B1 blogcsalád



Megdöbbentő videó arról, hogyan öljünk meg 9 embert

Erős idegzetűeknek

2018. május 23. - nickgrabowszki

Beleértve magunkat is. baleset.jpg

A Facebookon közvetítette utazásukat a ceglédberceli baleset romániai kisbuszának sofőrje. Ez terelhette el a figyelmét annyira, hogy áttévedt a szemközti sávba, ahol egy teherautóval ütközött. Kilencen haltak meg, hét férfi és két nő.

A Maros megyei vendégmunkások Szlovéniéból tartottak hazafelé, amikor a sofőr a Facebook Live-on kezdte közvetíteni az utat. Éppen a kommenteket olvasgatta, amikor előzés közben szembejött egy - szabályosan közlekedő - homokszállító teherautó, amellyel frontálisan ütközött.

Az eset tanulságai elég egyértelműek.

(Adevarul)

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr513994408

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

F1 L M 2018.05.23. 16:59:21

Az is felelős aki visszaír neki a fosbúkon, csak hogy élőben felolvassa az üzenetét.
Egyáltalán mi értelme élőben közzétenni egy utazást? Mi értelme ezt otthonról a kényelmes fotelből figyelemmel követni? Értelmetlen...

Mérges 1234 2018.05.23. 21:06:19

Mondjuk ja, a 4-esen megy a dög unalomban és ezt közvetíti. Semmi értelem nem volt ennek a halálnak, de hogy vannak ilyen fasz emberek az azért nem semmi.

És hány ilyen hülye van még.

czerka 2018.05.23. 21:26:47

Erre találták ki a Darwin-díjat. Pont az ilyen esetekre. Csak az a baj, hogy ezek már szaporodtak.
A román mikrobusz (és a bolgár kamion) sose jó ómen a magyar utakon. Mennek mint az állatok, kialvatlanul, egyben lenyomni a Ploiesti-Manchester távot. Jó, itt Szlovéniából jöttek, de ugyanaz a mentalitás mutatkozott meg.
Facebookon közvetíteni a hót unalmas utat? Jó, legyen. De miért a sofőr teszi ezt?

Olliék 2018.05.23. 21:29:02

Jobban megnéztem a videót, és szerintem a zöld pólós pali középen ül a sofőr mellett. 9 mp- nél látszik a vezető fejtámla. Akkor mit csinált a sofőr?

Kánikula 2018.05.23. 21:45:17

@Olliék: Ezen a szakaszon folyik azM4 elökészitése. Látszik a szalagkorlát balról. Szerintem benézte és azt hitte 2x2sávon halad igy bement a belsöbe elözni.. Ami most nem a belsö sáv..

Olliék 2018.05.23. 21:51:10

@Kánikula: Akkor a kocsi jobbkormányos? A biztonsági öv is az anyósülésé,vagy jobbkormányos esetén a vezetőé. De szerintem a videót készítő középen ül.

Kánikula 2018.05.23. 22:07:30

@Olliék: A zöld polos nem vezet szerintem sem. Ha nézed a videót balról nincs szalagkorlát az elején, majd mikor ott a szalagkorlát akkor átmegy a másik sávba, mert azt hitte 2 sávos lett az út.. A zöldpolos az ölében fogja a telefont amin megy az élö és mêg valaki azt is videózza?

morph on deer 2018.05.23. 22:10:13

Egy öngyilkos merénylő volt a barma.

Olliék 2018.05.23. 22:16:00

@Kánikula: 9 ember... 9 család. Döbbenet.

youlopukku 2018.05.23. 22:31:19

húúú. ez hol volt? és mikor? még sehol sem láttam.

FlybyWire 2018.05.23. 23:15:31

@Kánikula: Basszus és tényleg...
A videó elején át vannak terelve a (majdani) szembejövő 2 sávba, azaz tudja, hogy 2 irányú a forgalom.
Az előzés előtt (ez nem látszik) visszaterelik őket a jobb oldali 2 sávban, csak a hülyéje (nyilván a telefon baszkurálásá miatt) nem veszi észre, hogy most a szembejövőket is átterelték ugyanúgy velük szembe!
Ezt tetézi még a tény, hogy a videó elején előttük haladó furgon elkezd előzni, lenyomja az ezüst kisautót sőt még az előtte haladó teherautót is, utóbbi valszeg elég neccesen, mert akkor már elég közel a szembejövő sóderes.

Szóval szimpla: idióta sofőrünk benézte, azt hitte hogy 2x2 sávos pályán van, ezért nem is gondolt rá, hogy jöhetnek szembe. Nem is nézte az utat.... mindent megmagyaráz.

Boar. 2018.05.23. 23:16:35

Ez megvan?
www.youtube.com/watch?v=tgh8Jc9D0oE
Ezeknek szekér való bazdmeg, vagy kitiltani őket európa útjairól, gyilkolják csak a saját fajtájukat. A 4-es ezek miatt a szőröstalpú barmok miatt "halálút".
FCUK, neked meg a kurva anyádat, te egy beteg állat vagy bazdmeg...

flydomi 2018.05.23. 23:30:56

@FCUK24:

ez majdnem olyan, mint a "jövö" meg a fidesz.

a magabiztosságotok megvolt, aztán szembejött a "jövö". :D és a benne ülő hívők is kaptak egy kis áldást belőle. :D

2018.05.23. 23:48:28

Körülnézek és azt látom, hogy az emberek élete a fész körül forog. Nyomkodják folyamatosan a szaros telefonjaikat, ha kell ha nem, 3 percig nem bírják. Kollégám is, mintha kezéhez lenne varrva a telefon, mindenhová viszi. 3 perc offline üzemmód után el kezd remegni a keze, és önkéntelenül meg kell néznie mi történt az elmúlt 3 percben. Valami magasabb erő erre kényszeríti. És ebben az sem akadályozza meg, hogy közben hozzá beszélek, és sztoriba vagyok éppen. Pittyen a teló, függöny lemegy, és muszáj megnézni, ki milyen jelentéktelen fingást posztolt. Ugyanezt megteszi a kocsiban is.

