B1 blogcsalád



A Fidesz belebukik ebbe a konzultációba is

2017. október 19. - nickgrabowszki

A magyarok háromnegyedét teljesen hidegen hagyja a képzelt veszély. dem.jpg

A Demokrata készíttetett - állítása szerint reprezentatív - közvéleménykutatást, amelyben arra a kérdésre kellett válaszolni, hogy Ön kitöltötte, vagy tervezi-e kitölteni a nemzeti konzultációs kérdőívet?

  • Erre a kérdésre a válaszolók 25 százaléka mondott igent.
  • 33 százaléka nemet.
  • 42 százalék pedig nem válaszolt.

Amiből kiderül, hogy többen vannak, akik szerint nem létezik a Soros-terv, mint akik szerint igen.

Továbbá, hogy a magyarok 75 százaléka teljesen immunis a fiktív problémára, hiába önt a kormánypropaganda közpénzmilliárdokat a választók kondicionálásába.

Ez a kétmillió önmagában talán soknak tűnik, de ahhoz képest a Fi.desz-kormány 8 millió belföldi választópolgárnak (legalább, hiszen elküldték a halottaknak is) küldte el a kérdőívet, meglehetősen kevés. Különösen, ha azt is tekintetbe vesszük, hogy emberi szokás megígérni valamilyen cselekvést, de aztán nem teljesíteni azt.

Ha kétmillióan valóban visszaküldenék az ún. konzultációt, annak még örülhetne is a Fidesz, hiszen a tavaszi-nyári hasonló ívet, amelyen hol Brüsszel, hol Soros ellen uszított a Fidesz (közös jellemzőjük, hogy egyikük sem indul a választáson, és nem is tervez semmit Magyarország ellen), csak 1,6 millióan küldték vissza. Legalábbis a hivatalos adatok szerint, amit senkinek nem áll módjában ellenőrizni,

a kormány azt hazudik, amit akar.

Különösen ironikus, hogy a mostani felmérés egy olyan (korábban szélsőjobboldalinak tartott, mára a kormánypártok fősodrához igazodó, de nem ő változott) hetilapban jelent meg, amelyiknek szinte minden cikke a migráns- és Soros-veszéllyel foglalkozik.

Ezek szerint mégsem igaz az a goebbelsi tézis, hogy amit tízszer hall az ember, azt már elhiszi. Bár a választók negyedére, mintegy kétmillió emberre megáll a teljes hiszékenység.

Ők jelentik a Fidesz táborát a 2018-as választásokra. Olyan tekintetben mégiscsak sikeres a kampány, hogy őket sikerült megszólítani vele. (Ha nem is küldik vissza a kérdőívet, legalább tudják, hogy kellene.)

A probléma ezzel csak, hogy egy párt szavazóbázisát közpénzből erősítik, a kormány a közvagyon terhére folytat választási pártkampányt (mint ahogy arra Navracsics Tibor is utalt). Ami szimplán

törvénytelen.

Csak a Nemzeti Választási Iroda és Bizottság, valamint az ügyészség pártkatonáinak nem bír ez feltűnni sehogyan sem.

(Kép: demokrata.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4113027842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A KÉT MILLIÓ MENTI MEG EUROPÁT 2017.10.20. 15:27:56

"A Fidesz belebukik ebbe a konzultációba is"

Pont ugy, ahogy az elmult 8 evben mindenbe belebukott.

Attilajukkaja 2017.10.20. 15:28:52

@morpho:
"ha gondolod átpasszolom, még nem használtam..."
Tényleg azt akarod, hogy a te neved alatt bárki belefirkáljon bármit? Ez egy elég intim dolog.

Attilajukkaja 2017.10.20. 15:31:19

@A KÉT MILLIÓ MENTI MEG EUROPÁT:
"Pont ugy, ahogy az elmult 8 evben mindenbe belebukott."
Na jó! De a legutóbbi konzultáció azért elég nagy bukta volt. Főleg, amikor utólag győzedelmi himnuszokat zengtek róla. :o))))

Tom66 2017.10.20. 15:31:37

"Amiből kiderül, hogy többen vannak, akik szerint nem létezik a Soros-terv, mint akik szerint igen."

Zseniális, nagy koponya lehetsz!

A KÉT MILLIÓ MENTI MEG EUROPÁT 2017.10.20. 15:31:44

"A Fidesz belebukik ebbe a konzultációba is"

Pont ugy, ahogy az elmult 8 eveben mindenbe belebukott.

Világít a torony 2017.10.20. 15:36:06

@FCUK10: Ha erre lettél büszke, hogy a Fidesz a nagyon szép korúak köréből arat, akkor annyit is érsz. Ehhez még hozzájön a 12 év alatt általános iskolai bizonyítványt szerzők köreiben szerzett népszerűség. Az ország szerencsétlenségére, ez a két társadalmi réteg a meghatározó.
Tényleg van oka, hogy büszke légy.

zizi77 2017.10.20. 15:43:02

@arckönyv: az a politikus, aki nem képes 20-30 évre előre gondolkodni, húzzon a retekbe.
Egy dolgot nem vettél figyelembe. A menekültek 2-3x annyi gyereket szülnek, mint a helyiek. Ez azt jelenti, hogy a százalékos arány rettentő gyorsan megfordul a helyiek vesztére. Na onnan már nem lesz ez túl jó móka.
Amúgy ez konzultáció nsgy baromság. Szerencsére a post ellenére sincs a világon semmi tétje.

Attilajukkaja 2017.10.20. 15:44:19

@Világít a torony:
"ez a két társadalmi réteg a meghatározó"
Ha ők a meghatározóak, hát ők azok. Nincs mit tenni. De nyugi, Orbánék mindent megtesznek azért, hogy a nyugdíjasok mielőbb kihaljanak. Igaz, azért is, hogy minél többen legyenek alul-iskolázottak a fiatalok körében. :o(

Ekrü 2017.10.20. 15:48:25

A sok Fidesz bukásba teljesen felmorzsolódtok, libbantak....

Attilajukkaja 2017.10.20. 15:49:26

@zizi77:
"az a politikus, aki nem képes 20-30 évre előre gondolkodni, húzzon a retekbe."
Erre senki sem képes. Legfeljebb víziói lehetnek az embernek, amiket a mai viszonyokra alapoz. :o)

"A menekültek 2-3x annyi gyereket szülnek, mint a helyiek. Ez azt jelenti, hogy a százalékos arány rettentő gyorsan megfordul a helyiek vesztére."
Balog Zoltán majd dudorászik a fogantatásnál, a KDNP pedig rózsafüzérrel lepi meg a menekülteket. Az egy cudar fegyver. Tuti lecsökken a születések száma. A magyaroknál már bevált!

