B1 blogcsalád



3 ok, ami Botka visszalépéséhez vezetett

2017. október 02. - nickgrabowszki

Ami történt, nem volt váratlan.bl_2.jpg

1. Múlt hétfő óta 4 közvéleménykutató (Median, Nézőpont, Publicus, Republikon) is az MSZP táborának egyre gyorsuló erodálósát mérte, illetve hozta nyilvánosságra.

2. Botka hiába ajánlotta fel az MSZP listájának a felét a kisebb ellenzéki pártoknak, az LMP, a DK, a Momentum és az Együtt is elutasította, és az önálló (illetve az MSZP-től való külön) indulásra szavazott.

3. Az MSZP-ben ezek miatt elfogyott Botka támogatottsága, egyre erősebbek voltak azok a hangok, ami szerint változtatni kell a stratégián.

De már nem volt hová: miután az LMP és a DK is kinyilvánította, hogy nem lesz rajta a közös listán, azzal eldőlt, nem is lesz közös lista.

A Fideszt papíron egyszerűnek látszott legyőzni: mivel Orbán csak a szavazók kisebbségének támogatásával kormányoz, egyszerűen össze kellett volna pakolni egy kihívó mögé az ellenzéki pártok szavazatait.

Amikor Botka tavaly decemberben színre lépett, az ellenzéki pártok a vereségre készültek. Az MSZP vezetői a DK, az Együtt és a Párbeszéd tudomásával Lattmann Tamás nemzetközi jogászt keresték meg, hogy álljon egy ellenzéki lista élére - és

adja arcát a várható kudarchoz.

Ennek az összefogásnak viszont nem lett volna része sem az LMP,  sem a Jobbik, és legalább a kisebbik ellenzéki párt szavazatai nélkül nemhogy nem lehet leváltani Orbánt, de még erős kihívót sem lehet állítani.

Ez volt Botka ambíciója: létrehozni egy széles koalíciót, ami az LMP-től a DK-ig ér. Ennek ára volt Gyurcsány távoltartása közös listától. Az LMP (és a még kisebb ellenzéki pártok) nem adhatták nevüket egy, a volt miniszterelnökkel közös listához, akinek kormányzásával szembeni ellenszenv alapozta meg a létrejöttüket.

És ha adták volna, a szavazóik nem követték volna őket, mert ez az ellenszenv továbbra is élénk, Gyurcsánynak nem bocsátottak meg még az ellenzéki szavazók sem.

Csak a legelkötelezettebb hívek. Ők sincsenek kevesen, több százezren, lehet, hogy fémillióan is, de ahhoz biztosan nem elegendően, hogy velük leváltható legyen az Orbán-rezsim.

Viszont arra tökéletesek, hogy velük sakkban lehessen tartani az MSZP-t.

Gyurcsány hiába Magyarország legelutasítottabb politikusa (ami ellenzékből azért nem kis teljesítmény, csak Csurkának sikerült anno), esze ágában sem volt lemondani az önrehabilitáció lehetőségéről, és

átadni másnak a terepet (meg a DK szavazóit), hogy hátha annak sikerül többséget kovácsolnia Orbánnal szemben.

És itt gyakorlatilag el is dőlt, hogy kudarcba fullad Botka - amúgy kívánatos - stratégiája. Próbálkozhattak volna azzal is (és minden bizonnyal próbálkoztak is), hogy megosztják a DK-t, de erre is egyre kisebb volt az esély, mivel a biztos parlamenti mandátumokat a DK vezetőinek Gyurcsány is garantálni tudta. Orbán leváltását nem, de hát az nem is volt szempont.

molnar.jpgRáadásul inkább Gyurcsány tudta megosztani az MSZP-t Botka mögött. Leginkább Molnár Zsoltnak a pálfordulása volt feltűnő: aki másfél éve még a szocialisták között is a legelkötelezettebb antigyurcsányistának számított, tavaly őszre már stikában megállapodott a DK-val, hogy miként osztják fel egymás között a fővárosi mandátumokat. Majd miután az utóbbi hónapokban minden belső fórumon a Gyurcsánnyal való együttműködést támogatta, és ezzel szembefordult Botka (és a párt hivatalosan elfogadott) stratégiájával, a miniszterelnök-jel.ölt nyilvánosan is árulónak nevezte.

Molnár fordulatát meg lehetett indokolni, ám az tény marad, hogy ellenzék megosztottsága a Fidesz érdeke.

Ha az MSZP-DK szövetségtől a kis pártok (főként az LMP) külön jelöltet állítanak, akkor még a budapesti mandátumok sorsa is kérdéses (illetve inkább a Fidesz számára esélyes). Viszont az LMP nem csatlakozhat egy gyurcsányos listához, Gyurcsány meg nem vonul háttérbe: ott vannak, ahonnan indultak.

A biztos vereségnél és a Fidesz újabb kétharmadánál.

Ráadásul Orbán leváltása még akkor sem lehetett volna biztos, ha a nemjobboldali ellenzék az LMP-től az MSZP-n át a DK-ig összefog. A kisebb baj volt számukra, hogy januárban megjelent a Momentum, amelyiknek a pénzügyi támogatói a baloldallal való bármilyen közösködésre a források elapasztását helyezték kilátásba. A nagyobbik viszont az, hogy nem tudták, mit kezdjenek a Jobbikkal, amelyik már kb. 2 éve helyet cserélt a palettán a Fidesszel, és maga is az Orbánt ellenző baloldali szavazókra pályázik.

Egyfajta elő választásnak tekintették a vele való küzdelmet. (Erre lett volna jó az a tévévita, ami hétfőn este lett volna Balónál, de Botka visszalépése miatt erre már nem kerül sor.)

  • A végén Orbánt kell legyőzni.
  • De előtte Vonát az ellenzék kihívójának szerepéért.
  • És még azelőtt egyesíteni kell a nemjobboldali ellenzéki pártokat (és szavazóikat).
  • De ahhoz előbb el kell távolítani Gyurcsányt.

A Botka-terv már az első lépésben elbukott. A gyáva nyúl játékot (vagy chicken game-et) a volt miniszterelnök nyerte. Hitelesebben tudta előadni, hogy nem érdeklik a következmények, ő nem fogja elrántani a kormányt. Ráadásul be tudott ültetni Botka autójába valakit, aki minden pillanatban azt mondogatta, hogy lassíts, fékezz, állj meg, fordulj vissza.

Így nem lehetett nyerni. Egy jobb sorsra érdemes miniszterelnök-jelölt bukott el. Vagy mondhatjuk azt is,

a baloldal Bajnai után már megint kinyírta Orbán egy esélyes kihívóját.

