B1 blogcsalád



NER-propaganda az érettségin

2017. november 05. - B1blog

Lezajlottak az őszi írásbeli érettségi vizsgák. Az eredményeket még nem tudjuk, de a javítókulcs alapján bárki ellenőrizheti, mennyire hű alattvalója a Nemzeti Együttműködés Rendszerének.erett.jpg

A tavalyi tanévben bevezetett szakmai ágazati érettségik körül sok volt a gubanc. A követelmények, amelyek alapján a diákok felkészülhettek volna, csak hónapokkal az évkezdés után kerültek nyilvánosságra, így a gyerekeknek sokkal kevesebb idejük volt tanulni, mint más tantárgyak esetében. Az Oktatási Hivatal által kiadott mintafeladatsorokban

olyan szakmai hibák bukkantak fel,

amelyek több szempontból is  vállalhatatlanok voltak. A májusi írásbelikben is akadt bőven megkérdőjelezhető tartalom, és a megszületett eredmények is jól tükrözték, hogy egy összecsapott, csak élesben tesztelt számonkérés mennyire lehet hatékony. Segítünk: nem nagyon.

Ezek után nem csoda, hogy az őszi érettségit már némi gyanakvás előzte meg. Különösen a pedagógia ágazati írásbeli vizsgát, amelynek a mintafeladatai között olyan gyöngyszemeket fedezhettünk fel tavasszal, mint hogy család csak két különböző nemű ember utódnemzésre képes közössége lehet, vagy hogy a fenyítés elfogadható nevelési eszköz.

Az Oktatási Hivatal honlapján már elérhető az október végi vizsga kérdéssora és javítókulcsa is. Ezek alapján az feltételezhető, hogy a feladatsort kidolgozó csapat a nyarat inkább pihenéssel töltötte, mint a rendszer finomításával és szakmai fejlődéssel. Az, hogy a kritikák mégis érzékenyen érintették őket, abból látszik csupán, hogy a javítási útmutatóba bekerült egy rövidke kitétel, ami

bármilyen probléma áthidalására használható.

A mágikus, mindent megoldó mondat így hangzik:

Más, szakmailag helyes válasz is elfogadható.

Az írásbeli feladatsor javítókulcsában a megoldandó feladatok egyharmadánál szerepel ez a kitétel. Így az értékelő tanár nem teheti szóvá, hogy az útmutató szakmai hibákat tartalmaz, a feladatlap kidolgozóinak pedig nem kell elismerniük, hogy annyira azért nem értenek a témához, mint amennyi pénzt kaptak a feladatsor előállításáért.

Az, hogy egy magasabb szintűnek tartott számonkérés esetén mennyire szerencsés, hogy a feltett kérdések jelentős része annyira pontatlan, hogy a válasz nagyjából bármi lehet, már más kérdés.

De hagyjuk a szakmai szőrszálhasogatást, és nézzük meg inkább, hogyan neveli a jövő pedagógusait az idei érettségi feladatsor! A választások előtt néhány hónappal érdemes minden alkalmat megragadni az igehirdetésre. És ki más lehetne erre fogékonyabb, mint egy csapat halálra rémült vizsgázó fiatal?

A pedagógiai szakmai érettségi feladatsor 11. feladatában (pdf) interjúkérdéseket kell összepárosítani a rájuk adott válaszokkal. Ez egy remek szövegértési feladat. Formailag legalábbis. Tartalmilag azért vethetnek fel kérdéseket az alábbiak például:

  • Milyen fázisban tart jelenleg a pedagógus életpálya-modell?
  • Mostanra része lett a köznevelési törvénynek.

 Vagy: 


  • Mikorra tervezik, hogy a tankönyvek helyett minden gyerek kap egy tabletet?
  •  Bízom abban, hogy ha bevezetjük az új Nemzeti alaptantervet 2018-ban, nyilván felmenő rendszerben már megjelenik ez az intézkedés. 


Ezek a helyes válaszok 3-3 pontot érnek, az egész feladatra összesen 12 pont adható. Ennyin már múlhat egy osztályzat, azon pedig később akár a továbbtanulás esélye is. Ilyenkor senkinek nem lehet saját véleménye. Nyel egy nagyot, és

beírja az elvárt megoldást.