Világít a torony 2017.10.20. 15:51:41

@Attilajukkaja: " Igaz, azért is, hogy minél többen legyenek alul-iskolázottak a fiatalok körében."
Na ugye..:)

Attilajukkaja 2017.10.20. 15:52:01

@Ekrü:
"A sok Fidesz bukásba teljesen felmorzsolódtok, libbantak...."
Sajnos igaz. De ti is, ahogy az egész ország. Ez benne a szomorú! Orbán alattunk vágja a fát miközben szép kis vagyonkát menekít ki külföldre vagy tudom is én hová.

Világít a torony 2017.10.20. 15:53:08

@Anna Kisfaludiné Baán: @Attilajukkaja: " Igaz, azért is, hogy minél többen legyenek alul-iskolázottak a fiatalok körében."
Na ugye..:)

Attilajukkaja 2017.10.20. 15:53:57

@Világít a torony:
"Na ugye..:)"
Úgy. Szmájli nélkül.

Világít a torony 2017.10.20. 15:57:15

@Anna Kisfaludiné Baán: Anna Kisfaludiné, ott Baán!
Mintapéldánya a fideszostobának. A családon belüli de az azon kívüli erőszakot sem a migránsok találták Magyarországon (sem). Tiszta vérű magyar férfiak tömkelege követ el naponta erőszakot a családja ellen.
Ostoba liba.....

Világít a torony 2017.10.20. 15:59:51

@Attilajukkaja: Nem nem....muszáj mulatni a dolgokon. Azaz, sírva mulat a magyar!

arckönyv 2017.10.20. 16:00:58

@zizi77: én ilyen alaptételről nem tudok, hogy 2-3szor több gyereket vállalnának. ha így lenne már régen kisebbségben lenne a fehér ember. még Franciaországban sincs éppen kihalófélben a fehér ember pedig ott elég régóta megy az import a gyarmatokról. abba meg gondolj már bele, hogy ki tervez 20-30 évre előre. egy politikust mutass nekem aki sokkal a következő választások utánra tervezne...

midnight coder 2017.10.20. 16:01:14

@arckönyv: Az arabokkal nem kell baszakodni, megteszik ők e nélkül is. Azon persze már el lehetne filózni, hogy az USA vajon miért támogatja azokat az illiberális demokráciának sem igazán nevezhető szaudiakat akik a közel-keleti iszlám terrorizmus legfőbb motorjai, de erre itt Európában túl sok ráhatásunk nincs. Arra viszont lehet, hogy az az egymilliárd, többnyire iszlamista afrikai bevándorló aki a demogárfusok előrejelzése szerint 2050-re Afrikában meg fog születni, ne Európában kössön ki.
Azt, hogy mi várható mire ezek a gyerekek felnőnek valóban nem tudható. De egy biztos: azok a gyerekek akik a németeknél születnek, nem fogják elfogadni hogy ők alacsonyabb rendűek mint az őshonos németek. Ugyanakkor nem lesznek egyenrangúak - más kulturális, szociális, vallási háttér. Ez pedig időzített bomba.
Abban viszont igazad van, hogy a derék liberális európai politikusok ezt jól leszarják. Hol lesz már Merkel 2050-ben ? Az unokái pedig, ha lesznek akkor valahol az USA-ban, vagy Kínában, vagy bárhol máshol csak Európában nem...

stim 2017.10.20. 16:03:08

gondolkozzunk logikusan.

Ha a migráció olyan nyilvánvalóan jó lenne akkor a nyilvánvaló előnyei nyilvánvalóan kívánatossá tennék.

De az a baj, hogy a bevándorlásnak nyilvánvaló hátrányai vannak. Terrorcselekmények, közbiztonságromlás, erőszak, halál. Alacsony alkalmazhatósági ráta. Sok extrakiadás a szociális juttatások miatt.

Most zajlik az ipar 4.0. Ami azt jelenti, hogy hálózatba kötött robotokat fognak irányítani. Akkor érdemes robotokat alkalmazni ha termelékenyebb mint egy ember tehát a robotika PONT NEM munkaerőhiányt fog teremteni hanem munkaerőfelesleget.

Ha egy robot felannyi munkát végez mint egy ember akkor embert éri meg alkalmazni. Ha egy robot kétszer annyi munkát végez mint egy ember akkor az emberek egy része feleslegessé válik, főleg kellő tudás híján. Ezeke a robotok hálózatban még hatékonyabbak tehát hatványozottan emberfeletti a teljesítményük vagyis még több munkanélküli embert jelent. És nem munkaerőhiányt.

Akkor most képzeljük el amint Aladdin admirális-generális dublőre a német autóiparban nem tud se németül se programozni. Hát nyilván őt keresik.

Ha a bevándorlás sikeres lenne nem kellene pénzmegvonással zsarolni, nem kellene lopakodva jogokat elvenni és sorolhatnám.

Egy szép nőre nem kell rábeszélni egy férfit, megy az magától is utána. Ami jó az kívánatos. De ha problémás vele az együttélés kell a fenének.

A vicc az egészben, hogy azok a liberálisok akik roppantul be akarnak fogadni idegen kultúrákat ezzel magukat szívatják meg. Az iszlám nem tolerálja a liberalizmust, nem tűnt még fel? Ott nincs kísérletezés a nemekkel. Ott nem a liberális pártokra szavaznak mert nincsenek arrafeléliberálisok sem. A liberalizmus a kereszténységet szapulja mint hülyegyerek a türelmes szülőjét. Ugyanezt a hozzáállást az iszlám úgy hálálja meg mint a Charlie Hebdo-nál. Jó reggelt.

morpho 2017.10.20. 16:05:30

@Attilajukkaja:
Nem mesélek neki a gyerekkoromról. Az ő logikája szerint akkor előbb-utóbb dugni is kéne vele...
A konzultációs ív tényleg intim dolog. Én a vécén szoktam használni. De ez még "érintetlen" ezért bátorkodtam felajánlani...

@Tom66:
Miért, szerinted létezik "Soros terv"? :))

@zizi77:
"A menekültek 2-3x annyi gyereket szülnek, mint a helyiek" Erről papírod is van? Mutimá!

Attilajukkaja 2017.10.20. 16:08:37

@midnight coder:
"Hol lesz már Merkel 2050-ben ? Az unokái pedig, ha lesznek akkor valahol az USA-ban, vagy Kínában, vagy bárhol máshol csak Európában nem..."
Hja, a németekre mindig is jellemző volt, hogy hisztérikusan menekültek a hazájukból, mint a nyulak. :o)))
Te pedig maga Nostradamus leszármazottja lehetsz, hogy ennyire tudod, mi lesz itt 2050-ben.

morpho 2017.10.20. 16:08:53

@midnight coder: "az USA vajon miért támogatja azokat az illiberális demokráciának sem igazán nevezhető szaudiakat" Talán az OPEC tagságuk környékén kéne keresgélni... Mag az amerikai támaszpontok is szóba jöhetnek még a térségben. Például valahány közel keleti háborúnál ott volt az USA főhadiszállása, meg még biztos találnék néhány okot...

morpho 2017.10.20. 16:10:36

@Attilajukkaja: Hát @midnight coder rálát a dolgokra na!