Hogy ezt valóban a Fidesz inspirációjára tette-e, vagy puszta szuicid hajlamból, az még nem tiszta. Az viszont biztos, hogy Gyurcsány mellett Orbán járt a legjobban Botka visszalépésével.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3712918321

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Punxsutawney Mormota 2017.10.02. 12:14:54

Filmszínházunk bemutatja:

A párt, amely dombra ment fel és mélyföldről jött ki.

Színes, szélesvásznú dokumenterista tragikomédia, 6 hónapra prolongálva.

Annál viccesebb nincs is, mint amikor az MSZP miniszterelnök(jelöltet) keres, és két héttel később, már a telefonkönyvből random kiválasztott neveket dobnak be.

Demeter Márta for president! Nem túl okos, viszont dögösnek dögös.

Okos Tóbiás 2017.10.02. 12:35:18

Sztem, ostobaság az hinni, hogy a Gyurcsány nélküli közös listára özönlöttek volna a szavazók. Az LMP, a Momentum soha nem állt volna be az MSzP mögé, de még mellé sem.( Sztem mindkét "párt" a fideSS bábja. Nem véletlen, hogy mint "új pólus" sem akarnak közösködni senkivel.)
Ha Botka annyira kormányváltást akart volna, szépen csendben leültek volna egy kötetlen beszélgetésre az ellenzéki(Jobbik nélkül) pártokkal, megvitatni a mindenkinek megfelelő közös stratégiát.
Pl: A 2010. utáni formációk közös listán(amennyiben az LMP és Momentum valóban el akarja zavarni a csüngőhasút és bandáját).
MSzP, DK, MOMA,közös lisán.
A 106 egyéni körzetről a két listát állító csoport megegyezik (1 az 1 ellen).

Így talán lett volna esély. Hogy Botka miért tette azt amit tett, talán valamikor kiderül. De már nem nyeretlen kétéves, aki most csöppent a politikába. Tudhatta hogy milyen lépésnek, mi a következménye.

Okos Tóbiás 2017.10.02. 13:00:57

András!
Te mit tettél volna, ha nyilvánosan megaláznak és elküldenek a p...ba?! Szépen csendben elkullogtál volna?

2017.10.02. 13:02:54

A mór megtette kötelességét, a mór mehet :) én meg úgy innék egy kv-t.
Ha így halad, megérjük, hogy magyarországnak lesz egy keresztény-szocialista polgári pártja...

FCUK10 2017.10.02. 13:03:36

Évek óta mondjuk itt egy páran, hogy nem Orbánnal kellene foglalkozni, hanem előbb egy ellenzéket létrehozni a töketlen ballibák helyett. De legalább jól szórakozunk;)

morpho 2017.10.02. 13:28:58

@Dorottya Veres RLDD: Ja. Mire ez összejön, talán megtanulod leírni nagybetűvel Magyarországot. Talán. De lesz időd gyakorolni, mert lassan jön össze.

2017.10.02. 14:07:27

@morpho: Jajj... te kis szemfüles. Már nem tudsz mibe belekötni. Nyugodj meg, le tudom írni helyesen és többnyire úgy is szoktam, de van, hogy nem megy mellé szinkronban shift..
Lúzer brigád vagytok, de legalább a hibátlan helyesírásotokra büszkék lehettek. Magyarországnak meg marad egyelőre a Fidesz-KDNP kormány.

morpho 2017.10.02. 15:46:42

@Dorottya Veres RLDD: Bocs, de a héten én vezetem a brigádnaplót. Csak ezért szúrtam ki. Amúgy nem érdekel. Te KDNP szavazó, vagy fidesz szavazó vagy?

2017.10.02. 16:25:18

"egyszerűen össze kellett volna pakolni egy kihívó mögé az ellenzéki pártok szavazatait" - és az, hogy mit képviselnek ezek a pártok, gondolom számotokra teljesen mellékes...
(meg gondolom az is, hogy a választópolgárok mit szeretnének. az nagyon nem elég, hogy mindegy mi lesz, csak orbán takarodj)

amúgy meg ferenc testvérnél a pont: induljanak külön listán, de próbáljanak összekaparni egy közös jelöltet az esélyesebb körzetekben (vagy az összes körzetben?) még sikeres példa is van rá...
(és most ha nyernek, mi lesz? nyóc év múlva orbánt börtönéből kiszabadítva királlyá koronázzák)

miketbeszéltek 2017.10.02. 16:28:10

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:" Soros a fő hunyó."
Miért,Soros Orbánt támogatja?

2017.10.02. 16:45:56

@morpho: Páff.. egyik sem. Nem szeretnék Jobbik szavazó sem lenni, de nem marad(t) más épkézláb alternatíva..
Szél Berni sötétződ (meg amúgy is..), a Percemberkék sunyi számító megélhetési politikus-fiókák (meg amúgy is..) Perbeszéd...hol van még Karácsony.. a többieket meg már túl jól ismerjük (Ez Vonáékra is érvényes, de nekik legalább van esélyük a küszöböt átlépni...)

dunántúli gyerek 2017.10.02. 16:50:01

igazából tökmind1 ki veszít a szociknk

jöhet a casting

Netuddki. 2017.10.02. 16:53:23

Már megmondtam tavaly, hogy Magyarországon nem miniszterelnököt választanak, hanem egyéni képviselőre és pártlistára lehet szavazni. A maszop elbaszta az értékes időt erre a miniszterelnök jelölti marhaságra. Most keresnek másikat? Még a választásokig? Ugye megvan, amikor a Jégkorszakban a dodók menetelnek a szakadékba?

ob.szerver 2017.10.02. 17:00:22

Botka úgy képzelte, hogy azzal fog népszerűséget szerezni magának hogy gyurcsányozik, azonban pont ezzel nyírta ki magát. Ugyanis a kérdés jövőre nem Gyurcsány hanem Orbán, és az ellenzéki szavazók nem megosztottságot és kirekesztést akarnak látni, hanem egységet, legalábbis annyiban, hogy közösen lépnek fel e rezsimmel szemben. El kéne már felejteni a Gyurcsány többet taszít mint amennyit hoz hamis fideszes mítoszát, mert nem ő a probléma hanem a gyurcsányozás, amint azt Botka bukása is alátámasztja.

Lajos Csánó 2017.10.02. 17:01:07

Lemondása taktikai hibavolt! Az is hiba lesz,ha a baloldal nem csak max. 2 évre kéri a bizalmat!(addig talán kibírják egymást) Viszont helyre lehetne állítani a demokráciát,választási törvényestől,mindenestőlííííííííí4

VaradiJanos 2017.10.02. 17:05:15

@morpho: tényleg gáz egy sutyó ez a dorotya, ojan hülye hogy még aztsem tugya hogy a vagy elé veszőt kel teni

VaradiJanos 2017.10.02. 17:08:16

Szerintem jól tete hogy ment mer orr bán meg akarta ölni, ez bisztos mer taga200 barátom monta neki meg a kurturfi. Igy csak Gyurcsány elnök ÚR marad mer Ő halhatatlan

nemecsekerno_007 2017.10.02. 17:17:29

Szappanopera ez már egy ideje, de egész szórakoztató.

