B1 blogcsalád



A Jobbik megtrollkodta a hetedik alkotmánymódosítást - immár másodszor

2018. május 13. - ashwood

jobbik-tiltakozas-e1478600021132-1024x575.jpgA Jobbik meglehetősen aktív ellenzéki szerepre készül a parlamentben a jelek szerint. Orbán még csak a lehetőségét lebegtette be a hetedik alkotmánymódosításnak, amelyek két éve épp a Jobbik fúrt meg, a párt már be is adta a jogszabály-módosító javaslatát.

Orbán Viktor már 2016-ban, az adómilliárdokat felemésztő, érvénytelen, kvóta-ellenes népszavazás után degradálta immár az alkotmányt is virtuális háborújának játékszerévé. Az eredmény ismert: a Jobbik ahhoz kötötte a módosítás támogatását, hogy a parlament törvényt alkot a letelepedési kötvény-biznisz felszámolására. A Fidesznek – és elsősorban a Rogán-Habony párosnak – azonban fontosabb volt az utolsó milliárdok kipréselése is a kötvényekből, valamint a kihasználható kommunikációs alkalom, mint az állítólag létfontosságú Alaptörvény módosítás.

Azt is látjuk, majdnem két évvel a kormányoldal ötletének elbukása után, hogy Magyarországot nem lepték el az emberevő migránsok a módosítás nélkül.

Ennek ellenére Orbán az újabb választási győzelme után nemsokkal közölte – majd ezt természetesen szolgaian megerősítette a frakciója is –, hogy az újabb kétharmad birtokában megint nekivágnak az évek által bizonyítottan teljesen felesleges, kizárólag propaganda célokat szolgáló alkotmányozásnak.

A Jobbik azonban ismét trollkodott egyet: Gyöngyösi Márton és Volner János már május 11-én benyújtotta az alkotmánymódosítás szövegét. Nem meglepő módon a tervezet szó szerint megegyezik a Fidesz eredeti beadványával.

A kormánypárt és személyesen Orbán tehát választhat:

– megszavazzák a Jobbik által beterjesztett, ám a saját elképzeléseiket tartalmazó szöveget,

– valamilyen nyakatekert indoklással elutasítják a már parlament előtt lévő szöveget és minimális változtatással benyújtják lényegében ugyan azt.

Ismerve Orbánt, biztosak lehetünk abban, hogy a második megoldást fogják választani. Az pedig egyáltalán nem zavarja majd a hatalmat, hogy ezzel újra és újra bizonyságát adja: kizárólag propaganda célokból vésnek bele abba a bizonyos gránitszilárdságúba. De nevezhetik bárhogy, attól még messziről bűzlik.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4213915030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LKerekes 2018.05.13. 13:06:41

Zavaros. A nagy orbánellenes igyekezetben csak az látszik, hogy hülyülsz továbbra is.
De miért jó az önámítás?

H3rold 2018.05.13. 13:59:02

Vagy elfogadják a Jobbik tervezetét, és azzal fogják ütni őket 4 évig, hogy ők kezdeményezték az egészet.

Magentax 2018.05.13. 14:51:02

@LKerekes: Már miért lenne zavaros? A nagy seggnyalásban te hülyültél már el teljesen és nem tudsz (vagy nem mersz) visszaemlékezni arra, hogy nem az első eset, hogy az ellenzék egy bizonyos idő után beadja a fidesz javaslatát -amit elutasítanak, meragyurcsány, merazelmúltnyócév, merasoros....
Persze, rólad köztudott, hogy fizetett troll vagy.

AveCaesarVavan 2018.05.13. 18:05:49

@Magentax: Hagyd! Ha nem vesz róla senki tudomást, akkor elkotródik!

kublerek · www.vasalobolt.hu 2018.05.13. 18:31:16

Most kéne a teljes ellenzéknek összefogva javaslatot tenni de erre sincs erejük

Behaton 2018.05.13. 19:02:15

@kublerek: Erő? Ehhez csak elhatározás és akarat kell. Ha nem akarnak összefogni, akkor nem is fognak. Az erő az összefogásból fakadna...