Attilajukkaja 2017.10.20. 16:13:25

@morpho:
"Nem mesélek neki a gyerekkoromról. Az ő logikája szerint akkor előbb-utóbb dugni is kéne vele..."
:o)))) Ez jó! Te nyertél!

"A konzultációs ív tényleg intim dolog. Én a vécén szoktam használni. De ez még "érintetlen" ezért bátorkodtam felajánlani..."
Az én alsó felem picit jobbhoz szokott egy konzultációs levélnél. Nem sérteném meg saját magam ilyesmivel.
Az érintetlen levél borítékán viszont rajta van a személyes kódod. Ha nem abban küldöd vissza, nem ér a szavazatod. Nem véletlenül mondtam, hogy ne könnyelműsködj ezzel.

@Tom66:
Miért, szerinted létezik "Soros terv"? :))

@zizi77:
"A menekültek 2-3x annyi gyereket szülnek, mint a helyiek" Erről papírod is van? Mutimá!

Attilajukkaja 2017.10.20. 16:16:09

@morpho:
Bocsi!!! Az előző válaszomba bemásoltam a többieknek irt kommentedet is. Véletlen volt.

"Hát @midnight coder rálát a dolgokra na!"
Irigylem is érte marhára!!! Vannak még szerencsés emberek. :o))))

Attilajukkaja 2017.10.20. 16:22:18

@stim:
"gondolkozzunk logikusan.

Ha a migráció olyan nyilvánvalóan jó lenne akkor a nyilvánvaló előnyei nyilvánvalóan kívánatossá tennék."
A menekültválság nem jó!!!!! Ezt senki nem mondta. De ha már itt van a nyakunkon, akkor próbáljuk meg értelmesen, humánusan kezelni. Kihozni belőle a legjobbat.
Ha logikusan gondolkodsz, akkor nem csak a kifogásokat keresed, hanem ésszerű megoldásokat is javasolsz. Nem?

arckönyv 2017.10.20. 16:24:37

@midnight coder: gondolom a fegyver nagy üzlet, a szaudiakat kitömik vele ők továbbadják aztán lehet az ellent is kitömni fegyverrel. azt azért látni kell, hogy ezek az iszlám terroristák nem azért szerveződtek mert levarrták már az összes kecskét és most új baszogatni való után néztek és a kiszámoló végén pont a fehér emberre került a sor.
az, hogy mi várható? valszeg tényleg nem fog tetszeni a második generációnak a csicska szerep, én nem mondom, hogy ugyanez el lesz játszva mint most, de ha végignézünk a történelmen a fehér ember sokszor irtotta egymást de azt sosem hagyta, hogy valami másik faj a fejére nőjön. mire az a generáció munkaképes lesz a robotizálás már sokkal komolyabb lesz mint ma, szóval a kétkezi munkásra sem lesz akkora igény. ha tippelnem kéne azt mondanám, hogy ma még nagyon vad gondolatnak számító dolog fog következni, ahogy fejlődnek a társadalmak és elfogadóbbak lesznek bizonyos dolgokkal szemben azt mindig ki is szokták használni felülről, de, hogy pontosan mi lesz azt én nem tudom megmondani, de valszeg senki sem lát 20-30 évre előre. ahhoz mostanság túl gyorsan változnak a körülmények.

Tom66 2017.10.20. 16:27:28

@morpho: Igen, én annak nevezem a Soros által kidolgozott ötleteket. Egyébként tudjuk, hogy egykor még a bevándorlás tényét is tagadták, a többiről nem is beszélve.

morpho 2017.10.20. 16:27:44

@Attilajukkaja: Nem baj, hogy bemásoltad! Hátha kettőből át is megy valami...

morpho 2017.10.20. 16:32:04

@Tom66: "Igen, én annak nevezem a Soros által kidolgozott ötleteket."

Én meg morpho tervnek nevezem az általam kidolgozott ötleteket. Az ötletek a következők: Megdugni Palvin Barbit! Letelepedni Rio de Janeiróban (csúnya migránssimogató hely, de nekem jó lesz) Egy nyaraló Arubán és egy 300 millió dolláros részvénycsomag a Wall streeten.

Egyébként tudom, hogy egykor még egész más céljaim voltak, de akkor még gyerek voltam. A többiről nem is beszélve!

libsi nóta bárki unja 2017.10.20. 16:37:22

@Attilajukkaja:
Megoldás az volna, ha Sorost börtönbe csuknák. Ha 92 éves nácit lehetett, akkor ő még szinte fiatal is hozzá

Soros százezrek nyomorúságáért, haláláért felelős. Ahová benyúlt a játszmába mindenütt háborúság és felfordulás jött (Grúzia, Ukrajna, Szíria). Most az egész EU mint olyan következik. Vagy meglazul az államszövetség, akár szét is esik a Soros féle mocskos migránsbiznisz okán. Marad a rettegés a napi terror és erőszak miatt, amit a migránsok hoznak

Soros háborús bűnös, ideje volna bíróság elé állítani

zizi77 2017.10.20. 16:48:02

@morpho: hu.wikipedia.org/wiki/Orsz%C3%A1gok_term%C3%A9kenys%C3%A9gi_r%C3%A1ta_szerinti_list%C3%A1ja
Lehet nézegetni az afgán, iraki, szíriai, de bármely afrikai nemzet termékenységi adatait!

zizi77 2017.10.20. 16:51:51

@zizi77: Aki politikusként ezen számok ismeretében nem képes látni, mi lesz ezzel kapcsolatban 20-30 múlva, az nem vezethet országot, mert 4 évenként nem állunk mindig vissza a startvonalra.

morpho 2017.10.20. 16:54:06

@zizi77: 
"A menekültek 2-3x annyi gyereket szülnek, mint a helyiek" 
Akik otthon vannak és ott születnek nem menekültek. Most hülyének nézel? Olyat mutass, hogy a Németországban élő törökök 2-3 szor annyi gyereket szülnek, mint a németek. A nációk tetszőlegesen behelyettesíthetők!

Attilajukkaja 2017.10.20. 16:54:14

@morpho:
"Nem baj, hogy bemásoltad! Hátha kettőből át is megy valami..."
Kétlem!

@libsi nóta bárki unja:
"Megoldás az volna, ha Sorost börtönbe csuknák."
És az neked mégis mire lenne megoldás? Becsukhatjuk, fel is trancsírozhatjuk az öreget, de attól még nem oldódik meg a menekültválság. A személyes bosszúd ellene (amit nem tudom, mire alapozol), csak a te kis titkolt vérszomjadat elégítené ki. Amúgy semmit nem oldana meg.

"Soros százezrek nyomorúságáért, haláláért felelős."
Látom, te is azok közé tartozol, akik az Orbán liturgiát mantrázzák. Nyilván vissza is küldöd majd a "konzultációs" levelet. Ha őszintén hiszed, amiket itt leírsz, azt nagyon sajnálom.