Régen csak idegesített, mára már frankón elkeserít. És felnőtt emberekről beszélünk, nem gyerekekről, akiknek magyarázni kell miért gáz ez a viselkedés.

nzs 2018.05.23. 23:53:50

FlybyWire, igazad van. A video elején át vannak terelve bal oldali 2 sávba. A vágás után már a jó oldalon mennek, és valóban itt meg a szembe jövőket terelték erre az oldalra. A hosszan előző furgon miatt tényleg benézte, hogy jönnek szembe a belső sávban. Nyilván fejben nem volt ott teljesen... Egyszer sok évvel ezelőtt hasonló szituba voltam, a 8-as úton Veszprém felé a 2x2 sávos út után letértem a körgyűrűre, ami akkor még 2x1 sávos volt. Fáradt és dekoncentrált voltam, elkezdtem teljes lelki nyugalommal elmenni egy kamion mellett, észre sem vettem, hogy igazából már rendesen előzök... Távolabb jött szemben egy másik kamion, még meg is lepődtem, mit keres ez szemben velem... Aztán rájöttem, én vagyok a hülye. Szóval be lehet nézni.

fingerbangs 2018.05.24. 00:11:47

sokat járok az m1-en, a románok rémálom
és soha egyetlen rendőr nem foglalkozik velük
őket kellene szopatni civil autókkal nem a magyarokat

dr. mesterséges színezék 2018.05.24. 00:38:30

@nzs: Sajnos tényleg be lehet nézni. Párórányi M3-as + az M2-es fóti-dunakeszi szakasza után én is szóltam már magamra, hogy bammeg, ez itt nem belső sáv, hanem a MÁSIK sáv. Pedig semmi mobilkötődésem nincs, csak beragadt a megközelítem, bal index, sávváltás, jobb index, sávváltás rutin. Azóta minden lehajtóra egy jógi tudatosságával gurulok rá.

teéjesenmindegy 2018.05.24. 01:09:31

Az senkinek nem tűnik fel, hogy a csávó jobbrol balra van bekötve, tehát a jobb egyen ül?

showme79 2018.05.24. 01:11:39

Amúgy kolléganőmmel pont mi is arról beszélgettünk, hogy it egy 2x2 sávos út van 2x1- be terelve. Valószínű a sofőr (a mobilozás és hasonló dolgok miatt) nem vette észre a terelést, és azt hihette, hogy mindkét sáv az övé. Pechjükre pont egy homokot szállító nagygép jött... Az igazságot valószínű sose tudjuk meg. :( Magyar, nem magyar: 9 ember halála - szörnyű tragédia.

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2018.05.24. 03:58:30

@teéjesenmindegy: A mobilkamera előlapi kamerája tükröződve vesz fel általában... szal ami bal-nak tűnik, az amúgy jobb és fordítva! Szal ez anyósülésnek tűnik... de amúgy vezető oldali! Látható is a vágás után, hogy a vezető oldali a felvétel, miután átkapcsolt hátlapi kamerára... (ott úgy már ugyebár nem tükröződve vesz fel)

Igazi Darwin-díjasnak kell lenni, hogy nem elég hogy vezetés közbe mobilozik... de rögtön fész lájv... hát még előzés közbe... grat! Bármilyen trollkomment is, de az ilyen sofőrért "nem kár"... az utasok meg sajnos... Hátmégha csak valami sima kocsi jött volna és még ott is lettek volna ártatlan áldozatok...

(ha előzőleg látta, hogy szembe jönnek, akkor utána már elfelejti!? Kétlem! Persze a vidiből látható, hogy előtte egy másik kis platós kocsi is épp előzőtt)

venszivar 2018.05.24. 06:01:31

Van egy olyan mondás,hogy "aki hüjjje, haljon meg" ! A "baj", hogy 8 másikat is megölt...

2018.05.24. 07:44:45

@JunkieeeBoy: volt neki olyanja is, csak azt túlélte ez a tömeggyilkos gazember.
24.hu/belfold/2018/05/24/baleset-cegledbercel-tragedia-utkozes/

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2018.05.24. 07:45:34

@FCUK24: Nem bírtad volna ki, te fasz, hogy belevidd a politikát?

Netuddki. 2018.05.24. 08:18:57

Ennél már csak az a nagyobb köcsögség, ha valaki blogot ír belőle a saját népszerűsítésére. :(

blah 2018.05.24. 08:29:52

@FCUK24: íme egy hithű fideszes féreg.

Berelhetoreklamfelulet 2018.05.24. 09:00:07

A természetes szelekció dolgozik, Darwin büszke lenne ha látná...

Kár, hogy emiatt a retardált miatt egy normális is pórul járt.

mzperxx 2018.05.24. 09:24:48

A 4-esen itt végig 2x1 sáv van. Sehol nins 2x2 sáv, csak egyszer jobboldalon megy a 2x1 sáv, egyszer meg baloldalon. Azért tűnik 2x2 sávnak, mert a középső szalagkorlát mögött úgy tűnik, mintha lenne még 2 sáv, de azt avgy épp most újítják vagy építik. Egy kicsit valóban megtévesztő. Tegnap mentem arra. Az egész szakasz 60 km/h korlátozás alatt van. Ahol a baleset volt, nem messze jön egy felüljáró, ott terelik pont jobboldalról majd balra mind a két egymással szembejövő sávot. Ott 40 km/h a korlátozás, ott is ahol a baleset volt ... Mennyivel mehetett a kisbusz és menyivel a teherautó, ha ennyi maradt a kisbuszból. Ha mind a kettő 40-el ment volna, akkor időben fékeznek és mindenki még most is élne.

Exploiter 2018.05.24. 09:45:11

Az a szerencse, hogy teherautó jött szembe, nem egy család kisautóval.

Az ilyenek jobb, ha így mennek el, előbb-utóbb úgyis megtörtént volna.
A többieket sajnálom, ezt a közveszélyes fogyatékost nem tudom, ez az öngyilkosság egy különösen ostoba formája volt.

