B1 blogcsalád



Széles Gábor elárulta, mekkora Simicska-csicska volt Orbán

2017. november 26. - ashwood

6lsaqtzhvfmbg8ajs.jpegA kollektív amnéziában reménykedik a Fidesz, amikor a Jobbik és Simicska Lajos viszonyát firtatja. De néha akad, aki kiesik a szerepből. Most épp az egyik kedvenc nemzeti nagytőkés, Széles Gábor buktatta be csúnyán Orbánt.

Csicskapárt – mostanában előszeretettel jellemzi így kis- és nagyfideszes egyaránt a Jobbikot. Mármint: Simicska Lajos kilóra megvette Vonáékat, akik így saját akarat nélküli bábok lettek az oligarcha kezében, primitívéknél: csicskák. Jó hangosan kell ám mondani ezt és sokszor ismételni, hátha elfelejti a kedves választópolgár, honnan is kapta a nemzet ajándékba Lajost. A kollektív amnézia talán kitörli, hogy az Orbán-Simicska duó közös kollégiumi szobából indult országhódító útra. S miközben Orbán rángatta a liberalizmusból a szélsőjobbra a párt politikáját, addig Simicska a gazdasági hátországot építette. Néha kapott hozzá stallumot - volt a Fidesz pénzügyi igazgatója, no meg adóhatósági elnök is –, de általában nem volt szükség a direkt kinevezésre. Szépen mentek az ügyek évtizedeken át - egész a G-napig.

Néha azonban a Nemzeti Emlékezetkiesés Rendszerében is akadnak hibák. Ezúttal Széles Gábor, UFO-hívő nemzeti oligarcha, mély önsajnálata közepette feledkezett meg az átírt valóságról. Mármint arról, hogy Simicskának soha, semmi köze nem volt sem a Fideszhez, sem Orbánhoz, csupán egy nem túl közeli ismerős volt a partvonal széléről. Széles a minap azt bírta nyilatkozni: 2010-ben esélyes volt a gazdasági miniszteri székre – amelyet Matolcsy György kapott végül –, de nem kaphatta meg, mert éppen beteg volt a kormányalakítás idején. Majd hozzátette: "De valószínűleg akkor sem lettem volna, mert Simicska Lajos mindig ellenségének tekintett. Az okokat nem tudom, életemben talán kétszer beszéltünk. Ő maga akadályozta volna meg a kinevezést."

Hogy tetszett mondani? Simicska Lajos megakadályozta volna, hogy Orbán Viktor jelöltje miniszter legyen? De hát hogyan? Hogy lehetett volna ilyesmire képes egy távoli ismerős a partvonalról? Beleszólni a kormány összetételébe? Hát ennyire csicska lett volna Orbán? Simicska csicskája?

A válasz persze - túl az amnézián – egy egyszerű igen. Pontosan lehetett tudni, kit delegált Simicska Lajos a 2010-ben alakult, állítólagos Orbán-kormányba, és kit tett oda a névleges főnök, épp Lajos kegyeltjeinek ellensúlyaként. Mégiscsak megvalósult a fékek és ellensúlyok rendszere, csak a kormány erős emberei között.

Széles Gábor segítségével egy pillanatra megint megpillanthattuk a Fidesz és Orbán valódi arcát. Amikor a kedves vezető játszotta a kesztyűsbáb szerepet, akkor ki sem volt szabad ejteni Simicska nevét. Most pedig minden elkövetnek, hogy felejtsünk, köpjünk szemen egy ilyen szép és tartalmas barátságot. Amin csak az ország járt rosszul.

Orbán és a Fidesz pechje az, hogy ennyire nem rövid a választók emlékezete. A szektás Orbán-hívőkön – akik szívesen erőszakolják meg önmagukat a vezér egyetlen szavára – kívül mindenki más emlékszik, amikor még nem Mészáros Lőrinc, hanem Simicska nyerte az össze közbeszerzést. Nincs szükségünk Széles Gábor emlékeire - mert a sajátjainkat nem adjuk a Fidesz szövegíróinak.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4313388907

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

taga20 2017.11.26. 10:32:46

mi van avval a kurva nagy találmánnyal, amivel haknizott ez a zsírdisznó pár évvel ezelőtt?

elvitték az ufok, és nem hozták vissza?:)))

58múltam 2017.11.26. 12:08:36

Fel tudod sorolni, milyen cégeket kapott meg Széles Gábor, és hogy mi lett azokkal? Amire csak emlékszem, az mind csődbe-, tönkrement. És mivel érdemelte ki ezeket a vezető állásokat? Egyik cégnél sem a vezetői erényeinek, műszaki tudásának, vagy pénzügyi tehetségének köszönhette a vezető beosztást. Hitbizományba, hűbérbe kapta őket.

taga20 2017.11.26. 12:39:34

@58múltam: emlékszel arra, mikor ennek a görénynek mdf-01 volt az es mercijén a rendszám?

prognosys 2017.11.26. 13:56:47

Ez az ország nem változik: a legtöbbet mindig mindenhol az éri el, akinek az adott körben a legnagyobb a nyelvcsapási frekvenciája. Aki ettől undorodik, az ne számítson semmi jóra!

csobi2011 2017.11.26. 14:25:53

Na , itt az újabb Orbán bukta cikk. Megvan már a heti három, mert itt a blog1 libsi bloggerei csak akkor kapják meg a bérüket? Nos ha ez kell a fidesz újabb kétharmadához, akkor itt bukjon a Viktor akár heti ötször is. Kitartás gyerekek már csak 5 hónap a választásokig, csak így tovább.

