Nagyon precízen kell ám megszövegezni ahhoz az alaptörvény legújabb módosítását - ha jól számoljuk hetedszer csap majd a légkalapács a gránitszilárdságú alapokba -, ahhoz, hogy a fidesznyikeknek úgy tűnjön, mintha történne valami, de az EU mégse orroljon meg.
Eddig pávatáncból ötös:
a tervezet csak szarpaszírozás.
Annyira kell Magyarországnak a alkotmánymódosítás, mint egyszeri násznépnek a helikopter. Mit sem ér a nagy, nemzeti egység (rövidítve: na, nee), ha nem pöcsételjük meg egy újabb vésettel abba a gránitalapba. Rögvest elő is álltak egy remekbe szabott szövegvázlattal:
A szabad mozgás és tartózkodás jogával nem rendelkező személyt Magyarországra csak a magyar hatóságok által egyedileg elbírált kérelmére, az országgyűlés által megalkotott törvény szerinti eljárásban meghozott, törvényes határozat alapján lehet betelepíteni. Tilos a csoportos betelepítés.
Kodifikációs műremek.
Kezdjük az elején: még az oly jól felkészült köztévét is meglepetésként érte, hogy október 3-án nem lett vége a világnak, de még e lángoktól ölelt kis országnak sem. Belgrádból sem szökkent ide százezer vérmigráns. (Sőt, a rendőrség tájékoztatása szerint hétfőn egyetlen egy migri sem próbált behatolni szent anyaföldünk puha déli alfelébe.) Brüsszel falai sem omlottak össze a politikailag érvényes kűrt szótól.
Na de majd az alkotmánymódosítás ad nekik két kokit, oszt jónapot. Vagy mégsem. Bár számtalanszor leírtuk már, de még a kedves vezető tudásának is ismétlés az anyja:
senki nem tervez csoportos betelepítést.
Sem ide, sem máshova.
Az Európai Bizottság a dublini rendszer reformjának keretében azt javasolja az EU két, döntéshozó szervének (a Parlamentnek és a Tanácsnak), hogy ha egy tagállamban az előre meghatározottnál több menekültügyi kérelem érkezik, akkor e kérelmek elbírálását osszák szét az országok között. Ha lenne erről kötelező érvényű döntés - ahogy nincs -, akkor Magyarországnak is be kellene szállnia ebbe a folyamatba, és mondjuk el kell bírálnia 10 ezer kérelmet. Vagyis senki nem akar „szabad mozgás és tartózkodás jogával nem rendelkező személyt Magyarországra … betelepíteni”.
Sőt, Brüsszel kifejezetten azt szeretné kérni, hogy a magyar hatóságok lesznek szívesen egyedileg elbírálni a kérelmeket „az országgyűlés által megalkotott törvény szerinti eljárásban meghozott, törvényes határozat alapján”. Ha senki nem tetszik a 10 ezerből, de tényleg, egyetlen egy sem, akkor szépen sorban minden kérelmet el lehet utasítani, és visszatoloncolni mindenkit oda, ahonnan erre fújta a szél.
Vagyis: a kedves vezető dacosan vágja az EU szemébe, hogy ő bizony csak akkor enged letelepedni bárki Magyarországon, ha
- fizet egy rakást pénzt a haveroknak,
- a magyar hatóságok hozzájárulnak ehhez.
Ehhez képest a megszeppent Brüsszel csak annyit szeretne: a magyar hatóságok esetleg vessenek egy pillantást ezekre a papírokra, és döntsenek saját belátásuk szerint.
Ez az alkotmánymódosítás nanogrammra annyit ér, amennyit a politikailag érvényes népszavazásuk: egy lesgólt.
ashwood