B1 blogcsalád



Budapestet már elveszítette a Fidesz

2016. december 04. - nickgrabowszki

Mintha két Magyarország lenne.

Ugyanaznap, amikor megjelent a Nézőpont Intézet felmérésének eredménye, miszerint a pártok versenyében utcahosszal vezet a Fidesz, a Publicus arról közölt adatokat, hogy a fővárosban a baloldal van előnyben.

A Nézőpont szerint a teljes népességben Fidesz-KDNP 32, a Jobbik 12, az MSZP 7, a DK 5, az LMP 3, az Együtt, a Liberálisok Kétfarkú Kutya Párt 1-1 százalékon áll. Erre ugyan mondhatjuk, hogy a kormány céljai érdekében torzították az adatokat, azonban nagyjából megegyeznek a konkurens cég a baloldali Vasárnapi hírekben közölt számaival.

Ugyanakkor, ha csak Budapestet tekintjük, akkor - bár a fővárosban is a kormánypártok támogatottsága a legmagasabb -

egy baloldali összefogás már megelőzné a Fideszt.

A Publicus adatait lásd az ábrán:pub1.jpg

Ebből jól látszik, hogy egy MSZP-DK összefogás Budapesten önállóan is képes lenne legyőzni az Orbán-pártot. A kisebb ellenzéki formációkkal együtt további 7-10 százalékpontnyi tartalékuk van (ha az LMP szavazóit is ellenzékinek tekintjük),

a Jobbikkal együtt számolva pedig már kétszer annyi ellenzéki van a fővárosban, mint kormánypárti.

Az adatokat összevetve ugyanannak a cégnek az országos eredményeivel, az is látszik, hogy

nincs szó két Magyarországról.

Olyan értelemben semmiképpen, mint ahogy az amerikai elnökválasztáson oszlottak voksok a városi-vidéki ellentét mentén.pub2.jpg

Mindössze annyi történt, hogy az országos adatokhoz képest

  • a jobboldal 7 százalékkal gyengébb (Fidesz: -5, Jobbik: -2)
  • 7 százalékponttal magasabb az aktívak aránya.

Ha tekintetbe vesszük azt is, hogy a szokásoshoz képest Budapesten jóval alacsonyabb volt a részvétel Orbán érvénytelen népszavazásán, akkor elmondható, hogy a fővárosiakat éri el a legkevésbé, vagy ott a leggyengébb hatékonyságú a kormány propagandája.

Bár a fővárosban is vezet a Fidesz, de vereséggel felérő győzelem ez számára.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1212021985

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

s.g.l. 2016.12.04. 17:00:34

mi lenne, ha az ellenzék hatékonyan kommunikálna, és hatásosan leplezné le a fidesz haugságait, lopásait??!!

Boross Bence 2016.12.04. 17:48:18

Akkor egyszerű a megoldás: fogjatok össze megint, mint 2014-ben! :)

Komolyra fordítva a szót: tényleg nem tudom, kit akar becsapni az MSZP ezzel a bloggal. Az adatokból - most fogadjuk el őket egy pillanatra - csak az látszik, ami régóta ismert, hogy a baloldal beszorult Budapestre, valamint hogy általában két választás között a legalacsonyabb a kormány támogatottsága. Az kimaradt az értékelésből, hogy nem lehet összeadogatni a baloldali törpepártok szavazóit, vagy hogy a területi eloszlás miatt két-három kerületen kívül megint nem lesz baloldali polgármester, és persze a bizonytalanok megszólításában sem a baloldal jeleskedik, tehát éles szituációban nem feltétlenül ezek lesznek a végső eredmények.

Tamás Paitz 2016.12.04. 17:56:09

s.g.l. igazad van, csak egy apró ámde igen fontos probléma van, a hol kérdése. Nincs az ellenzéknek hatékony és mindenkit elérő média területe.

Zsoltbacsi 2016.12.04. 18:56:03

@Tamás Paitz:

Ahhoz kepest a jobbik egesz jol feljott a semmibol 20 szazalekra...

Francois77 2016.12.05. 11:40:21

Már elvesztette a Fidesz Budapestet? vagy inkább csak egy pillanatnyi állást látunk, ami egyébként szerintem sem fog nagyon változni már egy éven belül, ez viszont két dolgot jelent: egyrészt a szokásos jobboldali körzeteket hozza a Fidesz Budapesten is, pár körzetben meg nagyon kikap. Másrészt vidéken nem nagyon létezik a baloldal, a kispártok meg egyáltalán nem. Szavazhatnak a pestiek balra, max a vidék nyeri meg a választást, de aztán ne legyen sírás-rívás, hogy "Pestet büntetik".

Csaba Szikora 2016.12.05. 11:59:49

bazmegye.Nincs is más ellenzéki párt mint baloldali.

Attila Tóth 2 2016.12.05. 19:01:09

@s.g.l.: mert nincs kézzelfogható érdemi amit bizonyítani lehetne ! a többi az csak rizsa , hazugság ! az aberrálisok tolvajlását képtelenség felülmúlni

népoldali 2016.12.06. 10:39:31

Budapest nem Magyarország.Nincs már jobb vagy baloldla csak elitoldal és népoldal.Mivel minél nagyobb település annál jobban lehet manipulálni,ennyi.
VIDÉK LEGYÖZI a VÁROST A NÉPI ORSZÁGRÉSZ A NÉPIDEGEN BUDAPESTET!
nepoldali@hotmail.hu

Tamás Paitz 2016.12.09. 19:21:23

@Zsoltbacsi: A jobbik egy nagyon gumi párt, két hülye beszólás és esik 5%-ot, de 20%-os soha nem volt, legfeljebb Vona falujában.

Zsoltbacsi 2016.12.09. 19:37:32

@Tamás Paitz:

Erdekes... Legutobb 20,69 szazalekot kaptak a 2014es orszaggyulesi valasztason

Tamás Paitz 2016.12.09. 21:42:18

@Zsoltbacsi: Fidesz-Kndp :66.83 MSZP–EGYÜTT–DK–PM–MLP:19.10 Jobbik:11.56, LMP:2.51 biztos igazad van.
süti beállítások módosítása