is tudni fogod az alapokat.

A kádár rendszerben ezt kontraszelekciónak hívták, az alját hozták helyzetbe, és a tehetségeket elnyomták... Össze is dőlt.

$pi$ 2017.11.14. 18:12:45

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "De azt mindenki tudja"

De te azt is tudod, hogy ki az arra érdemes, ki kap és ez milyen hatással van a magyar focira. Hiába, a szakértelem, az meglátszik...

Fel tudnál sorolni pár nevet az érdemtelenek és az érdemesek közül. Meg tudnád mondani nekünk, hogy mit kaptak pontosan az érdemtelenek és mitől estek el az arra érdemesek?

Hogy okuljunk...

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.14. 18:19:51

@$pi$: "De te azt is tudod, hogy ki az arra érdemes, ki kap és ez milyen hatással van a magyar focira."

Azt láttuk az elmúlt 7 évben, hogy a csúti geci különös gondot fordít arra, hogy a pénzeket az arra érdemtelen barátok és rokonok kapják. A "ne mi nyerjük a legtöbbet" már elmúlt.

A kontraszelekció rendkívül káros az oktatásra, szolgáltatásokra, sportra, focira, mindenre. Nem kell ehhez külön-külön szakértőnek lenni minden egyes területen, ez általános jelenség.

sumes67 2017.11.14. 22:41:32

@6.Lenin: Klados Gusztáv, személyesen nekem, nem másod, sokad kézből.

sumes67 2017.11.14. 22:52:39

@6.Lenin: mellesleg ebbe a viktor jogállamiságba minden belefér, de TUDJÁK! a lopást, de mégse szorul senki. Mondj épkézláb magyarázatot azon kívül, hogy vezéretek csótánnyal , demszkyvel mind benne vannak.

6.Lenin 2017.11.15. 11:02:31

@sumes67:

Az, amit te lopásnak nevezel -állami megrendelése-az a világon mindenhol a nyertes pártot támogatókat illeti -elsődlegesen. És tulajdonképpen csak azt jelenti, hogy ilyen esetekben " vastagon fognak " ceruzák. És ezekhez nem az ellenzékben maradók jutnak hozzá.
Aztán, amikor esetleg fordul a kocka, az ellenzéket támogatók nyerik sorban az állami beruházásokat.

Minden pénz-főleg másoké-csak nálam van jó helyen, minden más megoldás-lopás-tőlem.

api99 2017.11.15. 13:14:57

Teljesen egyértelmű, hogy kemény elszámoltatásnak kell következnie.
Végre nyilvánossá kell tenni az ügynökaktákat. Meg kell vizsgálni a rendszerváltás óta történt gazdagodásokat (gyurcs,simics...).
A nyilvánvaló lopások (ner) által okozott károkat meg kell téríttetni. Vissza kell venni vagyonok lefoglalásával. Az aktív részeseket börtönbe kell zárni - ovval az élen. (igazából már néhány éjszakás előzetes is megtenné valami jó kanos 30 fős cellában)
Mindehhez ki kell mozdítani először is a tekvezérkart, poltot, handót a helyükből.
Ugyanis az igazságtalanságot kell orvosolni, nem pusztán a jogtalanságot. Hiszen az igazságtalanság már jogszerű álarcot öltött.
Erre igazából csak a jobbik részéről van elhatározás.
Másnak nem csak esélye sincs, de elegendő a pucájukban sem.

api99 2017.11.17. 22:18:42

.... a zárójeles rész persze csak egy rossz vicc volt, nem kell komolyan venni :-)
süti beállítások módosítása