Megdobbent 2018.05.14. 08:23:43

Grantiszilardsagu. mint a tartalmaban, szagaban, jellegeben es ertelmeben azonos hig libafos.

SándorO 2018.05.14. 12:59:46

Ellenzek = Trollpartok !

De 2030 - ig lesz idejuk felnoni :)
Ha nem, akkor 2050 - ig talan :)

Ellenzéki Tüntető 2018.05.14. 13:09:50

Nagyon hejes hogy a fideszt trolkodják! én csak ezér szavazok az elenzékre mert nagy Álamférfiak egytől egyig pl. trolkodják Orbánt! eből lácik hogy jól vezetnék az országot!!

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.05.14. 13:15:36

A Jobbiknak is annyi. Ti meg hiaba nyalinkaztok a Jobbik kop ratok.

Senki sem szarozhat a magyar kirallyal!

Barbaarb 2018.05.14. 13:16:48

Már a két évvel ezelőtti eset beállítása is bűzlik az elfogultságtól, hiszen a Fidesz nyakába akarja varrni, hogy nem történt alkotmánymódosítás, az ő politikai érdekükből kifolyólag.
Holott bár a Jobbik kijelentette, hogy egyetért a módosítással, a szövegezéssel is, de nem szavazza meg mert. Magyarán nem szavaztak meg egy szerintük is fontos alkotmánymódosítást, mert a saját politikai érdeküket előrébb helyezték. Azzal sokaknál elvágták magukat, csak a szemellenzős és/vagy buta Jobbikosoknál nem (no meg persze a szoclibeknél), nehogy ennek a mostani játéknak is valami ilyen vége legyen...

apro_marosan_petergabor 2018.05.14. 13:19:22

A jobbik a többi ellenzéki párttal együtt lebőgött a választáson.
Akkor most nézzenek magukba és lapítsanak, tanuljanak, rendezzék soraikat ennek megfelelően. De, úgy látom, nem sikerült, mert továbbra is Simicska mozgatja őket a háttérből... A cikk címe ismét nagyhangú, nagy pofájú - üti a tartalmat, s nem leplezi a bukott, a saját identitását vesztett és azt meg nem találó zavaros pártot...

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2018.05.14. 13:21:05

Controll copy paszta part?
Fannntasztikus na.fannntasztikus.

Ballib vagyok rettegek 2018.05.14. 13:23:52

Úúúúú..... Azta.....Micsoda érettség...Micsoda rátermettség....

Kormánypártra velük 2022-ben. Bebizonyították szakértelmüket.

agarik 2018.05.14. 13:29:06

"Azóta változott a helyzet, mi haladunk a korral, a Jobbik a múltban ragadt."

#JobbikSzar

Szakértő? az nem volt 2018.05.14. 13:36:16

@LKerekes: Jól fizetnek? Van még hely wannabe trollnak hely nálatok?

Ekrü 2018.05.14. 13:36:29

Tehát benyújtják ugyanazt amit a Fidesz két éve benyújtott.Ezek után a kérdés ,hogy miért is nem szavazták meg akkor?Mert fontosabb volt nekik saját kisded politikai játszmáik mint az ország jövője?És még ők akarnak kormánypárt lenni...

A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok 2018.05.14. 13:54:52

Szanalmas az egesz ellenzek, a jobbikkal az elen. A fontos ugyek helyett, ilyen ovodasokhoz melto gyermeteg akciokkal botranyoznak.

Cycmen 2018.05.14. 14:31:32

Látom az indexön a címet, mondom eset van, de vaklárma.
Bunkók molinóznak.
Asszitem jó poszt lesz.
Poszter a trollkodás alapjában véve frappáns jópofa szemétkedés, ez meg....nulla.

legyetek 2018.05.14. 14:32:54

Benyújtanak egy olyan javaslatot, amit korábban nem szavaztak meg. Ezt úgy hívják: öngól. Persze lehet ezt úgy kommunikálni, hogy a jobbik gólt rúgott.

bontottcsirke 2018.05.14. 14:33:40

@A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok: A liftbe kérdések elől futkosó Kósánál azért hitelesebbek még így is.

bontottcsirke 2018.05.14. 14:34:36

@Ballib vagyok rettegek: Mint a gázszerelő. Ő is egy tálentum.