"Ahová benyúlt a játszmába mindenütt háborúság és felfordulás jött (Grúzia, Ukrajna, Szíria)."
Most komolyan. Te tényleg azt hiszed, hogy az ottani évtizedes, évszázados feszültségeket Soros robbantotta ki? Ezek a háborúk már nem először törnek ki, mert az ukránok és a grúzok úgy utálják az oroszokat, mint a ... mint minden nép az elnyomóikat.

"Vagy meglazul az államszövetség, akár szét is esik a Soros féle mocskos migránsbiznisz okán."
Illetve az Orbán féle, saját magukat kiskirályoknak kikiáltott irredenták miatt.

"Marad a rettegés a napi terror és erőszak miatt, amit a migránsok hoznak"
Ide semmit nem hoztak, csak az Orbán által generált hisztérikus pszichózis okozta ezt egy kisebbség agyában. Szerintem nem ez a megfelelő fórum számodra, hogy ilyen kezdő szinten propagáld a rettegést és a világvégét. Rossz helyre tévedtél!

Attilajukkaja 2017.10.20. 16:56:03

@zizi77:
"Lehet nézegetni az afgán, iraki, szíriai, de bármely afrikai nemzet termékenységi adatait!"
Ezek sajnos nem Európában mért adatok. Irrelevánsak.

stim 2017.10.20. 16:59:53

@Attilajukkaja:

Igen, probléma van. De nem a problémát kell idehozni, hogy itt is legyen hanem a segítséget kell odavinni, erőnkhöz mérten. És nem többet.

Tiszteljük annyira a titkosszolgálatok és biztonsági szakemberek felkészültségét, hogy hallgatunk rájuk Nekik van a legtöbb ésleghitelesebb információjuk ebben a kérdésben. Szó szerint az életünkbe kerülhet.

Magyarország ma egy vonzó, békés, biztonságos ország. Szeretném ha ilyen is maradna. Ma akik külföldiek, bevándorlók itt élnek békés emberek olyan szaktudással amire szükség van és olyan úti okmányokkal ami igazolja a kilétüket. Szívesen mosolygok rájuk és kedves vagyok hozzájuk. És nem akarom, hogy ez megváltozzon.

A tömeges betelepítés az állam ellen hat amelyik garantálja az állampolgári jogaimat. Soros nekem nem tud és nem is garantálhat semmit. Nem is akar. Ő keresni akar a bevándorlókon mint ahogy a font bedöntésén is. Ő egy spekuláns gazember. Ha érdekelné a bevándorlók sorsa vehetne egy szigetet vagy egy kisebb afrikai országot és reklámozná, hogy gyerekek, ide lehet jönni. Itt élelem és ruha ésmenedék vár. Oktatás. De nem. Ő ilyet nem tesz. Ő zűrzavarban és káoszban érdekelt, hogy könnyebben tudjon hozzáférni a tulajdonunkhoz. És ahogy az öreg Rotschield mondta: "ha vér folyik az utcán vegyél ingatlant"

Na hát ezt a forgatókönyvet nem szeretném.

Elég nemzetközileg használható szaktudásom van. Még régebbi okok miatt ma is kapok leveleket egy fejvadász cégtől a szakma nyitott pozícióiról. Londonba sok mindenkit keresnek. De nem hiányzik nekem az orosz rulett. Illetve az milyen rulett is amikor sok bevándorlót befogadsz és vagy megölnek vagy nem?

Nem a problémát kell idehozni, a segítséget odavinni. Én szeretem a békés hazámat és jót akarok az ismerőseimnek, családomnak is:

hu.wikipedia.org/wiki/Hungary_Helps_Program

zizi77 2017.10.20. 17:04:12

@morpho:
"A törökök jelentős kisebbséget képeznek Ausztriában. A 2001-es népszámlálás szerint akkor 127 226 török állampolgár élt Ausztriában, ami az összlakosság 1,6 százaléka. Majdnem egyharmaduk Bécsben élt. Az osztrák lakosságnak különösen nincs ínyére az, hogy a törökök körében jóval magasabb a születési arány. Míg az osztrák nők átlagban egy, a török anyák átlagosan három gyermeket vállalnak."
forrás: nepszava.hu/cikk/1102994-torok-afium-nemetorszagban
Ugye nem gondolod, hogy majd ledobva a kulturális gyökereiket, hírtelen majd csak 1 gyereket szülnek, mint a helyiek?

morpho 2017.10.20. 17:19:33

@zizi77: "Ugye nem gondolod, hogy majd ledobva a kulturális gyökereiket, hírtelen majd csak 1 gyereket szülnek, mint a helyiek?"
De igen! Ez ugyanis nem a kulturális gyökerektől függ, hanem a jóléti társadalmaktól! A XIX. században Magyarországon is 5-10 gyerek született családonként. Bezony pubi! Ma meg nem. De nézd meg az USA-t. Az ott élő feketék töredéke annyi gyereket szülnek, mint az afrikai feketék. Vagy nézd meg az arab országokat. A gazdag olajhatalmaknál töredéke a születésszám a csóró arab országokhoz képest. Van olyan, hogy hülyeségekből vonsz le rossz következtetéseket. Tanulj és utazz sokat! Okosodj!

zizi77 2017.10.20. 17:32:02

@morpho: nyilván a fenti idézet se tud meggyőzni, hogy nem légből kapott, amit írtam. A kulturális különbség nagyon is számít. Nézd meg a magyarországi romákat. Sajnos már nem emlékszem mikor, hol olvastam/tuti itt a indexen/, hogy valóban lecsökken némileg a gyerekvállalás valamicskét a betelepülés után, de a 3 gyerekes átlag stabilan tartja magát az anyaországi 4-5-6 csemetével szemben.
Tök mindegy, mert mindenáron bizonygatod az adatok ellenére is, így a vitának nincs értelme.

Attilajukkaja 2017.10.20. 17:38:56

@stim:
"Igen, probléma van. De nem a problémát kell idehozni, hogy itt is legyen hanem a segítséget kell odavinni, erőnkhöz mérten. "
Senki nem akarta idehozni a problémát, az jött magától.
Amúgy Merkel volt az egyetlen, aki a törökökkel (és másokkal) is tárgyalt, hogy tartsák ott a menekülteket, ... de egy háborút beszüntetni bizonyára nem ilyen egyszerű dolog. Nem értek hozzá, de az mindenki számára nyilvánvaló, hogy a menekülés okait kellene kiiktatni.
Javaslatod erre a problémára?

"Magyarország ma egy vonzó, békés, biztonságos ország."
Se nem vonzó, se nem békés. Ha az lenne, a magyarok nem menekülnének nyugatra ilyen nagy számban. Békésnek békés abban az értelemben, hogy csak valami őrült robbantgat az utcákon, meg csak pár százan veszítik életüket családi perpatvarok és bűncselekmények során, és csak szabadságharcot vívunk mindenki ellen, belföldön és külföldön is.