2018.05.24. 09:52:21

@Ballib vagyok rettegek: nácika, igazán felismerhetnéd a fajtársadat. (hogy Gyurcsány hogy jön ide, azt csak a pszichiátered tudja)

@Exploiter: linkeltem korábban. Ez a tömeggyilkos korábban is okozott balesetet, aminek az eredmény egy kómás és egy súlyos sérült a vétlen autóban. Már amennyire hinni lehet a 4.hu és bors jellegű szennylapoknak.

2018.05.24. 09:52:53

24.hu, nem 4.hu, de mind1

flydomi 2018.05.24. 10:08:17

@hullajelölt88:
olvass origót. :)
vagy kormány hű közeli szennyt,ami a "valóságot" okádja ki magából. :D De elég,ha a közmédiát,vagy a tv 2-öt nézed. :D

2018.05.24. 10:36:24

@flydomi: ha jól értelek, te pont akkora segg vagy, mit a fenti, fideSSes bértrollok...

2018.05.24. 10:37:17

@lomposfarkas: jobb lenne a világ, ha te utaztál volna azzal a gyilkos gazemberrel és nem az a másik nyolc ember.

wannabebiker · wannabemotoros.blog.hu 2018.05.24. 10:47:04

Amikor olvastam, hogy 9 ember halt meg, rögtön tudtam, hogy nagy eséllyel romániai autó érintett a balesetben. Itt, Debrecen környékén, szinte _minden nap_ van egy nagyobb baleset, amit a romániai sofőrök okoznak. Nem is olyan régen, a biharkeresztesi határátkelőnél szintén egy kisbusz rohant bele egy álló kamionba, szintén nagyon sok halottal.
Ennek ellenére hihetetlen, hogy nem történik semmi?!?!?!? Miért nem rakják tele a 47-est kamerával, ha már rendőr nincs?? Miért nem kötelezik a személyszállító kisbuszokat tachográfra???? Néha lehet olvasni, hogy a berettyóújfalui rendőrök úgynevezett ébresztő akciókat tartanak, azaz megállítják a romániai autókat, hogy legalább arra az időre pihenjenek egy kicsit, amíg állnak.

Egyszerűen hihetetlen, hogy a kamionosokat a halálba szivatják ha 50 kilóval többet visz, az ilyen baromarcú kamikézék meg előznek vezetés közben. Mi van, ha egy család jön szembe, mondjuk 3 kisgyerekkel ?????
Nem is írok tovább, mert lemegyek a határra és mindenkitől elveszem a jogosítványt, autót, mindent, azt' mehettek gyalog.

sure_shot 2018.05.24. 10:48:50

Súlyos egy cucc ez. Teljesen mindegy milyen nemzetiségű volt az illető - bár osztom, hogy sokat szabálytalankodnak a románok - , itt az alapvető értékrendekről van szó. Az egy nagyon komoly történet, amikor többet ér a szájbabaszott megosztogatás/facebook/twitter/akármilyen kommunikálás vagy egyáltalán a szereplés mint az hogy élj. konkrétan.
Nagyon elszaladtak a dolgok, ez itt most egy szélsőségesen elbaszott helyzet, ahol kőkeményen kijött ennek az egész népőrületnek a legnagyobb átka.

FlybyWire 2018.05.24. 10:57:53

@JunkieeeBoy: "(ha előzőleg látta, hogy szembe jönnek, akkor utána már elfelejti!? Kétlem! Persze a vidiből látható, hogy előtte egy másik kis platós kocsi is épp előzőtt)"

Már leírtuk többen a megfejtést fentebb is:
A videó elején még át van terelve a szembejövőbe az ő sora.
Az előzéskor már a saját helyén megy, csak azt nem veszi észre, hogy itt meg a szembejövőket terelték át a menetirány szerinti "belső" sávba.
AMi jelen esetben szembesáv, értelemszerűen csak 2x2 sávos közlekedésnél belső.

FlybyWire 2018.05.24. 10:59:30

@mzperxx: pár hónapja még 2x2 sávon lehetett menni a 4-esen több helyen Cegléd előtt is, csak mostanában zárogatják le, az építkezés miatt. Most is van rajta 2x2-es rész, csak éppen Szolnok *után*.

sure_shot 2018.05.24. 11:10:43

Tipikus megosztott figyelem probléma. Amúgy sem tud már koncentrálni 100 százalékban, mert levezetett a fasz tudja hány órát, plusz bónuszként ott vannak a kocsiban a spanok akiknek nyomni kell a show-t és akkor még az a telibevert telefon is, hogy azok a tesók is élvezzék a bulit akik nem lehetnek ott személyesen. Meg amúgy a kutyát nem érdekli a forgalom a lényeg jókedv, jó társaság meglegyen.

És bazd+ nem tudod neki elmagyarázni, nem érti meg. Neki jampiskodni kell, végigelőzni a sort, nyomni a gázt. Faszt tötymörög a paraszt itt, majd biztos megyek utána. Teló a kézben tetkó a karon. Hátulról tolják a a vakert a tesók: csináljad báttya, ezaz tesa. Megy a jófejeskedés.
Unalmas kurvára, ezerszer láttam, a könyökömön jön ki a tré beszólogatós, oltovári duma, bármelyik szarabb melóhelyre elmész legalább 50 ilyet mutatok kapásból.

malacvirag 2018.05.24. 11:59:34

A vezető nemrég már okozott egy másik balesetet amiben a vétlen 21 éves nő kómába esett. no comment

Ballib vagyok rettegek 2018.05.24. 12:51:40

@hullajelölt88:

Szerencsétlen majom.
Gyurcsány uszított a határontúli honfitársaink ellen és uszít ma is. Ennek az uszításnak az eredményét olvashatod, az agyhalott ballib tetű kollégád írásában:

" Hulljon a férgese: székely román magyar egykutya "

Era1111 2018.05.24. 13:20:39

Én nem értem hogy a mobil telefonja hogyan tudja magát venni ha avval közvetít? Minta egy másik kamerával venné a telefont amiben az adás fut.

nniicckk 2018.05.24. 13:22:07

Az emberek elmebetegek,keptelenek normalisan jarmuvet vezetni, ezt mar csak a robotjarmuvek fogjak megoldani.
Ezenkivul bekene tiltani a fosbukot.

dr. mesterséges színezék 2018.05.24. 13:22:26

@Ballib vagyok rettegek: A határon túlról ideszavazókról pont ugyanaz a véleményem, mint Gyurcsányról.
Kitalálod?

dr. mesterséges színezék 2018.05.24. 13:25:44

@nniicckk: "ezt mar csak a robotjarmuvek fogjak megoldani."

