B1 blogcsalád



Bayer megszedi magát az állami médián

2018. január 17. - nickgrabowszki

Az 5-ös számú Fidesz-párttagkönyv tulajdonosa több mint 50 milliót számlázott az MTVA-nak tavaly.bay_2.png

Egészen pontosan 56,7 millió forintot, és csak tavaly. A dolgot a 24.hu kukázta ki a kormánytévé tavalyi, 5 milliónál nagyobb szerződéseinek listáját böngészve.

Sir Bayer, aki a Magyar Idők nevű kormánylaptól és az elvileg az M1 konkurenciájának számító Echo TV-től is húz fizetést (mindkettő a Mediaworks, azaz Mészáros Lőrinc tulajdona), 2017-ben 3 ún. dokumentumsorozatért

  • az Elfeledett hőseink,
  • a Magyar Emlékek Velencében,
  • Magyar Emlékek Rómában

gyártásáért összesen 46,7 millió forintot számlázott.

De ez még korántsem a vége: a vezető kormánypropagandista további 10 milliót kaszált másik három, ún. ismeretterjesztő sorozat felhasználási jogaiért:

  • Az utolsó előtti út – Szibéria és az orosz Távol-Kelet,
  • Lengyelország,
  • Másfélmillió lépés Magyarországon – 32 év múlva,
  • Másfélmillió lépés Magyarországon – a dél-alföldi túra.

A dolog különös szépsége, hogy ezeket az írófejedelem évekkel korábban, szintén az állami média megrendelésére forgatta, és úgy tűnik,

most megint kifizetteti.

Ha a kormánytévé saját pénztárcája ellensége volt, és a megrendeléssel együtt nem vette meg a sugárzási jogokat is végleg, akkor Bayer évről évre újabb summákat húzhat le az államról, olyan sorozatokért cserébe, amelyek színvonalát a korabeli kritika meglehetősen leminősítette, ráadásul a nézettségi versenyben is megbuktak (még a kormánymédia alacsony elvárásait is alulmúlták).

Tényleg senkit nem hagynak az út szélén. Már bizonyos körökből, persze.

Ha olvasna még arról, hogy például Kálomista Gábor tavaly 1,3 milliárd forintot számlázott a kormánytévének, vagy hogy Mészáros még az MTVA sportközvetítéseiből is hasznot húz, azt itt teheti meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1913582995

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fazekas Sándor bíró végre megbukott, mint Fővárosi Törvényszéki elnök 2018.01.18. 11:05:49

Egy újság írása alatti vitába becsatlakoztam a napokban ahol valaki úgy nyilatkozik Fazekasról, hogy szerinte mindig is becsületes és tisztességes ember volt és most is az. Ezt persze túl sokan vitatják, hogy igaz lehessen. Főként a tények és mára má...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sinus67 2018.01.17. 21:42:48

Mi a fene van? Pártgyűlés, vagy továbbképzés van a habonymédiában? Szabadnaposak a trollok?
Alig valami böfögés!
Elvtársak! Bayert nem védi senki?
Szóljatok pár jó szót az érdekében!
De most a posztnál maradjunk! Semmi sorosozás! Anélkül, meg a visszamutogatás nélkül megy-e a védelem? Ugyanis idehaza nem precedens jog van! :)))
Na?

miért 2018.01.17. 23:11:57

@sinus67: Lejárt az elvtársak munkaideje. Majd holnap délelőtt újra fognak köpködni!

Cicmen. 2018.01.18. 09:25:23

@sinus67: @Peter Götz: @miért: elvtárssal nem beszélget senki? Ők már szart érnek?
IGEN!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.18. 09:45:27

Valahogy csak fizetni kell a holdudvart.

A ballibek pont ugyanezt csinálják egyébként a saját holduvarukkal.

werecke 2018.01.18. 10:25:16

Ej elvtársak, nem gazdasági titok ez ? Vagy az csak a sukorói telekcsere kapcsán van ?

