B1 blogcsalád



Az MTI is beleavatkozik a választási kampányba: megint Bécs a világ legélhetőbb városa

2018. március 20. - nickgrabowszki

Már nem ez az első eset.
lazvid.jpg

Sem arra nézvést, hogy bebizonyosodik, Bécsben a legjobb élni, sem arra, hogy az MTI a Fidesznek nem tetsző dolgot ír. De az azért mégiscsak meglepő volt, hogy kedden a következő hírt adta ki:

Megint Bécs bizonyult a világ legélhetőbb nagyvárosának a külföldiek számára a Mercer-féle ranglistán,

Budapest a 76. helyen szerepel. 

A New York-i székhelyű Mercer üzleti tanácsadó cég 231 nagyvárost vizsgált meg az ott dolgozó külföldiek szempontjából számos tényezőt figyelembe véve, amelyek között a politikai stabilitás, egészségügy, oktatás, bűnözés, szabadidős és sportlehetőségek is szerepeltek.

A cég ranglistáján az első tíz nagyváros között nyolc európai található: Németország és Svájc három-három várossal áll az élmezőnyben, Új-Zéland, Kanada és Ausztrália pedig egy-egy várossal került a top tízbe.

Bécs kilencedik éve áll a toplista élén élénk kulturális életével, jó egészségügyi ellátásával és mérsékelt lakhatási költségeivel. Budapest a 76. helyre került.

A térségben Prága a 69., Ljubljana 75., majd Pozsony (80.) és Vilnius (81.) következik. A jelentés szerint az elmúlt 20 évben a legtöbb kelet-európai nagyvárosban javultak az életkörülmények.

A ranglista alján immár egy évtizede Bagdad ragadt le, idén a 231. A polgárháború sújtotta szíriai Damaszkusz hat hellyel előzi meg az iraki fővárost.

Bár ez - magyar politikai viszonylatban is - nyilvánvalóan releváns hír, a kézzel vezérelt közmédiát ez szempont az utóbbi években nemigen befolyásolta. A sajtó jobban tette, ha nem várt az MTI-re, hanem maga nézett utána a fontos dolgoknak a külföldi médiában.

És most itt van ez. Alig 2 héttel Lázár János magát nevetségessé tevő bécsi videója után.

Hát mi a jóisten történik már itt?

  • Beleavatkozik az MTI a választási kampányba!
  • Megcáfolja az egyik vezető kormánypárti politikust!
  • Szembeszáll a kormánypropagandával!
  • Ráadásul egy olyan ügyben, ami mellett a miniszterelnök is kiállt!

Tulajdonképpen az MTI a szemlézett hírrel

egyszerre hazudtolta meg Lázárt és Orbánt is.

Továbbá a teljes Fideszt és kormánypropagandát. Hát mi van itt? Fellázad az MTI?

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3713754932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

taga20 2018.03.20. 17:49:49

ezé pénzeljük az emtéjit, hogy össze-visszahazudjon bécsről?

szólok bajerzsócának, hogy oda is szervezzen ez birkamenetet a kurvaéletbe!:))

rallus 2018.03.20. 18:10:27

A Fa­vo­ri­ten nevű ke­rü­let­ben él a leg­több mig­ráns Bécs­ben. Egy friss rend­őr­ségi je­len­tés pedig azt mu­tatja, hogy a ke­rü­let­ben túl kevés a rendőr, ezért a szak­ér­tők biz­ton­sági ri­a­dót fúj­tak.A kerületi rendőrség szakszervezeti vezetője, Josef Laschitz azt mondja, hogy 54 egyenruhás hiányzik csak ahhoz, hogy az alaplétszám meglegyen. A folyamatos túlórák és a kerületben tapasztalható feszültség miatt az állományban dolgozók közül sokan a kiégés szélén állnak. Az adatok azt mutatják, hogy az emberhiány miatt 60-100 órányi túlórát is kell vállalnia egy-egy rendőrnek havonta - írja a Kronen Zeitung.

kunzoo 2018.03.20. 18:50:49

Bécs nagyon penge város!