Csak egy pici jel egy rubrikában, nem olyan nagy dolog. Pont, mint jövő tavasszal egy szavazófülkében állva. De addigra már minden most érettségizett tudni fogja, mi a melegen ajánlott megoldás.

Kerényi Kata

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2313181276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.11.05. 17:20:39

Nem tudom mit morogtok. Örüljetek, hogy a jobbágy képzési rendszerben az írás olvasást elsajátíthatjátok és az nem a csak a földesurak kiváltsága. Különben se érettségizz, tanulj gázszerelőnek!

ursus artos 2017.11.05. 17:45:10

Az érettségi feladatsorok tesztelméleti hibáiba kár belekeverni az aktuálpolitikát.
"Más, szakmailag helyes válasz is elfogadható." Ez a mondat pedig rendben van egy javítókulcsban.

ostvan1 2017.11.05. 17:53:16

@ursus artos: Szóval jó korán szokja meg a gyerek, hogy pofára megy a válasz elfogadása.

2017.11.05. 18:24:18

@ursus artos:

"Az érettségi feladatsorok tesztelméleti hibáiba kár belekeverni az aktuálpolitikát."
Az nem tűnt fel, hogy a feladat készítője keverte bele?

"Más, szakmailag helyes válasz is elfogadható." Ez a mondat pedig rendben van egy javítókulcsban. "

Minek javítókulcs, ha úgyis elfogadhatsz bármit, ami helyes?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.11.05. 18:34:42

@ostvan1: @MikeBoy: Tudhatnátok, hogy @ursus artos: feketeöves narancstálib, röfijén nem kell meglepődni!

A tudomány sosem téved! 2017.11.05. 18:45:49

Szerencse, hogy Orbán tegnap már megbukott, és holnap gyáván lemond. Holnap IS!
Ahogy minden nap megírjátok, a propaganda oldalaitokon, ahol a menekültek megduplázzák a GDP-t.

Shadow#9 2017.11.05. 19:26:21

Nem gondolkodtok.
Amennyiben a vizsgázó olyan helyes választ ad, amire a javítókulcs készítői (bármily hihetetlen, de ők sem mindentudók) nem is gondoltak, azonban szakmailag helyes, akkor az elfogadható.
Nem kell ide semmi politikát belekeverni, csak gondolkodni kellene, trollok... ja, hogy az már nem megy, mert leszoktattak róla titeket? Szedjétek össze a megmaradt agysejtjeiteket és használjátok!
Másrészt hányan vettétek a fáradtságot, hogy egyáltalán beleolvassatok a hivatkozott dokumentumba, mielőtt hozzászóltok, élen a vezértrollal?
Az teljesen más lapra tartozik, hogy konkrétan a 11. feladat kissé gyomorforgató, a kommentárokban erről azonban szó sem esik... ennyit is értek...

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.05. 19:57:17

Napi bérrettegés a b1 blogon.

Csak tudnám miért probléma ha a gyere tisztában van a tanárait érintő pedagógus pályamodellel ?

Ismerni kell, nem szeretni.

Gyurcsány iskolabezárásaira emlékezzünk inkább ?

sóhegy049 2017.11.05. 20:28:24

@Ballib cenzúrázók réme 25: szerinted miért kell, hogy érdekelje a gyereket az agitprop? Tudom... Vissza az egypártrendszert... :-P

2017.11.05. 20:55:58

@Shadow#9:

Neked is!
Minek javítókulcs, ha úgyis elfogadhatsz bármit, ami helyes?
Tudod a javító kulcsot azért találták ki, hogy a tanárnak ne kelljen gondolkodnia a válasz helyességén.
Amennyiben megengeded a tanárnak, hogy mást is elfogadjon, akkor
- gondolkodnia kell, de akkor minek a kulcs
- még rosszabb az, hogy innentől fogva azt a választ fogadja el, amit akar. De ez ellen még csak fellebbezni sem lehet, mert akkor meg a javítókulcsra mutogat.

Egyébként meg ki is a troll?
Shadow#9
0 bejegyzést írt és 43 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2010.09.13. óta tag.