Szelid sunmalac 2018.01.18. 10:31:25

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Vigyazz birka! Mar megint alairod, hogy a fidesz egy kanyival se jobb, mint a ballibek.

Jakab.gipsz 2018.01.18. 10:58:04

@sinus67: @Szelid sunmalac: @Peter Götz: @maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Hahó, megjöttem. Kit és mitől kell megvédeni? Előbb ezt tisztázzuk !

Bayer Zsolt egy keresztény ember, ha hibázik majd, mi a magyar keresztények kijavítjuk a helyére tesszük.

Vele szemben itt van ez a ateista.zsidó Soros, ez a parazita a zsidóság szégyene, (népek verejtékén és könnyein, vérén), gazdagodott meg. És most azért küzd a "nyitott társadalomért", hogy vörös csillagos zászlók helyett, sárga csillagos zászlók alatt vonulhassunk.

Ez ilyen egyszerű.

Döntsetek Ti, a Népfelség. Ki vagy kik határozzák meg a gyermekeink és mi jövőnket.

Ennyi.

exterminador 2018.01.18. 11:07:18

@Jakab.gipsz: alighanem romlik az állapotod, beszélj a pszichiátereddel.

elvis56 2018.01.18. 11:10:04

Szlovák rendszámal jársz még te seggnyaló tehetségtelen meghetési köcsög.Nsgyon SZAR VAGY a müsoraidal együtt .Szélesnek még tartozol?A fél budapest röhög a tehetségtelen dumádon .

vénkujon 2018.01.18. 11:15:06

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: nem te fizeted. vagy kűdsz bulgárból haza lóvét a navnak?:)

6. Ienin 2018.01.18. 11:54:22

@werecke: Már hogy lenne gazdasági titok? Az, hogy mit csinál az adófizetők pénzével ez a tetves banda, mindenkire tartozik. Ha sukorót az állam pénzéből vették, akkor az is az adófizetőkre tartozik.

Jakab.gipsz 2018.01.18. 11:59:59

@exterminador:

Pszichiáterre neked van szükséged, lélektelen bio-robotokat, lélektelen bio-robotok javítgatnak.

A keresztény embereknek van, lelkük az ateistáknak és az ateista-zsidóknak, nincs ezt önmagukról állítják.

Na ezért tilos zsidózni.

Te pedig lusta vagy gondolkodni, csak böfögsz és röhögsz, mint egy idióta.

2018.01.18. 12:00:05

@Jakab.gipsz: Klinikai eset vagy bátya!
A moszad ügynök bájer keresztény? Ez a nap vicce! Ha-ha!

blah 2018.01.18. 12:05:55

buta hőbörgő faszkalap, mint minden fideszes

Rettegek mert ballib vagyok 2018.01.18. 12:22:47

Bayer a legjobb.

Ehez a foskupachoz képest, meg az Indexes bérrettegőkhöz képest minden pénzt megér.

2018.01.18. 12:26:29

@Jakab.gipsz: A hozzászólásaidból tudom, hogy klinikai eset vagy, tehát tőled.

Timur Link 2018.01.18. 12:35:16

Ha választani kell, akkor inkább a Bayer mint a Havas "tanár úr"!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.18. 12:41:30

@Jakab.gipsz:

Nem erről van szó. Nekem pl. Bayer stílusa nem tetszik. A műsorát nézem, de pl. a cikkeit szinte soha se olvasom.

Szelid sunmalac 2018.01.18. 12:54:52

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Nono! Ezt irtad: "A ballibek pont ugyanezt csinálják " .Tehat nem "ugyanugy", hanem "ugyanezt". Ha a modszerrol vitatkoznank, akkor ugyanugy lenne, de itt arrol van szo, hogy pontosan ugyanugy lopnak.

Alex Alex 2018.01.18. 12:57:51

@Peter Götz: A kutyákat jobb helyeken etetik, mint tudjuk!
Amint látható, a rosszabb helyeken is...
Bayern kutya -sem- ingyen ugat, és ez csupán eggyetlen tétel!