BAZINGA2 2017.11.26. 14:47:35

Messze van még a választás, addig kinyírják egymást. Már osztják a posztokat egymás közt, hogy ki hova lesz áthelyezve és ki az aki kiesik a pixisből!? Lesz itt még lázadás. :))))

werecke 2017.11.26. 15:52:06

Hát igen az emlékezet,vagy inkább az igazmondás ? Simicska 1993-tól a Fidesz gazdasági vezetője volt. Méghogy nem volt semmi köze hozzájuk ?

Toportyán Zsóti 2017.11.26. 18:29:34

Lajos csinált a g narancstolvaj alakulatból győzteseket,remíljük most veszteseket.

bogáncs11 2017.11.26. 18:37:36

Simicska Lajos Orbán legközelebbi barátja, harcostársa volt, irányított, részt vett minden aljasságban, közösen felelnek az elmúlt évtizedek gazemberségeiért. Számomra nem lett szimpatikusabb attól, hogy már halálos ellensége lett Orbánnak, mert ezzel még nem tisztult meg az elkövetett bűnöktől.
Orbán ilyen erkölcstelen, jellemtelen emberekkel veszi körül magát - hisz ő is ilyen -, tahát mindegy, hogyan hívják ezeket az embereket: Mészáros, Garancsi vagy Simicska, egykutya.

Bicepsz Elek 2017.11.26. 23:09:12

Hahahaha...
Ez mar csak igy megy!!!! Orban volt az arc meg a szaj, Simicska az esz. Mellettuk meg Kovernek van(volt?)sullya.
Valoszinuleg Orbannak elege lett, hogy Simicska fonoknek kepzeli magat, es ezert ejtette, mikor mar sikeresen kiepitette az ellensulyokat. Hitler is ezt csinalta Röhm-el a hosszu kesek ejszakajaban, vagy Sztalin Jagodaval es Jezsovval vagy sorolhatnank(Vona Novakkal, Trump Banonnal es Gorkaval stb stb.). Ez a dolgok rendje. A poziciok es eroviszonyok allandoan valtoznak. Simi viszont most mar a piacbol kellene megeljen es ez nem fog menni, ezert kellett neki a Jobbik, amit kiherelt.

megamedve 2017.11.27. 05:26:26

@bogáncs11: igen, és most tegyük fel, hogy jövőre győz a jobbik.
Miért gondolják azt, hogy Simicska nem fogja ugyanazt csinálni hatalmon, mint amit a g nap előtt csinált?
Csöbörből vödörbe.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.11.27. 11:13:41

Orbán a kitaníttatását, a pozícióját és a vagyonát leginkább két embernek köszönheti: Sorosnak és Simicskának (az előbbi a parlamenti demokrácia, utóbbi az illegális vagyonszerzés letéteményesét látta benne).
Most pedig ők ketten vannak kinevezve az első számú közellenségeinek.
Abszurdisztán... :)))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.11.27. 12:34:48

@csobi2011:
csobi2011
0 bejegyzést írt és 66 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2017.06.16. óta tag.

maxvall bircaman tegnap földugtam aszt nem akar le 2017.11.27. 13:12:25

@csobi2011: nem fog bukni, de attól még szánalmas undorító fasziok vagytok

Larry Silverstein 2017.11.27. 13:15:17

tulkepp simicskaval semmi gond

a lenyeg h a ballib soha ne kerulojon kormanyra

Larry Silverstein 2017.11.27. 13:17:01

@Frady Endre: ja mennyivel jobb lenne ha a miniszterelnok a volt penzeloinek ugralna, nem a valasztoknak

tiszta dikk tatura van

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.11.27. 13:26:18

@Larry Silverstein: Szerinted Viktorunk a választóknak ugrál? Nem inkább ugráltatja őket? Ezt gondold át még egyszer! :)

Larry Silverstein 2017.11.27. 13:44:33

@Frady Endre: ha nem akkor bizonyara csak szerencses h 4x annyiszor valasztjak meg mint a tobbit

nagy mazlista, mi?

slowmotion 2017.11.27. 14:02:53

ugyanmár, a választók emlékezete maximum négy hónap, amit ma leírnak, az májusban már emlék sem lesz.
majd februárban jön a nyugdíjemelés, meg a rezsicsökkentés, és kilóra meg lesz véve az éppen elég számú nyugdíjas.