Morpheus. 2017.11.05. 21:50:23

Valahogy szomorú ez.

mgdé 2017.11.05. 22:59:33

@Ballib cenzúrázók réme 25:
Nos, mindigarragondoló Móricka, Valóság nagybácsi hozzád sosem fog megérkezni.
Csak az elmeorvosod rólad szóló jegyzeteibe.

teéjesenmindegy 2017.11.06. 02:00:44

Pedagogiai ismeretekbol erettsegiznek.
Miert is baj, ha tudjak, hogy per pillanat milyen az eletpalyamodell?
Megis mit kellene megtanulniuk, ez lesz az eletuk, ha pedagogusi palyara mennek?

Shadow#9 2017.11.06. 02:31:39

@MikeBoy:
Soha nem javítottál éjszakába nyúlóan érettségit, ha ezt kérdezed.
Segítek: a javítókulcs mankó, amivel egyszerűsíthető a munka, ezért készül, de ismétlem, nem készülhetnek fel minden egyes esetre, ami a vizsgázónak eszébe juthat.
Alkalomadtán lehet, hogy egy zseni ül a tanárral szemben és olyat ír, amire senki nem gondolt. Most akkor bukjon meg, amiért a kulcsban a megoldása nem szerepel vagy adható egy kis mozgástér a javításhoz?
Persze, egy tökéletes világban minden lehetséges válasznak szerepelnie kellene a kulcsban, hogy a javító tanárnak egyáltalán ne kelljen gondolkodnia, ekkor azonban lehetne automatizálni is a folyamatot, elvégre léteznek hiper-szuper OCR alkalmazások, a szövegösszehasonlítás pedig még egyszerűbb, stb.
Egy tökéletes világban pl. nem lenne szükség újabb és újabb patch-ekre az alkalmazásokhoz sem, mert a program írója mindenre gondolt, amikor elkészítette az alkotását.
...ilyenek azonban nincsenek. Még neked sem jut eszedbe minden alternatíva egy-egy eset kapcsán, ezt gondolom nem vitatod.
Hát ezért van benne az ominózus "Más, szakmailag helyes válasz is elfogadható." a megadott válaszok mellett.
Mozgástérnek.
Ebbe pedig aktuálpolitikát belekeverni szerintem is felesleges volt, csak ezt nem gondolta át egyik nagyeszű sem.

"Kurt úrfi teutonordikus vezértroll" Kell ennél jobb magyarázat?

Másrészt nem kívánom az orrotokra kötni minden egyes bejegyzéshez a véleményemet, de alkalomadtán megvédem azt, amikor egy kommentet ótvar módon reagálnak le és hozzá kívánok szólni, mert úri kedvem úgy tartja.
Szerinted ettől leszek troll? Hogy ritkán szólok? Hogy nem fejtem ki blogban a mondandómat? Maradj meg ebben a hitedben, nem foglak etetni...

vergyula 2017.11.06. 07:19:45

"Más, szakmailag helyes válasz is elfogadható." - nincs ezzel gond, ahogy mások már leírták előttem. A vizsgalapokat szaktanár javítja, bízni kell a döntésében. Egy tökéletes javítókulcs birtokában javíthatná bárki, aki beesik az utcáról.

Az első kérdéssel (életpálya-modell) semmi gond, tényszerűen lehet rá válaszolni.

A másodikkal is leginkább csak a "Bízom benne..." a gond. Ez így egy vélemény, nem szerencsés. Jobb lett volna valami ilyesmi: "A tervek szerint..."

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.06. 08:22:30

Hihetetlen mélységeket ért el a ballibek kényszeres napi bérrettegése.

De hiszem, hogy van még lejjebb.. :DD

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.06. 08:25:47

Inkább foglalkozzatok a Székhelyi József nevű színház igazgatóval, akinek tilos leírni a nevét, viszont színészeket fenekelet el, és erőszakolt meg.

FCUK10 2017.11.06. 08:26:51

@Ballib cenzúrázók réme 25: a b1 napról-napra mélységi rekordot dönt, úgyhogy jól hiszed :)

kissiú 2017.11.06. 08:41:24

@Ballib cenzúrázók réme 25: "kényszeres napi bérrettegése"

Már megint a típushibádat hozod elő. Sokszor mondtam már, hogy a rettegésből legjobban pártunk és kormányunk tud megélni, nem kellene erre emlékeztetni az ellenséget. (No meg a hirdetéseit leadó felületek, de hát ugye ez elkerülhetetlen...) Légy szíves figyelj oda jobban!