Cycmen 2018.05.14. 14:36:43

Már nagyon várom Tordai Benőke akcióit is, lesz itt még kabaré.

fabro 2018.05.14. 15:12:19

@Magentax: Ki a f@sz fizetne egy fillért is a 2/3-ad után, hogy az ilyen birkákkal folytasson szmecserét mint Te? Libsikéim, túlértékelitek magatok, JELENTŐSEN!

LebensraumamOsten 2018.05.14. 15:20:37

@LKerekes: A ciszjordániai péniszekből általad kiszívott folyadékok hormontartalma láthatóan deregulálja a celebrális operandusodat.

LebensraumamOsten 2018.05.14. 15:24:48

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát: Nem magyar király az, csak egy ótvar bevándorló indián. Számomra és még 5 millió valódi, igazi magyar ember (tehát nem retek fideszes zsidók és cigányok, meg szar ukránok és szőröstalpú románok, akik megszavazták) számára ő egy senki, egy kleptomániás, csüngőhasú disznó.

gyurmicsek 2018.05.14. 15:26:20

Sokan elfelejtették vagy nem akarnak emlékezni milyen is volt a Fidesz ellenzékben.
De mindegy is.

Behajtó70 2018.05.14. 15:27:06

Kedves balmarhák! Az szolgál kommnikációs célokat, hogy a Jobbik trollkodik. Semmi újat nem mutatnak, semmi ötletük nincs, csak a trollkodás. Ha meg akarták volna szavazni, 2 éve megtehették volna. De nem akarták. Most pedig csakis a kommunikáció céljából trollkodnak. Szánalmas banda gyurcsány seggében!

LebensraumamOsten 2018.05.14. 15:27:10

@fabro: Te is egy vagy az általam említett retek fideszes zsidók és cigányok közül, akik nem magyarok. Te melyik vagy? Esetleg hibrid korcs? Apád Tel Avivból, anyád meg Haiderabadból jött? Vagy Lvov/ Bukarest-i felmenőkkel büszkélkedsz?

slowmotion 2018.05.14. 15:30:41

na most nem árt, ha az ember tud értően olvasni és logikusan gondolkozni.
amúgy tényleg mesteri húzás.

LebensraumamOsten 2018.05.14. 15:35:48

@Behajtó70: Szánalmas banda a fidesz és te is Putyin, a cigány vajdátok és a piszkos Netanjahu seggében. Ma kimutattátok, hogy valódi hazátok a zsidó őshaza és annyira vagytok ti magyarok, mint Eduard Benes. De neki legalább volt gerince tőletek eltérően.
Nektek nincsenek elveitek, nincs hazátok, nektek csak gyomrotok van.

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.05.14. 15:39:53

Leforditom.

A maszop nem fizeti tovabb a B1 marhasagait mer nincs pez.

A Soros se fizeti mer nulla volt a hatasa a blognak a valasztokra.

Ezert jo lenne ha mostantol a Jobbik fizetne a cechet.

De: ok is rupotlan hazatlan zsellerek lettek a haza nem kivancsi rajuk!

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2018.05.14. 15:43:58

A Fidesz mondhatja azt is, hogy örömmel üdvözli a Jobbik konstruktív hozzáállását, és példaként ajánlja a többi ellenzéki pártnak, mert az ellenzékiség, ahogy látható is, nem szüntelen ellenkezést jelent, hanem ésszerű ellensúlyozást.

Vagy azt is mondhatja, hogy lám, az elképzelésük annyira meggyőző lett, hogy még egy konstruktívan gondolkodó ellenzéki párt is elfogadja azt.

Vagy azt is mondhatja, hogy a Jobbik ezzel azt üzeni a többi ellenzéki pártnak, hogy ha a Fidesszel valamiben egyetértenek, azt nem szégyellik megmutatni, nem akarják merő kötekedésből letagadni.