Ballib Cenzúrázók Réme 26 2017.11.27. 14:05:28

Széles Gábor újabb Soros tervet leplezett le, ami egyesen 2010-ig nyúlik vissza. Soros csicskája Simicska ugyanis a Soros tervet hajtotta végre, amikor megakadályozta, hogy Széles Gábor miniszter legyen, és helyette más legyen aki nem is nemzeti nagytőkés és így próbálta meg Orbán Viktor nemzeti nagytőkés alapú gazdaságát bedönteni.

Csakhogy Orbán Viktor átlátott Soros szitáján, mert Matolcsyból pár éven belül nemzeti nagytőkést csinált miközben a Soros bérenc Simicskától meg elvette a nemzeti nagytőkésnek megmaradás összes jövőbeli forrását.

Ezzel újabb Soros terv bukott meg. De nem pihenhetünk a babérjainkon mert hétfő délután van és ilyenkor mindig újabb Soros terv támad Orbán Viktorra, amit Orbán Viktor rendre el is mond a Kosút rádióban.

Orbán Viktor viszont továbbra is minden nap meg fogja vívni a harcát a Soros tervek ellen, nem fogja engedni hogy akár egy darab migráns is átlépje a magyar határt és túlszapordoja a magyarokat és elvegyék maguknak a mi nemzeti nagytőkés osztályunktól a vagyonukat amit rövid de nagyon küzdelmes úton sikerült nekik felhalmozni.

Nemsokára a brüsszelitáknak is be kell majd látniuk hogy a Soros terv létezik Európa elpusztítására, a magyarok leigázására és ők azt hajtják végre. Akkor majd a brüsszeliták is rájönnek hogy Orbán Viktornak milyen igaza volt és nem fogják többé Orbán Viktort komplett elmebetegnek nézni és a háta mögött nagyokat röhögni rajta.

MINDENKI ÍRJA ÖSSZE A SOROS TERVET VÉGREHAJTÓKAT A CSALÁDJÁBAN, SZOMSZÉDSÁGÁBAN, A MUNKAHELYÉN ÉS KÜLDJE EL ORBÁN VIKTORNAK!

Larry Silverstein 2017.11.27. 14:08:02

@slowmotion: azert arra meg mindig emlekeznek h a halal is jobb a ballibnel

sot orban is

vackor1 2017.11.27. 14:17:17

@Larry Silverstein:
Halkan megjegyezném, hogy kicsivel kevesebben választották gv-t , mint az összes többit és JÓVAL kevesebben , mint amennyien nem éltek a szavazás lehetőségével.
Összefoglalom : nincs és soha nem is volt többsége , valószínű ezért kellett átrajzolni a választási körzeteket ÉS átrendezni a választási törvényt is .
Köszönöm, hogy nem is válaszolsz , ezek tények, ha ezzel vitázol , akkor nem vagy vitapartner - nem vagy az - , ha nem erre reagálsz , az meg egy másik "technika", amit előszeretettel alkalmaztok ,de abban az esetben sem vagy vitapartner.
Az utolsó mondatom a többi iióának is szól.

blah 2017.11.27. 14:19:52

ez a faszi pont beleillik a képbe, tehetségtelen elmebeteg aki szemrebbenés nélkül hazudik. azon meg komolyan röhögnöm kell, hogy az a flúgos matolcsy lenyomta. ennél durvábban nem is lehet valakit megalázni.

Larry Silverstein 2017.11.27. 14:21:43

@vackor1: kutyat nem erdekelnek a nem szavazok

mar a demokraciaban

bar vigasztalodhattok vele h aki nem ment el szavazni az nem szavazott orbanra, idiOTAK

bru ha ha ha ha

lüke 2017.11.27. 14:25:22

@taga20: ld alább

@58múltam:
MŰszertechnika
IKarus
VIdeoton ezek a cégek több 10 ezer embert foglalkoztattak, sőt
magyar terméket !
exportáltak

Nem lett miniszter az Antall kormányba,n, Simicska is megakadályozta az Orbán kormányokban, igazi pechvogel vagy talán vmi más........

lüke 2017.11.27. 14:26:59

@blah: már Antall J is megalázta, de a felszínen úszik.....

Willkommenskultur 2017.11.27. 14:30:28

@vackor1: Mondjuk jo h a szavazati joggal nem rendelkezoket nem szamolod bele

te se leszel mar hulyebb bar aki 2017ben a ballibnak kampanyol annak is annyi az esze mint 1 zsak krumplinak

blah 2017.11.27. 14:38:14

@Larry Silverstein: te hülye vagy bazdmeg? a nem szavazók senkit nem érdekelnek egy demokráciában? pont ez az, hogy egy demokráciában a kormánynak mindenkit képviselnie kell nem csak a szavazóit, és pont ez a baj az itthoni putrikráciával, hogy ezek a kommunista barmok még mindig az előző rendszerben élnek, meg a hozzád hasonló hülyék még nem döglöttek meg és fenn tudják tartani.