A Barátok közt országos verziója :) Vagy a Szulejmán :)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2017.10.02. 17:18:59

Állítólag Horn Gyula mondta miniszterelnökként: Az MSZP legnagyobb kihívója a Magyar Szocialista Párt

nyerafidesz 2017.10.02. 17:19:43

Aki az ellenzék vezetője szeretne lenni, majd miniszterelnök, az legyen karakteres személyiség. Az emberek eccerűek. Oda szavaznak, ahol az erőt látják, az elsöprő egyéniséget. Kit érdekelt anno, hogy mit mondott Orbán?! Senkit. De ahogy mondta, az már igen! Ha teccik, ha nem, Orbán egy sodró lendületű szuggesztív személyiség, egy királykobra. Na most tessen vele szembeállítani egy baller politikust! Na ugye!
Nem számít itt semmiféle lista, semmiféle választási faszoskodás, egyszerűen nincs egyetlen személy a magát demokratikusnak nevező ellenzékben, aki méltó ellenfele, kihívója lenne Orbánnak. Már 2014-ben el kellett volna kezdeni egy karakter felépítését, és módszeresen beépíteni a köztudatba, mint tették ezt Orbánnal, a Nagy Imre temetés idején. Ez a baller kasztingozás egy lúzer csipet-csapat kétségbeesett kapálódzása.

morph on deer 2017.10.02. 17:23:03

“...átadni másnak a terepet (meg a DK szavazóit), hogy hátha annak sikerül többséget kovácsolnia Orbánnal szemben.”

Csak szólok, hogy a DK egy másik párt!
És tetszik, nem tetszik hozzájuk semmi köze Botkának!

Ha szemernyit is képes lett volna politikusként gondolkodni, vagy simán csak intelligens emberként, akkor ezt az ötlet felmerülése pillanatában elveti, és még véletlenül sem erre építi fel a teljes “stratégiáját”, amely - mint látjuk - abban a pillanatban omlott össze, amint egyértelművé vált, hogy ez soha nem fog működni.

A képlet - sajnos - baromi egyszerű: ismeretlen okból Botka úgy képzelte, hogy Gyurcsány vállára kapaszkodva jut fel a miniszterelnöki székbe, csak menet közben kiderült, hogy Gyurcsány a magasabb, Botka még a válláig sem ért fel...

Természetesen már megint a Gyurcsány a hibás, mert nem hagyta sem magát sem a pártját “einstandolni” egy arrogáns fasz által...

Az MSZP pedig ugyanolyan két(sok?)színű, mint mindig, ez kinek meglepetés?
Gyurcsány sem véletlenül hagyta ott őket, és teljesen naív dolog volt Botka részéről feltételezni, hogy majd pont most és pont ővele fog másképp viselkedni ez a párt, mint eddig bármikor.

De már megint nyugodtan hátra lehet dőlnie az eltársaknak: megvan a tuti bűnbak, nekik már semmi gondjuk, semmi felelősségük, lehet koccintani..!

morpho 2017.10.02. 17:23:08

@aleksz róz: "és az, hogy mit képviselnek ezek a pártok, gondolom számotokra teljesen mellékes..."
Számomra speciel teljesen, hogy ezek a pártok mit képviselnek, viszont a fidesz az képvisel valamit? Vagy inkább azt kérdezem, hogy van olyan politikai vonulat, amit afidesz nem képviselt még az elmúlt 25 évben?

@Dorottya Veres RLDD: A Vona az buzi nem?

prognosys 2017.10.02. 17:24:51

Öntökönlövésből jeles. Hál' Istennek, amíg nincsenek kormányon, addig csak saját magukon tudják gyakorolni ezt a szado-mazot. Igazi fakírok. Csak így tovább az elporladásig!

morph on deer 2017.10.02. 17:25:20

@nemecsekerno_007:
“Vagy a Szulejmán :)”
- a Szulejmániákusoknak ! :)

morpho 2017.10.02. 17:27:04

@Sándor Tury: "Ha teccik, ha nem, Orbán egy sodró lendületű szuggesztív személyiség, egy királykobra." Ezt kétmillió suttyó kisegér gondolja csak így. Bár kétségkívül ez elég a győzelemhez. Csak az országot nem ez a kétmillió suttyó viszi(vinné) előre. Akik viszik (vinnék) azok nem tekintik sodró lendületű királykobrának. Inkább egy belassult, személyiségzavaros, hatalomittas szélkakasnak. De persze ezek nincsenek annyian, mint a kétmillió suttyó.

morpho 2017.10.02. 17:31:42

@morph on deer: Tele van a faszom az egész mszp-vel. Naponta harakirit követnek el, miközben már mindenki zombi! Egyébként abban van valami, hogy néhányan Orbánnal játszanak egy csapatban. Ez különben a többi ellenzékinek hazudott pártocskára is igaz. "Le akarjuk váltani Orbánt", de nem fogunk össze. Az más kérdés, hogy leváltani csak összefogással lehetne, de akkor sem. Innentől kezdve viszont nem hiszem el nekik, hogy le akarják váltani. Tehát nem akarják. Nem elég kormányváltónak lenni, annak is kell látszani.

2017.10.02. 17:33:14

@morpho: "A Vona az buzi nem?"
Nem vagyok randiguru.. írj neki.

Velence19 2017.10.02. 17:35:45

A blog szerzője még mindíg ott tart, hogy mindenért Gyurcsány a hibás, pedig erről már a Fidesz is leszállt. kos Tóbiással értek egyet. Milyen együttműködést akart Botka, miközben 9 hónap alatt senkivel nem ült le tárgyalni. Együttműködést csak tárgyalásokkal, kompromisszumokkal lehet kialakítani, nem diktátumokkal. Sm a mai MSzP, sem Botka nem volt abban a helyzetben,hogy diktáljon.