"Szeretném ha ilyen is maradna."
Én meg nagyon nem. Én egy szebb Magyarországot képzelek a következő generációnak.

"Ma akik külföldiek, bevándorlók itt élnek békés emberek olyan szaktudással amire szükség van és olyan úti okmányokkal ami igazolja a kilétüket. Szívesen mosolygok rájuk és kedves vagyok hozzájuk. És nem akarom, hogy ez megváltozzon."
Csak rajtad múlik! :o)

"A tömeges betelepítés az állam ellen hat amelyik garantálja az állampolgári jogaimat."
Azt ugye tudod, hogy kb. egy ezer menekült kérvényének az elbírálásáról van szó?

"Soros nekem nem tud és nem is garantálhat semmit. Nem is akar."
Persze, hogy nem akar. Nem is foglalkozik veled vagy velem! :o)))))

"Ő keresni akar a bevándorlókon mint ahogy a font bedöntésén is."
Ez is egy vélemény. Laikus vélemény, de tiszteletben tartom.

"Ő egy spekuláns gazember."
Nem kellene elragadtatnod magad. Mocskolódni bárkivel lehet, a net elbírja. De minek?

"Ha érdekelné a bevándorlók sorsa vehetne egy szigetet vagy egy kisebb afrikai országot"
:o)))) Ez jó vicc!

"Na hát ezt a forgatókönyvet nem szeretném."
És gondolom azt sem, hogy Godzilla ránk támadjon. Ugye ettől is nagyon rettegsz?

"ma is kapok leveleket egy fejvadász cégtől a szakma nyitott pozícióiról. Londonba sok mindenkit keresnek. De nem hiányzik nekem az orosz rulett. Illetve az milyen rulett is amikor sok bevándorlót befogadsz és vagy megölnek vagy nem?"
Látom, működnek a hisztériakeltó kék plakátok. Különben nem írnál ilyesmiket.
Én sok évig tanultam és dolgoztam külföldön. Mindig egy hasznos lehetősségként fogtam fel a dolgot, nem orosz rulettként. Talán ezért is vagyok nyitottabb más kultúrák iránt, mint te. És erre büszke is vagyok.

morpho 2017.10.20. 17:45:24

@zizi77: Ez egy újság cikk volt, nem statisztika. Inkább az derül ki belőle, hogy a bevándorlás miatt nő a törökök száma. Egyébként te ne hagyd figyelmen kívül amit írtam, mert abban van a lényeg. A romák csórók. Ezért szülnek sok gyereket. A nem csóró romák nem szülnek sokat. A bevándorlók se fognsk keddről szerdára "átállni" mert eleinte csórók lesznek.

stim 2017.10.20. 17:49:12

@Attilajukkaja:

nem vitatkozom. Amit el akartam mondani elmondtam, a véleményedhez jogod van, az egy dolog, hogy a közösség biztonsága szempontjából káros és feleslegesen minősítgetsz.

Nem mellékesen tanultságom okán könnyen lehet, hogy többet ismerek más kultúrákról mint te ezért tudom értékesnek látni a sajátomat IS. És ezért nem érem be kultúrálatlansággal és káosszal, zűrzavarral.

Hogy Hamvas Bélát idézzem "a tömeg feladata a kultúra eltörlése". A láthatatlan történet sajnos mostanában nem kapható, igazán megérdemelne egy újabb kiadást, rettentő aktuális a barbárság horizontális és vertikális betörése.

No, további szép napot mindenkinek:)

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.10.20. 17:58:31

@zizi77: "Lehet nézegetni az afgán, iraki, szíriai, de bármely afrikai nemzet termékenységi adatait! "

Ha azért akarsz befogadni menekülteket, hogy növeljék a magyarság létszámát, nem fog sikerülni, sikeres integráció után egy darabbal se fognak több gyereket szülni, mint a régebben betelepült magyarok.

Attilajukkaja 2017.10.20. 17:59:29

@stim:
"nem vitatkozom."
Igazad van, nem sok értelme van.

" Amit el akartam mondani elmondtam"
Én is.

" a közösség biztonsága szempontjából káros és feleslegesen minősítgetsz. "
Ezt most nagyon nem kellett volna! Feleslegesen villogsz!

" könnyen lehet, hogy többet ismerek más kultúrákról mint te ezért tudom értékesnek látni a sajátomat IS."
Ismét feleslegesen vagy pökhendi. Ráadásul kétségbe vonod a tényt, hogy én értékesnek tartom az őseim kultúráját. Mintha az a te kiváltságod lenne. Lenézel mindenkit, aki egy kicsit is nyitottan gondolkodású, mint amilyen te vagy.

Viszlát!!!!

Tisztességes Természettudomány 2017.10.20. 18:11:18

"A Fidesz belebukik ebbe a konzultációba is"

Szegény nyomorultak... fejjel zuhannak egy szakadékba, ahol egy újabb kétharmad várja őket

taga20 2017.10.20. 18:12:25

@stim: ennyi baromságot hogy tudsz összehordani? te rosszabb vagy, mint a fityeszmaffia!

döbbenet, hogy ha te értelmes, érző, humánus embernek gondolod magad!

Tisztességes Természettudomány 2017.10.20. 18:14:45

Egyébiránt eszembe jut az iraki invázió, amely nem is volt olyan régen. Nagy pofával ordította a média és a politikusok, hogy Irak tele van vegyi fegyverekkel. Néhányan csendesen megemlítették, hogy nincs is vegyi fegyver. Ők lettek a konteósok, akik valami képzelt összeesküvést lepleznek le, és lenézően mosolyogtak rajtuk a "normális" emberek, akik tudták, hogy van vegyi fegyver, mert bemondta a CNN.
Azután szépen kiderült, hogy hazugságra építették az inváziót, és nem volt vegyi fegyver. Hát erről ennyit.

taga20 2017.10.20. 18:26:28

@Tisztességes Természettudomány: arról hallottál má baromarc, hogy szádámhusszein mit tett az iraki kurdokkal?

"Az al-Anfal hadművelet keretein belül történt ugyan, de az esemény súlyánál fogva attól elkülönítve kezelendő az iraki hadseregnek Szaddám parancsára végrehajtott vegyi támadása a kurd nagyváros, Halabdzsah ellen 1986. március 16-án. Itt a hadsereg idegmérget és mérges gázt vetett be a civil – főleg nőkből és gyerekekből álló – lakosság ellen. Ezt az akciót a Human Rights Watch rögtön önmagában népirtássá nyilvánította, illetve ez a pusztítás volt a modern idők legnagyobb méretű, civil lakosság ellen irányuló vegyi fegyver támadása."

hogy rohadnál meg te tetű!

Tisztességes Természettudomány 2017.10.20. 18:40:57

@taga20: Káromkodni tudsz, agyad nincs.