Önámítás. Nincs az a biztonsági rendszer, amit át ne játszana az, aki meg akarja mutatni, hogy ő mennyire nagyonnagyon. Ilyenkor pedig esete válogatja, hogy egyedül tolja el a bringát, vagy rá is ültet valakit.

nniicckk 2018.05.24. 13:41:34

@dr. mesterséges színezék: Olyan autok kellenek, amiben van egy billetyuzet, meg egy stop gomb. Beirja a cimet ahova menni akar, lenyomja az entert , es onnatol semilyen modon nem befolyasolhatja a vezetest. Legfeljebb vesz eseten(rosszul let, hibas cim) a stoppal leallithatja az autot. Es ennyi, ezen nincs mit kijatszani.

cselaxi 2018.05.24. 13:58:21

@kunzoo: Nem "csak" matatott, a FB-on közvetítette...

2018.05.24. 13:59:57

@Era1111:

"Én nem értem hogy a mobil telefonja hogyan tudja magát venni ha avval közvetít? "

Era1111
0 bejegyzést írt és 14 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2012.03.27. óta tag.

Ritkán szól, de akkor is butaságot kérdez. :)

Egy Hun Hunniából 2018.05.24. 14:08:18

Má megint a nemhiábaszületettek a műsor!? Mindenki okuljon belőle! Akkor "megérte"!

2018.05.24. 14:09:06

@dr. mesterséges színezék:

Azért, ha nincs kormány az autón, nem tudod vezetni. :)

dr. mesterséges színezék 2018.05.24. 14:11:21

@nniicckk: Momentán nincs olyan gyantába öntött emberalkotta berendezés, amit fel ne törne olyan ember, akinek nem volna szabad.
És amikor ez valamikor, valahol mégis bekövetkezik, Murphy veszi át az irányítást.

dr. mesterséges színezék 2018.05.24. 14:15:25

@MikeBoy: Elég okos emberek játékkonzolok generációit készítették el abban a hiszemben, hogy "ebből aztán már biztosan nem lesz általános célú számítógép".
Lett.

És ez csak a technikai rész.

Ha az embernek gyártóként, forgalmazóként nem adsz lehetőséget a beavatkozásra, akkor egy minőségügyi probléma országa válogatja, hogy mennyi kártérítést és sittet fog jelenteni, ha pedig adsz, akkor goto 1.

LebensraumamOsten 2018.05.24. 14:20:32

@FCUK24: Szarfaszú elvtelen fideszgeci. Ti nem vagytok úthenger, csak egy csomó ostoba nagyképű buzi cigányból és néhány tolvaj zsidóból álló debil köztörvényes bűnöző horda amit még egyelőre - de nem örökre - támogat néhány felfegyverzett hazaáruló pribék. Benneteket már egy forintösszeomlás is elsodorna! A gazdád eltakarodna a hatalomból. Te meg éhen döglenél minden igaz magyar ember nagy derültségére.

2018.05.24. 14:24:59

@dr. mesterséges színezék:

Ez a az ügy a másik irányba halad.
Az emberek 20-30 éve nem gondolták volna azt, hogy még lehet a saját életükben az autók önvezetővé válnak és látnak majd olyan generációt, amelyiknek nem lesz jogosítványa. Ne ez most már lassan realitássá válik.

"Ha az embernek gyártóként, forgalmazóként nem adsz lehetőséget a beavatkozásra"

Egy olyan gyerek, aki mondjuk ma megszületik nagyobb valószínűséggel nem fog soha az életében autót vezetni, mint igen. Minek kellene neki bármilyen beavatkozási lehetőség?

teéjesenmindegy 2018.05.24. 14:30:34

Hát, ebben a videóban nekem akkor is sántít valami.

Szóval valaki veszi fel a facebook live közvetítést egy kamerával? Miért? Otthon ül és veszi kamerára, látszik a szekrény is a háttérben.
Az ember pedig a jobb egyen ül. Jobbkormányos volt az autó? Mert a műszerfal alakja alapján a bal oldalon nincs műszeregység.. Viszont akkor nem a sofőr kamerázott.

2018.05.24. 14:41:08

@teéjesenmindegy:

Maradj a trollkodásnál és ne fáraszd magad meg a többieket olyan helyzetekben, amikor gondolkodni kellene baszod!

dr. mesterséges színezék 2018.05.24. 14:47:40

@MikeBoy: Mert Murphy nem viccel illetve mindig viccel.

2018.05.24. 14:55:02

@dr. mesterséges színezék:

És? Szerinted hányféle baleset fog megszűnni az önvezető autókkal, cserébe, hogy lesz majd néhány szoftveres? És az egésznek mi lesz az egyenlege?
Szemezgessünk:

- figyelem hiány
- elalvás, fáradtság
- részegség és hasonlók
- gyorshajtás
- szabálytalanság

teéjesenmindegy 2018.05.24. 15:12:09

@MikeBoy: Kisapám, én megnéztem a videót, veled ellentétben.
A felvétel egyértelműen a bal ülésből van felvéve. Viszont nincs se kormánykerék, se műszeregység. A zöldpólós csávó balról jobbra van bekötve, plusz az autó belső tere alapján a jobb oldalt ül.

teéjesenmindegy 2018.05.24. 15:15:08

@MikeBoy: Persze, hülyegyerek, majd az önvezető autók...
Igaz, hogy már azok is gyilkolásztak, pedig el sem terjedtek még. Megnézem azt a szoftvert, ami Londontól Kievig mindenhol működik.
Ja, és persze mi az a néhány szoftveres lefagyás. Tegye fel a kezét akinek mondjuk az elmúlt fél évben nem kellett resetelni a gépét. Na, akkor kívánok neked egy kékhalált 90-nél.

malacvirag 2018.05.24. 15:18:48

a dolog pikantériája hogy a kamerázó sofőr neve magyarra fordítva Hóhér........