VaradiJanos 2017.10.02. 17:39:33

@Dorottya Veres RLDD: nem buzi a vona mer az menö lene de a nácik nem menök

morpho 2017.10.02. 17:40:32

@Dorottya Veres RLDD: Én se, én pont leszarom. Viszont szerintem fideszes politikai termék, hogy elbizonytalanítsák a homofób jobbik szavazókat. Ez ilyen nem zörög a haraszt érzést generál. Viszont gusztustalan fideszes taktika. (lásd még "Soros-terv")

élveteg 2017.10.02. 17:42:44

Sok undorító politikus van meg volt mindegyik pártban de ez a Molnár Zsolt, ez mindent visz

morpho 2017.10.02. 17:52:17

@élveteg: Csak már vinné az összeset a picsába!

nyerafidesz 2017.10.02. 18:02:52

@morpho: Csacsiság. Az ellenzék az értelmiségével együtt komoly intellektuális kihívással küzd. Minden szarának ez az eredője. Már a kiindulás is rossz azzal, hogy lenézi azt a társadalmi réteget, amelyik nem az ő világnézete szerint gondolkodik. Finom mosolyt csal az arcomra a magát demokratának nevező - valójában masszívan elutasító, kirekesztő és agresszív - ellenzék demokrácia értelmezése is. Ennek alapján kérdőjelezik is meg magát a demokráciát. A "kétmillió suttyó"-zás pedig kemény önbírálat. Számomra több karaktert nem is érdemel ez a kis cikkecske, nyugodtan anyázhatsz egy jót, nem lesz reakció.

morpho 2017.10.02. 18:04:59

@Sándor Tury: Nem szoktam anyázni, pláne, hogy nem is írtál semmit.

jaap 2017.10.02. 18:13:05

Ez mind szép és jó de az ok egyértelműen a közös lista eszelős erőltetése volt. Botka csak mondta csak mondta, abszolút kompromisszumképtelennek bizonyult. Ez lett a megérdemelt veszte.

Duplaxiii 2017.10.02. 18:35:59

Honnan veszitek sokadszorra ezt a baromságot, hogy esélyes????
Bajnai sem volt az, ez a kisz-es sem volt az.
Kizárólag a elkötelezett baloldaliaknak voltak azok, a nem balosoknak nem!
Egyszerűen: megint elbaltázták!
És ez pontosan balos alapjellemző!
Kirekesztők és áskálódók.
Persze, nem akarjuk a csútit, de ez nem ok arra, hogy másik galádot támogassunk, akik semmiféle többésggel nem is bírnak társadalmi szinten.
Ja!
És szégyen Bajnaival együtt említeni botkát!
Bajnainak volt civil múltja! Botkának soha nem volt, ős eleve megélhetési politikus.
Bajnai értett hozz, de emberileg voltak problémái! Mert tutyimutyi vezér sehol nem kell.
Botkának mi a múltja? A pártlapú pozíciók?

Duplaxiii 2017.10.02. 18:41:12

Az a baj, hogy a "demokratikus" ellenzékiek kihagynak egy fix tényt!
Hogy a szabályok miatt csak minimális az esély és ez is csak akkor, ha full összetartás van.
Ahhoz kell a két feketebárány is, a jobbik vonával és gyujcsány is!
El kell temetni a csatabárdokat és meg kell értetni a döntő de passzív többséggel, hogy ahhoz, hogy vissza lehessen állítani a demokratikus állapotokat, el kell feledni a személyes ellentéteket.
1 év ügyveteztő kormányzás, lefektetett és aláírt szabályok szerint, helyreállítani a normális állapotokat, majd új választás, már demokratikus elbek mellett.
Minden más a fidesznek jó, mert az ellentétek és a látványos cicaharcok csak arra jók, hogy krvasokan otthon maradnak, amivel sima 2/3-a lesz a fidesznek.
Persze ha csak az a cél, hogy pár megélhetési bekerüljön és lehessen négy évig tét élkül lufikat eregetni, akkor legyen tovább ez.

2017.10.02. 19:23:11

@Duplaxiii: nagyon bízol ebben az ügyvezető kormányzásban...
csak az emberek meg nem, az a baj.

morph on deer 2017.10.02. 19:27:28

@morpho:
“Nem elég kormányváltónak lenni, annak is kell látszani.”

A rosszab hír az, hogy a kormányváltás nem is lenne elég!
Itt ‘rendszerváltás’ kéne, de az nagyon!

Anélkül maradnak a kontraszelektált tahók, a wannabe dilettánsok, meg a tök hülye rokonok meg footsalosok a kulcspoziciókban, és továbbra sem jutunk ki ebből a dzsuvából...

Amikor már a bírói talárra is pitykegombok meg vitézkötés kerül, akkor azért azonnal a naptárt kezdem keresni... hogy mi van???

De legalább ma megtudtuk, hogy mi nincs, sőt, nem is volt: Nokiásdoboz!
Bár Nokia sem nagyon...
Azaz: minden elismerésem a szél ellen ítélkező bíráknak!

mh1973 2017.10.02. 19:28:01

Jó cikk és valós állításokon alapul és még hozzátehetjük, hogy közben odadobták a fővárost is tarlósnak, pedig bokros mögé beállva nyerhettek volna.

morph on deer 2017.10.02. 19:33:09

@aleksz róz:
“csak az emberek meg nem,”

És ezt tudjuk: honnan is?

Mert a jelek szerint a pártpolitizálósdi kb. leszerepelt, más meg nemigen akad.
Ez a halom fxkalap abban sem képes megállapodni, hogy milyen nap van, kormányozni pedig íg lehetetlen!

Ennél már csak jobb lehetne, ha a politikusok csak rágnák tovább a ‘gittet’ a hozzáértők meg gatyába ráznák ezt a ‘nemzethy’ kuplerájt, nem?

BAZINGA2 2017.10.02. 19:40:12

Mindenki nyugodjon le a .....! Marad Orbán meg a kormánya, ha csak nem betegszik le. Már tisztára megőszült, néha meg elréved a semmibe. Lehet, hogy valóban retteg, fél a bukástól. Igaz, pillanatnyilag nem kell félnie, mert ha valami csoda nem történik, akkor élete végéig miniszterelnök marad, ha csak meg nem koronázzák! (pld. befagy a Duna!) Az MSZP -nek pedig tekernie kell, mert megérik, hogy be sem jutnak a Parlamentbe. Jól elcseszték Botkával a lehetőségüket. Nem hiszem, hogy találnak valakit, aki alkalmas lesz.

midnight coder 2017.10.02. 19:54:05

@BAZINGA2: Botkával még kevésbé lett volna lehetőségük. Az MSZP-nél rá kellene jönni, hogy Orbánt nem úgy lehet legyőzni, hogy állítunk vele szemben egy még nagyobb elmebeteget. Ez a taktika már Gyurcsány esetén sem jött be, sőt pont ez lökte az MSZP-t a béka segge alá.

A baloldalnak szvsz első körben saját magával kellene szembe néznie. Első körben be kellene látnia, hogy a migránssimogatás annyira nagyon nem jó ötlet, és nem csak azért mert rövid távon biztosan szavazatokat veszítenek vele, de azért sem, mert hosszú távon a közbiztonság és a GDP drasztikus csökkenése nem a baloldalnak kedvez, hanem a szélsőjobbnak. És igen, be kellene látni, hogy ebben bizony Orbánnak volt igaza.

