Szijjártó – és a kormány általában – azzal hárítja el a korrupcióról szóló vádakat, hogy ha ellopnák a közpénzt, nem fejlődne ilyen szépen a gazdaság. Azt most hagyjuk is, mennyire szép ez a fejlődés, inkább mutatjuk, hogy működik a NER-korrupció.

Az állam pénzét ellopni nehéz és fáradtságos dolog lenne. Be kellene törni a Nemzeti Bankba, de még inkább a bankjegynyomdába, nagy zsákokban elvinni a bankókat - necces és szinte garantált a lebukás. Így aztán kétségtelenül igaz Szijjártó és társai magyarázkodása: senki nem lopja a közpénzt. Valóban nem, a szó hétköznapi és büntetőjogi értelmében. Ennél jóval kényelmesebb és - tekintettel a főügyészség orbáni kézivezérlésére - sokkal biztonságosabb némi hatalommal való befolyással történő visszaélés és szomszédos jogesetek megvalósításán keresztül megejteni a zsebtömést. Ezt nevezik korrupciónak. Előnye, hogy a pénz bekerül a gazdaság vérkeringésébe, növeli a GDP-t, rá lehet mutatni az elkészült térkövezésre vagy termálfürdőre, hogy: lám, lám, nem lett itt ellopva semmi, hisz minden fillért lát a lakosság, élvezheti előnyeit.

Hát persze.

Csakhogy. A korrupció lényege a verseny kizárása mellett a köztőke politikai/haveri alapon történő - amúgy jogszabályellenes - allokációja. Persze, hogy bepumpáljuk az uniós ezermilliárdokat a gazdaságba, igaz, hogy azt öt-hat szereplő kapja, baráti szívességként, aztán majd ők osztják tovább, a korábban már megismert módon. Az eredmény: a befektetett közpénz hatékonyságának drasztikus zuhanása, a vállalkozók érdektelensége az eladható, minőségi termékek gyártásában, innováció helyett haveri és függőségi hálózatok kiépítése.

A legújabb iskolapélda a NER működésére:

Történt még 2012-ben, hogy a NER a homlokára csapott és rápillantva a közlekedési balesetekről szóló statisztikára, ráeszmélt minden baleset okára: a lámpaoszlopokon fityegő hirdetések vonják el az útról az autósok figyelmét, ezért a sok koccanás és gázolás. Nosza, tiltsuk be e reklámozási lehetőséget.

Amint mondta, úgy is tett, jogalkotott keveset és meg is született a törvény az elefántfülnek nevezett táblák betiltásáról. Mindenki örült, talán csak a szocinak tartott ESMA cég nem, amelyik a legtöbb ilyen fülecskét birtokolta. Bevétele innentől kezdve nem volt már, csak kiadása, hisz komoly raktár kellett a leszerelt táblák tárolására.

Egészen addig ment ez, mígnem a nem NER-kompatibilisnek tartott ESMA a csőd szélése nem került 2015 elejére. Ekkor a színre perdült Orbán közeli, bizalmas jó barátja, Garancsi István, és felvásárolta a látszólag értéktelen, bevétel nélküli vállalatot. Garancsi nem az a hebehurgya fickó, furcsa is volt elsőre, miért fektet egy fillért is ilyen veszteséghalmazba.

Azt csak néhány hónappal később tudta meg a nagyérdemű, amit Garancsi már jóelőre: a NER újra a homlokára volt kénytelen csapni a közlekedési balesetek legújabb statisztikái láttán, minthogy az elefántfülek eltűnésével együtt nem csökkentek a balesetek. Akkor hát coki, vissza minden, mégis lehet hirdetni a lámpaoszlopokon. Hogy micsoda szerencsés flótás ez a Garancsi!

De még ez sem a vég, csupán a kezdete egy barátságnak az oligarcha és a pesti lámpavasak között. Ugyanis 2017 nyár végéig kellett várni, hogy kiderüljön: Garancsi nagy garral vetette bele magát az új üzletbe, épp csak az oszlopok tulajdonosának, a fővárosnak felejtett el fizetni egy piculát is. Kettő évig használta a köz eszközeit magáncélra - ingyérbe. És még mi érezzük magunkat megtisztelve.

Arra amúgy tetszenek emlékezni, amikor a pálfordult Simicska hirdetőoszlopait kezdték jogellenesen tövestől kitépni a pesti flaszterből, mondván: nem fizet eleget a helyekért. Mennyi az "elég", Tarlós bácsi? Nulla forint?

Garancsinak persze nem kell tartania a pesti oszlopnyűvőtől. Haveri/függőségi viszonyban kéz kezet mos, zseb zsebet töm. Nincs következmény, nincs felelősségre vonás. Csak a vállrángatás és a tagadás. Tagadás, tagadás, tagadás. Mindaddig, amíg van olyan bekötött szemű hívő, aki vállalja a kockázatát, hogy egy politikus kisérje át a zebrán. A másik oldalon majd megnézheti magát.