Willkommenskultur 2017.11.27. 14:53:36

@blah: a nem szavayok nem szavazok, szoval senkit se erdekelnek

vackor1 2017.11.27. 15:00:35

@blah: Hagyd , én válaszolni sem szoktam az ilyeneknek , saját magukról állítanak ki bizonyítványt napról napra , mindenki tudja , hogy mifélék , akik olvassák az Indexet - amúgy jeleztem is ,hogy nincs értelme a válasznak , azt is megírtam miért, még ezt sem tudják értelmezni, miért vársz el minimális értelmet/észt/logikát/gondolkozási képességet az ilyenektől ? - , tudod : fegyvertelennel nem vívunk párbajt..Szellemit meg pláne.. :))

vackor1 2017.11.27. 15:02:24

@blah: Na, ez : " mindenki tudja , hogy mifélék , akik olvassák az Indexet " , picit magyartalanra sikeredett , közben mást csinálok , elnézést, de azért a lényege érthető. :)

ö...mikó? 2017.11.27. 15:08:14

@csobi2011: A témához persze érdemileg nem tudsz hozzá szólni. Brutál belső feszültséget okozhat a kognitív disszonancia.

blah 2017.11.27. 15:10:35

@Willkommenskultur: értem én, hogy ez az agyatlanok álláspontja de nem kell egymás után jelentkezni nálam, nem tartom számon az idiótákat.

6.Lenin 2017.11.27. 15:39:53

Sértődött emberkék-nem kellettek a Fidesznek-előjönnek a "mi mindent láttunk anno" bárgyúsággal. Erre aztán ugrik az ellenzék, mit valami hatalmas leleplezésre.
Ez 1re szánalmasabb.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.27. 15:46:37

Most ez tulajdonképpen egy Simicska mosdató cikk vagy Orbán lejárató ?

Mert az nem fog menni, hogy Simicskát felmagasztaljátok, és Orbánt Simicskára hivatkozva lehúzzátok, csak a ballib agyhalottaknál.

A képlet egyszerűbb.

Simicska lepaktált a ballibekkel, cukisította a Jobbikot, és próbálkozik hatalomhoz jutni.
A ballibeknél gyűlölt ellesébgől nemzeti hőssé avenzsált.

Persze ettől még leszopják a bránert Simicskáék 2018-ban Vonástul, ballibestül, akárhányszor hugyozza a plakátokra részegen, hogy Geci Orbán.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.27. 15:50:18

@Larry Silverstein:

A ballibek a "nem szavazókra" hivatkozva tudnak csak pattogni.
A valós támgotatottságukkal nem mernek szembe nézni, mert akkor a budi lehúzásán túl nem jutnak semmire.

Így se, de így legalább választásokig nagyhangon mondhatják, mint ahogy tették 2014-ben, hogy "Aki nem szavaz, az Orbánra szavaz",
Majd rögtön utána: "Többen nem szavaztak Orbánra, mint rá".

Aztán diktatúráznak 4 évet, és kezdik előről.
Éppen ennyire marhák, mint amennyire annak látszanak.

BéLóg 2017.11.27. 15:51:42

@bogáncs11:
Simicska Lajos MOST IS orbán legközelebbi barátja és harcostársa. Csak meg kell nézni, most mit CSINÁL.
Szívesen...

De egyébként mindegy, hiszen Orbán már a múlt héten meg fog bukni, de ha nem, akkor majd korábban.

TBone 2017.11.27. 16:05:12

@Ballib cenzúrázók réme 25: Miért hugyozna plakátokat részegen Orbán?

szgabibaa 2017.11.27. 16:26:16

Bicepsz Elek: Azért Gorka befolyását nem lehet a Simicskáéval egy napon említeni. Nem is egy koleszba járt Trumppal :-) Ettől függetlenúl helyes volt, hogy megszabadult tőle.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.27. 16:29:11

@TBone:

magyaridok.hu/belfold/bayer-zsolt-szovjet-flashdance-2294803/
"Áll Lajos a veszprémi éjszakában, ahol ráírta öt plakáthelyre, hogy „Orbán egy geci”, maga kezével írta rá, és a legutolsót – nagy úr a szükség, hiába! – le is pisálta. Áll Lajos, mocskos zakóban, önmagára leginkább hasonlító foltja mellett, kezében félig szítt cigaretta, előtte rendőrök, háta mögött pedig saját kis helyi lapjának zugfirkászai, meg egy szerencsétlen fotós, aki mindezt megörökíti."

lobster thermidor 2017.11.27. 16:44:48

@Larry Silverstein:
Hát uram, te nagyon el lehetsz keveredve!
Szerinted most éppen kinek ugrál Orbán? Ne találgass, megmondom! Éppen a kínai kommunista császár fenekét fényesíti néhány milliárd euróért cserébe.

yotta 2017.11.27. 16:51:54

"De valószínűleg akkor sem lettem volna, mert Simicska Lajos mindig ellenségének tekintett. Az okokat nem tudom, életemben talán kétszer beszéltünk. Ő maga akadályozta volna meg a kinevezést."