Biztosan van még más értelmezési lehetőség is, csak keresni kell.

vNHM 2018.05.14. 16:33:47

Lofaszt trollkodta meg a Lyobbik... Nyertetek volna valasztast, akkor nem kene itt mindennap szar "cikkekkel" recskaznotok...

Ellenzéki Tüntető 2018.05.14. 17:06:37

@LebensraumamOsten: úgy van jólmondod tesó cigány orbán dögöjön meg meg a rohadt magyarokat is felkössük majd a gecibe!!!

campobaszo 2018.05.14. 17:22:03

Nekem erről az alkotmánymódosításról az illetékes elvtárs jut eszembe: "álproblémákra adok álokot".

Tata86 2018.05.14. 17:22:46

Nem látom a nagy örömködés okát.

A jónép annyit lát, hogy a Jobbik kavar valamit, aminek semmi értelme, ellenben a karaván halad, ha a Fidesznek 2/3ada van.

Igazából a Jobbik saját magát szúrta tökön. Ha most jó a fideszes javaslat, akkor miért nem szavazták meg akkor? Ha nem jó, miért nyújtják be most?

rnz 2018.05.14. 18:25:58

Így Orbán ma már legalább háromszor is megbukott, a nap végére még talán négy is összejön... :D
Annyira sikerült trollkodni, mint az élőláncot összehozni a parlament körül.

BéLóg 2018.05.14. 18:50:09

Szóval, benyújtanak valamit, amit akkor mikor korábban benyújtottak, NEM szavazták meg.
Mekkora egy kibaszott zseniális trollkodás hát télleg istenem de hűha!

petimegmondja 2018.05.14. 18:51:41

@ Mindenki, aki a két évvel ezelőtti szavazáson rugózik: -->> "Bevándorlási Kötvény"
Most gondold át újra, a kérdésed!

Nagyorrú Barbi 2018.05.14. 18:53:06

Asswood! Maradtál, aki voltál.

BéLóg 2018.05.14. 18:53:08

A Jobbik igazán nagy dobásra készül, első kézből tudom, mikor lebontják az utolsó kordont is, akkor jönnek majd elő vele. Meg fogjátok látni!

2018.05.14. 18:58:44

Orbán most megbukik! Vagy azért, meg megszavazza, vagy azért, mert nem!

De ha nem szavazzák meg, akkor tulajdonképpen úgy nem szavazzák meg, hogy megszavazzák azt, hogy nem szavazzák meg azt, amiről megszavazták, hogy megszavazzák. A nem megszavazás megszavazásához az ezt megszavazó fidesz frakció is asszisztál! Ami a napnál is egyértelműbb bizonyíték arra, hogy a Fidesz frakció úgy táncol, mint szódás a lovát!

Azaz most már hivatalos, hogy Orbán nem demokrata! Azaz MEGBUKOTT! És ez már hivatalos!

ben2 2018.05.14. 19:21:41

A Jobbik fog hülyét csinálni magából, amikor kénytelen lesz nemmel szavazni a saját beadványára. Ha pedig a Jobbik megszavazza az alkotmánymódosítást, akkor segget csinálnak a szájukból, mert az egyik nap még büszkén volnulnak a ballibekkel a "kétharmados diktatúra" ellen, másnap meg a kétharmaddal szavaznak.

ember100 2018.05.14. 19:52:04

@Ekrü:
Helló !

Arra a politikai játszmára gondolsz hogy állítsák le a betelepülési kötvényes terroristák beengedését Magyarországra ?

2018.05.14. 19:54:26

"a Jobbik ahhoz kötötte a módosítás támogatását, hogy a parlament törvényt alkot a letelepedési kötvény-biznisz felszámolására. A Fidesznek – és elsősorban a Rogán-Habony párosnak – azonban fontosabb volt az utolsó milliárdok kipréselése is a kötvényekből, valamint a kihasználható kommunikációs alkalom, mint az állítólag létfontosságú Alaptörvény módosítás."

Ezt tudjátok értelmezni fityiszes vadbarmok, vagy csak a szokott fröcsögés/böfögés jön ki azon az ótvar pofátokon?
Arról van szó gyökerek, hogy a Jobbik ahhoz kötötte volna szavazást, hogy vessen véget a csúti szarcsimbók a kötvénybiznisznek.
Ismeritek?