taga20 2018.03.20. 18:52:30

@kunzoo: nem lesz ebből bajod droid?

neko1967 2018.03.20. 18:56:20

@rallus:
"A Fa­vo­ri­ten nevű ke­rü­let­ben él a leg­több mig­ráns Bécs­ben. Egy friss rend­őr­ségi je­len­tés pedig azt mu­tatja, hogy a ke­rü­let­ben túl kevés a rendőr"

Mondjuk szívesen megnézném ennek a kerületnek az adatait, hogy 1.000 lakosra hány rendőr jut, és mondjuk összehasonlítanám a nyolcker adataival.......

rallus 2018.03.20. 19:04:05

És napról napra egyre élhetőbb! A megbicskázottak számának növekedésével együtt nő az egy bécsire jutó fák száma!

kunzoo 2018.03.20. 19:10:50

@taga20:
Látom nem érted a mondatot.
Fontos a jó bécsi egészségügy ha Juszuf megmártja a kést.

kunzoo 2018.03.20. 19:39:44

@taga20:
Nem múlik el úgy egy nap hogy ne lenne bécsben valami migri balhé. A legújabb az hogy 30 ungabunga összevert két osztrákot. Igaz, nem külföldieket vertek össze tehát a kinutatás akár igaz is lehet. Ugyanis az a külföldiek szempontjából értékel és nem a helyiek szempontjából. A migrilnek meg bécs valóban n1.

morpho 2018.03.20. 20:14:37

@taga20: A buta narancskullancsok be akarják bizonyítani, hogy a nemzetközi felmérés készítői hülyék, Bécs egy borzalmas hely. :)) Szerintem ez nem ér meg egy bötűt sem.

F1őr 2018.03.20. 22:54:26

"Bécs kilencedik éve áll a toplista élén élénk kulturális életével..."

...és ez csak fokozódik. Egyre élénkebb és egyre színesebb.

Malac van eladó 2018.03.20. 23:33:04

Orpán viktor miniszter elnök úr remélem, lefogjya rekrszteni ezt a fertőt egy keritéssell!! Mi, Igaz, Tiszta Szívü Magyarok elutasiccsuk eztet!!!

siriq111 2018.03.21. 04:22:45

@rallus: Arra az angliai varosra is nogo zonat irt a kormany ahol laktam. Nyugodtan , bekesen eltunk. Amig a kormany kinem talatla, hogy szarfeszek, nem volt vele gond. Mellesleg, nagyon sok magyar elvezi az eletet abban a varosban.

Csaba Szikora 2018.03.21. 08:15:06

Nincs is Béccsel semmi baj,gyönyörű szép,infrastruktúlásinan felsőfokú,de az hogy egy bécsi errőé mit gondol,az megint egy más kérdés.Nekünk turista szempontból az első lehet.

rallus 2018.03.21. 09:04:28

@siriq111: Remélem öt év múlva is így lesz. Azt én is borzalmasnak látom, hogy a kormány Budapestről tönkretett egy angliai kisvárost... Ezek mindenre képesek...

kublerek · www.vasalobolt.hu 2018.03.21. 09:59:11

@Csaba Szikora: Annál is inkább mert Bécset utánozni igencsak érdemes lenne

$pi$ 2018.03.21. 17:46:14

Én ezt nem értem, akkor most az MTI mégsincs a Zorbán zsebében? Vagy csak most kezdtek el igazat írni?

flydomi 2018.03.21. 17:54:32

Bruahhahahah.ennyi nyomorékot egy helyen a fidessz bandában. :D
Most Lázár hazudik,vagy a köztévé? :)
Vagy mind a kettő? :D
Már egymást is szapulják. :):):)

kunzoo 2018.03.21. 18:01:13

@neko1967:
Attól még nem kell import bűnöző

neko1967 2018.03.21. 18:11:35

@kunzoo:

Buta vagy mint a rabszolgatartóid!

kunzoo 2018.03.21. 18:29:36

@neko1967:
Biztos ilyen könnyen veszi ezt a dolgot a lekéselt család is. Vagy a fürdőben megerőszakolt kisgyerek anyja. Akik a leghangosabban papolnak a nagy elfogadásról azok olyan helyen laknak hogy ők tudják náluk nem lesz cigány vagy migri szomszéd. A távolból könnyű toleránsnak lenni

Rettegek mert ballib vagyok 2018.03.21. 18:42:54

@kunzoo: A külföldiek szempontjából Bécs valóban a legélhetőbb városok között van.
Elolvassák, hogy hova nem szabad menni, és jól érzik magukat.