Micsoda ótvar ballibsi tempó: végy egy feltélezést, majd felejtsd is ezt gyorsan el és beszélj róla úgy a továbbiakban, mintha meg is történt volna!

febiha 2017.11.27. 17:21:43

@csobi2011: figyu, ez az írás arról szól, hogy SzG szerint Simicska akadályozta meg, hogy miniszter legyen 2010-ben. Nem pedig arról, hogy bukik-e Orbán és ha igen, mikor. Tehát (a formális logika talaján maradva, legalább minimálisan, tudom, nem könnyű): csak egy a kérdés: SzG hazudik-e, avagy az a propaganda, amely szerint Simicska lényegében nem is létezett, ha mégis, akkor nem volt köze a Mozgalomhoz, de ha netán mégis volt köze, akkor sem volt semmilyen komoly szerepe abban. Tehát minden értelmezhető státuszra törekvő komment csakis ezzel at egyetlen kérdéssel foglalkozhat: akkor ki hazudik?

gyurmicsek 2017.11.27. 17:33:05

Szerintem meg az a csicska, aki Soros pénzén tanult. Nekem van igazam és kész.

Willkommenskultur 2017.11.27. 17:55:34

@lobster thermidor: atol meg ra szavazok

a kinai csaszar a vilag ura ajanlatos a segget nyalni

szobatars 2017.11.27. 18:09:46

Akkor sokadjára: Simicska nem volt Orbán szobatársa.

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2017.11.27. 18:48:30

Na, ja!
Simicska egy okos ember.
Ellentétben Szélessel.
Viszont a Dei Gratia Hungariae Primus Minister számára itt az új ész: Rezsi Szilárd!

Ben Franklin 2017.11.27. 19:32:23

@Sporende: Miert milyen alternatíva van?

KCB 2017.11.27. 19:35:29

@csobi2011: Neked nem a kínaiak gőzfürdőjében kéne lenned? Vagy szünet van és benéztél, mert azt hitted téged hívnak, amikor meghallottad hogy csicska?

nemecsekerno_007 2017.11.27. 20:22:45

@Frady Endre: Te lennél a patás Orbán élő lelkiismerete?! :). Inkább azon gondolkozz, hogy te kinek és mit köszönhetsz. Hasznosabb lehet.

igazi hős 2017.11.27. 21:09:15

"Orbán és a Fidesz pechje az, hogy ennyire nem rövid a választók emlékezete." Ez valami rejtett poén akart lenni, amit nem értek, vagy komolyan gondolod? A székházügy és a "soha nem lépünk szövetségre a kisgazdákkal" után bárki, akinek hosszabb az emlékezete egy aranyhalnál elhihet bármit Orbánnak? És mégis van 1,5 millió híve, aki mindenképpen rá szavaz és jövőre is meglesz bő 2 millió szavazat, ami elég a többséghez, talán a 2/3-hoz is.

dr. mesterséges színezék 2017.11.27. 21:31:29

@Frady Endre: "Ezt gondold át még egyszer!"

Oan izé vagy! Miért nem küldöd rögtön örökmozgót építeni!?
(Széles már úgyis megépítette.)

Ben Franklin 2017.11.27. 21:32:49

@igazi hős: Annyira nem rövid a választók agya, hogy tudják, a ballibnél a halál is jobb.

Namost, megnézik mibül lehet választani, aztán eldöntik ki fogja nagyobb eséllyel megalázni a ballibeket jövőre, Vona vagy Orr bán. S máris könnyü a döntés.

dr. mesterséges színezék 2017.11.27. 21:36:39

@Larry Silverstein: "nagy mazlista, mi?"

Az aljas manipuláláshoz nem szerencse kell, hanem aljasság és Gauss-görbe.
Meg hozzád hasonló szarháziak.

Lucky Larry Silverstein 2017.11.27. 21:41:21

@dr. mesterséges színezék: Hátt, a dolog még ennél is eccerübb.

A ballibáknál már az is nagy siker vót, ha 4 évig kihúzta egy miniszterelnök, mert mind tele volt botránnyal, plusz beszart a gazdaság utoljára Horn Gyúszi vitt végig ciklust itten a libbant komcsik közül. Már életükben utálták őket mint a szart.

Ehhez képest Orr bán kb. csodagyerek, Európa szinten kiemelkedő politikus, aki már az EU előtt is miniszterelnök volt, és qrva jó volt, aztán még 2x és nemsokára negyedszer. Tehát amit mondott, az úgy vót, úgy lett. Ezért megbíznak benne a pógárok, jobban mint bárki másban Európában úgy a 2. vh óta.