Cicmen. 2018.01.18. 13:05:55

Nekem bejönnek Bayer műsorai, azt is megértem hogy egyeseknek miért nem tetszik. A stílusa sem gond, mert az "amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten" elv alapján teszi amit tesz. A műsor ára pedig önmagában alkalmas ugyan a prolihergelésre, de szerintem nem drágább műsoridőre levetítve mint a Kasszás Erzsi reklám, és a mondanivalója valamivel mélyebb! De vehetünk bármilyen műsort ár vs. érték arányban!

exterminador 2018.01.18. 13:15:10

@Jakab.gipsz: így ír Bayer, a keresztény ember a pápáról: "A pápa vagy egy demens vénember, aki teljességgel alkalmatlan a pápai poszt betöltésére, vagy egy gazember."
"Különben is a pápa egy migráns, mert semmi köze Európához, és nincs európai identitása, és a pápa ne képzelje azt, hogy amit ő mond, az isteni kinyilatkoztatás, mert különben is egy argentin libsi, genderben hívő, marha."
Hogyan írna róla, ha nem lenne keresztény?
Persze ezt tőled, mint súlyos elmebetegtől, felesleges is megkérdeznem. Úgyhogy ez csak költői kérdés volt.

Szelid sunmalac 2018.01.18. 13:19:46

@Cicmen.: Semmi kivetnivalot nem talalok abban, hogy neked tetszik mind a mondanivaloja, mind a stilusa. Meg sem lep. A teves tenyerjosoknak, sot, meg Tihanyi Tamasnak es Anettkanak is megvolt a maga kozonsege. Arra azert vigyazz, hogy ha ismetlik az Esmeraldat, akkor nehogy ujra gyujts szemmutetre!

aptikjampó 2018.01.18. 13:38:22

@Szelid sunmalac: Tudsz még ilyeneket? Ha valaki könyvet írna a szánalmas prolihumorról, te tudnál anyagot szolgáltatni!
Most nagyon megsértődtem! :P

Visceroid 2018.01.18. 13:53:19

Nem akarom Zsocáról leírni a véleményemet. Azt sem, hogy milyen ország az, ahol az ilyet még az állam is támogatja. Remélem fideszesek, most boldogok vagytok.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.18. 13:59:13

@Szelid sunmalac:

Ugyanazt = eltartják a saját holdudvarukat.

E nélkül nincs modern demokrácia, te is tudod.

Szóval mi ezzel a bajod?

David Bowman 2018.01.18. 14:46:55

@sinus67: Egy időben Zsoltink volt a Duna TV kultúrfelelőse. Soha annyi jó film nem volt a TVben. Kár, hogy este 11től, de felvettem őket. A mostani Háttérkép műsorát is szeretem.

David Bowman 2018.01.18. 14:51:19

@Szelid sunmalac: Lopás ügyben. Kormány ügyben nem az a legnagyobb baj, hogy lopnak, hanem, ha rosszul kormányoznak.
Tisztességes politikus még nem volt.
Igazat legfeljebb érdekből mondanak, és akkor is csak ideiglenesen.
Ha valamelyikről azt hiszed, hogy tisztességes, akkor nem ismered eléggé.

David Bowman 2018.01.18. 14:54:17

@Jakab.gipsz: Amig élünk, biztos van lelkünk. Előtte, utána lehet, de nem tudjuk biztosan.

David Bowman 2018.01.18. 14:55:48

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Mások lettek a módszerek, Finomabbak a gyógyszerek.

David Bowman 2018.01.18. 14:57:41

@exterminador: Gondolom, János Pálról nem ez volt a véleménye.

Bajer Zsolt 2018.01.18. 14:59:53

@Alex Alex: "Bayern kutya -sem- ingyen ugat, és ez csupán eggyetlen tétel! "

A kutya ám az a jó kurvaanyád, aki kisfröcsért kutyát szop a sarki kocsmában.