2018.05.24. 15:22:59

@teéjesenmindegy:

"Viszont nincs se kormánykerék, se műszeregység. "

Helyesbítsünk. Csak nem látod, mert nem azt veszik.

"A zöldpólós csávó balról jobbra van bekötve, plusz az autó belső tere alapján a jobb oldalt ül. "

Itt meg már konkrétan leírták neked a megoldást.
Miután ezt írtad:
"Hát, ebben a videóban nekem akkor is sántít valami."
Ez ugye azt jelenti, hogy vetted és felfogtad, miért vagy hülye!
Ezért:
"@teéjesenmindegy: A mobilkamera előlapi kamerája tükröződve vesz fel általában... szal ami bal-nak tűnik, az amúgy jobb és fordítva! Szal ez anyósülésnek tűnik... de amúgy vezető oldali!"

Miért is kell megint a másik szemébe hazudni? Megszoktad trollként?

WhiteFalcon 2018.05.24. 15:29:14

Bár, az utasok közvetlenül nem tehetők felelőssé a balesetért, de azért halkan megkérdezném: ha a sofőr, vezetés közben a telefonján matat, nem kellett volna szólniuk/pofán verniük, hogy talán mégse kéne...?
Meg hát, a videó alapján, én azt feltételezem, hogy jobb kormányos volt a Transporter, ami Európa ezen felén nem igazán a legpraktikusabb kivitel.

egyszoban 2018.05.24. 15:29:34

@teéjesenmindegy: az előlapi kamera tükrözött képet mutat, retard.

2018.05.24. 15:31:14

@WhiteFalcon:

Nem te vagy az első, aki nem veszik figyelembe, hogy az előlapi kamera itt tükörképet vesz fel.

dr. mesterséges színezék 2018.05.24. 15:33:37

@MikeBoy: Az a hadsereg - és az is csak háborúban - ahol azzal matekozni lehet, hogy itt feláldozunk ötöt és ott megmentünk 555-öt.
Azért az ötért valaki felelni fog (ahogy korábban egyenként az 555-ért).

2018.05.24. 15:36:32

@teéjesenmindegy:

"Persze, hülyegyerek, majd az önvezető autók..."

Igen, azok! Most meglepődtél, ugye?
Ez döbbenet.
Már most léteznek.
És el fognak terjedni.
És biztonságosabb lesz a közlekedés.
És nem lesz az embereknek jogosítványa.
Hát ez félelmetes. Hova fejlődik a világ?

És "mindegy fiú" agya mennyit is fog fel ebből?
Hogy mi van akkor, ha "kék halál" van.
Igazad van. Na akkor majd mi lesz? A világnak vége lesz.
És akkor ne felejtsük el a London Kiev problémát se.
Fogalmad sincs mi az, de biztosan létezik...

teéjesenmindegy 2018.05.24. 15:40:45

@MikeBoy:
"Helyesbítsünk. Csak nem látod, mert nem azt veszik." Ülj be egy transporterbe, és csinálj ilyen szögből képet, hogy ne látszódjon a műszeregység okoska. 0:30 nál látszik a műszerfal.
A mobilkamera meg ne bassz, hogy fordítva vegyen, bazmeg. Próbáld ki, nyugodtan, én megtettem.

dr. mesterséges színezék 2018.05.24. 15:41:33

@teéjesenmindegy: Mindent kételyedet félretéve mégis fel kéne tételezni, hogy az történt, ami a hírekben megjelent, a sofőr hülye volt (megint), nem pedig az történt, hogy az anyósülésen basztatta az ipse a telefonját, azért nem látott, a feltételezett sofőr meg krumplit hámozott és azért nem.
Mert az a teherautó elég jól látszott közeledni ahhoz, hogy egy nem telcsiző sofőr kiszúrja... legalább annyira, hogy _valamit_ megpróbáljon tenni, nem úgy, mint itt.

2018.05.24. 15:41:58

@dr. mesterséges színezék:

"Az a hadsereg - és az is csak háborúban - ahol azzal matekozni lehet, hogy itt feláldozunk ötöt és ott megmentünk 555-öt."

Te régebben nem voltál ennyire kő agyú!? :)
Figyelj ide:
Csak Magyarországon több száz ember meghal évente közlekedési balesetben.
Ez a közlekedési rendszerünk része.
Tudjuk, hogy meg fognak halni, mert minden évben meghal ennyi.
Megmenthetnénk őket (vagy a 90%-ukat), ha változtatnánk a szabályokon (pl. max 20-szal lehet menni az utakon), de nem tesszük meg, vagyis szándékosan feláldozzuk őket!.
Tudod, miért? Hogy eljussunk hamarabb A pontból a B-be.
Nem másik 1000 életért cserébe. Csak az időért.

2018.05.24. 15:51:26

@teéjesenmindegy:

"A mobilkamera meg ne bassz, hogy fordítva vegyen, bazmeg. Próbáld ki, nyugodtan, én megtettem. "

Biztos, hogy fordítva vesz fel te balfasz! Hiszen a kamera szemben van veled.
Az, hogy milyen képet látsz vagy videót, az csak szoftver kérdése!
Nekem és neked is, ha van értelmes telefonod például rákérdez, hogy tükörképet akarok-e vagy sem. de, ha nem, akkor is meg tudod tükrözni bármikor.

"0:30 nál látszik a műszerfal."
vs
" Viszont nincs se kormánykerék, se műszeregység."