A második dolog, amiről le kellene állni, az a szociális demagógia. A fizessenek a gazdagok dolog látványosan megmutatta, hogy a magyar annyira ma már nem hülye mint 2002-ben volt. Le kellene állni a többkulcsos SZJA erőltetésével is: így is rohamtempóban mennek el a képzett, nyelveket beszélő emberek az országból, ezt nem fokozni kellene, hanem visszafordítani, és igen ebben az adórendszer is benne van. És ez bizony pont a csóróknak és az idősebb generációnak érdeke igazán: a fiatal, képzett, mérnök még meg is köszöni a szociknak, hogy segítettek dönteni a nyugatra költözés mellett a többkulcsos SZJA-val, de a csóró segílykésnek utána nemigen lesz aki fizesse a segílykéjét.

Szóval, ezeket a dolgokat kellene visszavonni. Ehelyett pedig valódi baloldali programot hirdetni: oktatás rendbetétele, egészségügy rendbetétele (és nem úgy, hogy kilopjuk a maradék pénzt is a rendszerből), hajléktalan helyzet megoldása kisvasút, stadionok, stb. helyett. Ezek lennének azok a témák amikkel a baloldal nyerhetne. Ja, és ha már tisztességesek nem is tudnak lenni, legalább próbáljanak meg annak látszani, és elhatárolódni az előző 8 év alatt kétes eszközökkel meggazdagodott "baloldali" politikusoktól.

Ha ezeket meglépnék, akkor akár még én is rájuk szavaznék. És szerintem sokan, akiknek tele a tökük Orbánékkkal. De szerintem senki nem akarja Orbánékat leváltani egy még rosszabbal. És jelenleg a baloldal, benne az azt vezető MSZP-vel bizony nem tűnik jobb alternatívának Orbánéknál, sőt. A magam részéről még a Jobbikban bíztam, de sajnos a béruniós marhaságuk szépen megmutatta, hogy legalább akkora hülyék ők is mint mindenki más a palettán.

Buchhalter 2017.10.02. 20:34:07

@midnight coder: minden szavaddal egyet értek. A béruniós csacskaság a Jobbik részéről csak annyit ért el,hogy a Fidesz már most gondolkodik egy picivel magasabb minimálbér emelésen.Még ép annyi amit a multik is hajlandóak benyelni.

2017.10.02. 20:34:08

@morph on deer: vélemény.

és kik lennének az ún. hozzáértők? és kik választanák ki őket szerinted? és milyen politikát folytatnának szerinted?

2017.10.02. 20:40:19

@Dorottya Veres RLDD: neked meg mi bajod van a környezettel??

postumus mumus 2017.10.02. 20:40:55

Ez a közös lista már akkor egy elvetélt faszság volt, amikor kitalálták. Mi a fasznak közös lista? Nem az alapján lehet megnyerni egy választást, hanem az egyéni jelöltek alapján. Ha az egyéni jelöltek többségét hozzák és nem a fideszes jelölt nyer, akkor nagy valószínűséggel a jelenlegi ellenzéknek kétharmada lesz. Ilyen a választási törvény. A közös listát már rég el kellett volna felejteni, egy párt nem azért párt, hogy elvesszen a neve egy közös tákolmányban. Minden párt meg akarja méretni magát egy választáson, erre jó a külön lista. A többségében megnyert egyéni helyek mellé a kétharmadhoz meg elég a listás helyek töredéke. Csakhát ugye listán a jelenlegi szarfaszú vezetők akkor nem kerülnének be a parlamentbe, ha onnan egy szavazatot se kapnának. Vagy orr bán egyedül díszeleghetne a fidesz frakcióban a szarfaszú antilopfaszú tónikával, az akasztós kövérkével, az ezer fácánt leterítő lézerezővel meg a dadogós szellemi fogyatékos kósa hatökörrel.

postumus mumus 2017.10.02. 20:43:20

És az egyéni helyeken nem egy párt neve alatt, hanem függetlenként kell indulni. A siker garantált.

eßemfaßom meg áll 2017.10.02. 21:11:34

@morpho: ez az Integrity Lab nem semmi elemző csapat, nekem a munkásságukból talán a 2017 elejei "Már elhiszi az ellenzék: Orbán leváltható" és a "Ezt a tüntetéshullámot nehéz lesz megfékezni" című alkotások tetszenek legjobban

Ekrü 2017.10.02. 21:27:15

@postumus mumus: A közös lista azért kell mert a baloldalon van pár vállalhatatlan ember akik egyéniben soha az életben nem lennének képviselők.A pártjuk pedig az 5% határán (Gyurcsány Ferenc) vagy az alatt (Fodor Gábor,Karácsony Gergely)mozog,így kicsi az esélye ,hogy saját listán sikerülne bejutniuk.Ezért is volt Gyurcsány felháborodva mikor Botka azt mondta ,hogy listán nem csak egyénibe induljon.Viszont ott szeretnének ülni a következő 4 évben is a parlamentbe.

Ekrü 2017.10.02. 21:29:53

@postumus mumus: "És az egyéni helyeken nem egy párt neve alatt, hanem függetlenként kell indulni. A siker garantált. "-Tehát át kell verni a választókat szerinted.No comment....

morpho 2017.10.02. 21:37:04

@Ekrü: át kell, de nem annyira, amennyire Orbán veri át őket a Magyarországon nem létező migráncsokkal és a nem létező Soros tervvel. Az ugyanis nettó hazudozás. A közös jelölt függetlenként feltüntetéséből lejön a jövedéki adó, az iparűzési adó, meg az áfa!

Ekrü 2017.10.02. 22:16:03

@morpho:" át kell, de nem annyira, amennyire Orbán veri át őket a Magyarországon nem létező migráncsokkal és a nem létező Soros tervvel"-Sőt migránsok egyátalán nem léteznek meg ugye kvóta sincs ugye? Ja de...
Tudod ha függetlenként indul ,letagadva,hogy hova tartozik az ne várja el ,hogy az emberek ezek után rá vagy a pártjára szavazzanak...Végül ha ő maga is szégyenli a saját pártját akkor az annyit is ér.

feketeesfeher 2017.10.02. 22:18:10

Olyan nincs, hogy "átadni másnak a terepet (meg a DK szavazóit), hogy hátha annak sikerül többséget kovácsolnia Orbánnal szemben."

Állítólag többpártrendszert, meg plurális demokráciát szeretnénk építeni.
Abba mégis hogyan fér bele az elvtelen szavazás?
Én egy normális, a sokféleséget elviselő, a pártpolitikában és a közpolitikában a sokféleséget integrálni képes, a vitára, a konszenzuskeresésre, a középtávú megegyezésekre hajlamos országot szeretnék látni.
Nem egy olyat, amelyik betegesen csak arra gondol, hogy Orbánt le kell váltani, mert az a megoldás mindenre.

Az semmire se megoldás, ha a nyertes politika egyszerűen képtelen elfogadni, hogy millió kérdésben konszenzust kell keresni. Csak arra koncentrál, hogy nyerjen és nem arra, hogy adjon távlatokat.