Ez persze fáj a lipsiknek mert legyőzőjük csillaga még el sem érte a zenitjét, nekik ez a pokol, ami örökké tart.

dr. mesterséges színezék 2017.11.27. 21:49:13

@Lucky Larry Silverstein: Fletó pontosan ezt a manipulációs játékot játszotta a nulladik napjától, amikor olyan neokom szöveget nyomott el elvesszük-odaadjuk alapokon (milliárdosként), hogy azt hittem, paródiát hallok.
Azzal faragott rá, hogy az ecceri szocinak volt erkölcsi érzéke (meg arra rájátszó fülkeforradalmárok) - Orbánnak ettől nem kell tartania.

Lucky Larry Silverstein 2017.11.27. 21:51:58

@dr. mesterséges színezék: Hát persze milliárdos az apád fasza.

Orr bán amikor először miniszterelnök lett, 3szoba, 4kerék, fasztuggyahánygyerek, na neki is ennyi vót, egy Golffal járt.

Azóta mind3 kommunista miniszterelnök milliárdos vót annyi igaz mondjuk.

bogáncs11 2017.11.27. 22:04:22

@megamedve: Tudom, hogy a Jobbik a legnagyobb ellenzéki párt jelenleg, sajnos, de nálam nem játszik. Magyarországon nincs garancia semmire, kutyából nem lesz szalonna: nem hiszek az átváltozások őszinteségében - ezt Orbánnál se veszem be -, azaz a rasszista pártból nem lesz jobbközép soha. Egyébként kizártnak tartom, hogy a 2018-as választások során Orbán megbukjon.

Muzsikok közt 2017.11.27. 22:12:50

@bogáncs11: De miért is bukna meg?

Mármint miért lenne az jó? Az anarchia nem jó, márpedig 2002 után 2010ig anarchia volt, meg is lett az eredménye. Nem húzták ki a miniszterelnökök a ciklusokat mindenki egymást szúrkodta hátba, a gazdaság már a válság előtt túlment a lehetőségein, ahogy a zemberek is a devizahitelekkel...

Ebből volt egy nehéz kilábalás megszorításokkal nemszeretem dolgokkal 2009től 2013ig kb., aztán lassan elkezdett életjeleket mutatni a gazdaság lassan megszünt a munkanélküliség és elkezdtek felfelé indulni a bérek végre....mellette persze az oligarchiának tömik a zsebét, de ez max. a népesség 0,01%át érinti, a többség azt nézni hogy stabilak az árak, stabilak a kamatok, van némi növekedés.

Ezt a történelmi tapasztalatok tükrében a múltra cserélni értelmetlen lenne, meg nem is olyan a hangulat. A Jobbik, meg a Momentum lehet sikeres, majd, valamikó, amikor válság lesz és szar lesz a hangulat. Az, hogy mik vótak gyerekkorukban /operettnácik/, kb. senkit se érdekel 5 év múlva, 10 év múlva. Különben is majdnem mindenki szalon fajgyülölő Mo-n is oldaltól függetlenül, szóval senki nem tehet szemrehányást senkinek.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.11.27. 22:27:45

@nemecsekerno_007: Én, mint minden ember, mindent Istennek köszönhetek. Ő adta az életemet és a tehetségeimet. Hálás is vagyok érte és sosem kiáltanám ki első számú közellenségemnek. :)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.11.27. 22:28:49

@dr. mesterséges színezék: Az örökmozgó építése olyan feladat, mint elfutni a horizontig és vissza. Négyszer. :)))

has 2017.11.27. 22:41:17

@lüke: A cocilista világban, kádár alatt, aztán mindet csődbe vitte. íaz ikaruszt többször is.

dr. mesterséges színezék 2017.11.27. 23:42:19

@Lucky Larry Silverstein: Te nem csak egy egybites fideszbarom vagy, de olvasni sem tudsz. Nem állítom, hogy a kettő összefügg, de kétlem a korrelácó teljes hiányát.

macmac 2017.11.28. 07:53:39

@Lucky Larry Silverstein: ja, ja...és Mészáros meg a saját tehetségéből lett milliárdos, mert OV mellet az iskolapadban vagy a kollégiumban kizárólag zsenik ültek. Ez minden gondolkodó ember számára a napnál is világosabb.

FF 2017.11.28. 07:55:23

@csobi2011: nézd, tudjuk, hogy bérkommentelő el se olvassa, amire köpköd, de azért ez néha elég feltűnő. Például most. A nertársak a központból még nem szóltak, hogy legalább csinálj úgy időnként?

Jakab.gipsz 2017.11.28. 07:56:31

Csak az irigység beszél belőletek.

Willkommenskultur 2017.11.28. 08:09:58

@macmac: Meszaros miniszterelnok, vagy a fidesz tagja?

Akkor mier ne is lehetne csilliardos?