Ennyi erővel menj el és támadd meg a törököket az örmény népirtás miatt. De a németeket is meg lehetne szállni, annyi rosszat tettek a történelemben.

És akkor még egyszer a tényeket:
- 1986 gáztámadás
- 2003 USA bevonulás

Kicsit nagy volt a késleltetés, 17 év, ennyi idő alatt már egy tetű is megrohadt volna

taga20 2017.10.20. 18:48:53

@Tisztességes Természettudomány: te tényleg full barom vagy, droid!

remélem neked és a gazdádnak, a gecinek, nem kell 17 év!

me addig kinyírjátok ezt a szerencsétlen országot.

várom a levelet 2017.10.20. 18:51:13

@morpho: köszönöm,ha keménypapír, nem kell.

ami szabad 2017.10.20. 18:53:16

Az a röhej ebben, hogy az előző inzultációt úgy kommunikálták, hogy minden idők legsikeresebb zaklatása volt, több mint háromszor annyira hazudták a visszaküldők számát, mint a valóság. Alig 600.000-ből lett több mint 1,8 millió. :) Majd most is írnak egy szép nagy számot , távol a valóságtól, és tán még oivinak sem merik elárulni mi a helyzet. Speciel ez, nem csak gáz, de már kifejezetten hányásra sikerült....

taga20 2017.10.20. 18:57:43

@ami szabad: "és tán még oivinak sem merik elárulni mi a helyzet."

ja, nyomtatnak a grácibetegnek egy külön nemzetisportot.

és az éjjel soha nem fog véget érni!:))

kurtakocsma 2017.10.20. 18:58:55

1,5 millió vallásos zombi behúzza a 2/3-os fideszt jövőre is. Az közéleti idiotizmus újabb szintet lép, meg a kiskereskedelmet be kell darálni a fiúknak (abba eddig beletört a bicskájuk, meg azzal melózni is kell) és haveri kézbe (pardon, nemzeti kézbe) kell adni, hogy utána ők ugrálhassanak a nép fején a következő 20-30 évben. Kicsit áporodott, kicsit neobolsevik, leöntve egy kis "haverializmussal", de legalább miénk lesz. Nézegethetjük, aztán megtapsolhathatjuk az elmúlt 30-40 évünk közéleti, társadalmi sutaságának eredményét. Nekünk Mohács kell, az meg nem fog jönni, arra minden siserehad ügyel és ügyelni fog.

2017.10.20. 19:01:04

Szerintem a cigó Napóleon titokban Kim Dzsongun szeretne lenni, csak nincs hozzá elegendő atomja. Majd kér Putyin elvtárstól, hogy Brüsszel utána rettegjen tőle. Soros bácsi is.
Amúgy a fideszes maffia még soha nem osztott ingyen kaját a rászorultaknak, mint a civilek. Pedig bizos vagyok benne, hogy sok kisemmizett éhenkorász szavazott a gazemberekre.

2017.10.20. 19:05:10

@kurtakocsma: "1,5 millió vallásos zombi behúzza a 2/3-os fideszt jövőre is."

Nincs ezzel semmi gond: a magyar azt szereti, ha a gyerekei és az unokái biztos gazda alatt szolgálnak és hűséges jobbágyai lesznek a fideszpártnak.

zizi77 2017.10.20. 19:11:07

@morpho: sajnos még s 2-3 generáció is csóró. Nem véletlen, hogy az ISIS ezek közül röhögve szedte össze a hadseregét.
Mellesleg az újságíró nyilván sz ujjából szopta az adatot. De ha statisztikázunk , légyszi cáfold meg statisztikai adattal! Sajnos a kinti rokonaim is megerősítik ezeket a számokat. Nem azzal van a baj, hogy sok gyereket szülnek, nekem is 3 van, hanem hogy torzulnak az arányok.

2017.10.20. 19:14:19

@libsi nóta bárki unja: "Megoldás az volna, ha Sorost börtönbe csuknák."

Nem Soros bácsit, te szerencsétlen, hanem a fideszes gazembereket, tolvajokat és hazaárulókat.

"Soros százezrek nyomorúságáért, haláláért felelős."

Talán ő adta ki a magyar zsidókat a németeknek, hogy megöljék őket Auschwitz-ban?

Szerencsétlen fidesznáci.

2017.10.20. 19:17:21

@zizi77: "Nem azzal van a baj, hogy sok gyereket szülnek, nekem is 3 van, hanem hogy torzulnak az arányok. "

Nyilván, amikor te is a fidesznek neveled őket, nem magyar állampolgárnak.

2017.10.20. 19:20:19

Ja, elfelejtettem szólni, hogy az összes fideszes troll (az a kettő, aki több néven is bérkommentel), tehet nekem egy szívességet (kinyalhatja a seggem). Mint egyébként azok is, akik a fideszes bűnözőkre szavaztak.

taga20 2017.10.20. 19:22:23

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: segícs má, me látom te szagértő vagy!:)

az ilyen @libsinótabárkiunja féle droidok, pénzé van ingyé csinálják?

ennyire nem lehet valaki elvetemült!

morpho 2017.10.20. 19:26:32

@zizi77: Te állítottál valamit! Hagy ne én bizonyítsam az ellenkezőjét!

zizi77 2017.10.20. 19:41:11

@morpho: én bizonyítottam, csak Te nem fogadod el, mert nem a Te állításodat igazolja.
Ez a " nem süllyedünk, nem süllyedünk" mentalitás pont olyan hazug, mint sokszor a kormány propagandája.

libsi nóta bárki unja 2017.10.20. 19:43:07

@Attilajukkaja:
"az ukránok és a grúzok úgy utálják az oroszokat, mint a ... mint minden nép az elnyomóikat"

Grúzia Oroszország nélkül egy török szandzsák lenne. Az állítólagos elnyomásról meg annyit, hogy inkább fordítva történt, ha Sztálin/Dzsugasvilit vesszük. A Szovjetunió felbomlása óta önállóak, hol van elnyomás?

Ukrajna mint állam ... ez a szuverenitás igény annyira sem kiforrott, mint a katalán. Szóval Katalónia több kulturális és történelmi alappal követelhetne önálló államiságot, mint Ukrajna. Egy történelmileg gyakorlatilag sosem létező államalakulat, a nyelv pedig kevésbé különbözik az orosztól, mint az országon belüli nyelvjárások egymástól

Történelmi ismeretek nélkül könnyű minden gagyi propagandát bekajálni

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.20. 19:47:07

@morpho:

Felmerül a kérdés..

Miért szajkózzátok hogy nincs Soros-terv, mikor van.
Ott van belinkelve.

morpho 2017.10.20. 20:39:19

@zizi77: Azt kértem, hogy linkelj be egy statisztikai adatot, ami igazolja, hogy háromszor annyi gyerek születik a bevándorló családokban, mint a helyiekben. Hol ez a link? Lehet, hogy elkerülte a figyelmemet. Légyszíves segíts ki. Nem népszava cikkekre gondoltam, hanem statisztikai adatokra. Eurostat adatokra például...