Ja, és a tököm ki van az agyatlan Gyurcsányozással. A többi párt se akart a totális önfeladásba menni, legalábbis azok, akik amúgy tényleg működnek.
Márpedig Botka elképzelése a kisebb ellenzéki formációktól a totális önfeladást várta el.
Jól látjuk, hogy mivé tette ez a politikai törekvés a fideszt.
Pont nem kéne mégegyszer ugyanezt lejátszani a másik oldalon.

morph on deer 2017.10.02. 22:22:54

@aleksz róz:
“és kik lennének”

Mit tudom én!
Sajnos.
Egy biztos, hogy ennek így jó vége nem lesz.
Hogy milyen politikát - kéne - folytatni?
Talán kezdésnek a sokat emlegetett “nemzeti minimum” megvalósítása lenne a legfontosabb!
Hogy ne csak egyeseknek legyen jó, és ne a miniszterelnök hobbyjára menjenek aszázmilliárdok számolatlanul, hanem arra amire százszor fontosabb lenne: az oktatásra, - hogy ne félig analfabéta közmunkásokat termeljünk csak - és az egészségügyre, - hogy normális életminőségben érjük meg az öregkort is.
Például.

Akinek ezek a kérdesek nem fontosak, az menjen Soros plakátot ragasztani, mert az aztán qrvára előbbre viszi az országot...

morpho 2017.10.02. 22:33:34

@Ekrü: Magyarországon valóban nincsenek migránsok és kvóta sincs. Egyetértünk. Ha odaírja a neve mögé azt a tíz pártot, akit képvisel, akkor lebukik? :)) Muhaha. Hülye vagy ám baszod! :)

jajdehülyevagyok 2017.10.02. 23:51:52

Addig amíg egy vagy több párt programja a kormánypárt leváltásán kívül semmit nem tartalmaz, addig nincs mitől féljen a fidesz, mert a mindennapokban veri meg az MSZP-t a megélhetés terén, a munkahelyek terén. Az a párt, ami többet ígér a semmire, az meg a gondolkodni hajlandóknál bukik.
Ez a belterjes játék pedig csak a konc újraelosztásáról szól, nem másról.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2017.10.03. 00:21:54

@feketeesfeher:

"Ja, és a tököm ki van az agyatlan Gyurcsányozással. A többi párt se akart a totális önfeladásba menni, legalábbis azok, akik amúgy tényleg működnek.
Márpedig Botka elképzelése a kisebb ellenzéki formációktól a totális önfeladást várta el."

2014-ben GyF elég sokat feladott, miközben az uniós szavazáson közel ugyanakkora eredményt értek el, mint az mszp.
Bevitte a hátán Fodor Gábort, majd Fodor Gábornak hála, nem tudtak frakciót alakítani.

Tökéletesen egyetértek, idegesít a Gyurcsányfóbia, ha az balról jön.

Gyurcsány nem volt jó miniszterelnök, viszont egy olyan demokrata, kitől a fideszesek minden reggel ijedtükben bokánfossák magukat. Kár, hogy a szocik is.

2017.10.03. 04:16:26

@morph on deer: de nem ez volt a kérdés.
ki mondja meg, kik a hozzáértők és kinek a szája íze szerinti politikát folytatnának? ugye, hogy nem mindegy. (matolcsy is hozzáértő, láthatod)

("szakértő" kormány volt már kettő is, a horn-kormány bokrossal ill. a bajnai-kormány. szóval szép ez a hozzáértősdi, de már ettünk ilyent)

2017.10.03. 04:19:06

@morpho: egy csomó migráns van magyarországon.

2017.10.03. 05:53:49

@aleksz róz: Azzal semmi, csak a zöldek agyament ,megújulókra épülő politikájától kapok hidegrázást. Próbálják az itt-ott külföldön így-úgy működni látszó megoldásokat szolgaian másolva ráerőltetni a magyar viszonyokra. Szuper lesz, ahogyan 20 évente hegyeket rakunk semmire sem jó napelemekből és a tetejükbe beleszúrunk pár kipurcant szélkereket.. úgy cicoma képpen.

2017.10.03. 06:05:59

@aleksz róz: "@Duplaxiii: nagyon bízol ebben az ügyvezető kormányzásban...

Azért figyeled, hogy nem említett 'sazkértői kormányt'? Megmaradt a realitások talaján. :)

@Duplaxiii "Persze ha csak az a cél, hogy pár megélhetési bekerüljön és lehessen négy évig tét élkül lufikat eregetni, akkor legyen tovább ez."
Mert ez az egyetlen reális lehetőség. A túlélésre játszani..aztán meg várni a csodát újabb négy évig. Most komolyan... mit érdemel az a párt, amelyik 8 év alatt sem volt képes mikroszkóppal is látható méretű szavazóbázis, társadalmi hátteret kiépíteni, felmutatni??? Mire számítoztak? Ha a külföld engedélyezi megpuccsoljáj Orbánékat? Vagy mi a rák lesz?

@feketeesfeher: "Az semmire se megoldás, ha a nyertes politika egyszerűen képtelen elfogadni, hogy millió kérdésben konszenzust kell keresni. Csak arra koncentrál, hogy nyerjen és nem arra, hogy adjon távlatokat."

Na, ez vicc. A nyertes jogosult arra, hogy a saját elképzeléseit vigye véghez. (Már csak azért is, mert ezzel nyerte a választásokat. Miért is kellene rögtön leállni a resztlivel 'egyeztetni' meg könyörögni nekik a jóváhagyásért??? Miért? Teljesen reménytelen lenne, erre volt már számos példa. Aztán meg nehogy a farok csóválja már a kutyát. Ahogyan az MSZP az összes stratégiai tárcát odaadta az SzDSz-nek.. a végén egy 10%-os törpepárt szarta a spanyolviaszt.Ébredjünk már fel. Be kéne látni, hogy bármilyen irányba csak akkor képes az ország elindulni és haladni, ha erős a kormány. Ha van 2/3-a adott esetben és van ideje. egy ciklus semmire sem elég, a kettő a minimum és a három már akár látványos eredményeket is felmutathat. A Fidesz tezszik vagy sem, a gazdasági mutatók alapján jobban műveli a szakmát, mint a dicső elődök és sikerül úgy lopnia (mindent és mindenkitől, azt mondják...) hogy az országnak mégis jobban megy sora, több marad a zsebekben és a kasszában.

2017.10.03. 06:10:12

@morph on deer: "Akinek ezek a kérdesek nem fontosak, az menjen Soros plakátot ragasztani, mert az aztán qrvára előbbre viszi az országot..."