Medgar 2017.11.06. 08:53:25

Egy kérdésem volna: Kerényi Kata szerint az általában érettségin csak az útmutatóban szereplő a mindenkori hatalom által előírt válasz fogadható el, vagy esetleg "Más, szakmailag helyes válasz is elfogadható"?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.11.06. 09:07:27

@FCUK10: Ha te feljönnél a b1 szintjére, súlyos keszonbetegséged lenne.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.11.06. 09:12:54

@A tudomány sosem téved!: Szia Pásztor Miki! Párolog már a víz? Anyád fizeti még a netedet? Még mindig nála laksz? A Mekiből miért rúgtak ki?

Muad\\\'Dib 2017.11.06. 09:14:27

@MikeBoy:
"...Tudod a javító kulcsot azért találták ki, hogy a tanárnak ne kelljen gondolkodnia a válasz helyességén..."
Jézusom b+. Na - többek között -, az ilyen gondolkodás miatt tartunk ott a PISA teszteken, ahol. Tehát, ha a diák megad egy másik - szintén helyes - választ, kapjon nulla pontot , mert nem az szerepel a megoldókulcson. Sajnos sok tanár pontosan így gondolkodik...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.11.06. 09:14:51

@Shadow#9: Csám, csám.. máris van mit ennem. Ha 2010 óta csak ennyit röfit hoztál össze, akkor ez egy tartalék nikk... vagyis troll vagy.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.11.06. 09:16:57

@Muad\\\'Dib: Nem ezt írta. Próbálkozz az értő olvasással! A megoldó kulcs arra jó, ha azt írta, akkor nem kell gondolkoznia. Azt nem írta hogy ha nem azt írta automatikusan 0.

Muad\\\'Dib 2017.11.06. 09:23:52

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Tényleg? Mert pontosan ezt írta:
"...Minek javítókulcs, ha úgyis elfogadhatsz bármit, ami helyes?...
Amennyiben megengeded a tanárnak, hogy mást is elfogadjon, akkor
- gondolkodnia kell, de akkor minek a kulcs
- még rosszabb az, hogy innentől fogva azt a választ fogadja el, amit akar..."

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.11.06. 09:32:19

@Muad\\\'Dib: na fuss neki mégeccer! Hol írta azt hogyha nem a megoldó kulcs szerinti választ adja, akkor nulla pontot kell adnia?

Muad\\\'Dib 2017.11.06. 09:46:48

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Most ez komoly, vagy trollkodsz, esetleg sok volt a reggeli tüske?
Arról ír, hogy baj, ha megengedik a tanárnak, hogy mást is elfogadjon, mint ami a javítókulcson van, mert akkor bármit elfogadhat kénye-kedve szerint.

Jakab.gipsz 2017.11.06. 09:48:06

@Shadow#9: Jó és értelmes válasz. Kösz.

Sajnos ez a válasz, Mórickáéknak, túl sok és túlságosan bonyolult..

Muad\\\'Dib 2017.11.06. 09:48:29

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Ráadásul erre válaszol:
"Nem gondolkodtok.
Amennyiben a vizsgázó olyan helyes választ ad, amire a javítókulcs készítői (bármily hihetetlen, de ők sem mindentudók) nem is gondoltak, azonban szakmailag helyes, akkor az elfogadható..."

2017.11.06. 10:03:57

@Muad\\\'Dib:

Hol írtam én ilyet, amire rákérdezel?
Tudod a Pisa teszten azért is vagyunk rosszak, mert pl. te sem érted logikailag azt ami az orrod előtt van és abból mi következik vagy mi nem?:
"...Tudod a javító kulcsot azért találták ki, hogy a tanárnak ne kelljen gondolkodnia a válasz helyességén..."
Ez igaz? Igaz! Ha meg nem, akkor miért is?
Ebből a megjegyzésből következik, hogy én mit gondolok erről?
"Tehát, ha a diák megad egy másik - szintén helyes - választ, kapjon nulla pontot , mert nem az szerepel a megoldókulcson. Sajnos sok tanár pontosan így gondolkodik... "
NEM!!!
Ugye pisa fiú, te is látod, hogy nem következik belőle!? ;)

Muad\\\'Dib 2017.11.06. 10:07:08

@MikeBoy:
Akkor mit szeretnél?
"...Amennyiben megengeded a tanárnak, hogy mást is elfogadjon, akkor...még rosszabb az, hogy innentől fogva azt a választ fogadja el, amit akar..."
Vázolnád, hogy képzeled el, hogy nem nulla pontot ad, de nem "még rosszabb" a helyzet azzal, hogy a tanár azt fogad el, amit akar?