Duplaxiii 2017.11.28. 08:15:19

Na végre!
Egy értelmes írás és nem a habonyi-stílusú közhelypufogtatás az ellenzéki bloggerektől.
Igen, aki "képben" van, tudja, hogy a fidesz == simicska/orbáb páros.
De az ész, az egész kiagyalója - miután orbán kiegyezett a bm-mel - simicska.
Minden, ami ma a fideszben van, simicska találmánya.
Ugyanis ő, pontosabban a simicska/varga páros találtaki a gazdasági modellt, és használták ki a közeli jóbarát, orbán politikai pszichopata jellemét.
Simicska találmánya a hatalom megszerzése abból a célból, hogy a pénzszivattyú legális és korlátlan méretű lehessen. Egyszerűen alátették az elvi síkor a csútinak, aki sokáig jól sáfárkodott azzal.
A csúti száguldott a plitikában, a háttérből simicskák működtették a szivattyút.
Ha a falábú focistánk nem lép a szovjetek felé, ma is ez működne és a lázárok, rogánok és más alacsonyabb sutyerákok nem lennének pozíciókba.
Sajnos nem tudni mi a rosszabb, az orbáni rémképek vagy a lárár, mészáros vonal lassan lilazakós stílusú gazdálkodása.
Mindekettő a hazaárulás kategóriája.
.
És Lajosnak köszönjük meg, hogy a szélesgábor-féléket távol tartotta a közvetlen hatalomtól!

Willkommenskultur 2017.11.28. 08:17:54

@Duplaxiii: szerencsere a lilazakos kapitalizmus 10x mukodik jobban mint a ballib amokfutas es 2-3x jobban mint az EU , magallamok gazdasaga.....

De annyira azert nem csinaljak jol mint amennyire lelkesen kibicelnek a lippsik, he he.

Duplaxiii 2017.11.28. 08:22:44

Olvasgatom a kommenteket és láthatóan az agymosás végleges lett.
Ennyien nem tudják szélesgábor múltját?
Hogy ugyanúgy nem fideszes ma sem, ahogy nem az például a csányi????
Szélesgábor a mdf nyerője volt, akkor kapta a Videotont, az Ikarust és a sok magas hatalmú pozíciót. Gyakorlatilag a kor mészárosa volt, persze azzal a plusszal, hogy mögötte már volt elég sok érték, tudás és privát céges siker, hiszen a Műszertechnika kisszövetkezet akkor az egyik legsikeresebb hazai vállalkozás volt.
Azt azért ő hozta létre, nem egy 1 bites stróman volt, mint mészáros.
.
Antallllékhoz csapódott és őket pénzelte.
Mivel ma is sok pozíción rajta tartja a kezét, így a fidesz sem kerülhette ki (Ikarus... Videoton,,, katonai szállítások, a busz és teherjármű projektek), így inkább elfogadja és ad neki mindeg megfelelő megrendelés, pénz, hogy fogja a pofáját!
Ahogy csányi is csak egy kommunista csökevény marad, de erős, láthattuk a lázárral szembeni vitáját, őt is inkább lefizetik...
.
Ezért hiteles a sztori, mert nem egy belső ember pofázta ki, hanem egy valamikori fő ellenség, aki ma úgy sem tudott pozícióba kerülni, hogy Lajosunk kikerült a fészekből.
Nem az lett volna logikus, hogy ő lép a helyébe? De!
Csak a fidesz számára soha nem volt "elvtárs", sem megbzható, de a hatalma veszélyes, az nem kerülhet az ellenzékehez.

Duplaxiii 2017.11.28. 08:30:33

@Willkommenskultur:
Hogy az anyád picsájába tudot EZT IS libsizésedhez felhasználni?
Tudod mit szeretnék?
Hogy a családodat az iszlám lefejezésnél barátságosabb akasztással függesszék fel!
Ti ostobák, miért nem értitek már meg, hogy a társadalom 60%-a se nem fidesze, se nem balos, se nem libsi!
Ti a mocskos bolsevik stílusotokkal azt hiszitek, hogy ha valakinem más a véleménye, mint atietek, az CSAK libsi lehet?
A nácik gázkamrái ellen tiltakozók tehát kizárólag sztálini szemetek lehettek?
Annyira fárasztó már a ti mérhetetlenül alacsony gondolkodásotok, leszarom a plakátkaitokat, a tévéteket, de legalább a privát életünkből takarodjatok már ki!
Tudod ha nálunk, az angyalföldi kocsmában így beszélnél, már a söröskorsóval vernék be a arcodat!
Nem a politika miatt, hanem hogy a normális emberek meló utáni sörözését rombolod szét a senkit nem lérdeklő propagandáddal! Ott a foci, a pina a lényeg és nem bármley megélhetési bűnözők gyülekezete, a pártok.
Húzz a pcsába a 888-ra és ott libsizz.
De a legfontosabb! Az édesanyádat libsizd és nem más, ismeretlen embereket, mert előbb-útóbb valaki beveri az arcod.
(ne komcsizz, ne fideszezz, ne lmp-zz, ne stb. mert a tisztességes emberek NEM kapcsolódnak a pártokhoz!
Vagy akkor fogadd el, hogy anyád kurva! Mert a nők egy halmaza kurva, így mivel anyád is nő, ő is az.)

chrisred 2017.11.28. 08:37:44

@Ballib cenzúrázók réme 25: Írja vitéz bayerzsóti, aki szintén Simicska kitartottja volt, még mindig tartozik neki.