Gratulálok! Döntsük már el! :D

teéjesenmindegy 2018.05.24. 16:02:16

@MikeBoy:
:D:D:D
Jajj, te balfasz, akkor mondd azt, hogy nem tudod, hogy mi a műszerfal és a műszeregység között a különbség, és segítek :D:D:D
A műszeregység az ami mutassa a kilómétert, meg hogy van e benga. A műszerfal pedig az autó jobb szélétől a balig tart, rajta a műszeregység, meg középkonzol, meg még a kesztyűtartó is. Érted, te balfasz?
veedubtransporterscouk.lightningbasecdn.com/wp-content/uploads/2015/03/IMG_0339.jpg
autoworld.files.wordpress.com/2009/08/volkswagen-t5-van-2010-interior-img_5.jpg

Tessék balfaszka, nézegesd meg. Neked melyikre hasonlít a 0:30 nál lévő kép?

Fordítva vesz az anyád picsája, nem a mobilkamera. Direkt kipróbáltam

teéjesenmindegy 2018.05.24. 16:04:30

@dr. mesterséges színezék:
Simán lehet. Még az is lehet, hogy nem a zöld pólós vezet. Én csak annyit mertem megjegyezni, hogy valami nem stimmel a felvétellel.

dr. mesterséges színezék 2018.05.24. 16:08:53

@MikeBoy:
Picit vonatkoztassunk el Magyarországtól - nem a mi piacunkon dőlnek el ezek a kérdések.
Közegészségügy nélkül halmokba hányhatnánk a halottakat, mint a régi szép, gyógyfű-onlys időkben. Az eredmények nem számítanak akkor, amikor perképes sértett vagy családtag perelhet. Ahol a passzátszelet fújni tudják, ott egy vesztes perbe orvos is, kórház is belerogyhat, vagy ha nem magába a perbe, akkor a hírébe. Ráadásul minden orvosi balhír (még az álhír is, sőt az még inkább) a közegészségügyi ludditák számát növeli.

Amikor eljöhetne az az idő, hogy az eddig saját, vagy a közlekedési partnerek hibája miatt elpusztulókkal nem kell számolni, csak az önvezetés rendszerhibái miattiakkal, akkor az eddigi fókusz 100%-át ez az ipar kapja, és az áldozatok, családtagok, az élet szentségének alapján az abortusztól és óvszertől is irtózók még azelőtt felszámolják, hogy a rendszer megvethetné a lábát.

A kőagyammal nem azt mondom, hogy így oké, de azt állítom vele, hogy így lesz.

Barkalot 2018.05.24. 16:15:57

Jobb kormányos autóval erre fele?? Azért ez különös kissé.

2018.05.24. 16:23:47

@teéjesenmindegy:

"Fordítva vesz az anyád picsája, nem a mobilkamera. Direkt kipróbáltam"

Hazudsz! Nem tudok erre mást mondani.
Simán hazudsz. De totál mindegy, mert úgy hazudsz, hogy nem is veszed figyelembe, amit írok, ami eleve értelmetlenné teszi a hazugságodat.:
"Az, hogy milyen képet látsz vagy videót, az csak szoftver kérdése!"
Vagyis láthatod bárhogyan (simán vagy tükrözve) bármilyen okos telefonnál.
És ha bárhogy lehet, teljesen mindegy, hogy te mit próbálsz ki!

Műszerfal egységgel sem tudok, mit kezdeni. Pontosan azt látod, amit látni kell.
Látod a műszerfalat, de nem látod a műszeregységedet. Azért, mert attól jobbra van és azt nem vette. Miért is vette volna fel, amikor a bal keze, amiben a telefon volt a kormány mellett van és igazából az utat akarja vanni. Az a csoda, ha egyáltalán a műszerfalat látod egy pillanatra 0.30-nál. Ezt is akkor láthatod csal, amikor az utat filmezi, de arra fordul a telefon.
A képek, amiket belinkeltél sokkal hátrábbról készültek, mint ahogy az-az ember tartja a kezét felvétel közben.

Inkább trollkodj! Amikor gondolkozni kell, azt ne erőltesd!

2018.05.24. 16:25:36

@dr. mesterséges színezék:

Ellenvéleményen vagyok! :)
Reméljük megérjük és az egyikünk belenyomja a másik képébe, hogy nekem volt igazam. :)

2018.05.24. 16:26:40

@Barkalot:

Te vagy a harmadik ma, aki nem vette le, hogy az a felvétel tükörkép! :D

FlybyWire 2018.05.24. 16:53:07

@teéjesenmindegy: előlapi kamera márpedig tükrözött képeket csinál.
Ne égesd már itt is magad.

Jottó 2018.05.24. 16:58:21

az egész jogosítványszerzést mint olyat kurvára meg kéne szigorítani, itthon is.. minden napra jut egy halálos baleset.. minden hülye kaphat már jogsit.. bizonyos IQszinthez és egyéb személyiségelemzésekhez kéne kötni.. aki pedig egyszer már okozott súlyos balesetet az mehet a picsába.. tökjó amikor halálos baleset okozása miatt 2 éveket adnak felfüggesztve, mivel baleset volt, nem szándékos.. aki autóba ül, az legyen már tisztába vele hogy ha ő majd elalszik a volánnál, vagy részegen vezet v a telefonját basztatja, akkor nagy valószínűséggel benne van h lesz valami, tehát igenis szándékos.. ezt egy 5 éves gyerek is felfogja, aki pedig nem, az ne kapjon vezetői engedélyt

teéjesenmindegy 2018.05.24. 17:11:03

@FlybyWire: Próbáld ki faszfej. Én direkt kipróbáltam. Pont ugyanazt a képet kapod, akármelyik kamerával csinálod a képet.

_B_ 2018.05.24. 17:12:23

Ekkora forgalomban kész szerencse, hogy csak a kisbuszban utazók haltak meg.

_B_ 2018.05.24. 17:13:47

@teéjesenmindegy: Hé faszfej, az én telefonom is tükrözi!

teéjesenmindegy 2018.05.24. 17:15:07

@MikeBoy: Én hazudok? Na, próbáld ki, csinálj selfit, aztán fordítsd meg a telefont.
És mi a faszért van értelme szoftveresen átfordítani a képet?