Bajer Zsolt 2018.01.18. 15:02:46

@Peter Götz: "fidesz=bünözők "

ANYÁD = BÜDÖS KURVA

aptikjampó 2018.01.18. 15:18:18

@David Bowman: Ha neked bejött akkor már nem írta le feleslegesen! Nincs ezzel gond!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.18. 15:29:19

@David Bowman:

Nem lettek mások. Kell egy holdudvar minden politikai erő körül, ehhez meg pénz kell. Ez mindenhol így van, a demokratikus világban.

Ha mindenki csak a független civilekre támaszkodna, amilyen pl. én vagyok, senki se lenne meghatározó erő.

Szelid sunmalac 2018.01.18. 15:31:28

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Akkor bazdmeg valassz olyan holdudvart, amelyiknek MAGATOL van penze, es ne a tobbiektol lopd el!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.18. 15:59:58

@Szelid sunmalac:

Honnan lenne egy értelmiséginek magától pénze??? Hacsak nincs pokoli szerenecséje és örökölt hatalmas vagyont.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.18. 16:02:34

@Szelid sunmalac:

A legtöbbet a naytőke lop.

Komolyan akkora baj, hogy a rendszer eltart értelmiséget is?

S ezt teljesen politikafüggtelenül mondom. UGYANÍGY támogatom azt is, hogy kapnak pénzt ballib értelmiségiek.

De csak nézd a magyar színházakat! Ha piaci alapon kellene működniük, már egy se lenne, semmilyen irányzat nem tudna megélni.

Szelid sunmalac 2018.01.18. 16:05:07

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Aha...mert a fidesz most ertelmisegieket gyujt maga kore es azok adjak a holdudvarat? Ne rohogtess mar bazdmeg. A Meszaros meg a Szijjarto, meg a tobbi faszkalap, mint ertelmisegi?

Plusz szerinted mondjuk egy bankar, multis felso/kozepvezeto vagy barki mas, aknem lehet ertelmisegi ES meg esetleg el is tartja magat ANELKUL; hogy masoktol lopna?

Jakab.gipsz 2018.01.18. 16:27:27

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Bayernek jók a meglátásai, amikor tiltakozik a globalizmus, mint cél ellen, persze a megoldás felmutatása, az messze meghaladja a képességeit.

Jakab.gipsz 2018.01.18. 16:32:57

@David Bowman:

Ez csak bizonyítási procedúra kérdése, sima matek, na jó nem teljesen sima, de csak matek.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.18. 16:46:45

@Szelid sunmalac:

Se Mészáros, se Szíjjártó nem értelmiségi a szó szűk értelmében. Az előbbi kormántközeli vállalkozó, az utóbbi egy politikius, kormányalkalmazott. Hogy jönnek ők ide?

Hogyan tudná eltartaná magát egy újságíró, egy író, egy közíró, egy kritikus, egy elemző, egy színházi színész, rendező, stb.? Ezeknek még nyugaton is csak a töredük él meg a piacból.

Ezek MINDIGIS eltartott szerepek voltak.

AMerikában pl. van összesen 10 író, aki megél írásból. Pedig ott a piac egymilliárd fős, nem mint nálunk, ahol 15 milliós.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.18. 16:51:23

@Jakab.gipsz:

A baj vele több is:
- képtelen magát nem hergelni,
- trágár,
- fanatikus.

Egyébként művelt ember, széles a látóköre, de azt direkt szűkíti. Liberálisként ugyanilyen volt egyébként, szóval mndenképpen hiteles ember, nem játssza meg magát, pedig néha ez nem ártana...

Pont ugyanazt teszi, amit a ballib oldal megmondóemberei, csak ellentétes előjellel, ez pedig nagyon nem jó.

Jakab.gipsz 2018.01.18. 16:54:35

@exterminador:

Nézz rá erre a bolygóra amit a sok eszűek művelnek vele és gondold át újra az állításodat.

Én azt gondolom, a Pápát is anya szülte ember az Ő fejét is átlehet verni.

Már pedig ez a rafinált ateista-zsidó Soros az emberiséggel itt a piros, hol a porost, játszik.