Az ott lakók le vannak szarva.
Ha olyan kormányt választottak, amelyik tele nyomja integrálhatatlan muszlim pöccsel néhány városrészt, az az ő bajuk.

Csak külföldiként ne menj oda, ennyi az egész !

Ja !
És ne válassz olyan kormányt, aki hasonlóan kúrná el a te országodat is !

neko1967 2018.03.21. 18:50:13

@kunzoo:

És ezek az áldozatok könnyen vették?

, ebben nem szorulunk behozatalra:

m.magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/kormendi-kdnp-s-botrany-ujabb-reszletek-a-diaklanynak-udvarlo-ex-polgarmester-ugyerol-102634

www.blikk.hu/aktualis/belfold/videora-vettek-ahogy-megeroszakoltak-a-kislanyt/b0cdwls

kettosmerce.blog.hu/2017/05/09/140_nemi_eroszak_tulelo_egy_ev_alatt_szexizmus_az_elte-n

www.privatkopo.hu/WebArticleShow.aspx?MN=Hirmix&LN=Hungarian&AGM=Hirmix&AN=kovacsarpadugy

Egyébként beszélgessünk a katolikus papok által megrontott gyermekek ezreiről?

Ne erőlködj, nem megy ez neked!

nu pagagyí 2018.03.21. 19:06:20

Engem Bécs nem érdekel. Soha nem fogjuk utolérni, főleg azért, mert nem szoktunk tanulni sem a jó, sem a rossz példából.

Ami viszont magyarként elkeserít, az itthoni fullasztó légkör. A rosszindulatú és nemzetellenes kormány. A NER-nek becézett rémálom politikusai vagy totálisan sötétek, vagy lelkiismeret nélküli cinikus tolvajok, de a kettő ötvözete is előfordul minden elképzelhető arányban. Kósa például ostoba, de tolvaj, az EMMI miniszter szimplán csak buta és lelkiismeretlen, Lázár értelmesnek tűnik, össze is lopott egy kastélyra valót. Varga falaz mások lopásához, Matolcsy Dagobert bácsihoz hasonlóan, éppen belefulladni készül az MNB-ből kilopott 200 millárdjába. Rezsi Szilárd, Orbán és Kövér hazudozásból és fenyegetőzésből álló választékos stílusa naponta rombolja a közérzetet. Sok nyáladzó seggnyaló, kopasz verőlegények és a helyi Döbrögik gondoskodnak a NER magasröptű eszméinek családra lebontottt lokalizálásában. Hányingerem van ettől az egész képmutató, gonosz bagázstól. Mindenki szavazzon bármire, csak ezek takarodjanak el a picsába.

neko1967 2018.03.21. 19:18:20

@nu pagagyí:

De nem engedik be migráncsokat! Felűlem anyit lophatnak, amenyi akarnak, mer' rendes keresztény emborek! (Átlag fidess savazó eszmefuttatása)

2018.03.21. 19:22:00

@$pi$: véletlen átjutott a hír, a szerkesztőnek holnaptól már nincs munkája.

2018.03.21. 19:23:19

@kunzoo: ezt beszéld meg viktorkával, eddig kb 35.000-nél tart. 20.000 fehérgalléros, 10.000 ukrán maffiózó + az "oltalmazott" migrik. túlteljesítette a tervet keményen.