Willkommenskultur 2017.11.28. 08:46:00

@Duplaxiii:
"Ti ostobák, miért nem értitek már meg, hogy a társadalom 60%-a se nem fidesze, se nem balos, se nem libsi!"

- ez mondjuk igaz Orbanra a legkisebb rossz alapon szavaznak a a nepek nem azert mert fideszesek

chrisred 2017.11.28. 08:49:08

@Willkommenskultur: A népek jellemzően senkire nem szavaznak.

macmac 2017.11.28. 09:19:48

@Willkommenskultur: Ezt komolyan írtad, vagy csak viccből? Ha véletlenül komolyan, akkor annyira hülyének nézel, hogy erre válaszolni sem érdemes érdemben.

Willkommenskultur 2017.11.28. 09:21:52

@macmac: Sot nem is tudnal. De akkor, mit makogsz?

citrix 2017.11.28. 09:26:28

Széles miért nem árulja el az antigravitációs effektus titkát hiszen ennek birtokában egyrészt Nobel díjat is kapna másrészt nagyban fellendítené kis országunk renoméját. Valamiért titokban tartja, nem publikálja. A képen Balog páterről kell még pár szót szólni aki 2008-ban a kínai küldöttség budapesti látogatása alkalmából nagyon helyesen nem feledkezett meg Tibet helyzetéről és erre egy tibeti zászlóval hívta fel a figyelmet. Ma, 2017-ben valahogy ez már kiment a fejéből, úgy látszik Tibet sorsa rendeződött, szabadságát visszanyerte. Vagy nem és Balog páter fordult "más" irányba.

Willkommenskultur 2017.11.28. 09:28:51

@citrix: Nem kell baromkodni hanem terdre kell menni a vilag ura elott. Meg eletunkben elverik az USAt mint a rongyot aztan papa Santaclaus meg Karacsony, Holdujevet fogunk unnepelni a mesztelepen.

macmac 2017.11.28. 09:41:53

@Willkommenskultur: Tudnék, de neked nem érdemes. Csak értelmes emberekkel vagyok hajlandó vitázni.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.28. 09:48:09

@Duplaxiii:

Idegesek a libsik ha lelibsizik őket.

Majd elmúlik.

Nyugi.

Engedd el.

2018-at is.

Úgy könnyebb.. :DDD

citrix 2017.11.28. 09:56:01

@Willkommenskultur: Ez így elég zagyva valami, nem érem sehogy se ezt a világ ura és mésztelep elméletet.

KEDZDJETEK EL FÉLNI ! 2017.11.28. 10:55:55

Most meg ti vagytok Simicska csicskák, ballerkák. Úgy puncsoltok a simi tv-ben, hogy öröm nézni. ( Tisztelet a kivételnek: Pl Alföldi..)
Közgép? Csak nem ki kellett venni a kötelező zorbányozó panelek közül..? .)))

dr. mesterséges színezék 2017.11.28. 11:01:50

@Ballib cenzúrázók réme 25: "Engedd el.
2018-at is.
Úgy könnyebb.."

Hídlezárás nélkül? Hát ember az olyan?

BiG74 Bodri 2017.11.28. 12:06:15

Részemről továbbra is elmehet a simicska is, meg az orbánka is a picsába. ( Havi másfél millióért felülvizsgálom az álláspontomat!)

Willkommenskultur 2017.11.28. 12:28:27

a lippsik mar barkinek csicskaznanak, de nincs az az oligarcha aki fizetne nekik itthon ezert sorosra fanyalodtak

bar annak is tul sok esze van ahhoz h eselytelen nyomorekokra tul sokat aldozzon

csanyi, simacska, barkinek szopnak mar a f*szat ingyen is

lobster thermidor 2017.11.28. 17:42:49

@Willkommenskultur:
Engem ugyan egy cseppet nem zavar, hogy neked egy sárga fenék nyalása jobban okoz boldogságot, mert nem érdekelnek az étkezési szokásaid, csak hát van itt egy nagy különbség! Mert míg Orbán, és a pereputtya a seggnyalásért súlyos milliárdokkal lesz gazdagabb, addig te, és a hozzátartozóid jó szolgaként legfeljebb az ellopott pénz visszafizetésében jeleskedhettek.

gigabursch 2017.12.04. 07:59:36

@taga20:
Patakinál van letétben.

Sándor Spiák 2019.05.29. 12:43:04

De jól esik látni, mennyit hazudoztak-öklendeztek a háttérhatalom pénzén kitartott ócska élősködők.
Azóta két óriási tökönrúgás - de nem ám érintőlegesen - jött a hülyegyereknek s a blogger is coming out-olt. :) :) :)
süti beállítások módosítása