A műszerfallal tényleg nem tudsz mit kezdeni, eddig azt sem tudtad, hogy mi az.
Ismét mondom, nézz meg egy t5-öt belülről, aztán próbálj meg ilyen képet csinálni, hogy halovány nyoma sincs a műszeregységnek.

Sötét vagy mikifijú, mint az éjszaka, de legalább jó nagy pofával adod elő.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.05.24. 17:16:19

Ezer kilométer autópályázás után a afszkalapja azt hitte, hogy még mindig pályán van. Korábban itt egyébként 4 sáv volt, csak most készül a gyorsforgalmi, ezért két sáv járható. Vagy megszokásból vezetett, a faszbokozás hatására kihagyott az agya, azt hitte még mindig négy sáv van. Hát rábaszott.

teéjesenmindegy 2018.05.24. 17:17:48

@_B_: Dobd ki, egy fos ezek szerint.
Mesélj, mi a fasz értelme van annak, hogy az egyik kamera átfordítja a képet, a másik meg nem? Tehát amikor átfordítod a telefont, akkor pont fordított képet csinál. Miért? Ha nyomsz két szelfit akkor az egyiken a csajod a bal a másikon meg a jobb oldalt van? Mi a faszért?

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.05.24. 17:24:44

Simán lehet hogy megszokásból vezetett, azt hitte itt négy sáv lett, mert korábban annyi volt. Mivel faszbokozott és nem figyelte hogy csak két sáv maradt, abban a tudatban előzött, hogy nincs szembejövő forgalom. Itt korábban váltakozott a négy és a két sáv. Hol lehetett előzni, szembejövő nélkül, hol nem. Most viszont Szolnokig 2 sáv van és és 60-as tábla. Nemrég jártam arra, mostanában nem is fogok amíg el nem készül. Kamion, kamion hátán, nem is előztem, mert nem lettem volna semmivel előrébb. Előttem vagy 15 teherautó ment, aki engem megelőzött, azt is Szolnoknál 40 kilométer megtétele után utolértem.

dukeekud 2018.05.24. 17:40:49

@teéjesenmindegy: "Ja, és persze mi az a néhány szoftveres lefagyás. Tegye fel a kezét akinek mondjuk az elmúlt fél évben nem kellett resetelni a gépét."

Abszolut muszaki analfabeta vagy, ha azt kepzeled, hogy a kritikus uzemre tervezett gep , szamitogep megbizhatosaga osszevetheto, egy semmilyen biztonsagi eloirasnak nem megfelelo haztartasi szamitogep mukodesevel. A repulogek szamitogepeben ket kulonbozo proceszoron, teljesen eltero operacios rendszerek futnak, amik egymast ellenorzik. A ket operacios rendszert, kulonbozo programozasi nyelveken irjak, es csak egymastol tokeletesen fuggetlen cegek irhatjak. Ki van kotve, hogy a rendszer teljes elettartama alatt, ami tobb evtized lehet, a ket vallalatnal, soha egy masodpercet sem dolgozhat, ugyan az a programozo.
Itt kezdodik a biztonsag, garantalom, hogy az autok szamitogepe minimum ilyen megbizhatosagu lesz. Nem lesznek fagyasok, nem lesznek tapegyseg hibak.
Ket, esetleg harom fuggetlen szamitogep fog parhuzamosan dolgozni, es csak akkor hajtodik vegre egy parancs, ha mind harom szamitogepnek ugyan az az eredmenye.

2018.05.24. 17:48:03

@teéjesenmindegy:

Mea Culpa öregem! :D
Te tényleg igazat szólsz! Mindenki nevében elnézést kérek. Senki se gondolta volna és én sem.
Te persze az a típus vagy, akinek akkor is igaza van, ha mindenki más mást állít és sosem gondolkodik el azon, hogy mi lehet a gáz. De nálad sosem lehet gáz.
Én is azt hittem volna, hogy hazudsz és nem tudatlan vagy, talán egy évig is, ha
nem írod le ezt a mondatot:
"Na, próbáld ki, csinálj selfit, aztán fordítsd meg a telefont."
És ebbe a mondatba nem teszed bele a "fordítsd meg" szót.

Így most már kiderült ugyanis, hogy nem hazudsz csak
"A mobilkamera előlapi kamerája tükröződve vesz fel "
nem tudod, mi az az előlapi kamera.
Kérj már egy fizuemelést a gazdáidtól, hogy végre megengedhess magadnak egy olyan telefont, amin nem csak hátlapi kamera van, hanem előlapi is. És akkor nem fogod összekeverni a kettőt.

És most egyetlen kérdésem van!
Ugye ez a tükrözéses dolog, ez most már tiszta lett neked?
És fel ne tedd újra ezt a kérdést
"És mi a faszért van értelme szoftveresen átfordítani a képet? "
mert erre is van válasz természetesen, csak azt már pénzért árulom el!
De az biztos, hogy van olyan ismerősöd, aki megengedhet magának előlapi kamerát.
Úgyhogy a tesztet ott folytasd, ha véletlenül még mindig izmozni akarsz azon, hogy itt nem tükörképről van szó. ;)

U.I. Bónuszként. A hátlapi kamera nem tükörképet készít természetesen.
Hátha ez nem lenne tiszta. Ezek után ugye.. :)

2018.05.24. 18:01:12

@teéjesenmindegy:

Egy valami azért biztos!
Eléggé hozzá vagy szokva ahhoz, hogy a világ körülötted hazug.
Egymástól függetlenül többen is azonosat állítottak neked, de mindről úgy gondoltad, hogy hazugság és nem te tévedsz.
Az, hogy a politikában ez a feladatod, hát ez van.
De, hogy egy független ügyben, egy balesetben egy mobiltelefonnal kapcsolatban azt hiszed, a tömeg félre akar téged vezetni!??
Ember! Kibaszottul sajnállak, hogy ilyen életed van..... :(

ábécédé rajtam kezdé 2018.05.24. 18:14:03

Ez egyértelműen a rendőrség hibája, nem is értem, miért nem dolgozza fel ezt a témát az Index. A 4-es úton ez mindennapos,
1. román kisbuszok munkásokkal tömve,
2. román autószállító egy kisbuszt szállítva, utánfutót húzva, amin van még egy kisbusz,
3. román lepukkant BMW vagy Merci, ami tömve van utasokkal és szajréval.
Na ezek nyomják le a normális vezetőket és életveszélyesen előznek. Minden héten van valami baleset miattuk.