Nem, valóban nem ettől halad az ország. A tüntikéktől, az Élet menetétől, a konstans múltba révedéstől. (No, nem a messzi távoli múltba, csak a múlt század derekáig.)
Soros kib@szott már párszor az országgal és bár nyilván nem a plakátozás fogja megállítani a filantrópkodásban, nem kellene elbagatellizálni a szerepét a jelenleg Európát súlytó migrációs válság kialakulásában.

Morpheus. 2017.10.03. 06:37:03

Igazából csak két ok volt Botka lemondása mögött, mégpedig:

1. Elfogyott a párton belüli támogatottsága
2. Az MSZP a közvélemény-kutatásokban mélypontra zuhant.

Az összes többi probléma ebből a kettőből vezethető le.

midnight coder 2017.10.03. 06:57:38

@morpho: "Magyarországon valóban nincsenek migránsok és kvóta sincs"
De ha a szocik lettek volna hatalmon, akkor bizony lenne. És nem ezzel a pár ezer migrivel van a gond, hanem magával a jelenséggel. Afrika népessége a demográfusok szerint 2050-re meg fog duplázódni, és a közel-keletiek sem lesznek épp kevesebben. Na most, ha Európa nem állítja meg őket a határain, akkor ez a népesség ott fog kikötni - márpedig én még ma sem igazán látom Európában azt az erőt ami képes lenne erre. Ez úgy egy fél-egymilliárd migrit jelent addigra (attól függ, a szaporulat milyen aránya jön át, de szvsz Afrikára már így is kb. ki lehet tenni a megtelt táblát), plusz az itteni szaporulat. Ezek nagy része az északi régióból jön majd, akik ugye muzulmánok, plusz az közel-keletiek.

Na, ezt kellene valahogy megállítani. Mert hogy Európa ennek a töredékét sem fogja tudni integrálni, abban biztos lehetsz. Ez az egész migrikérdés igazából erről szól.

eßemfaßom meg áll 2017.10.03. 07:11:49

@morpho: utal a komolyan vehetőségre. Már amennyire bármilyen szinten komolyanvehető egyébként egy kétfős, 2016-ban orbánfikázásra alakult kizárólag a 24.hu-nak beszállító teljesen egyoldalú "elemzőcsapat"

eßemfaßom meg áll 2017.10.03. 07:17:03

@morpho:
"nincsenek migránsok" Mint ahogy a kerti medencémben sem fürdenek cigánygyerekek, de nem azért mert ne szeretnének lubickolni benne, hanem azért mert van kerítésem és zárva tartom a kaput így mennek máshova.

"és kvóta sincs" tudta ezt az EU amikor elmeszelte az országot a kvótaperben?

morpho 2017.10.03. 09:03:48

@aleksz róz: Hol?

@midnight coder: Faszák a látnoki képességeid.

@eßemfaßom meg áll: Más kutatások is ugyanezt mutatják. Kár ezen izmozni.
A migránsokat a török-Eu megállapodás állította meg. A balkáni útvonal behalt. Nem jön arra senki. Továbbá kerítés nélkül is két nap alatt elhagyták Magyarországot. Nem akar ide jönni a kutya se.
Attól, hogy a kvótapert elvesztettük, még nincs kvóta. Az Eu is belátta, hogy nincs tagállami szolidaritás, mert néhány helyen politikát csinálnak a kérdésből. Szóval megnyugodhatsz.

2017.10.03. 09:16:55

@morpho: "Attól, hogy a kvótapert elvesztettük, még nincs kvóta. Az Eu is belátta, hogy nincs tagállami szolidaritás, mert néhány helyen politikát csinálnak a kérdésből."

Há' mostan mán totál meg vagyok keveredve... eleinte nem voltak migránsok... aztán kvóta semnem vót... csak kvótaper.. most ugyan elvesztettük a kvótapert (ami a nem lévő kvótáról rendelkezett) de nem baj, mert nincs is kvóta. Meg az sem nincs, hogy Filantróp György évi 3-500ezer migráns 'beintegrálását' tartja kívánatosnak Eu szinten.
Minket biztos kihagynak a buliból, végén egy jó kebabért is Dortmundba kell menni.

A Balkáni útvonalat meg télleg benőtte a gaz... 444.hu/2017/08/10/meg-mindig-a-balkani-utvonalon-erkezik-a-legtobb-menedekkero-ausztriaba
:)

morpho 2017.10.03. 09:36:36

@Dorottya Veres RLDD: Nem kell magadból szándékosan hülyét csinálni, megy ez anélkül is.
Augusztusi linkekre meg nem szép dolog októberben hivatkozni, amiben ráadásul ilyenek vannak: "Az idei számokat látva Sebastian Kurz is elismerte a Standardnak, hogy természetesen nem lehet teljesen lezárni a balkáni útvonalat, de úgy értékeli, hogy a „nagy rohamot” már sikerült megállítani."

Ugyan már pubi!

eßemfaßom meg áll 2017.10.03. 10:58:42

@morpho: a munkásságod egyre szórakoztatóbb :)

eßemfaßom meg áll 2017.10.03. 11:00:34

@morpho: "Augusztusi linkekre meg nem szép dolog októberben hivatkozni,"

"morpho 2017.10.02. 18:07:55

24.hu/kozelet/2017/05/15/kihatraltak-a-fidesz-mogul-a-diplomas-szavazok/

alfahir.hu/2017/08/04/iskolazatlanok_fidesz_mszp_dk_jobbik_tamogatottsa"

öööö izé

morpho 2017.10.03. 11:05:54

@eßemfaßom meg áll: A kutatás meg a történelem azért nem ugyanaz. Te tényleg nem érzed a különbséget? Dehogy nem! :)

eßemfaßom meg áll 2017.10.03. 11:14:06

@morpho: a demokratának akkor is igaza van ha nincs

morph on deer 2017.10.03. 11:36:57

@Dorottya Veres RLDD:
“nem kellene elbagatellizálni a szerepét”

Hát ezek a gyerekes reakciók mindfnre jók, csak arra nem, hogy komolyan vegye valaki! Ez olyan, mint mikor az alsótagozatos kiírja a falra, hogy “a Pisti hülye” - azt képzelve, hogy most aztán hű de nagy dolgot tett...
A Kósa meg a Németh Szilárd közben lakossági fogyasztásra körülbelül a homokozóban óbégató óvodás szintjén nyomja a kretént, - időnként már szinte megsajnálnám őket, ha nem lenne tökéletesen rájuk szabott szerep.

Nem arról van szó, hogy milyen ember Soros, vagy mit tett, hanem erről a primitív hecckampányról, amely szánalmasan példázza, hogy fényévekre vagyunk a civilizációtól...

morph on deer 2017.10.03. 11:39:14

@aleksz róz:
“(matolcsy is hozzáértő, láthatod)”

Huuhh!
Te győztél! :))

morpho 2017.10.03. 11:57:37

@eßemfaßom meg áll: El lehet ezzel poénkodni. Végül is miért ne?