2017.11.06. 10:42:34

@Muad\\\'Dib:

Ez így rossz. Egyszerűen ellentmondásos.
Mondjuk a politikához nyilván semmi köze, de az más kérdés.
Nyilván, ha jó megoldást ad valaki és azonos a megoldókulccsal, azt el kell fogadni.
No de ez nem oldja meg azt a problémát, hogy ha a tanár a megoldókulcs alapján javít, akkor nem igazán fog foglalkozni az attól eltérő megoldással. Tehát eleve elsiklik majd a jó megoldás felett sok esetben. Néha napján észreveszi, de akkor meg a megoldókulcs tűnik feleslegesnek.
És én pont egy fél éve találkoztam olyan esettel, ahol a megoldókulcsból fakadóan sikerült nulla pontot kapni egy olyan feladatra nagyon sok diáknak, amit triviálisan megoldottak és még jogos is volt a nulla pont!
Hát ennyi...

Muad\\\'Dib 2017.11.06. 10:46:49

@MikeBoy:
A megoldókulcs azért van, mert a helyes megoldások mondjuk 95%-át lefedi. Tehát a tanárnak elég azokat a megoldásokat átnézni, ami helytelen, részben, helyes, vagy más megoldással helyes.
Ha nincs megoldókulcs akkor rengeteg plusz idő megy el olyan dolgokra, ami lefedi a helyes válaszok nagy részét.

2017.11.06. 10:52:44

@Muad\\\'Dib:

Ez így jól hangozhat elsőre, de azt a 95%-ot a tanár megoldókulcs nélkül is tudja.
A helyes megoldások 95%-a ugyanis megoldókulcs nélkül is ugyan az a 95% lesz.

Muad\\\'Dib 2017.11.06. 10:58:02

@MikeBoy:
Azért ez nagyban függ attól is melyik tárgyról beszélünk. A megoldókulcs segítséget adhat például a részpontszámok kiosztásában is, az pedig támpont lehet az egyéb helyes megoldások részpontszámaink kiosztásakor is.

2017.11.06. 11:14:14

@Muad\\\'Dib:

Ebben viszont igazad van. Persze ez még inkább bonyolítja a dolgot.
Mert ugye, ha valaki elrontja a végét, de egy részfeladat megcsinál a megoldó kulcstól eltérő, de jó megoldással..... Na itt aztán tényleg tanár legyen a talpán, aki erre pontot ad végül korrekt módon.

Muad\\\'Dib 2017.11.06. 12:10:19

@MikeBoy:
Ez tény, de semmiképpen nem hibás metódus az, hogy van megoldókulcs de fel van hívva a figyelem rá, hogy ettől eltérő megoldás is lehet helyes.

2017.11.06. 12:21:09

@Muad\\\'Dib:

Meg egyébként is ez politikai blog.
Ahhoz meg ennek mondjuk nincs köze.
Tehát akik e miatt kritizálják, azoknak igazuk van...

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2017.11.07. 16:00:26

"Milyen fázisban tart jelenleg a pedagógus életpálya-modell?
Mostanra része lett a köznevelési törvénynek.
Vagy: 


Mikorra tervezik, hogy a tankönyvek helyett minden gyerek kap egy tabletet?
Bízom abban, hogy ha bevezetjük az új Nemzeti alaptantervet 2018-ban, nyilván felmenő rendszerben már megjelenik ez az intézkedés. 

Ezek a helyes válaszok 3-3 pontot érnek, az egész feladatra összesen 12 pont adható. Ennyin már múlhat egy osztályzat, azon pedig később akár a továbbtanulás esélye is. Ilyenkor senkinek nem lehet saját véleménye. Nyel egy nagyot, és

beírja az elvárt megoldást."
Miért, milyen egyéni vélemény lehet még? Hogy pl. nem-nem, valójában 2047-re TERVEZIK?
Vagy: bár a köznevelési törvény tartalmazza az ped.életpálya modell, t, de SZERINTEM nem tartalmazza?
Ilyen egyéni vélemények kellettek volna?
Agyrém!!!
süti beállítások módosítása