Erre mit tesz a rendőrség? A 4-esen nem látni őket, de a 8-as úton két helyen is van 70-es tábla hirtelen a 110-es szakaszon, na ott állnak és traffiznak.

A 4-esen az elmúlt években meghalt emberek a magyar rendőrség lelkén száradnak, mivel nem képesek rendet tenni a roncsautókkal közlekedő, életveszélyes románok között. Olyan románokról beszélünk, akik otthon tehenet látnak csak, aztán 1 hónap osztrák meló után vesznek egy roncsautót, majd a tehén vezetés után 1 hónappal már roncs BMW-vel okoznak balesetet a magyar utakon.

FlybyWire 2018.05.24. 19:09:17

@teéjesenmindegy: hallod, már szekunder szégyenem van miattad, akkora majomtáncot lejtesz... mindenki szemben megy, ugye?

Guszty 2018.05.24. 21:18:46

@teéjesenmindegy: "Otthon ül és veszi kamerára, látszik a szekrény is a háttérben."
Az indexes cikkben ezt írják:
"A román sajtóba a felvételnek egy olyan változata került, amelyen a lejátszott közvetítést nézi és román nyelven kommentálja egy férfihang, miközben a háttérben zene hallatszik. Azt állapítja meg, hogy a sofőr bizonyára azért nem figyelt az útra, mert előzés közben az élő közvetítéséhez fűzött kommentárt olvasta."

Amál a kecske 2018.05.24. 21:50:09

Én múlt évben jöttem haza Zürichből Bp-re román telekocsissal (audi volt asszem).
Soha többet, ezek őrültek. 14 óra tömény félelem (a Zámbo Jimmy összesről ne is beszéljünk)
követési távolság nulla, idióta, türelmetlen előzések.
Egyedül a sebesség határt tartotta, be, minden 30 mp-ben azt hallottam az igo-ból: átlépte a sebességhatárt, kérem lassítson, akkor visszament a sebességhatár alá, majd újra.

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2018.05.24. 22:08:39

Mivel egy fészbuk lájvról van szó... azaz utólag posztolódik automatikusan az adott ember falára a lájv videó formában... mivel ezeket a videókat törölni szokták, így aki nem ért hozzá, az felveszi a képernyőt (nem külső programmal lementi) Elég egyértelmű, hogy ezért van egy másik mobil kijelzője felvéve... pontosabban a vágás után, előtte a "lementett videó van"...

Az első 10mp a hátlapi kamerával megy (mivel ugyebár Magyarországon történt, itt meg jobboldali közlekedés van), így egyértelmű... a 10.mp után láthatóan átkapcsolt előlapi kamerára.. egyedül a VW logó látszik, de az meg tükröződve is ugyanolyan, így nem lehet kivenni... ha lenne egy szöveg, akkor látszódna hogy "tükörírásos"... 17.másodperctől meg egy másik mobilkészüléket vesz fel a delikvensünk egy másik mobillal (ergó láthatóan 2-3videóból van összevágva az egész)... a mobilképernyőt mobil-al lefényképezni-levideózni ősi román szokás, a sok hülye aki nem tudja, hogy adott képernyő felvevőprogrammal ez megoldható (vagy újabb fw-eken gyárilag be van építve a képernyőképmentés / képernyővideófelvétel), illetve sokszor ez a legegyszerűbb megoldás! (leggányabb, de legegyszerűbb)

Láthatóan a végén a platós kocsi ugyebár előz... emberünk a fészet nyomogatja / lájvot közvetíti / kommentekre reagál és nem az utat nézi... gondolom egy pillanatra felnézett és látta, hogy más is megy a "másik sávban".. így akkor ő miért ne... gondolom azért az útszűkület / átterelés ki volt táblázva (max. ő nem figyelt)... szimplán Darwin díjas továbbra is ürge (az utasokért kár egyedül sajnos)

Lady Scarlett 2018.05.24. 22:18:51

Rettenetes még nézni is. :(
Pedig annyi ilyen műsor, meg teszt van hogy ha vezetés közben telefont veszel a kezedbe azonnal nő a reakcióidőd, méghozzá nem is kis mértékben! Okostelefon esetén ez hatványozódik.
Az ember vak lesz és süket az okostelefontól.
Azt a másik agyast láttátok aki közvetlenül a csattanas után felvette videóra a helyszínt? Hogy milyen lelkivilaga van az ilyen embereknek, döbbenetes....

Lady Scarlett 2018.05.24. 22:26:20

A bekasmegyeri motoros balesetet pont láttam és az egész újraelesztés próbálkozást, helyszínelést végignéztem, pont láttam mindent. Ott a motoros egyszerűen rosszul lett. Mondjuk csak farmer, póló volt rajta, sisak egyáltalán nem. Esélye sem volt ahogy lerepult a motorról, az autó pedig nem is ment gyorsan. Épp a parkolóból kanyarodott volna ki. Volt ott is pár durva arc aki fel akarta venni a telefonjaval szerencsétlen embert. Azért a többség akik próbáltak segíteni, ők nagyon emberségesek voltak, elhajtották onnan az ilyen beteg gyökér alakokat. Én tényleg nem értem ezeket. Ahelyett hogy segítenének, indítják a Facebook Live-ot vagy a kamerát.

2018.05.25. 08:39:02

@teéjesenmindegy:

Látom maradt a Kósa Lajos féle menekülő technika! :D
süti beállítások módosítása