Zoli8181 2018.03.21. 20:52:30

@$pi$: nagyon egyszerű, már MTI is Soros kottájából játszik, na meg az ENSZ

morph on deer 2018.03.21. 21:20:11

@Zoli8181:
Soros az egyik legszorgalmasabb zeneszerző, ez már teljesen biztos!
:)

Zoli8181 2018.03.21. 21:38:25

@morph on deer: :)
inkább tehetséges, ezért játszák ilyen sokan a szerzeményeit

index.indavideo.hu/video/Kiszivargott_az_idei_Soros-tanterv

ember100 2018.03.21. 22:12:52

@flydomi:
Helló !

Zavar van a centrális erőtérben :)

flydomi 2018.03.21. 22:32:50

@neko1967:

Bruahahahaha.Letelepedési kötvényel már be engedtek pár tízezret. :D
Ha a Jobbik 2015 januárjában nem mondja,hogy kerítést kell felhúzni,soha a büdös életbe eszükbe se jutott volna a fidessznek,hogy a hazát meg kell védeni. :)
6 hónap után megépitette,mivel többször elugaták nekik a jobbikosok,hogy jó lenne tenni is valamit a buszozgatáson kívül. :)
A mostani fidessz banda ijfú korábban soros papi pénzén és eszméin nevelkedett,így nem csoda,hogy ők hajtják végre a soros tervet. :)
szent vezírünk inkább az iszlámot élteti. :)
--www.youtube.com/watch?v=7mLtNI13J5U&t=1s

ennyit a birkákról,akiket az orruknál fogva vezet.Lesz itt még kecske -birka dugó migráncs a hívők házaiban,ha a vezír ezt akarja.Márpedig akarja. :)

neko1967 2018.03.22. 05:30:21

@flydomi:
Hozzászólásodból minden épeszű ember leszűrheti, hogy miért nem szabad a jobbikra szavazni.
Mert az a fidess 2.0 lenne!

flydomi 2018.03.22. 10:02:01

@neko1967:
Aham.Mivel ők már kormányoztak 3 ciklust is,ahogy a fidessz. :D
Vagy talán félnek a narancsosok attól,hogy tényleg nem mellébeszélnek egyesek,mikor azt mondják,hogy felelőségre vonják azokat,akiket kell. :)
Nem úgy,mint ahogy a vezír hirdette. :)

citrix 2018.03.22. 10:02:23

Igen, a hanyatló nyugat. A rothadó kapitalizmus. Ezt kellett 40 évig hallgatni a szocializmusban, Orbán sikeresen felelevenítette a múltat. A jó KISZ titkár holtáig KISZ titkár marad.

sas70 2018.03.22. 10:47:10

Arról kell beszélni, hogy mi van Bécsben, mert addig nem beszélnek arról, hogy milyen a magyar valóság! Addig nem arról szól a vita, hogy a magyar utak szar állapotban vannak, hogy a kórházakban emberek halnak bele rutin műétekbe, hogy a közmunkásnak megmondják kire kell szavaznia, ha nem akar éhen halni... stb.

sas70 2018.03.22. 10:51:16

@citrix: Láttam a rothadó kapitalizmust már a '80-as években, csak azt nem értettem, hogy ha annyira szar, akkor miért élnek olyan jól az emberek. Mert sokkal jobban éltek, mint mi és még mindig jobban élnek.

citrix 2018.03.22. 11:40:04

@sas70: A propaganda mindig a valóság tükrében válik nevetségessé és abszurddá. Hogy-hogy nem a rühes kutya se akart a Szovjetunióba disszidálni. Ellenben a hanyatló, kizsákmányoló kapitalistákhoz igen. Olyan mértékben hogy nagyon szigorú határőrizettel, tűzparancs érvényesítésével "védték" a lakosságot a mételyező nyugattól. Nem kell ecsetelni részletesen, de valahogy ma se akar senki a putyini oroszországba emigrálni, bármilyen klassz képet fest róla a propaganda.

Nzoltan 2018.03.23. 08:22:51

@flydomi: Aztán a 16-os népszavazást valahogy sikerült elsunnyogniuk.
Hagyjuk ...

Ez a jobbik már nem az a jobbik.

....egy volt szavazójuk.