2017.10.03. 12:10:27

@morph on deer: Elmész te a zizibe. Már miért is kellene a feledés jótékony ködébe burkolni egy olyan embernek az ország politikájára/sorsára hatással lévő tetteit, amely ember továbbra sem hagyott fel azzal a szent küldetésével, hogy a saját vízióihoz igzodóra formálja Európát, benne Magyarországot? Na nehogy már tapintatoskodnunk kelljen.. ki a f@sz Gyuri bácsi, hogy vagy jót vagy semmit illik róla mondani? Lemaradtam volna valamiről?
Elég baj, hogy gyakorlatilag túl sok eszköze nincs egyetlen országnak sem ahhoz, hogy bizonyos disznóságaiért felelősségre vonhassa, miközben a 'civil' szervezetei, alapítványain keresztül aktívan igyekszik beavatkozni (ahol csak hagyják..) az országok belügyeibe.

2017.10.03. 12:25:57

@morpho: Óóóó.... csak 16000 ember fél év alatt.. valóban, augusztusi adat, de az állításod miszerint senki nem jön, láthatóan nincs teljes szinkronban a valósággal.
Sőt... ha megnézed a BMI legutolsó közzétett statisztikáját migránsügyben, akkor láthatod, hogy az eddigi átlagos havi 2-2.2ezer belépés növekedését várják, olyan 4-4.2ezer fő/hó volumenig... ejjj...
(Másrészt meg reklamálj a BMI-nél, hogy csak félévente adnak ki statisztikákat... ám akkor elképesztő részletességgűeket.)

morph on deer 2017.10.03. 12:45:07

@Dorottya Veres RLDD:
“Elmész te a zizibe.”

Hát, ha a Zizi is úgy gondolja..;)

Nem arról van szó, hogy nem kell TENNI, hanem arról, hogy ezt mennyire bugyuta módon sikerül előadni!
Amennyiben ezeknek a vádaknak van bizonyítható alapja, akkor vannak nemzetközi fórumok, nemzetközi-jogi procedúrák, eljárások, aminek során elégtételt lehet venni, stb.

Ez a gyerekes kérdőivecske, meg plakátocska csak belső használatra szól, mert ugye senki nem gondolhatja komolyan, hogy Bözsi néni majd most résen lesz és ‘visszaveri Soros támadásait’ - vagy mégis?
Mert akkor eléggé szomorú a helyzet...

De úgy őszintén, ha nem lehetne előkapni a Sorost meg a migránsokat, akkor mégis miről szólna a kormánykommunikáció?

Engem elsősorban az bosszant, hogy ennyire hülyének lehet nézni a népet, hogy “üzenjük Brüsszelnek” meg “Soros nevessen” - jééézus...

morpho 2017.10.03. 13:20:20

@Dorottya Veres RLDD: Te viszont a cikk másofik felét is idézd ilyenkor. Tudod, amiben elismerik, hogy a nagy roham lecsengett. Egyébként téged miért zavar, ha Auszttiába menekültek érkeznek? Bécsben laksz?

2017.10.03. 13:54:14

@morpho: Ééétted?? Egyharmada jelenleg, mint a csúcson, 2015.-ben, ám a trend azt mutatja, hogy újra növekszik, év végére elérheti a jelenlegi havi átlag dupláját.
Nem, nem lakom Bécsben, de ettől még a te állításod igazságtartalma ugye nem nőtt?
:) Csók.

@morph on deer: egyetértünk, a két dolgot szét kellene választani. Ám nézhetjük úgy is, hogy végre már a közbeszéd szintjére emelkedett és külföldön is ugyanígy, a migránssímogató civiljei kapcsán fény vetült áldásos tevékenykedésére. Plusz... a civil szervezetek külföldi támogatásának láthatóvá tétele is érzékeny pontját találta, a reakciókból érezhetően.

A plakátolás szimpla pénzszivattyúzás volt, minimáldizájn plakátok, jó tarifáért, hónapokon át.

morpho 2017.10.03. 14:47:59

@Dorottya Veres RLDD: Jövőbe látók ellen fegyvertelen vagyok.

2017.10.03. 15:00:33

@morpho: be nem ismernéd, hogy nem volt igazad... húzod-nyúzod. Ha azt mondja a labanc, hogy lecsengett a dömping, akkor is a jövőbe lát, ugye? Az nem zavar? Amikor azt mutatja a labanc statisztika diagramja, hogy emelkedő a trend, növekszik a határátlépők száma, akkor huppogzs, hogy ugyan má' ne jósolgassunk. Száni...

morph on deer 2017.10.03. 15:05:11

@Dorottya Veres RLDD:
“Plusz... a civil szervezetek külföldi támogatásának láthatóvá tétele is érzékeny pontját találta, a reakciókból érezhetően.”

Ezzel a fő baj az, hogy nem MINDEN civil szervezetre vonatkozik, és nem minden támogatásra, - és ez legalább 48-as lóláb.

Amúgy a plakát nem is minimalista, hanem ‘csak’ rossz. De azt legalább alaposan. Szakmailag gyatra, ahogyan az egész kampány. Gondolom, csak erre futotta!:) Mert azt még elképzelni sem merem, hogy a grafikusnál is a párthűség számít...
Hacsak nem úgy történt, hogy spórolás okán a Kósa-Németh testvérpár tervezte a művet ;D

2017.10.03. 15:19:08

@morph on deer: (ez tény, adatok igazolják, nem én győztem - te győztél kérdése...)
de nem is a zárójeles megjegyzés volt a lényeg, papám, csak a többin roppant elegánsan átsiklottál

2017.10.03. 15:20:27

@Dorottya Veres RLDD: hát erre a szűklátókörűségre nincs mit mondani.

2017.10.03. 15:36:22

@morph on deer: "Ezzel a fő baj az, hogy nem MINDEN civil szervezetre vonatkozik, és nem minden támogatásra, - és ez legalább 48-as lóláb. "

Kezdésnek az is jó, ha tudjuk, melyek azok a 'civil' szervezetek, amik csak éppen az aktivtásuk szempontjából elsődleges ország polgárai által nem támogatottak szignifikánsan :)
Persze engem mindig meghat, amikor olvasom a támogatók névsorában egy Egyesült Államokban bejegyzett alapítvány nevét, vagy egy svéd liberális alapítványét. Ám azt is tudom, nincs ingyen ebéd.

2017.10.03. 15:36:55

@morpho: már 10-15 éve ezt jósolták. be is jött.

eßemfaßom meg áll 2017.10.05. 08:30:51

@Dorottya Veres RLDD: b"e nem ismernéd, hogy nem volt igazad... "

"eßemfaßom meg áll · tahobloggerek.blog.hu 2017.10.03. 11:14:06
@morpho: a demokratának akkor is igaza van ha nincs "
süti beállítások módosítása