Ha lesz, nem lesz.
Ha nem lesz, lesz.

Egybites sík hülye faszarcú banda...

aquaticus 2018.05.14. 20:18:43

A Jobbik már akkor megszívatta a kormányt, amikor nagy zászlólobogással felvonultak kordont bontani... És azt is megállták röhögés nélkül, sőt szerintük Orbán annyira fél tőlük, hogy fel se merte állítani...

Ekrü 2018.05.14. 20:54:30

@ember100: Szóval akkor nem szavazták meg a kötvényesek miatt,most viszont beadják a Fidesz javaslatát egy az egyben. :))) Most már nem számítanak a kötvényesek?Sokkal valószínűbb,hogy akkor sem számítottak, csak ürügy kellet ,hogy ne kelljen megszavazniuk....

Kodomo 2018.05.14. 23:18:19

@Ekrü: Már nincs letelepedési kötvény, 2017 március 31-én szűnt meg az értékesítése, te nagyon hülye. (Ez utóbbi megjegyzés nem csak neked szól!)

Ekrü 2018.05.15. 07:15:16

@Kodomo: Na igen,felfüggesztették.Viszont ez nem gátolta meg se a Jobbikot se a DK-t ,hogy azzal kampányoljanak 2018.március végén,hogy megszüntetik. :)))) Akkor ,hogy is van ez? Hazudtak?
pestisracok.hu/cegtarsak-de-ellensegek-a-letelepedesi-kotvenyek-es-a-jobbik-furcsa-kapcsolata/
www.hirado.hu/belfold/belpolitika/cikk/2018/03/28/a-letelepedesikotveny-program-megszunteteset-igeri-a-dk/

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.05.15. 09:17:21

Orban meg a kolumbiaiakkal haverkodik.

Lehet hogy latin amerikaba akar menekulni?

ember100 2018.05.15. 09:33:39

@Kodomo:
Helló !

Az előző beadvány idején még volt letelepedési kötvény !
A mostani beadvány egy teszt .
Ha a beadványt megszavazza a fityesz akkor egy milliárdodnyit finomodtak .
Ha nem akkor ugyanolyan tahó parasztok , bunkók maradtak mint amilyenek voltak.

Ennyike !

2018.05.15. 09:34:20

Fidesz. Se nem fiatalok, se nem demokraták és fogalmuk sincs arról, mi az a szövetség.

invalid user name 2018.05.15. 09:35:44

Ez az ellenzéki magatartás sikeresen növelte a fidesz támogatottságát az elmúlt négy évben is .

Csak így tovább.

(Szarkazmus volt.)

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.05.15. 09:39:30

A magyar gazdaság teljesítménye az első negyedévben - szezonálisan és naptári hatással kiigazítva - 4,7%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. Tavaly év végén 4,9%-os volt a növekedés. A kiigazítatlan GDP-bővülés 4,4%-os volt, az erre vonatkozó elemzői várakozások előzetesen 4,2%-os indexet valószínűsítettek.

Zenet!

Cycmen 2018.05.15. 09:54:09

@Korunk egyik legnagyobb gondolkodója:" Fidesz. Se nem fiatalok, se nem demokraták és fogalmuk sincs arról, mi az a szövetség."

Ószövetség mi? :D Jól leleplezted őket, zseniális vagy!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.15. 10:12:23

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát: "4,7%-kal haladta meg az egy évvel korábbit."

Igen, a választási évre a fidesz kipakolt mindent az asztalra. Némiképp levesz a dolog értékéből, hogy ezzel együtt az inflációt is sikerült csúcsra járatniuk.

A matolcsi 8 éve folyamatos 4-6% GDP növekedést lengetett be, ehhez képest a szánalmas gazdasági eredmény az, hogy az iszonyatos mennyiségű EU-segélyt beáramlásával is csak néha közelítette alulról a 4%-ot.