David Bowman 2018.01.18. 17:12:56

@Jakab.gipsz: Megoldása nincs senkinek. Van ez a Vénusz Projekt. Nekik vannak valamilyen elképzeléseik, de szerintem nem jók.
A jelenlegi helyzet (globalizmus) az emberi jellem és a műszaki lehetőségek aktuális terméke. Minden más megoldás rosszabb lenne. (Ld pl komonizmus) (Vagy a svédek nemzeti öngyilkossága)

David Bowman 2018.01.18. 17:15:04

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A Jútúbon szabad a verseny. Sokan megélnek belőle.

David Bowman 2018.01.18. 17:17:55

@Jakab.gipsz: A pápát isten vezeti. Legalábbis az ő vallásuk szerint.

David Bowman 2018.01.18. 17:22:16

Ez a Mészáros jelenség nem biztos hogy rossz nekünk. Gyurcsók alatt ugyanennyit loptak, de a szajré külföldre került. Strabagék löktek pár %ot a strómanjaiknak (ez is több miliárd volt), a többit elvitték. Most itt marad, és Orbánnak (szerintem igaziból Pintérnek) mint magyar keresztapának döntési lehetősége van az elköltéséről. Úgy számoltam, csak a Strabag vagy egy évi nemzeti jövedelmet nyúlt le. 16E miliárdot.

David Bowman 2018.01.18. 17:24:20

@exterminador: A pápa kalifa akar lenni. Ez tiszta sor. A kereszténységet rég letette. Az új vallásos erőt az Európát elözönlő nigráncsokban látja.

Jakab.gipsz 2018.01.18. 17:36:33

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Bayer jól csinálja azt amit csinál.

Ennek a sok kreténnek igen is, meg kell mondani, ki kell mondani, azokat a tabukat amit a politikailag korrekt beszéddel meg tiltanak, eszem azt az érzékeny kis lelkecskéjüket, meg a jog-államiságot és a washingtoni konszenzust.

Persze nem mindenki ezektől a dilinyós-zsidóktól tanulta a filozófiát, (nem is ők találták ki, fingjuk sincs róla), beszélni sem tudtak, amíg tőlünk a felsőbb rangú fehér keresztény embertől, meg nem tanultak.

A rafinéria és az ügyes csalás, még nem kultúra.

Jakab.gipsz 2018.01.18. 17:40:38

@David Bowman:

Ezt csak azért mondod, mert lusták vagytok gondolkodni és persze olvasgatni.

David Bowman 2018.01.18. 21:57:13

@Jakab.gipsz: Hát, a faszom tuggya. Csak a saját könyveim is több ezer darab, és gyerekkorom óta könyvtártag vagyok. Könyvmoly volt a becenevem.

David Bowman 2018.01.18. 21:59:01

@Jakab.gipsz: Ha neked van algemeine megoldásod a világ bajaira, hallgatom. Igazán kiváncsi vagyok.

kewcheg 2018.01.18. 22:32:09

Amióta a szentatyáról nyilatkozott, azóta az én szememben egy kalap bódiszilvát nem ér....

Dan da Man 2018.01.18. 23:49:35

@Jakab.gipsz: Hát baszdmeg, akkor te vagy a retrográd evolúció élő példája, mert hogy tőled nem lehet beszélni meg írni tanulni, az kurvaisten. Szóval, ha a zsidók a keresztényektől tanultak, akkor:
A) te nem vagy az
B) jelentősen átugrottak tikteket, parasztokat.

Akárhogy is legyen, a helyedben én szerényen kussolnék, mert provokátornak is kibaszott buta vagy, és bár arra reiszolsz, hogy jól beszólsz, de valójában csak szerényen köhög a faszod, amikor zsidózgatsz. Jól jönne neked egy zsidó a családba, hogy ne csak prolik legyenek köztetek.

gazdaki 2018.01.22. 10:37:12

@Jakab.gipsz: Meg szólalt az értelmesek krémje.
süti beállítások módosítása