@Ballib cenzúrázók réme 25: Nem merül fel semmilyen kérdés! Orbán elkezedett nem létező "Soros tervről" hazudozni. Én meg ezt kiröhögöm és felhívom a figyelmet, hogy hazugság. Ha neki lehet azt hazudni, hogy van ilyen terv (muhahaha), akkor nekem is jogom van ez ellen tiltakozni. Nem én kezdtem! Továbbá én egyedül ülök itt most is. Mi végre a többes szám???
Ami be van linkelve, az egy amerikai milliárdos magánvéleménye, amit ráadásul két éve fogalmazott meg? Ki a faszt érdekel? Mi doplgom vele? Kurva sok ember fogalmaz meg kurva sok véleményt? És hova szarjak? Ez egy politikai hakni, amiben te is nyakig benne vagy! Engem hagyjál békén ezzel a faszsággal!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.10.20. 21:54:22

Na a csüngőhasú ráfordult a következő etapra:

index.hu/kulfold/2017/10/20/orban_szerint_golyobis_kerult_a_puskacsobe/

Indul a direkt hergelés az EU ellen. Készül a kilépés, hogy nyugodtan lehessen élvezni az ellopott milliárdokat.

zizi77 2017.10.20. 22:45:34

Abban nem vagyok biztos, hogy erre eurostat adatot fogsz találni, mert az nem PC, viszont ettől még igaz. Ha Ausztriában vagy Németországban mész az utcán, javaslm nyisd ki a szemed, mert egyértelmű a családok létszámából, hogy miről beszélek. Azzal, hogy homokba dugod a fejed, a probléma nem lesz kisebb.
index.hu/kulfold/2016/10/17/33_eve_nem_szuletett_ilyen_sok_gyerek_nemetorszagban/ www.destatis.de/DE/Publikationen/Thematisch/Bevoelkerung/Bevoelkerungsbewegung/Bevoelkerungsbewegung2010110127004.pdf?__blob=publicationFile
www.hetek.hu/hatter/201109/nyugat_europaban_tobb_a_muszlim_tinedzser_mint_az_oshonos

morpho 2017.10.20. 23:03:23

@zizi77: Én nem dugom a fejem sehova. Kezdjük ott, hogy az apám Drezdában él. Elég sűrűn látogatom. Ennyit erről. Folytassuk ott, hogy nézegsd ezeket a linkeket, hátha eljutsz valameddig. Érdemes jó alaposan áttanulmányozni őket:
ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php/Migration_and_migrant_population_statistics/hu

ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php/Population_statistics_at_regional_level/hu

stim 2017.10.20. 23:06:11

Brüsszel erőszakossága és a szabadságjogaink megcsorbítása, biztonságunk szándékos veszélyeztetése elfogadhatatlan.

Érdemes lenne B tervként megnézni, hogy mivel jár az EU-ból kilépés. Hogy kik jönnének és kik maradnának? Kell-e még két átlépő kaput építeni Záhonynál vagy az osztrákoknak sem felel meg ez az erőszakos szuverenitás sértés. A kohéziós alapok az együttmaradást szolgálják, a bevándorlás miatti biztonsági fenyegetés a széthúzást eredményezi. Az elektromos áruforgalmi rendszer bevételéről sem kellene lemondani. Lehetne direktbe azt az ágazatot támogatni államilag amelyiket fejleszteni kívánjuk.

Szükségünk van-e az EU tagságra vagy anélkül is meg tudják oldani a cégek, hogy a kölcsönös haszonnal járó együttműködést fenntartsuk? Szükségünk van-e kvótákra? Cukorkvóta, a mezőgazdasági kvóták fenntartása, a közvetlen állami segítség tiltása előnyünkre válik-e? Figyeljünk hogy csinálják a britek.

Jakab.gipsz 2017.10.20. 23:11:33

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa:

Olyan a szád mint, a metrót ellopó liberális Demszky elvtárs kutyaszaros városa: büdös és hazug !

morph on deer 2017.10.20. 23:17:20

@Tisztességes Természettudomány:
“Nagy pofával ordította a média és a politikusok, hogy Irak tele van vegyi fegyverekkel.”

Rosszul emlékszel.
A támadás indokaként nem a vegyi fegyverek jelenlétét hozták fel, hanem ‘tömegpusztító fegyverek’ - WMD - birtoklására hivatkoztak. Olyan fotókat sikerült felmutatni “bizonyíttékként” a Biztonsági Tanács előtt, amelyeken állítólag rakéták meg rakétasilók láthatóak. (Behunyt szemmel, balkézzel és visszafelé is tudok olyanokat gyártani kilószám... magyarul ordított róluk, hogy gányolt kamu.)
A vegyi fegyverek létét amúgy valóban a sarin-támadásra alapitva állították, ami valóban megtörtént. Csak a háború nem amiatt volt.

stim 2017.10.20. 23:22:56

pardon, persze, hogy Hegyeshalomra gondoltam:D!

morph on deer 2017.10.20. 23:29:37

@stim:
“Brüsszel erőszakossága és a szabadságjogaink megcsorbítása, biztonságunk szándékos veszélyeztetése elfogadhatatlan.”

Aha, akkor már tudom, hogy mit kerestek a huszárok a várban! (Ahol az egyikük lova öngyilkos lett ma.)

Támadni fogunk, ugye?
Viktorka ma már látta a puskacsőben a “golyóbist”, tehát nincs vesztegetni való idő!
Addig is ismételgesd csak ezt, mert nagyon kackiásan hangzik, már majdnem felnőttes, mert hátha komolyan veszi valaki! Tisztára olyan, mint mikor egy Szijjártó nevű foosalos rá akar ijeszteni valakire!
Meg a hatása is!

De ha még előkerül pár huszár, akkor már lehet komoly nyomást gyakorolni Brüsszelre, most, hogy már áll!

Mert megállítottuk!
Naugye!

morph on deer 2017.10.20. 23:31:25

@stim:
“persze, hogy Hegyeshalomra gondoltam:D!”

Csak a szíved hazahúz, mi?
Nem baj, megértjük..;)

zizi77 2017.10.20. 23:35:50

@morpho: németország keleti felén eleve kevesebb a bevándorló, mint a nyugatin, mert kevesebb a munka, rosszabb az életszínvonal. Én Ausztriába meg München közelébe járok sokat, és látom, amiről beszélek.
Egyik linked sem cáfolja, amit írtam, mert itt állampolárokról ír. Se vallási, se etnikai szinten nem bontja fel a születési rátát.

stim 2017.10.20. 23:52:36

@morph on deer:

magaslabda, tudtam, hogy lesz aki lecsapja :D!

libsi nóta bárki unja 2017.10.20. 23:55:54

@zizi77:
Bécsben idén már több muszlim vallású gyereket iskoláztak be, mint katolikust. Szánalmas maga a tény, meg az is, ahogy az itteni ügyeletes libsik letagadnák

libsi nóta bárki unja 2017.10.20. 23:58:49

@morph on deer:
Konkrétan vegyi fegyverekre is hivatkoztak, mégpedig az Irán-Iraki háború kapcsán. Csak azt felejtették el megemlíteni, hogy a vegyi fegyverek hatóanyagai nagyon gyorsan lebomlanak, vagyis egy 5-10 év előtti adat már semmit nem jelent

morph on deer 2017.10.21. 00:10:59

@stim:
Ez azért van, mert nem tudsz tévedni! :)

zizi77 2017.10.21. 07:38:54

@morpho: ettől még a tény tény marad.