A lényeg a lényeg, találtál most egy mutatót, ami nem néz ki olyan tragikusan, mint az összes többi, és ezzel ünnepelteted magad, de ezzel nem fogod tudni leplezni a végletes lecsúszásunkat Románia szintjére.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.15. 10:14:26

@Kodomo: "nincs letelepedési kötvény, 2017 március 31-én szűnt meg az értékesítése"

Ideiglenesen felfüggesztették, de nem szüntették meg, hogy újraindítsák, te nagyon hülye.

_most_ 2018.05.15. 10:28:49

Azt nem értem, ha annyira fontos megvédeni az országot a bevándorlóktól, akkor a fidesz miért nem volt hajlandó beáldozni Rogán bizniszét, hogy a jobbik megszavazza az alkotmánymódosítást? Most vagy teljesen felesleges ez az alkotmány módosítás, vagy a lopás fontosabb.

2018.05.15. 10:32:58

@Cycmen: Ó a zsenialitástól ez még messze van. Az az általam alapított legeslegeslegújabb szövetség lenne, de sajnos találmányaim zöme jócskán megelőzik korukat, így csak pár ember érti. Részletek a sokat eláruló nicknevem utáni link mögött. :)

Mikrobi 2018.05.15. 10:33:47

Hát, szerintem meg el fogják fogadni a Jobbik javaslatát és megköszönik, hogy benyújtották helyettük:-) Te meg szégyenben maradsz a próféciáddal:-)

lenörd hofstadter 2018.05.15. 11:46:55

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát:

Ebben az a szép, hogy a cigó nem igazán fogja fel agyilag, ha neki menekülnie kell, csak addig lesz a befogadóknál "menekült" státusza, amíg ki nem szedik belőle az elsíbolt lét. Amint a befogadó hozzáfér az orbán maffia összes pénzéhez, vityus repül egy fal tövébe, mint nagy példaképe, a Kárpátok Oroszlánja és a professzor asszonya.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2018.05.15. 11:51:38

@_most_: A jobbik partratetele volt fontos.hogy mindenki láthassa a jobbik Áruló. Megtortent.most nem kell a jobbik mar. A Fidesz népszerűsége nő.ezek meg bohóckodnak.
Helyes.
A kutya ugat a karaván halad

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.05.15. 12:06:03

@lenörd hofstadter: Te mirol abrandozol te agyhalott?

Hamarabb lovik anyadat a Dunaba mint hogy Orban elmenekuljon. Ki elol, eloled meg a deliriumos fajtad elol?

eßemfaßom meg áll 2018.05.15. 12:08:57

Csak így tovább srácok, van még a jövőben egy csomó elveszthető választás. Folytassátok!

BéLóg 2018.05.15. 12:14:07

@_most_: Azért, mert hihetetlen nagy szolgálatot tett Vonamed azzal, hogy kijelentett, "aki nem szavazza meg a Jobbik Alaptörvény módosítását a kötelező kvótáról, a HAZAÁRULÓ".
Ééééés a Jobbik teljes parlamenti frakciója NEM SZAVAZTA meg.

Vona Gábor a Jobbik volt elnökének (hahaha) definíciója szerint hazaáruló.
Pont.

Ja és mint jó kis simicskacsicska még hozott is 600millió adósságot a Jobbik nyakába.
Egy igazán korrekt párt a 3,14csába elzavarta volna már, de hát a Jobbik már a néppártosodás meg a kiskutyás fényképek óta nem korrekt párt.

BéLóg 2018.05.15. 12:16:34

@Látens Inszinuáció:
Agyhalott hülye, nézd meg Vonamed felszólalását a jutúbon, LÓFASZ nem volt benne semmi rogánbiznisz meg semmi kötvény, KIZÁRÓLAG az EU kvóta elleni fellépés.

SZART csináltatok a szátokból és Vonamed HALÁLÁIG nem fogja lekaparni magáról a Jobbik (volt) elnökének (hahahaha) DEFINÍCIÓJÁT, hogy hazaáruló.

Szoppancs, elyühkeregy, szoppancs!

fabro 2018.05.24. 13:45:37

@fabro: @LebensraumamOsten: Az vagyok aki az AnyádVérvörösPicsáját kúrja, Te majom Te
süti beállítások módosítása