B1 blogcsalád



Fotózzatok nekünk szutykos CBA-kat Orbánék ellen

2014. november 19. - ng.pontkukac

Igen, itt most egy olyat fogok írni, hogy az már nemzetellenes. Véleményem szerint bojkottálni kellene ezt a (véleményem szerint, biztos úr) szutyok magyar üzletláncot. Tenni kellene ezt annak reményében, hogy üresen kongó boltokat kelljen bezárniuk, és hogy apadjon a Fidesz az üzletlánc bevétele. Ugyanis a kormány megint úgy próbál belenyúlni a szabad piac működésébe, hogy azt mi fogjuk megszopni.

cbakoszos.jpg

Ahogy arra az Index véleménycikkében Szabó Zoli tökéletesen rámutatott, nekem aztán ne mondja meg senki, hogy az Aldi minőségi termékei, vagy a Tesco kényelme helyett Piroska néninél kell vásárolnom, mert az ugye CBA, a városban úgyis betiltottak minden mást, meg magyar termékek, ugye. Persze cigit is csak a CBA-ról leválasztott Fidesz-csinovnyikok szürke halálkabinjaiban vehetek, mit ugrálok, nem igaz? Mióta a gyermekek védelmében a benzinkúton bezárták a trafikot, én is az általános iskola melletti CBA-ba (pardon, Nemzeti Dohányboltba) járok blázért.

Akinek esetleg nem lenne teljesen világos, a nagy üzletláncok ellen tervezett törvénymódosítások és a vasárnapi boltbezárás tervezete egyszerűen azért vannak, hogy a szutyok üzletláncot hozzák helyzetbe, az pedig tovább etethesse és tömhesse pénzzel a Fideszt. Ha CBA-ban vásárolsz, ezt a politikai maffiát támogatod te is.

És ne csapjuk be magunkat azzal az érvvel, hogy na de a nagyi is ott eladó, meg a CBA-t ért veszteség miatt majd sokan utcára kerülnek. Csak reménykedhetünk benne, hogy holnaptól legalább annyi ember kerüli el messzire a CBA-t, amennyi az internetadó ellen képes volt megmozdulni. Igen, a CBA bojkottjának következtében, amihez már csatlakozni is lehet a zinterneten, dolgozó emberek kerülnének utcára. Na és? Háború van, az pedig parasztáldozatokkal jár. Ha a kormány tönkretehette a régi trafikosokat, nyelviskolákat, MANYUP-okat, stb., akkor a nép is tönkretehetne végre pár CBA-üzletet.

Ezért most pályázatot hirdetünk itt, az Egyenlítőn: Térjetek be egyszer, utoljára a közeli CBA-ba, és a mobilotokkal fotózzátok le a legrohadtabb hűtőt, a legzöldebb húst, a legkoszosabb körmű pénztárost, a legszutyokabb termékeket, a legkoszosabb sarkokat. A pályaműveket az egyenlitoblog@gmail.com e-mailre küldjétek. Tárgy: "szutyok CBA". A beérkezett pályaműveket egy későbbi posztban lehozzuk, esetleg kültéri kiállítást rendezünk belőlük. Vegyük el együtt az emberek kedvét a CBA-tól!

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr916915367

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

patyuka 2014.11.19. 16:44:09

Eddig sem nagyon jártunk CBA-ba, eztán meg pláne nem megyünk. S bár ez nem holmi pártszimpátiás indokból, hanem praktikus okokból alakult így, egy jó ideje - sajnos - már az előbbi szempont is hangsúlyt kapott.
Ezért aztán fotó nemigen készül majd, de egy efféle célirányos bojkott - ami részünkről már működik - ütős lehetne...

righthook 2014.11.20. 10:42:41

Benne vagyok, csinálom. Mindent megtennék a mocskos cba-k és coop-ok ellen.

Tudatos Anyák Csoportja 2014.11.20. 12:04:31

Eddig legalább el lehetett menni a 30 kilométerrel arrábbi Tescoba, hogy cukorbeteg és ételallergiás is tudjon a krumplin kívül mást enni! Mert itt még barna rizs sincs, meg a rozskenyér is hol rozs, hol valami színezett akármi! Szójamentes felvágottról vagy igazi bécsi virsliről meg ne is álmodjunk helyben! Most megerősítést kaptunk így is, irány a nyugat!

Ma Baker 2014.11.20. 13:28:25

Jaja! Védjük csak meg Blair bácsi bizniszét! Ez a jó magyar átlagember legnemesebb érdeke!

Mákony Béla 2014.11.20. 21:06:39

@Ma Baker: mer az otvar, adocsalo mutyihaverok lancat erdemesebb megvedeni ugye, amelyiknel az alkalmazottak bere zsebbol zsebbe megy, 4 oras bejelentett munkaidovel, 12 oras muszakban. Otvar koszos boltokban, ocska aru, koszos padlo es polcok, proszto, kepzetlen kiszolgalas. Csodas nemzeti alom.
süti beállítások módosítása