Cycmen 2017.10.21. 07:53:10

@morpho: " Élő ember végig nem olvas egy ilyen hosszú kommentet!"

Dehogynem! Sőt, van aki még nagyobb terjedelmű szöveget is el szokott olvasni! Persze azoknak nem a Ludas Matyi háromsoros viccein alapul a műveltségük mint neked! :D

stim 2017.10.21. 10:39:19

@morph on deer:

"Ez azért van, mert nem tudsz tévedni! :) "

jót nevettem a tévedésemen; nincs jelentősége és nem bánom ha neked ez örömet okoz :D

morph on deer 2017.10.21. 11:49:44

@stim:
Nem az ‘öröm’ számít, - házhoz jött poént (is) vétek kihagyni... Gyengeség, de ez van :)

2017.10.21. 13:07:26

@stim: a briteknek van saját gazdaságuk

2017.10.21. 13:33:02

@morpho: pedig ezek nagy nyugati demokráciák, kellene hogy legyen erről nyilvánosan elérhető információ. érdekes.
de csak a reflexszerű letagadás van.
ha tényleg érdekelne és nem elégszel meg azzal, hogy tájékozódás nélkül letagadod, nézd meg inkább izraelt, a zsidó és az izraeli területen élő arab népesség elég hasonló minta az ittenihez. (ott nem annyira adnak a polkorrektségnek nevezett hazudozásra ebben az adott témában.)

morpho 2017.10.21. 13:37:19

@aleksz róz: Bocs lemaradtam. Mit tagadok le tájékozódás nélkül?

2017.10.21. 17:49:40

@morpho: nem akarod érteni. egy dimenzióban látsz csak.
nem baj, egyszerű igazságot az egyszerű elmének

(a gazdag olajhatalmaknál többszöröse a születésszám az európai gazdag országokhoz képest.)

Attilajukkaja 2017.10.21. 22:38:33

@libsi nóta bárki unja:
"Grúzia Oroszország nélkül egy török szandzsák lenne."
Ez is egy vélemény. A grúzok nyilván abból sem kértek volna. De nem volt sok választásuk.

"Az állítólagos elnyomásról meg annyit, hogy inkább fordítva történt, ha Sztálin/Dzsugasvilit vesszük."
A logikád szerint, mivel Sztálin grúz származású volt, ezért valójában Grúzia okolható a XX. század egyik legszörnyűbb borzalmaiért? Schmidt Máriát már értesítetted erről?

"A Szovjetunió felbomlása óta önállóak, hol van elnyomás?"
Nem csak az elmúlt 20-30 évről van szó. De azóta is volt pár incidens a két ország között. Azokról értesültél?

"Szóval Katalónia több kulturális és történelmi alappal követelhetne önálló államiságot, mint Ukrajna."
Lapozz vissza kicsit a történelemkönyvekben. És nem a katalánokra gondoltam.

"Történelmi ismeretek nélkül könnyű minden gagyi propagandát bekajálni"
Szerintem is! De még semmi sem késő.

Attilajukkaja 2017.10.21. 22:44:07

@Ballib cenzúrázók réme 25:
"Miért szajkózzátok hogy nincs Soros-terv, mikor van."
Arra már gondoltál, hogy azért, mert NINCS? :o))))
A linkek semmilyen tervhez nem vezetnek, csak két véleményt kinyilvánító cikkhez ragaszkodsz úgy, mintha az életed függne rajta. És ezt akár nyolcszor is leírom, ha neked az úgy hiteles.
Attól, hogy minden fórumon a Soros-tervet szajkózod, még nem lesz igaz.

Attilajukkaja 2017.10.21. 22:45:17

@aleksz róz:
"nem akarod érteni. egy dimenzióban látsz csak."
Mintha te nem! :o)))))

2017.10.22. 09:18:10

@Attilajukkaja: Definiálnád, mik a 'terv' ismérvei, kritériumai, hogy honnatól lehet egy ötletet, felvetést 'tervnek' minősíteni?
Én pl.azt tervezem, hogy jövő tavasszal végigautózzuk Dél-Amerikát az Egyenlítőtőla Tűzföld csücskéig... nem teszem közzé a net számos pontján, nem szentelek neki időről időre cikkeket, nem megyek el Junckerhez meg az EU Parlamentbe beszélni erről a képviselőknek.. nem hiszem, hogy el tudok költeni erre 500 millió dollárt és valószínű nem lesz a segítségemre tucatnyi civil (ngo) szervezet. Akkor ez már nem is terv?
Amúgy neked letette a nagy esküt Filantróp Gyuri bácsi, hogy semmi terv, csak ötletelés, agyvihar?

2017.10.22. 14:21:50

@Attilajukkaja: de nem ám.
az egy dimenzió az egy egyenes.

libsi nóta bárki unja 2017.10.22. 20:14:48

@Attilajukkaja:
Az örmények se kértek a török uralomból, aztán mi lett belőle? A történelmi Örményország egészen a XX század elejéig örmény többségű volt, beleértve a Törökország által megszállt nagyobbik részét. Aztán jött a népirtással kombinált kitelepítés, tömeges kivándorlás. Egyedül Oroszországban reménykedhettek, sőt a megmaradt részben most is ez a helyzet (ld. Karabah konfliktus)

Sztálinon kívül más bolsevik vezetők legnagyobb része se orosz volt, nem érdemes erőlködni az "orosz bolsevizmus" szajkózásával. Sztálin hozta magával az évszázados kaukázusi folklórt, ami mostanáig se nagyon sokat változtt. A másik legvéresebb kezű bolsevik vezető Berija szintén Grúziából került a párt élére

Ha a 2008-as grúz-orosz konfliktusra gondolsz, akkor nem ártana kicsit utánaolvasni:

"Az Európai Unió Heidi Tagliavini svájci diplomatanő által vezetett vizsgálóbizottsága 2009. szeptember 30-án kiadott hivatalos jelentése megállapította: a háborút Grúzia kezdte, a grúz állítások az előzetes orosz támadásról hamisak."

Ukrajnáról semmit nem vakkantottál, nehéz is volna az önállóságát Oroszországgal szemben történelmileg megindokolni. Magyarul Kis-Oroszországnak mondták sokáig, és innen ered a Ruszinszko kifejezés a kárpátaljai területekre
süti beállítások módosítása